Pest Megyei Hírlap, 1988. augusztus (32. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-03 / 184. szám

1938. AUGUSZTUS 3.; SZERDA 5 Nemzetközi diaporáma-fesztivál Vácon Természet és ember himnusza Beültünk 3 klubterembe, filmet nézni. Csak éppen nem egy vetítőt láttunk, hanem hármat és magnókat, hangfa­lakat. Arra sajnos nem em­lékszem, hogyan működtették ezeket egyidejűleg, annyira le­kötött a látnivaló, ami nem­csak tartalmában volt meg­hökkentő — s egyben szóra- koztató-elgondolkoztató —, ha­nem technikai bravúrjait ille­tően is. Ám még ma is ritka csemegének számít a vizuális műfajok kedvelői számára, ha egy-egy jó diaporámafilmet láthatnak. Jóllehet, lassan két évtized óta akadnak szép szómmal művelői hazánkban, mégsem vált eléggé ismertté, népszerűvé. Széles körű ismeretek Hogy tulajdonképpen mit is takar ez a fogalom, arról be­szélgettünk a diaporámafil- mek első itthoni készítőjé­vel, Dozvald János fotómű­vésszel, dia-audiovizuális producerrel. — Kép- és hangmontázs összefüggéseire épül a film, állóképeket vetítünk, s ezeket speciális módon egymásra ..úsztatjuk”, előre megkompo­nált hang kíséretében — ma­gyarázza. Az első alkotások tulajdonképpen hangosított diavetítések voltak, de talál­kozókat már akkor is rendez­tek Vácott. Minden elismerés megilleti Kocsis Ivánt, a Du­nakanyar Fotóklub vezetőjét, aki azóta is életben tartja ezt a mozgalmat, s az idén szep­temberben a XII. diaporáma- fesztivált rendezi. — Miért nem alakult ki en­nek a műfajnak széles tábora? — Igen nagy felkészültség­gel kell rendelkeznie annak, aki ebbe a tevékenységbe fog. Értenie kell elsősorban a fo­tósszakma minden fogásához, a trükkfilmek készítéséhez, a zenéhez, s talán egy kicsit az újságíráshoz is. Annak ide­jén a zsurnalisztikái diaporá- mákat akartam csinálni. Arra gondoltam, járok velük az ifjúsági klubokba, régebbi fil­meket kiveszek közülük, s újakat teszek helyükre — te­hát frissítek, mindig az ak­tuális problémákat feldolgoz­va. Korlátlan lehetőségek — Mi lehet a témája egy- egy filmnek? CSALÁDI TÜKÖR. Debre­cenben él égy kisfiú, akinek intelligenciahányadosa maga­sabb, mint a legtöbb felnőtté. Ennek megfelelően ír, olvas, számol, érdeklődik a földrajz­tudományok iránt, s állandó­an macerálja anyukáját, hogy játsszanak rablórömit. Az ifjú emberke természe­tesen nem érzi jól magát az óvodában, fütyül a Lánc, lánc eszterláncra, s ebéd után nem akar tentikélni. Szóval nem olyan, mint a többiek, azaz nem egészen normális. Ez utóbbit nem en talál­tam ki, szegény gyerek az iskolaérettségi vizsgán bukott el. Nem azért, mert valamit nem tudott, hanem mert ab­normálisán okos volt. Ezt a hatéves gyerektől el nem várható magatartást értékel­ték nem megfelelőnek a bi­zottság tagjai, s ezért a gye­reket korrekciós osztályba irá­nyították. Ahol az átlagosnál gyengébb képességű, szellem’- leg nem eléggé érett, több“- kevésbé elmaradt gyerekekkel foglalkoznak a pedagógusok. A zsenigyanús kisfiú mamája úgy gondolja, hogy talán még­sem ez a legmegfelelőbb for­mája a tehetséggondozásnak. Szerinte csemetéje szellemi fejlődésének nem igazán jó színtere a korrekciós osztály. Jobb ötlet híján ezért a rá­dióhoz fordul segítségért. Ez­után már megy minden, min* a karikacsapás. Riporter uta­zik Debrecenbe. Bebizonyiria hogy amit hallottunk, nem kitaláció, a gyerek valóban olyan okos, mint állították. Tehát? Tehát a riporter sze­— Az alkotás korlátlan le­hetőséget kínál, ha az ember komolyan akarja venni — minden műfajban. így a dia- poráma is. Akármit feldolgoz­ni tehát nem lehet. Csakis az embereket foglalkoztató tár­sadalmi-gazdasági gondokat, humoros vagy éppenséggel nagyon is elgondolkodtató ké­pi megfogalmazásban. Tehát erősen kreatív tevékenységet igényel ez, csak így óvhatjuk meg magunkat — illetve a műfajt — a szellemi elszegé­nyedéstől. Hozzá kell tegyem azt is — bár nagy tömegekről nem beszélhetünk —, a közön­ség igénye is nőtt a színvona­lasabb alkotások iránt. — Meg tudta-e valósítani saját korábbi elképzelését? — Egy idő utón rájöttem, hogy ez hosszú távon nem folytatható. Egyrészt azért, mert egy tízperces műsor há­rom-négy hónapig készül, másrészt azért, mert Magyar- országon nagyon drágák az ehhez szükséges technikai esz­közök. Sőt, vannak olyanok, amelyeket nem is lehet itthon beszerezni. Később abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy a Lapkiadó Vállalatnál hi-atásosként dolgozhattam. Ez a munka azonban nem elégített ki, kevés olyan meg­bízást kaptam, amelynek eredményeként igazán jó al­kotások születhettek volna. Je­lenleg a stuttgarti Haus der Wirtschaft felkérésére a ba- den-württenbergi gazdaság- szervezés sajátosságait bemu­tató diaporámát készítem. Nagyon nehéz, mert szakfel­adat, ugyanakkor szórakozta­tónak is kell lennie. Technikai gondok — Mekkora tábora van kül­földön az ilyen jellegű fil­meknek? — Nyugat-Európában nem csupán érdekes színfoltnak számít egy-egy ilyen mű. Nagy technikai háttere van, millió trükk lehetőségével. Az ember egyik lábával a mes­terségben, a másikkal az áb­rándozások füves mezején áll. Én amatőrszívvel és hivatásos felkészültséggel együtt próbá­lok létezni. Kár, hogy itthon az igazán tehetségesek közül a legtöbben átlépik ezt a ka­maraműfajt. rint az ilyennek valóban a korrekciós osztályban van a helye. Mit tehetek hozzá mindeh­hez? Ezt a riportot hallgat­va, melyet Juhász Judit mű­sorában Kapusi Rózsa készí­tett, egy régi tréfa bemondása jutott eszembe: Látja? Nem látja? Na látja! 1(>8 ÖRA. Aligha mehetünk el szó nélkül a szombati rá- diómagazin múlt heti adása mellett, hisze ez nemcsak a valamennyiünket érintő nyil­vánossággal, hanem közelebb­ről az újságírói magatartás kérdéseivel is foglalkozott. Ál­lította: napjainkban egyre tisztességesebb — ezt már ma­gam teszem hozzá —, éppen ezért talán megbecsültebb sze­rep lesz az újságíróé. Mert amíg az élet alig látszott ki a sematizmus kényszerzubbo­nyából, míg alig volt miről szabadon gondolkodni, addig ki sem derülhetett igazán az újságíró feladata. Nem kel­lett különösebb szakértelem hozzá, a tehetség se számí­tott különösebben, illetve sa­játos képességek ugyan virul­hattak, de a valóság ismere­te, a tájékozódási képesség, a szintetizálásra való hajlam, az új összefüggések felismerése nélkül is komoly sikereket él­hettek el az emberek — s azt' hiszem, nem csak a mi pályánkon. Anélkül, hogy tovább idéz­ném az elhangzottakat, sietek leszögezni: így igaz. Az ol­vasó minden bizonnyal ta­pasztalja, hogy a napi- és he­tilapok — remélem köztük mi is —, melyik-melyik a maga •— Vajon miért? — A korábban említett ne­hézségeken kívül ehhez talán hozzájárul az is, a kommuni­kációs értékét csökkenti, hogy nem lehet egyszerre száz he­lyen vetíteni. A műsorok sok­szorosítása csak videóval old­ható meg, ami viszont rontja a minőséget. — Van-e itthoni feladata? — Csányba járok, dinnyét fényképezni a magam kedvé­re. Lehet, hogy egy év is be­letelik, amíg elkészülök a dinnye és a hozzátartozó em­ber életét bemutató filmmel. Ha sikerül, akkor ez egy him­nusz lesz a természetről és az emberről... Egy színjátszó kör vezetője foglalta össze így bánatát, de a megállapítás érvényes más művészeti ágakra is. Szőnyeg­szövők, népi iparművészek, festők, szobrászok, zenekarok mind-mind találhatók me­gyénkben, akik hivatalosan amatőr státusban vannak. Csakhogy ideje lenne mór el­dönteni végre, kiket jelöljön ez a szó. Sajnálatos, de tény, a kritikusok körében a pro­fizmus egyet jelent a szín­vonal magasabb voltával. A műkedvelő elsősorban nem a közönségnek dolgozik, ezért elnézhetőek apróbb-nagyobb hibái. Az élményszerűséget szükséges csupán számon kér­ni rajta. Aki a szakma tech­nikai fogásait ismeri, már- már a profizmus vádjába ke­veredik. Ilyen szellemben fo­gant például Zappe László írása a Ki mit tud? első elő­döntőjéről. Pedig Kodály Zol­tán azt hirdette, elég megsze­módján, de mindinkább szok- ja a demokráciát. Az egyik lubickol benne, s akadnak olyan kollégák is, akik örül­nek, ha esők a felszínen ma­radhatnak, s evickélhetnek to­vább. • Tanulja, aki eddig nem gyakorolta, hogy egyre kevés­bé lehet elbújni a közhelyeit mögé, az olvasó elvárja, hogy véleményünk legyen. Akinek pedig véleménye van, aki iga­zat mond, az ugyebár szerez­het híveket, szövetségeseket, de az is előfordulhat, hogy betörik a fejét. Mindezek ellenére tévedés lenne azt hinni, hogy másos helyett mi csinálhatunk de­mokráciát. A közélet akkor lehet igazán egészséges, ha a politikusok politizálni fognak, s nemcsak ott „fenn”, hanem itt „lenn” is. Ha pedig ezt teszik, akkor lapunkban is egyre több lesz a különvéle­mény, a beszámoló a szen­vedélyes testületi ülésekről, <? közéleti adok-kapokról. Szép számmal akad, s volt is közöttünk, akinek nern csak az újmódi glásznosztv idején érdemes írásait elol­vasni, s remélem a mi tol­iunk is segített, segít ennél is tisztességesebbé formálni a társadalmi valóságot. Anélkül azonban, hogy felelősségünket kisebbíteni akarnám, figyel­meztetném a kedves olvasót: mi csak újságot írunk. A hí­reket, a történéseket — ahogy mondani szokás, a sztorit — azért továbbra is önök szer­kesztik. Csulák András Becsülöm Fegyó Bélát azért, mert tehetségét nem engedte elkallódni, hallatlan szorga­lommal, fáradhatatlan ener­giával véglegesítette. Festői életművével igazolja, hogy a képesség kellő figyelem és összpontosítás révén bárhol kibontakozhat. Gyálon tanít — diákjai számtalan hazai és nemzetközi díjat kaptak. Jó időbeosztással, jó közérzettel — és jó közérzetet ceiemtve környezetének — dolgozik, al­kot tanárként és festőként — kettős sikerrel. Házak Ráckevén Ráckevén született, ott ne­velkedett, ahol a táj szépsége ötvöződik a meghittséggel. So­kan festették, s festik Rácke­rettetni a zenét, és utána már mindenki maga fogja keresni a szakmai ismeretek meg­szerzésének módját. Hiszem és állítom, lehet igazi ama­tőr az, aki mesterfokon ért az általa választott és termé­szetesen nagyon szeretett el­foglaltsághoz. Éppen a szeretet sarkallja a minél tökéletesebb alkotá­sok megteremtésére. Mert a művészet nála kifejezési for­ma. Saját magáról vall, ben­ső gondolatait igyekszik a kö­zönség elé tárni. A színját­szásban talán épp itt lehet meghúzni a határvonalat. A hivatásos mimes nem saját gondolatait igyekszik felvér­tezni, tudását mindig más el­képzelés szolgálatába állítja. Az amatőr mindig önmagát adja, képletesen szólva saját bőrét viszi vásárra. Félreér­tések kizárása érdekében szükséges leszögeznem, nem értéksorrendet kívánok te­remteni. Csupán szerettem volna érzékeltetni, a cél, és ennek következményeként az eszközök egy része más, nem a színvonal, illetve a minél tökéletesebb mű kívánalma, akarása. Kikerülhetetlen, hát beszél­jünk a pénzről is. Akinek a művészet a hivatása, ebből akar megélni, nyilvánvaló, hogy alkotásáért, fellépéséért munkabért kér és kap. Az a gondolat is helyénvalónak látszik, hogy aki kedvtelésből, főállás mellett valamelyik művelődési ház szakkörének kebelén belül dolgozik, ne várjon ellenszolgáltatást. Sőt, többé-kevésbé az is érthető, ha a helyért, villanyért, szak­képzett oktatóért cserébe még tőle kérnek tagdíjat. Ez fe­dezheti az anyagszükségletet, a szakkörvezető honoráriumát is. Korábban ennek ellenére nem jelentett gondot a mű­velődési intézményeknek né­hány csoport fenntartása. Csakhogy megváltozott a gaz­dasági helyzet. Mór bevételre kell törekedni, nem arra, hogy néhány ember jól érzi magát, esetleg, közösséget te­remt. A ráfizetést meg kell szüntetni, megindult hát egy új folyamat. Felszámoltak klubokat, emberi közösségéket vagy irreálisan megemelték a tagdíjakat, vagy az előadáso­kért belépti díjat szedtek, az alkotásokat árusítani kezd­ték. Csakhogy ennek jogi felté­telei nincsenek kidolgozva. Milyen árat kérhet jegyeiért egy amatőr színpad? Adókö- teles-e az ilyen bevétel? Ter­mészetes hazai jellegzetesség­ként kezdtek feltünedezni a félmegoldások, kiskapuk. Csak a megyei tapasztalatok­nál maradva, volt igazgató, aki nem törődött vele, mek­vét ma is — Patay Lászlótól Miháltz Pálig —, Fegyó Béla látásmódja a legegyénibb, amikor az Angyali- és a Ke- rekzátony-szigetet, a hullámo­kat, a nádast, a felhőket, a természet forma- és színgaz- .dagságát adja vissza vász­nain. Ugyanúgy a parti háza­kat, amint Velence-szerűen torlódnak egymásra. Egyik fő műve a Házak Ráckevén, amelyen a meredek betonfal, a lyuggatott kerítés is tükrö­ződik a vízben. Megjelenik képein a mellék­utcák világa is. Kapuk bolto­zata, ólak, kerítések, fészerek, szekerek tartoznak az itteni emberek hétköznapjaihoz. Eb­ben a sorozatban érzékelhető Fegyó Béla közösségi érzése, erkölcsisége és világszemléle­kora a ráfizetés, a lényeg az volt, a bevétel rovatban is fel lehessen tüntetni néhány ada­tot. Másutt a szakkörök tag­jai működési engedélyt sze­reztek és havi tagdíjukat a fellépéseken visszakapják, csak más keretből, a költség- vetés másik rubrikájából. Csak az a sajnálatos, hogy a pénzügyi huzavona közben egyre inkább az a bizonyos meghatározhatatlan amatőr szellem kezd kiveszni, és so­kan valóban profiknak érzik magukat, holott mint az idé­zett Zappe-cikk írja: nem mesterek, legfeljebb segédek vagy inasok egy-egy terüle­te: velük szolidáris. A hor­padt tetejű falusi házak a szegényes Ráckevét idézik, az évszázaddal ezelőtti hétközna­pokat, melyek átterjednek a pusztára, a magányos tanyák­ra. Nem tér ki a történelmi, természeti, társadalmi vonu­latok elől, hanem a kép for­rásává avatja. Aggódik a jö­vőért, az ifjúságért. Ez fogal­mazódik meg A jövő remé­nyei című festményén. Ellenpontozott látomások A maga dinamikus ábrá­zolókedvében sok kincset tár fel. Azt, hogy milyen külön­leges alapegység egy Fáskosár, mennyire emberi arcúak a Napraforgók kerek és konyult tekintetükkel. Minden opti- mizrhusa ellenére neki is van­nak Félelmei — a maszkok szörnyálarcai ezt közvetítik. Nem riad vissza a groteszktől sem, amikor a Fátyol-ban a szépséges menyasszonyt rozo­ga gavallér karolja át. Látomásai ellenpontozottak. Feldereng a maga tájképi tisztaságával a ráckevei Híd, ahol a látvány problémátlan szépséget idéz, ellentétben a Hazafelé csoportjával, mely remeklés: a szekérbe roskadó öreg házaspár hajdani ifjúság­arca, szinte emberi a két ló tekintete. Ajándék a szülőföldnek Ráckeve és Fegyó Béla ösz- szetartoznak. Ezt bizonyítja az is, hogy a Savoyai-kastélyban fogadták a közelmúltban ren­dezett gyűjteményes kiállítá­sát, öt festményét a felnövelő tájnak, a várossá gyarapodó egykori szülőfalunak, Rácke- vének ajándékozta. ten. Szabó Z. Levente Losonci Miklós Esiqpí Idén is megjelenik a Forma—1 Hírlap, a Magyar Nagydíj háromnyelvű napilapja, a szombati eredményekkel, rajtfelállással, a legfrissebb nyilatkozatokkal, sztorikkal, híradással a boxokból, magyarul, németül és angolul. Megjelenik vasárnap, kapható a Hungaroringen, Budapesten az újságpavilonokban és a mozgóárusoknál, vidéken a Vasárnapi Hírek elárusítóhelyein. BUBI V -bú tor vásár X agymaroson, a Művelődési Házban, augusztus 7-éig Nyitva tartás: mindennap 9-től 17 óráig (szombaton és vasárnap is). Hétfőn szünnap. Szekrénysorok 20 %-os árengedménnyel A Réka sötét tölgy, elemes bútorcsalád és kárpitozott garnitúrák nagy választéka. 3Most Nagymaroson várja Önöket a HU it ÍV kínálata ADIOFIGYELOI Szívesen látnánk ezt is Vá­cott. Vennes Aranka Mindig Önmagukat adják Amatőr együttesek düemmái A mi előadásunk lehet művészileg akármilyen kiemel­kedő színvonalú, soha nem érjük meg, hogy elemző kritikái kapjunk. Legjobb esetben néhány sorban összefoglalják a tartalmat, esetleg az összbenyomást. És már ezért is há­lásnak kell lennünk. Amatőrök vagyunk, nem érdemes ve­lünk foglalkozni, hiszen csak saját szórakozásunkra, kitel­jesedésünkre törekszünk szabadidőnkben. Hogy a produk­tummal mások elé állunk és a közösséget is formálni szeret­nénk — úgy látszik —, mellékes, elhanyagolható tényező. Sikeres tanárként és festőként

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents