Pest Megyei Hírlap, 1988. augusztus (32. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-25 / 203. szám
Szappan a kabátujjban... < Bolti lopások, kereskedőszemmel Kicserélik a kapcsolót A Gépgyártó és Szolgáltató Ipari Szövetkezet kisgépszervizében sok-sok készülék fordul meg. Képünkön Prikkel Zoltán egy 403-as típusú centrifugakapcsoló berendezésének főjavítását végzi el. (Varga Irén felvétele) Színházi ajánlat Kecskeméti bemutatók Nagykőrösről színházba elNos, akármelyik bolt — továbbra is az önkiszolgáló jellegű kereskedelmi egységekre gondolunk elsősorban — eseménykrónikáját lapozzuk is fel, szembetűnik, hogy a lopások számbeli változása szorosan összefügg az időjárással, az évszakokkal, pontosabban mondva, az öltözködéssel. Nem igényel különösebb fejtegetést a dolog, hiszen magától jön rá a magyarázat. Annak viszont már képzett pszichológusok is hosszasan keresgélik lélektani okait, hogy a rossz hajlandósággal megvert embertársaink miért érzik biztonságosabbnak a bundát, a pufajkát, a lóbőrnyi esőkabátot, elorozni alatta a portékát. Merthogy a szatyorba dugva sem jár az nagyobb rizikóval. Avagy. meg is fordíthatjuk a gondolatot, az első megoldás sem kevésbé kockázatos. Ing alá rejtve Akárhogy is van, én mindenesetre úgy vélem, nem asztalunk az emberi lélek cikor- nyás összefüggéseit kutatóiunk, amikor annak az egyszerűnek látszó mozzanatnak sem találtuk még meg az igazi indítékát, amikor is viszonylag kis értékekért kockára teszi valaki pénzét, becsületét. Csak magyarázgatjuk. Mert ha arról hallanánk, hogy egy darab kenyérrel, netán kicsi szelet füstölt szalonnával próbálták megrövidíteni a boltot, egyszerű lenne a képlet: éhes volt az illető, és nem volt pénze ennivalóra. Csakhogy ily nagyon megszorult embert nem találni e hazában. Ha pedig tévednénk, akkor nyugodt szívvel hozzátehetjük, arról ő tehet személyesen. Mocsai Sándorral, az áfész 78-as számú boltjának vezetőjével kedélyesen beszélgettünk e témáról, így nem éreztük annyira kényelmetlennek a példák garmadájával alátámasztható tényt, azt, hogy a bolti lopások is jócskán megkeserítik a kereskedők életét. Bár úgy vettem észre, az itteniek nagyon védelmükbe vették vásárlóikat. Nyilván megvan rá az okuk, de persze azt sem rejtették véka alá, hogy egy-két vevővel azért nekik is meggyűlik olykor a bajuk. Azt is határozottan állítják, hogy olyasvalakivel ők se találkoztak még a bolt 17 éves története alatt, aki kényszerűségből próbált fizetés nélkül elköszönni. Miként azelőtt is, úgy napjainkban is a dohányáruk, ab- ból is a drágábbak, a kisebb italosüvegek, pörkölt kávé, és a különböző spray-k kelnek lábra illegálisan, vagyis elsősorban a könnyen elrejthető luxus- és élvezeti cikkek. Persze igen sokszor pusztán az alkalmas pillanat eljövetelén múlik, mi surran a zsebbe, vagy az ing alá. A rutinos eladók persze már az első percben észreveszik, hogy valaki rosszban sántikál, mert az soha nem úgy viselkedik, mint a többiek! Hosszasan kotorász, toporog, szeme mindenütt, csak nem a polcon, aztán persze eljő az óvatlannak hitt másodperc, és ... — Történt egyszer, hogy a kartársnő határozottan állította, hogy a szappanok, amiket a nénike nézegetett, nem kerültek vissza a polcra. De a kosarába se. Borzasztó kellemetlen, amikor valakit el kell számoltatnunk, de most is meg kellett történnie. A szappanok sehol. Se a táskában, se a zsebben. Már-már rös- telkedve bocsánatot kértünk, amikor előpottyant egy darab szappan. A többit, aztán úgy kellett kimasszírozni a kabat- ujjból. — Ilyenkor egyértelmű a szándékosság, de vannak olyan eseteink is — jóhiszemű tévedés —, amikor bár elrakjá a vevő a kifizetetlen cikket, a véletlennek tulajdonítjuk, végtére is nem célunk, hogy mindenáron rákényszerítsük valakire a lopás tényét. Házon belül — Általában hány szabály- sértés történik üzletükben, mondjuk egy hónapon belül? — Hát ez változó, télen az említett helyzetből adódóan több, mint nyáron. Ahhoz képest, hogy viszonylag nagy bolt vagyunk, évi 50 milliós forgalommal, mindössze néhány ügyünk van átlagosan, de természetesen a kicsi, 10—20 forintos gyerekcsínyekből nem csinálunk problémát. Házon belül intézzük el a szülőkkel. A tanácshoz kerülő esetekre elég kemény, két-háromezer forint bírságot is kiszab a szabálysértési osztály. — A rendőrség itt a szomszédban. Kellett-e már oda segítségért fordulni? — Csak akkor, ha az illető nem tudta igazolni magát. Persze amikor a rendőr megérkezik, rendszerint az igazolvány is megkerül. — Ügy tűnik, itt. viszonylag jó a morál, a kereskedelem egészében azért rosszabb a helyzet. Mivel magyarázzák ezt? Igazolvány — Csupán két eset lehetséges, vagy jó a megelőző munka, vagy nem vesszük észre a dolgokat. Nos, az évi 200 ezer torint kálót — ennyi a forgalmi veszteségre a keretünk — még sosem léptük túl, ezen belül is csak töredék az, ami az eltulajdonításokból ered. Nézze, az ide betérőknek mintegy nyolcvan százaléka törzsvevőnk. Rájuk merném bízni az egész boltot. Az alkalmi vevőkkel van nekünk inkább problémánk. Itt meg merik reszkírozni a becsületüket, úgysem jönnek többé. Pedig a becsületet nagyon féltik az emberek. Nem is a bírság a riasztó, mint az, hogy megszólják az ismerősök. Ne vegye komolyan, csak úgy mondom, ha ki lenne függesztve a boltban a szabálysértő neve, én biztos vagyok benne, hogy hamarosan megszűnnének a lopások. — Említette a megelőzést, ez alatt mit ért? — Mi tisztában vagyunk azzal, hogy vannak, akik az eladók figyelmét, tekintetét gya- núsítgatásnak fogják föl, de merem mondani, hogy akitől távol áll a rossz szándék, észre sem veszi, hogy a vásárló- közönséget ellenőrzik is. Persze ehhez kellő tapintat, és intelligencia szükségeltetik. Aki pedig rosszban töri a fejét, rögtön megérzi, hogy nincs biztonságban, s ez visszatartja. Ennyi elég is, a kereskedők elérték céljukat. jutni a legegyszerűbb Kecskemét irányába, nem véletlen, hogy sokan keresik fel a közeli város jóhírű intézményét. Az idei műsorévadban Zilahi/ Lajos: Tizenkettedik óra, Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő, Schiller: Stuart Mária, Kálmán Imre: Csárdáskirálynő darabjai biztosan színre kerülnek. Műsoron tartják tavalyról Hyszka Jenő: .Mária főhadnagy című darabját. Érdekesség, hogy még nem dőlt el, Dürrenmatt: Fizikusok, vagy Agatha Christie: A vád tanúja, illetve Fényes Szabolcs: Maya vagy Aldobolyi Nagy György: Szent Péter esernyője kerül színre. A kamaraszínházban bemutatják Németh László: Szörnyeteg, Guy Foissy: KRIK, és szintén még nem eldöntött, hogy Fábri Péter: Dunáról fúj a szél vagy Arbuzov: Késői találkozás című darabját mutatják be. A kamaraszínházban az idén nincs bérlet, a nagyszínházba már 340 forintért lehet bérletet váltani. . * 9 Nagykőrösi Kgy. Kinizsi— Veresegyház. A vendégcsapat Dunavar- sányban kikapott 5-1-re, hazai pályán Ceglédet legyőzte 2-0- ra, a tabella még nem sokat mutat. A két csapat állása: 6. Nagykőrös 2 1 — 1 4-3 2 9. V.-egyház 2 1 — 13-5 2 A két csapat nem tartozik a megyei I. osztályú labdarúgóbajnokság élmezőnyéhez, mind a kettő újonc és épp ezért tekinthető a mérkőzés rangadó jellegűnek. A PLSZ 1987—88. évi versenykiírása értelmében a megyei II. osztály Északi és Déli csoportjának győztesein kívül, amennyiben az NB Iliből megyei csapat nem esik ki, úgy felkerül a megyei I. osztályba a megyei II. osztályból a jobbik 2. helyezett (amelyiknek több pontja van). Az Északi csoportban a veresegyházi csapat két ponttal többet szerzett, mint a Kinizsi a Déliben, így jutott az I. osztályba. Az első osztályból a Bag és a Gödöllői SC csapatai fúzió következtében NB III-ba kerültek, megüresedett két hely. A PLSZ elnöksége az egyik helyre a 2. helyezése alapján a Nagykőrösi Kgy. Kinizsit, a másikra a jobbik kieső Pilisvörös- várt osztotta be. A döntést megfelelőnek lehet elfogadni. A számok a vendégcsapatot mutatták jobbnak, most erre a kérdésre a zöld gyepen kaphatunk választ, A veresegyháziak játékerejére csak következtetni lehet, de mint Pest környéki csapat, képzett, rutinos játékosokból áll. A Kinizsi ismerkedik az I. osztály légkörével, különösen a VOSE elleni mérkőzés volt nagyon tanulságos és figyelmeztető. A játékosok is értékelik a tapasztaltakat, okulnak és abban a szellemben fognak játszani, amilyet egy nehéz és jövő szereplésére is kiható, fon-, tos mérkőzésen tanúsítani kell, mert a jó játékhoz szükséges alaptudás, adottság benne van a csapatban. Az első mérkőzésen a szurkolók is remekül vizsgáztak, kérjük továbbra is a sportszerű, lelkes biztatást. A szünetben nyeremenysorso- [lás lesz. A város iskoláiban Tanévnyitók Az idei iskolai év nyitását immár hagyományosan az Arany János Általános iskola kezdi. Náluk már vasárnap, augusztus 28-án 16 órakor megnyitják az új tanévet. A Rákóczi iskola következik a sorban, ők 30-án, kedden 17 órai kezdettel tartják ünnepségüket. A Dalmady Győző utcai Általános Iskola 31-én, szerdán 16 órai, a Kossuth Lajos és a Petőfi Sándor általános iskolák ugyanezen a napon 17 órai kezdettel nyitják meg a tanévet. A tanítás mindegyik iskolában szeptember 1-jén kezdődik. Középiskoláink közül az Arany János Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola szerdán, augusztus 31-én 10 órakor, a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola 13 órakor, a Vági István Szakmunkásképző Intézet 16 órakor kezdi tanévnyitó ünnepélyét. Az Állami Zeneiskolában szeptember 5-én, 17 órai kezdettel rendezik az ünnepélyt. Mozi Csütörtökön a nagyteremben: Ahová a sasok merészkednek. Színes, szinkronizált angol kalandfilm. Előadás 6 órakor. A Mississippi szirénje. Színes francia film. Előadás 8 órakor. A stúdióteremben: Reformgondolatok. Magyar film, fél 6-kor. A Cifrakert parkmoziban: Ahová a sasok merészkednek, 21 órakor. kező: 3. V.-egyház 2 2------4-14 4 . Nagykőrös 2 11 — 5-2 3 Az eddigi eredmények erősen a vendégcsapat mellett szólnak: Dunavarsányban győztek 2-1-re, hazai pályán a háromszoros bajnokot, Ceglédet legyőzték 2-0-ra. A Kinizsi ifi egy halvány hazai döntetlen után, a VOSE-tói játék nélkül jutott 3-0-ás gólkülönbséggel 2 ponthoz. A kedvezőtlen felkészülési lehetőségek, a kevés játék alapján nem sok esély van a jó szereplésre, talán megfelelő akarással szorossá lehetne tenni az eredményt. A mérkőzések délutánonként 3 és 5 órakor kezdődnek. P. S. KOSARLABDÄSOK Az 1987—88. évi Pest megyei mim fiú kosárlabda-bajnokság végeredménye a következő: 1. Nk. Kinizsi 12 10 2 359-174 22 2. Kossuth isk. 12 9 3 345-185 21 3. B.-örsi isk. 12 5 7 345-189 17 4. Dunai Kőolaj 12 — 12 112-477 12 A körösi mini fiúk most sorrendben negyedszer nyerték meg a megyei bajnokságot, legutóbb a következő játékosokkal: Pesti Levente, Búz Krisztián, Mester Szabolcs, N. Szűcs Péter, Szentpéteri Zsolt, Mecsker Milán, Bielik Szabolcs, Bognár Tamás, Jár- vás Marcell, Bojtos László, Kucher Péter, Halápi Gábor és Pákozdi Erik. Edzőjük: Mocsai László. S. Z. Az Omnibusz Utazási Iroda autóbuszos társasutazást szervez Arany Prágába október 10—13-áig 4 nap (3 éjszaka), Pozsony—Brno útvonalon. Elhelyezés: 2—3 ágyas, zuhanyozós szállodai szobákban, íélpenziós ellátássál. Részvételi díj: 5M0 Ft. — Látogatást szervezünk Becsbe, szeptember 16-án, indulás: a nagykőrösi Volánbusz autóbusz-állomásról 01 órakor. Program: rövid városnéző séta, visszaútban vacsora ötteyényben. Részvételi díj: WOO Ft + 28 ATS. Felvilágosítás és jelentkezés az Omnibusz Utazási Iroda nagykőrösi fiókirodájában a Volánbusz autóbusz-állomáson vagy telefonon: (20)-51-335. ISSN 01S3—270* (Nagykőrösi Hírlap) Apróhirdetések Szekrénysor és egy olajkályha, eladó. Érd.: Rózsa F. u. 5. Eladó kertes családi ház, Nagykőrös II., Mészáros J, u. 17. Nagykőrös; Pozsonyi u. 6. számú ház eladó. Érd.: délutáni órákban. _____________ N agykörös, Kölcsey u. 24/A sz. fél ház eladó. Érd.: Kocséri úton, Borzák juhásznál. Tázerdö dűlőben 600 n.-öl zártkert eladó. Érd.: Nagykőrös, Bi- bor Uj^8. alatt._______ Eladó fürdőszobabojler kályhával komplett. 54 db tojófészek, rögtörő henger, disznókaloda. Halász Ferenc, Nagykőrös. Zápor u. 5. Eladó! Nagykőrös, Berzsenyi u. 6/B. sz. alatt levő házrész (szoba, konyha, mellékhelyiségek) és eladó Nagykőrös, Arany Jáno$ u. 40. sz. alatti ház. Érdeklődni lehet: mindennap, Ady E. u. 16. s* alatt. ______________ É ladó 650 Il-es házhely, alappal, fúrott kúttal a Barcsai úton. Irányár: 310 ezer Ft. Érdeklődni lehet: Tabán u. 2/A II. em. 8. sz, 19 óra után,______ E l adó csa iá di ke rtes ház. Abonyi út 36. — Érd.: Bulcsú u. 11, A Hosszúkat dűlőben 300 n.-öl zártkert eladó. Érdeklődni: Nagykőrös, VIII., Ese- di u. 27. Kétszintes társasház kerttel eladó. Tormásban. Érdeklődni: 50-02l-es telefonon délután 5—7 óráig. Összkomfortos. kertes. gázfűtéses családi ház eladó. Érd.: mindennap 16—19 óráig. Nagykőrös. Gyöngyvirág u. 9. sz._______ B ontásból tégla, cserép. faanyag, ajtó. ablak, radiátorok eladók. Kecskemét, Ceglédi úton., a Terasz presszó után. Elcserélném ceglédi 2 és fél szobás, II. emeleti lakásomat nagykőrösi családi házra. Ajánlatokat csak levélben ..Ráfizetéssel 101 456” jeligére kérem a ceglédi hirdetőbe, Teleki utca 30. My. J. it virágos városért Szálas Andrásné sokat tesz háza, tehát városa szebbé tételéért. A Vági István utca 32. számú háza környékét rendszeresen gyomlálgatja, szépíti, mint képünk is bizonyítja. (Varga Irén felvétele) Sporthírek! Rangadó jellegű mérkőzés Az ifiknél az állás a követNAGYKŐRÖSI ^aíviaii Az önkiszolgáló üzletekben nagykabátos szezonnak nevezik az őszt. a telet. Nem is titkolják, tartanak tőle. A kereskedők szemében ugyanis sajátos tartalma van ennek az ártatlannak tűnő kifejezésnek. A szabály- sértések szaporodására céloznak vele egymás között.