Pest Megyei Hírlap, 1988. augusztus (32. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-25 / 203. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Minfaiil-'.'. 11 ...I. ... i ni ii i ■■ ■ .nil. i ni —i i i XXXII. ÉVFOLYAM, 203. SZÄM 1988. AUGUSZTUS 25., CSÜTÖRTÖK Jót tett az eső Csaknem elkésett Az, országossá vált esőzéssel mindenfelé felüdült a határ: csapadékhoz jutottak a szántóföldek, erdők, rétek és a városi betonrengetegbén heteli óta kánikulai melegtől tikfca- dozó fák, virágok. A legtöbb kárt a mezőgazdaságnak okozta a hosszan tartó szárazság, és a hasznot is ennek az ágazatnak hozhatja a csaknem megkésett újráöntözés. Az eső egy sor növény számára a huszonnegyedik órában jött. Az esőt megelőző napokban az a vélemény alakult ki, hogy egy országos eső több milliárd forintos termés- kieséstől menthetné meg a mezőgazdaságot. Az égi áldás késése azonban ezt már módosította. Így a melegtől és a csapadékhiánytól szenvedő burgonya időközben beérett, gumóit a mostani csapadék már nem gyarapítja, a terméssel nincs más tennivaló, mint mielőbb fel kell szedni nehogy a gumókon meginduljon az úgynevezett fiasodás. Magnak vetett kukoricaterületek egy részéről, az előzetes becslések szerint mintegy 40—60 ezer hektárról silóként kénytelenek a gazdaságok a növényt betakarítani. A hosszan tartó szárazságot legjobban a napraforgó vészelte át. Patinás lesz kívül-belüf Átadás előtt a zeneiskola Meglepődtem, mikor a múlt héten a Vácott épülő zeneiskolánál jártam. A még felállványozott, klasszikusnak készülő épületet épp hogy bevakolták, a márványlapokat akkor kezdték lerakni, s a festést, mázolást még el sem kezdték. Készen lesz határidőre a zeneiskola? Szántai János beruházó, műszaki ellenőr szerint készen kell lennie és az épületet augusztus 31-én át is fogják adni. Az iskola falai állnak, de a belső szakipari munkák még hátravannak. Nemrég volt egy kis fennakadás a külső homlokzati festék hiánya és a Váci Magasépítő Közös Vállalat kapacitásgondjai miatt. A homlokzati festéket nagyon nehezen, de végül is sikerült beszerezni, a munkaerőhiányt pedig a városgazdálkodási vállalat segítsége enyhítette. A munka azóta meg sem állt. Az átadás eredeti időpontja má jus 30. volt. A már említett lassító tényezőkön kívül. műszakilag előre nem látható tényező is felmerült, egy régészeti szempontból örvendetes akadály miatt. Régi városfal maradványokat találtak. A régészeti munka beiéNagymarosi fafaragó A Dunakeszi .Járműjavító egykori asztalosa Gréts László, 81 éves kora ellenére mindennap dolgozik kis műhelyében. Szarvasagancsok díszes tartóit készíti nagy türelemmel saját elképzelése alapján. Hjpi Ebből a deszkából díszes, faragott falifogas készül. (Vimola Károly felvételei) jezése után az alapokat mélyebbre kellett, helyezni. A zeneiskolát egy családi házból toldással alakítják át, s hogy az eredeti formáját, műemlék jellegét megőrizzék, kívülről gipszmintákkal díszítik. Az épület korhű vonásait a régi elemek felhasználásával boltívekkel, gipszdíszekkel a belső helységekben is felidézik. A földszinten egy kamaraterem, egy zeneterem, ruhatár és szociális helyiségek lesznek. Az emeleten 6 gyakorlóterem és egy vendégszoba, a tetőtérben szintén 6 gyakorló és kiszolgáló helyiség kap helyet. A berendezés is egyedi lesz. A különleges réz falikarokra, csillárokra, s más világító- testekre, székekre, asztalokra is a tanács adja a pénzt, ösz- szesen 2,3 millió forintot. A felújítás teljes összege 22 millió forint. G. É. • A nagymarosi vízlépcső munkálatainak előőrsei, a partépítők ellj 0Íte^6ÖII0K ^ebegényt. A kanyargós mederszakasz töltését úszódaruk (Vimola Károly felvétele) Az együttműködés alapelvei Gondoljanak nyugdíjasaikra A nagyüzemi pártbizottságokkal való együttműködés alapelveit dolgozta ki az MSZMP Vác Városi Lakóterületi Bizottsága, meghatározva azokat a célokat is, amelyek érdekében együtt kell működniük a lakóterületi és a nagyüzemi pártszervezeteknek. A kidolgozott szempontokkal mind az alapszervezeti titkárok, mind pedig az üzemi pártbizottságok titkárai egyetértettek. Az együttműködés — amellett. hogy erősítheti a munkahelyeken dolgozók és a lakosság kapcsolatait, segíthet fenntartani a nyugdíjas párttagok és volt munkahelyük közötti kapcsolatot — lehetőséget ad közös rendezvények megtartására, egyes feladatok együttes megoldására. TerméA védekezés utolsó napjai Támadnak a kártevők A gyümölcsfákon a korábbinál is erőteljesebb az atkafertőzés. A védekezés idei utolsó napjai következnek, mivel a kártevő elkezdte áttelelő téli tojásainak lerakását. Az ezekből kikelő lárvák a jövő évi erős fertőzés elindítói lesznek. A napokban kezdődött el a levélaknázó molyok harmadik nemzedékének rajzása. Az elhanyagolt kertekben már eddig is igen sok levelet károsítottak, de most még erősebb fertőzés várható másutt i?. Hamar kell cselekedni, mert a rajzás is gyors, emiatt napokon belül a fiatal lárvák tömegei jelennek meg. Éppen ezek sebezhetők, pusztíthatok a legjobban, am a nagy hatású védekezéshez a vegyszernek már a lárvák kikelése idején a leveleken kell lenni. Az almán a kaliforniai pajzstetű rajzó lái'vái és az almarholy ellen szintén védekezni kell, mert a fertőzés csak ezzel előzhető meg. Nagy gond az almafákon a sodrómolyok tömeges rajzása 's, pusztításuk halaszthatatlan, mert idén a sodrómolyok átlagosnál erősebb támadása várható. Messze van a Kossuth tér? Már megpezsdült az élet Elkezdődött az NB I-es labdarúgó-bajnokság, s ezzel együtt megindult az élet a Váci Izzó MTE baráti körében. A klub tevékenységéről, feladatairól beszélgettünk Saáry Gábor elnökkel. — Másfél éve működik az egyesület baráti köre, az eddig eltelt rövid időszak alatt 314 állandó pártoló tagot sikerült toboroznunk — mondta Saáry Gábor. — A nyolcezres átlagnézőszámhoz viszonyítva, sajnos ez igen kevés. A mérkőzéseken sokszor elhangzik a szurkolók óhaja: hozzanak Vácra gólerős csatárokat vagy éppen biztos kezű kapust. Arra azonban senki nem gondol, hogy manapság egy átlagon felüli játékos árát a milliónál, s nem a százezreknél határozzák meg. Sajnos, Vácott nagyok az igények, de azok száma, akik anyagi áldozatokat hoznak a piros-kék színekért, elég csekély. Ez a mi legnagyobb szív- fájdalmunk. — Mire költik a tagdíjakból befolyó összeget? — Minden bajnoki szezon előtt műsorfüzetet ad ki az egyesület. A költségek nagy részét mi álljuk. Ezenkívül a hozzánk érkezett új játékosoknak letelepedési segélyt biztosítunk. De nem nagyon ugrálhatunk, hiszen még a százezer forintot sem éri el a tagdíjak egyévi összege. — Milyen előnyöket biztosít a baráti kör tagjai számára? — Kossuth téri kkibhelyisészetesen, az üzemi pártszervezetek, helyzetüknél fogva, segíthetnek a lakóterületen tevékenykedő — elsősorban idősebb, nyugdíjas — párttagoK- nak, s maguknak a lakóterületi aiapszervezeteknek is. (E segítségre rá is szorulnak!) Az elképzelés szerint, a társadalmi vitákat közösen rendezhetnék meg, ugyanígy egyes ünnepi rendezvényekét, megemlékezéseket, s közösen hívhatnának meg egy-egy külső előadót, fontosabb, nagy jelentőségű téma ismertetésére. Az együttműködés kiterjeszthető lenne várospolitikai fórumok rendezésére, együttesen végezhetnének közösségi, társadalmi munkát. Fontos területe lenne az együttmun- kálkodásnak az átjelentkezések előkészítése, zavartalanná tétele. Szükség lenne arra is. hogy a vállalatok, üzemek ne felejtsék el volt dolgozóikat: ha lehetőség van. rá, foglalkoztassák nyugdíjasaikat, vonják be őket kedvezményes akcióikba, gondoljanak nyugdíjas párttagjaikra az üdültetésnél, a vállalati kirándulásoknál, az üzemorvosi ellátás tekintetében. És a nyugdíjas párttagok között vannak olyanok is, akik rászorulnának volt munkahelyük szociális támogatására vagy más irányú segítségére. A lakóterületi pártszervezetek működési feltételeinek javításához is nagyban hozzá tudnának járulni — és erre vannak is példák, sőt, helyenként hagyományok —, például. terem biztosításával, gépeléssel, sokszorosítással, autóbusz biztosításával, technikai eszközök kölcsönzésével stb. Az elképzelések szerint, a kapcsolatokat folyamatosan bővítik, s az első eredményekről — az együttműködés alakulásáról — az ősz folyamán készítenek mérleget. Az úttörcház őszi kínálatai Haspártiak ínyencklubja Le kell kötni a gyerekek energiáit — halljuk sok szülőtől. S igazuk van, megértem, ha tudni akarják, csemetéjük mikor, hol cs milyen társaságban van, s hasznosan tolti-e szabadidejét? Az iskolai szakkörök, a különórák vagy éppen az egyesület sport nagy választékát a Hajós Alffréd Úttörüház is gyarapítja szokásos ősz eleji kínálatával. günk mindennap az. érdeklődők rendelkezésére áll. Hétfőnként 16 órától a pénztár is nyitva tart, ekkor lehet befi-1 zetni az esedékes tagdíjakat. A hétvégi mérkőzéseket követően hétfőn, a szérdai találkozók után csütörtökön 17 órától vetítjük le a meccs videofelvételét. Ezenkívül az idegenbeli mérkőzésekre kellő számú jelentkező esetén kü- lönbuszt indítunk, s belépőjegyet is biztosítunk. Legutóbb az FTC elleni meccs előtt 600 belépőt igényeltünk a fővárosból, de ebből mindössze 360-at tudtunk eladni. — A baráti kör folytatja a jól bevált tombolaárusítast is — mondja az elnök. — A jövőben is három nyereménytárgyat sorsolunic ki. A hazai találkozók szüneteiben pedig sorsolás útján választunk egy klubtagot, aki a cserekapusunknak három büntetőt rúghat. Ha egyszer a hálóba juttatja a pettyest, akkor a csapat játékosai által dedikált mérkőzéslabdát hazaviheti. Másfél esztendő alatt env- nvire tellett a baráti kör vezetésének erejéből. S ha csak a megvalósított feladatokra vagy a jól sikerült szurkolói ankétokra gondolunk, akkor nyugodtan kijelenthetjük: igenis eredményes a klub munkája. Ha viszont a taglétszámot vesszük figyelembe. már nem olyan rózsás a helyzet. A váci rajongók egyelőre még csak a stadionba jutottak el, a Kossuth utcába nem. Széles Tamás Minden pedagógus szereti, ha az általa kínált foglalkozások minél népszerűbbek, ha sokan jelentkeznek és maradnak meg. Nem mindegy, melyik ajánlat milyen gyors. A gyerekek kitöltendő szabadideje ugyanis véges, hamar elfogy. A most következő kínálatra azonban talán még sok jelentkező akad. Az úttörőház nyelvi szakkörei eddig is nagyon népszerűek voltak, ezért idén az angol és német mellett francia kezdő csoportot is indítanak, melyre az ötödikes, hatodikos tanulók jelentkezését várják. A művészeti szakkörök régóta látogatottak, ezért idén is lesz néptánc szakkör kezdők és haladók részére. A pajtások gyermekjátékokkal, népszokásokkal és természetesen táncokkal ismerkedhetnek. Aki az egyik legnépszerűbb népi hangszeren, citerán szeretne tanulni, az is jöhet. Hangszert kap. Ezekhez kapcsolódik a táncházi muzsika elnevezésű szakkör is. A képzőművészeti szakkörösök tűzzománc-készítéssel, textilfestéssel és az agyagozás mesterségével ismerkedhetnek. Aki több évig szorgalmasan látogatja, annak jó felkészülést jelent, ha netán képzőművészeti pályára készül. Közel kerülhetnek bizonyos technikákhoz azok, akik számítógépes, videotechnikai vagy fotószakkörbe jelentkeznek. A számítógépeseknél lehetőség van a kiváló képességű matematikusok továbbképzésére. A videotechnikai kiubba azoknak a jelentkezését várják, akiket a videofil- mezés érdekel. A fotóra pedig azok jöjjenek, akik a fényképezés alapismereteire kíváncsiak. Inkább tanfolyamnak nevezhető a KRESZ-szakkör, amely után a 14. évüket betöltötték segédmotor-kerékpár- vezetői vizsgát tehetnek. Ne feledkezzünk el a régóta várt dzsesszbalettröl sem, melynek foglalkozásait idén ősztől hetente két órában tartják. Továbbra is változatlanul él a meseklub kisdobosok részére. ínyencklub a haspártiaknak és az úttörő ifiklub, ahová azokat a nyolcadikosokat és középiskolásokat, szakmunkástanulókat várják, akik vonzalmat éreznek az úttörő- mozgalom iránt. A felsorolt szakkörökbe jelentkezni, illetve részletes felvilágosítást kapni az úttörőházban lehet, szeptember 1-jétől. Telefon: 10-758. D. Z. Mozi Kultúr filmszínház (Lenin út 58.): augusztus 25-től 26-ig este fél 6 és fél 8 órakor a Kémek a lokálban című francia—olasz filmvígjáték a műsor. — Augusztus 26-tól 28-ig csak fél 4 órakor, ifjúsági előadáson tekinthető meg A két rodeós című NDK kalandfilm. — Augusztus 27-én és 28-án fél 6 és fél 8 órakor, a filmmúzeumi napok nyitányaként játsszák A Mississippi szirénje című francia filmet. ISSN 0133—2753 (Váci Hírlap)