Pest Megyei Hírlap, 1988. augusztus (32. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-20 / 199. szám

1988. AUGUSZTUS 20., SZOMBAT Leningrádban Gödöllőről Szerződés Amikor az idén júniusban Berecz Frigyes ipari minisz­ter meghívására hazánkban járt M. Sz. Skrabadnya, a Szovjetunió műszeripari mi­nisztere, meglátogatta a gö­döllői Ganz Árammérőgyárat is. A miniszteri látogatás alap­ján intézkedési terv készült, amelynek 2. pontja a követ­kezőket tartalmazza: „Meg kell bízni az Árammérőgyárat, hogy a Szovjetunió műszeripa­ri minisztériumához tartozó érintett vállalatokkal közösen szervezzék meg a világpiacon is versenyképes, háromfázisú indukciós és elektronikus árammérők fejlesztését és gyártását. E célból végezzék el a szükséges vizsgálatokat és terjesszék be javaslatai­kat.’’ Sződi Sándor, a vállalati pártbizottság titkára, Sebes­tyén Imre műszaki vezérigaz­gató-helyettes és három mun­katársuk a napokban többek között e célból jártak Lenin­grádban. A műszaki szakem­berek értékelték a fejlesztési együttműködés keretében ed­dig végzett munkát, s olyan közös javaslatok kidolgozásán munkálkodtak, amelyeknek végrehajtása a kijelölt felada­tok teljesítését biztosítja. Mint azt Sződi Sándor párt­bizottsági titkár tegnap, a Szovjetunióból való visszaér­kezésekor elmondta, vendég­látóikkal, a leningrádi Mű­szeripari össz-szövetségi Ku­tatóintézettel együttműködési szerződést írtak alá. Ennek létrejöttét a Magyar—Szovjet Baráti Társaság árammérő­gyári tagcsoportja kezdemé­nyezte, s a következőket tar­talmazza: a tagcsoportok vál­lalják, hogy a közös kutatási témákat a vállalatukon belül propagálják; vállalkoznak egy­más eredményeinek bemuta­tására; segítséget nyújtanak egymásnak Magyarország, il­letve a Szovjetunió jobb meg­ismertetéséhez; rendszeressé teszik munkaterveik cseréjét; öt aktivista jutalomutazásá­hoz járulnak hozzá évente csereüdülés vagy szervezett program keretében. Az együttműködési szerző­dést a szovjet intézet részéről Vlagyimir Ivanov vezérigaz­gató és Andrej Markovics párttitkárhelyettes, az áram- mérőgyárból Zöld József né ve­zérigazgató-helyettes, egyben az MSZBT vállalati tagcso­portjának elnöke és Sződi Sán­dor látta el kézjegyével. Fórumot is tartottak a le­ningrádi intézetben, s azon a gödöllői vállalat párttitkára a hazánk jelenlegi életével kap­csolatos kérdések sokaságára válaszolt. Garamvölgyi Annamária Arcpirító javaslatra kényszerültek Hogyan vállalkozzon a tanács? A vállalkozások korát éljük. A fél ország várja a társasági törvényt, amely végre a mai viszonyokhoz igazodó formába foglalja többek között a vállalkozók lehetőségeit is. Az új idők szele már évekkel ezelőtt elérte a tanácsokat is. Amikor az egységes pénzalap bevezetésével nagyobb önállóságot kap­tak anyagi kérdésekben is, egyúttal megfogalmazódott az óhaj: vállalkozzon a tanács! Az elmélet világos, jó gazdaként ésszerű kockázatvállalással szálljon be társként eredménnyel, nyereséggel kecsegtető vállalkozásokba. Az elv valóban ígéretes, ám néhány észrevétel azonnal megfogalmazódik. Például, hogy aki vállalkozik, tönkre is mehet. Legalábbis belebuk­hat a dologba. A tanácstól, mint államigazgatási szerve­zettől. népképviseleti fórum­tól azt várja mindenki, hogy ne menjen tönkre. S az is vi­lágos. hogy a nagyobb tanácsi önállósággal szinte egy időben — sőt azóta folyamatosan — nehezednek a gazdálkodás fel­tételei. Többek között e két dolog is hozzájárul ahhoz, hogy a tanácsok vállalkozási lehető­ségei erősen behatároltak. Mivel szállhat be tehát egy tanács valamely ígéretes vál­lalkozásba? Erre a kérdésre több tanácsi vezető is azon­nal azzal válaszolt, hogy mi­vel nem, vagyis pénzzel. Hi­szen ebből van a legkevesebb, másrészt mint az előbb is em­lítettük, itt a legnagyobb a rizikó. Márpedig a tanácstól joggal várják el, hogy csak biztos sikert hozó vállalko­zásba szálljon be. Ilyen nem egy akadna, például az ide­genforgalom. Pest megye szá­mos településén kiaknázatlan lehetőségek — szép tavak, me­leg vizű fürdők, túrára csábító erdők, megtekintésre érdemes műemlékek — várják az ide­gent. Ezt mérlegelte a Pilisvörös- vári Tanács is, amikor meg­hirdetett hasznosításra egy három hektáros területet. A te­lepülés területén öt tó talál­ható. Kettő között terül el ez a három hektár, amely ideális környezet lenne egy szálloda számára. Az egyik víznél strandot, a másiknál csónaká­zó-, szörfözőhelyet lehetne ki­alakítani. Több komoly jelentkező is akadt, így például holland és svéd cégek magyar állami vállalattal és az Agrobankkal szívesen felépítenének a tavak között egy Club Tihany min­tájú üdülőfalut. A vállalko­zónak húszmillió márkája len­ne erre a célra. Ebből bőven futná a tavak lecsapolására, alapos mederkotrására is. S be lehetne fejezni azt a be­ruházást, amelyet még a ta­nács kezdett a tónál. Egymil­lió forint értéket építettek be egy befejezetlenül maradt strandba. Első pillantásra tehát ez a vörösvári vállalkozás a javá­ból. De mivel száll be az üz­letbe a helyi tanács? Termé­szetesen a telekkel. Ez az, amely nem kerül pénzbe, mégis nagy tőke egy ilyen üzletnél. Ám kérdés, hogy bérletbe vagy tulajdonba ad­ja-e? Hiszen a nyugati vál­lalkozók manapság nem elé­gednek meg a bérlettel. Mil­lióikat olyan ingatlanon sze­retnék tudni, amely nem csak ötven-hatvan esztendőre az övék. — A pályázati határidő szeptember 30-a — mondja dr, Kigyóssy László. — Csak ak­kor lesz üzlet a dologból, ha a külföldi partner megkapja a működési engedélyt egy ka­szinóhoz. De bevallom, szin­te pirulva mondtuk el felté­telünket a holland üzletember­nek. Nevezetesen, hogy in­gyen adnánk a területet, ha az épülő szálloda szennyvíz- tisztító berendezésének kapa­citásából napi 300 köbmétert biztosítanának nekünk. Az említett példa minta­értékű. Hiszen jól mutatja, pénz nélkül még a legjobb le­hetőséget sem lehet megragad­ni. Mert, ha lenne néhány milliója a vörösvári, tanács­nak egy tisztítómű megépíté­sére, bizonyosan előnyösebb Tanácskozás az idegenforgalomról Növekedett a bevétel Marjai József miniszterel­nök-helyettes, kereskedelmi miniszter vezetésével pénte­ken ülést tartott az országos idegenforgalmi tanács. A testület elsőként az idegenfor­A Pemü újabb üzletei a szovjet piacon Valutát takarítanak meg Az elmúlt esztendőben ha­zánk szocialista kereskedelmi mérlege jókora aktívummal zárult, azaz nagyobb volt a baráti országokba szállított termékek értéke, mint a tőlük kapott áruké. Ez a kissé egész­ségtelen szerkezet mihama­rabb változtatásra szorul, s a magyar vállalatok érdeke, hogy lehetőleg olyan anyagok behozatalát fokozzák, amelye­ket egyébként valutáért tud­nánk csak megkapni. Ennek a megújuló kereske­delmi magatartásnak lett egyik úttörője a Pest Megyei Műanyagi -i Vállalat azáltal, hogy nemrég nagy értékű cse­reüzletet kötött tekintélyes szovjet cégekkel. A szerződé­sek lényege, hogy nem az ál­lamközi megállapodásokon be­lül kereskednek, hanem a vál­lalatok közötti üzletkötések határozzák meg a kapcsolatok tartalmát. Így jóval nagyobb önállóságot élveznek e forma keretében a partnerek. A Pemü <i Moszbüthim és a Szojuzbüthim nevű külkeres­kedelmi szervezetekkel állapo­dott meg késztermékek szállí­tásáról, amiért cserébe a szov­jetek alapanyagot adnak. A szerződésben 2 millió flakon, 50 millió mechanikus pumpa, illetve várhatóan az ezekhez tartozó alkatrészek gyártása szerepel. De jelentős kereslet mutatkozik a cipőipar terüle­tén is, ahol külön előnyként értékelhető, hogy a megszokott néhány tízezres nagyságrend­del szemben itt milliós téte­lekről lehet beszélni, amelyek révén az előállítási költség je­lentősen csökkenthető. Ide kapcsolódik a Perminek az a felajánlása is, amelyben fe­lesleges cipőipari szerszám- készletét ugyancsak alapanya­gokért átadná szovjet vállala­toknak. Eddig egy rigai és egy bakui cég érdeklődött a ma­gyar vállalat ajánlata iránt. Az ellentételezésben elsősor­ban olyan termékek szerepel­nek. amelyeket a magyar vál­lalat egyébként csak devizáért szerezhetne be. Ezek között szerepel a PVC, az etilén, il­letve a polisztirol is. Az üzlet­kötések nagyságára jellemző, hogy több mint 100 millió fo­rintnak megfelelő valutát ta­karít meg velük a Pemü. Az első szállítások megtörténtek, s a Pest megyei vállalatnak most már csak az okoz néha fejtörést, hogy a különböző helyekről származó jó minősé­gű szoviet alapanyagokhoz ki­dolgozza a legmegfelelőbb technológiákat. B. Gy. galmi fogadóképességről, va­lamint annak fejlesztéséről tárgyalt. Megállapították, hogy 1985 óta az idegenforgalom devi­zabevételei a vártnál jóval nagyobb ütemben emelked­nek. A növekedést alapvetően meghatározza, hogy az oszt­rák szállodaépítési és rekonst­rukciós program pozitív hatá­sa az utóbbi években kezdett kibontakozni. Az is hozzájá­rult a bevételek növeléséhez, hogy számottevően bővült az idegenforgalmi szolgáltatások köre, a rendezvények, konfe­renciák választéka. A tanács véleménye szerint szükséges, hogy az elkövetke­ző években újból beindulja­nak a szállodai fejlesztések, elsősorban a gyógyidegenfor- galom területén, s folytatód­jék a közepes és alacsony ka­tegóriájú szállodák rekonst­rukciója, valamint a szolgál­tatások és az idegenforgalmi programok színvonalának nö­vekedése. A résztvevők egyet­értettek abban, hogy a szál­lodaépítések elmaradása ve­szélyeztetné az idegenforgal­mi devizabevételek további dinamikus növekedését. Kü­lönösen fontos lenne a kül­földi tőke bevonása a továb­bi fejlesztésekbe, ám — amint erre a hozzászólók némelyi­ke is rámutatott — egyelőre nem túlságosan vonzó a kül­földieknek a magyarországi befektetés. Bizonytalannak ítélik meg az itteni helyzetet, s inkább hitelt nyújtanak a kevésbé biztonságos tőkebe­fektetés helyett. Szükség van arra, hogy egy sor preferen­ciával politikai és pénzügyi szempontból egyaránt vonzóvá váljon a magyarországi be­fektetés a külföldi működő tőke számára. feltételekkel ajánlhatná érté­kes földiét a vállalkozónak. Ám annak ellenére, hogy a megkérdezett vörösvári csalá­dok fele vállalná a szennyvíz- csatorna és a gáz bevezetésé­vel járó 100-120 ezer forin­tos költségeket, még mindig hibádzik a tisztítóberendezés ára. Jogszabályok erdeje nehezí­ti az ésszerű vállalkozást. Visszatérve a Vörös várra: a nyár elején írott levelet tesz elém a vb-titkár. Abban egy vörösvári, 1972-ben külföldre távozott, Ausztráliában élő vállalkozó jelzi, hogy két év múlva szándékozik végleg ha­zatelepülni, s szeretne meg­vásárolni a nagyközségben egy elhanyagolt házat. Való­ságos sportcentrumot álmo­dott a húszas években épült 500 négyzetméter körüli tor­nyos, ám ma düledező bá­nyaépületbe. A bérlet nem vonzó a vál­lalkozó számára. A tanács el­adná, hiszen az elkövetkező húsz évben sem 20 milliója, sem ötlete nem lesz az épület felújítására és hasznosításá­ra. Csakhogy a ház állami tulajdon, elidegenítése számos jogszabályba ütközik. Mig azt nem akadályozza paragrafus, hogy a pénz híján tatarozha- tatlan nemzeti vagyon az enyészeté legyen. Ki ad tanácsot a tanácsnak egy-egy ilyen ügyben, egy-egy később megtámadható döntés meghozatalában? Jószerével senki. Úgy tűnik, napjaink­ban némely merész döntéshez is nem mindennapi vállalkozó kedv kell. Mert van, ami nem tilos, jogszabály nem tiltja, ám nincs hagyománya a tanácsi gyakorlatban, így idegenkedés, vagy „mit szólnak hozzá oda- fönt’’ jelszó akadályozza a döntést. Továbbgondolva a második vörösvári példát: nyilvánvaló,, hogy a hazatele­pülő vállalkozó a hazaiakkal össze sem hasonlítható tőké­vel rendelkezik,- meg tudja venni a még elhanyagoltan is értékes épületet. Jogszabály nem tiltja, hogy a tanács az eladási árként kapott millió­kat visszaáramoltassa a vál­lalkozásba, s ezzel a tőkével társuljon az üzletbe. A példa épp így igaz a meghirdetett három hektárra is, amely a külföldi vállalkozó nélkül az maradna, ami: elhanyagolt tó, félbehagyott strand. Kiárusítjuk az országot, zengi a másik kórus, ha álla­mi föld, ingatlan kerül idegen kézbe. Pedig van új földtör­vény, körvonalazódik a tár­sasági is. Egyre gyakoribb, hogy a sokat bírált, a realitá­sokra rácáfoló jogszabályokat módosítják, hatályon kívül helyezik. Mégis, úgy tűnik, a paragrafus gyorsabban válto­zik, mint a szemlélet. Móza Katalin OBI A HÉf FÉNYCSINÁLÓK © Lezajlott a II. magyar orvostudományi talál­kozó. ® Országos értekezletet rendeztek Esztergom­ban a villamosgép- és készülékgyártásról. © Főváro­sunk fogadta a gyógyszerkémiai nemzetközi tanács­kozás résztvevőit. Q Megnyílt Egerben a XI. orszá­gos akvarellbiennálé. % A hét híre az is, hogy ma huszonöt esztendeje kigyúlt a villany a Szabolcs- Szatmár megyei kisközségben, Aporligeten. Lehet azon a módon is hírnévre szert tenni, hogy az utolsónak kell lenni valami­ben. Aporliget nevét az röp- tette fel negyedszázada, 1963. augusztus 20-án az országban, hogy ez a kistelepülés volt az utolsó a faluvillamosítási prog­ram keretében, ahol kigyúlt a csodált és áhított fény. Ezt a fényt már természetesen hi­vatásos fénycsinálók juttatták el a községbe, azaz hálózati szerelők. Szemben seregnyi névtelen elődükkel, azokkal a „dilettánsokkal”, akik elkezd­ték a faluvillamosítás akkor papíron még nem létező, de a gyakorlatban nagyon is sür­gető programjának a végre­hajtását, 1946-ban és 1947- ben. Ezelk a dilettánsok — mert döntő részüknek nem volt kenyérkereső foglalkozá­sa a villamos szerelés, sőt tanult mesterségük sem ebbe a körbe tartozott — olyan áldozatra kész ipari munká­sok voltak, akik falujárásként, hét végeken, természetesen in­gyen, társadalmi tevékenység­ként rengeteget tették azért, hogy a petróleumlámpa he­lyett a villamos áram adjon fényt a falvak egyre több há­zában is. Bizonyára rejlett jelfcépi erő a szabolcs-szatmári Aporliget arra való kiválasztásában, hogy itt fejezzék be a falu- villamosítás. Meglepő lehet ugyanis, de tény, hogy az első, villamosított magyar község szintén szabolcsi volt, Máté­szalka. A . valaha volt, "régen elporladt fénycsinálók ebbe a faluba éppen most száz esz­tendeje vitték el azokat a ve­zetékeket, amelyeken át áram- lani kezdett az az energia, amelynek karrierje kezdetét jól ismerjük, ám jövője be­láthatatlan, annyira tágas és szerteágazó. A múlt század kilencvenes éveiben kezdődött meg a me­gyében a villamosítás, termé­szetesen elsőnek a városod­ban, majd a Budapestet öve­ző községek némelyikében. S ennek ellenére is, fél évszázad elteltével, a felszabaduláskor, 1945-ben a megye népessé­gének több mint a fele nél­külözte a villamos áramot! A tizenöt esztendőt átfogó, 1948- ban kezdett és 1963-ban befe­jezett faluvillamosítási prog­ram nagy tett volt, hatalmas összegű beruházásokat köve­telt. Aligha véletlen, hogy az aporligeti ünnepség előtt öt nappal, augusztus 15-én ad­ták át rendeltetésének a két­száz megawatt teljesítményű Oroszlányi Hőerőművet. Mintha ködbe vesző távoli múlt eseményeit említenénk! Hiszen ugyanabban az eszten­dőben, 1963-ban, csak éppen egy kevéssel később, novem­ber 5-én avatták fel a máso­dik ötéves terv legnagyobb beruházását, a Dunai Cement- és Mészművet Vácott. Ahová szintén áram kellett... Ha valamiben, akkor a villamos energia felhasználásában iga­zán töretlen a fejlődés útja immár évtizedek óta. Az idén például a megyében hetven­hat kilométer hosszúságú ún. kisfeszültségű hálózat meg­építése a feladat. Döntően új lakótelepek, frissen parcellá­zott, családi házakat befoga­dó telkek jutnak ennek se­gítségével áramhoz. Mert ma az a legtermészetesebb, hogy az elkészült lakásban ott az áram, a forrás a világításhoz, a sokféle háztartási gép és híradástechnikai eszköz mű­ködtetéséhez. A legutóbbi években esztendőnként egy­két lakás akadt csupán az újonnan tető alá kerültek kö­zött, amelyekben beköltözés­kor nem lehetett megszokott mozdulattal nyúlni az elekt­romos hálózat kapcsolóihoz. Ami nem csekélység, hiszen például az 1981 és 1985 kö­zötti öt esztendőben a me­gyében összesen 33 964 új ott­hont kellett ellátni a vezeté­kek, transzformátorok hálóza­tával. Az- ún. alapvető köz­művek tekintetében az első helyen az áramszolgáltatás áll, azaz itt a legjobb az ellátott­ság. Régen volt, az ötvenes évek végén, amikor a megyében utolsóként a Börzsöny kicsiny falvaiba eljutott a fénycsiná- lók műve, az elektromos áram. Ma a megyében egy-egy ház­tartás kétszer annyi villamos energiát használ fel, mint év­tizede, s ötször annyit, mint akkor, negyedszázada, a falu­villamosítási program befe- jeztekor. Ez a megötszöröző- dés sokatmondó jele annak, hogy a fény terjedése képle­tesen is érthető és értendő. Az áram ugyanis seregnyi min­den olyasmit tett lehetővé a falvakban, amikre nem csak a testnek, hanem a szellem­nek is — ma már — nagy a szüksége. Mészáros Ottó Kinevezési ünnep a katonai főiskolán A nyíltság korának tisztjei A derékszíj éppoly feszes, a cipő éppoly fényesre suvic- kolt, mintha a Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett szentendrei Kossuth Lajos Ka­tonai Főiskola fiatal hallgatói már a Parlament előtt állná­nak — egyelőre azonban a fő­iskola udvarán gyűltek össze. A három esztendőt becsület­tel kijárt zászlósok tiszti ki­nevezési ünnepsége reggel ki­lenc órakor kezdődött, amikor is a különböző fegyvernemi és szolgálati ági főnökök átad­ták a leendő hadnagyoknak diplomájukat, oklevelüket. A hallgatók közül hatan főhad­nagyként végezték el a főis­kolát. Az ünnepi díszbe öltözött alakulótéren folytatódott ez­után az ünnepség. A tribünön helyet foglalt Nárai István al­tábornagy, miniszterhelyettes, az MN kiképzési főfelügyelő­je, valamint a területi párt-, állami és társadalmi szervek számos meghívott vendége. Az ünnepélyes zászlófogadás után Kazai Barna vezérőrnagy, a Tisztelgés a csapatzászló előtt. főiskola parancsnoka mondott ünnepi beszédet. Garas László — immár fő­hadnagy — hallgatótársai ne­vében mondott köszönetét pa­rancsnokainak. Hangsúlyozta, oly korban válnak hivatásos tisztekké, amikor a társada­lom nyíltsága, a nyilvánosság szerepe nagyobb, mint vala­ha volt, valamennyi tiszt­társával egyetemben úgy kell helytállniuk, hogy munkájuk kiállja a fokozódó társadalmi ellenőrzés s minden kritika próbáját.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents