Pest Megyei Hírlap, 1988. augusztus (32. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-20 / 199. szám
Három hónappal korábban Egy népszerű építkezési forma Már sokan a csodájára járnak Mi sem jellemzi jobban a váci KISZ-lakásépítkezés népszerűségét, mint az, hogy az új építőközösségek toborzásakor legalább háromszor annyian jelentkeznek, mint amennyi lakás elfér a rendelkezésre álló területen, így volt 1986-ban is, amikor a 6-os számú építőközösség alakult. Az addig parlagon álló területre 76 lakást terveztek, legendásan alacsony árat számítva. 1962 óta ugyanis már számos lakáshoz jutottak fiatalok ilyen közösségbe tömörülve. Számításaik az áremelkedések és a kötelező bérbruttósítás ellenére is bejöttek. A 73 négyzetméteres garázsos lakás ára mindössze 730 ezer forint, az 57 négyzetméteresé, melyhez szintén tartozik egy garázs, 620 ezer. Ezer órányi Ugye hihetetlen! Igaz, még nem említettem, hogy az építőközösségbe lépéskor a tagok lakásonként ezer óra társadalMikor, mi, hol? Szabadságon lévőknek Sokan nem vásárolni, hanem a hatalmas, négyéves, tizenkét méteres hajtást növesztő szőlőtőkét megcsodálni térnek be a Páva utcai vasudvarba. Plangár Sándor ültette és gondozta nagy szeretettel a nem mindennapi tőkét, amelyen több mint száz fürt érlelődik, édesedik (Apáti-Tóth Sándor felvétele) A Lada harmadszor került« meg a vasadi határt, amikoi megpillantottuk Szemmel 1st ván MZ 82-es fűkaszálóját aki gépével a 48 hektár takarmánynak való lucernát kezdte vágni. Perzselt a hőség, amint l nap végigpásztázta a határt mozdulatlanul is kin volt érezni sugarát. A harmincnégy éves, zömök, jóképű fiatalem bér mosolyogva nyújt kezet mondom, menjünk a géptől tá volabb, mert elégek a hőség tői. Csodálatos, de rajta verejtéket sem látni. A vasadi Kossuth Szakszövetkezet vezetői ajánlották a személyét, amikor elmondtam, egy kombájnosról szeretnék írni. Három traktoros van, külön nincs státusa a kombáj- nosnak — mondták, de Szemmel István vágta le a szövetkezet gabonájának zömét, ezért őt javasolják. A Túri-részen beszélgettünk, így nevezik azt a sík homokos területet, ahol takarmánylucernát termesztenek. — Mikor fejezték be az aratást? — Július 12-én kezdtük és augusztus elsejére kész voltunk vele. Tizennyolc napon keresztül kora reggeltől este 10 óráig ültünk a nyeregben, mintegy 500 hektárral végeztünk, aminek a zöme rozs volt. — A hozam, minőség? — Közepes, a rozs jobb volt mint a búza, kevés volt errefelé az eső, ezt megsínylette a kalász. — Műszaki meghibásodás? — Az 521-es NDK-kom- bájnnal arattam, de a kétszáz órából mintegy tíz óra volt a kiesés ékszíj, csapágy meghibásodása miatt, de volt tartalék alkatrész, nem volt fennakadás. — Munkabér? — Teljesítmény alapján, mázsánként három forint, plusz jutalék jön majd hozzá, havonta így kijön hat és fél, hétezer forint, no meg az illetményföld után a 10 mázsa termény, mert a tagok annyit kapnak. — A család? — Hát... a tizennyolc nap alatt alig találkoztam a 10 éves Tibor fiammal és a 7 hónapos kis Juditkámmal, de hát ilyenkor a betakarítás az első, a kenyér, az „élet”. Szemmel Istvánról megtudtam, amit szerényen elhallgatott, hogy imádja a lovakat, no meg a gépeket, ezért jött át az IGV-től nyolc évvel ezelőtt a szakszövetkezetbe. Legjobban szántani, kaszálni szeret s ha szabadideje engedi (engedné), strandra, moziba menni a családdal, mert kikapcsolódni is szükséges. Csak hát a kombájnosoknak nyáron épp erre nincs idejük. Hörömpö Jenő A BaHó-szögben jártam hét végén, Az egykori tanyasi vályogviskók helyén ma már emeletes, padlástér-beépításes házak hivalkodnak. Nemcsak az égető homok szaporázza lépteimet, hanem a kíváncsiság is, milyen lehet az egyetlen megmaradt parasztkunyhó:' Gazdája, a nyoicvanhat éves asszony nemrég hunyt el a kecskeméti kórházban. Szép tiszta volt Tizenhetet töltötte, amikor az özvegy, már negyvenet taposó, ka’ckiás bajszú csendőr megkérte a kezét. A tiszti étkezde ifjú szakácskisasszonya igent mondott, és azóta hat- vankilenc éven át itt élt, és irányította a házhoz tartozó szőlő és szántóföld munkálatait. Az udvaron három eperfa, istálló, egy sötét verem, boroskamra — hordóiMúltunk emléke A kőröstetéileni dombon Szent István király 1038. augusztus 15-én hunyt el, nem egészen egy évszázaddal később, mint hogy véglegessé vált a magyar nép honfoglalása a Kárpát-medencében. Hol valós, hol mitikus történetek is keringenek a rendkívül fontos, jelenünket is befolyásoló eseményekről. A történeti források, történelmi szakmunkák alapján ismert valójában az országalapítás is, s talán kevésbé tudott, hogy a környék is kapcsolatban van azokkal a fontos évtizedekkel. Kőröstetétlen szélén áll a nevezetes halom, az emlékkő, felirata a domboldalon tudatja, hogy „Nagy-Kőrös rendezett tanácsú város hazafias közönsége is a maga körében kötelességnek ismerte követni az országgyűlés szép példáját.” Követve tehát azt az ország- gyűlési döntést, amely értelmében az ország hét pontján, a hét vezér tiszteletére emlékművet állítanak. Mivel sokan már nem tudják, hol — érdemes felsorolni azokat, hisz a mai határainkon túl már mindegyiket lerombolta a nacionalista téboly: a munkácsi várhegy, a brassói Cenk, a nyitrai Zobor- hegy, a dévényi vártető, Pusztaszer, Zimony és Pannonhalma, de ezzel van kapcsolatban a fővárosi Hősök tere kialakítása is. A tábla tudósítása pontos, a tervet Mészöly Gáspár ev. főgimnáziumi tanár terjesztette a városi szenátus elé, a földet özv. Tanárki Gedeonná engedte át e nemes célra. Páka Kálmán polgármester 1895. dec. 13-án kelt 12 064/ K. I. sz. végzése alapján a halmot Árpád- halomnak nevezi el — Arany János verse nyomán —, és az emlékmű költségeire két részletben 500—500 forintot, majd további 2100 forintot szavaztatott meg. A szöveg további része utal arra a hagyományra, hogy Árpád seregével e dombon vert sátrat, „s honnan indult Alpárnak, megűzni Zalánt (a Körtvélyes erdőnél, amelynek nyomai az Alpár—Csépa közötti határban álló vadkörtefák) és birtokba venni a Duna —Tisza közét, majd a dunántúli védéket...” Az emlékoszlopot Gerenday Antal és fia, Béla készítette, mindkét szobrász biográfiai adatai megtalálhatók a Művészeti Lexikonban. Az oszlop négy oldalán összesen 13 soros versecskék olvashatók, amit e nagy ünnep kapcsán a helyszínen érdemes mindenkinek elolvasni. A felirat már utalt Arany János költeményére, A tetétleni halmon c. versre. „Még áll a domb s én állok afelett, / Játszik velem bűbájos képzelet. / Csekély a domb, alig emelkedő, / Ormán csak fű, nem a bérc fenyve nő. / ... Ki gondolná, hogy százados nagy emlék! / Hogy épen e halmon verette sátrát / Honunk szerzője, diadalmas Árpád!/ ...Itt ősi'dal zeng bújdosó Csabárul, /Bús vígalomban a szív öble fájul; / ...s megjelenik a jelen: „Megszólal egy kürt napnyugat felé, / Csatára hívó — ez a Lehelé... ! / Nem, nem — csak a szomszéd Abony vagy Törtei / Kanásza mulatá magát a kürttel.” ... s a költemény a következő sorokkal zárul: „És álljon a domb, a múltak jele, f Kímélve bánjon a vész is vele.” / Arany János megénekelte domb a mai napig áll, de csak addig és olyan halomban, amennyire az itt lakó nép, a magyar is akarja, Illyés Gyula szavaival különben magyar az, aki vállalja. Vállalták Árpádék, vállalta Szent István és népe, vállalták az utódok, s reméljük, vállalják a mai fiatalok is... A szép emlékhely látogatása szerény magyarságtudatunkat is fejleszti — a honalapító szellemében! ___ Surányi Dezső r enc, az építőközösség megválasztott elnöke örömmel újságolta ezt a hírt néhány nappal az országos ünnep előtt. — Mi így ünnepelünk — mondta büszkén és leplezetlen örömmel, hiszen ő is, mint még a tagok 80 százaléka, most lesz először lakástulajdonos. — Egymás közül választottuk az olyan tisztségeket, mint elnök, elnökhelyettes, pénztáros. Gyakorlatilag itt nincs adminisztratív állomány. Ezzel is takarékoskodni akartunk. Közös alap — Milyen alapon választották ki annak idején a leendő építtetőket? — A városi KISZ-bizottság döntött, a mozgalmi munka és azon belül a szociális helyzet szerint. — A lakásokat még félig készen magam is láttam, tágasak, valóban jó elrendezésűek. De nem félnek-e attól, hogy megkeseríti életüket a közeli cementgyárból kiáramló por? — Valóban, ez a terület „részesül” leginkább a porból, de abban bízunk, hogy a rekonstrukció után jelentősen javul a levegő tisztasága. Az ígéretek szerint legfeljebb két évet kell még várni erre. Ennyi idő ahhoz is kell, hogy teljesen belakjuk, otthonossá tegyük a házak körüli területet is. Az átadás után társasházzá alakulunk, így közösen, a munkák után megtakarított közös alapból kezdünk hozzá a parkosításhoz és az útépítéshez. — Ezek szerint utat is saját erőből építenek? — Csak az alapjait. A városi tanáccsal megállapodtunk, hogy az alapokat mi elkészítjük, a befejezést pedig, ami a bitumenes takarást jelenti,, ők vállalják. Ügy számítottuk, hogy a közös pénzből marad még egy ' központi antennára is. Ha mindezzel készen leszünk, akkor válik igazán otthonossá a lakás — mondta bizakodva Parnaki Ferenc. Újra és újra A beköltözők elkezdhetik új, nyugodt életüket, az építők azonban, Tóth Pállal az élen, hozzáláthatnak új építőközösségek lakásgondjainak megoldásához, hiszen ami másnak egyszerű esemény, nekik életforma: építeni és újra építeni. D. Z. mi munkát is vállalnak. Azt, hogy kire mikor lesz szükség, Tóth Pál osztotta be. Akinek hasznosítható szakmája van, az természetesen akkor segít, akinek nincs ilyen mestersége, az ezer óra segédmunkával járul hozzá az építkezéshez. Az eddigi gyakorlat szerint két év mindig elég volt az indulástól a költözésig. Most is így volt, sőt a tervezett novemberi határidőt előrehozták augusztus 20-ra. Parnaki FeAugusztus 23., kedd: Túrajavaslat szabadságon lévők-. nek: Letkés, Dióspatak, Sashegy, Pribéd-tisztás, Pillan- góskút és Nagy-Galla. Augusztus 24., szerda: Váci és Vác környéki népművelők napja Nagymaroson. A résztvevőket Niedermüller Ferenc nagyközségi tanácselnök köszönti, majd Mándli Gyula könyvtárvezető és Kismartoni Ferenc igazgató tart előadást — 17 órakor mérkőzés a stadionban Augusztus 25., csütörtök: A Cserhát-táj legérdekesebb történelmi nevezetességei, a környék ásatásainak eredményei megtekinthetők a 13-tól 17 óráig nyitva tartó penci falumúzeumban. Akikről keveset beszélünk Az arató nem jár strandra Az udvaron három eperfa áll Mintha titkot loptam volna... „Kelt levelem 1915. augusztus 17-én indítom hozzád édes feleségem, hogy még mikor el akartam válni tőled nem tudtam kifejezni boldogtalanságomat, úgy fájt a szívem, hogy el kellett válni. Nekem még hál istennek nincs olyas bajom, egészséges va~ gyök, melyet neked is szívemből kívánok, de ezt a helyzetet, mint nekem van, ne adja, isten senkinek. Igazán nem hittem, hogy az ember mit kibír, de azért te is kérd az istent édes boldogságom, hogy még viszontláthassuk egymást.” És minden héten ugyanezekkel a mondatokkal „A hadakrakelt seregektől, Von der A mee im felde” bélyegzővel ellátva megérkeztek újra és újra az üzenetek. Lejjebb cseléd-ív kialkudott bér és konvenció, kiadott korona és fillér rubrikákkal, családkönyvecske, és egy bűvös eligazító, vagyis levélminták mindenféle szívfájdalom kifejezésére: XIV. fejezet Csalódottak levelei: 99. „Szívtelen Jenő! Minek mutatta meg nekem a boldogságot, ha nem akar részesíteni benne? .. Hát szebb, jobb az a másik leány, akiért engem elhagyott? Kívánom, legyen olyan boldog, amilyen boldogtalan én vagyok. Eliz.” Kint az udvaron nézem a kiszáradt leandert, a földre hajlott muskátlikat, a gazos szőlősorokat. Csak éjszaka jön — Nincs már itt semmi élet, vele együtt kihalt minden ... — mondom, miközben vala- honnét előjön egy csonttá so- ványodott kotlós kiscsirkéivel, az egyetlen tyúk, akit anyasága óvott meg a fazéktól Lehajlok hozzájuk, s ekkor a verem nyitott ajtaján öSsze- villan tekintetem valami zöld fénnyel. Egy öreg kutya szeme volt az, akinek lelőtték a testvérét, neki sikerült elmenekülnie, s azóta csak éjszaka jön elő egypár falatért. Mozdulatlanul gubbaszt ott benn; eggyé válva a sötéttel. — Nem értem, hogyan lehetett ebben a kicsi vályogházban leélni egy életet? — nézek házigazdámra. — Miért? — kérdi meghök- kenve —, én is itt töltöttem gyermekkoromat, és soha többé nem leszek sehol olyan boldog, mint itt voltam. Z. Z. ban ecetes, hernyás itallal —] ólak és kamrák. — Itt lakott nagyapám húga, aki ferences rendi apáca volt egykor. Halvány gyerekkori emlékem, amint a fekete kendős öregasszonyok rózsafüzérrel és imakönyvvel a kezükben ülnek az eperfa alatt és fohászkodnak — mutat vendéglátóm egy szűk, kis helyiségre. — Vigyáznom kell, amikor belépek ebbe a kamrába, nehogy kihúzzam magam, mert beverem a fejem. — De hisz itt nem lehet megmaradni egy percig sem, nemhogy élni! — csodálkozom. — Miért, akkoriban ez szép tiszta volt — kapom meg a választ. Fekete. farágott keretből egy nyílt tekintetű fiatal lány néz rám. — Nem csoda, hogy hamar ilyenné vált — tudom meg az unokától —, mert kilencéves volt, amikor nyolc testvérével együtt árvaságra jutott. Mostanában elkezdett gyengélkedni, be akartam vinni magamhoz a városba, de azt mondta, hogy innét csak a fekete ló viszi el. Így aztán mi jártunk ki hozzá. Később mégis be kellett feküdnie a kecskeméti kórházba, ahol leesett az ágyról, eltört a válla. Nem volt szabad mozognia, két hónapnál nem is bírta tovább. összeszorul a torkom, amint beljebb lépek, mintha titkot lopnék. Vajon behívna-e engem, idegent, ha most itt lenne? A lócán fekete posztópokróc, a komódon vásári tányérok, bögrék, festett üvegedények, petróleumlámpák Kinyitom az öreg, nyekergő szekrényajtót. Mintha villám sújtana le rám. Mit szólna ő, hogy féltve őrzött „kincsei” most illetéktelen kezekbe kerülnek? Hálókabátok kicsipkézve, nemcsak az egykori gondos öltögetések tűszúrásaitól, hanem az idő „vasfogától”. Levelek Egy szakadt, bőrkötésű kapcsoskönyvbe Ferenc József arcképe színesben és lányai. Mellette egy kopottas fadobozban szépen metszett csontgombok és két réz, a magyar királyi koronával. Arrébb egy iratokkal agyonzsúfolt ládika, megszámlálhatatlan rózsaszín iábori postai levelezőlappal. Rajtuk tintaceruzás mondatok.
