Pest Megyei Hírlap, 1988. augusztus (32. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-20 / 199. szám

#»rvr ^ 1988. AUGUSZTUS 20., SZOMBAT HÉTKÖZNAPI TETTEINK TÖRTÉNELMI MÉRTÉKKEL r Irta: Balogh László, a Pest Megyei Tanács elnöke Mint Olvasóink túlnyomó ré­sze, én sem vagyok történész. De hiszen a múltunk nem csak a szakembereké, ök kutatják, értelmezik, segítenek megis­merni, történelmünk következ­ményei és tanulságai viszont mindannyiunké. Formálta sor­sunkat, segít eligazodni a jö­vőben is. Ezeréves távlatban István király személyét megismerni, vele „emberközelbe” kerülni lehetetlennek látszik. Életmű­ve azonban döntően kihatott a magyarság egész további sor­sának alakulására, és a jelen számára is hordoz üzenetet. Én különösen kiemelkedőnek tartom államunk megteremté­sét, az államszervezet kiépíté­sét, a magyarság kulturális és politikai beilleszkedését az európai környezetbe. Ennek hiányában sok nép morzsoló­dott fel a történelem viha­raiban. Az istváni életmű nélkül ne­héz volna megérteni saját sor­sunk alakulását is. Hiszen a magyar népre igazán ritkán virradt felhőtlen nap. Dúlt itt a tatár, másfél évszázadon ke­resztül lengett a félholdas lo­bogó váraink fokán. Elbukott a Rákóczi-féle szabadságharc, fegyverletétellel és vérbosszú­val ért véget nagy nemzeti függetlenségi háborúnk. Le­verték a magyar proletárfor­radalmat 1919-ben; pusztított és egész nemzetet gyalázott meg a német fasizmus. E nemzet mégis-mégis minden nagy történelmi vihar után ezer sebből vérezve ugyan, de újra felvirágoztatta e hazát. A haladásért küzdők a legvére­sebb napokban is tudtak a nép számára fáklyát gyújtani, hidat verni a jövőbe. Mai életünkben, munkánk­ban is hasznosítható tanulsá­gokat látunk az államalapító politikai magatartásában. Pél­dát ad abban, ahogyan felis­merte a változás történelmi szükségességét, amilyen céltu­datosan megteremtette ahhoz a külső feltételeket, és kiépí­tette a belső társadalmi bázist, rendezte azokat a rétegeket, amelyeknek érdekei fűződtek az előrelépéshez. Következete­sen, sokféle belső ellenálló erővel dacolva, viaskodva, egyidejűleg rugalmasan és ha­tározottan valósította meg nagy politikai céljait. Az események, főbb össze­függések közismertek. A hon­foglalás egy évszázaddal előbb befejeződött. Az itáliai és né­met trónvillongásokat is ki­használva indultak el elő­deink főleg nyugatra zsák­mányszerző portyáikra. „A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” — imádkozták a kolostorokban egészen az Atlanti-óceánig. A körülmények azonban változtak. Német területen úr­rá lettek a korábbi feudális anarchián, egyre nagyobb erő­vel tudtak fellépni a törzsi szervezetben kalandozó ma­gyarok ellen. 955-ben súlyos vereség következett be Augs- burgnál. Lezárult az út dél felé is, mert az orosz fejede­lem, akivel a magyarok szö­vetkeztek, szintén vereséget szenvedett a bizánci császár­tól. A magyarokat az a ve­szély fenyegette, hogy „hara­pófogóba” kerülnek. Számolni kellett a törzsvezetők önálló­sodási törekvéseivel is. Behó- dolás vagy felmorzsolódás? A kialakult feudális rend érde­kei a szilárd központi hatalom megteremtését sürgették. Géza fejedelem átlátta a helyzetet, megtalálta a meg­oldást, taktikusan és határo­zottan cselekedett. Művét fia, István fejezte be, aki 997-től választott fejedelme volt a magyaroknak. A mű lényege: nyitás nyu­gat felé és békés viszony te­remtése a német-római csá­szársággal. A nyugati kultúra terjesztése, ami akkor csak a keresztény vallással együtt volt lehetséges. A római egy­ház éu a császárság segítségé­vel erős központi hatalmat hozni létre, fokozatosan ki­építve a feudális állam szer­vezetét, leverve a nem kevés belső ellenállást, lázongást. Mindezt pedig úgy, hogy az ország önállósága megmarad­jon, ne hódoljon be sem a német-római császárnak, sem a római pápának. E politika megvalósulásának kiemelkedő eseménye, hogy a pápa 1001- ben megkoronázta a magyar királyt. Halála után. 1083-ban szentté avatták Istvánt. Állam és törvény, állam és jog: számunkra elválasztha­tatlan fogalmak. Éppen ezért nem véletlen, hogy 1949 óta e napon, augusztus 20-án Szent István királyra is emlékezve ünnepeljük alkotmányunknak, a szocialista alkotmány szüle­tésének napját. Igazi alkotmányunk mind­össze közel négy évtizede van. El nem évülő érdeme, hogy először foglalta törvénybe a dolgozó nép hatalmát, az em­berek egyenlőségét fajra, nem­re és vallásra való tekintet nélkül. Kimondta az esély- egyenlőséget a munkához, a tanuláshoz, a képességek sza­bad kibontakozásához. Akik reálisan ismerik az előző idő­szak -társadalmi-politikai vi­szonyait (vagy éppen átélték), azok tudják igazán, mekkora jelentősége volt ennek. A ha­talom birtokosai lettek, akik a Horthy-rendszerben kisemmi­zettek voltak; egy ország sor­sáért nehezedett a felelősség azok vállára, akik közül sokan papírjaikat csak kereszttel hi­telesítették, mert korábban ír- nl-olvasni sem tanulhattak. Az alkotmány alapelveiben a holnapot is szolgálja, de nem ünneprontás, ha korlátái­ra is utaltunk. Csaknem négy évtizede, amikor a fiatal népi demokratikus állam törvényét megalkották, a fő cél az ál­lamhatalom jellegének, az új tulajdonviszonyoknak a rögzí­tése és a szocialista társada­lom alapjainak lefektetéséhez elengadhetetlen feladatok meg­határozása volt. Ezt sikerült hosszú távra, a szocialista ál­lamok közül a legidőállób­ban megfogalmazni. Voltak korlátái, melyek már 39 évvel ezelőtt is bénították erejét. A túl általános megfo­galmazások, a szűkszavú dek­larációk, melyeket nem követ­tek konkrét magas szintű jog­szabályok, szabad teret en­gedtek a törvények sokféle alkalmazásának. Az alkotmány jelenlegi módosítását, megújulását azonban a társadalom minden területén tapasztalt és az utóbbi években erőteljesen felgyorsuló változások kény­szerítik ki. Nézzük például a tulajdon- viszonyokat. Alkotmányunk rögzíti az alapvető eszközök túlnyomó részének társadalmi tulajdonát. Leegyszerűsítve szocializmusképünkben hosz*' szú időn keresztül erről is sa­játos felfogásunk volt. A tár­sadalmi tulajdont azonosítot­tuk a központi utasításokkal irányított állami tulajdonnal. Pártunk, kormányzatunk ké­pes volt módosítani felfogását az állami tulajdon irányítási rendszeréről. A 60-as években elismertük a szövetkezeti tu­lajdon egyenrangúságát. Méltó helyet foglal el a háztáji és kisegítő gazdaság. Emlékeztet­nék, milyen küzdelem folyt hosszú évekig a termelőszö­vetkezetek melléküzemágainak a fékezőivei... Mint a korábbi időszakban, úgy ma is van értetlenség, bizalmatlanság a változással szemben. Csak fokozatosan bővül az új vállalkozási for­mák hasznosságának társadal­mi elismertsége. Sokan van­nak, akik a kedvezőtlen jelen­ségekből szívesen általánosíta­nak. Pedig gazdasági helyze­tünk, tapasztalataink egyértel­műen mutatják, hogy alapvető változások szükségesek az ál­lami tulajdon működésében, lé­nyegesen hatékonyabban kell működtetni a szövetkezeti tu­lajdont, és ezzel egyidejűleg mozgásba hozni, a társadalom érdekében hasznosítani az ál­lampolgárok kezdeményező­készségét, szellemi és anyagi kapacitásaikat. E folyamatban törvénysze­rűen megjelennek és hatnak a társadalom érdekviszonyai. Vezetőink már többször hang­súlyozták, hogy azok az intéz­kedések, amelyeket ebben az időszakban kell meghozni, ál­talában nem lesznek népsze­rűek. Sőt, minden valószínű­ség szerint sérteni is fogják bizonyos rétegek érdekeit. Egészében azonban meg kell hogy feleljenek a legalapve­tőbbnek: hosszabb távon szol­gálják a nép sorsának jobbra fordulását. A piac kiépítése, a gazdasági kényszer és ösz­tönzés, a vállalkozás ösztön­zése (megfelelő szociálpoliti­kával párosítva) — igen el­lentmondásos, de előremutató gazdaságpolitikai irány. Sokféle megközelítésben foglalkozott ezzel a májusi pártértekezlet — majd a leg­utóbbi központi bizottsági ülés nagy nyíltsággal vonta le a következtetéseket is a pártér­tekezlet állásfoglalásából. Fel kell számolnunk mindazt, ami a fejlődésünket gátolja. Eköz­ben új konfliktusok is szü­letnek. Minden helyzetben meg kell kísérelnünk enyhí­teni, elviselhetővé tenni az újjal járó fájdalmakat, de következetesen fel kell vállal­ni a meghirdetett programok végrehajtását. A történelmi összehasonlítás ennyire eltérő körülmények között nem cél­szerű, de az államalapító magatartása, módszerei bizo­nyos tanulságok levonására késztetnek ma is. Ma már nyilvánvaló, hogy a gazdasági reformfolyamat nem valósítható meg a politi­kai szervek és intézmények egész rendszerének, működé­sének megújítása nélkül. Ez vonatkozik az évtizedekig funkcióját jól teljesítő alkot­mányra is. A társadalmi élet, az állam működése lényege­sen megváltozott. A régi ruha már nem húzható a mai való­ság testére. A változások legfőbb tartal­ma, hatóereje, feltétele a de­mokratizálódás. Az állampol­gárok részt kérnek a hatalom gyakorlásából mind országos, mind helyi szinten. Részt kérnek a döntésekből és el­lenőrizni kívánják azok meg­valósítását. Az ország terheit végül is a lakosság viseli, ter­mészetes tehát, ha tudni akar­ja, mit és miért vállal, min­denről beavatottan, tulajdo­nosként akar véleményt al­kotni. De így van-e valóban? Mindenki számtalan példát tud ennek ellenkezőjére is ... A kérdés nagyon összetett, de szerintem a tendencia vilá­gos. Vegyünk csak egy, a mai ünnephez kapcsolódó kérdést. Több városban, községben augusztus 20. előtti napokban fejezték be könyvtár, gyógy­szertár és más közintézmények építését. Sok kilométer elké­szült járdán először koppan- nak a léptek, új vezetékekből e]^,ör j^nak egészséges vi­zét. Ha csak az ez évben be­fejeződő iskolaépítést nézzük is, tekintélyes a lista: Buda­örs, Törökbálint, Gyál, Ve- csés, Tápiógyörgye, Szigetha­lom, Gödöllő, Tárnok, Hévíz- györk, Nagykáta területén a gyermekek, pedagógusok és szülők egyaránt nagy öröm­mel veszik birtokba az új is­kolát. Amit hangsúlyozni szeret­nék: nem valakitől kapták az új létesítményeket. Saját for­rásokból és arányosan elosz­tott állami támogatásból saját maguk tervezték. Rengeteg társadalmi munkát végeztek. Segítettek a vállalatok, szö­vetkezetek, a társadalmi szer­vezetek aktívái, a honvédségi alakulatok. Szembe kellett nézni bizonyos bevételi kiesé­sekkel, az építőipari órak emelkedésével. Gazda-e tehát az állampol­gár? A válasz egyértelműen igen. Az ország pénze és a társadalom szükségletei nin­csenek összhangban. Az emlí­tett széles körű összefogás jól mutatja: a tulajdonosi tudat és magatartás az egyik legfon­tosabb feltétele annak, hogy a legégetőbb problémáinkat fo­kozatosan meg tudjuk oldani. Ha a társadalmi élet min­den területén megújulást aka­runk, akkor alapvetően meg kell változtatni közjogi viszo­nyainkat is. Az előttünk álló időszaknak megfelelő jog­rendszert szükséges kiépíteni. Nyilvánosságra került, mi minden változik e téren a kö­zeljövőben. Nagyobb szerepet szánunk a törvényeknek, visz- szaszorítva a túlburjánzó rendeleti jogalkotást. Létre­jön az alkotmánybíróság és a közigazgatási bíráskodás. 1990 végéig csaknem harminc je­lentős törvény előkészítésével foglalkozunk. Átfogó felül­vizsgálatra kerül maga az al­kotmány. törvény születik a gazdasági társaságokról, a nemzetiségekről, a lelkiisme­reti és vallásszabadságról, a társadalombiztosításról, a la­kásgazdálkodásról, a bérrend­szerről stb. Jelentősége miatt ki kell még emelni az egye­sülési és a gyülekezési jogok rendezését. Gondolom, érthető és ter­mészetes, hogy az állami élet szerteágazó kérdéseiből vala­mivel részletesebben foglalko­zom a tanácsi munkával. Nemcsak a funkcióm miatt. A tanácsok működése közvetle­nül érint minden egyes állam­polgárt. Másrészt a gyökere­sen megújult jogrendszer mű­ködésében is megkülönbözte­tett szerepe lesz választott testületeinknek és a szakigaz­gatásnak. A cél az, hogy a helyi ta­nácsok önkormányzati szer­vekké váljanak, önállóan, fe­lelősen döntsenek a törvé­nyek alkalmazásában, a hely­ben felmerülő kérdésekben, az állampolgárok ügyeiben. A lakosság szükségleteit a lehe­tőségeiken belül elégítsék ki, ösztönözve legyenek az éssze­rű gazdálkodásra. A kétszintű igazgatás is ezt a célt szolgálja. Alapvető fel­tétele viszont, hogy a helyi önkormányzatok színvonala­san, jól működjenek. Fokoza­tosan tudunk előrehaladni, hiszen dolgozóink túlterhel­tek, a szakmai képzettség sem mindig megfelelő, bonyolult a jogi szabályozás — és ne ta­gadjuk —, bürokratikus ma­gatartás, felületes munka is előfordul sorainkban. De előbbre akarunk jutni, és István király országjáráson-k ÉW t. Kovács László rajza vannak részeredményeink. Például ez év első felében a Pest Megyei Tanácsnál és 131 helyi tanácsból 111-nél nem volt határidőn túl intézett ügy. Terjed az egyszerűbb ügyek rövidített intézése is. Nyíltabbá kell tennünk „ tanácsi munkát a lakosság irányába. Tájékoztatni, meg­hallgatni véleményét, bevon­ni a döntési folyamatba, igé­nyelni részvételét a végrehaj­tásban. Határozott, céltudatos lépéseket tettek ebbén többek között Szentendrén, Abony- ban, Dunaharasztin, Visegrá- don,. Ócsán, Szigetszentmikló- son. A jövőben még nagyobb lesz a jelentősége a tanácsok együttműködésének. A város és a környező települések egyenrangú tanácsainak az összefogása nélkül a térségi problémák egyáltalán nem ke­zelhetők. A Budaörs Város- környéki Bizottság közös alapja is segít, hogy Páty, Bu- dajenő, Biatorbágy lakossága egészséges ivóvízhez jusson, vagy megoldhassák Solymár, Pilisszentiván és Pilisvörös- vár szennyvízelvezetését. Vá­cott a közös pénz egy részét támogatásra, a többit kölcsön­ként adják a rászoruló tele­püléseknek. Az önállóság nem mond ellent az együttműkö­désnek, hanem feltételezi azt — a szemlélet és magatartás változik. A Pest Megyei Tanács saját működését is kritikusan vizs­gálja, és a politikai iránymu­tatásokat, az állami progra­mokat, határozatokat figye­lembe véve igyekszik időben és öntevékenyen cselekedni. Felülvizsgáltuk háttérintéz­ményeinket, jelentős létszám- és költségmegtakarítást ír­tunk elő, aminek a végrehaj­tása folyik. Átfogóan felül­vizsgáljuk a megyei appará­tus feladatait, létszámát, veze­tését, javaslatainkat az év vége felé a testületek elé visszük. Júniusban a tanács a saját munkáját értékelte, kutatta, hogyan tudna még in­kább hozzájárulni a megye közéletének a fejlődéséhez, jól irányítani és segíteni a he­lyi tanácsokat. Az ülés anya­gát nyilvánosságra hoztuk. Végül is a tanácsok mun­kájában azt keressük, ho­gyan lehet továbbfejleszteni a demokráciát és egyidejűleg ja­vítani a színvonalat, növelni az igazgatás hatékonyságát. Lehet ezt úgy nézni, hogy a testületeinkben ma már a kérdéseket demokratikusan, többségi szavazással döntik el, és a kézfelemelésnek egyre inkább súlya van. Ez igaz és jó, hogy így van. De a de­mokrácia nem azonos a szava­zás módjával. Feltétlenül szükséges hozzá a jó tájéko­zottság, a kezdeményezőkész­ség, a közösen kialakított, he­lyes célok. Minél többen ve­gyenek részt a végrehajtás­ban. Valósuljon meg a nyilvá­nos és következetes ellenőr­zés. Ne nyugtassuk meg tehát magunkat, a tanácsi demokra­tizmus javításáért még sokat kell tennünk. Ha nemcsak a szavazás módjaként értelmezzük, akkor az is világos, hogy a demok­ratikus és önállóan működő tanácsi testület jól képes együttműködni más társadalmi és érdekképviseleti szervek­kel — erre egyébként Pest megyében is jó tapasztalatok­kal szolgálhatunk. Érvénye­sülhet a párt elvi-politikai irányítása, hiszen azt a párt­szervek a meggyőzés, a pár­beszéd segítségével juttatják érvényre és nem döntik el a tanács hatáskörébe tartozó konkrét kérdéseket. Másrész­ről a tanácsok nem képesek eredményesen dolgozni a tár­sadalom bizalma, a párt- és társadalmi szervek erkölcsi és politikai támogatása nélkül. Állam és alkotmány, jog és kötelesség a nép szolgálata. Hétköznapi fogalmak ezek. De ha az ünnep alkalmából gon­dolkozunk rajtuk, magasabb rangra emelkednek. Ügy te­gyük a dolgunkat, hogy mai tetteinket a történelem is megfelelőnek minősítse.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents