Pest Megyei Hírlap, 1988. augusztus (32. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-15 / 194. szám

NAGYKŐRÖSI K^Cíwitm A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 194. SZÁM 1988. AUGUSZTUS 15., HÉTFŐ Válunk vagy nem? Ha már a házasság tönkrement... — Ha elfogadjuk azt as összehasonlítást, hogy a meg­romlott házasság olyan, mint­ha egy sötét, szűk szobában kellene tartózkodnunk, akkor a válással kapcsolatos új jog­szabályok nem keltik-e a fe­lekben azt az érzést, mintha á szoba ajtaját rájuk zárták volna? Nem érzik-e majd egyre fokozódó kényszerként, hogy menekülni kell? — kér­dem a válóperes bírót. — Itt valami tévedés van, hiszen a közös megegyezéssel beadott válásók nem nehezed­tek, csak bevezették a kétlép­csős eljárást, vagyis az első tárgyalás után harminc nap­pal van még egy, si::s ■— Erősen jelen van viszont a köztudatban a . háromévi különélés követelménye — kétkedem tovább. — Ez a közös akaratú bon­tóperek másik esete. Ha a házastársak igazolják, hogy három éve külön lakásban él­nek, akkor a bíróság automa­tikusan kimondja a válást. .Egyébként csak akkor beszé­lünk a hároméves időtartam­ról, ha a házassági vagyonról is dönteni kell, de ez eddig is elég hosszadalmas volt. — Ha ez utóbbit vesszük figyelembe, mert ez a gyako­ribb, akkor mégis kilátásta­lan az elváló}c helyzete nap­jainkban. — Ezt nem mondanám, mert a jog mindenkinek biz­tosítja a válás lehetőségét. — Vajon beszélhetünk-e egyáltalán válásról, amikor a felek továbbra is egy lakás­ban maradnak, gyermekneve­lési és •közös anyagi ügyeik szinte gúzsban tartják őket? — Ez nem a jog probléma­köre. A lakásügyet rendele­tekkel sajnos nem lehet meg­oldani. Egyébként, ha látjuk, hogy nincs esély ezeknek a gondoknak a megoldására, to­vább békítünk, igyekszünk rábeszélni a feleket a házas­ság fenntartására. — Mégis úgy érzem, hogy a válás azon kevesek privilégiu­ma, akik mellényzsebből ki tudják egyenlíteni a másik követeléseit, és az átlagember csődbe jut, ha a jog ezen vi­zeire evez. — A válás nálunk nem drága, lehet illetékmentessé­get is kérni. Nem úgy, mint Nyugaton, ahol erősen meg­csappanhat a jómódban élők Vagyona. — Igen, ha van minek megcsappannia... De nálunk, vegyünk például egy két­gyermekes családot, ahol az anyának ítélik a lakást, a férfi távozik és fizeti a tar­tásdíjat is. Nem lehet­ne ilyenkor legalább a tartásdíjat megszüntetni az elhagyott lakás .fejében? Mozi Hétfőn a nagyteremben: A kis szemtanú. Színes amerikai bűnügyi film. Előadás 6 óra­kor. Most és mindörökké. Ame­rikai film. Előadás 8 órakor. A stúdióteremben: István, a király. Színes, zenés magyar film, fél 6-kor. A Cifrakert parkmoziban: A kis szemtanú, 21 órakor. — Nézze, sem a falat, sem' a fürdőszobát nem lehet meg­enni,' a gyerekeknek táplálék­ra és ruhára van szükségük, ehhez pedig az anya fizetése gyakran kevés. Egyébként ha van más ingóság, azzal ki le­het egyenlíteni a különbséget. Ha nincs, az, apa kérheti a volt feleség fizetésének 33 százalékos letiltását, vagy megosztozhatnak a gyermeke­ken is, így csak különböze- tet kell fizetni. De van mód arra is, hogy áz apa a lakás ráeső részenek ellenértékét az. egyik gyermek tartásdíjának elengedésében kapja meg. — Ügy érzem, hogy a tér­vény a nők pártján áll. — Szó sincs róla. A törvény gyermekpárti. — Mégis, ha egy családapa válókeresettel fordul a bíró­sághoz és kéri gyermekeinek nevelési jogát, és ezzel együtt a lakás kizárólagos használa­tát, valószínűleg nincs semitii esélye. Míg, ha egy nő teszi ugyanezt, követelésének helyt adnak. — A gyermekeket mindig annál a szülőnél kell elhe­lyezni, akinél a fizikai és szellemi fejlődésük biztosítva van, egyébként nem ritka, hogy az apához kerülnek. — A megítélésnél nem ját­szik-e döntő szerepet, hogy a válóperes bíróit nagy része nő? — Saját életviteléből, él­ményanyagától és nemétől senki sem független, de min­den esetben az objektivitásra törekednek. ::::a Sül — Dr. Szilágyi Vilmos írja — idézem a pszichológust —, hogy a korszerű házasságban a házastársak a külön él­élményekből nyert energiát is betáplálják házasságukba. Nem járhatóbb út a nyitott házasság, mint a válás? — Hogy ez általánosan is elfogadott legyen, egészen más etikai alapokon kellett volna nevelődnünk. Én a há­zasság pártján állok. Ami pedig véglegesen elromlott, azt meg kell szüntetni, ener­giát pedig nyerjen az ember a. következő házasságból. Hi­szek a házasság jövőjében, nem találtak fel még jobbat. — Ismét idéznem kell. Mis- kolezi Miklós ezt írja: Nem tudjuk és főként nem próbál­tuk felmérni. ,milyen társa­dalmilag is hasznosítható erők szabadulnának fel egy megél­hető új szerelemben. — Erről nincsenek adataim, ha valakinek megfelel, hogy láthatatlan messiása legyen a másik megromlott házasságá­nak, akkor csak tegye... — mondja búcsúzóul a bíró. — És ne felejtse, hogy a neve­met ne írja' ki. — Nem fogom, de hadd kérdezzem meg, rni a véle­ménye a névtelen bejelentők­ről? — Semmi, legalább fény derül sók visszás dologra. | — És nem ítéli el őket? — Nem, én nem szoktam elítélni senkit... Zimonyi Zita Program az egészség megőrzéséért Látogatottabb manapság a patika Nagykőrös és vonzáskörzetében élők egészségi állapo­táról meglehetősen komor hangulatban szoktunk be­szélni. Már csupán felületes egyéni benyomásaink is azt súgják, hogy enyhén szólva rossz a helyzet, orvosaink statisztikái pedig egyértelműen meggyőznek bennünket erről. Gyógyszer 12 millióért Kétszeresen bántó az, hogy nemcsak szűkeb b pátriánkban van ez így, a Pest megyei és az országos .útmutatások is mindegyre aggasztóbb képet festenek. A járóbeteg-ellátás egyes mutatói szerint az orvo­si ellátásra az igény megha­ladja az országos szintet. Hogy romló a tendencia,. azt a táp­pénzes napok számának ala­kulása jelzi elsősorban, és a gyakoribb megbetegedések, illetve a súlyosabb, nemegy­szer a rokkantsághoz vezető állapotokkal függ össze. A múlt évben 231 ezer al­kalommal történt, betegellátás a szakrendeléseken, az ezt megelőző évhez viszonyítva 8—15 ezres nagyságrendű emelkedéssel. Nyársapáton 75,00, Kocséron 6700 ellátás volt. Az előbbi helyen nagy­jából azonos a betegforgalom, Kocséron valamicskét csök­kent. A vonzáskörzetben ösz- szesen 227 ezer volt a múlt évben kiutalt táppénzes napok száma a két községben együtt­véve meghaladja a 30 ezret. Aggasztóan fokozódik a gyógyszerfogyasztás. ■ össze­függésben a romló egészségi állapottal', és nem kevésbé a helytelen, sok esetben szokás­sá vált fogyasztással. Három évvel korábban 10,8 millió fo­rint értékű gyógyszert forgal­maztak a körzetközponthoz tartozó patikák, tavaly már kevés híján 12 millióra rúgott ez az összeg. A lakosság valamennyi kor­csoportjában magas a halálo­zások száma. Csökkent az él- veszületések aránya, a kora­szüléseké lényegében változat­lan. Városunk lélekszámának fogyatkozása a fentiekkel is Nagykőröstől Isztambulig Hat nap guruló szállodában Szombaton reggel izgatott, jó kedélyű, jól felszerelt társu­lat gyülekezett a nagykőrösi autóbusz-pályaudvaron, a szép, modern autóbusz mellett, amely hatnapos útra indult Tö­rökországba. A kényelmes üléseken 45 utas foglalt helyet. Útjukat az áprilisban már Törökország­ba indított hasonló törökor­szági csoport látogatása, s az utasok jó szájpropagandája előzte meg. A felcsigázott érdeklődés érthető, hiszen a 6 nap alatt Jugoszlávián keresztül egészen Isztambulig gördül velük az autóbusz, s így sok látványos élményben lesz részük. Talán az sem okoz majd különösebb gondot az utasok­nak, hogy a hat napig az autóbusz lesz az otthonuk. A kedvező anyagi feltételek biz­tosítása érdekében úgy szer­vezték az utat, hogy szállodá­ra nem lesz szükségük, mivel az éjszakákat is az autóbusz­ban tölthetik, ahol miközben messze tájakat szelnek át, megfelelő kényelmet biztosító pihenőhelyek állnak az utasok rendelkezésére. A törökországi kirándulás iránt mutatkOLj nagy érdeklő­dés arra készteti a szervező­ket, hogy őszre újabb túrát készítsenek elő. K. Z. A bizalotn: minden em­beri kapcsolat alapja. Akkor igazi, ha kölcsönös. E fogalom nem csupán a másik ember felé irányu­ló érzésünket jelöli: a kö­rülmények kedvező alaku­lásába vetett hit, a biza­kodás szintén bizalom. Ha túlságosan megbí­zunk valakiben, vagy va­lamire biztosan számítunk, könnyen csalódás érhet bennünket. A túlzott biza­lom, naivság, hiszékenység, talán felelőtlenség is. A kijózanító valóság azonban gyakran leckéztet meg. Mint a közelmúltban en­gem is. Azon a pénteken ugyan­úgy vásároltam, mint min­dig; degeszre tömött szaty­raimat nyugodtan a ke­rékpáromon hagytam, va­lamelyik alján a pénztár­cáimnál, benne 100-150 fo­rintnyi aprópénz. Mikor néhány perc múl­va visszatértem, biciklim íelmálházva és hűségesen várt rám a tűző napon. Hogy a pénztárcám ho­gyan került mégis a cso­magjaimtól néhány lépés­sel távolabb, máig sem tu­dom. Bar amikor fölemel­Tanulópénz tem a ■ földről, és gyanú­san könnyűnek éreztem, már sejtettem; nem csu­pán kiesett. Vagy ha még­is, hát nagyon furcsán, mert a pénz. az utolsó fil­lérig eltűnt belőle, a töb­bi holmim, az igazolvá­nyok és apró kis kacatok pedig szerényen ott lapul­tak a helyükön. Ök talán az egyedüli szemtanúk — de nem vallanak. Mi történt? Talán a ká­nikula — gondoltam bosz- szúsan és jókedvűen —, a nagy meleg teszi: a sok apró kigurult és szublimá- lódott. Csak így lehetett, mert nyomtalanul tűnt el... Itthon újra végigperget­tem az elképzelt eseményt, leszűrhettem tanulságokat. A közmondások bölcs tük­rében így festett az eset: Rossz pénz nem vész el. Ha mégis történik ^ ilyen, az már önmagában bizo­nyíték; az a pénz csak jó lehet. (Bízhatunk tehát higgadt, középkort megért fizetőeszközünkben.) Alkalom szüli a tolvajt. S amíg családi házak elől vagy azok udvarából (!) is nyomtalanul eltűnhetnek lezárt kerékpárok; vagy amíg egy ilyen alkalmi munkás úgy sétál el az udvarról, hóna alatt egy felfújt gyermekmedencével (amelyből még a vizet sem volt rest kiönteni), mintha most vásárolt, jogos tulaj­dona volna, addig valóban érhet minket — kárunkon, bosszúságunkon túl — vád is; mi adtunk lehetőséget az alkalmi tolvajoknak. Engem mégis nagyon el­gondolkoztat: miért tör­vényszerű, hogy ez az alapvető emberi érték, a bizalom is ilyen rohamo­san devalválódjék? Mire építsünk, ha az alap énnyi- re bizonytalan? Végül: az élet nagy ta­nítómester. S ha az én ertetlen naivságom, nehéz felfogásom csak úgy for-, málható, ha a Mester kü­lönórán korrepetál, bajló­dik velem, ezért “fizetnem kell. E gyébként azt hiszem,a tanulópénzt, még ha gyakran apróra váltva is, mindannyian fizetjük egész életünkön át. B. T. összefügg, nem csupán szocio­lógiai vetületű. Az élveszü- letések aránya 1—3 tizeddel kisebb a halálozásokénál. Az 1984—86 között regisztrált adatok voltak elérhető közel­ségben, de ez aligha változtat a lényegen. Két év alatt fél­ezerrel csökkent Nagykőrös lé- lekszéma, ' Kocséré 117-tel, Nyársapáton úgy tűnik egyen­súly van. Kétségkívül megérne egy részletesebb elemzést, miért' jobb Nvársapáton e vo­natkozásban is a helyzet. Természetesen a népesség számának alakulását‘több más tényező is befolyásolja, mi­ként az egészségi állapot rom­lását is. Jórészt a helytelen életmód, a környezeti, ártal­mak sorolhatók ide. az örök­lött biológiai adottságok, illet­ve az egészségügyi ellátás színvonala együttesen is keve­sebbszer okolható emiatt. Legyen igény Ismét csak megerősíthetjük az egészségügy dolgozóit, funkcionáriusait álláspontjuk­ban, miszerint az áldatlan ál­lapotokon csak jól összehan­golt, hosszú távra szóló, a la­kosság egészének aktív rész­vételét igénylő egészségmeg­őrző program keretében -lehet túlhaladni. Többnyire ismere­tesek az ide vonatkozó városi tervezetben foglaltak, amiben központi helyen szerepelnek a szűrővizsgálatok, melyek rövi­desen kiegészülnek a hipertó- wia-programmal is. Ám, tudjuk azt is, hogy bár­mennyire következetesek, át- fogóak, feltáróak ezek a kont­rollok, önmagukban nem ké­pesek a javarészt a helytelen életmódból, szokásból „újra­termelődő” kóroknak gátját vetni. De maga- az egész egészségvédő programnak is csak akkor várható eredmé­nye, ha apró kollektívák igé­nyévé válik mindennapjaink­ba való beépítése. „A szervezett egészségügyi nevelést már az óvodában', is­kolában el kell kezdeni” — hallom a pedagógusoktól. Annyira igaz, és sokat hallott megállapítás ez, hogy már r :m is fontolgatjuk. Miért? .Nos, azért, . mert szólammá degradálódott, mondván úgy­sem fér-bele az agyonzsúfolt tanmenetbe. Nem is belezsú­folni kellene, hanem méltó helyre ültetni, ha- kell felvált­va a tananyagnak azt a részét, amelynek uram bocsa’ nem tu­dása árán egy generáció egészségben nő fel. A pedagógusok tehát sok­szor feltételes módban kény­telenek fogalmazni, jelezvén, hogy személy szerint a jelen­legi helyzetben többre nem­igen futja erejükből, tenni az egészségügyért. Pedig ha már az állami költségvetésben a szükséglethez mérten oly ke­vés az egészségügy fejleszté­sére fordítható pénz,'legalább .ésszerűsítsünk. könnyítsünk az ügy érdekében ott. ahol lé­nyegében nem kerül az egy fillérbe se. Tartok tőle, hogy egészség- védelmünk bástyáit most sem ott erősítgetjük, ahol elsősor­ban kellene: a szó legneme­sebb értelmében vett közösség oldalán, a családnál. Márpe­dig ez' az egyetlen társadalmi szerveződés, ahol összességé­ben a jó szóval, példával, vagy szigorral de bizonyosan vérré válik korunknak e nagy problémája. Elveszett státusa Látványos és gyors ered­ményre nyilván nem számít­hatunk, főleg ha meggondol­juk, hogy a családnak sirfcs már meg eszmei síkon acél­erős kohéziója, elveszett stá­tusa. De most már a tovább­lépés gondja is sürget, hogy visszakapja méltó szerepét. Súlyos ügyeink közt ezt a tö­rekvést nem érezzük elég ki­fejezőnek. My. J, ..................1 +■ <Z. ' mm Sporthírek Mini leány villámtornán Leány utánpótlás kosárlab- dásaink Szarvason teremben mini villámtornán vettek részt. Számukra továbbra is szokatlan és zavaró' volt, hogy minimagasságra állított, pa­lánkra kellet játszaniok (ilyen még mindig nincs városunk­ban!). Három csapat mérte össze erejét. 2X15 perces tisz­ta játékidejű mérkőzésen. Csak 1976. szeptember 1. után születettek szerepelhettek. Szarvasi 3. szánni DSE— Nagykőrösi Kgy. Kinizsi 40-27 (18-11). Nagy volt az iram. Az idegeskedő körösiek nem tud­ták tartani az általános isko­lás diákolimpia országos dön­tőjében is szerepelt vendéglá­tók kulcsjátékosát. Nagykőrösi Kgy. Kinizsi— Pusztaföldvári isk. 33-17 (25-8). A kinizsisek sokkal bátrabban és főieg az első félidőben job­ban is játszottak Békés me­gyei ellenfelüknél és megér­demelten győztek. A második helyezést meg­érdemelten kivívott konzeives kislányok (zárójelben az el­ért összkosarak száma): Csom- bai Anett (4), Zsuzsandor Ani­kó (14), Kovács Rita (14), Dér Edit (2), Zatykó Helga, Fajka Ivett (2), Horváth Ma­riann (6), Béja Julianna (8), Martinovics Anita (8), Orbán Renáta (2), Demeter Brigitta és Tánczos Ágota. , Barátságos mérkőzés, negye­dik osztályt végzettekkel: Szarvasi 3. számú DSE II.— Nagykőrösi Kgy. Kinizsi II. 30-8 (11-4). Nagykörösiek: Körtési, Országit . (2), Sebes­tyén, Privigyei (4), Demeter B.; csere: Szilágyi (2), Szabó B., Szentkirályi. A lelkes Kö­rösiek szünetig jól tartották magukat, de fordulás után az ezen a találkozón is szereplő ottani testnevelő házaspár rendkívül tehetséges és ijgyes kislányának játéka és ered­ményessége döntő volt. A számszerű különbség erősen túlzott. Az 1987/88. évi'Pest megyei serdülő leány kosárlabda-baj­nokság végeredménye a követ­kező: 1. Monori Gimn. 6 5 J 563:3*0 11 2. Nagykőrösi G. 6 5 1 397:154 11 3. Ceglédi Gimn. 6 2 4 169 :417 8 4. Váci Közgazd. DSK 6 — 6 113:131 « Azonos pontszám után a monoriak egymás elleni össz- pontkülönbsége +20 és a körösiek —20, s ez dön­tött. A második helyen vég­zett nagykőrösiek: Görbe Zsu­zsanna, Szabó Szilvia, Csányi Ildikó, Orbán Krisztina, Ér­sek Mónika, Bisztricsány Dó­ra, Németh Ildikó. Pankovils Mónika és Ábrahám Rita. Felkészítő testnevelőjük: Szentgróti Antal. A kosárlabdasport váro- sunkbeli híreihez tartozik még, hogy augusztus végén az NDK-beli kosarasok, szep­tember elején pedig a cseh­szlovákok jönnek Nagykőrös­re, barátságos nemzetközi férfitalálkozókra. Szeptember második részében pedig a ki­nizsisek mennek az NDK-ba viszontlátogatásra és közös felkészülésre, JÖ KABALÁK VOLTUNK Mármint az Évig Ceglédi VSE vízilabdásainak, akik a szómszéd város strandfürdő­jének időszakos bezárása mi­att városunk strahdján tartot­ták edzéseiket és hazai bajno­ki mérkőzéseiket. Kieső he­lyen álltak, amikor Nagykő­rösre jöttek. A korábbi itteni találkozók után a hajrájuk is .jól sikerült: az élcsoportból MAFC-ot 1 góllal, az Egri Vízműt 9:7-re legyőzték és a Csatornázási Művekkel 9:9-es döntetlent játszottak. Végül tíz csapat közül hatodikok lettek az OB II. A-osztályá­ban. S. Z. ISSN 0133—2708 (Nagykőrös! Hirla, I

Next

/
Thumbnails
Contents