Pest Megyei Hírlap, 1988. augusztus (32. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-15 / 194. szám

VÁCI Korvinán A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 194. SZÁM 1988. AUGUSZTUS, 15.. HÉTFŐ A mészgyártók megdöntik rekordjaikat Félév után a cementesek A tankönyvszezon kezdetén A könyvterjesztés szamaritánusai Felmondott valamennyi jutalékos eladó Vác városa már túl van az első félévi cementmizérián. Mára egyensúlyba került a gyártás az igényekkel. Ä Ce­ment-ipar című lapban olvas­tuk a következő értékelést a Dunai Cement- és Mészművek első félévéről. ; Egyszavas jelzővel nem il­lethetjük a DCM idei munká­ját. Az első félév teljesítmé- tiye ilyen is. olyan is. Egyes területeken felülmúlták a ter­vezettet, más helyütt viszont alulmaradtak. Kovács Józseffel, az igazga­tó műszaki helyettesével e kettősségről beszélgettünk. — Ha csupán a belföldi ér­tékesítést nézzük, jók a muta­tóink, kivéve a zsákgyártást. Többen is látták átsuhanni az állomáson azt az új, még jsróbajáratán futó motorvona­tot, amely hamarosan utasokat Is szállít Budapestre és visz- sza. Kényelmét és műszaki, biztonsági berendezéseit a tnetró- vagy a HÉV-szerelvé- nyekéhez lehetne hasonlítani. Amolyan külvárosi járatnak Szánják. Gyors és energiata­karékos. Miközben kíváncsian né­zünk a legújabb konstrukció után. észre kell vennünk azt a jó öreg gőzöst is, amely mar csak emlékeiben őrzi a robo- gás bizsergését. A váci állo­másépület mellett áll büszkén. Emlékként, de hűségesen. A város fennállásának 900 éves évfordulójának alkalmából ke­rült ide ez az erőgép-matuzsá­lem. Az utasok közül, aki nem Siet nagyon, megcsodálja a fnonumentális alkatrészeket, a még ma is tekintélyt paran­csoló, erőt sugárzó hajtókaro­kat. Van azonban, akinek itt szaporábban kezd verni a szi­ve, és egész más szemmel né­zi, mint mi. Héregi József nyugdíjas mozdonyvezető több évtizede éppen ezen a mozdo­nyon volt tanonc. Talán ami­kor senki nem látja, meg is Simogatja a máf hideg gépet, mert fiatalságára emlékezte­ti. Azóta már nemcsak a gő­zöst, annak is több típusát, de más rendszerű mozdonyok tit­kait is elsajátította. 1940-ben került a vasúthoz. Alighogy dolgozni kezdett, besorozták katonának és vitték, mert há­ború volt. Hadifogságba ke­rült. Csak 1948-ben szállhatott ismét mozdonyra, a 326-os megvárta. De jött a mind korszerűbb technika. Más' típusokra ke­rült. Alkalmazkodnia kellett. 1962-ben dízelmozdony-veze­tésre tett vizsgát egy Szege­den rendezett tanfolyam vé­gén. Tablójukat még ma is őrzi Héregi József. De nem csak ezt, még ezer más emlé­ket is. Például a hajdani bri­gádnaplót. És pontos följegy­zéseket arról, melyik hónap­ban mennyit utazott. A szám­oszlopot összeadva több mint egymillió jön ki. Pontosan 1 millió 392 ezer 356 kilométer. Ennek zömét gőzösön telte meg. A váci vonalra Ugyanis Héregi József nyugdíjba vo­nulásáig nem adtak dízel­mozdonyt. A tanultakat mégis hasznosíthatta. A gyárból próbajáratra induló dízeleket többek között ő próbálta ki a forgalomban. Terhelési pró­bákra vitték szerte az or­szágban. Személy- és teherva­gonokat egyaránt húztak. Ha­sonló munka lehetett, mint a berepülőpilótáké. Ma ezeket az éveket csak idézgetik. A régi kollégák De az exporttevékenységünk nem ilyen egyértelmű. A ce­menttermelésünk jól alakult, több mint 16 százalékkal meg­haladtuk a tervet. Mészgyár­tásban abszolút eredményt értünk el, a 104 000 tonna olyan rekord, amilyen még nem volt a gyár történetében. A mészgyártók hosszú ideje megdöntik saját rekordjaikat. Mint már említettem, a máf- ronzsák mennyisége kevésnek bizonyul, még akkor is, ha túlteljesítettük a tervet. De ez kevesebb, mint a bázis, és év elején úgy látszott, nem lesz szükség sok zsákra. — Milyenek a félév faj­lagos mutatói? — A mésznél és a cement­közül például Boros Zsig­mondijai, aki vonatvezető volt. ök most a MÁV váci szakszervezeti nyugdíjascso­portjának felelősei; elnök és elnökhelyettes. A Gödör klub- helyiségében más segítőkkel a hét bizonyos napjain ügyele­tet tartanak. A segélyeket, a tagsági bélyegeket és az üdü­lőjegyek elosztását intézik. Itt, ha csak hárman van­nak is, percek alatt igazi Éíubhangulatot tudnak terem­teni. A múltidézésbe legutóbb Dávid János nyugdíjas kocsi­vizsgáló is bekapcsolódott: — Ki volt a legnagyobb úr? — kérdezte talányosán a moz­donyvezetőtől és a vonat- vezetőtől. — Bizony, én vol­tam, a kocsivizsgáló, mert csak akkor mehettetek, ha én átadtam a papírt, hogy min­den rendben van. — Ez valóban így volt — bólogattak beieegyezőleg a kollégák, bár ők is sorolhat­tak volna feltételeket, melyek nélkül szerelvény nem indul­hat. Hazafelé Héregi József to­vább mesélt a szép időkről, s a forgalmas utcán haladva bennem is felötlött néhány hajdani kép. A gyerekkor évei jöttek elő, amikor bará­taimmal lejártunk az állomás­ra, ahol, a gőzös vezetője megengedte, hogy mi is föl­másszunk mellé. Dudás Zoltán nél jobbak összességében, mint a tervezett, ez szerve­zésből és volumenből adó­dik. De villamos energiából többet használtunk el, mint terveztük. A finom őrléshez sok energia kell. Az export­felhasználók, de itt-ott már a hazai építőipar is — a finom őrlésű, energiaigényes cemen­tet kérik. — Mit tettek a fajlagos mutatók javításáért? — Költségkímélő eljárások­kal, termelésszervezéssel csök­kentettük a csúcsidőre lekötött villamosenergia-íelhasználást. Nyáron fűtőolajjal üzemelünk, mert ilyenkor olcsóbb, mint a gáz. Ezek az intézkedések már több millió forint megta­karítást hoztak. — Tavasszal fennakadások voltak az exporttal. Mi a helyzet most? — A cement- és kőszállítás­sal egyaránt gondjaink vol­tak. Ahány fajta export, anv- nyiféle nehézség adódott. Az osztrák Bramac cégnek köz­úton szállítottunk, de az aka­dozott, megnéztük, mire ju­tunk a MÁV-val. Ez nem ho­zott megnyugtató megoldást, maradtunk a cement közúti szállításánál. Idáig 2800 ton­nát juttattunk el rendeltetési helyére. Ez kevesebb, mint a gyári lehetőség. Az NSZK-ce- mentexport sem úgy alakult, mint ahogyan év elején gon­doltuk. Idáig 26 000 tonnát szállítottunk ki, a dunai ár­víz miatt módosították a szer­ződést, és ez a mennyiség ennek megfelelő. A vízépítési kőexport 6—8 hetes késésben van. De ez a felhasználó óha­jának megfelelően történt így A Duna1 medrében ugyanis követ robbantottak, emiatt késleltetve kérték a kőtömbö­ket tőlünk. Ezek a számok azt jelentik, hogy az elkövet­kező hetekben, hónapokban ugyancsak lesz teendőnk az exportszállításnál. — Enyhültek a munkaerő­gondjaik? — Jelentős változás nem történt. Cementipari szakmun­kásunk kevés van. betanított és segédmunkásokból nines' hiányunk. Az eltávozottak he­lyére újakat nem veszünk fel. Szakképzett emberekre van szükségünk, és ez az igény csak fokozódik, mert a re­konstrukció műszerészeket, villanyszerelőket, jól képzett szakembereket igényel. A tanévkezdés gond a ta­nárnak, gond a szülőnek, vá­rakozás vagy beletörődés a nebulónak. Arra viszont sen­ki nem gondol, hogy mit je­lent a tankönyveket elosztó könyvesbolti dolgozóknak. A Vác összes iskoláját ellátó Művelt Nép könyvesbolt veze­tőjét. Szőke Pálnét kérdezem az idei „ostromállapotról”. — Idén 1 millió 600 ezer fo­rint értékű tankönyvnek kell a tanévkezdésig beérkezni, ed­dig 1 millió 200 ezer forint értékű tankönyv várja továb­bi sorsát az egyik általános iskolai tornateremben. Kezdődik a bonyodalom — ön rutinosnak számit ezen a terület a, hisz közel 35 éve aktív át-, illetve túlélője a tankönyváradatnak. Dióhéj­ban ismertetné az elosztás fo­lyamatát? — Áprilisban- kiküldjük az iskoláknak a rendeiőlapokat. A kitöltve visszaérkezett ren­deléseket a tankönyvek száma szerint kartonozom, majd el­küldöm a budaörsi központi raktárba, ahol boltok szerint újra feldolgozzák ’ az igénye­ket. Ezután a nyomdából meg­érkezett könyvek igen rapszo- dikus szállítása következik. A megbízott tanárokat kiértesít­jük és augusztus 20—30. kö­zött megkezdődik a kiosztás. Sajnos, mint jeleztem, # a könyvszállításra képtelens’ég felkészülni. A szállítók szeren­csésebb esetben felhívnak bennünket telefonon, de több­nyire teljesen váratlanul ér­keznek. Amint megjönnek, be­zárunk. és megyünk hurcol- kodni. Ilyenkor tonnákat moz­Csörgött a telefon. A vonal í túlsó végén Porubszky Dezső, j gátunk meg. Annyian nem va­gyunk, hogy valaki a boltban tudjon maradni, hisz az állás­kínálatért még csak-csak be­kopognak, de a 3000 forintos kezdőfizetés mindenkit el­riaszt. Hova tegyük ? — A túlmunka azért anya­giakban jelent valamit? — Ö, dehogy! Ez a vállala­tunk kultúrpolitikai jócseleke­dete. A tankönyv államilag dotált, s az az icipici árrés, amit haszonnak lehet felfogni még a szállításra sem elég. Volt egy kolléganőnk, aki mi­kor a tankönyvek megérkez­tek, távozott, és ezt nem is csodálom. — Ennyi idő alatt hozzá­szokhattak volna a tankönyv­elosztás kellemetlenségeihez. Most mégis, mi az ami miatt az idén elviselhetetlenebb a tankönyvek fogadása, elosz­tása? — A létszámhiány mellett az előszállításhoz szükséges raktárhelviség-hiányt is meg­említeném. A budaörsi raktár­ból már áprilistól szállítanák, fisz a nyomda ekkor már ontja a tankönyvedet. Tavaly sikerült ideiglenes tárolásra egy osztálytermet szerezni, de az idén nem. Pedig, a tanács­elnökig elmentem ez ügyben. A másik terhelő tényező a tankönyvek sokfélesége. Az idei első osztályosok számára 25—30-féle tankönyvet, fel­adatlapot nyomtattak, ezzel szemben 1970-ben mindössze hatot. Ez is megnehezíti a munkánkat. Régen örökölték a könyveket, ma ez lehetetlen, aki a váci MÉH-telepen dol­gozik, .nehézgépkezelőkent. Ö az, aki azokkal az óriási mar­kolókkal lerakja a teherau­tókról a többtonnás szállít­mányokat, a válogatott vagy ömlesztett fémhulladékot. Munkahelyéről hívott, mert megint talált valami érdeke­set. Horgászember lévén talán könnyebben érinti meg a sze-' rencse mint mást. Nyugalom, nem kincset talált, legalábbis nem olyat, ami számára felér a lottó ötössel. Időről időre jelentkezik, ha akad valami, amit sajnálna az olvasztóba küldeni. Így volt most is. Egy olyan kovácsoltvas rácsba akadt, aminek a korát a Vö­rösházzal, vagy a Kálváriával egyformának saccolta. Lehet, hogy ez a már girbeburba al­kalmatosság éppen egyike azoknak a vasrácsoknak, amely a kálvária stációit véd­te? Talán akadna valaki, aki rendbe hozná és méltó helyre építené be. Díszíthetné pél­dául egy bot-pince bejáratát. És ha fény derülne a pontos eredetére? Esetleg visszake­rülhetne egy műemlék épület­re. Ott biztosan többet érne, mint a MÉH-telepen, mert itt csak súlyra mérik; kilója 1 forint 20 fillér. hisz a tananyag is állandóan változik, no meg a könyvek fél év alatt szétesnek. Amikor panaszkodunk, a tanárok úgy érvelnek, hogy ez a mi feladatunk, hisz ez ke­reskedelmi tevékenység. Nem igaz! A kereskedelem azért kereskedelem, mert magában hordozza a haszon fogalmái, de hol itt a haszon? A másik szemem is sír, hisz az ország­ban mi csináltuk elsőként az üzemi könyvterjesztest.- Nagyon jól működött már 20 éve, az jdén viszont minden jutalékos eladónk felmondott. A szemé­lyi jövedelemadó miatt, saj­nos, nem érte meg nekik má­sodállásban tovább dolgozni. Kimerült a csapat A maréknyi ..könyvescsa­pat” kimerült, mégis minden évben remélik, hogy jövőre könnyebb lesz. Gabossy Éva Banda Marci sírja Az élők felelőssége Brezovich Károly, ked­ves olvasónk már nem elő­ször keres meg bennünket levelével. Legutóbb olyas­mire hívta fel a figyelmün­ket, amit már mások is szóvá tettek, nevezetesen bír zonyos sírok állapotára. Olvasónk ezúttal nem nagy történelmi személyi­ségek, költők, hadvezérek végső nyughelyét találta méltatlanul, hanem egy hí­res váci cigányprímásét. Így ír; Megszívlelendő gondolat, hogy egy ország, egy nép, egy város kultúrá­járól sok mindent tudha­tunk meg a temetőkben járva! A váci alsóvárosi sírkert útjain barangolva a szomorúfüzek árnyékában gyakran elszomorodom egy elhanyagolt sír láttán, mélynek mesterien tört osz­lopa alatt egy nagy ci­gányprímás alussza örök álmát. A múlt század vége és a századelő muzsikusa. a mindmáig legnevesebb vá­ci születésű cigányprímás; Banda Marci! Ezüsttükrös pesti - és eu­rópai kávéházakban mu­zsikált, uralkodók is gyö­nyörködtek meleg tónusú, szívből fakadó virtuóz he­gedűjátékában. Sírjának lehangoló elha­nyagolt állapota már évek óta rontja a temetői „vá­rosképet”, nem méltó sem a híres halott emlékéhez, sem az etnikumhoz, a cl- gányzenész-társadalomhoz, melynek életében repre­zentánsa volt! Nem tudni, hogy az OSZK helyi csoportjának tagjai mennyire érzik sa­játjuknak nagynevű előd­jük emlékének ápolását — mindenesetre jó lenne, ha a híres muzsikus végső nyughelye jogos büszkesé­gükről árulkodna. Eddig a figyelemfelhívó gondolatok, amelyeket nemcsak az említett szer­vezet tagjainak kell meg­szívlelniük. Egyes csalá­dok is magukra érthetik: nagyobb gonddal és szere- 1 ettel adózhatnának hoz­zátartozóik emlékének. D. Z. Halálozás Hatvanegyedik életévében, hosszas betegség után elhunyt Örkényi József nyugalmazott tűzoltó őrnagy, a Váci Tüzol- tó-parancsnokság egykori he­lyettes vezetője. 1953 óta dol­gozott a tűzrendészet szolgála­tában. munkásságáért több ki­tüntetést kapott, a többi kö­zött a Haza Szolgálatáért Ér­demérem arany fokozatát. Te­metéséről később intézkednek. ISSN 01S3—2759 (Váci Hírlap) A talált gyerek Május vége volt. A hár­mas főútvonalon autózva Ernőd és Vatta között fur­csa látványban volt ré­szünk. Alkonyodott. Az ország­út szélén egyedül négy­évesforma szép arcú, szőke kislány gyalogolt határozott léptekkel. Piros óvodástás­kája iskolástáskaként volt hátravetve. Megálltunk. Odamentem hozzá. — Te ki vagy? — kér­deztem. — Kovács Nikoletta. Is­kolás! — tette hozzá büsz­kén. — Hol jártál? — Az iskolában. — No igen — de ma szombat van és nincs is­kola. Közlésemre zavarba- j ön. — Hová mégy? — fagga­tom. — Arra, haza! — mutat a távoli falu és az erdő fe­lé. — Melyik faluban laksz? Ernődön vagy Vattán? — Azt nem tudom. — No, akkor gyorsan megtudjuk. Gyere, ülj be a kocsiba! ő Frida, és ő Eri­ka. a kislányaim. Aki vezet Attila bácsi, a kislányaim apukája. Nagyon szereti a gyerekeket. Mi a nagyma­mát látogattuk meg — mondtam neki. Megfordultunk, s abba az irányba mentünk, ahonnan számításunk szerint Niki jöhetett. Visszatértünk Ernődre. Több helyen ér­deklődtünk. A gyereket senki sem ismerte. Nagy so­kára egy magasföldszintes házból egy fiatalasszony jött ki. Az összegyűlt „gye- rekszemlélő” tömegen ke­resztül odajött hozzánk, s meglepve felkiáltott. — Jé, ez a Kovács kő­művesek kislánya! Azonnal kocsiba ülök, s mutatom a lakásukhoz vezető utat. Az udvaron fekete fej­kendős idős asszony egy bottal a kezében libákat terelget be az ólba esti nyugovóra. — Nem hiányzik innen egy gyerek? — kiáltjuk be az udvarra. — Nem — válaszolja csendes nyugalommal. Közben a ház mögött lé­vő nyári konyhából előjön egy szemüveges fiatalasz- szony — karján kisgyerek­kel. Idegenek vagyunk, ezért gyanúsan kémlel fe­lénk. — Nem hiányzik innen egy gyerek? — Hat... — néz körül... nem is tudom... Niki! Ni­ki! Hol vagy? — kiált. — Jöjjön! A kocsibein lé­vő kislány nem az öné? — De igen! — lepődik meg. — öt kilométerre innen találtuk az országúton. — Jaj. Niki, már megint elcsavarogtal — mondja, s kézenfogva a gyeréket olyan természetes nyuga­lommal vezeti be a lakás­ba, mintha itt és most sem­mi különös dolog nem tör­tént volna. Panyi Mária A klubban meséltek róla A jó öreg gőzös Honnan hiányzik? Több száz éves „lelet” Hogy is lehetne ezt kiegyenesíteni? Porubszky Dezső leleté­vel. (Kép és szöveg: Dudás Zoltán.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents