Pest Megyei Hírlap, 1988. augusztus (32. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-13 / 193. szám
ŐRI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 193. SZÁM 1988. AUGUSZTUS 13., SZOMBAT Beszélik, megkérdeztük Meddig épül a műholdas hálózat? Egyik kollégám tréfásan műholdkórnak nevezte a minap azt a jelenséget, hogy mind több nagyobb, kisebb településen alakulnak műholdas televíziós adások vételi lehetőségeinek megteremtésére helyi társulások, közösségek. Pedig úgy hiszem, nagyon is természetes, egészséges emberi tulajdonság a kíváncsiság Bár már rég mondjuk, de csak most éljük meg igazán, hogy valóban ablakot tudunk nyitni a nagyvilágra. Persze mint minden új dolognak, a műholdas televíziózásnak is vannak ellenzői és az ügymenetnek is van hordaléka. Monoron az MHSZ helyi rádiósklubja volt a kezdeményező, Csiló István klubtitkár első nyilatkozataiban május végére, júniusra ígérte a parabolaantenna fölszerelését. Eddig 480 család fizette be a hozzájárulás összegét, és közülük mind többen — joggal — kérdezik: • Mikor kerül végre helyére az antenna, mikor épül ki a hálózat? — Az antenna talán napokon belül fölkerül a Petőfi utcai MHSZ-székház tetejére, a kábelhálózat kiépítésének megkezdése attól függ, milyen gyorsan teljesíti megrendelésünket a Kábelművek — válaszolta Csiló István. • Minek tulajdoníthatók ezek a változások és a késés? — A késedelem oka elsősorban a bürokrácia, az engedélyezési eljárás lassúsága. Pedig szinte naponta a posta minden illetékes osztályán végigkísértem a kérelmünk útját, amíg a napokban pecsét került rá. Igaz, az is időt vett el, amíg a szakemberünk fölkerült a tervezői névjegyzékbe, amire korábban nem volt szükség... A változás pedig annyi, hogy az antenna nem a MEZŰGÉP-házak tetején virít majd, mert akadtak a lakóközösségben olyanok, akik azt hitték, ennek a telepítéséért fizetendő díjból kell meggazdagodni. • Végül is most. mi a helyzet, mikorra ígérheti a rendszer kiépítését? — Azt mondtam, a posta engedélye megérkezett, lehet, hogy mire az erről szóló hír megjelenik, a parabolaantennát is fölszereljük. A kábelt augusztus második felére, végére ígérik. Annak a fölszerelése. a bekötések a DÄV, az ELSZOM szakembereinek és a társadalmi munkásaink segítségével szintén gyorsan megtörténik. Kérem is — a nyilvánosságot kihasználva —, akik fölajánlották a közreműködésüket, minél előbb keressenek meg, hogy megbeszéljük az együttműködésünket.- • Sokan vannak a támogatók? — Szerencsére sokan. Sajnos akadnak bőven azonban olyanok is, akik valamilyen okból nem nézik jó szemmel a kezdeményezésünket. Már Apró dolgok A tanács is figyel rájuk A gyömrői tanácsházán Gál Ferencnével, a helyi tanács elnökével a község apróbb gondjairól beszélgettünk. Elöljáróban elmondta, hogy a Rá- kóczi-emlékműnél az ünnepségen téves információ hangzott el, mert a kiárkolást a tanács kérésére a TÖVÁL végezte és nem a Rákos Mezeje Tsz. Ezzel kapcsolatban vetődött fel a cukrászda előtti úthiba kijavításának a lehetséges megoldása. Az utcákon járva sok helyen a betonjárda már olyan állapotban van, hogy több baleset is előfordult, ezért megkérdeztem: — Általában az anyagszállítással az építkezők törik össze a járdákat. Nem lehetne őket kötelezni a rendbehozatalra? — Van erre rendelkezésünk. A lakhatási engedélyt csak a járda helyreállítása után adjuk meg. Viszont a sok évvel ezelőtti építkezőkkel ezt már nem tudjuk megtenni — felelte. Az építkezésekkel kapcsolatban felvetettem: nemdehet- ne-e a sokszor az éven át az utcán felejtett maradék anyagok és némely telek előtt a megtorpant építés miatt tárolt anyagok területfoglalási engedélyhez való kötését? — Ahol ténylegesen folyik az építkezés, ott nem kívánunk még terhet rakni a tulajdonosra, hisz amúgy is van elég gondjuk. A hanyagul utcán hagyott, vagy sokáig tárolt anyagok tulajdonosait felszólítjuk, legtöbbször vm ennek hatása, és beszállítják, de gyakran minősíthetetlen hangon és módon utasítják vissza a figyelmeztetést — egészítette ki Gál Ferencné a tájékoztatást. Nem nagy ügyek, apró dolgok ezek Gyömrőn, de úton- útfélen és naponta találkozunk velük. Jó tudni, hogy a tanácsnál is napirenden vannak. Tarró József Kulturális ajánlatok Ecseren szombaton és vasárnap 16 órától a nyugdíjasklub foglalkozása a művelődési házban. Gombán az autós kertmoziban szombaton is vasárnap 21 órától A szakasz (színes, amerikai film, rendezte: Oliver Stone, országos premier előtti bemutató!;. Gyömrőn a művelődési házban filmvetítés szombaton 17.30- tól Szerelem és galambok (színes, szinkronizált szovjet filmvígjáték). vasárnap 16.30- kor és 18.30-kor A XX. század kalózai (színes, szinkronizált szovjet kalandfilm), a Strand kertmoziban szombaton 21 órától Halálosztó (amerikai film). Monoron a filmszínházban szombaton és vasárnap 16 órától Riki-Tiki- Tévi (színes, szinkronizált szovjet—indiai ifjúsági film), 18 és 20 órakor Segítség, felszarvaztak! (színes, szinkronizált olasz filmvígjáték), az autós kertmoziban szombaton 21 órától A zsaru szava (színes francia krimi), vasárnap Kellemes húsvéti ünnepeket! (színes, szinkronizált francia filmvígjáték). Nyáregyházán a tanácsteremben szombaton és vasárnap 8-tól 18 óráig Kasz- ner Margit festőművész kiállítása. attól idegesek, hogy egyáltalán történik valami, hátha még nekik is meg kell mozdulniuk. Ennek ellenére azt biztosra ígérem, hogy az olimpiai közvetítéseket már ezen a rendszeren keresztül láthatják, akik a hozzájárulást időben befizették. Vereszki János A vizsgálat nem zárult le Mindenki mindent másképpen tud A detektívregényekben szokott ilyesmi megesni: az áldozat órája a végzetes pillanatban örökre megáll... De hát ezt a történetet az élet írta. És Szabó Feri kvarcórája július 9-én, hajnali 3 óra után négy perccel. Monor és Péteri között, mintegy száz méterrel a 32-es táblától a négyes műúton mégis örökre megállt. Augusztus 7-én lett volna a huszonkettedik születésnapja. Július 21-én temették a monori temetőben... És mindenki mindent tud. Mindenki mindent másképpen tud. Hogy Feri annyit képes volt még mondani, „én voltam a hibás, elaludtam...” Hogy nem is aludt el, hanem vadul hajtott, meg volt mámorosodva az új kocsijától. Hogy nem hajtott vadul, hanem valami egészen más történt, de mert BM-kocsival karambolozott, sose jut napvilágra azoknak a perceknek a története, lám, még a hír sem volt benne az újságban, pedig amannak a kocsinak a vezetője is súlyosan megsérült ... A szülők nem tudnak semmit. Pedig nagyon-nagyon szeretnék ismerni fiuk rövid életének utolsó, tragikus szakaszát. Mondott-e még valamit? ő volt-e a hibás? Mi történt egyáltalán? Jártak a monori rendőrkapitányságon, Pesten is, két helyen. Senki, semmit nem mond. Miért? iffll Hatáskörök Volt. ugye a közelmúltban a nagy vihar, amely mifelénk is fákat tépázott meg. A. magánházak portái körül lévő fákkal utólag „mindössze” annyi volt a gond, hogy neki kellett látni a fűrészelésnek, gallyazásnak, szabaddá tenni a területet, amire az ágak dőltek. Közterületeken persze másképp megy ez a dolog, elsőre mindjárt ott a kérdés, hogy ki csinálja? Monori-erdei állampolgár így meséli: A napközi otthon melletti parkban, ahol azok a nagy tölgyfák állnak. rádőlt egy jókora ág a villanyvezetékre. Jött a DÄV nagykőrösi kocsija, az ágat eltávolította, mert a DÁV-nak az a dolga, hogy a vezetéket szabaddá tegye. Kértük ugyan, hogy vágják már ki a fát is, mert életveszélyes — ez azonban kívül volt a hatáskörükön. Aztán jötiek a tűzoltók, emelő- daruval, fűrésszel, mindennel és befejezték, amit a DÄV abbahagyott. Ekkor szóltunk, hogy ha már itt vannak a szerszámokkal, vágják már ki a másik tölgyet is, ami ugyancsak életveszélyes, mert teljesen ketté van nyílva, de az meg már megint nem az ő hatáskörük, hanem valószínűleg a költségvetési üzemé. Nekik be is lett jelentve, csak eddig még nem jöttek. Remélhetőleg érkezésükig senkit nem üt agyon a fa. Különben az is nagyon érdekes a dologban, hogy a vastag törzsek mind gazdára találnak, a gally eltakarítása vajon kinek a hatásköre lesz? Sose lehet tudni. Eddig volt ugye két fa és három közreműködő, háromféle hatáskörrel. A negyedik teendő nyilván egy negyedikre tartozand majd. —ez — Két hónapja vette a kocsit, használtan, hatvanezerért, egy zöld Skoda Coupét. Anyu, mondta, istenien megy, mint az álom, olyan szépen és csöndben, mint az álom! Szombat reggel fél hatkor állt meg egy rendőrkocsi a kapunk előtt. Hozta Feri sporttáskáját, benne a holmija, ami mindig vele volt a kocsiban, mert szeretett strandra járni: a fürdöholmija, egy takaró, a teniszütöi... A rendőrautó mögött meg ott állt az autómentő, rajta a Skoda, az eleje úgy be volt gyűrődve, hogy éri csak néztem, nem volt ott egy centi ép hely sem... Úristen, a férjem elszaladt a barátjához, az nyugtatott bennünket, ne tessék izgulni, nem olyan vészes ez, megúszta a Feri eg.v-két töréssel. Barátja édesapja vitt bennünket a kórházba, fél kilencre bent voltunk az Uzsoki utcában, ott kiderült, hogy átvitték a Mexikói útra. — ... mentünk utána. Pizsamát vittem, papucsot, fogkefét ... A folyosón leültettek bennüket. Rettenetesen hosszú ideig vártunk. Beteg- szállító kocsikat tologattál* előttünk fütyürészve, kérdezték: „maguk a szülők?”. Csak néztünk, honnan ismernek ezek minket, én visszakérdeztem, nem tudják, súlyos a fiam állapota? Nem súlyos, mondták, és fütyörésztek tovább. Az orvosi szobából kinézett egy orvos, visszahúzóA Gombai-tó partján Éjszakai horgászverseny Az idén is megrendezi hagyományos, alkotmánynapi halfogóversenyét a Gombaitavon a Monor és Vidéke Horgászegyesület. A korábbiakhoz képest lényeges változás, hogy ezúttal a nemzetközi szabályoktól eltérően éjszakai horgászatot rendeznek, két bot használható, és nemcsak úszózni, hanem íenekezni is lehet. A verseny idejére az egyesület vezetősége a méret- és darabkorlátozást feloldja. Indulhatnak mindazok a felnőtt horgászok, akiknek a Gombai-tóra érvényes, éves területi jegyük van. A házi halfogóverseny augusztus 20-án 20 órától augusztus 21-én reggel 7 óráig tart. A résztvevők a horgászhelyüket kötelesek kivilágítani. Nevezni augusztus 20- án 18 órától a gátőrháznál lehet, 100 forint nevezési díj befizetésével egy időben. Az ifjúsági horgászok és a kedvezményezettek számára augusztus 21-én reggel 8 órától délelőtt 11 óráig rendeznek versenyt. Az eredményhirdetések és díjátadások után a versenyzők közös ebéden vesznek részt. A Gombai-tó párján augusztus 20-án 18 órától augusztus 21-én 11 óráig kizárólag a versenyzők horgászhatnak. ★ A fenti felhívást a Monor és Vidéke Horgászegyesület versenyfelelősének kérésére — némi „magyarítással” és pontosítással — közöljük. Nem hallgathatjuk el azonban, a versenykiírás két pontjával kapcsolatos véleményünket. Ügynevezett intenzív — tehát gazdagon — halasztott vízről lévén szó, az egyesület közgyűlésének (!) joga van az országos horgászrend előírásait enyhíteni, dönthet például a tilalmi Idők eltörléséről, a kifogható nemes és egyéb halak mennyiségéről. A méretkorlátozás feloldása azonban — még ha ideiglenes is — éppen egy verseny idejére, nem a sportszerűséget szolgálja, még kevésbé a halvédelmet és az egyesületi tagok érdekeit. Olyasmit legalizál ugyanis, amién egyébként szigorú büntetés Jár .. . A sokszorosított versenyfelhívásban a fent közös ebédként említett gesztus úgy szerepel, .hogy .........a versenyzőket az egyesület vezetősége ebéddel megvendégeli”. A pontosításra — véleményünk szerint — Itt azért van szükség, mert ha az ebéd akár a verseny idején kifogott nalból fő, akár a' nevezési dijakból vásárolják a hozzávalókat, akár más, egyesületi pénzből, az nem egy csoport, hanem a tagság közös vagyona, amit az arra bizalmat kapott testületnea, személyeknek kötelességük felelősen kezelni. Vagyis: nem gesztus, hanem feladat. dott, aztán kilépett egy másik, odajött: „sajnos, rossz hírt kell mondanom, meghalt!" Hogy tetszik mondani? „Meghalt!” Ültem, mint aki megdermedt. Jött egy harmadik orvos, kérdezte, hozzon-e nyugtatót. Megkértem, hadd nézzem meg a fiamat. Kitolták a műtőből, a homloka olyan szép volt, megsimogattam, mintha még izzadt volna egy kicsit... Valaki magyarázta, hogy mindent elkövettek, megműtötték, de annyira ösz- sze volt törve,„ hogy sajnos ... — Egy hétig a nyugtatók kábulatában éltünk. Csak aludtunk és aludtunk volna. Ültünk az udvaron, és amikor a szomszéd fiú jött hazafelé a zöld kocsijával, mindig az jutott eszembe: hát megjött a Feri. S» " — Most már elkezdtem dolgozni. Nagyon féltem, az első naptól, a gyárban mindenki ismert bennünket, egv helyén dolgoztunk, a Budapesti Gyógyszerarugyarban. Feri mindig odajött a nagy üvegablakhoz, és bekopogott, beintegetett, szia, anya! Azon az utolsó napon is elköszönt még tőlem, mert váltott műszakban voltunk, én már mentem hazafelé, ő meg éjszakai műszakra ihdult. Átszaladt a zebrán, odajött hozzám a buszmegállóba, adott egy puszit, mondta, hogy reggel hozza a tejet meg a kenyeret... Én mindig úgy örültem, hogy ő ilyen. Sokszor látni az ellenkezőjét, ezek a nagyobb fiúk nemigen kényeztetik az anyjukat, de ci mindig odaszaladt hozzám. ha meglátott. Egyszer kérdeztem is tőle: aztán remélem, nem terpeszkedsz el a vonaton, mint a többiek, hogy még a lábukat is fölteszik az ülésre, ha meglátnak egy ilyen munkásasszonvt, mint én! Nyugodt lehetsz, anya, mondta, én átadom a helyem, a legtöbbször egyáltalán le se ülök! A könnyek valahol beiül mintha súlyos tömbbé dermedtek volna Szabó Feri édesanyjában. Belülről fényesítik ki a szemét, nem képesek előtörni. í^Ta W — ... jöttünk, mentünk, intézkedtünk, még a munkakönyvéhez is olyan keservesen jutottunk hozzá, mintha isten tudja milyen fontos okiratról lenne szó. Pedig hát mit ér már az is az ő halála után? Jó néhány helyen a portán sem jutottunk túl. Ezért nem tudjuk még ma sem, mi voit, mi történt tulajdonképpen? Pedig nem arénázunk, nem akarunk jelentgétni és pereskedni a tragédia miatt. De talán jogunk van hozzá, hogy a fiúnk halálának körülményeit megismerjük. — A vizsgálat még nem zárult le — mondja Göbölyös Pál rendőr őrnagy, a monori rendőrkapitányság közlekedési osztályának vezetője. — A közvetlen hozzátartozóknak azért természetesen elmondjuk, amit eddigi ismereteink megengednek. Megtettük volna korábban is, de minket eddig még nem kerestek, en legalábbis nem tudok erről. — S a közvélemény — amelyet még mindig, több hét elteltével is foglalkoztat az ügy, sűrű homályt híresztelve a baleset körülményei köré — kaphat-e tájékoztatást? — Erre a vizsgálat lezárása után térhetünk vissza. Ha a vizsgálat lezárult — nem felejtjük el. Koblencz Zsuzsa A vecsési bajnokok Ismételni szeretnének Amikor Solti László, a kör zeti labdarúgó-szövetség főtitkára az elmúlt bajnoki évet értékelte, külön kiemelte ; Vecsésen folyó tartalmas után pótlás-nevelést és különösen az ificsapat kiváló szereplését. Valóban tartalmas munka koronája volt a vecsési ifik bajnoksága, és ez talán némi gyógyír volt a felnőttek gyengébb szereplésére. Vecsésen néhány évvel ezelőtt belátták a jövő egyetlen biztos záloga csak az lehet, ha magas szintre emelik az utánpótlás-képzést. Palotai Pál személyében megtalálták azt a szakembert, aki él-hal a sportért, elképze léseit mindenképpen megváló' sítja. A vecsési ifik remek szereplésének a titka a magas színvonalon megszervezett edzésmunka, amelyet bizony sok-sok felnőttcsapat megirigyelhetne. A jó eredmények láttán egyre többen sorakoztak fel a csapat mögé, és ; kis társaság ma már megtele- lő szponzorokkal is rendelke zik. A bajnokság értékét növeli hogy viszonylag sok játékossal vívták ki. Ez nem kapkodást jelent, hanem — és ez az örömtelibb — egyre több fiatal játékára tartott igényt a felnőttcsapat. Molnár L., Érsek, Siszler a felnőttegyüttesnek is sokszor meghatározó játékosai voltak, és helyükön kellett az újakat a mély vízbe dobni. Szerencsére bázisként ott volt az ifi II., és a megfelelő pótlás mindig rendelkezésre állt. Az elsőség elsősorban a hazai mérkőzéseken dőlt el, hiszen valamennyi vendégcsapatnak vesztesen kellett elhagynia a vecsési pályát — de a végső bajnoki győzelemhez az is kellett, hogy a Maglódot idegenben legyőzzék 2-0-ra, majd az utolsó fordulóban a sorsdöntő, Gyömrö elleni találkozón 0-2-ről 3-2-re tudjanak fordítani. Hogyan tovább? A csapatból néhányan kiöregedtek, néhány játékosra pedig alighanem a felnőttek között lesz szükség. A csapat gerince azonban adott. Molnár L., a kitűnő adottságokkal rendelkező kapus, Szabó Attila, a gólkirály, akit legtöbbször csak hátulról látnak- a hátvédek, a remek technikai adottságokkal rendelkező Vanek és Darvas (utóbbi a közönség kedvence is). Fausztig, Vargyas, Kirják, Tóth Z., Tóth J. és a többiek most is komoly eséllyel indulnak a bajnoki címért. Palotai Pál nem érzi csúcsnak a bajnokság megnyerését. Megvédeni nehezebb lesz — ez a véleménye. De ő olyan típusú sportember, akit mindig a nehezebb feladatok vonzanak! Sz. A. Levelesládánkból A labdát rúgjuk Örömmel vettük tudomásul, hogy szót emeltek lapjukban a monori labdarúgás érdekében. Csatlakozom azok táborához. akik sürgős változást követelnek. A pálya közelében lakom, látom a pusztulást, amelynek gyökerei a jelenlegi vezetés gyengeségét igazolják. A monori labdarúgás -zere- teté szó] belőlem. Kérjük a jelenlegi vezetőket, érdemeik elismerése mellett adják át a helyüket egy arra alkalmasabb együttesnek. Tizedes György Monor, Balassi B. u. 19. •(ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap)