Pest Megyei Hírlap, 1988. augusztus (32. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-12 / 192. szám
Alkotmánynapra készülve Gazdag tartalmú ünnep lesz í? Ä hagyományoknak meg- 4 felelően már a hónap ele- ? jén megkezdődtek az eló- ^ készületek az augusztus ^ 20-i alkotmánynapi iinnep- ^ ségekre. A kialakult szo- ^ kasok szerint a települések ^ többségében nem marad el ^ az új kenyér iránti tiszte- ^ letadás, illetve a tisztelgő ^ megemlékezés az állam- ^ alapító István királyról. Faluszoba A körzet legrangosabb — központi — ünnepségét augusztus 19-én 17 órakor Péteriben a helyi művelődési ház pai'kjá- ban rendezik meg, ahol dr. Alt Gyula, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének titkára mond ünnepi beszédet. A kisközségben ekkor avatják föl a helyiek gyűjtéséből berendezett faluszobát. Maglódon ugyancsak augusztus 19-én délután 2 órakor a helyi művelődési házban gyülekeznek az érdeklődők, hogy meghallgassák dr. Fogd Mihálynak, a Hazafias Népfront Pest megyei vezetősége titkár- helyettesének megemlékezését. . Üllőn Hidasi Pál, a HNF Ecseren pénteken a művelődési házban 11 órától nyitott ház, 19-től néptánc. Gombán az autós kertmoziban 21-étől A szakasz (színes amerikai film, rendezte: Oliver Stone, országos premier előtti bemutató!). Gyömrőn a Strand kertmo- ztban 21 órától Én a vízilovakkal vagyok (színes, szinkronizált olasz filmvígjáték, főszereplők: Bud Spencer, Terence Hill). Monoron a filmszínházban 18 órakor Piszkos tizenkettő 1—II. (színes amerikai kalandfilm). Az autós kertmoziban a Volán-telepen 21-től Leszámolás Hongkongban (színes, szinkronizált amerikai krimi, éjszakai előadás 23 órakor: Szállodai szoba (színes, szinkronizált olasz vígjáték). Nyáregyházán a tanácsteremben 8-tól 18 óráig Kasz- ner Margit festőművész kiállítása. Sülysápon filmvetítés a művelődési házban 18 órakor, A legyőzhetetlen Vutang (színes, szinkronizált kínai kung-fu nagyközségi bizottságának elnöke mond ünnepi beszédet a helyi filmszínházban augusztus 19-én 15 órakor. A vecsési nagygyűlés színhelye ugyanebben az időpontban a helyi nagyközségi tanács nagyterme lesz, beszédét mond: Ősz Béla. a HNF nagyközségi bizottságának titkára. Szintén augusztus 19-én 15 ólakor rendezik az alkotmánynapi ünnepséget Gombán, a Fáy András Művelődési Házban. Itt Kovács Endre, a Fáy András Termelőszövetkezet főmezőgazdásza, a bényei HNF-bizottság elnöke lesz az ünnepi szónok. A szabadban Bukovszky István, a helyi nagyközségi pártbizottság titkára emlékezik meg az ünnep jelentőségéről a pilisi nagygyűlésen, amelyet augusztus 19-én 16 órakor a Rákóczi úti játszótéren rendeznek. Még egy megemlékezés lesz ezen a napon — 19-én — Sülysápon 18 órakor a művelődési házban. Ennek szónoka Lukács István általános iskolai igazgató lesz. Augusztus 20-án már a kora délelőtti órákban megkezdődnek az ünóepségek. Gyömrőn a Strand-kertbe • 10 órára várják a helybelieket., beszédet mond: Varga Mária, a HNF nagyközségi bizottságának elnöke. Sportversenyek Csévharaszton ugyancsak délelőtt 10 órakor kezdődik az ünnepi megemlékezés, amelynek Kovács György elöljáró lesz a szónoka. A mendeiek a sportpályán gyülekeznek majd délután 4 órakor, ott Erdélyi István, a HNF nagyközségi bizottságának titkára tart megemlékezést. Az alkotmánynapi programokat, szinte valamennyi településen kulturális rendezvények és sportversenyek is színesítik majd. V. J. Vecsésen Fogadóórák Fogadóórákat tartanak Ve- csés megyei tanácstagjai — Sarossi Istvánná és Jugovits Marig — augusztus 22-én 17.30-kor a helyi szakorvosi rendelőben. Kulturális ajánlatok kalandfilm, főszereplő: Jackie Chan), 18 órától a tiniklub foglalkozása. Kérik választóikat, hogy ebben az időben keressék fel őket ügyes-bajos dolgaikkal, közérdekű javaslataikkal, egyéni panaszaikkal. ÜGYELET Gombán, Bényén és Káván: szombaton és vasárnap: dr. Pénzes János (Gomba), Gyömrőn, Maglódon, Ecseren: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 62., telefon: Gyömrő 70), Monoron, Mo- nori-erdőn, Vasadon, Csévharaszton és Péteriben: központi „ügyelet (Monoron, a szakorvosi rendelőintézetben), Pilisen és Nyáregyházán: központi ügyelet (Pilis, _ Rákóczi u. 40.), Sülysápon, Űriban és Mendén: központi ügyelet (Sülysáp, Losonczi u. 1., telefon: Sülysáp 50), Üllőn: dr. Kókay József, Vecsésen: központi ügyelet a szakorvosi rendelőben (Bajcsy-Zs. u. 68.). Ügyeletes gyógyszertár: Monoron a főtéri, Vecsésen a Kun Béla téri, az üllői és gyömrői. Fogorvosi ügyelet: szombaton reggel 8-tól 13 óráig Monoron a szakorvosi rendelőintézetben. A vecsési és az üllői betegeket 8-tól 13 óráig a vecsési szakrendelő fogászatán látják eL (Cím: Vecsés, Baj- csy-Zs, u. 68.) Egyéb időpontban, tehát szombaton 13 órától hétfőn 7 óráig Budapesten, a VIII. kerületben, a Szentkirályi utcai szakrendelőben van sürgősségi fogászati ellátás. Ügyeletes állatorvos: dr. Varga János Monor, Dózsa Gy. u. 63. Beteg állatok bejelentése: Monoron a főtéri gyógyszer- tárban szombaton reggel 8- tói 13 óráig, egyéb időpontban az ügyeletes állatorvos címén. Balatoni nyár 78S Hétágra süt a nap a táborban Amikor megérkeztünk a Balaton-parti, pontosabban a káptalanfüredi Ságvári Endre Úttörőtáborba, a faházakban néma csend uralkodott, a konyhai személyzet is „kimenőt” kapott a délelőtti órákra. A mostani táborlakók, a rnonori 51. Számú Ady Endre Úttörőcsapat tagjai ugyanis Tihanyba kirándultak. Balatonalmádiig gyalogoltak — nem volt semmi ez a három és fél kilométer —, aztán hajóra ültek. Legalább ötven sirály kísérte végig őket a hosszú vízi úton, a kedves vízimadarak le-leszálltak a hajó fedélzetére, hogy aztán hangos szárnyleb- bentéssel tovarepüljenek. Bizonyára nagy élmény volt a gyerekeknek ez a kirándulás, hiszen-a legtöbben először jártak a tihanyi apátsági templomban, amelynek szomorú sorsáról, állagának romlásáról a múlt heti Ablakban láthattunk riportot a televízióban. S bái kaptak útravalóul étket a gyerekek, azért a csapatpénztárból még futotta egy-egy hot dogra és üdítőre mindenkinek. Fárasztó nap lehetett, mert másnap Kovács Pálné úttörőcsapat-vezetőnek, a mostani tábor parancsnokának minden agitációs eszközt be kellett vetnie, hogy ébredésre, felkelésre ösztökélje a gyereksereget. Reggeli diszkózene Már régen harsogott a diszkózene a reggeli tornához, amikor jó néhány gyerek belopakodott a tömegbe, s felvette a ritmust. Az eligazítás Után pedig kezdetét vette a tábori olimpia, amelyet a közelgő szöuli nyári játékok tiszteletére írt ki a táborvezetőség. Nem kevesebb mint hét sportágban (a gyerekek kívánsága szerint állították össze) indulhattak a gyerekek, mégpedig tollaslabdában, sakkban, kispályás fociban, dekázásban, úszásban. pingpongban és szkanderezésben. Ádáz csaták dúltak a helyszíneken, az eredményekről még nem tudunk beszámolni a helyszínről, mert e sorok írásakor az értékelés tart... Érdemes szemügyre venni a főbejárat közelében a tábori híradót, ahol a rajok, őrsök jelmondatait, rigmusos indulóit követhetjük nyomon. A legfrappánsabb „dumával” a Napsugár raj, Makk Marci Örse rukkolt ki. íme az indulójuk szövege: „A Makk Marci őrs mi vagyunk, / viccelődni is tudunk, / de ha munka vár reánk / u Makk Mari: őrs összeáll.” Megérdemlik, hogy felsoroljuk az őrs tagjainak nevét: Oczelka Szilvia, Antal Zsuzsi, Káposztás Andrea, Bíró Róza és Szente Krisztina. A Punkok rajánál jobban tetszett a Kos- suth-raj, amelynek egyik őrse így énekel: Éljenek az ungi- bungik, éljenek az ungi-bun- gik, legjobbak az ungi-bun- gik ... Na és a Rózsaszín párduc őrs: Rózsaszín párduc a mi nevünk, / Fára mászni szeretünk / És ha bármi akadály vár / A mi Örsünk készen áll. Mintha az úttörők „tíz parancsolatából" vették volna, mert ugye az úttörő, ahol tud, segít! A hét elején egyébként visszatért a kánikula a Balaton mellé is. A tábortól alig pár száz méterre lévő strand vízének hőmérséklete rohamosan emelkedett. Az első napi 20 fok után már ismét 23 Cel- sius-íokos. Ilyen körülmények között nem maradhat ki egyetlen nap programjából sem a fürdőzés. Több ezren keresnek menedéket a hűs (tiszta) vízben a kánikula elől. Köztük sok külföldi, főleg nyugatnémet, osztrák és holland turisták. Csodálatos látványt nyújt a vizen a színes szörf-kav- d, a vitorlássereg. Az erősebb (erősebb?) nem szemét elsősorban a monokinis hölgyek csapata vonzza. Amikor a vízből vonulnak, sokáig elkíséri őket a férfiak árgus tekintete ... Nincs panasz S miközben a gyerekek vidáman töltik az időt, a tábori konyhán szorgos hölgykoszorú főzi a finom ebédet A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 192. SZÁM 1988. AUGUSZTUS 12., PÉNTEK Az első nyereségforintok Jobb szervezés, új források 2 Tegnap — csütörtökön ^ — délután került a Monori ^ Tanács Végrehajtó Bizott- ^ sága elé a beszámoló, '/, amely az Építőipari Köll- í; ségvetési Üzem idei, első í félévi gazdálkodásáról szól. Az ÉKÜ tevékenységét értékelő anyagok tán még sohasem szóltak arról, amiről ezúttal; már a félévet nyereséggel zárta az üzem — s szeretné a második félévet is hasonlóképpen végigvinni, mégpedig kapacitásának jobb kihasználásával, jobb szervezéssel, ösztönzőbb bérrendszerrel, az elért eredmény megerősítésével. A meghatározó Az első félév árbevételi tervét 9 millió 972 ezer forinttal teljesítette az ÉKÜ, nyeresége 579 ezer forint. Tevékenységén belül továbbra is meghatározó az alaptevékenység, de megnőtt az ezen kívüli teendők jelentősége is. Bizonyítja: utóbbiból már az árbevétel 16,4 százaléka származik, míg az elmúlt év hasonló időszakában ez csak 4,4 százalék: volt. Építőipari kapacitásának 72 százaléka az alapító tanács, illetve a vonzáskörzeti tanácsok és azok intézményei igényeinek kielégítésére irányult. Ez a tevékenység is bővült az elmúlt évihez képest, bár nem a tervezett mértékben. Ennek oka elsősorban az volt. hogy a befejezetlen építőipari termelés a félév zárásakor 858 ezer forintot jelentett, s tavasszal egy hónapot késett a létszámkiépítés. A kommunális tevékenység árbevétele megegyezik a tavalyival. Nőtt a parkfenntartás — csökkent a köztisztasági és Nem akármilyen lesz például a mai ebéd: gyümölcsleves, rántott csirke burgonyával és káposztasalátával. Nagy Istvánná vezető szakácsnő segítőivel — Nagy Imrénével, Nagy Zitával és Bóka József- néval — mindennap remek menüt tálal az asztalokra. Nincs is oanasz a kosztra, nem is lehet, mert igazán bőséges és jó minőségű. Kaltenecker Tünde tábor- vezető-helyettes a főnöke a tábori olimpiának. Neki igazán jól telt ez a nyár, hiszen volt már Zakopanéban, Bala- tonakarattyán és Tiszakécs- kén. Kell is a feltöltődés, mert hamarosan itt az új tanév — mondja némi malíciával. A gyerekekre is ráfér a kikapcsolódás, mert hamarosan kezdődik a visszaszámlálás. Jönnek az üllőiek Színesek, változatosak a káptalanfüredi úttörőtábor hétköznapjai. Ez a turnus egyébként nemzetközi, mert a pilisiek vendégeként az NDK- beli testvérmegyéből, Suhlból is itt tartózkodott pár napig egy népes pionírküldöttség. Ök azonban a hét közepén búcsút vettek a Balatontól, s egy jó ízű pilisi búcsúest után hazaindultak. A mostani táborban pénteken vonják le a csapatzászlót, hogy aztán szombaton elfoglalják helyüket a faházakban az üli": úttörők. Kívánjuk, hogy nekik is olyan sok élményben legyen részük, mint a monoriaknak, süssön rájuk is hétágrz a nap... Gér József JSSN 01SJ-2651 (Monorí Hírlap) fürdőszolgáltatási tevékenység árbevétele. Tovább stabilizálódott a szemétszállítás és a bányakezelés színvonala. Célprémiumok Az üzem az idén április elsejével átvett a Taurus Műszaki Gumigyártól 34 munkajogi létszámot, tevékenysegi körrel es munkahellyel együtt. Az itt képződött nyereség is hozzájárul az eredményekhez, s dicséri a dolgozók munkáját. Hatékonyabb anyagi ösztönzéssel igyekeznek a jobb munkára serkenteni: a bérmegtakarítást egyedi feladatok határidőre. jó minőségben való elvégzéséért célprémiumként adják az arra érdemeseknek Kétszázharminckét lakást, 25 nem lakás céljára szolgáló bérleményt kezel az ÉKÜ. Minden évben kéri a végrehajtó bizottságtól, a karbantartási keret megemelését, a bérlakások műszaki állapota ugyanis oly mértékben leromlott, hogy gyakoriak a váratlan hibák, amelyek azonnali elhárítást igényelnek. Az első félévben csaknem az egész éves keretet fel kellett használniuk, a sürgős teendők aló! azonban a második félévben sincs kibúvó, a felújítások nem maradhatnak el. Tudatosan A beszámolóból — de elsősorban magából a gyakorlati munkából, s ennek azon részéből is. amelyet az állampolgár lát és tapasztal — az derül ki: az ÉKÜ (nem utolsósorban az új vezetésnek köszönhetően) magára talál, nyit az újabb lehetőségek felé, s tudatosan, okosan törekszik az erősödésre, a fejlődésre. . \ K. Zs. MNK-mérkőzések Még nem dőlt el semmi sem Két“ játéknapon vannak túl a körzet csapatai az MNK selejtezőiben. A négy mérkőzés közül három találkozón a büntetőrúgók lettek a főszereplők, így a csoportokban még semmi nem dőlt el a továbbjutás kérdését illetően, döntés a következő játéknapon lesz. Gyömrő—Vecsés 2-2 (1-1), Gyömrő, 150 néző, vezette: Gavló. A Gyömrő jutott előnyhöz, Simon közelről talált a hálóba. A 33. percben Müller szép egyéni szóló után egyenlített. Szünet után a hazaiak előtt volt több lehetőség, de kimaradtak a helyzetek. Ezzel szemben a túloldalon Hankóczi erőtlen lövését a gyömrői kapus bevédte. A végeredményt Mohácsi szép gólja állította be. Müller (Vecsés) kiállítva. A 11-es rúgásokban a Vecsés 4-2 arányban jobbnak bizonyult. Jó: Csirkó J., Mohácsi, Szabó S., Simon, illetve: Tarjányi (a mezőny legjobbja), Török, Gergely. Péteri—Mende 1-1 (0-1), Péteri, 250 néző, vezette: Oláh. A második játékrészben elfáradó Mende ellen a hazaiaknak több lehetőségük volt a gólszerzésre, de miután az összes elképzelhető helyzetet kihagyták, csak a tizenegyesrúgásokban tudtak nyerni 4-3 arányban. Góllövő: Kalina Z., illetve: Gecser. Jó: a hazaiaktól senki, illetve: Kernya. Szvitek, Joós. Nyáregyháza—Albertirsa 2-1 (1-0), Nyáregyháza, 200 néző, vezette: Müller, öngóllal szerzett vezetést a hazai csapat a végig egyenrangú ellenfél, az Albertirsa ellen. A közepesnél valamivel jobb iramú mérkőzésen a győztes gól nem sokkal a befejezés előtt született. Góllövő: Czermann (öngól), Rozmann, illetve: Bu- kovinszki. Jó: Gyarmati, Maszel, Ferenczi, illetve: Kása. Ceglédbercel—Tápiószőlős 1- 1 (1-0), Ceglédbercel, 200 néző, vezette: Szuda. Jó iramú, küzdelmes mérkőzésen a vendég Tápiószőlős keltette a tudatosabb és jobb csapat benyomását, annak ellenére, hogy a hazai csapat sokáig vezetett. Végül sikerült az egyenlítés a vendégeknek, akik a büntetőpárbajban 2- 1 (!) arányban végül győztek. Előkészületi mérkőzések eredményei: E cser—Űri 2-3, Felsőpakony—Monori-erdő 2-6 (1-1). Az utolsó harminc percben tarolt a Monori-erdő a dabasi körzet negyedik helyezettje ellen. A gólokat Gáspár Gy. (2), Szabó L. (2), Gáspár J. és Kiss szerezték. G. J.—K. J. Hét végi foci Szombaton, előkészületi mérkőzés: Űri—Vasas Ikarus, Űri, 18 óra. Vasárnap, MNK-mérkőzé- sek: Albertirsa—Monori-erdő Albertirsa, 18 óra, vezeti: Sárost (partjelző: Müller), Mende—Űri, Mende, 18 óra, Gav- ló (Eperjesi), Tápiószőlős— Törtei, Tápiószőlős, 18 óra, Izsáki (Szuda), Vecsés—Ecser, Vecsés, 18 óra, Karcsú (Szarka H. Gy.). Móniim r-raffiM Esztergályost felvesz kisiparos. Érdeklődni: Maglód, Apaffy u. 25. Szever Béla. 12 éves Zsiguli felújítva eladó. Érdeklődni: Vasad, Bem u. 13 szám. ______________ E sküvőim ha-kölcsönző, Monor, Kini. zsi út 43. Központtól Péteri irányába. Alsó-Nyáregyházán kétszobás családi ház. 500 négyszögöles telekkel eladó. Érdeklődni Pilis, Nyáregyház! köz 7. A Fővárosi Finommechanikai Vállalat monori üzemébe felvesz férfi és női betanított munkásokat. Jelentkezni lehet: az üzemvezetőnél, Monor, Jókai utca 9—li. Bérezés: a vállalat kollektív szerződése alapján, megegyezés szerint. Pilisen szoba-konyha, melléképülettel. 300 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni: Pilis, Bényei u. 13. Háromszobás, szuterénes családi ház melléképületekkel eladó. Ugyanott elárusító és lakósátrak, libatömő, kézi vakológép es vattacukor-készt tő gép eladó. Pócsai, Maglód- Nyaraló. Pasteur u. 4. Rendkívti] erős. 10 hó- napos Rottweiler kan eladó. Pócsai, Maglód- Nyaraló, Pasteur u. 4. Eladó sötét szekrénysor (3 darabos), egy rekamié. konyhabútor. Érdeklődni: Buzáné, Monor, Forrás-szőlő 2.