Pest Megyei Hírlap, 1988. július (32. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-30 / 181. szám

6

1988. JÚLIUS 30., SZOMBAT

Színházi levél

Még mindig: szabadtér

' Nagyjából a köze- | pén tartunk a sza- j badtéri évadnak. Még körülbelül j egy hónapig lesz- i nek a különböző játszási helyeken előadások. Van színházunk — a Vidám Színpad —, amely szinte a nyári színpadáról vonul be az évadnyitó társulati ülésre, hiszen Budapesten, a Lukács fürdő híres Hild-udvarában meg Gyulán, a Várszínházban is játszanak.

E széthúzott nyári szezonnak persze előnyei is vannak. Feltphetőleg több nézőre lehet számítani a változatosabb, vagy legalábbis többször játszott programokon, és ez jelenleg alighanem mindennél fontosabb. Egyik-másik színház (nem mert az a mániája, hanem mert rákényszerül) a hangya- vagy hörcsögszisztémát alkalmazza: nyáron gyűjt télire. Ha elég ügyes, és elég népszerű darabokat játszik. Mert különben az is lehet, hogy ráfizeti a nyárra még a télire szükségeseket is. Van hát gond elég.

Sokan azt tartják egyébként is, hogy épeszű színigazgató nem duplázza meg amúgy is túlon-túl sűrű gondjait még egy nyári szezonnal is. örül, hogy a kőszínházi szezont végig tudja csinálni infarktus és anyagi csőd nélkül (a kettő nem választható el egymástól). Mások, épp ellenkezőleg, azt gondolják, a nyár segít elviselni a telet, különösen ha olyan művet (műveket) lehet a szabadtéren bemutatni, amelyeket különösebb nehézségek nélkül átültethetnek a zárt színházakba az ősz, a tél folyamán, Ez a megoldás egyre gyakoribbá válik, s az tiltakozzon ellene elsőnek, aki nem látja be; mind anyagilag, mind művészileg kecsegtető előny, ha egy már kész, megrendezett, begyakorolt, s díszlettel, jelmezekkel is rendelkező előadás bármikor bedobható az évadban. Lehet, hogy alakítani kell a díszleteken, de az már nem olyan nagy munka. S különben is, a nyári játszási hely megfelelő módon már hozzá is járult ezeknek az előadásoknak a költségeihez. Nekik is kevesebbet kellett így fizetni, s a színház is kisebb kiadásokat jegyezhetett.

Akkor hát mindenki jól jár?

Nem biztos.

Ezeknek a kétéltű (kétlaki) nyári előadásoknak ugyanis van egy nagy hibájuk: eleve úgy készülnek, hogy „fregolira veszi” őket a rendező, tervező, színész. Magyarul: nem. elsősorban és kizárólagosan a szabadtér igényei szerint állítják színpadra, hanem már arra is \gondoIva: hogy fest majd ez a zárt színházban. Ezzel — s ez nemcsak nyilvánvaló, hanem törvényszerű is — elvész bizonyos, csak a szabadtéren elérhető hatás, lemondanak eszközökről, megoldásokról. A dolog odáig mehet, mint az említett Hild-udvar- ban. A színpad ott teljesen olyan, mint egy zárt színházban: van függönye, rivaldája, teteje, még tán zsinórpadlása is, a nézőtér viszont fedetlen. Amit tehát itt látunk, az nem igazán szabadtéri előadás, hanem egy kőszínházi produkció nyitott, tető és oldalfalak nélküli nézőtér előtt. Vagy például az idei szentendrei A piros bugyelláris; ami itt díszlet, az pontosan ugyanígy megfelel a Nemzetiben vagy a Várszínházban (ha beviszik az előadást — és ugyan miért ne vinnék be?).

Vannak másféle példák is. Szegeden, mint ismeretes, idén elég sok produkciót mutatnak be. De ezek közül több nem ide készült eredetileg (a Fehér Anna vagy a Csíksomlyói passió), illetve tavaly már szerepelt itt, közben megjárta a kőszínházat, aztán idén visszatért a dóm elé (a Nyomorultak) vagy, mint az új bemutató, A bestia, itt debütált, de már megvan a kőszínházi helye is. Valószínűleg ez történik majd a Margitsziget újdonságával, az A költő visszatér című darabbal is.

Külön ügy a Budai Parkszínpad idei nyári műsora. Itt, igen helyesen, a könnyebb zenés műfaj számára igyekeztek színpadot biztosítani. így került a Feneketlen-tó mellé az egri — egyébként igen sikerült — Charley nénje előadása, a szolnoki, vegyes visszhangokat kiváltó, ám feltétlenül érdekes Rákóczi tér, és a veszprémiek Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról- előadása, melynek érdekessége, hogy a régi, vígszínházi bemutató szövegéhez képest lényegesen jobb, árnyaltabb a librettó, s változott — nem a legfontosabb pontokon, ám mégis észlelhetően — a zenei arculata is. Három teljesen eltérő karakterű mű, s ez szerencsés választásnak nevezhető. Ám itt is. eredetileg kőszínházi előadások átalakításáról van szó. Érdekes módon ezt a Rákóczi tér viseli a legnehezebben. Jobban tűri a Charley nénje, a Pop- fesztivál pedig (talán mert Veszprémben már készítettek belőle szabadtéri változatot) egyenesen otthonosnak tűnik a szabadtéren — nyilván mert a sztori is alkalmas erre.

Az sem mellékes, hogy három vidéki színház kap így bemutatkozási lehetőséget a fővárosban, s ráadásul olyan előadásokkal, amelyeknek már hírük van, olvasni lehetett róluk, sőt — a szolnoki produkció körül — viták is kerekedtek. Nem ismérem a látogatottsági adatokat (a Charley nénje egyébként is augusztus végi produkció), de azt hiszem, elég szép közönséget vonzottak, vonzanak ezek az előadások.

A néző ugyanis valószínűleg keveset törődik a nyári előadások szabadtérre illő, oda komponált, vagy nem illő, nem oda komponált voltával, — vagy csak egészen kirívó antimególdásokra kapja fel a fejét. Nem tudom, jó-e ez a (nevezzük így) műfajérzéketlenség; — mindenesetre a színházak szempontjából (a fentebb említett okok miatt is) meglehetősen közömbös lehet, ha a közönség így is bemegy.

É

s ha így van, akkor megint előáll az a kedves honi játék, mely sierint legjobb a biztonsági játék, mert abból nem lehet baj, nem kell nagyon magasra tenni a lécet, csak oda, ahol biztosan nem verjük le, satöbbi, satöbbi.

A nem nagyon öreg színházba járók is emlékezhetnek olyan nyári előadásokra is, amelyekre elsősorban a kísérletezés, az újdonság, a merész elképzelések voltak jellemzőek. Hát mára ez megszűnt. Még az újnak ható produkciókat is régi anyagból szabják, nagy biztonsági ráhagyásokkal, s a kockázat is tűréshatárig pontosan betervezett ..,

Takács István

Szakmunkástanulók segítenek Nagykőrösön

Százéves iskolából múzeum

•/ A Magyarország megyéi Pest

Y kötetének adatai szerint e te- í riileten 45 különféle múzeu- j mot és állandó kiállítást tar- f tanak nyílván. Akad közöttük fi földrajzi, fototechnikai, egyY házművészeti, néprajzi és ás- v. ványgyüjtemény egyaránt, J egyvalamit azonban hiába ke- f resnénk: a megye oktatástör- f téneti emlékeinek állandó be- 6 mutatóját.

A hiány pótlására most a nagykőrösiek vállalkoznak a megyei iskolatörténeti múzeum megteremtésével. Szívügyének tekinti ezt már régóta a városban dr. Makai Katalin, a városi tanács művelődési, ifjúsági és sportosztályának vezetője, de a Magyar Pedagógiai Társaság Pest megyei tagozata is hosszú ideje tervezi egy ilyen jellegű gyűjtemény létrehozását. Most az 1984-ben Nagykőrösön rendezett iskolatörténeti kiállítás további bővítéséből születik meg a bemutató.

Négy évvel ezelőtt számtalan tárgyi emlék, írásos dokumentum, egykori bizonyítvány gyűlt össze, s az anyag azóta is folyamatosan gyarapodik. Idős pedagógusok ajánlottak fel régi tankönyveket, füzeteket, a város iskolái század eleji évkönyveket, okleveleket, a mostani diákok ismerősöknél felkutatott tanulóasztalokat, palatáblákat. Az értékes hagyatékot muzeológusok rendezik majd el, ám a megnyitásra még várni kell. Eredetileg az iskolák államosításának 40. évfordulójára, azaz 1988-ra tervezték, de a gyűjtemény semmiképpen nem kerül a helyére az idén, csak a műszaki átadás várható az év végére.

A városközpont-közeli Bar- csay utcában csupaszon állnak a leendő múzeum falai, agyag- és vályogtégláikat mutogatják; a levert vakolat, a leszedett födém elárulja az egykor iskolának készült ház szerkezetét. Teljes felújítás vár az 1830-ból származó épületre, csak elülső boltíves fala és ácsolt tetőszerkezete marad meg, még a belső falat is lebontják. A valamikori iskolában 1978-ban tanítottak utoljára, azóta raktárként szolgált, s a városi tanács jóvoltából válhat mosl belőle múzeum. Ugyancsak a tanácsnak köszönhető az a százezer forint indulótőke, amellyel nekiláthattak terveik megvalósításához a nagykőrösiek.

A bontás június elsején kezdődött meg; ott jártunkkor éppen a város 224. Számú Vági István Ipari Szakmunkásképző Intézetének diákjai lapátoltak, talicskáztak a régi falak között. S mint a városi tanácson Szenczi Árpád tanulmányi felügyelőtől megtudtam, nemcsak ők segédkeznek az építkezésen.

— Társadalmi munkában készül a múzeum, a nagykő- rösieken kívül Cegléd, Kis- kunlacháza, Pilisvörösvár, Nagykáta és Vác szakmunkás- tanulói töltik itt a nyári szakmai gyakorlatukat. Ezenkívül a váciaktól kapjuk majd például a kilincseket, a helyi Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet pedig azzal könnyíti meg a helyzetünket, hogy a távolabbról érkezőknek szállást és étkezést biztosít.

Papp Ferenc, a nagykőrösi gamesz vezetője elmondja: társadalmi munkában készültek a múzeum tervei is. Kaszás Károly Ybl-díjas építész, a Budapesti Műszaki Egyetem középületépítő tanszékének docense és Spingler Mercédesz, a tanszék tudományos ösztöndíjasa egy traktusú, félköríves ablakú, ámbitusos házat álmodott az egykori két tantermes iskola helyére, a raktárként szolgáló harmadik helyiségből pedig iroda lesz. Megmentik a kert fáit és a régi kutat is.

Ám hiába a sok társadalmi munka, mindez még nem fedezi az építkezés, az átalakítás költségeit. Ezért a körösiek felhívásokat, szórólapokat küldtek a megye iskoláinak, a tanácsok művelődési osztályainak, a vállalatoknak — elvégre megyei intézmény készül a városban. Kérésükre eddig 260 ezer forint gyűlt össze a vállatoktól és a nagykőrösi iskoláktól, de továbbra is nagyon várják a támogatást a városi gamesz 769-395 209. számú számlájára. Hiszen a Művelődési Minisztérium és a megyei tanács pénzügyi segítsége még csak ígéret. Viszont a múzeumba szánt, és eddig a megye különböző pontjain szerteszét tárolt gyűjtemény szeptember elsején megérkezik Nagykőrösre.

Mörk Leonóra

Végső búcsú Gobbi Hildától

Gyászolók sokasága gyűlt egybe pénteken a Farkasréti temetőben, hogy utolsó útjára kísérje a magyar színművészet e századi egyik legnagyobb alakját, Gobbi Hilda Kossuth- díjas, kiváló művészt.

A ravatalnál a Művelődési Minisztérium nevében Stark Antal államtitkár vett végső búcsút az elhunyttól. Fél évszázadnyi magyar társadalom- és színháztörténet gondolata, érzése, vágya vibrált alakításaiban — mondta. Mindezt összefogta páratlan egyénisége, ötszázat megközelítő szerepét tucatnyi típusba próbálták rendszerezni. Mindegyikre jellemző volt az expresszivitás, a hagyományok és a modernebb életérzés ötvözete, az olykor szertelenségekbe is átcsapó, karikírozó hajlam, a legellentétesebb gondolatok, érzések, gesztusok, arcjátékok egységbe fogása. Stílusát, eszközeit, értékeit, egyéniségét még szélesebb körben megismertette, felragyogtatta filmjeivel, televíziós szerepléseivel, rádiójátékokban, a példátlan sikerű Szabó család-sorozatban.

Ugyanakkor a század magyar színháztörténetének talán legnagyobb közéleti egyénisége is volt, elkötelezett a progresszív törekvések iránt. Ösztönös, tiszta gyökerű és szándékú orientáció tette őt a baloldali színházművészek csoportjának egyik vezéralakjává.

Gobbi Hilda az elmúlt négy évtizedben a magyar művelődéspolitika és színházpolitika legjobb törekvéseinek hűséges támogatója és segítője volt. Mérhetetlenül sokat tett az egész színésztársadalomért, ö harcolta ki és szervezte meg a népből jött színésztehetségek számára a Horváth Árpád Kollégiumot, egy egész színészgeneráció felröppentő otthonát. Példátlan buzgalommal és szívóssággal hozta létre az idős színészek számára a Jászai Mari és az Ödry Árpád színészotthont. 1952-től folyamatosan megvalósíthatta nagy álmát, és létrehozta a magyar színházművészet páratlan gyűjteményét, kollektív emlékhelyét, a Bajor Gizi Múzeumot — mondotta egyebek között Stark Antal.

Ezt követően Bubik István színművész a Nemzeti Színház nevében, Kárpáti Magda, az Ódry Árpád Színészotthon lakói nevében búcsúzott Gobbi Hildától, majd Cserhalmi György színművész idézte fel példát adó emberi és színészi alakját.

ADIOFIGYELO

Jelenet a veszprémiek Képzelt riport.?; előadásából

HIVATÁSA — RÄDIÖS.

Csák Elemér kiváló tudósító, szakavatott külpolitikai újságíró, széles látókörű műsorvezető, tapasztalt szerkesztő. Ezért vagyok egészen biztos abban, hogy ha néhány nap púivá amerikai tudósítói munkásságát véglegesen befejezve hazatér és meghallgatja ezt a róla és vele készült beszélgetést, aligha lesz oda az örömtől, s a hangszalagot nem pályája kedves emlékei közé raktározza el. Mint ahogyan abban sem kételkedem, hogy ha a sors úgy hozza, ő maga kedves kollégáit, s hallgatóit ennél sokkal többet mondó, szerencsésebb portréműsorokkal tiszteli meg.

Való igaz, éppen ez a látszólag olyan egyszerű műfaj okoz a rádiós, s az írott sajtó munkásainak máskor is sok fejtörést. S nemcsak azért, mert, mint sok más esetben, ilyenkor sincs az alkotásra kész recept. Azért is, mert mindenki lelkét más kulcs nyitja, s mert belső énjét senki se hagyja könnyen lemezteleníteni. De akadnak azért olyan fogódzkodók, amelyek Tóth Gabriellának, e műsor riporterének is segíthettek volna elkerülni legalább a leggyakoribb, s legveszélyesebb buktatókat. Arra gondolok például, hogy majd minden ember szeret magáról beszélni — ha hagyják. Alighanem a tudósítói szakmáról, s művelőjéről is többet megtudtunk volna, ha a kérdező kevesebbet szerepel, s hagyja

egy kicsit elkalandozni riportalanyát. Úgy gondolom, minden műsornak, publicisztikának hasznára válik az újságírói kíváncsiság. Az, ha alkotója — legyen bármily jól tájékozott is témájában — talál benne még feilfedeznivalót, olyan titkot, amit érdemes megosztani közönségével. Számomra a riporter most túlságosan bennfentes volt, nekünk beszélt, s nem helyettünk kérdezett.

Persze az ilyesmire nincs recept. De vannak kötelező tudnivalók. Olyanok például, hogy a mai rádiózás már nem tűri a modorosságot, s ha valaki ilyen hibába esik, barátainak, kollégáinak illik kimenekítenie a csúnya csapdából. Mint ahogy partnerünket, de kollégánkat különösen nem illik olyan helyzetbe hozni, hogy a kérdések nyomán akarva- akaratlan maga kényszerüljön saját képességeit, eredményeit dicsérni.

Szerencsére ez a portrémű- sor Csák Elemérnek igazán keveset ártott. Szerénysége, őszintesége, mesterségbeli tudása az elmúlt két évtizedben számtalan hívet szerzett neki s munkaadójának, a rádiónak is.

DÖNTSÖN A BÄBÄ-VAL.

Igen nagy bajban lennék, ha Tűsek Tünde riporter nyomán nekem is rekonstruálnom kellene, mit is tud, honnan tudja és egészen pontosan mire és mikor használható az „első magyar döntéstámogató” számítógépes programrendszer. Állítják, ha értő kezek veszik a kezükbe, megfelelően nyomkodják a gombokat, ez a micsoda segít dönteni, kiválasztani a lehetőségek közül a lehető legjobbat. Persze minderre gondolom ő is csak akkor képes, ha az adatokról pontosan tájékoztatták, s egyik variáns esetén sem szépítik meg a valóságot. A rendszer mondhatnánk csodálatos. Egyáltalán nem befolyásolják rokoni kapcsolatok, fittyet hány a főhatóságokra, egyáltalán nem izgatja a protekció, nem lehet fúrni, előléptetéssel kecsegtetni vagy megfenyegetni. Szóval pontosan ez kellett nekünk.

Sőt ilyen kellett volna már eddig is, milyen kár, hogy nem született meg már jóval hamarabb. Mert ha mondjuk húsz évvel ezelőtt kezdtük volna foglalkoztatni, ma nincs infláció, költségvetési egyensúlyhiány, ezzel szemben van több lakás, út és magasabb nyugdíj. Ha mondjuk negyven évvel ezelőtt kapjuk, ma nem kínlódunk az acélgyárakkal és a demokrácia hiányosságaival. Ha ötven esztendeje, akkor most nem bánkódnánk annyit külföldre szakadt magyarjaink sanyarú sorsán. S ha 1526-ban, akkor nincs mohácsi vész, minden bizonnyal egészen másképp alakul a történelem. S akkor talán még egy ilyen „első magyar döntéstámogató” rendszerre se lenne semmi szükség.

Csulák András