Pest Megyei Hírlap, 1988. július (32. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-29 / 180. szám
VÁCI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 180. SZÁM 1988. JÚLIUS 29., PÉNTEKA lakóterületi pártbizottság ülése A közéleti nyíltság jegyében Ülést tartott a héten a nemrég' alakult városi, területi pártbizottság. Ülésén állást foglalt abban, hogy a tevékenységét jobban kifejező lakóterületi pártbizottság »Inevezést használja a továbbiakban. Természetesen nem a névválasztás .volt az egyetlen téma az ülés napirendjén: a testület tevékenységének fő irányairól, feladatairól, valamint munka- ' és üléstervéről is határozott. Bár a pártbizottság megalakulását követően, a párt- bizottság titkárával folytatott beszélgetésen már megfogalmazódtak a fő célok, most azt a testület is megerősítette. A következő időszak legfontosabb feladataiként a lakóterületi pártélet megújítását, a településpolitikai és település- fejlesztési kérdésekkel való foglalkozást, a partneri kapcsolatok kialakítását — az önállóságon alapuló munka- megosztást más intézményekkel, szervezetekkel —, a nyíltság. nyilvánosság megvalósítását, a működési feltételek javítását jelölték meg. * .Volt, aki soknak tartotta a programban szereplő l'eladaMeghívásra érkeztek Angliából Kétféle Zebegényi nyár tokát, de egyetértés volt abban, hogy a témák mindegyike olyan, amellyel foglalkozni kell. Mégpedig nyíltan. A nyíltsággal, az információkhoz való jutással kapcsolatban sok minden elhangzott. A vita egyik fontos tanulsága: nem elég, ha a reflektorfényben lévő vezetők erkölcsileg feddhetetlenek, elejét kell venniük a pletykáknak, híreszteléseknek. Főleg most, amikor a bizalom igencsak ingatag. Ez is hozzájárulhat ahhoz, amit az egyik hozzászóló így fogalmazott meg: a saját párttagjainkat is meg kell győznünk. A hatékony munkához erre is szükség van. S mint fel-, vetették, fontos, hogy a lakó- területi alapszervezetekbe át- jelentkezőket jobban felkészítsék a várható feladatokra, s segítsék beilleszkedésüket. Szükség van a folyamatos informálásra, az ismeretek továbbítására — s ha a többség úgy gondolja, hogy hatvan éves kor felett már nem hagyja magát beiskolázni, akkor azt nem pártoktatásnak kell nevezni.- Tisztázni kell az üzemekkel, gazdálkodó egységekkel való kapcsolatokat is, és általában olyan munka- módszert kell kidolgozni, amely hatékonyabbá teszi a tevékenységet (például, időt adni a feladatok megoldására, azaz, tervszerűen, de. rugalmasan végezni a munkát). Mint a lakóterületi pártbizottság munkatervének bevezetőjében szerepel, a testület elfogadja az országos pártér- »tekezlet állásfoglalásában meghatározott célokat, és ennek megfelelően tevékenykedik. Vagy ahogy egy hozzászóló megfogalmazta: mindenről véleményt kell nyilvánítanunk és magunkra támaszkodva, azt tenni, ami előreviszi a saját dolgainkat. B. J. Zebegényről tudjuk, hogy ' nyáron képzőművészeti táborok váltják egymást és sok hazai és külföldi művész keresi fel a patinás települést . ihletet remélve. Ezen a nyáron olasz és angol amatőr színjátszók is bemutatják előadásmódjukat, főként szakmai közönségnek. A váci Madách Színkör meghívását fogadta el az angol Henley College, Shakespeare A vihar című darbját mutatták be. (A felső képen) Baloldalt: a falu árakpartján festegebett a két legényke, Borda Márton és - Fieszli András, akik ezzel töltik legszívesebben a szünidőt. Lehet, hogy Szőnyi István nyomdokaiba lépnek? (Vimola Károly felvételei) * Hajós Hollanda Éva festményei Hangulataink tükörképei A szobi Börzsöny Múzeum 28 esztendeje hozza közelebb a művészeteket az itt élőkhöz. Bemutatkoznak a helyi és környékbeli művészek csakúgy, mint az ország más tájain élők. Most Hajós Hol- landa Éva festőművésszel és müveivel találkozhat a közönség. Hajós Hollanda' Éva 1984-es bemutatkozása után másodszor jött el Szobra. Különböző festőiskolákban tanult, közülük a Szőnyi István nevével fémjelzett gyakorolta munkásságára a legnagyobb hatást. Ma is az egyszerű, a szép — a valóság — megjelenítésén dolgozik. Festményeire jellemző az egyszerű vonalvezetés, a puha ecsetkezelés, amely a gondolatok tisztaságát, eredetiségét mutatja. Képeiről béke, nyugalom, csend, harmónia árad. Mai rohanó, nyugtalan, változó világunkban szüksége van minden embernek fogódzókra, segítőkre. Szüksége van arra, hogy a művészek segítsenek megláttatni a szépet, az élet derűs, kedves epizódjait Hajós Hollanda Éva valóban segít a szép feltedezésében Képeit szemlélve kényszert érzünk, hogy megnézzük újra az Alföldet, hogy más szemmel lássuk a mi vidékünket, újra felfedezzük a bennünket körülvevő táj gazdagságát. A színek, a fények hangulatával felidézve a természet szépségeit. Megtaláljuk képein az 'ember alkotta házakat, a felnevelt virágokat, a megtermelt gyümölcsöket. Figyelmeztetnek alkotásai: őrizzük, védjük a természetet, környezetünket, hogy életünk teljes legyen! Hajós Hollanda Éva képei kidolgozottak, átgondoltak. Lírai színvilággal, ugyanakkor nagyon is valóságosan, tárgyilagosan fejeznek ki különböző emberi hangulatokat. Szerkezetükben erőteljesek, a rend és a fegyelem tükröződik mindegyikről. A szobi Börzsöny Múzeumban ezen a nyáron a természetes szépségű festészetben gyönyörködhetünk, amely mindnyájunknak igazi esztétikai értékeket és mély, humánus, őszinte mondanivalót nyújt, Princz Lenke A jövő héten is r Lomtalanítás A lomtalanítási akció tovább folytatódik. Augusztus 1-jétöl 8-ig az alábbi utcákban helyez el konténereket a kommunális üzem: Hanusz u. közepe, Katona J. u. — Bauer M. u. sarka, Bacsó Béla u. — Kiss u. sarka, Bacsó B. u. — Fürst S. u. sarka, Bauer Mihály u. — Domb u. sarka, Alsó u. — Fürst S. u. sarka, Alsó u. — Szivárvány u. sarka, Váczi P. u. — Nógrádi u. sarka, Nógrádi u. —' Fürst S. u. sarka, a Deák F. u. — és Fürst S. u. sarka. műi JJJJJ m ése Negyven felett Egy szőke lány áll a járdán. Legalábbis innen, a túloldalról nézve, az ablakon keresztül, legfeljebb húszévesnek tűnik. Világoskék, rövid ujjú blúz van rajta, kék mintás szoknya, hajában kék fésű vagy csat. Várja,•, hogy átjöhessen az úttesten. Még egy cementszállitó kocsi száguld el előtte — a sofőr dudálással ad hangot tetszésének —, aztán szabad az út az ifjú hölgy előtt. Ha húsz évvel fiatalabb lennék, most felállnék a székről, és utánaerednék. Csak addig követném, amíg megerezném a friss szappan illatát. Mert hozzá más nem is illene! Ha fiatalabb lennék . . . Bár ki tudja? Lehet, hogy akkor megint csak a rafinált és hódító parfüm illatát árasztó hölgyekről álmodoznék. S nem a kék ruhás, szőke, üde, szappanillatú lányokról . . . Higgyük, minden életkornak megvan a szépsége. De azért egy pillanatra szerettem volna húszéves lenni. — nos. Vakmerő sportolók Várják a Dunaúszckat Hamarosan vízbe ereszkedik a két vállalkozó szellemű, talán kicsit vakmerő fiatal, Sáringer Károly és Sárái István, akik arra vállalkoztak, hogy a Duna magyarországi szakaszát végigússzák Érkezésükre augusztus 14-én várunk Fogadásukat térzene teszi ünnepélyessé, de azonnali orvosi ellenőrzést is kapnak. ISSN 0133—2T3Í (Váci Hírlap) A Cement- és Mészművek vezérigazgatósága beruházási előadói munkakörbe felvételre keres felsőfokú végzettségű, lehetőleg gépészeti gyakorlatot szerzett munkatársat. Beruházási gyakorlat, közgazdasági ismeretek és nyelvtudás előnyben. \ ■» Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen, részletes önéletrajzzal együtt, a személyzeti és oktatási önálló osztály vezetőjénél. Cím: Vác, Lenin út. 16. (Pf. 250.) 2601. Telefon: (27)-13-013. Árkedvezményes fonalvásár Kártoltfonalainkat 20%-os árkedvezménnyel árusítjuk, augusztus 5-éig. HFSZ Váci Gyára fonalbolt Vác, Rádi ut 7-9. Vácott, a Földvári téren, két és tél szobás, 63 négyzetméteres, összkomfortos, tehermentes lakás —- be- költüzhetóein — eladó. Érdeklődni: a helyszínen, szerdán, pénteken, szombaton 16—16 Óráig; Erdős. Bei-nát út 52. II. 6. Vác belvárosában. íío négyzetméteres házrész sürgősen eladó. Beköltözhető: 100 n égy zetméteres Összkomfort. Érdeklődni a (27)-l2-33l-es teiefon- számon. _______ Elad ó: első kézből való, 4 éves, sárga színű 1310-es Dacia személygépkocsi. Érdeklődni: naponta, 17 órától: Vác, Kandó Kálmán utca 35. (2600) (Kiss). Nagymaros belterüle. tén, .Rákóczi u. _ 136. alatt új ingatlan.' eladó, teljes közművesítéssel, műhely garázs- zsai, 330 n.-öles kerttel. A helyszín megtekinthető 8-tól 16 óráig, telefonon érdeklődni este 18-tól a 896- 229 telefonon, hétvégen pedig a 06-27-54- 016 számom. Vácon, Duna-parton lévő 80 négyzetméteres. kétszobás, összkomfortos, teraszos, telefonos lakásomat elcserélném kisebbre belváros területén, lehetőleg csendes he' lyen, régi típusú házban, összkomfortos lakásra. Telefon szükséges . Érdé 1*1 ődni: (27) - 11-098 — 17—19 óráig Felveszünk, és kéményseprő szakmunkára betanítunk 18. évet betöltött férfi dolgozókat. Szakmunkás képzési lehetőséget biztosítunk. 5 napos munkahét, szabad hétfő. Fő vagy mellékfoglalkozás is lehetséges. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés: Vác, Múzeum u. 26. Tel.: 11-434._________,__ K ertészetben jártas női munkaerőt keresek. Vác. Palmirő Togliatti utca 38. 4 részes, poliesztere- zett szekrénysor eladó. Ara: kilencezer forint. Megtekinthető: Vác, Mező u. ;)/A, III. 2., V7 óra után. Üzlethelyiség eladó, forgalmas helyen. Érdeklődni: Váci Erdős Bemát utca 56., III. 10. (2600). _____ U D-s 1200-as Zsiguli, friss műszakival eladó. Irányár: 50 ezer forint. Érdeklődni: Vác, Sas utca 6., IV. emelet 1^. (17 órától). Vác mellett, Csörög- ben, 2 darab egymás mellett levő telek eladó. Egy telek ára: 80 ezer forint. Érdeklődni: Mészáros István. Csörög, Kisfaludy út 34. szám.___________ Cs aládi ház, üzlethelyiséggel beköltözhetően eladó. Vác, Árpád út 34. Érdeklődni: naponta 16 óra után. Eladó: négy és fél szobás, összkomfortos ház, garázzsal szerelő- műhellyel, 300 n.-öles telken. (Csirkenevelésnek, szerelőmunkának megfelel). Beszámítok: kjs családi házat vagy személy- gépkocsit. Érdeklődni: Göd felső. Felszabadulás út 194. (16 órától). Dunakeszin, négyszintes házban, első emeleti, telefonos, saját pincés, kettő plusz kettő félszobás, ebéd- lős öröklakás eladó. Készpénz plusz OTP. Telefonszám: (27)-41- 862 délelőtt 7-től 9-ig délután 15-től 20-ig. Dunakeszi. Krajcár u. 12. I. emelet 3. Albérlet! Különálló, bútorozott szoba, egy személy részére, hosz- szabb időre kiadó. Érdeklődni. 18 óra után. a ll-158-as telefonszámon.___________________ Eladó: kétszobás családi ház. Vác, Büki sor 8. Érdeklődni: ugyanott. Sürgősen eladó 3 szobás, összkomfortos, kertes családi ház. Nagymaroson, a Duna mellett. Nagymaros Váci út 42. Építkezők figyelem! Vácott, a Hajógyárral szemben levő festék- boltunkba megérke. zett a TETOL RKB vízzel oldható faanyag* védőszer, Meg előző védelem gomba- és rovarkárosítás ellen! Eladó r jó állapotban lévő hároméves ZUK gépkocsi, hároméves műszakival 24 ezer k’ lométerrel. Érdeklődni: Vác, Lenin út 412 Telefonszám: (27)-18638 a »wt füplti* nőt keres: Vác Mártírok útja IS* Eladó egy mennyezetbe építhető, lenyitha- tó, lépcsős padi ás feljáró. valamint egy tolósúlyos vasmázsa. — Vác, Alsó utca 24. Kétpár evezős kielbott eladó. Érdek 1 ődnd: (27) -11 -377-es telefon- számon, napközben. Eladó kétszobás családi ház 515 négyszögöl telekkel.. Érdeklődni lehet egész nap: Nőtincs^, Szabadság út 114. sz. (2619). Vác belterületén, átalakításra szoruló családi hág eladó. Érdeklődni : Matz Józsefné, Vác, Galamb utca 4. sz. (Telefon;. 12-826.) Olajkazánhoz fűtőt ke restin k. Jel entk ezm i: Vác, Hársfa utca 4. (Óvoda.) ___________ S zövetkezet présmunkát és rugógyártást vállal. Telefonszám: (27) -11-787. ________ F iatal házaspár sürgősen elcserélné balassagyarmati, komfortos, tanácsi,’ első emeleti lakását, hasonló ■vácira. Lakásvétel • is érdekel (komfort nélküli). — Télefon: Balassagyarmat 232. (17— 119 óráig.)__________ F ajtiszta írszetter- kölykök eladók. — Széppé, Vác, Ifjúság tér 7. — Telefonszám: (27)-111-1163. — Érdeklődni lehet hétfőn és csütörtökön 10-től 17iM:____________________ N émetül, angolul beszélő, középiskolát végzett, legalább B kategóriájú vezetői engedéllyel rendelkező, gépírni tudó pői munkavállalót keresünk, magas kereseti lehetőséggel, Európán belüli munkahelyre, 40 éves korhatárral. Telefonszám (8-tól 12 óráig^: __(27) -52-063, K ösd on 400 négyszög- öles zártkert, közel a faluhoz, eladó. 150 forint négyszögöllé. Érdeklődni lehet: Kösd, Béke u. 68. vagy Úttörő u. 5. sz. alatt. Eladom vagy elcserélem Múzem utca 15. szám alatti, két generáció együttélésére alkalmas házamat. Érdeklődni : 17—19 óra között. ______________ H atlakásos társasházban kettő plusz félszobás, összkomfortos öröklakás eladó. Ára: 950 ezer készpénz plusz 100 ezer OTP. — Érdeklődni lehet: Vác. Népek barátságának útja 37. — Telefonszám: (27)-13-380. Bontott ajtó, ablak. fürdőszoba-garnitúra olcsón eladó. Telefonszám: Vác, 12-962 (este). Vác belvárosában. 8 Kandó Kálmán utcában 6 lakásos társas- házhoz 55 négyzetméteres tetőtéri lakásra jelentkező társat keresünk. Érdeklődni (27)-13-988-as telefon- számon. Földvári téri készo bás. összkomfortot, lodzsás első emeleti Lakás eladó. Készpénz plusz OTP-átvállalás Vác, Haraszti Ernő ut ca 8 1/5. Vácon, 800 négyszög- öles, fahó zas és üvegházas kertészet, minden igényt kielégítő f elszereléssel együtt eladó. Érdeklődni: Lányi Sándorné. Vác, Csatamező 3. — Érdeklődni: egész nap, ugyanott. ___________ D una-parthoz közel, kétszintes, 4 szoba, összkomfortos családi ház, azonnal beköltözhetően. eladó. Három- négy éves autót beszámítok. Érdeklődni lehet, egész nap: Vác, Bajcsy-Zsilinszky út 12. szám. 1470 négyszögöles, bekerített ingatlan, kúria jellegű, összkom-. fortos épülettel eladó. Vác, Csatamező 75/20. Családi ház eladó. Három szoba, komfort, azonnal beköltözhető. Vác, Rákóczi tér 7. Eladók: kuvasz éa tacskó kiskutyák. — Kösd, Bányai utca 32. Duna Menti Regionális Vízművek felvételre keres: vállalatfejlesztési osztályara ügyvitelszervezőt szakirányú főiskolai végzettséggel és számítógéptermi gépkezelőt. Jelentkezni lehet: DMRV személyzeti és oktatási osztályán. Telefon: 27-n- 622. Cím: Vác, Híradó út 3. 2600. Eladó Vác, Deákvár, Népek barátságának útja 51., I. l. szám alatti 59 négyzetméteres. tehermentes szövetkezeti lakás. Érdeklődni lehet: mindennap 11-től 20 órá- ig (Forgács). Vásártéri, üzlethelyiségemet eladom. Érdeklődni tehet 13-956-03 telefon szómon (este). Csipkésen 420 négyszögöles telek, málnával. szőlővel telepítve, kis faházzal, eladó. Víz. villany van! Érdeklődni: Vác, Fürst Sándor utca 22. Eladó: Rádon, 3 szobás, összkomfortos családi ház, 400 négyszögöles telken. Ipari áram és garázs van! Kisebb deákvári csere is érdekel, értékmegegyezéssel. Érdeklődni: Rád. Sallai út 15. (2613). Vác. Máriaudvar vasúti megálló mögött hétvégi ház eladó. Víz, villany van Érdeklődni naponta 16 óra után a l2-302-e3 telefonszámon I _______ E ladó Vác belvárosában két és félszobás, telefonos házrész, azonnal beköltözhetően Érdeklődni: naponta 16 órától a 12- 302-es telefonszámon. Műhelyt bérelnék, kárpitos tevékenységre, körülbelül 40 négyzetméter alapterülettel. Címem- Vác, Haraszti Ernő utca 55., földszint 1. (este). A Váci Tejüzem, az újonnan beinduló gépsora miatt felvételre keres: targoncavezetőt. raktárost női és férfi segédmunkást, fűtőt és kompresszor- kezelőt. Jelentkezni lehet: Vác. Deákvári fasor 10.___________ K özépkorú házaspár egy gyermekkel eltartási szerződést kötne egy személlyel Leveleket .Vác vidéke 81 184” jeligére vád hirdetőirodába (Jókai utca 9.). _____________ H ordozható teatíízhely eladó. Érdeklődni lehet: Vác. Zrínyi utca 45. szám. A Dunakanyar KTSZ a lakosság jobb ellátása érdekében női fodrászatot nyitott Deákváron. Botond utca 8. szám alatt. A Kommunális Költ ségvetési Üzem felvételt hirdet. kezdők számára autószerelő és karosszérialaka tos munkakörbe. Jelentkezés: Vác. Deák vári fasor 2. (Munka ügyi csoport). Tel.: (27)-12-200/17. Jó állapotban lévő 6 kW-os hőtárolós kélvha elad*. Göd felső Madách utca 45. iGairtos) Kertészkedő sré^^llat- tartásra őszi málnate- lonftésre alkalmas jó fekvésű 500 négyszög- öles telek eladó Víz. villany megoldható — Ara: 300 forint négyszögölenként Hti- gyecz Vác. Csatamező 75/15.