Pest Megyei Hírlap, 1988. július (32. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-16 / 169. szám
8 ^fMsm 1988. JÚLIUS 16., SZOMBAT A gépsorról a pultra Csúcsüzem van a szentendrei Márka üzemben. Nemcsak a környék boltjait kell ellátni a frissítő üdítővel, hanem a Dunakanyarba látogatók, kirándulók szomját is oltani kell. Így aztán már a gépsor végéről egyenesen az üzletekbe kerülnek a teli palackok (Erdőst Ágnes felvétele) Veszélyes Súlyos anyagi kárral járó közúti baleset történt Maglódon a Steinmetz kapitány utca és a József Attila körút kereszteződésében. Hajdú Boldizsárné bedolgozó a ZD 89-59 rendszámú Trabant gépkocsit vezetve összeütközött a Kádár József műszerész KX 99-73 rendszámú Mercedes személygépkocsijával. A Mercedes, áthaladva az árkon, a vasbeton villanyoszlopot kettétörve állt meg. Szerencsére személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár igen jelentős. A rendőrség tovább vizsgálja a baleset körülményeit. Mindenesetre az már elgondolkoztató, hogy ugyanitt, rövid időn belül ez a harmadik baleset. Az is tény Maglódon — és sok községben —, igen sok helyen az utcára ültetett fák, díszbokrok némelyike szinte lehetetlenné teszi a szabad kilátást a gépkocsi- vezető számára. Az Elektromos Művek — talán azért, mert közvetlen az életveszély — rendszeresen saját embereivel levágatja a vezetéket megközelítő faágakat. Volt idő, amikor az Útfenntartó Vállalat vagy a tanács — vagy bárminek is nevezzük a felelőst — szintén levágatta az utcák sarkán a KRESZ-táblákat takaró bokrokat, faágakat. Még a községeket összekötő útszéleken is! Már öt brigádvezetőt elnyűttek A közhasznú munkások haszna Sok helyen még csak ízlelgetik ezt a fogalmat, másutt már alkalmazzák is. Megítélése is különböző, egyesek szerint burkolt munkanélküli-segély, mások szerint kifizetett naDlopás. Azok azonban, akik élnek vele, nevén nevezik a közhasznú munkát. Hatvan liter borravaló Változik aki adja, aki kapja A KERESKEDŐ vagy negyedórán át játszadozott az elektronikus mütyür kével. No, nem unalomból tette, hanem azért, hogy megmutassa a vásárlónak miként működik, s mennyit tud a készülék. A vevő türelmesen várt és figyelt, amíg az éladó lefuttatta az összes programot. Közben az járt a fejében, hogy ennyire lelkiismeretes csak az lehet, aki számít tisztességes munkájáért valamilyen külön elismerésre, fgy amikor fizetett, eltette a visszajáró bankókat, a fémhúszasokat, két ötöst az üvegpulton hagyott, s elindult a kijárat felé. Ám alig lépett hármat, szinte rémült hang állította meg. — Uram, ne hagyja itt az ötöseit! — Némi megvetést is kiérzett az eladó hangjából, hát megszégyenülten tette el ötöseit, s gyorsan elhagyta a boltot. De még az ajtóban hallotta: „Még csak az kéne, hogy az én szakmámat is borravalósnak kiáltsák ki! Aztán fizethetném a nem létező külön jövedelmem után az adót!” Manapság már szinte senki sem fogadja el a tíz- és húszfilléreseket, még a vállalati kávéfőző nénik sem, hát marad az újságos, aki ugye a posta embere, s tudja, hogyan kell rollnizni az aprópénzt, s nyilván van is hozzá türelme. A hírlapárus ettől a vásárlótól mindig kettest kap az egynyolcvanas újságért. S minden alkalommal megismétlődik a szertartás: „Köszönöm uram, nem kérem!” — s az újság, tetején a visszajáró húszfilléressel megjelenik a pavilon ablakában Az újságos mintha nem örülne annak a pénznek, ami senkinek sem kell. A benzinkutaktól a pénzt begyűjtő postajárat kísérője tüzetesen átvizsgálja az értékküldeményt. Ha észreveszi, hogy lyukas a pénzeszsák vagy rosszul van leplombálva, máris visszaadja, hogy csomagolják be újból Pedig tudjál, hogy ha így tesz, vagy negyedévig nem kap borravalót a kutastól. Ha behunyja a szemét, hol egy ötös, hol egy húszas, néha egy ötvenes üti a markát a kutas saját borravalójából, amit az autósok adtak neki apránként, tankolásonként. A VENDÉGLŐST megdöbbenti a kérdés, hogy lehet-e borravalót természetben adni, mondjuk az áruszállítóknak, mert annak tekinthető az ajándék kávé, üdítő, fagylalt vagy sütemény. Az nem ajándék, csak úgy megkínálom, mondja a vendéglős. Pedig, ha a szállítmány kísérője mindennap, s több helyen kap kóstolót az üzletvezetőtől, az mégis jövedelem. mert biztos, hogy ugyanazt nem veszi meg pénzért, amit egyszer már megkapott ingyen. Tehát pénz marad a szállítmánykísérő (vagy rakodó) zsebében, ami ugye már jövedelem. De az nem ajándék, erősbítgeti álláspontját az üzletvezető, s hivatkozik arra, hogy a vendégét, ha megkínálja ő vagy akár egy vállalatvezető, az nem eredményez külön jövedelmet, mert mondjuk odahaza nem iszik fölöslegesen még egy kávét a delikvens. A vendégségben megspórolt kávé ára nem lehet jövedelem. Az már más kérdés, hogy munka közben lehet-e vendégül látni valakit, ha az nem kifejezetten munkaebéd. A vendéglátóipari zenész gyakran van nagy gondban amiatt; hogy borravalóként italt kap. Olykor húsz-harminc feles sorakozik az orgonáján. Ha mind el kéne fogyasztania, talán bele is halna. Így is előfordult már, hogy egy hónap alatt 60 liter unikumot ivott meg, amit vendégei fizettek. Mostanság any- nyi változást sikerült elérni, hogy a kevésbé veszélyes boros kólát fogadja el, ami persze kevesebbe is kerül a zenét megrendelőknek. Másutt az a szokás, hogy a kimért tojáslikőrt visszaöntik az üvegbe, aztán másnap megint kimérik a zenészeknek, a vendég rendelése alapján. Soha el nem fogyó tojáslikőr ára persze pénzre változik, akárcsak az a rendelés, illetve kínálás, ami későbbre lett elhalasztva, az orgonán sorakozó sok teli pohár láttán DE VANNAK akik valóban megisszák a vendégek által rendelt ital nagyobbik hányadát. ők tehát jövedelemhez jutnak, mert nem kell pénzt kiadniuk italra. Csakhogy ezek az emberek általában ki is buknak a szakmából, s nem ritkán kórház, detoxikáló, olykor válóper lesz a végállomás. Ilyenkor pedig az anyagi veszteség már jóval nagyobb, mint a lenyelt borravaló ára. De hát visszautasítani a kínálást nem lehet. Valóban nem lehet? ... Aszódi László Antal Ráckevén három hónappal ezelőtt indult be ez a foglalkoztatási forma, így ma még újnak számít. De gyermekkora ellenére már leszűrték az első hónapok tapasztalatait a tanács vezetői. Ha bizonyos kérdésekben nehéz is dűlőre jutni, két szempontból mindenképpen előnyös ez a településnek. Olyan embereket lehet foglalkoztatni, akik nem akarnak máshová járni, vagy nem szeretik a szabott munkaidőt, s az azzal járó kötelezettségeket. Megvakult csatornaszemek Legtöbbjüknek korábban sem volt állandó munkahelye, s a legszükségesebbet a napszámban keresett pénzből vásárolták meg. Volt, aki másféle alkalmi munkát vállalt. Akadt olyan ember, aki értékesíthető hulladékot szedett össze, és adta el a MÉH- nek, vagy üvegek visszaváltásával foglalkozott. Igen ám! De az utóbbi időben szigorúbbak a MÉH átvevői is. Meg-megkérdezik az ügyfelet, mégis honnan szerzett például ötszáz méter postai kábelt. Ráckevén a költségvetési üzem dolgozói nem győzik pótolni a csatornaszemeket, amelyeket, lelkes gyűjtők az éj leple alatt rendre összeszednek Ugye, az öntöttvasnak nagy a fajsúlya, s egy-egy ilyen kerek vaslapért igen jól fizet a MÉH. Ha csak a negyedét sikerül tehát azoknak munkára fogni, akik korábban ki tudja, milyen úton szerzett pénzből éltek, máris hasznosnak bizonyul a közhasznú munka — ahogy a neve is mutatja. Van azonban ennek az intézménynek egy másik előnye is! A megyei tanács a brigádok munkabérének kifizetéséhez az összes költség hetven százalékát adja, támogatásként. Így sokkal többet tudnak megvalósítani ugyanabból a pénzből most, mint korábban, hiszen például kétmillió forintot igénylő munkából egymillió négyszázezret fizet a megyei tanács. S ha eddig valamilyen célra — mondjuk — háromszázezer forintja volt Ráckevének, most több, mint háromszor annyi megvalósítására telik a településnek. Háromszor annyi csatornát tisztíthat, háromszor annyi parkot tarthat rendben, háromszor annyi csemetét ültethet, ... és így tovább. — Ahogy figyeltem a brigádok munkáját, az a kép alakult ki bennem, hogy nem mindig sikerül pontosan betartani a munkaterveket. Nem jelent-e ez esetleg hátrányt hosszú távon valamilyen cél elérésénél? — kérdeztem Stáhly Istvánt, a Ráckevei Tanács vb-titkárát. — Többnyire olyan feladatokkal bízzuk meg a gárdát, aminél nem dől össze a világ, ha valaki egyik nap elfelejt eljönni dolgozni. Ilyenkor legfeljebb húsz méterrel kevesebb csatornát tisztítanak ki, lassabban halad a Duna-parti sétány rendbetétele, egy-egy útpadka -kialakítása. Ezért is van, hogy csak két hónapra kötünk szerződést a jelentkezőkkel — tehát majdnem olyan, mint az alkalmi munka. Pénzt pedig annyit kapnak a brigádtagok, amennyit dolgoznak, általában húsz-huszonöt forintos órabért, teljesítményüktől függően. Három markos legény Mivel sok tennivalót nem sikerült még gépesíteni hazánkban, a Ráckeve nagyságú településeken különösen nem, számos területen tudják hasznosítani a brigádot. Az eddig felsoroltakon kívül például úgy, hogy a lebontásra, s újjáépítésre ítélt Ács Károly Művelődési Ház használt tégláiról lekaparják a sziklaszilárddá keményedett vakolatot és maltert. Így ezt az építési anyagot sem kell kidobni, ismét fel tudják használni. Még a kifizetett munkabérrel együtt is olcsóbb, mintha ugyanezt a mennyiséget újonnan kellene megvásárolni! De sorolhatjuk még a brigád előnyeit: kis létszámánál fogva rendkívül könnyen mozgathatók, s ha egy-egy beruházáshoz hirtelen szükség van három markos legényre, készen áll a csapat. Ha kell, vagonkipakolásnál Adót sem kell fizetni — Nem gondolkodtak azon, hogy ilyen gárdát nemcsak Ráckevén, hanem a körzethez tartozó településeken is verbuválnak? — Mivel, nálunk még nem jelent gondot az elhelyezkedés, a foglalkoztatás, a helyi brigád el tudja látni a szomszédos községekben adódó tennivalókat. Egyelőre elég ez az egy csapat. Annál is inkább, mivel — ha jelentkezők akadnak is a közhasznú munkára — brigádvezetőt nagyon nehéz találni. Azt rebesgetik, hogy nem könnyű bánni a csapattal, talán éppen a néhanapján előforduló hiányzások miatt. Eddig öt brigádvezetőt nyűtt el a gárda, s ki tudja, hány jön még! Mindenesetre a RÉKKÜ vezetői bíznak abban, hogy télre sikerül találni egy olyan bri- gadérost, aki kézben tudja tartani az embereket. Hiszen a hideg hónapok idején lesz legnagyobb szükség a munkájukra, amikor jön a hó lapátolás szezonja. Eddig, megfelelő ember hiányában, hiszen kevés erre alkalmas szakembere van a költségvetési üzemnek, kőművesek, esztergályosok, festők, asztalosok ragadták meg a hólapát nyelét, ha azt akarták, hogy biztosítsák a városban a közlekedést. Naponta mintegy tizenöten, húszán dolgoznak e keretek között reggel héttől, délután kettőig, de a hirdetőtáblán továbbra is ott a felhívás: várják a jelentkezőket a közhasznú munkákra. Még adót sem kell fizetniük keresetük után! Fiedler Anna Mária Késő éjszakáig égeti a villanyt Be lehet kopogtatni hozzá F ulladásos halált halt első gyermekének piciny holtteste fölött a jászfelsőszentgyörgyi tanítónő megfogadta, születendő gyermekéből orvos lesz! — Képzelje el, én ennek a megszállott fogadalomnak a légkörében nőttem föl, amióta csak az eszemet tudtam. Lehettem volna más, mint orvos? — mesélte a kérdésre, hogyan szánta magát az orvosi hivatásra dr. Riczek Klára, ügyvezető körzeti orvos, a farmo- siak két orvosának egyike. — Ugye, aranyos asszony a mi orvosnőnk? — kérdezte a rendelő ajtajában, mint láthatóan idegentől egy idős asszony. — Rábízhatja magát, törődik majd magával, mert olyan! Most kapott kitüntetést, kiváló orvos lett. Ha valaki, hát ő igazán megérdemli. Késő éjszakáig ég nála a villany. Azt mondják, akkor tanul. De azért be lehet kopogtatni hozzá, ha bajunk van ... — Ez csengett vissza a fülembe, amikor a délutáni órákban leültünk beszélgetni a doktornővel. — Gyermekorvosnak készültem, sajnos másként alakult — jegyezte meg, Több mint kétezer ember orvosi alapellátása tartozik rám, a gyerekeké is. Nincs szakorvosunk, így ez a munkám légszebbik fele, a gyermekgyógyítás. Hogy dr. Riczek Klára rászolgált-e a kitüntető elismerésre, azt eldöntötte a szakma és megítélhetik a betegei. De hogy orvos lett, azt állítom, megérdemli. Sok nélkülözés, gond árán jutott a diplomához. Hosszú a történet. A farmosiak mai napig hazánkba szakadt lengyelnek tartják. Kedves farmosiak, orvosuk ízig-vérig magyar! Csak az egyik, az apai ágon igazolható az évszázados múltú lengyel származás, és édesapja a második világégést követően úgy gondolta, lengyel földön a helye. Lengyelországban, s végül Krakkóban telepedett le a család. De az asszimiláció nem következett be, ott is megmaradtak magyarnak. És onnan kelt útra Klára turistaútlevéllel, hogy felvételt kérjen a budapesti orvosi egyetemre. Felvették vendéghallgatónak. így saját költségén tanult, mert mint lengyel állampolgár ösztöndíjat nem kaphatott a magyar államtól — jó tanulmányi eredményéért ingyenességet igen —, a lengyel államtól pedig azért nem, mert nem hivatalos úton kezdte meg tanulmányait külföldi egyetemen. Nagyon szép, de nélkülözésekkel teli évek következtek. Közben férjhez ment, első két gyermekük is ezalatt született. Tanulni kellett és megélni. A Rókus Kórházban töltött gyakorlati idő után 1970-ben, pályázattal érkezett Farmosra. — Nem volt nehéz — vallja most. — El- és befogadtak. Az akkori kollégám is segített ebben, azután egy ember sem akadt, aki visszautasított volna, pedig annyira fiatal voltam. A házasságom révén, de már farmosi orvosként lettem ismét magyar állampolgár Hogy mennyire befogadta Farmos az ifjú „lengyelkét”, arra bizonyság, hogy 1973-ban már tanácstaggá választották. Azóta is képviseli a tanácsban a Csikós-parti falurészt. Aztán bekapcsolódott a népfront munkájába, kétszer négy évig volt titkára, jelenleg elnöke a helyi bizottságnak. — A társadalmi tisztség és az orvosi hivatás a faluban egybeolvad. Itt az orvosnak más a helyzete, mint városon. Az emberek nem csak a betegségükkel fordulnak hozzám. Tudtam, tagja a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesületének. Akárcsak az alapszintű sürgősségi ellátási munkacsoportnak is, s ilyen minőségében a nagykátai terület felelőse. Részt vesz időnként bizonyos tapasztalati kutatásokban. Ez lehetőséget ad a továbbképzésre, a szakmai fejlődésre, mert egyébként egy falusi körzeti orvosnak minderre kevés alkalma kínálkozik. Egy-egy betege kapcsán, a tünetek fölött meditálva lapozgathat a szakkönyvekben esténként. Fájdalma, hogy négy gyermeke egyikének sem szimpatikus ez a pálya, s lassan elmennek mellőle. Gyógyulatlan seb mindmáig a ma már felnőtt lányának egy régi1 megjegyzése: Anyu, te nem is szeretsz minket, neked a beteg a fontosabb. L ánya most külkereskedelmi főiskolás, a fia katona, előfelvételis a gödöllői agráregyetemre, a harmadik lány szintén budapesti gimnazista. A negyedik kisfiú ... nos, az még nagy kérdés, mi lesz belőle. A doktornő megmutatta törpe törzsű meggyfákkal szegélyezett kicsiny kertjét, ahol hajnalban uborkapermetezéssel kezdte a napját. Távozóban jó pihenést kívántunk a nehéz műszak után. A megismert szelíd mosolyával válaszolt: még meglátogatom a fekvő és a nehezen mozgó betegeimet... Kádár Edit
