Pest Megyei Hírlap, 1988. június (32. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-09 / 137. szám

1988. JÜNIUS 9., CSÜTÖRTÖK Villanófény A városban beszélik az em­berek, hogy a tanács nem ad engedélyt a TSZKER zöldséges boltjának kitelepülésére. Pe­dig az említett üzlet jóval a maszekok árai alatt kínálja portékáját. Ily módon ez a „szívtelen intézkedés” megká­rosítja a kisebb pénzű helyie­ket. A hírt kétkedéssel fogad­tam, tudván, hogy a népkép­viseleti szerv illetékesei alig­ha tennének olyasmit, ami keresztezné a város lakóinak érdekeit. Utánajártam a dolognak, s kiderült, hogy a TSZKER 40 négyzetméternyi területet kért a HÉV végállomásának át­rendezésével egy időben kiala­kítandó pavilonsorból. Ez pe­dig akkora terület, amit egyet­len cégnek lehetetlen lenne odaadni, mert nem maradna a többi jelentkezőnek. Továb­bá a TSZKER nem hajlandó a város másik részére települni, pedig féltucatnyi ilyen he­lyet ajánlott fel neki a Pos­tás strandtól a Felszabadu­lás-lakótelepig. Sőt, még az elől sem zárkóztak el, hogy a kereskedők a város piacá­ra rakják ki az áruikat. Aki egy cseppet is ismeri Szent­endre ellátásának gondjait, biztos lehet abban, hogy eze­ken a helyeken jelentős for­galmat lehetne lebonyolítani zöldségből és gyümölcsből. S befejezésül: mindenki tisz­tában van azzal, hogy a TSZKER megjelenése a város zöldség-gyümölcs piacán jó­tékonyan hatott mind az árak alakulására, mind a válasz­tékra. A HÉV végállomásán kialakítandó pavilonsorban is szívesen látják őket. De nem 40 négyzetméteren, mert egy­szerűen nincs annyi hely. Még szívesebben találkozná­nak áruikkal a kevésbé ellá­tott, de forgalmas helyeken, s nem értjük, hogy ezeket a lehetőségeket eddig miért nem fogadták el. Jobb hírverés lett volna számukra, mint a „szívtelen” tanácsról szóló mendemonda. Csak a só maradt meg a télről Kevesebb pénz jut az utakra Űtjaink a településeken be­lül és azokon kívül fokozato­san romlanak. A laikus em­ber azt hinné, hogy egy ilyen könnyű tél után, mint az idei volt, . több pénz maradt asz­faltozásra, kátyúzásra, hiszen a Budapesti Közúti Igazga­tóság embereinek szinte sem­mit sem kellett csinálniuk. Következésképpen most tele a zsebük a megtakarított pénz­zel. Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel kerestük meg Horváth Frigyes üzemmérnö­köt a Budapesti Közúti Igaz­gatóság 21. számú üzemmér­nökségének vezetőjét. — Sajnos az a megállapí­tás, hogy télen megtakarítot­tunk egy csomó pénzt, téves. Csak annyi igaz belőle, hogy a só megmaradt, szükség ese­tén az idén felhasználható. Azonban az embereket fizet­tük, a gépek is készenlétben voltak. Az kétségtelen, hogy könnyebben tudtunk készülni a nyárra. Azonban az alkat­részellátás annyira rossz, hogy egy munkatársam csak azért járja az országot, hogy a Volvókhoz, UNIMOG-okhoz, IFÁ-khoz és ZSUK-okhoz összekoldulja az alkatrésze­ket. Felületi zárásokkal Az üzemmérnökség dolgozói és géped befejezték a tél utá­ni első kátyúzási, ezekben a napokban a nyári fenntartási munkák kötik le az energiá­jukat. Szaknyelven szólva a felületi zárásokkal foglalkoz­nak. Ezt a munkát utálja a lakosság, különösen a jármű­vezetők, mert a híg bitumen­be kőzúzalékot tesznek, s ezek rongálják a gumikat és az alvázakat. Azonban a szilárd burkolat tetejének a kezelé­sére szükség van, mert így kerülhetik el a további rom­lásukat. A kívülállók mindig az út­javításokra gondolnak. Pedig a feladatok nagyobb része az utak és árokpadkák, átere­szek, hidak karbantartásából, kezeléséből kerül ki. Igaz, ezek kívülesnek a figyelő sze­mek hatósugarán, mert ki veszi észre, hogy például egy híd alatt rozsdátlanították a tartóelemeket, újrafestették a fém alkatrészeket. Pedig a domborzati viszonyaink miatt a megye ezen részein szinte megszámilálhatatlanok a hi­dak és átereszek. Öt tonna szemét A közúti igazgatóság dolgo­zóinak nagy munkát jelent az árkok tisztítása is. Mielőtt a miértre felelnénk, írjunk le egy számot! A Szentendre és Pomáz közötti körülbelül 2 kilométeres be­kötő út mellől kéthetenként öt tonna szemetet szednek össze. Elképesztő, hogy akad­nak olyan emberek, akik minden lelkiismeret-furdalás nélkül ilyen mennyiségű hul­ladékot szórnak szét, csak úgy menet közben. Sajnos, a drótkötelek, lavórok, a külön­böző fémtárgyaik pillanatok alatt eltörik a kaszálógépek késeit. A főbb kérdésekben egyet­értünk Horváth Frigyessel. Abban például, hogy a jelen­legi ismereteink szerint a pénzhiány miatt a forgalom növekedése és az utak álla­gának romlása feloldhatatlan ellentmondás. A szakemberek rendelkezésre állnak, de nem mindig azt a munkát végzik, amelyik a legfontosabb lenne. Világossá téve: kaszálják a padkát, holott tudják, hogy az aszfalt javítása ennél sok­kal fontosabb volna. Amit ma elhanyagolnak, holnap jóval nagyobb ráfordítással tehető rendibe. — Milyen az utak, hidak állapota Szentendre térségé­ben? Közműolló és a környezetszennyezés Lesz-e elég víz a poharunkban? — Jobb a megyei átlagnál. Lehet, hogy meglepő dolgot mondok, de a 11-es út váro­son átmenő szakaszával (Du­nakanyar körút) a jövőben nagyon nagy gondjaink lesz­nek. A burkolat gyors rom­lásnak indult, a felülete repe­dezett, több helyen süllyed, a burkolat megnyílik. Általában 10 évenként kell aszfaltozni egy-egy utat. Sajnos, az épí­tésekor vagy az alapanyag nem volt megfelelő vagy a kivitelezés sikeredett gyen­gébbre. A városban hozzájuk tarto­zik még a Szabadság-forrás és a Lenin út. Az utóbbi a közművezeték-építések miatt alaposan összeszabdalt, hul­lámos, bordás. A felújítása rövid időn belül elkerülhetet­lenné váliik. Feszültebb viszony — Ügy tudom, hogy a Le­nin úton a Szentendrei Ta­nács megbízásából is dolgoz­nak. A belvízelvezetést pró­bálják megoldani. — Igen, vannak olyan utak, amelyeket a. tanács segítségé­vel, pontosabban fogalmazva: anyagi hozzájárulásával tar­tunk rendben. Ök sokat se­gíthetnek nekünk, ha szív­ügyüknek tekintik az árkok, átereszek, padkák rendben tartatását, vagyis rászorítják a lakosságot arra, hogy telek­határtól telekhatárig gondoz­za az út mentét. Szentendre Tanácsa például kézben tart­ja ezt a dolgot. Sajnos, ez nem mondható el a körzet minden falujáról. — S általában milyen a vi­szonyuk a tanácsokkal? — Egyre feszültebb. Az oka pedig az, hogy a közúti igaz­gatóság egyre kevesebb pénzt tud fordítani az átkelési sza­kaszok karbantartására. A la­kosság jogos elégedetlensége mindkét felet szorítja. — ígérhet-e valami jót ne­künk a jövőre? — Kereken meg kell mond­jam, ha a körülmények vál­tozatlanul maradnak, az utak állapota romlani fog. Hogy ezt meddig tűrhetjük, arra nem tudok felelni. SZENTENDREI I A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Készül a kukoricás kenyér Az Észak-Pest Megyei Sütőipari Vállalat szentendrei kenyér­gyárában sütik a népszerű kukoricás kenyeret. A fogyasztók azt várják, hogy a sok minőségi kifogás után végre ízletes áru kerül ki az üzemből (Erdősi Ágnes felvétele) Nem a Teátrum ellen szólunk Rontja a városképet Megkezdték a Teátrum szín­padának felállítását a város központjában. A nagy fém­hengerekből álló monstrum félkészen is lehangoló. A te­lepülés turisták számára leg­vonzóbb barokk házainak lát­ványát teljesen lerontja, za­varja néhány bolt árufeltölté- sét, forgalmát is. Most sajnálom csak, hogy a városi tanács végrehajtó bi­zottsága — vélem, hogy kül­ső nyomás hatására — meg­változtatta azt a határozatát, mely szerint 1990 nyarán már nem engedi meg ennek a szer­kezetnek a Fő térre való fel­állítását. Sajnos a módosított határidő 1995. Ez a dátum pedig olyan messze van, hogy Hullámvasút a HÉV-en Ne tegyék ezt gyakorlattá Vasárnap este utaztam a Batthyány térről nyolc óra öt­ven perckor induló vonattal. Ebben az időben még félig sem telt meg a szerelvény, joggal gondolhattaim, hogy zökkenőmentes utazásnak né­zek elébe. S éppen ezekkel a zökkenőkkel lett bajom. Azt máig sem tudom, hogy a BKV szentendrei vonalán ezen az estén milyen problé­mák adódtak, velünk, gyarló utasokkal ezt elfelejtették kö­zölni, azt viszont tapasztal­tam, hogy több állomáson is öt-tíz percig álltunk. S mégis időben, fél tíz után öt perc­cel érkeztünk Szentendrére. Kérdezhetik, hogy akkor mit álcátok? Elkerülni a félelmet, amit éreztem. Mert talán ép­pen az ácsorgások miatt, sze­rintem, a szokottnál nagyobb tempóban „hajtott” a masi­niszta az állomások között. Többször pattogtam balról- jobbra, kapaszkodnom kellett, hogy le ne essek. Egy-egy te­lepülésre tényleg úgy érkez­tünk, mintha landolni készül­nénk. A kocsik rettenetesen kattogtak a síneken, billeg­tek, s bár tudtam, hogy biz­tonságban vagyok, mégis meg­könnyebbültem, amikor Szent­endrén kiszállhattam. Minderről csak azért szó­lok, mert láttam, hogy a hul- lamvasutozás másokat is meg­viselt. Egy idősebb házaspár hányingerről, mások szédülés­ről panaszkodtak. A kérésem az, ne tegyék gyakorlattá ezt a módszert! Még akkor is nehezen visel­jük el, ha örülünk a szent­endrei állomás átépítésének. Ha egyáltalán összefüggés volt a két eset között... tör­Az idegenforgalom szolgálatában Itt a konkurencia! A konkurencia városunk idegenforgalmába is be­tört. Az eddig monopol helyzetet élvező Pest Megyei Idegenforgalmi Hivatal helyi ki rendel tségénék irodá­jához közel néhány hónapja az IBUSZ is fiókot nyi­tott. Az utóbbi előnyére szolgál, hogy Európa-szerte is­mertebb. mint megyei testvére. Az IBUSZ négy ügyintézővel várja a kül- és bel­földi vendégeket. Elsősorban a Nyugatról hozzánk láto­gató vendégek ügyes-bajos dolgait intézi, valutát vált nekik, programokat szervez Magyarország bármelyik te­lepülésére. Szállást biztosít, eligazít. Nem feledkezik meg rólunk sem! Számunkra bél­és külföldi utak egész sorát kínálja, csak legyen pén­zünk hozzá. Az ügyintézők, mint a kirendeltség veze­tője, Mészáros Éva is, több idegen nyelven beszélnek. addig még sok minden ténhet. De miért nem mutatott ha­tározottságot a végrehajtó bi­zottság? Mondják, a Teátrum vezetői bebizonyították, hogy a jelen gazdasági helyzetben képtelenek lennének 1990-ig új színpad vásárlására. Csakhogy sokak véleménye szerint a Szentendrei Teátrum ügye nem elsősorban anyagi kérdés. Mielőtt érvelésünkbe belefognánk, szögezzük le, hogy senki sem akarja elűzni a városból a Teátrum előadá­sait, sőt azt á Szentendrei nyár Kiemelkedő eseményé­nek tartják. De nem ezen a színpadon, vagy a város más részén. Ugyanis a Fő /terünk házai igen kopottak. Csak körbe kell nézni- rajtuk, s mindenütt felfedezhetjük az omló vakolatot, a repedéseket. S ráadásul az évek hosszú so­rán a különböző szabadtéri előadások kiszolgálása céljá­ból ezek egy részének falait televerték szegekkel, kampók­kal, vasakkal, drótokat kö­töttek rájuk, sőt a Blagovesz- tenszka-templom egyik abla­kából vasrudat nyomtak át a könyvesbolt falába, amely mind a mai napig ott éktelen­kedik. Most csak azokról a szem­mel is jól látható rongálá­sokról beszélünk, amelyek mindenkinek feltűnnek. Min­denesetre kritikán aluli tény, hegy a Teátrum illetékesei a játékok befejezése után még annyi fáradságot sem vesznek, hogy ezeket a szegeket, va­sakat. kampókat eltávolítsák a műemlék jellegű épületek fa­lából. Sokszor halljuk azt az ér­vet, hogy a Teátrum előadá­sai Szentendre idegenforgal­mának legfontosabb vonzere­jét képezik. Ha azonban ösz- szevetjük a városba látogatók és az előadások nézőinek szá­mát, az arányok világosan mutatják, hogy az állítás nem állja meg a helyét. Akkor hát biztosan nyereséges a prog­ram. Rövid vizsgálódás után azonban kiderül, hogy a mér­leg negatív. Mindezek ellenére még egy­szer hangsúlyozzuk, hogy v a város lakossága más helyen szívesen látná az előadáso­kat. Plápe, ha visszatérnének az eredeti koncepcióhoz, tud­niillik, hogy a magyar iroda­lom elfelejtett remekműveit veszik elő a feledés homályá­ból. Az oldalt írta: Vicsotka Mihály v Ma már senki sem tagad­ja, hogy a vízellátás egyrí döntőbb kérdés az életünk­ben. Ráadásul a mi körzetünk e szempontból reflektorfény­ben van, hiszen a főváros igé­nyeinek mintegy felét a Szent­endrei-szigetről biztosítják. De mi most csak maradjunk s közvetlen gondjainknál, s ar­ról beszéljünk, mi a helyzet a városban s a hozzá tartozc falvakban a vízellátással, s egyáltalán mi várható 198í nyarán. A különböző híradásokból sokak előtt ismert, hogy csúcs- időszakban mintegy 3-5 ezer köbméter vízzel többre lenne szüksége a térségnek, mini amennyit a Duna Menti Regio­nális Vízmű jobb parti igaz­gatóságának kútjai kitermel­ni képesek. Súlyosbítja a gon­dot, hogy a belső elosztóháló­zat szűk keresztmetszetű Azért, mert az üdülőövezetek­ben a vezetékek 15-20 éve épültek, s hajdan lényegesen kisebb területeket láttak el. mint manápság. A számok dzsungeléból jel­lemző adatként azt ragadtuk ki, hogy nyáron a 92 ezer fő­nyi állandó lakos mellett a térségben még mintegy 55 ezer üdülőt és 40 ezer kirándulót is el kell látni egészséges vízzel. S a csúcsidőszak ma már nerr egy-két hónapig, hanem má­justól szeptemberig tart. S az1 meg talán mondani sem kell hogy a Duna is nyáron a. „leg­szárazabb”. Mindezen okol miatt aligha lehet csodálkozni azon, hogy esztendőről esz­tendőre elrendelik a vízkorlá­tozást. Természetesen vannak ada­tok, amelyeknek örülni illik Mint például annak, hogy 1987- ben már 27 ezer 600 házba ju­tott el a vezetékes víz. Kevés­bé örvendetes, hogy a csator­nahálózat hossza mindmái? csak 120 kilométer, míg. a ví­zé 700 kilométer. A közműolló ’ nyílása fokozott környezet- : szennyezést okoz. ' Mit lehet tenni a nehéz ' helyzetben? Nyilvánvaló, hogy fejlesztésekre van szükség! Az államtól a térség kapott is e célra 25 millió forintot, ehhez ' hozzátett a DMRV 17 milliót, 1 s bővítette a Tahitótfaluban levő gépházának kapacitását, 1 megfúratta Pap-szigeten a csá- ’ pos kutat, elkészíttette a Cse- | resznyés úton a 2 ezer köb­méteres tározót. Üzembe he­lyezték a dömsödi ferde és a l dunabogdányi csápos kutat. Ar­ra is törekszenek, hogy Pilis- ' szentkereszt és Pilisszentlász- ' ló környékén a források vizét : is hasznosítsák. S mindez még mindig nem . elég. A prognózisok szerint . Szentendrén és vonzáskörzeté- . ben 1990-nel bezárólag napi 5-6 ezer köbméter többlet ! vízigénnyel kell számolni. A . VIZITERV változatai között , elsősorban a fővárostól való vízátvétel szerepel megoldás­ként. Ezzel elérhető lenne, hogy a térségbe naponta 100 ■ ezer köbméter ivóvíz érkezne. : Besegíthet a Duna jobb parti ' kavicsterasza is, különösen jó 1 víznyerési lehetőségek találha- ' tők a dunabogdányi Kék Du- 1 na Termelőszövetkezet föld­• jein, azonban a kutak fúrása 1 ellentétes a mezőgazdasági ' nagyüzem érdekeivel. Az vi­- szont kétségtelen, hogy ko­• moly fejlesztéseket csak álla­■ mi támogatással lehet megva­• lósí tani, erre sem a társula- ' tok, sem a tanácsok, sem a • DMRV anyagi ereje nem elég- ' séges. Talán az ivóvízellátásnál is- égetőbb gond a szennyvízelve- ! zetés. -tisztítás. Különösen ter­- helt Szentendre város szenny­- víztisztító telepe. A gépeik tel­■ jesen elavultak, a hibaelhárí­• tó eszközök színvonala messze ; elmarad a kor követelményei­- tői, a csatornavezetékek zöme NA 300-as méretű (a csapa­dékvizek továbbítására nem elegendőek), a rendszerbe ke­rülő téglák, ruhák, faanyagok dugulást okoznak, tönkrete­szik a szivattyúkat. A térségben nagyon sok az étterem, s a konyhák szenny­vizei zsírosak, a zsírfogók üzemképtelenek, a dugulásve- szély fokozottabb. Magyarán arról van szó, hogy a napi 6500 köbméter szennyvíz foga­dására alkalmas szentendrei tisztítótelepre átfogó rekonst­rukció vár. E nélkül az üze­melése lehetetlenné válik. Sú­lyosbítja a gondokat, hogy er­re a telepre naponta 400—450 köbméter híg fekáliát szállíta­nak a szippantókocsik. Mind­máig megoldatlan a szenny­víziszap hasznosítása. A Pest Megyei Hírlap mát többször felhívta a figyelmet arra, hogy a Dunakanyarnak, a Szentendrei-szigetnek a csa­tornázatlansága tarthatatlan. Az utóbbi a főváros ivóvízel­látását is Veszélyezteti. Buda­kalász pedig egyebek mellett az Omszki-tavat fertőzi. A jelenleg elvezetett szenny­vízmennyiségen felül Szent­endrének mintegy napi ezer, Pomáznak napi 230 köbméter tisztítási igénye lenne. A DMRV ezt a mennyiséget még valahogy fogadni tudja, de ez­zel aztán a befogadóképessé­gének a határain túljutott. A bonyolult műszaki meg­oldásokba (hogy miként le­hetne növelni a szennyvíz- tisztító telep kapacitását) e cikk keretein belül nem tér­hetünk ki. Azt azonban ki kell mondani, hogy nincs ér­telme a szennyvíztisztításnak, ha a szennyvíziszap elhelye­zése megoldatlan. A Dunaka­nyarban mindeddig Vem talál­tak helyet az elhelyezésére, a 'szeméttelepre sem vihetik, sőt, már Vác sem fogadja. Tehát keresni kell a megoldást.

Next

/
Thumbnails
Contents