Pest Megyei Hírlap, 1988. június (32. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-08 / 136. szám
1988. JÜNIUS 8., SZERDA ^t£Ma u A SZOT szóvivőjének a tájékoztatója Új főtitkárt választott a Vasas A szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseiről, a szak- szervezeti szervek feladatairól tájékoztatta az újságírókat ködben Szalay Ferenc, a SZOT szóvivője. Elmondta, hogy az elmúlt hetekben a közvélemény érdeklődésének homlokterébe került a szakszervezeti tevékenység, a dolgozókat különösen az foglalkoztatja, hogy a pártértekezleten elhangzottak alapján milyen új feladatok hárulnak a szakszervezetekre. A SZOT vezetői szerint — folytatta a szóvivő — a mozgalomnak reagálnia kell a pártértekezlet határozataira, hiszen az abban foglaltak meghatározóak az elkövetkező időszakra nézve. Másrészt szembe kell nézni számos problémával, például az utóbbi időben kialakult foglalkoztatási nehézségekkel, a hosszabb- rövidebb ideig állás nélkül maradók gondjaival, az áremelkedések okozta feszültségekkel, a bérezési problémákkal, a szociális ellátás hiányosságaival, s általában az élet- és munkakörülmények kedvezőtlen alakulásával. A szak- szervezeti vezetők úgy látják, hogy a mozgalomban elsősorban az érdekvédelmi munkát kell erősíteni, s ehhez az alapszervezeteknél is szükséges biztosítani a feltételeket: ám mindez csak tartalmi, szervezeti megújulással együtt lehetséges. Az alapvető kérdéseket az ősz folyamán a két kongresszus közötti félidőben megrendezendő országos szak- szervezeti • tanácskozás napirendjére tűzi a SZOT. A Vas-, Fém- és Villamos- energia-ipari Dolgozók Szak- szervezetének keddi központi vezetőségi ülésén — amelyen részt vett Baranyai Tibor, a SZOT főtitkára is — az év eddig eltelt időszakának gazdálkodásáról, a szakszervezet önálló kutató-, fejlesztő-, tervezőintézeti tagozatának létrehozásáról és személyi kérdésekről tanácskoztak. Paszternák László, a központi vezetőség titkára felhívta a figyelmet arra, hogy az Országgyűlés rövidesen megtárgyalja az ipar szerkezetátalakítási programját, a szakszervezet a miniszteri beszámolót előzetesen véleményezi. Ezután Hidasi Lajos titkár a vasiparban dolgozó mintegy A termelési rendszerek is hibásak Középpontban az export A minőség fogalma átértékelődött A magyar mezőgazdaság az elmúlt esztendőben 600 millió dollár értékben exportálta termékeit a fejlett nyugati, illetve a fejlődő országokba. Az elképzelések szerint 1990-ig ezt az összeget 900 millió dollárra kell feltornászni. A fejlődés szellemi megalapozásában jelentős munkát végez a Magyar Agrártudományi. Egyesületek Pest megyei szervezete, valamint nagy feladat hárul a június 8-án és 9-én Gödöllőn általuk megrendezésre kerülő „A mezőgazdaság és élelmiszeripar exportképessége fokozásának termelési és termelésfejlesztési kérdései" című tanácskozás részvevőire is. Gyakoribb tanácskozás Tunyogi Andrással, a megyei szervezet titkárával — aki egyben a tudományos találkozó szervezőbizottságának titkára is — arról beszélgettünk : milyen lehetőségek vannak ma Magyarországon az agrár ágazat termelésének mennyiségi és minőségi növelésére, miközben a támogatásra szánt forintok ősz- szege fokozatosan csökken. A szakember elmondta, hogy a „minőségi áru” jelentése átértékelődött, s ma már az a legfontosabb, hogy minden piac igényeinek megfelelő, jól értékesíthető áirut állítson elő a mezőgazdaság — a szükséges mennyiségben és a megfelelő időben. A fejlettebb országok piacaira való bejutáshoz azonban nem elég a jó marketingtevékenység vagy a kifogástalan tervezés. A jó színvonalú termékek előállításához biztosítani kell a szükséges technikai és infrastrukturális feltételeket, illetve ezek megvalósulását központi döntésekkel kell segíteni. A mostani tanácskozásnak az a célja, hogy az alulról építkezés elvét érvényesítve az ágazati, a gyakorlati munkában közvetlenül részt vevő szakemberek elmondhassák véleményüket, s ez a fórum egyben a közvetlen információátadást is szolgálja. A MAE Pest megyei szervezetének ez az egyedülálló kezdeményezése remélhetően elindítója lesz egy folyamatnak, amely az ehhez hasonló, a mező- és élelmiszer-gazdaságot komplex módon elemző országos tanácskozásokat gyakoribbá teszi. A kétnapos program alatta teljes körű értékelést nem vál" láthatják, ám a témakörök kiválasztásánál előtérbe került a legégetőbb problémák felvetése. A szelektálást nehezítette az a tény, hogy hazánkban a technológiai élvonalat képviselő terrrielési rendszerek is csalt.-maßt, kezdik . megteremteni a jó minőségű munka felijeiéit. A korábbi esztendőkben szinte teljesen figyelmen . kívül hagyták ezt a tényezőt. Amíg egy adott termelési módszert meghonosítottak, addig ügyelitek a technológia betartására, azonban az exportképesség már majdnem elhanyagolható tényezővé vált. Mostanira világos lett, hogy a termelési költségek csökkentése nem az egyedül járható út; szükséges, hogy a jó alapanyagokat minél magasabb feldolgozottsági állapotban értékesítsük. A szellemi értékek eredmény növelő, gazdaságos felhasználása a kormány gazdasági megújulást segítő programjában is előkelő helyet foglal el. Ennek megvalósulásához azonban szükség van a szakemberek megfelelő képzésére és folyamatos informálására is, valamint nagy hangsúlyt kell fektetni a tudatformálásra. Ebben a munkában vállalhatnak jelentős részfeladatokat a MAE szervezetei. Tu- nyogi András ezt úgy fogalmazta meg: „A mi munkánkat nem kilóban mérik, hanem látszólag kis dolgokban, amelyek nélkül azonban nem működik jól a gépezet. A Pest megyei szervezet a hatékonyabb munka érdekében évente több szakmai utat szervez — a pénzszűke miatt ezeknek a szádra csökkent ebben az esztendőben. A sok tapasztalattal és új módszerekkel szolgáló utazások szervezésén kívül munkabizottságokat hoztak létre a célfeladatok teljesítésére. Ezekben elsősorban olyan szakmai ambícióval rendelkezők dolgoznak, akik hisznek a tudományos élet demokratizmusában, s feladataikat társadalmi munkában végzik. Jobb termeléssel Az ő tevékenységükön is múlik, hogy az agrár szakemberek nagy része ne csak az állami támogatásokban lássa a nehéz helyzetből kivezető utat, hanem jobb termeléssel, szállítással, csomagolással, valamint kevésbé nagyvonalú piacpolitikával teremtsék meg a gazdaságos működés feltételeit. Bánsági György 80 ezer műszaki-gazdasági értelmiségi dolgozó, közte mintegy 12 ezer kutató- és tervezőintézeti szakember érdekképviseletéről szólt. Mint mondta, megfogalmazódott az igény a tudományos munka jellegét figyelembe vevő és képviselő szervezeti forma kialakítására. A műszaki dolgozók ugyanis nem tartják kielégítőnek azt, ahogyan érdekeiket a SZOT és a vasasszakszervezet képviselte. Igényelték. hogy érdemben bekapcsolódhassanak az őket érintő döntések előkészítésébe, legyen módjuk a végrehajtás ellenőrzésére/mégpedig egy, a vasasszakszervezeten belül működő önálló tagozatban. Ez a kezdeményezés találkozott a vasasszakszervezet elképzeléseivel is. Az ezt köyető vitában a központi / vezetőség tagjai eltérő véleményüknek adtak hangot. Pólyák János nem értett egyet a különtagozal létrehozásával, kétségbe vonta a kezdeményezés helyességét, a tagozatot egyletnek minősítette. Ábrokné Horváth Katalin a Hajdúsági Iparművektől abban az összefüggésben vizsgálta a kérdést, hogy általában terjed, a szakszervezettől való elfordulás. Szerinte a csalódottság leginkább anyagi okokra vezethető vissza, de attól, hogy a szervezeti felépítésen módosítanak, még egyetlen fillérrel sem lesz több a bérük. Tartalmilag is meg kell újulnia a mozgalomnak, és a tagság ebben bízva támogatja az önálló tagozat létrejöttét. Bencsik János az LKM-től mentőövnek minősítette a ta- gozat megalakítását, véleménye szerint a mozgalom vezetői inkább saját munkájukat vizsgálják felül. Baranyai Tibor arról szólt, hogy a SZOT támogatja a ja>- Vasiatöt, mert azt a mozgalom megújulási folyamatának részeként értékeli. A vitában felvetett kérdésekre válaszolva kifejtette, hogy a SZOT le fogja vonni a szükséges következtéseket a pártértekezlet nyomán, s annak kapcsán, hogy a SZOT-ra vonatkozóan napjainkban is megszívlelendő bírálatok hangzanak el. A központi vezetőség végül négy ellenszavazattal és 6 tartózkodással elfogadta az önálló tagozat alakítására vonatkozó javaslatot. A testület ezután a közelmúltban elhunyt Herczeg Károly helyébe új főtitkárt választott. A jelölőbizottság a szakszervezet két titkárát, Paszternák Lászlót és Hidasi Lajost jelölte. A szavazás alapján 67:38 arányban Paszternák László lett a vasasszakszervezet főtitkára. Az új főtitkár 46 éves, 1957 óta vesz részt a szakszervezeti mozgalomban és 1981-től tagja és egyben titkára a központi vezetőségnek. Két szakmai nap Herceghalmon Mercedes szórja a műtrágyát A Herceghalmon ma nyíló második országos tápanyag- utánpótlási és növényvédelmi bemutató előkészületeit tekintették meg tegnap azok a vendégek — köztük Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, dr. Kovács Imre, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, Krasznai Lajos, a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottságának első titkára, Balogh László, a megyei tanács elnöke, dr. Cselőtei László, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke és dr. Dobi Ferenc, a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára —, akik a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság vezetőinek meghívását elfogadva eljöttek a találkozóra. A sok külföldi és hazai szakembert vonzó nagy gépbemutató és tapasztalatcsere helyszínén Góg Mátyás igazgató cs Göndöcs Gábor főmérnök kalauzolta a résztvevőket. Nem kell ahhoz bennfentesnek lenni, hogy végigsétálva az egy kilométer hosszú bemutatóterepen, működés közben mustrálva a szebbnél szebb, okosabbnál okosabb gépcsodákat, az emberben megfogalmazódjék a megállapítás: sokra, a jelenleginél sokkal többre képes a hazai mezőgazdaság. A fejlődés irányai adottak, s tapasztalható az a megújulási készség is, amely éppen a haladás nyomvonalának kijelölésében és követésében kaphat döntő szerepet. Az a hajtóerő, amely a vendéglátó herceghalmiakat is jellemzi. A kiállított gépek egy részét a kísérleti gazdaság szakemberei fejlesztették ki, s ezek között nem is egy olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy a hazai piac mellett határainkon túl is nagy az érdeklődés irántuk. A Huniper permetezők egyik típusával a Világbank által kiírt pályázatot nyertek, ám ennél jóval nagyobb sikernek tartják, hogy vevőkörük állandóan bővül, s a partneri megbízhatóságot elismerve vissza-visszatémek hozzájuk a vásárlók. Herceghalom tehát két napon át a mezőgazdászok és a műszaki szakemberek központja lesz. Több mint nyolcvan hazai és húsz külhoni cég jelentette be ..részvételi szándékát, s mintegy százhatvan géptípust láthatnak az érdeklődők. Magához a szűkén vett témakörhöz kapcsolódóan természetesen elsősorban a trágyázáshoz és a növényvédelemben használható berendezések kapják a főszerepet. S A hatékony növényvédelem ma már elképzelhetetlen korszerű berendezések nélkül. Követelmény a gazdaságosság és a nagy teljesítmény, amelynek a képen látható permetező is megfelel. ' (Erdősi Ágnes felvételei) A herccghalmiak újdonsága a sávpermetező, amellyel takarékosan juttatható ki a vegyszer. rációban gyártott, Mercedes Unimog kisteherautóra szerelt, folyékony műtrágyát kijuttató szerkezet például aut0maj.ily4.-L san követi a talaj egyenetlenségeit, s így mindig azonos szögben juttatja ki a vegyszert. Ugyancsak nagy sikerre számíthat az úgynevezett ejtőcsöves rendszer, amely nem felülről permetezi a növényeA Buda-Flax nem enged a követelésébe! Az árvita folytatódik A növényvédelemben egyre nagyobb szerepet kapnak az olcsón üzemeltethető sárkányrepülők is. két, hanem közvetlenül a gyökerekhez juttatja a tápanyagot. Takarékos felhasználást biztosít a HKG sávpermetezö- je is, amely csak a vetett sorokat szórja meg, míg a talaj többi részét nem. De hadd említsünk külföldi példát is. Az egyik izraeli cég olyan korszerű, légzsákkal kiegészített szórókeretet hozott el a bemutatóra, amely a kiáramló levegő hatását is kihasználva, a Nenj született megegyezés kedden sem a Buda-Flax Lenfonó és Szövőipari Vállalat, valamint az Észak-Dunántúli Regionális Vízművek közötti egyeztető tanácskozáson a termálvíz áráról. Mint arról korábban hírt adtunk, a két fél között immár fél éve húzódó árvita azért alakult ki, mert a Buda-Flax a Komáromi Len- árugyár területén lévő termálkút gyógyvizének árát a köbméterenkénti 1 forint 10 fillérről 26 forint 50 fillérre emelte fel, a vízmű azonban ezt az összeget nem hajlandó megfizetni. A Komárom Megyei Tanács által összehívott tanácskozáson mindkét vállalat képviselői kifejtették véleményüket. A Buda-Flax részéről arra hivatkoztak, hogy a hazai termálvizek köbméterenkénti ára 14 és 45 forint között mozog, ezt figyelembe véve az ő új áruk csupán a közepesek közé tartozik. A vízmű szakemberei viszont azzal érveltek: nem tehetik meg, hogy a többlet- kiadást áthárítsák a fürdőzők- re, a gyógyulást keresőkre. Kijelentették, hogy vállalatuk hajlandó lenne megvásárolni a kutat a Buda-Flaxtól. Ez utóbbi viszont nem kíván megválni tőle, hanem az eddiginél nagyobb, de tisztességes hasznot kíván elérni a kút révén. A vízmű képviselői közölték, hogy legfeljebb 2 forintot hajlandók fizetni a gyógyvíz köbméteréért, a Buda-Flax azonban ezt nem fogadta el, s azt javasolta, hogy inkább valamilyen társulási formában hasznosítsák a gyógyvizet. A tanácskozás azzal a megállapodással zárult, hogy a két vállalat egymás árkalkulációjának, illetve költségvetésének az eddiginél alaposabb tanulmányozása után, lehetőleg egy hónapon belül megegyezik a víz új árában. növények csaknem teljes felületét beteríti a permettel. De említhetnénk az NSZK- beü^JjMgpne cég nagy. teljesítményű" " műtrágyaszóróit, vagy az egyik angol újdonságot, a permet szemcséit statikusan feltöltő és a porlasztást így szabályozó szórókeretet. Az imponáló szakmai sikerek azonban nem fedhetik el a gondokat sem. Egyrészt azt a mérlegelést igénylő tényt, hogy a hazai nagyüzemeknek egyre kevesebb a pénzük az egyre drágább gépek megvásárlására. Másrészt érdemes lenne több figyelmet fordítaniuk a kereskedőknek a magyar gyártók érdekeinek védelmére, mert akad rá példa, hogy a nálunk is beszerezhető, megfelelő minőségű berendezés indokolatlan versenyre kényszerült a nehezen megszerzett valutáért vásárolt hasonló szerkezettel. Félreértés ne essék: nem a piac törvényeinek érvényesülését kellene korlátozni. Csupán nem szabadna szem elől téveszteni, hogy eladni mindig nehezebb, mint venni, ezért valamennyi nagy mezőgazdasági hagyományokkal rendelkező ország a saját cégeinek biztosít elsőbbséget. És a siker bizonyára nem marad el. Ebben reménykedik a házigazdákon kívül egyebek között a kiállító Kapos- gép, a Hódgép, egy sor kisszövetkezet és állami gazdaság, s az élelmiszer-gazdaság beruházásainak finanszírozásában nagy szerepet vállaló Budapest Bank Rt. is. Furucz Zoltán Az olasz Carpi cég egy különleges, üvegfalú bemutatókocsiban hozta el termékeit, amelyek iránt idehaza is nagy az érdeklődés. ezek közül is elsősorban a művelöutas módszerhez alkalmazható széles és állítható magasságú szórókeretes gépek, amelyek ezúttal jóval nagyobb arányban képviseltetik magukat, mint két esztendővel ezelőtt az első seregszemlén. A hagyományos megoldások mellett láthatók igazi szenzációk is. A herceghalmiak által egy holland céggel koope-