Pest Megyei Hírlap, 1988. június (32. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-28 / 153. szám

1988. JÜNIUS 28., KEDD Ma kezdődik az SZKP XIX. országos értekezlete Emberi arcot adni a szocializmusnak Moszkvai sajtótájékoztató Az átalakítás és a demokratizálás legtöbb célja em­beri arculatot adni a szocializmusnak — jelentette ki Naü Bikkenyin. A Kommunyiszt című folyóirat főszer­kesztője az SZKP XIX. országos értekezletének sajtó­központjában hétfőn megtartott sajtóértekezleten a párt propagandamunkájában nagyon fontosnak nevezte az ideológiai tömegmunka tartalmának és módszerének új­ragondolását, a kommunisták szellemi eszköztárának megújítását. üléseit Mihail Gorbacsov ve­zeti, s ha a főtitkár nincs Moszkvában, Jegor Ligacsov vezeti a testület munkáját. Szilárd politikai alapot kell teremteni ahhoz, hogy a sze­mélyi kultusz és a pangás évei né térhessenek vissza — mondta Nail Bikkenyin, meg­jegyezve, hogy emellett jogi garanciákra is szükség van. A Kommunyiszt főszerkesztője kitért arra, hogy a pártérte­kezleten központi kérdés lesz a párt vezető szerepe. Az SZKP-nak le kell mondania az utasítások gyakorlatáról. Érvényt kell szerezni annak, hogy az apparátus felett a vá­lasztott testületek gyakorolják az ellenőrzés jogát. El kell határolni a politikai és a gaz­dasági hatásköröket, s általá­ban vissza kell térni az irá­nyítás lenini módszereihez. A nem párttestületekben a párt vezető szerepének közvetve, a benne dolgozó kommunistákon keresztül kell érvényesülnie. Viktor Karpov egy kérdés­re válaszolva elmondta, hogy mostanában sok olyan regény, irodalmi alkotás jelenik meg a Szovjetunióban, amely ko­rábban hosszú ideig csak kül­földön, főleg Nyugaton jelent meg. Az írószövetség első tit­kára beszélt annak lehetősé­géről, hogy kiadják a hetve­nes években Nyugatra távo­zott Alekszandr Szlozsenyicin Rákkórház című regényét. Ami Szolzsenyicin hazatérését illeti, Karpov szerint ennek engedélyezése más kérdés: — hadd ítélje meg a Szovjet­unió, kinek a hazatérését tá­mogatja, s kiét nem. (Emlé­kezetes, hogy távozása után Szolzsenyicin hosszú ideig éle­sen szovjet- és szocializmus­ellenes nyilatkozataival sze­repelt a nyugati lapok cím­oldalán.) ★ Meg kell változtatni a tag­felvétel rendszerét, meg kell szabadulni a karrieristáktól, attól a régi gyakorlattól, hogy a jelöltek szociális és osztály szerinti hovatartozása alapján bírálják el a tagfelvételi ké­relmeket — így vélekedik az SZKP kedden kezdődő párt­értekezlete előtti közvélemény­kutatás megkérdezettjeinek hetven százaléka. A Szovjet Tudományos Aka­démia Szociológiai Intézeté­nek vizsgálatába az ország 9 városának 1800 lakosát vonták be. Az eredmények azt mu­tatják, hogy a szovjet embe­rek túlnyomó többsége szerint a legidőszerűbb kérdés a párt-, az állami és a gazda­sági feladatkörök egyértelmű szétválasztása, a tisztségvise­lők megbízatási idejének kor­látozása, a vezető posztok de­mokratikus választás útján történő betöltése — így ér­tékelte a begyűjtött válaszokat Viktor Britvin, a filozófiatu dományok doktora. Mindössze a megkérdezettek három százaléka nem értett egyet azzal a megállapítással, hogy a pártélet demokratizá­lása növelni fogja az SZKP tekintélyét és befolyását a szovjet társadalomban. Előtérben a palesztin probléma Rabin washingtoni tárgyalásai Frank Carlucci hadügymi­niszterrel kezdte meg hivata­los washingtoni tárgyalásait Jichak Rabin izraeli hadügy­miniszter. Rabin megbeszélé­seket folytat George Bush al- elnökkel, George Shultz ame­rikai külügyminiszterrel, to­vábbá a kongresszus két há­zának vezetőivel is. A láto­gatás célja a közel-keleti hely­zet, ezen belül a palesztin til­takozó mozgalom egyre kiéle­zettebb problémájának átte­kintése. Az izraeli hadügyminiszter állásfoglalása kulcsfontosságú lehet az úgynevezett Shultz- terv, a közel-lceleti rendezés­re vonatkozó amerikai elkép­zelés jövője szempontjából. Míg Peresz külügyminiszter támogatja a tervet, Samir mi­Karabah-hegyvidék Érdemi megoldást kell találni _ El kell érni, hogy minden 1 örmény és azerbajdzsán tud­ója: a nemzeti öntudatra, az .anyanyelv használatára és a nemzeti kultúrára való jogát ott biztosítják számára, ahol 0 él, lakik — fejtette ki állás­pontját a karabahi kérdés kapcsán V jacseszlav Mihaj- ' lov. Az SZKP KB osztályve- ' zető-helyettese hétfői moszk- " vai sajtóértekezletén annak a v meggyőződésének adott han­got, hogy a térségben olyan ' körülményeket kell kialakíta- _ni, amelyek között egyik nem- ’ .zetiség sem érez hátrányos megkülönböztetést. Bizonyos időszakban az azerbajdzsán és a szovjet ve­zetés komoly hibákat követett el a karabahi kérdés kezelé­sében. Egyebek között ez ve- ’ zetett ahhoz, hogy a történel­mi, gazdasági, szociális, kul­turális és jogi problémák hal­mozódtak és a felszínre tör­tek — állapította meg Mihaj- j lov. Egy kérdés kapcsán ki­ttért arra, hogy Gejdar Ali- 1.jev volt azerbajdzsán pártve- ‘ zető is, mint az akkori bakui vezetés többi tagja, felelős a kialakult helyzetért Ezzel \ együtt hangsúlyozta, hogy most józan és nyugodt elem­zésre van szükség az alkot­mányos kereteken belüli meg­oldás felkutatásához. Mihajlov elmarasztalólag szólt a két köztársaság mostani párt- és állami vezetéséről is, amiért nem tudták kézben tartani a folyamatot és tünte­tésekre, sztrájkokra került sor. Kiemelte a karabahi te­rületi pártbizottság leváltott első titkárának felelősségét, mert szerinte leginkább itt csúsztak ki az ellenőrzés alól az események. Beszámolt ar­ról, hogy a jelenlegi karabahi vezetés a tömegek meggyőzé­sével most minden erejét a munka újraindítására össz­pontosítja, ám ezek az erőfeszítések egyelőre nem hoztak érdemi eredményt. Mihajlov szerint Karabah elválasztása Azerbajdzsántól olyan lenne, mintha egy élő testből vágnának ki egy da­rabot. Hangsúlyozta: a szov­jet párt- és állami vezetés mindent megtesz a karabahi probléma igazságos rendezése , érdekében. niszterelnök ellenzi azt. Rabin. aki elsősorban felelős a meg­szállt területeken végrehajtott katonai akciókért, a „kemény kéz” politikájának híve, de ugyanakkor igyekszik kapcso­latba lépni az olyan palesztin vezetőkkel, akik a PFSZ ve­zetésével szemben állnak és hajlandóak együttműködni az izraeli hatóságokkal. Washing­ton a jelek szerint most na­gyobb támogatást kér a had­ügyminisztertől a rendezési tervhez. Berlin Honecker—Kulikov találkozó Időszerű nemzetközi bizton­ságpolitikai kérdésekről tár­gyalt F.rich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának és nemzet- védelmi tanácsának elnöke hétfőn Berlinben Viktor Ku­likov marsallal, a Varsói Szer­ződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancs­nokával. Eszmecserét folytattak az atomfegyvermentes övezetek­ről múlt héten Berlinben zaj­lott nemzetközi tanácskozás­ról, valamint a testvéri had­seregek együttműködésének kérdéseiről. Bizakodó nyilatkozatok Megnyílt a hannoveri csúts Az Európai Közösség (EK) jövőjéről elhangzott bizakodó nyilatkozatokkal kezdődött meg hétfőn a 12 nyugat-euró­pai ország hannoveri csúcsér­tekezlete. A herrenhauseni kastélyban rendezett díszebéd, majd a délelőtti megnyitóülés után a program a megvitatan­dó legfontosabb kérdés, az egységes belső piac 1992-ig va­ló megvalósításának áttekinté­sét irányozta elő. Ez az áruk, az emberek, a szolgáltatások és a tőke korlátozásoktól men­tes, szabad forgalmának meg­teremtését jelenti. A nyugatnémet vendéglá­tók, akik az EK-elnökséget jú­Bejrút melletti összecsapások Megadták magukat Arafat hívei Hírügynökségi jelentések szerint befejeződtek a palesz­tinok közötti összecsapások a Bejrút melletti menekülttá­borokban: Jasszer Arafat hí­vei megadták magukat a Szí­riái támogatást élvező fegyve­reseknek. A libanoni főváros mellett lévő Satila és Bordzs El- Baradzsne menekülttáborok­ban a hét végén lángoltak fel újra a harcok a Jasszer Arafat vezetése alatt álló El-Fatah tagjai és Szajed Musza köve­tői között. A hét végi össze­csapásokban — az eddigi je­lentések szerint — 8 ember meghalt', 17 megsebesült. Az El-Fatah és a PFSZ vezetőjével szembeforduló cso­port. az El-Fatah ideiglenes parancsnoksága elnevezésű szervezet között április végén kezdődtek az összetűzések. A harcokban azóta 94 ember halt meg, a sebesültek száma eléri a félezret. A magukat megadó palesz­tin fegyveresek feltételként a méltóságteljes elvonulás lehe­tőségét szállták, és ehhez Szí­riától kértek biztosítékokat. Szajed Musza fegyveresei a dél-libanoni Szidón kikötő­városban lévő menekülttábor­ba akarják átszállítani Arafat híveit. Innsbrucki búcsúztató Befejeződött a pápa látogatása Hétfőn délután a pápa más­fél órára bekapcsolódott abba a gyermekünnepségbe, ame­lyet, látogatása alkalmából az olimpiai jégstadionban és környékén rendeztek. Az ün­nepségre a két: nyugati tarto­mányból több mint tizenötezer fiú és lány érkezett. A pápa ezután a Wüten bazilikába hajtatott, s az ott tartott Má- ria-ájtatosságon elmondta ausztriai látogatásának utolsó hitszónoklatát. A pápa ezzel befejezte csü­törtökön kezdődött látogatá­sát, amelyre az osztrák kato­likus püspökök hívták meg. Az innsbrucki repülőtéren tartott búcsúztatásán — mivel 11. János Pál a,Vatikán állam­Románia Szervezési, ideológiai kérdések Romániában össznépi harci programmá nyilvánították azt a beszédet, amelyet Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára a múlt heti ideológiai tanács­kozáson mondott. A Scinteia hétfőn hozta nyilvánosságra, hogy az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottsága „a párt, az egész nép munka- és har­ci programjaként” fogadta el a beszédet. Mint korábban be­számoltunk róla, a beszédben a román vezető szervezési, ideológiai kérdésekkel, a párt vezető szerepével foglalkozott. A múlt hét közepén tartott ideológiai tanácskozáson Ni­colae Ceausescu egyebek kö­zött méltatta a „társadalom egységesítésére, a városi és fa­lusi körülmények egymáshoz való közelítésére” hozott in­tézkedéseket (ezzel összefüg­gésben kiemelte az 1968-as közigazgatási reformot, amely­nek keretében a közigazgatá­si határokat már nem a nem­zetiségi megoszlás szerint von­ták meg). Szólt arról, hogy határozott politikai és ideo­lógiai harcot folytatnak „a román nép ezeréves történel­mét is tagadó veszélyes ten­denciák” ellen. A felszólalás külpolitikai részében aláhúz­ta. hogy Románia elutasítja a belügyekbe való beleszólást, s hangoztatta, hogy az emberi logokat az imperialista körök, valamint „különböző más kö­rök” eltorzítják. A beszédet össznépi harci programnak minősítő PVB- határozat „ragyogó forradal­már gondolkodónak, lánglelkű hazafinak, a modern szocia­lista Románia megalkotójának, a kortárs világ kiemelkedő személyiségének” minősíti Ni­colae Ceausescut, aki „döntő mértékben járult hozzá .. .Ro­mánia nemzetközi tekintélyé­nek öregbítéséhez”. A politi­kai végrehajtó bizottság „min­denben magáévá tette a nagy­szerű programdokumentumot, és megkülönböztetett hálával emelte ki a pártfőtitkár felbe­csülhetetlen hozzájárulását a tudományos szocializmus álta­lános igazságainak ' alkotó ... alkalmazásához” — írja a ha­tározatot ismertetve a Scin­teia. fője — megjelent Kurt Wald­heim osztrák köztársasági el­nök és Alois Mock alkancellár is. lius elsejével Görögországnak adják tovább, Friedhelm Ost kormányszóvivő szavai szerint továbbra is a nyugat-európai egyesülési folyamat, az integ­ráció motorjának szerepét kí­vánják betölteni. Az NSZK szeretne lökést adni a nyugat­európai pénzügyi együttműkö­désnek, a valutaunió fejlesz­tésének. Helmut Kohl kancellár azonban — mint Ost a hétfői sajtóértekezleten elmondta — megnyitóbeszédében kijelen­tette: a pénzügyi unió rend­kívül érzékeny probléma, amellyel kapcsolatban el kell kerülni mindenfajta félreér­tést. Most ugyanis — némely előzetes híreszteléssel és félre­magyarázásokkal szemben — az NSZK szerint csak a távla­tok felvázolására van szükség. A valutáris unió és a nyugat­európai központi bank csak egy hosszú út végén képzelhe­tő el, a nyugat-európai bank- rendszer részeként. A brit küldöttség sajtóérte­kezletén kitűnt, hogy Thatcher kormányfő — noha nincs elvi kifogása szakértői tanulmá­nyok kidolgozása ellen — vál­tozatlanul fenntartásokkal él a központi jegybanknak az NSZK és Franciaország által dédelgetett tervével szemben, ezt egyelőre nem tartja idősze­rű témának. Az egyébként barátságos és jó légkörű megnyitón Kohl ki­emelte a belső piachoz vezető úton a nyugatnémet EK-el- nökség alatt elért fontos ered­ményeket, így a tőkeáramlás liberalizálásáról hozott dön­tést, amely a szoros, Szilárd pénzügyi kapcsolatok egyik feltétele. Kohl ez alkalommal is meg­emlékezett az EK külpolitikai tevékenységének olyan ki­emelkedő sikereiről, mint a KGST-vel való megállapodás, valamint az öböl menti álla­mok szövetségével való együtt­működési szerződés. Új-Kaledónia Megállapodás jött létre Az egész francia politikai élet meglepetéssel vette tudo­másul a váratlan hírt, hogy Űj-Kaledónia két népközössé­gének vezetői elfogadták Mi­chel Rocard miniszterelnök javaslatait a tengerentúli te­rület új kormányzására és egy távlati népszavazásra vonat­kozóan. A vasárnap hajnal­ra született megállapodás ér­telmében a csendes-óceáni sziget egy évre közvetlen pá­rizsi kormányzás alá kerül, utána három tartományból ál­ló szövetségi rendszerré válto­zik, tíz év múlva pedig nép­szavazást tartanak az önren­delkezésről. Rocard szerdán ilyen értel­mű törvényjavaslatot terjeszt a heti kormányülés elé, ősszel pedig népszavazáson kérik ki valamennyi francia véleményét az új rendelkezésekről. LÁTVÁNYOS AKCIÓ A milánói rendőrség 56 kilo­gram tiszta heroint, 3 kilo­gram kokaint és nagy mennyi­ségű hasist foglalt le ■— hozták nyilvánosságra hétfőn. A több, mint hétmilliárd líra értékű szállítmányon kívül a rendőr­ség birtokába került 300 millió líra készpénz is. A látványos akcióra három hónapos nyomozás után kerül­hetett sor, és sikerült leleplez­ni egy régóta működő kábító­szer-kereskedelmi hálózatot. Az őrizetbe vett személyek a ca- labriai szervezett alvilággal áll­tak kapcsolatban. Xsak RÖVIDEN.. BUKARESTBEN. 81 éves korában, június 21-én elhunyt Mihail Beniuc akadémikus, költő. prózaíró és műfordító — közli a Romania Libera Első kötete 1938-ban, az utol­só 1987-ben jelent meg, össze­sen több mint 100 kötet élete munkássága. Magyar írók és költők műveinek sokaságát fordította románra, s ezzel ál- ismerést szerzett hazánkban AIRBUS VIZSGÁLAT Louis Mermaz francia közlekedési miniszter hétfőn bizott­ságot állított fel a vasárnapi Airhus-szerencséttenség okai­nak kivizsgálására. Csak a vizsgálat eredménye és a gépen elhelyezett két fekete doboz adatainak kiértékelése adhat végleges választ arra, hogy emberi hiba, vagy a számítógép- vezérlésű irányítórendszer meghibásodása okozta-e a légi- balesetet Mulhouse közelében. Az Air France és a British Airways, valamint a francia belső járatokat üzemeltető Air inter légitársaság mindenesetre úgv döntött, hogy ideiglenesen felfüggeszti légibuszai közlekedéséi. Az A—320-as járatok felfüggesztése nem kérdőjelezi meg a repülőgép jövőjét — hangsúlyozta Mermaz. Látszólag ezt tá­masztja alá a nyugatnémet Lufthansa és a spanyol Ibéria légitársaság hétfői bejelentése, miszerint nem szándékoznak lemondani a már megrendelt Airbusokról. Mindkét légitársa­ság 15—15 gépre adott megrendelést a nyugat-európai kon­zorciumnak. fe­is. Június 28-án, kedden metik Bukarestben. LENGYELORSZÁGBAN hét­főtől 40 százalékkal drágulnak a hazai gyártású és a szocia­lista importból származó sze­mélygépkocsik, A hivataios magyarázat szerint az áreme­lés oka a termelési költségek emelkedése, míg az Importnál a zloty korábbi többszöri leér­tékelése. Utoljára tavaly de­cemberben, vagyis alig 6 nő­napja emelték ugyanezeknek a kocsiknak az árát, átlag 30 százalékkal. JAKUB HAN pakisztáni külügyminiszter az afganisztá­ni kérdésről és más nemzet­közi kérdésekről tárgyalt hét­főn Pekingben kínai kollégá­jával, Csien Csi-csennel. Ja- kub Hant fogadta Li Peng miniszterelnök és Vu Hszüe- csien miniszterelnök-helyettes. Az Új Kína szűkszavú jelen­tése szerint ez utóbbi tárgya­láson a kínai—pakisztáni ba­ráti kapcsolatokról és más nemzetközi ügyekről volt szó. Sok volt a jelszó az ideoló­giai munkában, amely egyre jobban eltávolodott az embe­rektől — mondta Bikkenyin. —■ Emiatt szükséges mind el­méleti, mind gyakorlati érte­kemben megújítani. Meg kell :újítani még a jelszavakat is, .'mert a régiek már senkihez sem jutnak el, üressé váltak. Ma világos gondolatok és vi­lágos szavak kellenek. Propa­gandamunkánk akkor lesz ha­tékony —r tette hozzá a fő- , szerkesztő —, ha annak tar­talma megfelel az emberek élettapasztalatainak. A demokrácia és a nyilvá- hosság széles témakörét fel- '.Ölelő sajtóértekezleten részt vert meg Viktor Afanaszjev, (b Pravda főszerkesztője, Vla­gyimir Karpov, az írószövetség első titkára és Mihail Ulja- nov, a Színművészek Szövet­ségének elnöke. A jelenlévők összetételéből fakadóan sok '_kérdés érintette a sajtó mun- "káját. Mint Bikkenyin mond­ta: az egyetlen sorban állás, amelynek örül, az újságosbó­dék előtt alakul ki reggelen­te, jelezve a sokszínűvé vált sajtó iránti megnövékedett érdeklődést. Afanaszjev elmondta, hogy a lapokban megjelenő cikkek közléséről a szerkesztőségi kollektíva dönt, nincs napi központi instrukció. A párt vezetése ; direkt eszközökkel alig néhány központi pártlap munkáját irányítja, a többiek esetében közvetett, politikai irányítás érvényesült. Ennek legfontosabb eszköze a'-tájé­koztatás, a folyamatban lévő ' ügyekbe való beavatkozás. A szerkesztők számára a meg­határozó az, hogy a közlésre szánt írások a szocializmus, a marxista—leninista elmélet keretein belül maradjanak. Afanaszjev kitért arra, hogy a kritikára szükség van, mint a levegőre, de szükség van a pozitív példákra is. Egy kér­désre válaszolva Afanaszjev a történelem kritikájáról azt mondta, hogy óvakodni kell az egyoldalú megközelítéstől. Szóba került ismét a szov­jet pártvezetés egységének kérdése. Afanaszjev, aki a Pravda főszerkesztőjeként részt vesz a politikai bizott­sági üléseken, kijelentette, hogy a felső vezetésben poli­tikai szembenállás nincs. Min­denki akarja az átalakítást, de annak formáiról, módszereiről, eszközeiről folyik vita. El- ‘ mondta azt is, hogy a PB

Next

/
Thumbnails
Contents