Pest Megyei Hírlap, 1988. június (32. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-25 / 151. szám
1988. JÚNIUS 25., SZOMBAT Lilian 3 Fogyasztási szövetkezet Túlzott jogi szabályozás Pénteken üíést tartott a Fogyasztási Szövetkezetek Or. szágos Tanácsa; a testület az áfészek, a takarékszövetkezetek és a lakásszövetkezetek gazdálkodásának idei, eddigi tapasztalatait tárgyalt^ meg. A kiadott írásos anyaghoz Szilvasán Pál főtitkárhelyettes fűzött szóbeli kiegészítést. Elmondotta: a fogyasztási szövetkezetek annak ellenére jól hajtatták végre az ár- és az adóreformmal kapcsolatos teendőket, hogy több felső szintű döntés késett, és a szövetkezetek gazdálkodását módosító jogszabályokban ellentmondások is voltak. Ä vitában felszólalók többsége a jogi szabályozás túlzott mértékét kifogásolta. Többen szóvá tették: némely jogszabály visszamenőleges hatállyal érvényes, s ennek pénzügyi kihatásai is lehelnek. A szabályozóktól általában nagyobb stabilitást várnak' el. Kedvezőtlen az is, hogy az általános forgalmi adó bevallásának ha. táridejét a szabályok az adott hónapot követő hónap 15-ig írják elő. Ez az idő túlságosan rövid. Megoldásként javasolták, hogy tegyék lehetővé adóelőleg befizetését, és a bevallás határidejét pedig hosszabbítsák meg. KiSOSZ-közgyűlés Tisztújítás A Kiskereskedők Országos Szervezete pénteken, Budapesten a Hungária Szállóban megkezdte kétnapos tisztújító országos küldöttgyűlését. A fővárosban és a vidéki településeken jelenleg működő több mint 35 ezer magánkereskedő képviseletében 118 küldött vesz részt a tanácskozáson. Megjelent Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, kereskedelmi miniszter is. Az országos elnökségnek a KISOSZ ötéves munkájáról szóló írásos beszámolójához Szilkovács Ernő elnök fűzött szóbeli kiegészítést. A beszámolót vita követte, amely szombaton folytatódik. Országgyűlési bizottságok együttes ülése Indokolatlan az árkülönbség Az Országgyűlés terv- é- költségvetési, illetve ipari bizottsága együttes ülést tartott pénteken Bognár József akadémikus elnökletével a Parlamentben. Az együttes tanácskozáson a testületek Pálfi Dénes (Zala megye) képviselőnek a lakossági villamosenergia-dí.iszabás egységesítésének tárgyában az Országos Arhivatal elnökéhez címzett interpellációjával kapcsolatban végzett vizsgálat tapasztalatait vitatták meg. Ezt követően a terv- és költségvetési bizottság az 1987. évi állami költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatról, illetve Kovács An Írás (Hcv-s megye) képviselőnek a mezőgazdasági üzemek hitelellátása tárgyában a Magyar Nemzeti Bank elnökéhez címzett interpellációjával kapcsolatban végzett vizsgálatról tanácskozott. A lakossági villamosenergia- tarifarendszer módosításának lehetőségeiről tájékozódó albizottság vezetője, Devcsics Miklós (Nógrád megye) elmondotta: alapos konzultációt folytattak az Ipari Minisztérium és a Magyar Villamos- művek' Tröszt vezetőivel. A tárgyalások eredményeként javasolták: 1991-ig egységesítsék a lakossági villamosenergia- díjszabást. Az albizottság véleménye szerint indokolatlan a fővárosi és a vidéki díjszabás közötti árkülönbség, de ennek azonnali megszüntetéséhez nincsenek meg a feltételek. Pálfi Dénes kifogásolta, hogy nem vonták be őt az albizottság munkájába. Hiányolta, hogy az albizottság a javaslatában nem terjesztett . elő konkrét megoldási módokat, holott erre annál is inkább szükség lenne, mivel egy három évtizede megoldatlan kérdésről van szó. Indítványozta: 1989-ben egy kilowattóra villamosenergia-felhasználásért a budapestiek a mostani 1 forint 25 fillér helyett fizessenek 1 forint 70 fillért, a falvakban viszont a jelenlegi 2 forint 45 filléres tarifát csökkentsék 2 forint 5 fillérre. Az elhangzottakna válaszolva Devcsics Miklós elmondta: az interpelláló képviselővel telefonon konzultált, a tarifa- rendszer módosítására vonatkozó albizottsági javaslattervezetet Írásban elküldte neki. Szikszay Béla államtitkár, az Országos Árhivatal elnöke egyetértett az albizottság indítványával, s javasolta: azt egészítsék ki azzal, hogy a díjszabási rendszer igazságtalan vonásainak korrigálása 1989-ben kezdődjék meg és 1991-ben fejeződjék be. Ez Budapesten mintegy 35 százalékos áremelést jelentene, s háztartásonként havonta 80 forint többletkiadással járna. Juratovics Aladár (Csongrád megye) támogatta azt a javaslatot, hogy 1989-ben kezdjék meg a díjszabási rendszer módosítását. Ugyanakkor hangsúlyozta: egységes tarifáról nem lohet szó, ha a ráfordítási költségeket is figyelembe veszik. Bognár József, a bizottság elnöke úgy vélekedett: a vidéki "szolgáltatási díj csökkentését nem szükséges összekötni a budapesti tarifa felemelésével. Kollarik István pénzügyminiszter-helyettes a képviselők tájékoztatására elmondta: a vidéki díjszabás 15 filléres csökkentése 210 millió forintos árkiesést, a budapesti díjtétel 45 filléres felemelése viszont 720 millió forint többlet- bevételt jelent a Magyar Villamosművek Tröszt számára A testület az albizottság javaslatát — az ülésen elhangzott módosításokkal kiegészítve — elfogadta. Az első napirendi pont után az Országgyűlés terv- és költségvetési ■ bizottsága folytatta ülését. Bognár József, a bizottság elnöke a múlt évi költségvetés végrehajtásáról szóló jelentés kapcsán elmondotta, bogy a jövőben a bizottság a költségvetés mellett a monetáris politika alakulásáról is jelentést kíván kapni. Villányi Miklós pénzügyminiszter elmondotta: semmi akadálya annak, hogy a bizottság megismerkedjen a monetáris politika végrehajtásának. eredményeivel. Kifejtette, hogy tavaly és 1988 eddigi szakaszában a jövedelemtermelési folyamatokban jelentős változás nem következett be. Kedvező, hogy az idei első hat hónap során a konvertibilis export dinamikusan növekedett, ugyanakkor az import némiképp csökkent. Több., „kedvezőtlen folyamat is jellemzi az első félévet, így továbbra sem következett be a várt hatékonyságjavulás, és a tervezettnél lényegesen nagyobb a költségvetés hiánya. Ezután az Országgyűlés bizottságainak elnökei beszámoltak a múlt évi költségvetés végrehajtásáról hozott állás- foglalásukról, majd megkezdődött a terv- és költségvetési bizottság vitája, melynek során hét képviselő fejtette, ki véleményét. Villányi Miklós a felszólalásokra reagálva elmondotta, hogy a Magyar Nemzeti Bank 12 százalékos kamatot számít fel jelenleg az államháztartás hiányát finanszírozó hitelek után. Szólt arról, hogy a hetvenes években jelentős gazda-, ságpolitikai tévedések járultak hozzá a támogatások növekedéséhez. Az utóbbi években indokolatlan inflációellenes intézkedések miatt nőtt az állami támogatások mértéke. Harmadik napirendi pontként a bizottság a mezőgazda- sági üzemek hitelellátásának helyzetével foglalkozott. Kovács András (Heves m.) szorgalmazta az ágazat hosszú távú finanszírozásának biztosítását. Palkovits Rezső, az MNB elnökhelyettese arról számolt be, hogy az év elején valóban komoly zavarok voltak az élelmiszergazdaság finanszírozásában. Kovács András korábbi parlamenti interpellációja nyomán született intézkedések hatására erősen javult a hitelellátás. Bognár József, a bizottság álláspontját összegezve hangsúlyozta: a Magyar Nemzeti Bank és a kereskedelmi bankok együttműködését javítani kell, hogy a jövőben ne keletkezhessen zavar az ágazat pénzellátásában. Szükség van struktúrális váltásra, ezt banki eszközökkel is ki kell kényszeríteni. A vitában felszólalt többek között Kottái Imre (Pest m. 28. vk.) és Cselőtei László (Pest m. 2. vk.), a mezőgazda- sági bizottság elnöke. A letelepedésről Inkább vidéken A Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok ügyeivel foglalkozó állami tárcaközi bizottság — Gál Zoltán belügyminiszter-helyettes vezetésével — pénteken ülést tartott. A bizottság foglalkozott a külföldiek ügyeinek rendezésére a kormány június lö-i ülésén meghatározott feladatok végrehajtásával. Megvitatta továbbá a Minisztertanács által létrehozott letelepedési alap felhasználásának gyakorlati tennivalóit. Többek között állást foglalt abban, hogy a főváros tehermentesítése érdekében tartózkodási engedéllyel rendelkező román állampolgárok az eddiginél nagyobb számban kapjanak vidéken munkavállalási és szálláslehetőséget. Nyári munka magánzóknak A nyár a vakáció és a pénzkeresés időszaka a diákok életében. Igen ám! De nehéz olyan munkát találni a tanulóknak, amely jól is fizet, ráadásul szívesen is csinálják a művelői. Két budapesti középiskolás úgy döntött, hogy nem vállalathoz, vagy valamilyen intézményhez megy dolgozni, hanem önálló1 sítja magát. Felütötték székhelyüket a váci rév komplejárójánál, s a vízi járműre felhajtó gépkocsik ablakát szó nélkül lemossák. Szolgáltatásukért, bár nem kérnek pénzt, pár forintot azért mindig fizetnek az autósok. Biztos megéri nekik, s hogy a vállalkozók sem járnak rosszul, annak bizonyítéka, hogy még mindig „működik” az üzlet. (Erdősi Ágnes felvétele.) Tettekkel is a reform pártján Beszélgetés Krasznai Lajossal, az MSZMP KB tagjával fi'gy hónappal az országos pártértekezlet után egyre több helyről már az elhatá- rozottak végrehajtásának beindításáról kapunk híreket. Az újonnan választott Központi Bizottság is megfogalmazta a héten feladattervét a XIV. kongresszusig terjedő időszak teendőire. Sorozatunkban — amelyben a központi párttestületek Pest megyei tagjait szólaltatjuk meg — ma Krasznai Lajossal, a megyei pártbizottság első titkárával folytatott beszélgetésünket közöljük. A Központi Bizottság most megválasztott tagja mindenekelőtt a pártértekezleti döntések megyei összefüggéseiről, hatásairól mondta el véleményét. # Milyen várakozással indult el az országos pártértekezlctre? Beváltottak-e, illetve milyen mértékben az ott történtek az előzetes elképzeléseit? — Várakozásaim alapját a pártértekezletet megelőző széles körű véleménycserék és viták tapasztalatai és a megyei párttestületek en-' nek nyomán kialakított állásfoglalásai képezték. A testületi bölcsesség személyes véleményem kialakításában is sokat segített. Nem hivalkodásként, de tényként említem, hogy a megyei párt-végrehajtóbizottság egyébként már tavaly, a kormányprogram véleményezésekor testületileg fölvetette az országos pártértekezlet szükségességét. Az őszi—téli időszak pártvitái azt is igazolták, hogy ez nem valamiféle szűk csoport véleménye volt, hanem találkozott a megye párttagságának egyetértésével. A pártértekezlet meghirdetése után, ahogy közeledett időpontja, úgy nőtt mindenkiben a várakozás. Bizony túlzott reményekkel is találkoztunk, ezért a megyei pártbizottság állásfoglalásában igyekezett a realitások talajára helyezni a várakozásokat. Ügy fogalmaztunk, hogy a tanácskozásnak a korábbinál alaposabb helyzetelemzést kell adnia, fel kell mérnie a párt erejét és a politikai munka lehetőségeit, a társadalmi-gazdasági stabilizáció és kibontakozás előmozdítására és meg kell teremtenie a mindehhez szükséges személyi feltételeket a vezetésben. Mennyiben teljesültek mindezek? Bár alapvetően a mérleg pozitív, azért vannak kételyeim is. Ami a pozitív oldalt illeti, mély meggyőződésem, hogy a tanácskozás történelmi jelentőségű volt. Először is azért, mert — bár többéves késéssel —, de kialakította a politikai intézményrendszer korszerűsítésének fő irányait és tulajdonképpen elvi-elméleti előfeltételeit is. A másik fontos dolog, hogy a pártértekezlet vállalta a XIII. kongresszus határozatának szükséges módosítását és ezzel véget vetett bizonyos illúzióknak. Persze azt hangsúlyozom, hogy a politikai-gazdasági célok, irányok nein változtak; mindenekelőtt az ütemezés és az eszközrendszer az, ami korrekcióra szorult. A tanácskozás a személyi feltételeket is kedvezőbbé tette, de tudnunk kell, nem oldott meg minden problémát ebben a tekintetben sem. Nem elég ugyanis csak a pártban, illetve csak a központi vezetés szintjén változtatni. Mindenesetre olyan személyi változások történtek, amelyeknek a kádermunkát átfogóan és mindenütt befolyásolniuk kell. Egyébként a pártértekezlet légköre jóval nyíltabb, őszintébb, kritikusabb volt, mint az általam belátható korábbi országos fórumoké. Mégsem beszélhetünk azonban arról, hogy igazi vita volt, inkább a vélemények egymás mellettisége tűnt jellemzőnek. De ez talán nem annyira a vitakultúra, hiányossága, inkább arra utal, hogy az alapvető kérdések megítélésében egység volt a küldöttek között. Ami miatt érzéseirhben negatív elemek is vannak, az főként a választásokkal kapcsolatos. Nem az eredményekkel, hanem ahogy a döntés kialakult. Hiszen elvileg a jelölés során nyíltan kellene ütköznie a véleményeknek a különböző személyek tevékenységének értékeléséről és ennek alapján zárhatná le a nyílt vitát a titkos szavazás. Márpedig most ez nem így történt, a jelölőbizottság javaslatát kérdés, megjegyzés nélkül vették tudomásul a küldöttek, a titkos szavazásnál mégis tömegesen húztak ki a javasolt személyek közül. 9 Tudjuk, hogy a pártértekezlet óta is folyamatosan gyűjtik a visszajelzéseket a tanácskozás hangulati hatásairól. Kérem, szóljon néhány szót most a fogadtatás alakulásáról és legfrissebb elemeiről. — A tanácskozást a vitaindítótól a személyi döntésekig nagy figyelem kisérte. Amit fontosnak tartok kiemelni, a pártközvélemény értékelte, hogy a küldöttek érdemben részt vettek a döntések megformálásában. A tanácskozás után is szokatlanul élénk eszmecserékben reagált az eseményre a pártaktí- va a megyei, városi, üzemi testületek ülésein, a küldöttek beszámolóját meghallgatva. Egyértelműen megállapítható, hogy erősödött a párttagság bizalma a vezetés iránt és a lakosság egészének a hangulata is kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb ma, mint a tanácskozás előtti hetekben. • Mit tart személy szerint ön a pártértekezlet legfontosabb tartalmi mondanivalójának? — A megszületett állásfoglalás minden pontja szinte tételesen fontos. Ha mégis ki kell emelni néhány gondolatot, akkor én elsőként azt a megállapítást említem, hogy a kibontakozás alapfeltétele a politikai és gazdasági reformfolyamatok párhuzamos felgyorsítása a szocialista társadalmi rendszer talaján. Fontosnak tartom azt is, hogy a célokat tekintve most sem történt alapvető irányváltás. Változatlan törekvésünk a teljesítmények és a jövedelmek összhangjának a megteremtése, a hatékonyan működő és egyensúlyát visszanyerő szocialista piacgazdaság, az alapvető létbiztonság megőrzése, az önhibájukon kívül nehéz helyzetben lévő társadalmi rétegek (mint a pályakezdő, családalapító fiatalok vagy a kisnyugdíjasok) segítése. Ami a pártértekezleti állásfoglalásban új, az a reális feltételek számbavétele és a végrehajtás sorrendjének és ütemének a lehetőségekhez igazítása. 0 Pártértekezleti hozzászólásában ön beszélt azokról az erőfeszítésekről, amelyeket a megye kommunistái, dolgozói a kibontakozás érdekében tettek. "Azt hiszem, természetes a kérdés: miben látja a megye gazdasági és politikai mozgásterét és felelősségét az ország helyzetének alakításában, javításában? Változott-e ez a mozgástér a pártértekezlet után? — Mint általában, Pest megye mozgásterét is társadalmi-gazdasági súlya, politikai, mozgalmi múltja és jelene határozza meg. A lehetőségeink és ezáltal a felelősségünk is nagyobb egyébként annál, mint amennyire ezt becsülni szokták. Hiszen egymillió ember életteréről van szó, egy olyan közigazgatási egységről, amely fejlett iparával és mezőgazdaságával a nemzeti jövedelem termelésében a főváros és Borsod megye után harmadik a sorban. Némi büszkeséggel mondom, hogy Pest megyében azért az utóbbi néhány évben is rend és fejlődés volt gazdasági és politikai tekintetben egyaránt, még akkor is, ha ez nem kapott mindig figyelmet. Sikerült levezetnünk olyan feszültségeket, amelyekkel máshol még csak most szembesülnek. Például csendben megtörtént ötvén- ezer ember átcsoportosítása a mezőgazdaságból az iparba, vagy említhetem egy csődbe jutott nagyvállalatunk, a gödöllői KKMV viszonylag nyugodt fölszámolását és azt a szervezőmunkát is, amelynek eredményeként ma nincs hálunk veszteséges mező- gazdasági tsz. % Megítélése szerint az országos párt- értekezleten eihatározottak és maga a tanácskozás szelleme mennyiben gyakorol hatást a Pest megyei pártbizottság és a megye pártszervezeteinek tevékenységére? Saját munkastílusunk, munkamódszereink milyen mértékben szorulnak változtatásra? — Már intenzív munka folyik egy megyei feladatterv kialakítására, amelyet június végén a pártbizottság elé terjesztünk. Ebben megfogalmazzuk, hogy tevékenységünk politizáló jellegét kívánjuk erősíteni és ehhez a testületi munkában új módszereket, formákat keresünk. Csak néhány példa: egyáltalán nem szükségszerű, hogy a pártbizottság elé mindig csak a vb által már megszűrt anyagok kerüljenek. A testület munkabizottságai, vagy tisztségviselői is lehessenek előterjesztők, ami súlyukat és felelősségüket növeii. és hozzájárul ahhoz, hogy a bekerülő javaslatok sokszínűbbek legyenek. Oldani kívánjuk a pártmunka szakmai tagoltságát, és ennek kapcsán újragondoljuk az apparátus működési elveit és felépítését. Szeretnénk kiiktatni az irányításban meglevő fölösleges áttéteteket is és így több nagyközség pártszervezetét közvetlenül a megyei pártbizottság hatáskörébe javasoljuk helyezni. Megyei szinten is javítani kívánjuk a személyi feltételeket és ezért kezdeményezzük majd: értsen egyet a párt- bizottság saját sorainak megújításával. Jelölőbizottság megalakítását tervezik, amely valamennyi pártbizottsági taggal beszélve javaslatot készít elő a testület felfrissítésére, a magasabb követelményeket vállalni nem tudó tagok fölmentésére és helyettük a mai helyzetnek megfelelő politikai képviseletre és aktivitásra képes kommunisták kooptálására. Ha pedig a felfrissített pártbizottság úgy ítéli meg, akkor dönthet majd a vb, valamint a tisztségviselők újraválasztásáról is. # önt általában úgy ismerik a megyében, mint aki nem szereti a sok beszédet, hanem ehelyett a konkrét cselekvést állítja mindig a középpontba. Ennek jegyében kérdezem: mit tart ma a megyében előttünk álló bárom legfontosabb feladatnak? — Röviden válaszolok, bár a feladatok megoldása hosszas és komoly erőfeszítéseket igényel. Az első: az alapkérdésekben sikerüljön megteremteni a szemléleti és a cselekvési egységet. A második: szabadítsuk meg a pártot, a testületeket a különböző „operatív kölöncöktől” és a politikai munkánkban a fő folyamatok vezérlésére koncentráljunk megfelelő érzékenységgel és hatékonysággal. És a harmadik: ne szavakban, hanem mindenekelőtt a cselekvésben legyünk reformpártiak, és szellemiségünk, a reform melletti elkötelezettségünk erejét igazolják vissza a gyakorlat szocialista alapú és tartalmú változásai. 0 Köszönöm a beszélgetést. Bárd András