Pest Megyei Hírlap, 1988. június (32. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-23 / 149. szám

Virágos nyugalom Szeretem a természetet. Időnként kimegyek a kert­be és semmit sem csinálok — nyilván kiváltva a szom­szédok rosszallását —, csak bámulom a fákat, bokrokat, virágokat. Valószínűleg, nem úgy szeretem a természetet, ahogy azt, mondjuk, egy bo­tanikuskert látogatójától elvárnák. Ha most valaki megkérdezné, milyen növé­nyeket láttam az arboré­tumban hétvégi sétámon, egyetlen fa vagy cserje ne­vét sem tudnám megmon­dani. Bevallom — s ezzel meg nyilván az ottaniak rosszal­lását váltom ki —, nem is ezért megyek Vácrátótra. A tízforintos jeggyel nem a virágok megtekintésének lehetőségét váltom meg — hanem a nyugalmamat. Egyszer, egyszer, egy-két- három órára. — nos. ^Ífírfa A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 149. SZÄM 1988. JÚNIUS 23., CSÜTÖRTÖK A költségek tovább emelkedtek Táborozni indulnak az úttörők A Sasad-boííiban Vegyszerüialem A városi Köjál megtiltotta a Széchenyi utcai Sasad-virág- bolt mellett működő vetőmag­boltban a különböző mezőgaz­dasági vegyszerek árusítását. Az üzletben nincsenek meg az alapvető közegészségügyi adottságok erre a feladatra. A bolt, kis méretén és a megfelelő raktár hiányán kí­vül, elégtelenek a kommuná­lis feltételek is. A két üzlet­nek csupán egy mosdócskája van. A S?ent Jobb fogadása Tárgyi emlékek Mint már beszámoltunk ró­la, a Váci Városvédő és Vá­rosszépítő Egyesület kiállítás­sal készül nemzeti ereklyénk, Szent István király bebalzsa­mozott jobbjának városunkba érkezésére. Az ötven évvel ez­előtti hasonló eseményről a lakosságtól is várnak tárgyi emlékeket, de a városi levél­tár is munkához látott. Az augusztus 6—7-i esemény előtt a Lőwy Sándor Gépipari Szakközépiskola dísztermében nyílik a kiállítás. A plakátok is készülnek, a Grafikai műhely munkatársai segítségével. Az anyag gyűj­tése szinte az utolsó napig tart, várnak minden darabot. A szabadság borzongatóan izgalmas valami. A dolgok pillanatok alatt átértékelődnek. Milyen jelentéktelen­nek tűnik hirtelen a matematika- vagy kémiaórák fe­szültsége, a csengetéstől csengetésig tartó háromnegyed óra. Hiszen most nem órákban, de napokban, hetekben lehet mérni az időt. És minden nap és minden hét ezer meglepetést tartogat. Vakáció van. A „nagy kaland” megkezdődött... Azt hiszem, nem nehéz ki- tálálni, hogy a szünidőben mi jelentheti a legnagyobb ka­landot az úttörő korú kisgye­rekeknek. Persze hogy a tá­borozás! Üj környezet, új rend. új barátok — mintha minden újrateremtődne a vi­lágon. A kérdés már csak az, hol állítják fel e különös te­remtés díszleteit, azaz hová mennek a diákok táborozni. Horváth Szabolcsáé, a váci úttörőház vezetője előtt nagy halom útlevél hever, amikor a szobájába lépek. Az Alpok lábához — A franciaországi útunkat intéztem éppen — magyaráz­za. — Idén első ízben nya­ral majd harminc gyermek Chamberryben, egy vakáció­központban. A hely az Alpok lábánál, nem messze a svájci határtól fekszik. Az augusz­tus közepén kezdődő tábor programjában többek között Grenoble, valamint Anoy megtekintése szerepel, egyszó­val mozgalmas tizenöt nap elé néznek az úttörők. És na már külföldről esett szó . . . Immáron nyolc éve tartó ki­tűnő kapcsolat fűz bennün­ket az NDK-beli Bruno Kühn úttörőházhoz, hz ottaniak ál­tal szervezett gothai üdülés felfogható akár egy nyelvi szaktábornak. A „mieink” Er­furt, Weimar, Lipcse és Wart­burg nevezetességeit fog­VáEtőval fizetnek Felvásárlásró! aratás előtt A hónap végén megkezdő­dik az »árpa aratása, július második hetében pedig a bú­zára is sor kerül. A legutóbbi értékelés, a szakemberek véle­ménye szerint, a gabona 55 százaléka jó, 37 százaléka kö­zepes. 8 százaléka gyenge mi­nőségű ... A közelmúltban regionális értekezleten tekintették át a megkötött szerződéseket, a felvásárlással kapcsolatos kér­déseket és — az egyébként már ismert — árakat, minősé­gi követelményeket. Mint az egyeztető tárgyalá­son kiderült, a felvásárlással előreláthatólag nem lesznek gondok. A Gabonatröszt, a megyei gabonafelvásárlás! vállalat Vác térségében a szerződött mennyiséget át tud­ja venni — ennek anyagi fel­tételei adottak —, s a szerző­dött mennyiségen félüli ter­mény átvételének módját is megtalálják. Az esetleges többlettermény átvétele érde­kében váltó kiadásával is foglalkoznak. Ha erre sor ke­rül, a kamatfeltételeket még az aratás megkezdése előtt tisztázzák. A tröszt az idén a 14 napos fizetési határidőt is minden bizonnyal tartani tudja. Ha minőségi vita kerekedik, ak­kor is két héten belül szándé­kozik fizetni, ám ebben az esetben a legalacsonyabb áron veszi át a terményt, s a minő­ségi vizsgálat befejezése után korrigálja a fizetendő össze­get. (A váci laboratórium fel­szerelése alkalmas arra, hogy az új minősítési rendszer alapján végezze az elemzése­ket — s erről módjuk volt meggyőződni a mezőgazdasági termelőszövetkezetek képvise­lőinek is.) A Gabonatröszt egyébként — előzetes értesítés mellett — vállalta a gabona­félék hét végi átvételét is. Még néhány nap, s kiderül, hogy ebben az évben milyen olajozottan működik a felvá­sárlás gépezete. ják megnézni, míg a né­met cseregyerekek — mert ezek a táborok nagyrészt cse­re alapján jönnek létre — Budapestre és a Balaton partjára látogatnak. Csehszlo­vákiába, Marienské Lazné-ba július közepén -indul egy 30 fős csoport, Finnországba pedig 3-an utaznak Vác test­vérvárosának meghívására. — És a belföldi táborok? Hisz jócskán akadnak, akik itthon töltik az egész szün­időt. Nekik milyen programot kínál az úttörőház? — Mindenekelőtt a Hajós Alfréd DSE vízitáborára hív­nám fel a figyelmet. Mohácsig összesen 228 folyamkilométert tesznek majd meg a résztve­vők, szám szerint összesen 35-en. Közülük 5 erdélyi fia­tal térítésmentesen lesz tag­ja a csapatnak. E nagyobb túra mellett kisebb, 2—3 na­pos kirándulással egybekötött evezötúrákat szervezünk. Na­gyon népszerű ugyanakkor a Zamárdiban június végén megrendezésre kerülő népi szaktábor. Ide a citerazene- kar és a néptáncegyüttes uta­zik; végül 15—20 úttörő fog táborozni Mártélyon, az otta­ni ifiképző táborban. Jó cserealap — Kik jelentkezhetnek ezekre a programokra? — Akik tagjai az úttörőház­nak és annak munkájából egész évben becsületesen ki­vették a részüket. Az ily módon, tehát az út­törőház szervezésében azon­ban akárhogy is számolom, 140—150 gyereknél nem tábo­roznak többen. Vácott és kör­nyékén viszont körülbelül 10 ezer úttörőt tartanak nyilván, tudom meg Csengeti Klára úttörőelnöktől. Vajon mi lesz a maradékkal, ha egyáltalán maradéknak nevezhetjük a kis híján egészet? Nos, róluk a csapatok maguk gondoskod­nak. Előreláthatólag mintegy 1600 váci úttörő nyaral majd az ország különböző pontjain. Nincsen olló, szab a gép A legsikeresebbeknek a ván­dortáborok Ígérkeznek. A na­pi 15—20 kilométeres hátizsá­kos gyaloglás, a nomád élet valószínűleg sokak számára vonzó, az Ormánság vagy Ve­lence környéke pedig ideális környezetet teremt mindeh­hez. Jó cserealapnak bizonyul, és számos további lehetőséget képes biztosítani a pokol-szi­geti úttörőtábor. Az itteni el­helyezésért mecseki, har­kányi, hajdúböszörményi tá­borozással „fizetnek” a más­honnan ideérkező csapatok. A pokol-szigetihez hasonló hely­zetben csak Ácsa és Szob van a környéken, a többiek viszont csere híjén önállóan kénytelenek megszervezni a szünidei elfoglaltságot. Sátras romantika A váchartyániak például Szegedre utaznak, a sződlige- tiek pedig új ötlettel álltak elő. A csapatpénztárt sátrak­ba, hálózsákokba fektették, így az úttörők mintegy há­romnegyedét el tudják vinni akár hosszabb kirándulásokra is. A nehézségek ellenére a körzet 30 úttörőcsapatából 23 szervez táborozást. Sajnos a költségek emelkedtek, ezért a tavalyihoz képest többet kell befizetniük a gyerekeknek. És hogy senki ne kerüljön emiatt hátrányba: a váci családse­gítő központ a város csapa­taiból .?—3 úttörő nyaralásá­nak költségét magára vállal­ta. Falusy Ésigmond Új színfolt a régi téren Vácott, a Március 15. tér új színfoltja a kerti székekkel, asz­talokkal bővített presszó. Szép környezetben, a szabadban ká­vézhat a turista. (Vimola Károly felvétele) Megkérdezték — megkérdeztük Mikor száll a füst? A szerkesztőséget telefonon megkereső olvasónk szerint este, méghozzá a DCM mind­három nagy kéményéből. Mint elmondta, például, június 16- án este tíz óra körül tapasz­talta, hogy a három kémény ontja a füstöt — véleménye szerint, azt a képzetet keltve a lakosságban, hogy sötétben, orvul szennyezik a levegőt. Még azt is hozzátette, hogy mindenki megértené, ha azt mondanák a DCM vezetői: nem tudnak tenni ellene, de elvárják a nyíltságot, az egye­nes tájékoztatást. ★ Nos, ezt a nyíltságot, az egyenes tájékoztatást kértük Pintér Sándortól, a DCM igaz­gatójától is. Ebben nem is volt hiány: — Most is megy mind a három kemence, és füstöl Tanuljunk nyíltszívűséget A legmodernebb tervező és szabász gépsor dolgozik a Senior váci gyárában. Itt együtt készül az alapanyag és a kész ruha is, ezért is vigyáznak a gazdaságos munkára. Teknős Julianna tervező (a képen) nem ollóval dolgozik, hanem a Plotter rajz­gépen készíti el a mérethű szabásmintát (Vimola Károly felvétele) Sajnos, ezen már nem tu­dunk változtatni! Belénk rög­ződött, elfogadtuk, ezzel élünk. Az egymással szembeni türel­metlenségről, tiszteletlen ma­gatartásról van szó. Hová tűnt a jó modor, miért nem fi­gyelünk a másikra? — csupa kérdőjel. Azt hittem, hogy míg a világ világ, így is ma­rad mindez. Ám szerencsére kellemesen csalódtam, s bár né­hány száz kilométerrel odébb, de még határainkon belül, Göcsej fővárosában. A zalai emberek kedvesek, jóindulatúak. Az eladók mo­solyognak, szemmel láthatóan jókedvűen szolgálnak ki. S ha már minden a kosárban — inkább kétszer, mint egy­szer sem — megköszönik a vásárlást. Hogy mindez miért jutott most eszembe? Mert kezdtem hozzászokni a zalaegerszegi jó modorhoz, s ezt várom, vár­nám itthon, a főváros környé­kén is, de sajnos mindunta­lan csalódnom kell (tisztelet az elenyésző kivételnek). Mi­felénk a mit válogat, ha nem tetszik, hagyja itt! vagy ne tartson fel, nem látja, milyen hosszú a sor! mondandó járja. A vásárló — aki ugyanannyit fizet Vácott, mint mondjuk, Zalában — sóhajt egy nagyot, aztán vagy megveszi, amit eléraktak, vagy nem. A me­részebbek megpróbálnak rek­lamálni. de ez felesleges, sőt, nem egy esetben vásárlótár­saink torkolnak le. Miskolci ismerősömmel be­szélgettem erről a kényes té­máról, aki megnyugtatott: nemcsak az ország nyugati, hanem a keleti, sőt, déli pe­remvidékén is kedvesek, ven­dégszeretők az emberek. Ne­künk, Pest környékieknek az a pechünk, hogy átvettük a fővárosban tapasztalható ro­ESSN 0133—275» (Váci Hírlap) hanó, lüktető, mással nem tö­rődő magatartásformákat. Ez a ti viselkedéseteken, megnyil­vánulásaitokon is érződik — mondta a barátom. Valóban így volna, már gyermekeinket is így nevel­jük? Erre nehéz lenne választ adni, s nincs is bátorságom, hogy ezt megtegyem. Sajnos, Vátott és környékén is ta­pasztalható a mi vagyunk a pestiek, ti a vidékiek szem­lélet. Pedig volna mit tanul­ni a vidékiektől. Elsősorban emberszeretetet, nyíltszívűsé­get. De vajon tudnánk-e még ezen változtatni? Talán igen, s abban az esetben írásom el­ső sora így hangoznék: sze­rencsére ezen még tudtunk változtatni. Széles Tamás mind a három kémény — vi­lágosított fel bennünket az igazgató. — Ez így'van éjjel is és nappal is, hosszú évek óta. Egyszerűen nem tudjuk orvul vagy alattomosan szenyl nyezni a levegőt, csak nyíltan és mindenki szeme láttára. Ugyanis ez' a három nagy ké­mény szűrés nélkül bocsátja ki a füstöt és a port, ha mű­ködnek a kemencék. Mivel nincs szűrő, nincs is mit ki­vágj' bekapcsolni. Sajnos, egyelőre ez a helyzet... Mozi Kultúr filmszínház (Lenin út 58.): június 23-án fél 6 és fél 8 órakor 18 éven felüli né­zők tekinthetik meg A taxi­sofőr című amerikai kaland- filmet. — Június 24-től 26-ig délután fél 4 és este fél 6 órakor — Budapesttel egy idő­ben — vetítik A kicsi kocsi Monte-Carlóba megy című amerikai filmvígjátékot. Ren­dezte: Vincent McEveety. Fő­szereplők: Dean Jones, Don Knotts és Julie Sommars. — Mindhárom napon, este fél 8 órakor a Kék villám című amerikai filmet játsszák, Roy Schneider főszereplésével. Videoprogram (az épület kamaratermében): június 23- án és 24-én A félkezű bokszo­ló című hongkongi kaland­film; június 25-től 28-ig a Fiúk a C-csapatból című há­borús filmtörténet a mini­mozi műsora. Az előadások 19 órakor kezdődnek. Váci kertmozi (a városi könyvtár szomszédságában): június 23-tól 26-ig 21 órakor kezdődő előadáson szabadtéri filmszínházban is megtekint­hető A kicsi kocsi Monte-Car­lóba megy című vidám törté­net. A Pest Megyei Vendégíátóipari Vállalat 1988. szeptember 1-jétől, versenypályázat útján szerződéses vállalkozásba adja a 301. u.Fehér Galamb éttermet Címe: Vác, Lenin út 37. A versenytárgyalás augusztus 9-én 10 órakor lesz az igazgatóságon (Vác, Széchenyi út 19.). Tájékoztató adatokkal a vállalat váci igazgatósága szolgál, július 11 -étöl.

Next

/
Thumbnails
Contents