Pest Megyei Hírlap, 1988. június (32. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-18 / 145. szám

Színházi levél Nottön fogy Korszerűbb könyvtári szolgáltatásokat Munkahelyük az egész megye Az országod átlagnál Jobbnak mondható Pest megye szakszervezeti könyvtárainak ellátottsága, számuk is itt a leg­magasabb. A múlt év végén a hálózatban 204 könyvtárat tar­tottak nyilván. Igencsak időszerű most jövőjükkel foglalkoz­ni, hiszen jelenlegi gazdasági helyzetünk befolyásolhatja a könyvtárak fennmaradását. Erről beszélgettünk Kenyéri Kor­néliával, a központi könyvtár vezetőjével. Évadzáró tár­sulati ülések idejét éljük. Egymás után je­lennek meg a .szűkszavú be­számolók színházaink szezon végi számvetéséről. Aki fi­gyelmesen olvassa ezeket a , híreket, észreveheti: legyen bár szó budapesti vagy vidé­ki színházról, a társulati ülés egyik fő témaköre az évad fi­nanciális helyzete. Más szó­val: egy olyan összejövetelen, amelyen elsősorban és min­denekelőtt az elmúlt tíz hó­nap művészi tevékenységét kellene értékelni, amikor a színházak vezetőinek számot kellene adniuk arról, mit s hogyan valósítottak meg a szeptemberben kinyilatkozta­tott tervekből, mire jutott a színház, mint művészeti mű­hely, mit mutatott fel a szín­házművészet értékeiből — e kérdéseknek elébe tolakszik a főkönyvelői értékelés. Igen, a színház természete­sen pénzügyi vonatkozású in­tézmény is. Nemcsak nálunk, mindenhol a világon. Lehet ál­lami vagy magánszínház, kaphatja a fenntartásához szükséges (nem csekély) ösZ- szegeket állami vagy városi költségvetésből, s szerezheti magántőke vagy más, nem ál­lami forrás jóvoltából — vagy beszedheti a jegyek árából —, pénz nélkül színházat csinál­ni nem lehet. Sosem lehetett. Pontos kimutatások maradtak fenn a görög vagy a római színházak költségvetéseiről éppúgy, mint a középkori misztériumjátékok költségei­ről, a felhasznált kelmék és kellékek áráról, a színészek fizetéséről. Amikor a királyi vagy főúri színházak létrejöt­tek, a király vagy valamelyik gazdag arisztokrata fedezte a kiadásokat. Mi is emlékezhetünk: az el­ső állandó — s külön e cél­ra épült — pesti magyar szín­ház (a későbbi Nemzeti Szín­ház) közadakozásból épülhe­tett feL Nem mondom, hogy a kü­lönböző anyagi források álta­lában nagyon bőségesen bu­zogtak valaha is a színházak körül. De az tény, hogy a megfelelő szervek, intézmé­nyek tudták: ha hagyják el­sorvadni a színházat, valami olyasmitől fosztják meg az ál­lampolgárokat, amit más nem pótolhat, vagy amit később, jobb időkben, már maga a színház sem tud pótolni. Ezért tettek néha igen komoly erő­feszítéseket a már létrejött színházak működésének bizto­sítására. Könnyebb valamit életben tartani, mint kimúlta után az újraélesztéssel pró­bálkozni. Nem kétséges, a mai ma­gyar színház s a színházmű­vészet nagyon nehéz helyzet­ben van. Mint ahogyan álta­lában nehéz helyzetben van a művelődés és a kultúra vala­mennyi ága, területe. Évek óta tartó lassú (vagy nem is olyan lassú) leértékelődésnek, az egész terület egyre észre­vehetőbb háttérbe szorulásá­nak vagyunk- tanúi. Általában a kultúra, a kultúrán belül a művészetek, s a művészeteken belül a színház nem kapták meg azt a feltétlenül szüksé­ges társadalmi figyelmet, amely nélkül hatékonyan nem működhetnek. Erre a megálla­pításra jutott néhány napja a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége központi vezetősé­gének ülése is. Innen nézve ■ persze a sok panasz, gond kö­zepette a színház panaszai és gondjai csak részek a nagy egészben. Sőt, még távolabbra pillantva, a kulturális és mű­vészeti élet panaszai és gond­jai nagyon szorosan összefüg­genek az ország gazdasági, pénzügyi és egyéb panaszaival és gondjaival. Elképzelhetet­len is, hogy régi, ma már alig használt terminológiával élve — az alap ne hasson ki a felépítményre Ha egy or­szág nagvon súlyos gazdaság- szerkezeti. financiális, gaz­daságirányítási, politikai irá­nyítási problémákkal küzd, ha a bevezetett sok új intézke­dés, a személyi adórendszer­től a munkaerő-gazdálkodási nehézségekig az emberek mindennapjait át- meg áthat­ja, bizony érthető, hogy a művészetekre kevesebb gon­dot fordítanak. És mégsem érthető. A tu­domány, a kultúra, a művé­szetek ugyanis, ma már bizo­nyítottan és elismerten, nem felesleges beruházások. Pers­pektivikusan, hosszabb távra nem lehet más megoldás, mint e területek megerősítése. A létre nem jött szellemi termék, a létre nem jött művészi al­kotás nem pótolható, nem be­helyettesíthető. S ha azért nem jönnek létre, mert hiány­zott a pénz, az lehet magya­rázat, de nem lehet érv. A tények azonban tények. A színházak állami dotációja — kissé faramuci, kifejezéssel élve — nöttön fogy. Ha va­lamelyest növelni tudják is az összegeket, ezek a külön­böző, jól ismert okok miatt a valóságban egyre keveseb­bet érnek. Sok színházunk a dotáció nagyobb hányadát kénytelen az üzemeltetési költ­ségekre fordítani. Az áramfo­gyasztás egy színházban ha­talmas; a fűtés költségei úgy­szintén. Különösen hangzik, de a színházak költségvetésé­nek tulajdonképpen a sze­mélyzet fizetése a kisebb ré­sze. Azaz nem a bérek ke,- rülnek sokba. A színházban — majdnem ugyanúgy, mint a filmkészítésben — a színész a legolcsóbb. Egyetlen jelme­ze jóval többe ke&l, mint esetleg többhavi fizetése. Nemrég adták át az orszá­gos színházi találkozó díjait, Valamennyi igazán jogosan odaítéltnek tekinthető. E dí­jak valójában egy hősiesen, erején felül dolgozó és telje­sítő színházi elitet jutalmaz­tak. S rejtezik bennük egy nagy ellentmondás is; a leg­jobb társulatok, a legjobb rendezők, színészek a nagyon nehéz körülmények között is képesek voltak kiemelkedő produkciók létrehozására. Te­hát — mondhatná valaki —, ha a színházra nincs pénz, az ezek szerint nem is olyan nagy baj, kitűnő teljesítmé­nyek így is születnek. (A vé­lemény nem is olyan abszurd; lehetett hallani hasonlókat, ha kissé ködösítőbb fogalmazás­ban is.) C sakhogy a találkozó nyolc kiadott díja közül négyet egyet­len színház kapott (a kaposvári), és egyetlen produkcióért (Ederman Az ön­gyilkos című darabjáért). Hol volt a többi színház? Hol a színvonal magas átlaga „a körülmények dacára"? Biz­tos, hogy ez a színvonal nem­csak pénz kérdése, hanem személyi problémák, vezetési stílus, irányítószervek módsze­reinek kérdése is. De a ta­lálkozón látott előadások nem kis hányada egyebek között azért is volt gyönge, átlagon aluli, mert szinte kiabált a színpadról a pénztelenség, a gyatra díszletek és olcsó jel­mezek snasszsága. Nem tudom, hogyan, hon­nan, s ki adhatna több pénzt a magyar színházra a ma­gyar művészetekre, a magyar kultúrára. De hogy valakinek, valakiknek adni kellene, az napról napra nyilvánvalóbb. Takács István Videó, kazetta, lemez — A szakszervezeti könyv­táraknak nagyobb szerepet kell vállalniuk a gazdaságpo­litikai átalakulás emberi té­nyezőjének szolgálatában — magyarázza Kenyéri Korné­lia. — A Szakszervezetek Pest Megyei Tanácsa együttműköd­ve áz iparági-ágazati központi vezetőségekkel, megyebizott­ságokkal, titkárságokkal, java­solja, hogy a megyei szervek tűzzék napirendre és tekint­sék át területükön az alap­szervezeti könyvtári hálózat helyzetét, működésének ta­pasztalatait. Együttesen kez­deményezik és javasolják, hogy az alapszervezetek utal­ják a bizalmitestületek hatás­körébe a könyvtárak fenntar­tására vonatkozó alapvető kérdéseket és rögzítsék kol­lektív szerződésben a fenntar­tás tényét és feladatait. — Napjainkban több válla­latot, gyárat szerveznek át. Hogyan érinti ez a könyvtára­kat? — Arra készteti a központi könyvtárat, hogy hálózatfej­lesztési tevékenységében ru­galmasabb legyen. A változ­tatás elveit egyébként már kialakítottuk. Modernebb könyvtári szolgáltatásokkal szeretnénk bővíteni tevékeny­ségünket. Például video­filmek kölcsönzését is biztosít­hatnánk. Egyre drágábbak a folyóiratok és egyre többféle van belőlük. Ezeket is olva­sóink rendelkezésére kellene bocsátani. Sőt: több „hangzó” anyagot beszerezni -- Jsazet- tákat, lemezeket. — Számíthatnak-e a válla­latok segítségére? — Még nem tudom, bár ez is lehetne egy megoldás: az általuk vásárolt anyagot könyvtárainkban helyezhetnék el. Reméljük, hogy különböző céltámogatásokból legalább a nagyüzemi önálló könyvtárak­ban gyűjthetünk, kölcsönöz­hetünk audio-vizuális doku­mentumokat. Továbbra is cé­lunk, hogy munkánkban ki­emelten foglalkozzunk a hát­rányos helyzetű rétegek és az ifjúság olvasóvá nevelésével. Bizonyítani kell — Nem egy helyen hallot­tam, hogy kevés a műszaki irodalom. Ez a helyzet meg­változik-e? — Valóban, az igény eltoló­dik a termeléssel foglalkozó könyvek irányába. Bár ezt a jelenséget nem észlelem a me­zőgazdasági üzemekben, tsz- ekben. Ám a hálózatban levő könyvtáraink nagyobb részt vállalhatnak a szakirodalmi információk közvetítéséből. Üj jelenség és jo dolog, hogy gyűjtik és terjesztik az adott munkahely életére vonatkozó üzemismereti dokumentumo­kat. Viszont emellett a jelen­leginél szélesebb körben ala­kíthatnának ki szakszervezeti különgyűjteményeket. — Milyen körülmények kö­zött működnek a könyvtárak? — A központi — mint lát­hatja — a többihez hasonlóan helyszűkével küzd. A váci körzeti könyvtár nemrégiben megfelelő helyre került. A ceglédivel azonban nagy a gond. Félő, hogy a vasutas­szakszervezet előbb-utóbb föl­számolja azt a rossz állapotú épületet. Az SZMT-nek pedig nincs anyagi erőforrása á könyvtár elhelyezésére. A 180 letéti könyvtár közül 23-nak önálló helyiség jutott, a többi munkahelyen szekrényekben tárolják a könyveket. Ebben az ötéves tervben azonban helybővítésre nem számítunk. Annak azonban nagyon örü­lök, hogy mindenhol megsza­vazták a könyvtárak költsé­geit. Emelés nem történt, de legalább szintentartásról be­számolhatok. — Gyakorlatilag ez vissza­lépést jelent? — Igen, az. áremelések miatt lehet így fogalmazni. Ugyanakkor az 1982-es átlag­árszinthez képest tavaly mintegy kétszeres volt az emelkedés. A jövőben tehát a könyvtárügynek jobban be kell bizonyítani a hasznossá­gát. Ami mindig meg szokott nyugtatni: a hálózatban 21 ezer olvasó van. Igaz, a tíz évvel korábbihoz képest hu­szonöt százalékos a csökkenés, de akkor még Dunakeszin és Százhalombattán az egész vá­ros ellátása a mi feladatunk volt. Elveszett kötetek — Hogyan tudják áthidalni, hogy kisebb összeget fordít­hatnak vásárlásra? — Kevesebbet veszünk egy- egy kiadványból. A művészet- történeti sorozatból mindössze kettőt vásároltunk és névre küldjük, időbeni előjegyzés alapján. Az' új könyveket automatikusan kijuttatjuk, hi­szen ide a társadalmi munká­sok nem tudnak bejönni vá­logatni. — Hányán dolgoznak a há­lózatban? — összesen 268-an, de eb­ből csak 29 a főfoglalkozású. Közülük tízen a központban. Ám mindegyikükhöz legalább huszonöt-harminc könyvtár tartozik, s így állandóan a megyét járják. Csodálatos, hogy mindig akad új és új olyan fiatal, aki magáénak ér­zi a könyvtárügyet, s minden érdek nélkül tenni akar érte valamit. A 160 társadalmi munkás igen nagy segítsé­günkre van! Régóta itt va­gyok, s magam is úgy érez­tem, hogy alig-alig megy elő­re a könyvtárügy. 1984-ben tíz évre visszamenőleg meg­néztük az adatokat, s kide­rült, hogy ez idő alatt hu­szonhét könyvtárat építettek, illetve bővítettek. Hatszázti- zenkét ezer példányunk alap­ján általában az első három megye közt tartanak nyilván bennünket. — Miket szoktak „elveszí­teni” az olvasók? — A sikerkönyveket: Mol­dovai, Végh Antalt, meg azo­kat, amiket az aluljárókban árulnak. Ám volt olyan idő­szak, amikor az Anyák köny­ve volt hiánycikk. Az év ele­jén készítettünk egy felmérést 24 letéti és — kontrollként — három önálló könyvtárban. 1137 kölcsönzési kártyát néztünk meg. Nagyon örül­tünk, hogy a klasszikus és modern szépirodalom, vala­mint a bűnügyi irodalom azo­nos százalékot ért el. Érdekes, hogy a fantasztikus regénye­ket alig viszik, s a lektűr, a szórakoztató irodalom iránt is jóval kisebb az érdeklődés. Rendkívüli módon megnőtt viszont az igény a közhasznú ismereteket tartalmazó köny­vek iránt — a kertápolástól az adózásig — a legkisebb brosúrát és a közgazdasági alapműveket is beleértve. A memoárirodalomban Szako­síts Klára könyvén kívül nem volt siker. Talán mert a fo­lyóiratokban sok visszaemlé­kezés jelenik meg. Szépen nő az olvasók foglalkozásához kötődő irodalom iránti igény. Például a Nagykőrösi Kon­zervgyárban a technikusok a régi szakácskönyveket tanul­mányozzák. Ez már megerő­sített bennünket abban, amit évek óta szorgalmazunk: bő­víteni kell a szakirodalom tá­rát. ÍRÓVÁ AVATNAK. Kelen­földén, a gyárak tőszomszéd­ságában, egy ütött-kopott bér­ház poloskaszagú hónapos szo­bájában törékeny testalkatú fiatalember, a nélkülözéstől és a betegségtől elcsigázva kuporog az ágyban, és a tér­dére fektetett rajztábla fölé hajolva már napok óta rója a sorokat. Megszállottként dol­gozik. Egyik délelőtt azután hátradől a feje alá gyűrt pár­nára, könnyektől fátyolozott tekintetén átsugároznak az öröm fényei. Hosszú vajúdás és számos elvetélt kísérlet után megszületett az az írás, melyben a huszonkét éves Kodolányi János megtalálta önmagát, és azt a hangot, mellyel mondanivalóját a ké­sőbbiekben is oly megrázóan tudta tolmácsolni. Ez a mű a Sötétség című elbeszélés volt, melyben — saját vallomása szerint — először fogalmazta meg gye­rekkora színhelyét, a népe körében szerzett tapasztalato­kat, a keserű, tehetetlen láza­dást, a saját sorsa reményte­lenségét, a saját élete sivata­gi magányát. Hőse, Juli, az ormánsági fiatalasszony an­nak a' ’ifiégróiitóít paraszti életnek lesz az áldozata, me­lyet a nagybirtok lelket pusz­tító, tisztességet fölfaló átka hozott erre a vidékre. Itt már nem változik semmi. Még a lepedő alatt kiterítve fekszik a második gyermekét a szí­ve alatt hordott meny, de a többiek már sunyi kisszerű- séggel sodorják tovább sorsuk durva fonalát. Ugyanakkor a szobában „a kopott aranyozá­sa falitükör csapzottan izzad­ta ki magiból a ráhulló vaksi fényt, a falakat gőzcseppek verték ki, hályogosak voltak az apró ablaktáblák sötét sze. mei." Kodolányi János nagy és főleg keserves utat tett meg, m;g eljutott a Sötétség meg­írásáig. Egy széthulló közép- osztálybeli család gyermeke­ként megismerte annak a vi­lágnak a kiúttalanságát, ma­gatehetetlenségét. ő maga az olvasásban, majd később az írásban talált menedéket. El­ső versesköteteinek később hátat fordított, legszívesebben meg nem történtté tette vol­na. Mint erdőfőtanácsos fia, Vajszlón élt sokáig. A saját házából kiebrudalt nép hely­Az Alomkommandó Színházi díjak Tegnap délután adta át a Fészek Klubban a Fővárosi Tanács színházi díjait Iványi Pál tanácselnök. Idén a teg* sikeresebbnek Sütő András Álomkommandó című darab* jának vígszínházbeli bemu* tatását ítélte a zsűri. A mai magyar irodalom ápolásáért jutalmazták á Radnóti Miklós Színpadot. A Befejezetlen for­radalom című egyetemi szín­padi előadás és az azonos cí* mű könyv a szocialista mű* vek kategóriájában kapott dí* jat. A legtöbb fiatalt a Ka* tona József Színház vonzot* zete mélyen fölkavarta és ez adta igazán az írótollat a ke­zébe. Később családjával is szakított, hogy lázadó eszmé­nyeihez hű maradhasson. Ez­zel a legnagyobb nélkülözéseit terhét vette magára. így amikor letisztázott és Móricz Zsigmondnak aján­lott elbeszélésével a zsebében felkereste a Nyugatot, a villa­mospénzt is alig tudták a fió­kok mélyéről valahogy össze­kotorni. Első alkalommal nem sikerült ugyan Osvát Ernővel találkoznia, Gellért Oszkár vette át a kéziratot. Szomo­rúan bandukolt haza. Másod­szor azonban már kifényese­dett körötte a világ. Osvát a maga mértéktartó szűkszavú­ságával, ám érezhető meleg­séggel méltatta az írást. A Sötétség megjelent, Mó­ricz a Nyugatban olvasta, tet­szett neki., megismerkedtek. A második írás, melyet Osvát- hoz vitt, a Böbék Samu bú­csúja volt, mely szintén or­mánsági környezetben játszó­dik. Kodolányi megtette első lépéseit a pályán. (A rádió íróvá avatnak című műsorá­ban az indulás éveit eleveníti feli Tüskés Tibor bevezetője és a Sötétség dramatizált vál­tozata.) KÉT KÖZSÉG „FRIGYE”. Örkény és Táborfalva társu­lása nem tekinthető a legfel­hőtlenebb házasságnak. Aj idők folyamán számos torzsal­kodás támadt közöttük. Most — Körmendi Zsuzsának, la­punk rovatvezetőjének a jegy­zete szerint — Táborfalva be­bizonyította, hogy lehet sok dologban közös nevezőre jut­ni, ha megvan a kölcsönös akarat. Örkény évek óta bi­zalmatlanul szemléli a másik közösség törekvéseit a köz- művelődés kiszélesítésére, melynek magva a táborfalviak híres ifjúsági és felnőtt cite- raegyüttese. Büszkék is rá a helybeliek, s szinte a műve­lődés jelképévé vált körük­ben. Most végre kétéves hu­zavona után tető alá hozták a közművelődési és népzenei egyesületet. Az idén viszont a táborfalvaiak éppen Ör­kényben rendezik meg az or­szágos népzenei tábort, töre­kedve a jószomszédsági vi­szony megteremtésére, illetve ápolására. Az országos színházi találkozó zsűrije a legjobb női alakítás díját Törőcsik Marinak adta Az oroszlán télen és a Kozma című darabokban játszott szerepeiért Sz. E. A Vác és Vidéke Áfész október 1-jétől szerződéses üzemeltetésbe adja: 1. sz. bisztró, Kösd 4. sz. italbolt, Rád 35. sz. italbolt, őrbottyán 24. sz. húsbolt, Vác, Földvári tér 2. sz. gazdabolt, Vác, Piac tér. A pályázatokat 1988. július 14-ég nyújtsák be a szövetkezet központjában (Vác, Erzsébet u. 22.). A versenytárgyalás ugyanitt lesz július 21-én 14 órakor. Felvilágosítást nyújt a kereskedelmi főosztály. V. A. ta. Rádiófigyelő \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents