Pest Megyei Hírlap, 1988. június (32. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-18 / 145. szám
MEÜ \Ei, Ars poetica öröklétet dalodnak emlékezet nem adhat. Ne folyton-változótól reméld a dicsőséget: bár csillog, néki sincsen, hát honnan adna néked? Dalod az öröklétből tán egy üszköt lobogtat s' aki feléje fordul, egy percig benne éghet. Az okosok ajánlják: legyen egyéniséged. Jó; de ha többre vágyói, legyél egyén-fölötti: vesd le nagy-költőséged, ormótlan sárcipődet, szolgálj a géniusznak, add néki emberséged, mely pont és végtelenség; akkora, mint a többi. Fogd le a lélek árján fénylő forró igéket: táplálnak, melengetnek valahány világévet s a te múló dalodba csak vendégségbe járnak, a sorsuk örökélet, mint sorsod örökélet, társukként megölelnek és megint messze szállnak. Beszélgetés ifjúkori önmagámmal Mindössze négyesztendős, amikor megtanul nagy álló betűkkel írnil Ettől kezdve valami belső ösztöntől hajtva megpróbálja versben kifejezni gyermeki gondolatait. Ilyeneket, hogy Vége, vége már, elmúlott a nyár. Bár — mint egyszer meg je-' gyez.te — lehetséges, hogy ezeket nem ő költötte, hanem csak hallotta és azokat rótta ákombákom betűivel papírra. Mindenesetre a Szombathelyen született és a keme- nesaljai, vasi tájon nevelkedett Weöres Sándor már tizennégy éves korában bekopogtatott a helyi újság szerkesztőségébe egy írásával, hogy azután egy esztendő múlva Bónyi Adorján méltató sorainak társaságában megjelenjen néhány-költeménye a Pesti Hírlapban. És mindössze tizennyolc esztendős, amikor Babits Mihály is pártfogásába veszi a Nyugat kebelén belül az ifjú poétát. Lebilincselően gazdag, hanghordo- zásában páratlan művészi készségével szinte megbabonázta az olvasót. Már kezdettől fogva töviről hegyire ismerte a költészet -szabályait,,-», hangulati hatások bonyolult áradásában ösztönösen kiigazodott, képzettársításainak szabad csapongásait pedig valami reá jellemző belső fegyelem tartotta kordában. Pedig, mint egy beszélgetés során elmondta, esze ágában sem volt az, hogy költő legyen. Mint egyetemista Pécsett sok mindenbe belekóstolt.' Hallgatott fél évet jogot, majd földrajz—történelmet, később a filozófiát választotta, ebből szerzett doktorátust. Végül mégis a költészet mellett kötött ki. Mikor ars Mit éreztél, mikor elhagyatott voltál s a hó, a jég befalazott? Nem volt tanyád körül kerék nyoma, csak néhány vadmadár s éhes kqtya, Kis kagylók a havon tappancsaik bélyege... Csizma-nyom alig-alig. Mit éreztél, mikor határtalan fagy-tenger övezett baráttalan? — Olvastam könyveim, ott volt velem közönyös társakul múlt és jelen, olvastam könyveim közömbösen, tél, menny, élet, halál mindegy nekem. — Könyörgés Láthatatlan kör-pántokon keringő égi tüzek, alattatok, mint a hangya, egyetlen morzsát viszek, az is súlyos, a hozományomtól összeroskadok, bár jutna egy sugár a hatalmatokból, kör-pályás csillagok. Ő ismeretlen teher súlya! ti öröktől ismeritek, öröktől örökre körbe vinni nem rcstelitck, így forgatjátok az egész világot, bátran, könnyedén! de ércetekből egyetlen szilánk: mire megyek én? poeticája felől faggatták, legtöbbször kitért a nyílt, egyenes válaszadás elől. Nem hevített soha az eredetiség, sokkal inkább, hogy a meglévő értékekhez valamilyen saját értékkel járuljak hozzá — mondotta egyszer. — Úgy látszik, van olyan alkotó- típus, amely ik csak úgy tudja ftitejezni a világot, hogy folyton más és más formába bújik. Mindig maszkot visel, de ez a maszk nem arra szolgál, hogy rejtőzzék, hanem arra, hogy a maszkon keresztül, a váltott maszkon keresztül mennél többet, mennél többfélét kifejezhessen. A kezdeti osztatlan sikerek után mondanivalóját illetően kézdtek megoszlani a vélemények. Többen megpróbálták, hogy költészetének szflkebb varázsudvarába behatolva •alkotói egyéniségéhez, közelebb férkőzzenek. Kivételes értékeit egyáltalán nem tagadva igyekeztek titkát megfejteni. Nehezen boldogultak ezzel, mert Weöres Sándor fogalmi rendszere eltér nemcsak a mindennap megszokottól, hanem az iroda- lomtörténetileg szentesített szokványos értelmezésektől is. Az ő világát valamilyen mitikus fény tartja derengő félhomályban, amelyben alakjainak mozgása talányosnak tűnik a vakító napfényhez szokott’ szem számára. Éppen ezért a versekkel váló gondolati azonosulás is nagy fokú elengedettséget Jáván az olvasótól. Segít ebben a költő azzal, , hogy minden sorát hagy műgond jellemzi,; a zenei hatások tökéletesen visszhangoznak a mondanivalóval; ami szemre szép, az a fülnek is szépen szól. Mindehhez álljon itt Weöres Sándor művészi hitvallása, melyet műveinek legutóbbi gyűjteményes kiadásához fűzött: Célom nem a gyönyörködtetés, nem is a szokatlantól irtózok bosszantása; értenek-e, azzal sem törődöm. Mást akarok; eleven áramot sugározni, amelytől megrázkódik az ösztön, érzelem, ész, képzelet, szellem, az egész lény; ne csak az ember olvassa a verset, a vers is az embert. Átvilágítani és felrázni óhajtalak, hogy átrendez- hesd magadat zárt,, véges, egzisztenciális énedből nyitott, szociális, kozmikus énné. A kommunisztikus embert hívom, aki ráeszmél a birtoklás, rang, erőszak kényelmetlenségére, külső érvényesülés helyett testilelki önmagát emeli egyre értékesebbé. Szombathelyi Ervin (Az illusztrációkat a költő Magyar etűdök című kötetéből vettük.) Hetvenöt éves i/d&rHA
