Pest Megyei Hírlap, 1988. június (32. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-17 / 144. szám
PEST MEGYEI VflSC PHOLETÁRJflí, EGYESÜLJETEK! XXXII. ÉVFOLYAM, 144. SZÁM Ára: 1,80 forint 1988. JÚNIUS 11., P£NTJEK Kormányszóvivői tájékoztató Ülést tartott a Minisztertanács A Minisztertanács csütörtöki üléséről a kormány szóvivője a következő tájékoztatást adta: A Minisztertanács ülésén jóváhagyólag tudomásul vette Grósz Károly beszámolóját Radzsiv Gandhival, az Indiai Köztársaság miniszterelnökével folytatott tárgyalásairól. A kormány jelentést hallgatott meg a Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok ügyeivel foglalkozó állami tárcaközi bizottság tevékenységéről és letelepedési alapot hozott létre. A Minisztertanács meghatározta a KGST 44. ülésszakán részt vevő magyar küldöttség tárgyalási irányelveit. A kormány döntött a központi állam- igazgatási szervek háttérintézményeinek korszerűsítéséről. A Minisztertanács elfogadta a magyar olimpiai csapat felkészüléséről adott jelentést. Lassan halad a háttérintézmények átszervezése MA: áfisüf »ÉPP ezért az idén a szál, lítóvállalatok korábban nem GS VKinUSTtKOKSIM alkalmazott eszközökkel igyekeznek javítani a helyzeten. Így például a Középmagyarországi Tejipari Vállalat az idegenforgalmi szezonban a szokásos szállítási járatok mellett úgyneve- '^ett sleptúrákat is indít a ráckevei térséghez tartozó '‘«.feleségekbe, így az igényeknek megfelelően akkor is érkezik friss tej és tejtermék, ha korábban nem rendel- ■■■■táldmeg az üzletek vezetői.’’ (3. OLDAL) úotfollői Ez a játékos> kötetlen verseny_ .. , , forma már korábban sikert aratott ScÖeéltiSUXOS szűkebb pátriánkban, s az eseményt most felújítottuk. Hagyományos sportágaknál, így például kispályás labdarúgásban, menet közben bárki beállhat a mérkőzésre, illetve abbahagyhatja a játékot.”. (7. OLDAL) Nemesprém fenyésxfetep vább fejlesztik a nercállatállományt kanadai nyokkal növelik.” '„E telepen a kékróka tenyész- 1 tése mellett a nemzetközi divatpiac igényeit követve to- és ezüstróka-tenyészetet is. Az és skandináv eredetű példá- (8. OLDAL) Országos tanácskozás Gödöllőn Többet ér az áránál Bányász Rezső, a Minisztertanács ülését követő szóvivői értekezleten kommentálla Gró— Károly miniszterelnöknek a kormányt lésen elhangzott beszámolóját Radzsiv Gandhival folytatott tárgyalásairól. Elmondta, hogy a magyar kormányfő értékelése szerint a megbeszélések rendkívül közvetlenek, szívélyesek, baráti szelleműek voltak A kormányülésen — Marjai József miniszterelnök-helyettes, hazánk állandó KGST- képviselőjének előterjesztésében — meghatározták a KGST soron következő, 44. ülésszakán részt vevő magyar küldöttség tárgyalási irányelveit. A szóvivő elmondta, hogy a júliusban Prágában megrendezendő ülésen megvitatják a sokoldalú együttműködési mechanizmus átalakításának szakaszaira kidolgozott javaslatokat, a nemzetközi szocialista munkamegosztás kollektív koncepciójának tervezetét, az 1991—1995. évi tervkoordináció programját. Áttekintik a tudományos-műszaki haladás komplex programjának végrehajtását. A magyar fél az ülésszakon is hangsúlyozni kívánja, hogy a KGST-ben folyó együttműködés alapvető tényezője a magyar népgazdaság fejlődésének, ugyanakkor úgy látjuk, hogy még nem sikerült minőségi áttörést elérnünk az egymás közötti gazdasági kapcsolatok alakításában. Szükségesnek tartjuk az átalakítási folyamat felgyorsítását. Fontosnak tartjuk az energia-, fűtő- és nyersanyag-ágazatokban folyó együttműködés távlati rendezését. A konkrét együttműködési feladatokat — magyar vélemény szerint — a jövőben egyre inkább a vállalati szférában kell megoldani. A szóvivő tájékoztatást adott — újságírói kérdésekre — a központi államigazgatási szervek úgynevezett háttér- intézményeinek korsz.rüsíté- sével kapcsolatos eddigi munka minisztertanácsi megítéléséről. Eszerint a kormány elégedetlen volt a végrehajtás eddigi menetével. Ugyanakkor megállapította, hogy az egyes tárcák által már végrehajtott, illetve tervezett intézkedések a korábbinál határozottabb szándékot jeleznek a szervezetek korszerűsítésére. A távközlés továbbfejlesztésével összefüggő kérdésre felelve a szóvivő emlékeztetett arra, hogy a VII. ötéves terv 400-420 ezer távbeszélő-állo- múi létesítésével számol. A körülmények azonban az utóbbi időben kezdvezótlenül befolyásolták a program teljesítését. Ezért a tervgazdasági bizottság áttekintette e helyzetet, és határozott az eredeti célok megvalósításáról. Ehhez a kormány részéről a költség- vetési juttatások kérdésében központi intézkedésekre, a lakosságtól pedig további hozzájárulásokra lesz szükség. A kormány módosította a Művészeti Alap tevékenységéről szóló minisztertanácsi rendeletet, amely hatással van a (Folytatás a 3. oldalon) I. István király halálának 950. évfordulója alkalmából június 21-22-én tudományos tanácskozást rendez a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Történelmi Társulat, az Eötvös horánd Tudományegyetem és a Magyar Katolikus Püspöki Kar — jelentették be csütörtökön az MTA székházának tudósklubjában tartott sajtótájékoztatón. Kardos József történész, a Szent István Emlékbizottság titkára elmondotta: a konferencia célja, hogy méltó módon emlékezzenek meg államalapító királyunk halálának 950. évfordulójáról. A tudomány kötelessége, hogy hiteles képet Az aratás előtti gépszcmlé- ket ebben a hónapban tartják megycszertc, így a pilisi Aranykalász Tsz-ben is. A gépjavító műhelyekben nagy a sürgés, hogy a Claas-dominá- torok rendben legyenek a gabonaérés idejére. adjon István király művéről, személyéről, illetve az állam- alapító és az utókor kapcsolatáról. A tanácskozás első napjának központi témája: A magyar állam I. István korában. A nap folyámán előadások hangzanak el az államalapító korának közigazgatásáról, egyházszervezetéről, első királyunk sokat vitatott koronájáról. Az emlékbizottság titkára kiemelte, hogy a konferencián a világi történészeken kívül a katolikus, a görög katolikus és a református egyházakat képviselő kutatók is kifejtik véleményüket. A kutatási eredmény is áru, de lényegesen többet ér, mint az ára. Meg kell szervezni az értékesülését úgy, hogy a felismerések gyakorlati bevezetését ne az esetlegesség jellemezze, fejtette ki dr. Papócsi László MÉM-mi- niszterhelyettes tegnap az állattenyésztés legújabb kutatási eredményeiről rendezett orszrí os tanácskozáson Gö«- döllőn. A megnyitó előadásban arról is hallhattunk, hogy az utóbbi években ezt az ágazatot kedvezőtlen hatások sora érte. Ennek az az alapvető oka, hogy eddig a mennyiségi szemléletű termelésszervezés volt a jellemző. Az ennek megfelelő termelés azonban drága! Miközben nőtt a konvertibilis kivitel mennyisége, az árbevétel öt év alatt egyetlen centtel sem lett nagyobb. n.z állattenyésztésből származó termékek versenyképességét csak új minőségi pályán lehet visszanyerni. Ehhez kell többek között a műszaki fejlesztés megújítása. Érthetetlen például a takarmányozásban kialakult helyzet. Alig javul vagy éppen romlott a A Forte Vácott lévő központjában az 1988-as év első öt hónapjával elégedettek. Mind a szocialista, mind pedig a tőkés exportot időarányosan teljesítették. Sőt, színes fotópapírból a tervezettet meghaladó igényekkel lehet takarmányok értékesülése; gondok annak a fehérjeellátás minőségében. A takarmányozási kutatásoknak választ kell találniuk ennek okaira. Az is fontos, hogy találjanak egymásra az állatok viselkedéstanával foglalkozó és a technológiákat fejlesztő szakemberek. Dr. Dohy János programmegbízott két év kutatási eredményeiről számolt be. Elmondta, hogy például a szarvasmarha-ágazatból 44, a sertéstenyésztésből 34, a juhtenyésztésből 22 összefoglaló jelentést vitathatnak meg a jelenlevő szakemberek. A szekcióvitákat, tapasztalatcseréket délután szakmai bemutatók követték, a gödöllői agrárcentrum különböző intézményeiben, kutatási területein Ma délelőtt Nagyrét déré látogatnak az érdeklődők, akik megtekinthetik a helyi Szőlőskert Termelőszövetkezet tehenészeti telepén az Elektronizáció az állattenyésztésben című bemutatót Ezt a budaörsi Taurina Agrárfejlesztő Közös Vállalattal °gyütt rendezik. B. G. számolni. Király László, a vállalat értékesítési osztályának vezetője elégedetten szólhatott arról, hogy az első félévben várhatóan 4 millió rubelt tesz ki a szocialista és 4,5 millió dollárt a tőkés export. Nagy előnyként említette; hogy a cég termékeinek vásárlói nem ragaszkodnak mereven a szerződésekben rögzített időpontokhoz és lekötött termékféleségekhez. Ennek tulajdonítható például az, hogy szovjet partnereik várhatóan az előzetesen igényeiteken felül nagyobb mennyiségben vásárolnak színes fotópapírokat. Az ezzel kapcsolatos tárgyalások néhány héten belül lezárulnak. Reménytkeltően alakult a tőkés piacokon a színesfilm- értékesítés is. Király László ezt azzal magyarázta, hogy a nyári szöuli olimpiai játékok idején a szokásosnál is több színes film felhasználására kerülhet sor. A filmeket forgalmazók pedig szeretnék megőrizni jó hírüket, illetve gyártókapacitásaikat. Szocialista piacon az idénl 8 millió rubel értékben találnak vevőkre a Forte gyár termékei. A nyugati országokba irányuló export pedig aa eddig megkötött szerződések szerint meghaladhatja a 11 millió dollárt. A Forte megalapozott, tea kintélyes és korrekt szállítási készsége további biztosítékot adhat a cég jó hírének öregbítéséhez szerte a világban. A vállalat hagyományos termékei, a fekete fehér film és fotópapír jól megférnek a külföldről átvett és saját fejlesztésű. korszerű fotóanyagok táborában. Berecz János az újságíró-szövetségben Társadalmi nyilvánosság A Magyar Újságírók Orszá-1 gos Szövetségének elnöksége csütörtökön a magyar sajtó házában — több szerkesztő- ‘ ség és szakosztály képviselőjének részvételével — kibővített ülést tartott, amelyen megvitatta a szövetség politikai, szakmai, érdekképviseleti munkája korszerűsítésének Időszerű kérdéseit, a nyitott, demokratikus mozgalmi élet kialakításának további feladatait. Az elnökség elhatározta, hogy kidolgozza és az újságíró-társadalomban vitára bocsátja a szövetség tevékenységének megújítására vonatkozó téz'-eit. \z elnökségi ülésen részt vett és felszólalt Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Tájékoztatást adott a pártértekezlet utáni belpolitikai helyzet fő vonásairól, a társadalmi és gazdasági reformfolyamat ösz- szehangolt folytatásának és meggyorsításának soron lévő fela' .'.álról. A pártértekezlet állásfoglalásával összhangban rámutatott arra, hogy az MSZMP a társadalmi nyilvánosság kiterjesztését szorgalmazza, ezen belül konkrét intézkedéseket tervez a párt vezető testületéi, szervei mun- k ánrk széles körű nvilvá- nossága érdekében. Aláhúzta, hogy a oárt a jövőben az elvi irányítás, a szerkesztőségekben dolgozó kommunisták révén kívánja növelni befolyását a sajtóban. Egyetértett azokkal a javaslatokkal, amelyek a MUOSZ társadalmi súlyának, befolyásának, az újságírók anyagi-erkölcsi megbecsülésének növelésére az elnökségi ülésen elhangzottak. S zokatlan tárgyalás fültanúja voltam a közelmúltban. Ha nem tudom, hogy egy községi tanács szobájában járok — az ott elhangzottak alapján —, azt hihettem volna, egy pénzintézethez tévedtem. Banki hitelek, határidők, célfeladatok, pályázatok, törlesztések, kockázatvállalás és ehhez hasonló — inkább a bankok világában vagy a termelési szférában — használatos kifejezések röpködtek a levegőben. Valójában nagyon is hétköznapi tanácsi tennivalókat, községfejlesztési feladatokat vettek számba a község vezetői. A szokatlan inkább az volt, hogy ezeknél a kérdéseknél hangzottak el a már említett és a bankvilágot idéző kifejezések. Azt is mondhatnám, nincs ezen semmi csodálkoznivaló, hisz napjainkban a tanácsi gazdálkodás, községfejlesztés feladatait serh lehetséges a régi szisztémákkal maradéktalanul megoldani. A hagyományos pénzeszközök mellett újabb és újabb pénzforrások felkutatására van szükség. S bármilyen szokatlan is, a kockázatvállalás kifejezés BEAVATNI AZ EMBEREKET Is bevonult a tanácsi gazdálkodás szóhasználatába. Az említett tanácsházán az elnök és a titkár asztalán közgazdasági számítások, elemzések pihentek, ezekről folyt a disputa a meghívott szakemberek és a tanácsi vezetők között. Arról volt szó, merjék-e vállalni a jelenleg mérsékelt községi pénzalap terhére az ennél lényegesen nagyobb összegeket kívánó közműfejlesztést és az ezután (következő beruházási feladatokat. Mennyiben számolhatnak többek között a hátrányos helyzetű települések részére kiírt országos pályázat elnyeréséből származó pénzre, avagy mi lesz. ha ezt mégsem sikerül megkapniuk Meddig mehetnek el az ésszerű kockázatvállalásban, s milyen tartalék pénzalapokra számíthatnak, ha ez az elképzelés valami miatt dugába dől Igazában sehol sem elegendő a legfontosabb helyi feladatokra fordítható pénz. de az igények mind sürgetőbbé válnak A kettős szárításban a tanácsok vezetőit leginkább két csapda fenyegeti. Az egyik, amikor a valós követelmények hatására túlméretezett célokat tűznek a község elé, úgyszólván összetévesztik a vágyakat, igényeket a tényleges lehetőségekkel. A másik út pedig gyakran az egy helyben topogást eredményezheti, amikor az anyagiak hiányában szinte valamennyi fontos célról lemondanak. Végül létezik egy harmadik, az igazi megoldás, amikor ésszerűen rangsorolják — elsősorban a szakemberekből álló bizottságok közreműködésével — a legfontosabb helyi feladatokat. és minden követ megmozgatnak a banki hiteltől a különböző pályázatokon nyerhető pénzforrásokig, hogy mielőbb megvalósuljanak az Igen fontos beruházások. Ebben valóban helye van az ésszerű kockázat- vállalásnak. amely nem lehet csupán néhány ember szüleménye, hanem amelyet megfelelő közgazdasági elemzések támasztanak alá. Nem egy községünk ért már el így kiugró eredményeket a községfejlesztésben, valósított meg olyan közérdekű beruházásokat, amelyek első nekifutásra csak sopánkodást hoztak. Ha mindezt nem követte volna a rugalmas, újszerű gondolkodásmód, ma is csak beszélhetnének az óhajtott egészségügyi intézményről, közművekről és más, a lakosság számára nélkülözhetetlen szolgáltatásokról. T ermészetesen a kockázatvállalással járó döntéseket a lakossággal folytatandó széles körű eszmecserének kell megelőznie. Egyetlen községben sem tehetnek komolyabb lépéseket anélkül, hogy ne avatnák be a választópolgárokat, ne kérnék a lakosság véleményét, majd pedig cselekvő támogatását. Ezt kívánja nemcsak a tanácsi életben is mindinkább igénnyé váló demokratizmus, a helyi önállóság, hanem az a józan belátás is: az esetleges kudarcnál ekkor számíthatnak a község vezetői a lakosság megértésére és a hiba korrigálásához szükséges közösségi támogatásra, energiára is. P. G.-Hiteles kép az államalapítóról I. István király és kora Jól alakul a Forte exportja Több színes fotópapír Gépszemle