Pest Megyei Hírlap, 1988. június (32. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-15 / 142. szám
1988. JUNIUS 15., SZERDA Helytállni az asztal mindkét oldalán * Érettségi: az első igazi vizsga Furcsa ellentmondás, hogy az első igazi vizsgának, az érettséginek csökken a társadalmi presztízse. Kereshetjük a* okokat, meghallgathatjuk a magyarázatokat, de egy dolog biztosan nem változik: a szóbeli reggelén ünneplőbe öltözött, szorongó fiatalok indulnak az iskola felé. Megyénk több ezer idén maturáló diákja közül negyvennyolc a budaörsi gimnázium padjait koptatta négy éven keresztül. Kínos csend Az első felelő nehezen oldódik. Szépen szerkesztett, egyéni gondolatai vannak, de kezében remeg a jegyzetekkel teleírt papír. Időnként a hangja is megcsuklik. Talán csak egy ember van a teremben, aki nála is jobban szorít, édesapja, Veresegyházi Béla, a gimnázium igazgatója. — Tanárként, igazgatóként már sokszor ültem a bizottságban, ám szülőként figyelni egészen más. Az érettségi komoly dolog; pedagógusok és diákok egyaránt így készülnek rá. Hogy mennyire fontos, az mindig a tantestülettől függ, attól, mennyire készíti fel az iskola a tanulóit. Számomra is most derül ki, fiam miképp tud megbirkózni a feladattal, hiszen nem tanítottam az ő osztályát. Etikátlan- ság lett volna részemről. Nem volt szükség külső segítségre, mert Béla a kezdeti elfogódottság után derekasan állta a sarat. Különösen kedKihasználva az utolsó pillanatokat (Csécsei Zoltán felvételei) Most már mondani kellene valamit! véne tantárgyából, történelemből remekelt. Itt már a maga által rajzolt grafikon segítségével is kiegészítette mondanivalóját. Nem ragaszkodott, görcsösen vázlatához, hanem szabadon fejtette ki véleményét. Ez azonban sajnos, egyáltalán nem volt általános. Akadt, aki szóról szóra leírta mondanivalóját, és amikor elfogyott a szöveg, kínos csend támadt. Egyébként is úgy tűnt, baj van a kifejezőkészséggel. Még a legszebben komponált, ledolgozott feleleteknél sem mindig lehetett hallani a tanulókat. — Kétségtelenül izgulnak — vélte dr. Szolga Sándor, a bizottság elnöke. — Ám ennek ellenére elégedett vagyok aa eddigi teljesítményekkel. Figyelembe kell venni, hogy ez nem csupán órai felelet. Az érettségi az első igazi vizsga, amikor bizottság előtt kell gondolataikat kifejteni, érvekkel alátámasztani. Akadt, akin látszott: számára mindez csupán formalitás, az a lényeg, hogy eredményesen túl legyen rajta, de nem ez az általános felfogás. A felvételire készülők lemérhetik esélyeiket, hiszen a hátralévő két hétben már nem pótolhatják azt, amit eddig esetleg mulasztottak. Kacifántos mondatok Később kiderült, izgalomra azért neki is van oka. A nagykőrösi gimnázium magyar—történelem szakos tanára első ízben volt érettségielnök. Kellemesen oldotta a hangulatot az első csoport utolsó vizsgázója, akinek nem erőssége a magyar nyelv és irodalom, most azonban igyekezett. kitenni magáért. Persze a nagy akarásnak néhány pontatlanság és egy-két igazán kacifántosra sikeredett mondat volt az ára. Igaz, a tét nála sem volt csekély. Már felvették fodrásztanulónak, csakhogy a beiratkozáshoz kell az érettségi bizonyítvány is. Szerencsére nem egyedül küzdött a tananyaggal. Simon Ildikó, az osztály tanulmányi felelőse már év elején megszervezte a tanulópárokat. Megmérettetés — A könyvet mindenki elolvashatja egyedül, mégis, az a tudat, hogy valaki foglalkozik vele, segít neki, sokat számít. Elképzelhető, kicsit önző is voltam, mert tanár szeretnék lenni. Kíváncsi vagyok, sikerült-e átadni valamit az ismereteimből. Még a tételem kidolgozását is félbeszakítottam, hogy halljam a feleletet. Pedig nehéz nap a mai. Nem értem, miért kezelik sokan ennyire félvállról az érettségit. Nehéz dolog adott pillanatban egy feladatra koncentrálni. Nem kizárólag tanulmányi, hanem emberi megmérettetés is ez a vizsga. Sokat készültem rá, mióta elkezdtem a gimnáziumot. Ildikó nem a levegőbe beszélt. A nap legszebb verselemzését tőle hallottam, és később történelemből, idegen nyelvből sem jött zavarba. Szívből kívánom, sikerüljön a felvételije, és néhány év múlva ismét az érettségizők asztalánál üljön, de már a másik oldalon. Szabó Z. Levente K IALLITOTERMEKBOL Hétköznapoktól a mű ünnepéig Díjat kapott három diák és tízen részesültek könyvjutalomban. Mindez a gyerekek fogékonyságát, az iskolavezetés figyelmét és Tóth Tibor rajztanár eredményeit, odaadását igazolja. Szabó István nyársapáti kiállításán bemutatta fatábláit az alföldi pásztor alakjáról és Daniéról, bronz domborműveit Radnótiról, Juhász Gyuláról, Kodályról, Bartókról, Liszt Ferencről, József Attiláról. Fáradhatatlan szorgalmá- *'■": ....... - w —» Jó húsz esztendeje, a hatva- > nas évek vesén kezdeményez- y. te országunkban az elsők kö- í zött a ráckevei Ady Endre j Gimnázium az iskolagaléria- ^ mozgalmat, amelynek azóta ^ megyénkben és másutt is élet- í erős ú.i hajtásai születtek. Ráckeve azzal mutatott példát, hogy mintegy száz műtárgyat gyűjtött, amelyek az intézeti múzeum alapját képezik. Barcsay Jenő, Hincz Gyula, Szabó Iván rajz- és művészettörténeti órákat tartottak itt. Ugyanakkor az időszakos kiállításokon mutatkozott be Molnár Elek és Remsey Jenő, valamint a Magyar Nemzeti Galéria vándoranyaga. E példa nyomán azóta tárlatok nyílnak az ócsai, da- basi, pécéli, dunaharaszti gimnáziumban, Kiskunlacházán, Vácott, a fóti Gyermekvárosban. Százhalombattán. Szabó István szobrai, domborművei voltak a dömsödi óvodában, a ráckevei Ady Galériában, a szigetszentmiklósi Erdei Ferenc Általános Iskolában. Sok művész gyarapította adományokkal megyei intézményeinket. így alakult meg Dunakeszin, a szakmunkásképző intézetben a Gárdonyi Galéria, vált kiállító hellyé a Körösi Csorna Sándor Általános Iskola. Itt az idő, hogy azon gondolkozzunk, milyen eszközökkel érkezhetnének —* az egy iskola egy képzőművészeti alkotás mozgalom keretében — megyénk oktatási intézményeibe új művek, vásárlás és adomány révén?! A folyamatba újdonsággal kapcsolódott 1986-ban a nyársapáti Erdei Ferenc Általános Iskola. Kovács Gizella igazgató és kollégái összekapcsolták az egyes tárlatok tanulságait a rajzoktatás elmélyítésével. Ez merőben új vonása az országos iskolagaléria-mozgalom- nak. Bemutatkozott itt a szi- getszentmiklósi Insula csoport és Heiling György festőművész. Legutóbb Szabó István szobrait fogadták. A Képzőművészeti Főiskola tanára, aki szobrásznemzedékeket nevelt — köztük több, azóta Munká- csy-díjassá fejlődött alkotót — most Nyársapáton mutatta be alkotásait. Több mint száz gyereknek és szüleiknek hozta el szobrait, domborműveit a szépség gyönyörködtető tanulságául. A most 75 éves SZOT- díjas szobrász, kiváló művész itt is „tanári munkát” vállalt azzal, hogy fiával. Szabó Gábor szobrászművésszel együtt korrigálták a legszebb nyársapáti gyermekrajzokat. nak alapja a friss élmény. Ez élteti fantáziáját, s így jut el a hétköznapoktól a mű ünnepéig. Szabó Iván minden szobra a gondolat és a valóság tiszta forrásaiból emelkedik föl. s válik maga is új tiszta forrássá, ősszel, amikor érmeit mutatja be Nyársapáton, — Erdei Ferencről mintázott portréját az iskolának adományozza. Neki barátja és harcostársa volt, az intézménynek pedig névadója. Losonci Miklós Társadalmunk egyik nagy gondja, hogy sok az öreg, és kicsik a nyugdíjak. De más feszültségek is származnak abból, hogy kitolódott hazánkban az életkor, és hogy a társadalom magára vállalta az öregek minden gondját, baját. Mire gondolok? Arra, hogy hazánkban mindenki ingyenes orvosi ellátásban részesül, hogy szinte mindenki, aki megéri, nyugdíjat kap. Ez kétségtelenül a szocializmus egyik nagy vívmánya. Erről lemondani semmiképpen nem szabad, de ugyanakkor keresni kell a módját, hogy megtaláljuk a megfelelő utat, módot, hogy legalábbis enyhüljenek a feszültségek. E témakörbe vezet el bennünket a Kossuth Kiadó gondozásában most megjelent könyv, amelyben neves tudósok, orvosok, pszichológusok, demográfusok, szociológusok vizsgálják az öregséget, a nyugdíj kort, a vele járó problémákat Annál is inkább érdekes lehet egy ilyen kötet, mert az idősek száma nő. nemcsak nálunk, hanem a fejlett országokban is, és ezzel párhuzamosan képtelenek megtalálni e korosztályok helyét, szerepét a társadalomban. A kötet nem titkolt szándéka, hogy éppen e helykeresésben segítsen a társadalomnak. Az öregség-öregedés kérdésével az utóbbi időben sokat foglalkoztak: a gerontológia, a geriátria, a gerontopszi- chológia és a szociálpolitika. Számos elméleti és empirikus mű született, de a Nyugdíjkor(határ)? című tanulmány- kötet mégis hasznos, közelebb visz bennünket a kérdés megértéséhez és igen sokoldalúan tárgvalja a témakört Buda Béla az öregség és a társadalom viszonyát vizsgálja. Felhívja a figyelmet, hogy ne általánosítsunk, mert az öregek sokfélék, nagyok az egyéni különbségek, az életkor általában mégis meghatározó. Hangsúlyozza, hogy napjainkban a társadalomnak szükséges Az öregember nem vén ember Nyugdíjlcor(határ)? szembenéznie az öregséggel. Korábban ugyanis az öregedés elsősorban a család, a szűikebb közösség vagy a vallásfelekezet gondja volt. ök látták el az idős embert, a társadalom egésze alig viselte — nem is nagyon ismerte — ennek á terheit. Napjainkban éppen az ellenkezője tapasztalható: az államra hárul az öregek megélhetési gondjainak megoldása, a velük való törődés. A szerző ezt mint tényt szögezi le, és természetesének tartja. Az öregség azonban nemcsak nyűg, gond, hanem gazdasági erő is. s ebben a tekintetben nemcsak, mint munkaerőre gondolunk, hanem arra is, hogy kezükben bizonyos vagyonok, anyagi erőforrások halmozódtak fel. Ezekkel is számolni kell, helyes irányba terelni. Egy külön fejezetben foglalkoznak a szerzők — Buda Béla, Szatmári Marianna, Lakatos Mária — a személyiség és az egészség szerepével az öregedésben. Mit jelent az. hogy valaki személyiség, milyen a tartása, erkölcsiemberi viselkedése? S hogy a közeledő időskort türelemmel, fegyelmezetten, lehetőleg a legjobb körülmények megválasztásával fogadja az ember. Szatmári Marianna például arról értekezik, hogy milyen utak vezetnek a kiegyensúlyozott öregedés felé. Míg Lakatos Mária gondolatait az idős emberek egészségének megőrzésére fordítja: Hogyan lehet az erőnlétet megtartani, milyen a beteg öreg ember, hogyan lehet védekezni a betegségek ellen7 Ezekről és hasonló gondolatokról olvashatunk a szerző tanulmányában. A kötetben nagy teret szentelnek az időspolitikának és ellentmondásainak. Széman Zsuzsa az időseket ellátó Intézményrendszert vizsgálja, beleértve azt, hőgy milyen a nyugdíjrendszer, az időseknek nyújtott állami segítség, a szociális és napközi otthonok hálózata. Forgács Ádám a nyugdíjrendszer fejlődését és problémáit tekinti át, míg Lévai János a nyugdíjasok munkavál- ' lalása és a foglalkoztatottság kérdéseit feszegeti. Varga Gyuláné' pedig a fiatal nyugdíjasokról ír. Hazánkban ugyanis nagyot^ sokan vannak, akik még nem érték el a korhatárt, de már nyugdíjból kénytelenek élni. A kötet azért is sokoldalú, mert szinte minden részét érinti az öregedés, az öregség, a nyugdíjasévek gondjainak. Ernst Gabriella tanulmányában az öregkorú népesség lakáshelyzetét, mint a társadalmi-gazdasági státusuk kifejeződését elemzi, Bokor Ágnes oedig azt vizsgálja, hogy miért van sok szegény az idősek között. Gayer Gyuláné a családon belüli és kívüli eseteket ismerteti.1 Mindent összevetve: a kötet nagyon tartalmas, sokoldalú, átfogja az egész problémát és nagyon hasznos tanácsokat ad az egész kérdéskomplexum megoldására. Egyben segíti a helyzetfeltárást és a kialakult körülmények megértését. Tudjuk, hogy pillanatnyilag nehéz gazdasági helyzetben van- az ország. S ez nem könnyíti meg az idős korosztályok létfeltételeit, a kötetben vázolt problémák orvoslását. Az adott körülmények között mégis foglalkoznunk kell az öregedés, a nyugdíjkorhatárt elértek helvzetével, mert csak így juthatunk előbbre. A kötet végül a dániai, a hollandiai, a finnországi és az NSZK-beli megoldásokat ismerteti, hangoztatva, hogy a cél. azonos, a megoldások azonban eltérőek. Érdemes azért ezekkel is megismerkednünk. Gáli Sándor Szabó Iván: Ágaskodó Rádiófigyelő ROSSZ A GYEREK!? Nem lehet ezzel a kölyökkel bírni — panaszkodik az édesanya. Az iskolában csak rosszat lehet hallani róla, az ellenőrző könyve tele van megrovó bejegyzéssel, mindenét elhagyja, nem mond igazat, sőt olykor lop is. Ha valamiért megpofozom, napokig szavát sem lehet venni, sértődötten elvonul a maga kuckójába. Már nem tudok milyen büntetést kieszelni számára, mert minden lepereg róla. Ilyen vagy olyan formában sokszor lehet hasonló siránkozásokat hallani szülők szájából. Jóllehet imádják a gyereket, megtennének értük sok mindent. Éppen az a nagy bánatuk, hogy az övék rossz tulajdonságaival tűnik ki a többiek közül. Nem értik a viselkedését. Pedig az esetek többségében van rá magyarázat. A megátalkodottan rossznak vélt gyerek tulajdonképpen beteg, olykor fizikailag is, de idegileg, lelkileg mindenképpen sérült. Ebből következően lép fel az az úgynevezett magatartászavar, amely a környezetének annyi fejfájást okoz. Klemanovits Vera kitűnő rádióműsorában őszintén feltárja ennek okait. Sajnos ezek a legtöbb esetben éppen a családban találhatók meg. Különösen kritikus a terhesség ideje alatti és a szülés utáni időszak. A csecsemő idegrendszerében olyan átmeneti zavarok keletkezhetnek, amelyet később a gyermek igen nehezen, hosszú orvosi, pszichológiai kezelés után heverhet ki. Ebből eredően van, aki későn tanul meg járni vagy beszélni. Az iskolába kerülve minden tekintetben hátrányos helyzetbe kerül a többiekkel szemben. A körülötte támadó sokféle ingerben nem tud tájékozódni és nem tudja kiválasztani az abban a pillanatban a számára a legfontosabbat. Természetesen a pedagógus a nagy létszámú osztálya keretében nem tud külön foglalkozni ezekkel az idegileg sérült gyerekekkel, a szülők pedig éppen őket vádolják hanyagsággal. Sőt, azokat az iskolákat', ahol a megoldás érdekében kisebb létszámú közösségeket szerveznek, messze ívben elkerülik, mivel szégyellik, hogy gyerekük ilyen megkülönböztetett körülmények közt kénytelen tanulni. Sajnos ez vezet vissza a. szülők felelősségéhez. Nem akarják megérteni, hogy nem megátalkodott rosszcsontok a gyerekeik, hanem betegek, akiket rendszeresen és módszeresen gyógyítani kell. Ellenkezőleg: otthon drákói fegyelmet honosítanak meg. Testileg, lelkileg újabb fenyítések súlyosbítják a helyzetet. Közben elillan a legfontosabb, ami gyógyszer lehetne, a szerétéiből fakadó megértés és a törődés. Éppen ezért a szakemberek egyöntetű véleménye, hogy a fiatalokat csak a családdal együtt lehet gyógykezelni, mert e nélkül a lelki egyensúlyt helyreállítani képtelenség. önmagukban erre a meglévő nevelőotthonok sem képesek. HIVATÁSA ORVOS. A riport főszereplője dr. Balogh István, a János Kórház gyomorbetegségekkel foglalkozó röntgenfőorvosa volt, aki ez alkalommal azért került Török László mikrofonja elé, mert egy több mint harminc évvel ezelőtti nemzetközi labdarúgótorna évfordulójára emlékezett, ahol a magyar csapat kapuját ő védte. Ennek kapcsán felelevenedtek élete egyéb emlékei is, jelesül, hogy mint orvostanhallgató miként tudta a sportot és a tanulást összeegyeztetni. Mint elmondta, a kettősség egész életén át végigvonult, ám az évek során az egyik is, a másik is másmás hangsúlyt kapott. Így például negyedéves korában elszólította az orvosi hivatása a sportpályákról, másként a vizsgákon képtelen lett volna egész emberként helytállni. Ma már teljesen orvosi hivatásának él, bár a rendszeres testmozgást sem hanyagolja el. Teniszütővel a kezében páros mérkőzéseken műkedvelő szinten még — szavai szerint — nem vallott szégyent A legbüszkébb azonban arra., hogy másfél száz korai gyomorrákot diagnosztizált, s a műtét után ezek a betegek gyakorlatilag mind meggyógyultak. Szombathelyi Ervin
