Pest Megyei Hírlap, 1988. május (32. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-09 / 109. szám
I I A városi párt-vb ülése Területi politikai munka A községpolitikai, lakóterületi politikai munka megerősítését szorgalmazza a városi párt-végrehajtóbizottság, s ennek szellemében tárgyalt a még e hónapban sorra kerülő helyi pártbizottsági választások előkészítéséről, testületi összetételéről, személyi javaslatokról. Ugyancsak ebből a nézőpontból vitatta-értékelte a testület a váchartyáni községi pártbizottság jelentését a párt irányító munkájának tapasztalatairól, vezető szerepének érvényesüléséről. A nem egészen egy hónapja megalakult pártbizottság — a pártvezetőséget felváltva — folytatta azt a gyakorlatot a testületi és az irányító munkában, amely előtérbe helyezi a községpoli- tikai, településfejlesztési feladatokat. Többször éltek azzal a lehetőséggel, hogy — a hagyományos fórumok mellett — közvetlenül ts kikérjék a lakosság véleményét egy-egy döntés előtt; párttagok, tanácstagok, népfrontaktivisták családokat kerestek fel, választ, támogatást kérve. A váchartyáni pártbizottság jelentésén kívül, a Híradástechnikai Anyagok Gyárának pártbizottsága is beszámolt — saját tapasztalatai alapján — a párt irányító munkájáról, a párt vezető szerepének érvényesüléséről. Mint a végrehajtó bizottság hangsúlyozta, mindkét jelentés olyan munkamódszereket tükröz, és olyan korszerű elképzeléseket tartalmaz — illetve, gyakorlatról ad számot —, hogy valamennyi pártbizottság meríthet belőle, és ezért tanulmányozásra ajánlja. (Erre lapunk hasábjain is szeretnénk visszatérni.) A testület tájékoztatót hallgatott meg Vác város és körzete úttörőcsapatainak tevékenységéről. Mint a tájékoztatóban szerepel, a társadalmunkban meglévő válságjelenségek — ezen belül, az oktatásban és nevelésben mutatkozó bizonytalanság, az útkeresés — az úttörőmozgalomra is rányomta bélyegét. Az úttörőelnökség tájékoztatójához kiegészítést fűzött az ülésen részt vevő megyei úttörőelnök is. (A kialakult élénk vita, a meglévő problémák arra ösztönzik szerkesztőségünket, hogy e témára is visz- szatérjünk.) A végrehajtó bizottság ezután személyi kérdésekről tárgyalt, tagfelvételeket és törléseket hagyott jóvá. Árpád helyett Toldi Viták a kompjáratról A tanácsülés elfogadta a kompközlekedtetéssel kapcsolatos változásokat. Ezúttal a döntés hátterét szeretnénk megvilágítani, az ülésen elhangzottak alapján. Úgy becsülik, körülbelül 2000-ig lesz még a jelenlegi helyén a teherátkelőhely, azután talán átkerül a gödöllői út meghosszabbított vonalához. A jelenlegi helyzet — talán a szorító intézkedések hatására — az, hogy az Árpádot nagyjavításra vitték, helyette a Toldi közlekedik. Az általános munkákon kívül most kell fölszerelni a zajtompító berendezést is, amit már megrendeltek a balatonfüredi hajógyártól. A kérést visszaigazolta a gyártó, s ez a tény reményekre jogosít. A kishajózási vállalat vezetői remélik, hogy még az első félévben „lábujjhegyen járva” küldhetik vissza áz Árpádot. Addig meg kell elégednünk a Toldival, amely jóval kisebb befogadóképességű. s ezért ugyanannyi gépkocsit csak több fordulóval tud átszállítani a túlsó partra. Akit kíváncsisága visz a sétányra, hogy meghallgassa, mennyivel csendesebb a kis újonc, de nem érzékeli a különbséget, meg kell mondjuk, nem a füle csapta be. A helyettesítés valóban ugyanolyan hangos, mint amit már megismertünk. A zajmérések alapján azt is kimondhatjuk, hogy hajszálnyira. Ugyanis mindkettőnél 60-65 decibel között mozgott a műszer mutatója. Egyedül a hangok frekvenciájában volt eltérés. A Toldinak magasabb, míg az Árpádnak mélyebb fekvésű hangja van, s állítólag ez utóbbi kellemetlenebb. Talán csak átmeneti az új rendszer zavara, az, hogy az éjszakai, vagyis a 11 órai személyszállító járat indítását már több ízben megtagadták a dolgozók. Lehet, hogy ráéreztek a napnyugta utáni pihenés ízére? A Pokol csárda dolgozói mindenesetre nem díjazzák ezt a felismerést. De nézzünk kicsit a múltba. Miért kellett az éjszakai járat? Azt hallottuk a tanácsülésen, spekulatív intézkedés volt. Annak idején arra számítottak, ha van egy lehetőség, majd többen élnek is vele, s kifizetődő lesz. Ráadásul a szigeten éppen akkor nagy munkában voltak. A vízvezetékrendszer kiépítésén dolgoztak. Az éjszakai anyag- szállítás pedig mindenképpen gazdaságosabb. Sokan számítanak ma arra, hogy a kétségekkel fogadott nagymarosi vízlépcső egyik vitathatatlan vívmánya lesz a felépülő híd. Ha így van. megoldódik minden, nem igaz? Sajnos nem. Ugyanis, ha a személygépkocsik, sőt a buszok közlekedhetnek is rajta, a teherjárműveket kizárják. Érthetetlen, miért, de tény, hogy így lesz. Tehát a közlekedők a váci komp hídpótló szerepére továbbra is számítanak. Dudás Zoltán A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 109. SZÁM 1988. MÁJUS 9., HÉTFŐ A győzelem napján Koszorúzás A győzelem napján koszo- rúzási ünnepséget rendez a Hazafias Népfront Vác Városi Bizottsága a váci szovjet hősi temetőben ma, május 9-én 15 órakor. A győzelem, a béke első napjáról Imre György, a 204. sz. Szakmunkásképző Intézet igazgatója emlékezik meg. Beszédet mond a mária- udvari szovjet alakulat képviselője is. Az év eleje óta tartó enyhe időjárás miatt azt gondolhattuk, hogy a mezőgazdaság most aztán minden munkát időben és jól elvégezhet. Ez nem volt így, hiszen az egy- kétnapos esők nagymértékben hátráltatták a munkákat. Az itt-ott tapasztalt elmaradást mára már behozták az üzemek. Az elvégzett munkák jó minőségűnek ítélhetők, és ami ritkán mondható el, ez évben sem műtrágya-, növényvédőszer-, sem alkatrészhiány nem okozott számottevő késedelmet. Igényekhez igazodva Az őszi vetések állapota (a kedvező időjárás miatt is) jó. Az elvetett 5200 ha búza 65-70 százaléka jó, és csak 10 százaléka a rosszabb minőségű. Egyelőre igen jók a terméskilátások. Termelőszövetkezeteink a vetésszerkezetüket jól igazítják hozzá a piaci igényekhez. Ennek megfelelően, számottevően nőtt a kukorica vetésterülete. Slágernövény, és jó nyereséget biztosít a napraforgó, melynek területét ez évben is növelték mintegy 6 százalékkal. Újra eladhatóvá vált a mustár, ezért az elmúlt évi területet megtöbbszörözték az üzemek. A kereslet hiánya és a kisebb nyereség miatt nem vetettek olajlent és lencsét. Térségünk hagyományosan nagy gyümölcstermesztő, hi_ szén a természeti adottságoik jó körülményeket biztosítanak a bogyós és csonthéjas ültetvényeknek. Jelenleg a nagyüzemek és a kisgazdaságok gyümölcsterülete megközelíti a 3 ezer hektárt. Nagyüzemeinkben folytatódik a szerkezetátalakítás, a bogyósok területe tovább csökken, és áttevődik a kisgazdaságokba, ahol a rendelkezésre álló kézi munka jó minőségű árut tud biztosítani a kereskedelem számára. Az új adórendszer is hozzájárult ahhoz, hogy igen nagy az érdeklődés és a telepítési kedv elsősorban a málna vonatkozásában. A fél millió forintos értékhatár az adózást illetően máris ilyen hatást ért el. Már hagyományossá vált a Vác környéki mezőgazdasági üzemek és élelmiszer-ipari vállalatok igazgatói, elnökei és párttitkárai számára, hogy rendszeresen értékelik az eltelt időszak eredményeit és hiányosságait, szót ejtenek a következő időszak legfontosabb teendőiről. Ilyen megbeszélésre került sor a minap, a városi pártbizottság székházában, amely az elmúlt év rövid értékelésével kezdődött, ahol örömmel állapították meg, hogy igen jó évet zártak a termelőszövetkezetek. A termelési értéküket 16 százalékkal, a nyereséget 22 százalékkal teljesítették túl az előző évhez képest. Emelkedő tendenciát mutat a tőkés export bevétele is; közel 1;3 millió USA dollár volt. Új helyzetben A sikeres munkát az is jelzi, hogy a hét gazdaságból (a szobi gyümölcsfeldolgozóval) négy elért valamilyen miniszteri elismerést; a sződi „Virágzó” és a kisnémedi „Aranykalász”, a letkési „Ipolyvölgye” mgtsz-ek és a szobi Gyümölcsfeldolgozó SZ.K.V. Ez az év új helyzetet teremtett a mezőgazdaságban. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy hónapok óta tartott a számolgatás; mi hogyan fog hatnia termelésre, a jövedelmező gazdálkodásra. Az biztos, nem vár könnyű év a mezőgazdaságra ! Termelőszövetkezeteink (szerencsére) évek óta a tagság szorgalmas munkája és a vezetés jó helyzetfelismerése következtében kiegyensúlyozottan tudták a nyereséget biztosítani. Ezeket az eredményeket kellene az idén felülmúlni, hogy ebben az évben is növelhessék a tagok közösből származó jövedelmét. Lényeges létszámcsökkentésre mm Mozim Kultúr filmszínház (Lenin út 58.): május 9-én és 10-én, egységesen felemelt helyáron, este fél 6 órai kezdettel az Elfújta a szél című. kétrészes amerikai sikerfilmet vetítik. — Május 11-én fél 6 és fél 8 órakor a Becéző szavak című amerikai filmet játsszák. 14 éven felülieknek. Főszereplők: Shirley MacLaine és Jack Nicholson. Videóprogram (az épület kistermében): május 9-én és 10-én 17 és 19 órakor A bosz- szú című francia—NSZK háborús filmdráma; május 11-én és 12-én 17 órakor a Halálos játszma című hongkongi kalandfilm van műsoron. már nincs lehetőség, hiszen azt a korábbi években következetesen megtették, leépítve az úgynevezett vattalétszámot. A jelenlegi keresetszabályozási forma egyelőre gátolja a többlettermelést. Sikeres felkészülés A dolgozó nem vállal túlmunkát, mert szerinte nem éri meg a nagy adólevonások miatt. Az új adórendszer negatív hatása körülbelül 60-65 millió forint, ami következetes, kemény munkával az év folyamán ellensúlyozható. Az ez évre való felkészülés jól sikerült, amit az I. negyedévi eredmények is alátámasztanak. Ahány gazdaság, annyi a cél. a program. Mindez bizonyítja, hogy a népgazdaság idei megemelt célkitűzéseihez térségünk gazdaságai is eredményesen fognak hozzájárulni. . Azt biztosan tudja mindenki, hogy a feladatokat csak jó kezdeményezésekkel és a helyi erőfeszítések növelésével lehet elérni. Juhász János Csak egy szó... Napillír a Pest Megyei Hírlap május 4-i számából: Vácott Tóth Andor 73 éves nyugdíjas ittasan egy személygépkocsi elé lépett, és megsérült. Tóth Andor, pontosabban, dr. Tóth Andor nyugalmazott jogtanácsos, arany diplomás jogász, kiváló dolgozó bekötött kézzel ül előttem. Egyelőre nem találja a szavakat. Egy pillanatra meg is ijedek: nem tudom sírni kezd-e vagy kiabálni. De aztán viszonylag nyugodtan — igaz, remegő hangon — kezd beszélni. A vízműnél dolgozott jogtanácsosként, onnan ment nyugdíjba, jelenleg a strandon dolgozik. Szolgálatban volt május elsején, s amikor végzett, másokkal együtt, ő is kapott egy pár virslit és egy üveg sört. Megette, megitta, aztán elindult haza. Sietett, mert beteg a felesége. A járdán két idős hölgy jött vele szemben, s hogy utat engedjen nekik, lelépett az úttestre* Ekkor ütötte meg, szakította fel kézfejét egy autó kilincse. Természetesen. a helyszínelő rendőr megkérdezte: ivott-e? ö, szintén természetesen — és most már hozzá kell tenni: gyanútlanul —. bevallotta az egy üveg sört. — És most minden itteni ismerősöm csak azt gondolja rólam, hogy egy vén, hülye, részeges vagyok! — tör ki belőle a keserűség. Dr. Tóth Andorral most találkozom először. Nem tudom, szokott-e inni, azt sem tudom, hogy valóban csak egy üveg sört ivott-e meg május else- ién. Azt viszont pontosan tudom, hogy ott, ahol csupán a tényeket regisztráló statisztikák készülnek, ott a tóthandorok csak egy adatot jelentenek: saját hibából, ittasan. — Am ott, ahol ezek a tóthandorok élnek, egy szó miatt esetleg évtizedekig makulátlan hírüket veszthetik el! — gó Május 9., hétfő: Ma kezdődik az 1988. évi Váci Versenyvásár — Diákolimpia, úttörőatlétika: 3—4 tusa, városi, a sportstadionban. — Este a DCM munkásszállásán levetítik a Földrengés című amerikai krimit. Május 10., kedd: A diákolimpia keretében kétnapos úttörő, kispályás labdarúgás. — 16 órakor a Göncöl Társaságban előadás kezdőknek: A csillagok élete. — 18 órától szabad klubest a HNF nőklubjában. — 18 órakor a művelődési központ 47-es termében dr. Gruber Attila előadása: Jogok és kötelességek. Május 11., szerda: Molnár Ferenc fotóművész kiállítása az emeleti galérián. — 17 és 20 órakor R-GO-koncert a művelődési központ színház- termében. — A pedagógusklubban: Görög—római emlékek nyomában (Szikora János IBUSZ-vezető ismertetője.) — 17 órától csoportos beszélgetés az új barátok klubjában. Május 12., csütörtök: Délután a tiszthelyettes hallgatók klubjában: Beszélgetés az élsportról. — 17 órakor a Dunakanyar eszperantó klubban beszámoló a Zamenhof-béke- túráról és a törökmezői békenapról. — Egyidejűleg az éremgyűjtők egyesületének tagjai találkoznak esztergomi éremgyűjtőkkel. Május 13., péntek: Szakszervezeti szervező titkárok egész napos értekezlete, az SZMT rendezésében, a váci technika házában. — Diákolimpia: úttörő kispályás labdarúgás, körzeti. — 17 órakor időszerű kérdések ismertetése az egészségügyi dolgozók nyugdíjasklubjában. Május 14., szombat: Madách Imre életét és alkotásait, valamint Váci György könyvkötőművész alkotásait bemutató állandó tárlat a művelődési központban. — 16 órától sakk- verseny, klubtagoknak, az ifjúsági klubban. — 17 órakor: Váci Izzó—Tatabánya, NB I-es labdarúgó-mérkőzés az alsóvárosi stadionban. Május 15., vasárnap: 11 órakor Csányi Miklós tv-rendező megnyitja Bíró Ádám fotóművész kiállítását a művelődési központban, az emeleti galérián. Bajnoki mérkőzések Kispályás labdarúgás Városi kispályás labdarúgóbajnokság negyedik fordulójának eredményei: A osztály Forte—M. Laktanya 3-0 Rezeda—Vízmű 3-3 Fice—Kisvác 1-2 Városgazd—Kommunális 2-1 KISZ-kórus—Kötött 3-2 Sütőipar—Mentők 4-5 B osztály ÉPFU—DTV 3-2 DCM—Posta 4-2 Magasépítők—Tejüzem 3-2 Földvári tér—VTK 1 2-3 Danubius—Áfész 2-1 Esze Tamás—Biztosító 4-2 C osztály Viktória—D. Volán 2-4 Híradás—Pest M. Vendl 5-3 Kisvác II—Junior Kötött 0-4 öntő—Pedagógus 2-4 ÉKV—V. sz. KISZ 5-2 Forte KISZ—Tejipari Sz. 12-1 Alag—Penomah 0-5 Városgazd. II—Bizottság 3-4 DAC szabadnap Hangtárfelújítás A műszaki berendezések karbantartása és felújítása miatt — bizonytalan ideig — helyben nem használható a Katona Lajos Városi Könyvtár hangtára. A május 9-én, ma kezdődő munkák idején a könyvtár egyéb szolgáltatásai — hanglemezkölcsönzés, kazettamásolás videókölcsönzés közületek számára — továbbra is igénybe vehetők ISSN 013S—2759 (Váci Hírlap) Elismert termelőszövetkezetek A mezőgazdaság jó lehetőségei ,,Megszólaltak Vác harangjai” Az első nap - békében NEGYVENHÁROM évvel ezelőtt a hetedik éve tartó légi és szárazföldi csaták öldöklő fejezetei lezárultak. Beköszöntött a béke. Európában megkezdődhetett a romok eltakarítása, az újjáépítés. A győztesek és a vesztesek össze- számlálhatták elesett katonáik és polgári lakosaik számát. Közben már folytak a nemzetközi bírósági perek mindazokkal szemben, akik elindították a gyűlölet apokalipszisének lovasait. Vác városába is elérkezett 1945. május 9-e, a béke napja. Itt is volt háborús pusztítás. Bár megközelítően sem annyi, mint sok más magyar városban. Csendesen jövöget- nek haza katonáink is. Ezzel a nappal lezárult a fogságba esés réme. Az emberek már kimerészkednek az utcára. Nincs légitámadás. Most az élettel kell megküzdeni. Ezen a napon Vácott az Igazság Nyomda kiadja a Béke című különlapot. A volt Pestvidéki Nyomdából alakult. Hamarjában ezt a nevet adták neki. Csak az összedöntögetett betüszekrények szorgos válogatása után lehetett üzemképes nyomdának nevezni. Az újság ára 1 pengő volt. A különkiadásnál a nyomdai üzemvezető Kozma Gyula, a lap írója és szerkesztője Papp Rezső. A lap vastagon szedett főcíme: „Tízezres tömeg ünnepelte Vácon a világdemokrácia győzelmét!” Alcíme: „Hatalmas felvonulás a béke ünnepén — lelkes tüntetés a Szovjetunió és a szövetséges hatalmak mellett. Részletes beszámoló a nagy nap eseményeiről.” Ma már úgy érezzük, talán így is volt. De nem vonult ki a város fele, inkább néhány ezer ember. Ritkított betűkkel szedett sorok következnek, ami akkor is szentimentálisnak tűnt; több mint négy évtized távolából most még inkább: „Az újságíró tolla megálla egy percre, s zsebkendőjével egy könnyet töröl le elhomályosult szeméről. A toll megremeg, és ujjongva köszönti a régóta várt, boldogító szócskát: béke!” Emlékszem, mint fiatal, háborút megjárt katona vettem részt ezen a felvonuláson. MA- DISZ-tag voltam. Mint reménykedők, együttesen soka- dalomnak számítottunk. A különkiadás így idézte fel az eseményeket.: „Ágyúdörgés köszönti az ünnepnek hajnalát”. „Műsorösszeállítás öt perc alatt”, „Zeneszóval a város utcain”, „Tisztelgés a város- parancsnok előtt”, „A hála és köszönet szava”, „Utódaink életére fogadjuk”, „Ünnepély a MADISZ-pályán”. A felvonulás közben és az ünnepségek alatt beszédek hangzottak el. Elsőnek Hadnagy Tibor szavait idézzük, aki már az új katonai egyenruhát viselte: „Nem rendeztük meg ezt az ünnepet, de készültünk rá. És Te, béke angyala, őrködj a jobb sorsa (?) érdemes munkás, dolgozó és szabad nép felett!” Dr. Steiner Tibor városi képviselő a távol lévő polgár- mester helyett mondott beszédet: „Felkérem ezen a helyen Vác közönségét, hogy kitartó szorgalommal és becsületes egységgel álljon hozzá mindenki az építő munkához”. A SOKADALOM a MA- DISZ sporttelepre vonult — a Kosdi útra —, és itt is beszédek váltották egymást. Gutái István, a Magyar Kommunista Párt váci járási szervezetének vezetője, Rácz István, a Nemzeti Bizottság elnöke, Bánki Jenő, a Nemzeti Parasztpárt, Baján János, a Szabad Szakszervezetek, dr. Verőczei Béla, a Polgári Demokrata Párt megbízásából szólt. Az ünnepséget Székely Miklós zárszava fejezte be. A riport befejező sorai szerint: Este nyolckor megszólalt Vác összes harangja... Petővári Gyula 1 leikor, mi, hol ? Diákolimpia, sakkverseny