Pest Megyei Hírlap, 1988. május (32. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-28 / 127. szám
19**. MÁJUS 28., SZOMBAT A pártértekezleten ok is jelentkeztek Az írásban benyújtott hozzászólásokból Az országos pártértekezlet kétnapos vitájában nagyon sokan szerették volna elmondani azoknak a kommunista közösségeknek a gondjait és javaslatait, amelyek őket a tanácskozásra küldötték. Az idő rövidsége miatt azonban nem léphetett minden felszólalásra jelentkező a mikrofonhoz. Az a 231 küldött sem érezheti azonban vesztesnek magát, akik készültek ugyan, de nem léphettek a szónoki emelvényre. mert írásban beadott észrevételeiket, javaslataikat az állásfoglalás szerkesztőbizottsága tanulmányozta, hasznosította, bekerülnek ezek az el nem mondott felszólalások a konferencia teljes jegyzőkönyvébe is, továbbá az érdeklődők tanulmányozhatják őket a Társadalmi Szemle és a Partéiét hasábjain, ahol tematikus feldolgozásban kerülnek a nyilvánosság elé. A I'est megyei kíildötlcsnporlból írásban adta be felszólalását Hamza Antal, a Monori Mezőgép Vállalat 2-es számú gyárának vasesztergályosa; Horváth József, a Csepel Autógyár szerelője, akit most is beválasztottak a Központi Bizottságba; dr. Kiss Jenő, a megyei KÍSZ-hizottság első titkára. Szabó István, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem KISZ-titkára és dr. Szemők András, az egyetem tangazdaságának osztályvezetője — miként arról május 21 -i számunkban már tudósítottunk — közösen kidolgozott szövegmódositó indítványt terjesztett a dokumentum szerkesztő- bizottsága elé. Ugyancsak ilyen szövegmódosító indítvánnyal élt Szemethy Lászlóné, az MSZMP Budaörs Városi Bizottságának első titkára is. Észrevételeiket a szerkesztőbizottság figyelembe vette. Az írásban benyújtott felszólalások szerzői voltak még: Kovács Zsigmond nyugdíjas lakatos; dr. Kővágó Kálmán, a fóti egészségház körzeti orvosa; dr. Olajos Mihály, az MSZMP Vác Városi Bizottságának első titkára; dr. Katosi Ernő. a Dunai Kőolajipari Vállalat vezérigazgatója. Tavaszi József, a Pestvidéki Gépgyár födiszpécsere felszólalhatott ugyan a pártértekezleten — gondolatait a hazai sajtó ismertette —, felszólalását azonban később írásban kiegészítette. Mi most az írásban beadott — tehát a szónoki emelvényről idő hiányában el nem hangozhatott — felszólalásokból adunk közre egy összeállítást. Azokat a gondolatokat ragadtuk ki az írásos anyagokból, amelyek mindenekelőtt a jövő tennivalóit vázolják fel, s a cselekvést sürgetik. A mi álláspontunk szerint ugyanis a pártcrtekezletet is, a most megválasztott politikai testületeket is elsősorban az ezután elvégzett munka alapján minősíti majd a történelem. DR. KŐVÁCÓ KÁLMÁN: Garanciát az eredményességre Nem gondolom, hogy javaslataim kizárólagos lehetőséget adnak problémáink megoldásához. De szeretném közreadni ezeket az elképzeléseket, mert úgy gondolom, a megújulás lehetőségeit is vitában kell kiérlelni. Vitázni kell azon, hogy mit hogyan tettünk, mit csináljunk másképpen, és mi újat kell tenni. 1. Legfelsőbb szintű vezetőink megválasztásánál nem zárnám ki a funkciócserét, amit jó humorú népünk - „véré beffektusnak” nevez. De a sokkal nagyobb körben való kádermozgás bizalomerősítő intézkedésnek számítana. Valószínűleg zökkenőmentessé tenné a még ma is meglevő generációváltást. 2. Testületeink megválasztásánál markánsabbá kell tenni a képviseletjelleget. A Központi Bizottság és ettől lefelé működő testületek delegált tagjai garanciát jelenthetnének arra, hogy a határozatokat valós eredmények kövessék. HAMZA ANTAL: 3. Az önellenőrzés elégtelenségét úgy tudnánk a legjobban elkerülni, ha testületeink kölcsönös képviseleti módszerét nem működtetnénk tovább. Ezt ugyanúgy vonatkoztatnám a különböző érdekvédelmi szervezetek, tömegszervezetek vezetőire is. Főleg, hogy ezen vezetők mozgását esetleg egy elfogadott (talán nem megalapozott) döntés ne korlátozza. Mindezeken túl meg kell találnunk pártunk működésének’ kontrollját, mérf csak így képzelhető el a nemzeti köz- megegyezés fenntartása. Talán a mi történelmünkben valóban nem ért meg a helyzet több párt kialakulására. Viszont a bizalom megőrzése végett nem engedhetjük meg magunknak, hogy akár működésünket, akár eredményeinket az eddigi szubjektív mércével mérjük. Ezért szükségét látom olyan tömegszervezeteknek, egyesületeknek, amelyek a párthoz közvetítik a társadalom érdektagoltságának megfelelő igényeket. Mit akarnak a munkások? Az Iparban a termelési költségeken belül a bér átlagosan mintegy 5 százalékot képvisel, az iparban foglalkoztatottak nettó bérének átlaga havi 5850 forint. Most sokan mondhatják a teremben levő elvtársak közül, hogy a munkásság mai életszínvonala ennél az ősz- szegnél magasabb nívót tükröz. Ez igaz, de ahhoz, hogy az elért és megszokott, vagy ahhoz közelálló életszínvonalát megtarthassa, a 8 órai munkán túl még újabb 6—8 órát kell munkával eltöltenie naponta. Ezt jó esetben a vgmk-ban vállalja, vagy ami számomra elszomorító: tudását, szakértelmét nem hasznosítva, más, szakmai ismeretet nem igénylő területen keresi meg a megélhetéséhez szükséges pénzt. Ezen tények tudatában meg lehet érteni, miért nem. vonzó munkásnak lenni. Ma minden munkásember lebeszéli a fiát arról, hogy apja szakmáját folytassa tovább. Nem különleges eset, hogy egy ezres tanulói létszámú általános iskolából Past megyében ipari tanulónak 25—50 fő jelentkezik, ebből esztergályosnak 2 fő, de más gépipari, építőipari szakmákkal sem jobb a helyzet. Nem vitatom, az is fontos, hogy például a szakács-, cukrász-, pincérutánpótlás biztosítva legyen. Az ország jövőjét, a kibontakozás megvalósítását azonban mindenekelőtt a termelés biztosíthatja. Ehhez pedig még nagyobb szaktudásra, újabb ismeretek megszerzésére is szükség van. Ezért sürgető feladat a nagyüzemi munka becsületének helyreállítása. Talán érdemes lenne a munkásosztály helyzetét elemezni, mert erre 1974-ben született utoljára KB-határozat. A munka becsületéhez még egy gondolat. Nagyon sért bennünket, munkásokat, hogy a fent említett, feszített munkavégzésünk elismeréseképpen, magas beosztású, felelős vezetők nyilvánosan úgy fogalmaznak, jelenlegi nehéz helyzetünket azzal is magyarázzák, hogy az elmúlt időszakban a társadalom többet fogyasztott, mint amit megtermelt. Ez igaz lehet a társadalomra, de az ipari munkásság nagy többségére nem! Ezért fontos, hogy a határozatokban, nyilatkozatokban differenciáltabb legyen a megfogalmazás, hogy mindenki pontosan érthesse. Mi egy fillért sem vettünk fel anélkül, hogy mögötte teljesítmény ne lenne. Nem azért dolgozunk 12—14 órát naponta, hogy felhalmozzuk anyagi javainkat, hanem, hogy elfogadható megélhetést biztosítsunk; családunk részére. Mit var a munkásság ahhoz, hogy az említett politika mellett teljes erővel, lelkesedéssel kiálljon, a megvalósításán tudása legjavát adva dolgozzon? Mindenekelőtt azt, hogy érzékelhető legyen: munkánk fontos, szükség van ránk. A társadalom ismerje el a társadalmilag hasznos tevékenységet. Az ugyanis teljesen érthetetlen, hogy ma a kisvállalkozásban, a kisárutermelésben dolgozók munkája miért értékesebb, mint a mezőgazda- sági és ipari nagyüzemben dolgozóké. Ehhez az a legfontosabb, hogy a jelenlegi bérpolitikánk helyett kidolgozásra kerüljön egy új, a mai helyzetnek megfelelő, a kibontakozást elősegítő, a teljesítményen alapuló, ösztönző bérreform. Ami megszünteti a különbözően pántlikázott forintokat és megszabadítja a vállalatok dolgozóit' olyan kényszerintézménytöl, mint a vgmk. Egyszerűen érdekeltté kell tenni a vállalatot, hogy a jövőben elismerje a becsületes, hatékony, jó munkát. Ami visszahat a munkamorálra, a munkafegyelemre. Ha ez így lesz, akkor más olyan vadhajtások is visszaszorulhatnak, mint ami számomra teljesen elfogadhatatlan, hogy arra alakuljon, jöjjön létre szervezet, hogy ipari vállalatokhoz munkaerőt adjon el azért, hogy ezt a munkaerőt ugyanazért a munkáért jobban tudják megfizetni, mint amíg a vállalat jogi állományába tartozott. szünk a kibontakozásnak, hanem a lékezőivé válhatunk. Alti vállalja a párttagsággal járó kötelezettségeket, annak élcsapat tagjához méltóan kell szószólónak lennie. Velünk szemben nemcsak kollektív értelemben van folyamatos elvárás, hanem egyes tagjainkkal szemben is. Ezért fontos és a legelemibb követélmény, hogy munkánk során cselekedeteinkben a szavak és á tettek egysége meglegyen. A munkában az ember téved- ,het. Mi is tévedtünk már és bizonyára a jövőben is előfordul ilyen velünk. Ügy gondolom, ezt az emberek is megértik és még a tévedés nyomán bekövetkezett nehézségeket is jobban elviselik, ha azt látják, hogy becsületes törekvés közepette történik mindez. De nem fogadják el és nem is tudják elviselni, ha azt látják, hogy közülünk bárki is másképp él, mint ahogy beszél. Ügy gondolom, a hibát, a jóhiszemű melléfogást az érdem ellensúlyozhatja. De a bűnös cselekedeteket, a törvényünk és erkölcsi felfogásunk által is elítélt magatartásformákat eltusolni semmilyen jogcímen nem szabad. Aki vállalja azt, hogy kisebb-nagyobb szervezeteket vezet, annak természetszerűleg számolnia kell azzal, hogy kritikusabban szemlélik és ítélik meg munkáját. Most, amikor valóban komoly gondokkal küszködünk, megnőtt az elvárás pártunk és az ország vezetésére jelentős befolyással bíró személyekkel szemben. Én úgy tapasztaltam, hogy vezetőink a felelősséget mindig vállalták. Ennek ellenére mégis kialakult egy olyan helyzet, mintha a felelősség elsősorban csakis a döntést hozó testületeké lenne. Természetesen a döntést hozó, irányitó testületeknek megvan a maguk felelőssége, az azonban a személyes felelősséget nem helyettesítheti. Azt hiszem, nagyon fontos lenne és a helyére kerülnének a dolgok ebben a kérdésben, ha a felsőbb vezetőink munkájának minősítése intézményesített lenne. így kialakulna az a gyakorlat, amely az erények mellett a hiányosságokra is rendszeresen felhívná a figyelmet, ugyanakkor kiküszöbölné az örökösen utólagos minősítéseket, bírálgatásokat és negatív megjegyzéseket. Ügy gondolom, ez a vezetőink tekintélyét növelné, nem pedig csökkentené. Célszerű lenne a szervezeti szabályzatban is rögzíteni, hogy pártunk legfelső vezetőinek munkáját bizonyos behatárolt — lehet talán 2 év — időn belül rendszeresen minősíteniük kellene az irányító testületeknek. És mindez szerves részévé válna a folyamatos kádermunkának. RATOS! BRNO: Megálljt kell parancsolni HORVÁTH JÓZSEF: Idejében szóljunk a bajokról — Sokat beszélünk az egységről, de az egységet is másképp kell látnunk, másképp kell megítélnünk, mint eddig. Rá kell ébrednünk, hogy gyakran felszínes volt az egység. Hiszen az egyhangú szavazás, valaminek a hallgatólagos elfogadása nem azonos azzal, hogy azonosan gondolkodunk, hogy teljes odaadással egy irányban haladunk. Az a véleményem: az igazi egység a vélemények pártszerű keretek közötti megvitatása és ha kell, ütköztetése alapján jön létre. Tudunk-e majd élni ezzel a módszerrel? Ügy gondolom, kell hogy tudjunk, mert ha nem leszünk képesek rá, akkor újra a hamis egység nehezedik ránk és nem hogy szószólói, élharcosai nem leA gazdaság kibontakozási és stabilizációs munkaprogramjának kulcskérdésével szeretnék foglalkozni. Ez pedig a termékszerkezet-korszerűsítés, valamint a külső és belső egyensúly helyreállításának egymással szorosan összefüggő kérdése, napjainkban és a mai gyakorlat szerint súlyos és sürgősen feloldásra váró ellentmondása. Mi hát ez az ellentmondás? Az, hogy a gazdaságirányítás a számára legegyszerűbb módon, fiskális szemlélettel és módszerekkel törekszik megteremteni a költségvetés egyensúlyát, azaz az eredményes gazdasági egységektől Úgynevezett „átirati úton” (levéllel) a normatív szabályozást meghaladóan elvonják az esetlegesen akkumulálódó, a szerkezetkorszerűsítéshez felhasználható pénzeszközöket, esetenként olyan mértékben, hogy nem a termékszerkezet korszerűsítéséhez, de az egyszerű újratermeléshez, a szinten maradáshoz sem rendelkeznek forrásokkal. Ugyanakkor nem látszanak azok a lépések — vagy ha mégis, akkor éppen azokon a területeken történik, ahol egyáltalán nem kívánatos (például oktatás, kutatás) —, amelyek a költségvetés kiadásainak csökkentését eredményeznék olyan területeken, ahol a visszafogás elviselhetőbb gondot jelentene a stabilizációs időszak 3—4 éve alatt (például katonai kiadások, a túlburjánzott gazdasági és társadalmi szervezetek visszafejlesztése stb). Bár elindult, de nem teljes következetességgel folyik a gazdaságtalan termelés visszaszorítása. Még mindig jelentős pénzeszközöket fordítanak támogatásokra, amelyekre pedig éppen a kibontakozásunk érdekében az eredményes termelő folyamatokban lenne nagy szükség. Ennek a tendenciának megálljt kell parancsolni, ellenkező esetben a még prosperáló, kül- és belpiacon egyaránt versenyképes termékeket kibocsátó gazdasági egységek is gyorsan elvesztik mai versenyképességüket, de méginkább a közeli és távoli jövőre való felkészülésük szenved jóvátehetetlen károsodást. Ugyanilyen hatással van — az infláció miatt egyébként is súlyosan megterhelt verseny- képességünk növelése és jövőnk érdekében fejlesztéseket végrehajtó vállalatokra — a bevezetett felhalmozási adó, valamint az ugyancsak ez évben bevezetett import utáni mintegy 6-8 százalék többlet- befizetés. Ezeket a kimondottan restriktiv, forráselvonó szabályzó elemeket — eleget téve a határozattervezetben is megfogalmazott elveknek — DR. OLAJOS MIHÁLY: a legsürgősebben fel kell számolni megújulásunk, de még- ínkább távolabbi jövőnk érdekében. E témakörhöz kapcsolódóan nagy örömmel üdvözlöm a közeljövőben bevezetésre kerülő, a gazdasági társaságokról szóló törvényt, amely a vállalatok önállóságát, mozgásterét hivatott növelni, és elősegítheti a még meglevő, a mai kor követelményeit kielégíteni nem képes, hatalmi elven nyugvó, nem hatékony gazdasági formációk — például trösztök — felszámolását és helyükbe hatékony, valós érdekeken alapuló gazdasági társaságok kialakulását, a szigorú önkéntesség és ésszerűség alapján. Itt azonban szeretném hangsúlyozni — tapasztalati tények alapján —, hogy külföldi és lakossági tőke bevonására csak akkor van esély, még a jó törvény mellett is, ha a ve- gyesvállaiat létrehozására alkalmas, potenciális vonzó hatással bíró termelővállalatok maguk is rendelkeznek befektethető, célszerűen 50 százalékos hányadnak megfelelő tőkével. E nélkül nincs nagy bizalom és nincs elegendő vonzó hatás az idegen tőke bevonásához. Ha azonban a már említett. kimondottan fiskális szemléletből fakadóan és a normatív szabályozáson túli, minden lehetséges forrást elvonó irányítási magatartás- forma marad fenn, nem lesz alkalmas termelővállalat még a beáramlani szándékozó tőke fogadására sem. Ha a kibontakozás érdekében erre szükség van, márpedig ezt senki sem vitatja, sőt a gazdasági megújulásunk egyik fő bázisának tartja, akkor meg kell találnunk a módját útját állni az ilyen gazdaságirányítási gyakorlatnak. Célszerű lenne a társasági törvényben olyan igazságügyi szervezet létrehozását lefektetni, amely az államigazgatás gyakorta etikátlan és törvéníztelen formáival szemben a vállalatoknak fórumot és jogorvoslást adhat. A szándékot igazolják a tények A jelenlegi gazdasági munka is számos ellentmondást, összehangolatlanságot hordoz. Ilyen ellentmondás, hogy szinte másodlagos lett a munkabérek teljesítményösztönző hatása, hogy egyformán és irracionálisán megdrágult valamennyi beruházás és továbbra is akadozik az alapanyagbiztosítás. Ahhoz, hogy a társadalmi, gazdasági kibontakozás útját következetesen járhassuk, szükség van a cselekvés tudatosságának társadalmi méretű erősítésére. Ezért a mostani feladat valójában kettős. Az egyik: a cél pontosítása, a cselekvés irányának pontosabb kijelölése, amihez hozzá kell rendelni a cselekvés módját is. Erre elengedhetetlenül szükség van, mert az öntevékenység, a gazdasági önállóság, az önkormányzat fejlesztése az a reális út, ami a végrehajtáshoz garanciát biztosíthat. Ehhez azonban az összefüggések megmutatására, megértésére van szükség. A másik feladat; a végrehajtás legfőbb feltételének, a bizalomnak az erősítése. Feltétlenül kell hozzá a közösség számára szimpatikus, elfogadható program, amit megértenek és amiért a cselekvést is vállalni lehet. Ezen túl a bizalom feltétele, hogy a programról, a szándékról az emberek minél több gyakorlati tapasztalat alapján történd viszKOVACS ZSIGMOND: szaigazolást szerezzenek. Ezért keresni kell azokat a lehetőségeket, amelyek a politikai intézmények működésének módjában, a társadalmasításban, a demokratizmus szélesítésében viszonylag hamar pozitív gyakorlati tapasztalatot adnak az embereknek politikánk megvalósításáról. A gazdálkodók önállóságának erősítése, a tanácsok lehetőségeinek növelése, az önkormányzat fejlesztése egyszerre jelent ma reális cselekvési irányt és ha megfelelő tudatossággal párosul — ha a demokratizmus és nyíltság fejlődése kíséri —, akkor garanciát is ad a feladatok végrehajtására. Ezért helyes, hogy pártértekezletünk legfőbb mondanivalója a párt vezető szerepe erősítéséhez fűződik. Azonban ezt sem általában, hanem nagyon is differenciáltan, az adott üzem, a város, a község körülményei között helyben kell fejleszteni. Az intézmény- rendszer működését helyileg is javítani kell, az érdek- egyeztetést lehetőleg helyben kell érvényesíteni. Bizonyára fontos a SZOT és a kormány szintjén történő érdekegyeztetés. De a vállalati önállóság növelésének és az önkormányzat erősitésének az üzemi és lakóterületi érdekegyeztetés szerepének erősítése felel meg. Ne a látszat legyen a fontos Az utóbbi időben mind több problémát jelent az, hogy vezetőink egy része, ha látogatást tesz különböző helyeken, nem a valós helyzetet, a napi gondot látja, mert funkciójának arányában beindul a protokolltevékenység és a rendcsinálás a műhelyben, az utcán egyaránt, s általában csak olyan személyek kerülnek a közelségükbe, akik többnyire csak arról és úgy szólnak, ahogy ők azt hallani szeretnék. Mire jó ez? Hiányzik az őszinteség, az embercentrikus- ság. A jövőben ne a látszatoknak, hanem a való igazságnak megfelelően éljünk.
