Pest Megyei Hírlap, 1988. május (32. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-25 / 124. szám

1988. MÁJUS 25., SZERDA Mrvr , MEGYEI] Kiállítás Esztergomban Múlt és jövő a Dunakanyarban a hulladékanyagokkal — s egy egészben megtalált pici fúró­val — együtt helyeztek el. A Dunakanyar és környe­zete ősidőktől fogva kedvező létfeltételeket biztosított az odatelepülőknek. Igen gazdag tehát az e területekről előke­rülő leletanyag. Napjainkban különösen fontos mindezek felszínre hozása, hiszen már javában folyik a bős—nagy­marosi vízlépcsőrendszer éRÍtése. Rendkívüli tehát a régészek felelőssége és feladata a kul­turális értékek megmentésé­ben. Hogy ennek lelkiismere­tesen és eredményesen tesz­nek eleget, azt igazolja ez a kiállítás. Bár az itt látható le­letek csupán egy részét képe­zik az összesnek, mégis három termet töltenek meg. Az el­sőben többek között a rézkor elejéről (Visegrád-Lepencé- ről) származó, a hitvilágra utaló ritka leletet őriznek — egy férfit ábrázoló agyagidolt, amely kultikus volta miatt igen értékes. A második teremben azon­nal magára vonja a figyelmet a Dömösön feltárt kettős' tü­zelőterű, másfél méter magas égetőkemencéről készült fénykép és makett. E kemen­cét a római birodalom hatá­rát védelmező erődrendszer katonái használták, hiszen a szükséges építőanyagot saját maguknak kellett biztosítani. A középkoré a harmadik terem, ahol főképp esztergomi ásatások eredményei láthatók — lévén a város a XIII. szá­zadig királyi központ, az or­szág fővárosa, s Szent István korától napjainkig a magyar egyház fejének, az esztergomi érseknek székhelye. A kirá­lyi és az érseki udvartartást kiszolgáló kézművesek, pénz­Egy római kori oszlopfő. Az övön lévő díszítések szánta viselőjének rangját jelezte a népvándorlás korában. (Cím fölötti kép) verők, a vízi és szárazföldi utak csomópontjában megte­lepült kereskedők használati tárgyaiból is láthatunk most. Kár, hogy mindez csupán részlet az egészből, s a Múlt és jövő a Dunakanyarban cí­mű tárlat csak szeptemberig tart nyitva. Idővel tehát e tárgyak elkerülnek lelőhelyük múzeumába, vagyis szétszó­ródnak. Kár, igazán megérné, ha együtt maradhatna az egész anyag — állandó kiállí­tásként. V. A. Egyedülálló leletet is bemu­tatnak azon a kiállításon, amelyet — mint azt lapunk 1. oldalán jeleztük — tegnap délelőtt nyitott meg dr. Ma- róthy László, környezetvédel­mi és vízgazdálkodási minisz­ter Esztergomban, a Magyar Vízügyi Múzeumban. Szakem­berek állítják, hogy nincs még egy ilyen épen maradt csontmegmunkáló műhely, amely a XIV—XV. század­ban működhetett Visegrádon. Ott készítették azokat a gyön­gyöket, gombokat, dobókoc­kákat, késnyeleket, amelyeket Visegrád-Lepence lelőhelyen talált avar kori ékszerek (Erdősi Ág;nes felvételei) ii... ni, > i Mauzóleum A halál az élet része VTalahogyan az utóbbi évti- ' zedekben tabu téma volt a halál, holott hozzá tartozik az élethez. Ahogyan van kéz-- det, úgy vég is van. Falun mind a mai napig az életben három mozzanatot tartanak legfontosabbnak: a születést, a lakodalmat és a temetést. S igazuk van, mert a legcsodá­latosabb dolog a gyermek szü­letése, amit ki ne ünnepelne meg névadással, keresztelővel vagy egyszerűen születésnapi vigassággal. A másik ilyen ak­tus a családalapítás, a lakoda­lom, amikor egy új élet in­dulását pecsételik meg a fia­talok, a család, a hozzátarto­zók, niíg a temetés szertartása is fontos eseménye életünk­nek, . hiszen a végső búcsú nemcsak a meghalt társunk iránti tisztelet, hanem az élők megbecsülése is. Ezért is üdvözölni lehet az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem bölcsésztudományi karának kezdeményezését, hogy a Soros-alapítvány segít­ségével megjelentette a Mau­zóleum című könyvet, amely a halállal foglalkozik. A szer­kesztők — Adamik Lajos, Je- lenczki István, Sükösd. Miklós — nagy munkát végeztek, amikor összegyűjtötték a négyszázötven oldalas kötet anyagát, s a Bölcsész Index Centrál könyvek sorozatában közreadták az írásokat. Igé­nyes munka és hiányt pótol, hiszen Magyarországon az el­múlt negyven év alatt nem, vagy csak szűk szakmai kör számára adtak ki ilyen írást. A kötetben most ezeket a műveket, valamint az ELTE tanárainak, hallgatóinak ta­nulmányait olvashatjuk, ame­lyek alapvetően az életről, s azt a végső ponttal lezáró je­lenségről szólnak. Igen sokol­dalúan közelítik meg a kér­dést. Helyet kapott a kötet­ben az antropológia, a nép­rajz, a filozófia, a teológia, a politika, az esztétika, a tör­ténetírás és a régészet. Ezek az írások egyetemes igénnyel segítik megérezni, megérteni az élethez és a halálhoz való viszony mély emberi szoron­gásait, annak feloldási mecha­nizmusainak formáit, az em­beri, közösségi magatartást. Ez a probléma egyidős az emberiséggel. Erről a témáról már szólt az egyiptomi Halot­tak Könyve, foglalkozik vele a Biblia is. A kötet írásai csak mélyítik ezt a kört, meg­mutatják, hogy az emberiség hogyan gondolkodott erről a témáról. Csak idézhetjük az írások címeit, hiszen tartal­mukat olvasni kell, nemcsak azért, mert bonyolultak a té­ma körüli kérdések, hanem megértésük valóban csak úgy érhető el, ha tanulmányozzuk őket. Somlai György például a Tibeti halottas könyvet idézi, Kara György az ujgur nyelv­ből való köztes lét és halál je­leit vizsgálja. S. Freud tanul­mányának bemutatása nyo­mán megismerkedhetünk az élet- és halálösztönnel, a to­tem és a tabu jelentésével. Hamvas Béla halottas éneke, Paul Virilio írása pedig a há­borús gépezetről és a halálról szól. Számomra rendkívül érde­kes és lenyűgöző Hoppál Mi­hály Magyar fejfák és keleti sírjelek című tanulmánya, mert magam is sokat gondol­kodtam, hogy mit jelenthet­nek szülőfalum temetőiben le­vő kopjafák, fejfák sírfelira­tai, mondókái, az egész teme­tési szertartás, amely még napjainkban is sok vonásában megőrizte a századokkal ez­előtti formáját. Az alföldi községben, amely századokon át a sárréti mocsárvilágban élte életét, sok minden kon­zerválódott, valamilyen for­mában megőrizte keleti stílu­sát, a pogányságot. Nagy Im­re, a szegényparasztság költő­je, falum szülötte a Holtak derese című versében erről így ír: „Ladik volt, míg élt a Sár­rét — nagyapám megrakta hallal, — s meghívta halpap­rikásra a kondást is, és boldo­gan merengtek a csillagokkal. — Most a holtak derese lett a rég kivágott tölgyfából, fel­kötött állú vén zsellér álmo­dozik rajta az elfogyott papri­kásról." A leningrádiak a Budapest Sportcsarnokban Műfajok szintézise a jégen A LENINGRÁDI JÉGBALETT érkezését megelőzte a hírei Igaz, hogy idestova két évtizede létrehozták ezt az új műfajt, mégis mintha icsupán az utóbbi néhány évben si­került volna polgárjogot nyernie. Ezt bi­zonyítja, hogy tapsoltak nekik már a tenge­rentúlon, Franciaországban, Svédországban, s most a hazai közönség is megismerkedhe­tett ezzel az újszerű kezdeményezéssel. Jégtánc vagy művészet? Sport vagy ba­lett? Ezek a kérdések nem új keletűek. A jégtánc európai és világbajnokságain gyakor­ta csodálhattunk olyan produkciókat, ame­lyek messze túlnőttek a sportkategórián. Nem véletlen tehát, hogy éppen Lenin- grádban — ahol a balettművészet hagyomá­nyai gyökereznek — született meg az öt­let: vigyék jégre a tánoművészetet. Termé­szetesen erre ismét megkérdezhetnénk: no és a jégrevü? Nem éppen ezzel az elkép­zeléssel hívták létre? A leningrádiakat lát­va, tulajdonképpen tetten érhetjük, mit je­lent a jégen a sport, a művészet és mit a revü. Hiszen — mint ahogyan azt az elő­adást megelőző sajtótájékoztatón Konsztan- tyin Rassadin művészeti vezető kifejtette — sokkal heterogénebb közönséget kell szolgál­niuk, mint az úgynevezett tiszta műfajok­nak. Éppúgy szórakoztatniuk kell a gyereke­ket, mint a felnőtteket. Látványprodukciók­kal színesítik a komolyabb mondanivalójú, valóban a balett esztétikáját követő darabo­kat. Kényes egyensúly? Nos, valóban, ezt meg­lehetősen nehéz megteremteni. Ugyanis a ba­lett formanyelvén felnőtt igényes néző a csu­pán a látványosságra törekvő farsangi jele­netek láttán kissé fanyalogva néz körül. Ám a Muszorgszkij zenéjére komponált elégia el­vont gondolatmenetét a külsődleges szórako­zásra vágyó nem szívesen követi. A sport- rajongó pedig a bravúros ugrásokat kérné számon a szólistáktól. A több mint kétórás összeállítás végére mégis, összeáll a kép: a leningrádiaknak sikerült valóban igényes ba­lettművészetet teremteni a jégen. Ám nem zárkóznak el arisztokratikusan; magas szin­ten ötvözik például a revü s az operett mű­faját a Kálmán Imre zenéjére komponált montázsban. A Budapest Sportcsarnokban tehát nyomon követhettük a jégbalett műfaj gyermekbe­tegségeit éppúgy, mint valóságos értékeit. Kétségtelen, hogy a koreográfusi ötletek gaz­dagították a könnyedebb szórakozásra szánt részeket is. A balett klasszikus táncainak jégrévitele éppúgy különlegességszámba megy, mint a formabontó, modern kifejezés- mód. Mi az, ami a másságot képviseli?_ Pél­dául a balettfogást a jégen a piruett váltot­ta fel, a szoborszerű pózok a siklás dina­mizmusával telítődtek. AZ APRÖ SZÍNPADI LÉPÉSEK helyébe pedig a korcsolyázás gyorsított, avagy lassí­tott stílusa került. Kétségtelen: az előadás minden részlete harmonikus egységet alkot a zenével. A klasszikusoktól a modern szer­zőkig — Csajkovszkij, Muszorgszkij, Chopin, Albinoni, Rahmanyinov, Kálmán Imre — szé­les a repertoár. Mindezek segítségével a Le- ningrádi Jégbalettben benne rejlik egy újfajta táncszínház kibontakozásának reménye is. Nem véletlen, hogy a művészeti vezető — koreográfus éppen a Kirov Balett-tói „pár­tolt át” a jégre. Elképzelései találkoznak az orosz balett klasszikusaival és a modern hangvétellel egyaránt. Az új műfaj már nem csupán keresi, sokkal inkább követeli a he­lyét a világ színpadain. Tárt kapukra ta­lálnak.' \ Erdősi Katalin Rádiófigyelő A LEGEMBERIBB BERU­HÁZÁS. Azt hiszem, hogy mindenkinek van olyan is­merőse, aki könnyelműen, számolatlanul herdálja el fia­talkori éveit és még életfilo­zófiát is gyárt hozzá. A do­hányos, aki az egyik cigaret­táról a másikra gyújt rá, az­zal tér ki például a követ­kezményektől óvó figyelmez­tetés elől, hogy a nagypapa még kilencvenéves korában is vidáman pöfékelt, az ital­lal túlzottan barátkozó vagy a különféle édességekben tob­zódó legfeljebb vállat von, hiszen ha mindenről lemond az ember, akkor minek élni. És akkor még nem is emlí­tettem azokat, akik éjt nap­pallá téve elvállalnak min­denféle munkát, hogy tisztes keresetüket kiegészítsék. A rádióban, amikor az egyik műsorban az egészség­megóvás kérdéseiét feszeget­ték, egy szociológus őszintén megmondta, hogy hiába akart többször is leszokni a do­hányzásról, inkább rövidebb, Vagyis a fejfák — Koczogh Ákos szerint is — pogánykori, tehát honfoglalásunk előtti eredetűek. A rájuk karcolt csillagok, virágok, napkoron­gok, lélekmadarak őrzik a babonák és kuruzslások, a ter­mészettel való kapcsolatok ke­reszténység felvétele előtti idők gondolkodását. A magyar népdalokban is mennyi min­den szól a temetésről, a halál­ról. Ipolyi Arnold gyűjtésében levő népdal például így szól: „Síromra ültess egy fácskát — Hadd lássa meg aki ott jár — vagy pedig egy bokor ró­zsát, — soha nem voltam csa- podár." Mennyire a valóságot tükrözi a szintén falum 'teme­tőiből való példa, hiszen nem egy sír mellett fenyőfa, ró­zsabokor, tujafa áll. Csak egyetérthet a recenzens B. Gelencsér Katalinnal, aki a kötetet ajánló soraiban azt írja, hogy aki elolvassa a könyvet, csak nyer vele, mert sok mindent megtud a halál mítoszairól, szimbólumairól, a teológiai feltámadásról, a halhatatlanság fogalmának fejlődéstörténetéről, típusai­ról, a különböző korok halál­szemléletéről, a temetkezési szokásokról. C még valami: a kötet se- gít megérteni, hogy a ha­lál az élet része, s önmagun­kat becsüljük meg, ha megfe­lelően foglalkozunk vele. A kötet évezredek üzenete is az emberhez méltó létről. Ezért ajánlom olvasóim figyelmébe. Gáli Sándor mint hosszabb idő után a szenvedély újra hatalmába kerítette. Egyelőre feladta a küzdelmet, bűnbánóan bevall­va; sajnos éppen az káros az emberi szervezetre, mely rö­videbb időszakon át valami­lyen formában a közérzetre kellemesen hat. Tudom, nem egyszerű dol­gokról van szó. Nem lehet azonban szemet hunyni a statisztikák adatai láttán. Ezek nyomán haladva kide­rül, hogy létezik a társadal­mi egyenlőtlenségnek egy olyan megnyilvánulása, me­lyet a szakemberek a halál előtti egyenlőtlenségnek ne­veznek. Ugyanis a jobb élet- körülmények között lévők lé­nyegesen hosszabb életűek, mint a /kétkezi munkások. Az évek óta egyre rosszab­bodó egészségügyi helyzet ar­ra késztette az illetékeseket, hogy elkészítsék a megelőzés nemzeti programját. Saj­nos azzal a ténnyel még so­káig számolni kell, hogy ná­lunk a legolcsóbb az emberi munkaerő és bármennyire ko­molyan hisszük és valljuk a szocializmus emberközpontú­ságát, a kialakult helyzet ért­nek ellenében hatott. Ilyen­formán a munkaerő karban­tartása meglehetősen elsik­kadt. Veress Ágnes műsorának vendégei — orvosprofesszo­rok^ az egészségügyi tanács titkára — elmondották, hogy amikor minta után néztek körül a nagyvilágban, tekin­tetük legfőképpen a finn pél­dán akadt meg. Ott valóban nemzeti üggyé tudták tenni ezt a mozgalmat. Szövetségest találtak nemcsak a sajtóban, hanem az iskolákban, a ke­reskedelemben, nem beszélve az államhatalmi szervekről. ÜGYFELEK ÉS ÜGYINTÉ­ZŐK. Ha az ügyintézésről csak hallunk is, legtöbben elbiggyesztjük a szánkat. Ke­vés esettől eltekintve lehan­goló emlékekkel hagytuk el a hivatal, a szolgáltató vállalat helyiségeit. A lélektelen bá­násmód sokszor fölényesen kioktató hangsúllyal párosul­va, sokszor elkísért hazáig, kedvünket, közérzetünket be^ folyásolva. Mostanában vizsgálta a Fo­gyasztók Országos Tanácsa, hogy a lakosság panaszai mennyiben állják meg a he­lyüket. Ennek érdekében kü­lönböző szervek képviselőit egy közös megbeszélésre is összehívták. Bizony nem sok jó sült ki az egészből. Az ügyintézők — egymás közt lévén — nem győztek pa­naszkodni az ügyfelekre: tü­relmetlenek, tájékozatlanul érkeznek a félfogadásokra, eszük ágában sincs betartani rendesen a szolgálati utat, és sorolhatnánk tovább. Ám száz szónak is egy a vége: egy ügyintézőt ki lehet cserélni, a lakosságot azonban nem. Szombathelyi Ervin i A Magvar Gördülőcsapágy Müvek Diósdi Gyára felvesz középfokú vagy felsőfokú villamosipari végzettségű karbantartó művezetőt és hőenergetikust, gépipari technikumot, illetve szakközépiskolát végzetteket, középiskolai érettségit tett gyors- és gépírónőt, gépipari műszaki főiskolát végzett üzemmérnököt, technológust, fejlesztőt, szakmunkás-bizonyítványt szerzett, szakközépiskolai végzettségű géplakatost és villanyszerelőt több műszakos munkarendbe, valamint SZTK-ü gy i n t éző t Fizetés: a végzettségtől és a gyakorlati időtől függően, a kollektív szerződésben meghatározottak figyelembevételével, megegyezés szerint. Levélcím: Diósd, Gyár u. 2. 2049. Telefon: 669-822, 141 -es mellék.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents