Pest Megyei Hírlap, 1988. május (32. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-22 / 121. szám
1988. MÁJUS 22., VASÁRNAP %WMan 5 szebbnél szebb kézimunkák, fafaragások és szobrocskák csalogatták a látogatókat. Ezután a művelődési központban folytatódott a találkozó, ahol Részegfi Csaba, az Országos Béketanács elnökségének nevében köszöntötte a résztvevőket. A békenap résztvevői felhívással fordultak sorstársaikhoz és a körülöttük élő emberekhez, hogy akciókkal, rendezvényekkel adjanak hangot békevágyuknak. Mindennapi életükkel, munkájukkal pedig segítsék környezetükben a béke megvalósulását. A délelőtti programot a KRESZ-teszt és az autós ügyességi verseny zárta. Az abszolút győzelmet 100 pontos hibátlan teljesítménnyel a törökszentmiklósi Sarkadi Im- réné szerezte meg. Frenlich Róbertné — aki a gödi egészségügyi gyermek- otthon 13 lakóját kísérte el ide — elmondotta: hogy már az is óriási élmény volt a gyerekeknek, hogy itt lehettek. Sok résztvevőnek, főleg azoknak, akik vidéken élnek, ezek az összejövetelek jelentenék az ablakot, a kitekintést a világra. Kép és szöveg: Hancsovszki János Szájtátva Futkosok örvendezve látja, hallja, tapasztalja a hírlapíró egyre gyakrabban a megyében a szándékot; mozdulnak. A szó szoros értelmében, fizikai valóságukban mozdulnak, mozognak az emberek. Gyakran ugyan nem a legsikerültebben találják el a mozdulatokat, de — sportolnak. Nem komolyan persze, de nagyon is komolyan. Azaz nem úgy, mint a profiknak nevezett (de teljesítményükben legtöbbször) amatőrök, de komolyan véve a szándékot, mozdulni kell. S legjobb, ha együtt mozdul a család, azaz ott van gyerek, szülő, ott van, például a sportnapon. Aminek újabban divatja lett. Jó divat. Jó divat akkor is, ha ma még (sajnos) a többség megmosolyogja a „futkosókat” ha némelyek a fejüket csóválják, mikre képesek felnőtt emberek...?! Azt mondják például Budaörsön, hogy az apu- anyu-én elnevezésű játékos családi sportvetélkedő ugyan nem mozgatta meg a település egészét, de az azon részt vevő 240 fő már nem akármi. Jól mondják. Ahhoz képest, hogy korábban a csodabogárnak kijáró integetés és mutogatás kísérte a kocogókat, valóban apró jele a szemléletváltozásnak a megjelentek létszáma. Amint jele a szemléletváltozásnak az is, ami Ráckevén történt. A Fut a Reve elnevezésű program, mint rendezvény, nem újkeletű, most azonban friss vonása volt az iskolai tanulók részvétele mellett a családok (a szülők) megjelenése. Mozdul tehát valami azon a fronton, ahol sokáig a mozdulatlanság volt a jellemző. Tátja a száját az ember, hogy némelyek még mozdulni is képesek az egészségükért, a jobb közérzetükért, esetleg a csinosságukért. Pontosabban nem e miatt tátja a száját az ember, hanem látja, mennyi mindenkinek helye lenne ott a mozdulók, a futkosok között. Hon- nét látszik ez? Sajnos, első ránézésre ... MOTTÓ Szocialista hazánkért-vetélkedo A döntő Monoron volt A Magyar Honvédelmi Szövetség jogelődje megalakulásának negyvenedik évfordulója tiszteletére Szocialista hazánkért elnevezéssel indított országos vetélkedő Pest megyei döntőjétrtegnap tartották meg a monori József Attila Gimnáziumban. Miként Jani László, az MHSZ megyei titkára elmondta, ez az esemény betetőződése volt annak a versenysorozatnak, amelyre az MHSZ-rejtvényújságok kitöltésével tizenhétezer-négyszáz- hatvanan neveztek be Pest megyéből, s amelyet kétszázhetvenhárom klub csapatainak helyi és területi erőpróbája előzött meg. A versenyek megrendezését minden szinten segítették a HNF, a KISZ, az úttörőszövetség, a munkásőrség, a rendőrség és a honvédség képviselői. A tegnapi eseményen Monor politikai és állami testületéi nevében Kovács Benő tanácselnök köszöntötte Szabó Andrást, az MHSZ főtitkárhelyettesét, a megyei pártbizottságot is képviselő Rágyánszki Pál megyei munkásőrparancsno- kot, a politikai, társadalmi és állami szervek számos más vezetőjét. Az elméleti és gyakorlati feladatokkal három korosztályban három-három csapat birkózott meg. A felnőttek között Budaörs gárdája (Hegyi Andrea, Leitert Márton, Fekete Sándor és Pecséri István) diadalmaskodott, megelőzve Dunakeszi és Nagykőrös csapatát. Az ifjúsági korosztályban Ráckeve küldöttsége (Babarczy Zoltán, Czita Zoltán, Siadik László és Varga Zsolt) került az élre, őt követte Szigetszentmiklós és Vác kollektívája. Az úttörők között az első helyezést a dunakeszi 31. Számú Általános Iskola tanulói (Buzási Attila, Cseke Miklós, Kiss Gábor és Havasi Ferenc) vívták ki, utánuk következtek Cegléd és Százhalombatta piros nyak- kendösei. Az első helyezett csapatok — kiegészülve a fegyveres testületek egy-egy képviselőjével — alkotják majd a megyei delegációt, amely június 4-én és 5-én Kaposvárott az országos elődöntőben igyekszik jó helyezést elérni. Cs. S. Helyi népszavazáson döntöttek Ráckevén Csatlakoznak a társközségek A Ráckevei Tanács munkatársai tegnap kora reggel, a meteorológusokat megszégyenítő buzgalommal lesték a komor felhőket, mintha az égi jelekből akarnák kiolvasni: mi lesz a helyi népszavazás eredménye? A téliesre fordult időjárásnak valószínűleg csak ők örültek, mert a föl-föltámadő szél ezúttal visszafordította a földekre kívánkozó embereket, elmaradtak a családi kirándulások, a horgászportyák is. így azután a népszavazásnak csak egyetlen konkurense akadt: a ráckevei piac... Mert azt nemigen szokták elmulasztani a környék lakói, hogy árusként, vagy éppen vásárlóként részt ne vegyenek a ráckevei híd alatti forgatagban. A tanácsiak azonban erre is felkészültek, Lóréven és Makádon már reggel hatkor, Szigetbecsén pedig reggel hét órakor kinyitották a szavazóhelyiséget. Így az ottaniak még a Ráckevére tartó busz indulása előtt leadhatták voksaikat. Falugyűlések után Ahogyan lapunkban már korábban hírül adtuk, a helyi népszavazás megtartására azért volt szükség, mert tisztázni kellett a városi rangra pályázó Ráckeve társközségeiPest megyei díjazottak A mini Lada és a világharang Amint arról lapunkban már hírt adtunk, idén 107 termékkel neveztek be a Budapesti Nemzetközi Vásár Nagydíjára a kiállító vállalatok. Közülük végül is 7 nyerte el azt: a százhalombattai Dunai Kőolajipari Vállalat Dunjmikro vaw szagtalan paraffinterméke, a Monori Mezőgép nagy nyomású hidraulika-szivattyúcsalád- ja, a Danuvia Központi Szerszám- és Készülékgyár hidraulikus vezérlő-szabályzó c'e- mei, a HíradástechniKai Szövetkezet kábeltelevíziós f< j- állomása, a Magyar Optikai Művek Derivatograph C mikroprocesszoros komplex ter- moanalitikai berendezése, a Taurus Gumiipari Vállalat Soilsaver sorközművelő abroncsa és a Tiszai Vegyi Kombinát Tipelin lineáris polietilén alapanyagból készülő granulátuma. Ez évben a vásárdíjbizottság döntése alapján BNV-dí- jat nem adtak ki, de az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsa továbbra is OKlSZ-pla- kettel, illetve -oklevéllel díjazta a szövetkezeti ipar korszerű, magas technikai színvonalú termékeit. A Pest megyei ipari szövetkezetek közül idén 4 kapott OKISZ-plakettet. Az érdi Műszerautomatika Ipari Kisszövetkezet bányametánjelző rendszere és hordozható metánmérő készüléke, a Budaörsi Vegyesipari Szövetkezet televíziós műsorok házhálózati erősítő és elosztó rendszercsa- ládja, a péceli PAN-COMP Kisszövetkezet autóriasztója és a törökbálinti OMÜV Műszeres Vasipari Kisszövetkezet lát- jelzős határérték-kapcsolóval ellátott folyamatos szintjelzője érdemelte ki az elismerést. Az OKISZ oklevelére pályázó ipari szövetkezetek közül 3 szerepel a kitüntetettek között: a budaörsi Texelektro Ipari Szövetkezet mikroprocesszoros Duplex liftvezérlő berendezésével, a törökbálinti Metalloplaszt Vegyesipari Kisszövetkezet a kivágószerszámházak golyós vezetékével és saválló védőöltözékével, a Gyömröi Vas- és Fémipari Kisszövetkezet pedig hétpólusú vontatványcsatlakozójával nyerte el az oklevelet. A díjakat hétfőn délután adják át ünnepélyes keretek között a Budapesti Nemzetközi Vásár területén. Szombaton a szelesre, hűvösre fordult időjárás tízezreket csalogatott a kőbányai vásárközpontba, ahol közönségnapot tartottak. Talán a legtöbben a BNV-n látható gépkocsikat csodálták meg, köztük a legújabb Mercedes, BMW, Volvo, Renault és a Fiat Typo modelleket, valamint a szocialista országok gépkocsigyártásának megújulását tanúsító új típusokat. A már ismert Lada Samarák, Daciák mellett azok módosított, korszerűsített változatai is láthatók, és elismerést váltott ki a mini Lada, amelyet három szovjet gyár, a Volgái A monori Mezőgép standja. A gyár a hét nagydíjas egyike (Erdősi Ágnes felvétele) Személyautógyár, a Kámai Teherautógyár és a Szerpuhovi Motorgyár közösen alakított ki. Érdekes a Magyar Alumíniumipari Tröszt bemutatója, ahol teljesen új, már szabadalmaztatott hazai öntési eljárással készített harangok láthatók. Arról is tájékoztatták a látogatókat a kiállítók, hogy ezzel a módszerrel rövidesen „világharangot” készítenek, amelyet kilenc méter magasra és hét méter átmérőjűre terveznek. A 40 tonnás harangot az M7-es autópálya bevezető szakaszánál helyeznék el, talán éppen a Bécs— Budapest világkiállítás idején. nek jövendő státusát. A jogi formulák ugyanis nem teszik lehetővé a városi közös tanács alapítását. A tegnapi szavazást falugyűlések előzték meg, amelyeken a lakosság túlnyomó többsége a Ráckevé- hez való csatlakozás mellett foglalt állást, elvetve azt, hogy megtartsák községi rangjukat. Várható volt, hogy ezt az elhatározásukat újólag megerősítik, csupán a szavazás aránya volt kétséges ... Raf- fay Béla, a Ráckevei Városi Jogú Nagyközségi Közös Tanács elnöke szerint , ennek fő oka az, hogy a most is közös irányítás alá tartozó települések a későbbiekben is eredményesebben oldhatják meg feladataikat együttesen, mint egymástól elszigetelten. No és, ha az első években nem is, de a jövőre nézve a városi lét várható előnyei is csábítják a három község vezetőit és lakosságát. Mozgó urnák Mindhárom községben az állampolgárok nagy többsége már kora délelőtt leadta szavazatát. Mint a másik két helyszínen dolgozó kollégáinak, így Borbély Józsefnek, a szigétbecsei szavazatszedő bizottság elnökének is alig kellett valakit útba igazítania délelőtt 10 óra után, hiszen a bottal topogó 80 éves néni- kéktől kezdve az otthoni munkából, házépítésből percekre elszabadult emberekig már mind-mind az urnába helyezték a szavazólapokat. Az ágyhoz kötött betegeket mozgó urnákkal keresték fel. Nagy többséggel A szavazóhelyiségeket délben zárták be, s délután két órára már rendelkezésre állt az eredmény. E szerint Lóréven a szavazásra jogosultak 92 százaléka, Makádon 63 százaléka, Szigetbecsén 86 százaléka adta le voksát. Lóréven és Makádon az érvényes szavazatok 83—83 százaléka, Szigetbecsén 90 százaléka szólt a Ráckevéhez csatlakozás mellett. Ez azt jelenti, hogy a városi cím elnyerése után az eddigi társközségek — állam- igazgatási egyesület formájában — Ráekeve városrészeivé válnak, de megtartják önálló helységneveiket. A városi cím elnyerésére vonatkozó pályázatot a városi jogú nagyközségi közös tanács júniusi ülése elé terjesztik és ottani elfogadása után nyújtják be az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumhoz. K. L. Kitekintés a világra Mozgáskorlátozottak a békéért Négy fal közé zártság, a kis elszigetelt közösségben való élés sajnos még napjainkban is nagy hátrányt jelent sok embernek. Szombaton délben találkoztak Érden mintegy másfél százan — ahogy ők mondják, sorstársak — barátkozni, megismerni egymást, kapcsolatot teremteni a külvilággal. A Hazafias Népfront Érd Városi Bizottsága karöltve a Mozgássérültek Pest Megyei Egyesületével és ennek helyi szervezetével a „Mozgáskorlátozottak a békéért” gondolat jegyében politikai, kulturális és sportbékenapot tartottak tegnap Érden. Sokan jöttek el és vettek részt a rendezvényen. Megyénkből, de Veszprémtől Kalocsáig az ország számos településéről is érkeztek érdeklődők a találkozóra. A délelőtti Az univerzális ceglédiek Profil nélkül is sikeresen Nincs kialakult profilja az Elegant Május 1. Ruhagyár Cegléden található gyáregységének. Varrónői gárdája hetente több alkalommal is találkozik a legújabb modellekkel, a jószerivel szezonálisnak számító fazonokkal, így érthetően nem tűnik túlzásnak a jelző: univerzális képességű kollektíva keresi itt a kenyerét, s hozza a jövedelmet az anyavállalatnak. Kisgyörgy Csilla, a gyáregység Igazgatója egyértelműen kijelentette: náluk a profil a változatosság. — Női blézereket, szoknyákat, nadrágokat varrunk, jórészt tőkés exportra, például az NSZK-ban jól ismert Hofana butikhálózatnak. a svájci Braunschweig cégnek. Új vevőnk a szintén NSZK-beli Gilbert cég, s potenciális vásárló a francia Sym vállalat is. — Az elmondottakból egyértelműen kiderül, hogy számottevőnek mondható a tőkés partnerek száma. Milyenek a kapcsolataik? — A lényeg az, hogy elismerik munkánkat, annak minőségét és a kért határidők betartását. Az idén mégis nehézségeink voltak. Áz április közepére várt alapanyagok eddig nem érkeztek meg. Így kénytelenek voltunk a belkereskedelemnek varrni. — Tavaly a második félévben a ceglédi gyár négy szalagja segített be a vállalat Komlón működő gyárának ... — Régi és egyre reményteljesebb a komlóiak partneri kapcsolata a Bódner céggel. De nem győzték a munkát, s hogy a határidőket tarthassák, mi is besegítettünk. Az idén hasonló a helyzet. Számunkra jól jön ez a munka. A mi gépparkunk is alkalmas a speciális munkákra. — Hírlik, hogy önöknél kedvező a munkaerőhelyzet. A végzős szakmunkások jó része itt a gyárban helyezkedik el...-f Szerencsére a városban megszűnt a mupkerővándorlás és -csábítás. Az ipari és szolgáltatóegységek létszáma telített. Való igaz, hogy a végzős 33 lányból 23 nálunk vállalt munkát. Ez adta a biztatást ahhoz, hogy ősszel, pontosabban szeptember elsején beindítsuk az egy műszakos ifjúsági szalagot. A ceglédi gyár 10 működő szalagja a feladatul kapott munkákra és azok megfelelő minőségű megoldására képes. A gyakori, műszakonkénti fazonváltozások, az egészen kis, 50—100 darabos kollekciók és a többezres tételek sem állítják a varrónőket váratlan feladatok elé. — Mekkora az éves darabtervük? — Pontos adatokat nem tudok, mivel a tőkés cégek nem mindegyike küldte meg a teljes rendelését. És vannak olyan, eddig még megbízatást nem adó nyugati partnerek, akikkel az igazi, a remélhetően hosszabb távú kapcsolatunk még csak ezután realizálódik. Vállalunk bérmunkát is. Vállalatunk minden üzleti lehetőséget megragad ahhoz, hogy gazdálkodási pozícióit javítsa. A Május 1. Ruhagyár az elmúlt évben 11 millió doiláros exportot bonyolított le. Ezt érthetően idén sem kívánják alább adni. Gyócsi László program a- Hazafias Népfront székházában kezdődött. Itt Miskolczi Katalin, a HNF városi titkára nyitotta meg a résztvevők munkáiból nyílt kiállítást. A falakon rajzok,