Pest Megyei Hírlap, 1988. május (32. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-22 / 121. szám

TANÁCSKOZIK AZ ORSZÁGOS PARTÉRTEKEZLET

(Folytatás az 1. oldalról.) lános oka legfőképpen a késlekedés és a tehetetlenség volt.

Nekünk élni kell' és előbb- utóbb ismét jól élni. Ennek: a célnak az eléréséhez új köz- megegyezésre van szükség, melynek előkészítésében a népfront — hivatásának is megfelelően — támogathatná a közjogi viszonyok megújítását, az alkotmány, a választási törvény reformját, a népszavazásról, valamint az egyesületekről szóló törvény megalkotását, az alkotmánybíróság és a közigazgatási bíróság felállítását. Mindezek együtt biztosítanák a hatalom megosztását és ellenőrzését, hogy ezáltal szervezetileg és jogilag megszűnjön minden szinten az

önkény és a hatalommal való visszaélés lehetősége.

A közjogi viszonyok fejlesztésével együtt kell haladnia az állampolgári jogok kiteljeser désének, amelynek feltétele a szuverén törvényhozás, az önállóan politizáló kormány, az erős tanácsi 'önkormányzat és az önrendelkezésre képes, az ország felelős birtokosaként viselkedő, érett állampolgár. Ezek között az alkotmányos keretek között nem csökkenő, hanem növekvő szerepe lesz a pártnak és a vele autonóm módon, partnerként együttműködő társadalmi szervezeteknek, mozgalmaknak és az egyesületi törvény alapján alkotmányosan működő állam- polgári közösségeknek, érdek- képviseleteknek.

A népgazdaság motorja

A lakosság egészségügyi állapotával foglalkozott dr. Tényt Jenő. Az ezer lakosra jutó halálozás, a születéskor várható átlagos élettartam, a társadalmi beilleszkedési zavarok előfordulási gyakorisága aggodalomra ad okot — mondotta. Nem fogadható el az a szemlélet, mely szerint a szorító gazdasági gondok megoldása után kerülhet csak sor az egészségvédelem problémáinak megoldására. Ezt a kérdést Németh Miklós is elemezte, amikor azt hangsúlyozta, hogy szembe kell néznünk a társadalmi, emberi tényezőkben mutatkozó gondokkal; a népesedési folyamatok kedvezőtlen alakulásával, a lakosság egészségügyi állapotának romlásával, a muhkaerkölcs lazaságaival, a munkakultúra egyenetlenségével. Mint mondotta: vitathatatlan, hogy a problémák megoldásához, a feszültségek oldásához több pénzre lenne szükség. Sokat nyerhetünk azzal, ha megszüntetjük gazdálkodásunkban a pazarlást, ha jobban megszervezzük a munkát, Tiá átcsőóof- tosítjuk az. eszközöiket, de' a bővebb anyagi forrásokat elsősorban nem a takarékoskodás, hanem a bátrabb, a szabadabb és főképpen ésszerű vállalkozás biztosítja.

A szerkezetváltás rendkívül fontos része a gazdasági megújulásnak. Nem véletlen hat, hogy ezzel a kérdéskörrel számos hozzászóló foglalkozott. Izsák Gyula a mezőgazdaság oldaláról közelítette meg. Mint mondotta, itt nehezebb a szerkezetváltást megvalósítaná, mint a gazdasági élet más területein. Mert a kiszámíthatatlan változásokhoz a mező- gazdaság — sajátos helyzete miatt — nem tud gyorsan alkalmazkodni.

Németh Miklós a magyar gazdaság évek óta visszatérő strukturális problémáiról szólt, s arról, hogy a veszteséges tevékenységek, illetve vállalatok életben tartására igen nagy összegeket költünk. A magyar népgazdaságban nagy jövedelemkiesés nem csupán a veszteséges vállalatoknál, hanem azáltal is keletkezik, hogy elszalasztjuk a nagyobb nyereség, a nagyobb jövedelem elérésének lehetőségét. Ezért szakítani kell azzal a felfogással és gyakorlattal, amely a középszerűséget, a felszínen maradást honorálja anyagi és politikai értelemben egyaránt. Hangsúlyozottan beszélt arról, hogy nagy tartalék és szervezőerő rejlik a szocialista tulajdonviszonyok fejlesztésében, a vállalkozások formáinak gazdagításában, a tulajdonosi érdekeltség erősítésében, a társadalmi tőke mobilitásának javításában. — Ezért támogatjuk — mondotta — a korszerű, a mai kor követelményeinek megfelelő társasági törvény megalkotását, amely az eddiginél jobb lehetőséget teremt a különféle szocialista tulajdonformák, a magántulajdon, valamint a külföldi tulajdon működéséhez. Hiszen tőkeerős, nemzetközileg versenyképes nagy- vállalatokra éppúgy szükségünk van, mint a különböző méretű kis- és közepes vállalkozásokra. A fogyasztás- és jövedelemkorlátozó politika helyett a teljesítményelv kemény érvényesítése az az út, amelyet járnunk kell. De nemcsak a teljesítménynek, megfelelő jövedelmet kell hangsúlyozni, hanem meg is kell követelni mindenkitől az adott jövedelemhez tartozó munkát.

Ennek a kérdésnek egy másik oldalát, a kisvállalkozások szerepét fejtegette — a teljesítmény, az érdekeltség és a vállalkozás összefüggésének oldaláról — Schmidt Ernő. Mint mondotta, a kisvállalkozási forma megtette nálunk kezdeti botladozó lépéseit, azután össztűz zúdult rá. Rögtön a főmunkaidő becsületét kezdtük félteni. Adatok keringtek a vállalkozásból származó nyereségsummákról, nem lehetett azonban hallani a csődbe ment kezdeményezésekről és a nyomukban megjelenő anyagi veszteségekről. A vállalkozások eredményeként törvényszerűen megjelennek a társadalomban a jövedelemkülönbségek, az egyéni gyarapodás. Ha ezt nem engedjük vagy korlátok közé szorítjuk, akkor árutermelő gazdaságunk motorját kapcsoljuk ki. Nagyon nagy gondunk, hogy a társadalmi tulajdonban lévő termelőeszközöket kis hatékonysággal működtetik. A gazdaság teljesítőképességében sürgős áttörésre van szükség, mert ha ez nem következik be, akkor magunk bizonyítjuk: nem igaz a társadalmi tulajdon maga- sabbrendűsége. A társadalmi tulajdon hatékony működtetése csak úgy képzelhető el, ha a tulajdonosi és a vállalkozói funkciók határozottan elkülönülnek egymástól.

Harc a kiváltságok ellen

Sókan foglalkoztak a megújulás kérdéskörével, s azzal, hogy ennek megvalósítása nem egyszerű feladat, hiszen nálunk is jelentkeznek a változtatástól félő, áttól esetenként saját, kicsinyes személyi hatalmukat óvó,' konzervatív erők. Erről beszélt Katona Béla is. A káderpolitikával kapcsolatban kifejtette: a politikai vezetőkre vonatkozóan ki kell mondani: már nem hisszük azt, hogy a kommunisták különleges emberek, azt főleg nem, hogy ..tökéletesek. De azt joggal elvárják tőlük, hogy erkölcsi tekintetben valóban példamutatóak legyenek. Javasolta, hogy a pártértekezlet fórumáról hirdessék meg a kíméletlen harcot a jogtalan kiváltságok felszámolására, a szerénytelenség, a személyi összefonódás, a korrupció és a hatalommal való visszaélés minden formája ellen.

Az is elhangzott a pártértekezleten, hogy a párttagok körében nem találkozott egyértelmű helyesléssel a korlátozott idejű választhatóság, a kötelező rotáció elve. Sokan úgy tartják, hogy a kizárólagos kritérium az alkalmasság legyen. A vitában többen foglalkoztak azzal, hogy vajon a formailag meglévő lehetőségek ellenére miért nem volt jellemző mindeddig a szabad véleménynyilvánítás még a párt testületéinek munkájára sem? Mint Gráf József kifejtette, ennek legdöntőbb oka a veszélyérzet hiánya volt,

mény formálásában, másrészt a közéleti demokrácia erősítésében, a törvény előtti egyenlőség szemléltetésében — mondotta.

Számos felszólaló utalt saját konkrét felelősségére is. Aczél György például a következőket mondotta: harminckét éve vagyok tagja a Központi Bizottságnak, harminckét év óta felelős vagyok mindenért, ami ebben az országban, a pártban történik. Azokért a hibákért, tévedésekért, a késlekedésért, amit a párttagság és a pártértekezlet joggal hiányol. Ezekről ma már általánosságban nem szabad beszélni. Felelős vagyok azért, mert vallottam és vallom, hogy o hatalom szolgálat, de nem harcoltam elég következetesen a pártdemokráciáért, amely intézményesen biztosítja, hogy a párt politikája, 800 ezer párttag véleménye, akarata a döntésben jobban kifejezésre jusson. Szólt az elmúlt 32 év eredményeiről is, amelyek minden hiba ellenére a magyar történelem egyik jelentős korszakát jelentették.

Vállalkozói önállóságot

mert éveken keresztül senki nem kérte számon a testületek tagjaitól, hogyan és kinek az érdekeit képviselik. A testületek vezetői pedig meg voltak győződve arról, hogy a politikai hatalom és a párt vezető szerepe széles körű véleménynyilvánítás és viták nélkül is fenntartható. Ezt a tespedt állapotot az élet már elsodorta, a párt vezető szervei pedig maguk döbbenhettek rá, hogy egy szűk csoport döntéseiben sok a hibalehetőség, a helyes álláspontok kialakításához valódi vitákra van szükség, mert enálkül a hatalom ugyan megmarad, de a bizalom gyorsan fogy. Ezt a bizalmat kell visszanyerni — mondotta Farkas Kálmánná —, egységet kell teremtem a szavak és a tettek között.

A nyilvánosság elé tárva

Sok gondnak elejét lehetett volna venni, ha a pártvezetés ugyanolyan gyorsan, érzékenyen reagált volna a pártszervek, illetve a párttagság jelzéseire, mint most, a pártértekezlet előkészítése során. Pintér Imre például azt javasolta: a szervezeti szabályzat rögzítse, hogy a pártszervek minden szinten elemezzék rendszeresen a párttagság jelzéseit. A párttagoknak, a pártszeryezteknek a jövőben nagyobb részt kell vállalniuk a közélet tisztaságáért folytatott harcból, s keményebben kell fellépniük a korrupcióval a láthatatlan jövedelmekből származó tisztességtelen haszon megszerzésének lehetőségeivel szemben. Prokop Zoltán például utalt arra, előfordult az is, hogy a közélet tisztaságát párttagok, vezetők sértik meg. A társadalom

kedvezőtlen jelenségei mindenkire hatnak, de a párt tagjaitól jogosan elvárható, hogy az ilyen cselekményeket ne nézzék el, hanem fedjék fel és követeljék meg a felelősségre vonást. Ehhez azonban az is szükséges, hogy bejelentéseiket az illetékesek érdemben bírálják el, biztosítsák a bejelentő védelmét és járjanak el szigorúan az elkövetőkkel szemben. — A társadalmi torzulások elleni fellépés egyik leghatékonyabb eszközének azt tartom, ha ezeket a nyilvánosság elé tárjuk. Az újságok, a tömegkommunikációs eszközök többször is — az utóbbi időben egyre gyakrabban — tárták föl a jelentősebb korrupciós és vesztegetéses ügyeket. Ezzel fontos szerepet töltenek be, egyrészt a társadalmi tudat alakításában, a közvéleValamennyien tudjuk, hogy a magyar gazdaságot egy évtizede immár a stagnálás, a versenyképesség romlása jellemzi. A gazdaság gyors fejlődéséhez szükséges korábbi hajtóerők ma már kimerültek, így korábban a beruházások, de most már mindinkább a fogyasztás korlátozásával kényszerültünk fékezni az eladósodási folyamatot. Ezzel a közvetlen veszélyt sikerült elhárítani, de a szükséges struktúraváltozások, főként a gazdaságtalan tevékenység visszaszorítása, a jövő megalapozása elmaradt. A reformprogram megvalósítását következetlenség jellemezte. Erről, valamint a gazdasági kibontakozás lehetőségeiről szólt Medgyessy Péter. A kisvállalkozás intézményesítése, a tőkepiac fejlesztése, a bank- és adóreform, valamint a most napirenden lévő társasági törvény a gazdaság önszervező képességét, a vállalkozó szellemet kívánja erősíteni. Törekszenek a részletekbe nyúló állami irányítás visszaszorítására, a piac működését gátló korlátok leépítésére. Részei ezek az átfogó, a párt- és kormányprogramban körvonalazott stratégiának — mondotta. E változások azonban ez ideig nem voltak átütő erejűek. mert a társadalom nem győződött meg a párt és a kormányzat megújulási eltökéltségéről. — Eltökélt szándékunk, hogy a reformot következetesen véghez visszük. Megteremtjük azokat a szervezeti kereteket, amelyek lehetővé teszik a valóban átfogó gazdasági reformprogram

kialakítását — hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.

A legnehezebb feladat az, hogy egyszerre kell megfékezni az egyensúlyhiányt és megindítani azokat a strukturális változásokat, amelyek később a fellendülés szilárd bázisát jelenti. Működőképes mechanizmusok kellenek, nem pedig egyszerűen a korábbinál jobb állapotok. Programunk kulcskérdése, a vállalkozó autonómia rövid idő alatti, éppen ezért kétségkívül nagy kockázattal járó megteremtése, a gazdálkodás liberalizálása. A következetes gazdaság- politika kiegészítőjeként szükség van az erős szociálpolitika érvényesítésére, amely a hátrányos helyzetűeknek esélyt ad, az igazságtalanságokat kiküszöböli, miközben teret ad a valós, és társadalmilag elfogadható jövedelemdifferenciálódásnak.

Számos felszólaló tett hitet a reformfolyamat maradéktalan végrehajtásának szükségessége mellett. Sándor László a pártértekezlet főbb feladatait összefoglalva azt kérte, tegyük visszafordíthatatlanná a reformfolyamatot, jussunk egységre a tennivalók tekintetében, fogadjunk él mozgósító programot és tartózkodjunk a félmegoldásoktól. Hasonlóképpen tette le a voksot Schreiner László is, amikor azt hangsúlyozta, hogy gazdasági helyzetünk javítása, a stabilizáció, a kibontakozás megvalósítása mellett a párt vezető szerepének bizEzekbena napokban erre a fórumra figyel az ország; döntéseitől fordulatot remél, társadalmi fejlődésünk előremozdítását és az ehhez szükséges személyi garanciák megteremtését várja. A pénteki napról megismert friss Pest megyei információk is ezt támasztják alá. Ez érezhetően nagy felelősséggel terheli a küldötteket, mert hazamenve tiszta lelkiismerettel kell szembenézni azokkal, akiktől a megbízatásukat kapták, illetve akikkel együtt dolgoznak.

A helyzetértékeléshez hozzátartozik, hogy párttagságunk az utóbbi években a cselekvő szándék és a tehetetlenség kettős szorításában él. Valójában nem érti, hogy mennyivel tesz ma kevesebbet, mint korábban, azért, hogy erősödjék a párt iránti bizalom és hogy a vezető szerepe maradéktalanul érvényesüljön?

Ebben a helyzetben többen elbizonytalanodnak, mások a kivárás álláspontjára helyezkednek, vagy éppen maguk is bizalmatlanná válnak a párt vezető testületéivel szemben.

Nemcsak a helyzetértékelés, hanem a jövő szempontjából is izgalmas, milyen okai vannak ennek a jelenségnek? Miért van az, hogy az utóbbi időben a párt határozatait egyre inkább fenntartással fogadják, párton belül és párton kívül egyaránt? Hogy újabban sokan elzárkóznak a párttisztségek vállalásától, és alig akad, aki ma ezt a megbízatást megtiszteltetésnek fogná fel. A párt vonzerejének csökkenését a tagfelvétel nehézségei is tükrözik, és a példákat sorolhatnánk tovább.

Véleményem szerint is mindezek egy sajátos bizalmi válság jelei, amelynek az összetevőihez sok minden hozzátartozik. A gyakorlati pártmunka tapasztalatai alapján én azokkal értek egyet, akik itt azt hangsúlyozták, hogy az elmúlt másfél évtizedben a fő politikai szándékok sorozatában ígérvénnyé váltak. Más szóval, a szavak és a tettek, a kitűzött célok és a valóság már hosz- szú ideje eltérő pályán mozognak.

Köztudott, hogy az MSZMP — o párt újjászervezése után — politikájának kezdeti sikereit legfőképpen annak köszönhette, hogy programja célratörő és mozgósító erejű volt; amit

KRASZNAI LAJOS, A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ELSŐ TITKÁRA:

Visszanyerni és megőrizni

meghirdetett, az megalapozott volt és teljesült. A vele szembeni bizalmat a gazdaság általános „mozgósítása”

élesztette, táplálta. Ennek az erőfeszítésnek az eredményei kedvező hatással voltak az ideológiai, szellemi élet meghatározó területeire is. A bizalomépítésnek ezek az építőkövei a hetvenes évek első felében azonban lassacskán elfogytak.

Tudom, hogy ez sokkal bonyolultabb volt annál, mint amit egy felszólalás keretében vázolni lehet, de a bizalom- vesztés folyamatához azok a tények és kérdőjelek hozzá tartoznak, amelyek itt másfél nap alatt felmerültek. Távol áll tőlem a szándék, hogy ezeket ösz- szefoglaljam, ismételni sem szeretnék, de az előbbi állítás igazolására hadd említsem meg a következőket:

— Több mint húsz esztendeje (1965töl kezdve) minden kongresszusi és más fontos pártdokumentumban folyamatosan megfogalmazódott a szerkezetváltás halaszthatatlansága, de érdemi előrelépést ebben a mai napig nem tudtunk elérni.

— Évtizedes tapasztalatok alapján a népgazdasági tervezéssel összefüggésben is joggal felmerül az emberekben a kérdés, mivel magyarázható az, hogy a tervek alapjául szolgáló helyzetértékelések a valóságosnál mindig kedvezőbb folyamatokat jeleztek és így folyton a magunk kárára tévedtünk?

— A bizalom szempontjából egyik legérzékenyebb területen, az életszínvonal kérdésében is rendre más történt, mint amit mondtunk. Ma sem tudunk elfogadható magyarázatot adni rá — még ezen a fórumon sem —, hogy a XIII. kongresszust követően, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy a nagy számú prioritás teljesítésének gazdasági feltételrendszere ingatag alapokon áll, akkor a tervezés miért vállalta mégis azokat a célokat?

— A vitában is utaltak rá, hogy a szavahihetőségünket nem erősítették ■, tényleges munkateljesítmények elismerésének deklarált céljai sem. Ma már ott tartunk, hogy lassan hitelét veszíti az a mindenki által támogatott helyes politikai elképzelés, ami az eredményes munka, illetve a főmunkaidő becsületének társadalmi méretű helyre- állítására irányul.

— Nem tudunk igazi választ adni arra sem, hogy a szabályozás, immár hosszú távon, miért nem képes a nép- gazdasági érdek és a vállalati célok közötti összhang jobb megteremtésére?

— A nyilvánosságra hozott statisztikák azt bizonyítják, hogy az oktatás, a kutatás és a műszaki fejlesztés fontosságát csak szavakban voltunk képesek megfelelően elismerni.

— A párttagság és a lakosság bizalmát a XIII. kongresszus még egy