Pest Megyei Hírlap, 1988. május (32. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-22 / 121. szám

TANÁCSKOZIK AZ ORSZÁGOS PARTÉRTEKEZLET

GRÓSZ KAROLY MINISZTERELNÖK:

A szocializmus megszilárdítása a politikai megújulás függvénye

tosítása, cselekvési egységének újrateremtése a legfontosabb feladat, mert ettől függ szocialista társadalmi rendünk sorsa. Csak az eredményes gazdálkodás teszi lehetővé ma1 feszítő problémáink megoldását.

Ahhoz azonban, hogy a párt helyesen jelölje ki a népgazdasági arányokat, a fejlődés tő irányát, feltétlenül támaLt- kodnia kell a szövetkezeti mozgalom és a társadalom egyéb érdekképviseleti szerveinek közvetítő munkájára — fejtegette Olajos Imre. Mint mondotta, ahhoz, nogy a mindennapi gyakorlatban csorbítatlanul jusson el az esély- egyenlőség a termelőszövetkezetekhez és másokhoz is, az eddigieknél differenciáltabb, körültekintőbb érdekképviseleti munkára van szükség.

A felelősség kérdésköre gyakorta vissza-visszatért a vita során. Üj elemként vetette föl Baranyai Lőrinc a Központi Ellenőrző Bizottság felelősségét, hiszen az jogosítványánál fogva menet közben is köteles lett volna ellenőrzéseket végezni olyankor, amikor észlelte a határozatok végrehajtásának elmulasztását. — Mert minden párttagot felelősségre vontunk,

aki például közlekedési vétséget követett el — mondotta —, de sajnos nem foglalkoztunk kellően azzal, hogy a párthatározatok végrehajtásának elmaradása miatt kiket, vagy mely testületeket terhel felelősség. Nem kívülállóként akarok bírálni — folytatta —, hiszen magamat is felelősnek tartom a kialakult helyzetért, mert a XIII. kongresszus küldötteként egyetértettem a határozat elfogadásával, de a végrehajtást saját területünkön sem tudtuk kellően megvalósítani.

A bányászok vállalják a gazdasági stabilizációs és kibontakozási program rájuk háruló feladatait, de nem értik és visszautasítják azokat a napjainkban felerősödött nézeteket, hogy a bányászok eltartottak és nem segítik, hanem nehezítik a népgazdasági gondok megoldását. Lehet, hogy a mai gazdaságpolitika újabb bányák visszafejlesztését, illetve bezárását igényi’. De mielőtt döntés születik erről, gazdasági számításokat kell végezni, hogy vajon mibe kerül ez az országnak, s hogy milyen energiahordozóval lehet a kiesettet pótolni — mondotta befejezésül.

Tisztelt pártértekezlet!

Az állásfoglalás-tervezettel és az előadói beszéddel alapvetően egyetértek, összegzi az elmúlt másfél év gondolat- gazdag vitáit, szellemi, politikai erőfeszítéseinket. Közös munka, a párttagság formálta. Jogos kérdés: ad-e úját, elegendő-e munkaprogramnak? Szerintem igen, bár én sem vitatom, hogy lehetne gondo- latgazdagabb, és pontosabban fogalmazott. De jelentősnek tartom azt a szellemiséget, amit sugároz, azt, hogy mindenben mást, és másképpen kell csinálni a jövőben, mint ahogy eddig tettük. Újat ad abban is, hogy nem részleteket szabályoz, hanem a fő irányát jelöli ki egy politizáló párt törekvéseinek, melyek megvalósításában — és nemcsak kidolgozásában — a párttagság önálló és aktív közreműködésére épít.

A követelmény tehát világos. A gazdasági és a politikai helyzet igen összetett. A gazdaságban évek óta jelen van a növekvő adósságállomány nyomasztó terhe, ugyanakkor tiszteletet parancsoló erőfeszítések tanúi lehetünk, amelyek az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem eredményeinek növelésére, a jobb és hatékonyabb munkára irányulnak. Világszínvonalú termék az egyik üzemben, rossz minőségű áru a másikban, esetenként mindkettő ugyanabban a gyárban. Stagnáló életszínvonal az egyik oldalon, szemmel látható növekvő jólét a másikon. így folytathatnám tovább. Tehát az eredményeket és a hibákat is egyformán számba kell venni.

Itt szeretném azt is elmondani, hogy ezeknek a negatív jelenségeknek egy része nem írható korábbi téves döntések számlájára. A fejlődéssel, az átalakulással együtt járó nehézségeket, torzulásokat, kiszámíthatatlan következményeket ne keverjük össze a koncepcionális, stratégiai léptékű vezetői tévedésekkel. Nem vitatom természetesen — az írásban is megfogalmazott — a megállapítást, hogy jelenlegi gondjaink nagy része saját hibánkból fakad.

Meg tudjuk-e válaszolni, hogyan jutottunk ilyen helyzetbe? Azt hiszem, igen.

Majd így indokolt Grósz Károly. — Megelégedtünk

tegnapi sikereinkkel. Elhitettük magunkkal, hogy újításainkkal tökéletes művet alkottunk. Fellazult a munkafegyelem, a társadalmi és egyéni önkontroll. A gazdaságirányításban, a szellemi életben, a személyzeti munkában teret nyert a szubjektivizmus, s a közéletben új formalizmus terjedt el. Egyesekben és egyes intézményekben megerősödött a csalhatatlanság tudata. Néhány nagy gazdasági természetű kérdésben súlyosan tévedtünk. Ebben tetten érem saját felelősségem is, hiszen 1080 óta mint a Központi Bizottság tagja és a XIII. kongresszus küldötte szavazatomat adtam olyan döntésekhez is, melyeket az élet utólag nem igazolt. Természetesnek tartom, hogy ezek politikai következményeit vállalnom kell.

Ez a helyzet fokozatosan hosszabb idő alatt alakult ki, s ha így marad, egy új minőségű szakaszba léphet át, melynek következményei tragikusak lesznek.

Először a párttagság, majd a vezetés ismerte fel viszonylag gyorsan, hogy érdemi változásokra van szükség.

Mit kell tennünk?

Egyetértek Kádár elvtárssal, a legsürgősebb feladat, meg kell szilárdítani a hatalmat. Ennek legfontosabb feltétele: megújítani pártunkat. Sokak szerint az egypártrendszer nem vált be, és ezt a mai gondok kapcsán vélik bizonyítottnak. Azt mondják tehát, legyen több párt. Azzal nem számolnak, hogy ez nem puszta elhatározás kérdése, hanem valóságos társadalmi lehetőségek függvénye. A mai egypártrendszer népi törekvések egyértelmű kifejeződése, történelmileg kialakult eredménye. Olyan szervezet, amelyet az osztályharc sodrában kibontakozó eleven mozgalmak sokasága hozott létre. Meggyőződésem, hogy egy párt kell, helyesebben egy párt kell. Olyan harci szövetség, amelynek indult, amilyen volt, és amilyen lehet, ha megszabadul a rákövesedett eszmei előítéletektől.

Ha erősödik benne a demokratizmus és a fegyelem, és ha szakít azokkal a kötöttségekkel. amelyek a titkolódzás, a befeléfordulás. az elzárkózás munkastílusbéli merevségeiből erednek. Ebben az esetben az MSZMP egyedül is képes lesz — terheivel együtt — betölteni vezető szerepét, érvényesíteni a többpártrendszer kétségtelenül méglévő, politikailag praktikus előnyeit.

Olyan helyzet van ma. hogy a párt megújításában, célszerű és korszerű megreformálásában országunk minden szocializmust akaró lakosa, minden számottevő politikai, társadalmi erő közvetlenül érdekelt és nemcsak a páttagság.

Amikor felfokozott szenvedéllyel napi gyengeségeinket ostorozzuk, nem tagadhatjuk meg a múlt értékeit, mert meggyőződésem, hogy az a politikai mozgalom, amelyik nem becsüli megharcolt múltját, az gyökértelenné válik és bizonytalan lesz a jövőben is.

A párt megújítása mellett — mondotta a továbbiakban a kormány elnöke —, feladatunk az állam helyének, és benne a kormány szerepének pontos kijelölése. Megítélésünk szerint olyan kormányra van szükség, amelyik érzékeny a valóság napi kérdéseire, hatékonyan foglalkozik a termelés és az elosztás rá tartozó kérdéseivel. Olyan, amelyik kockázatot is mer vállalni, ugyanakkor felelősséggel tartozik. Amelyik a jövő érdekében az elkerülhetetlen konfliktusokat sem kerüli ki. Épít az egyén felelősségérzetére. A folyamatosság és a megújulás viszonyában a döntésre érett, átgondolt megújulásra teszi a hangsúlyt. Igényes önmaga és mások munkájával szemben. Mit garantál a kormány?

A felvétett kérdésre megemlítette a demokráciát, azt, hogy a többség érdekében tevékenykedik, az esélyegyenlőséget minden alkotni, hasznosat tenni akaró erő számára. Olyan viszonyokat akar kialakítani ez a kormány, amelyek közepette érvényesül a teljesítményelv, ennélfogva a legméltányosabban emberszemléletű. Humanizmust és törvényességet szavatol, ugyanakkor a szocialista társadalom védelme érdekében határozottan eleget tesz alkotmányos kötelezettségeinek.

A kormány kettős alárendeltségben működik. A párt politikája iránt maximálisan elkötelezett, mert a párt a nép szolgálatában tevékenykedik. Ugyanakkor a kormány az Országgyűlés előtt is felelősnek érzi magát, mert a parlament a nép akaratának megtestesítője. Nem független a kormány tehát, de önálló, mert csak így tud hatékonyan és felelősséggel dolgozni.

A kormány megújuló munkastílusának fontos eleme a társadalmi szervezetekkel való együttműködés, a folyamatos párbeszéd. Ezen a téren a viták, ütközések számának növekedését is természetesnek tartjuk. Ebből következik, hogy nem ígérhetünk senkinek vita nélküli együttműködést.

Arra biztattak, hogy legyünk bátrak. Örülök neki. Ez a biztatás ránk fér. De a népi tapasztalat szerint a bátorság és a vakság között különbség van. Mi nem vagyunk vakok. Minden bátor döntésünk ott, önöknél csattan. Bátor intézkedéseinktől mindenki azt várja, hogy ő valamit kap, s az ő helyzete javul. Ez lehetetlen. Mi bátorsággal, határozottsággal nem káoszt, hanem rendet akarunk. Az pedig csak fokozatosan valósulhat meg.

A kormány a jövőben nem akarja magára vállalni az emberi kapcsolatok szervezését, a társadalmi öntevékenység kibontakoztatását.. Nem azért, mintha nem lenne ezen a téren javítani való, hanem azért, mert a kormány minden olyan területről vissza akar vonulni, ahol indokoltabb és természetesebb, ha a dolgok nélküle történnék.

V an végiggondolt programunk. Tudjuk, hogy mit és hogyan akarunk cselekedni. Magatartásunk kiszámítható. Aki segíteni akar, bőven talál erre alkalmat.

Egyszer ebben a teremben felhívták a figyelmünket az idő jelentőségére. E gondolat soha nem volt aktuálisabb, mint ma. Az idő érték. Saját lehetőségünk a cselekvésre, amit vagy kihasználunk, vagy elvesztegetünk. Gazdálkodjunk tehát az idővel hatékonyan, de ne elhamarkodottan, mert ma nagy hajlam van a kapkodásra, ami ugyanoda vezethet, mint az elkényelmesedés.

Szeretném itt is hangsúlyozni, hogy a legszínvonalasabb politikai tevékenység, a legszakszerűbb kormányzati irányítás sem helyettesítheti az emberi alkotó munkát, a szorgalmat, tehetséget, műveltséget

Mi három napig tanácskozunk most magunkról, de nem magunkért, hanem a nemzet felemelkedéséért — mondotta végezetül. — Ugyanakkor meggyőződésem, hogy most' ezekben az években nemcsak a magyar nép, hanem a szocialista világ sorsa is hosszú évekre eldől.

Nemzetközi sajtóértekezlet

A friss lap a küldöttek kezében

kis időre visszanyerte, de a romló gazdasági folyamatok láttán a közhangulat egyre nyugtalanabbá és ellentmondásossá vált. Nem lehetett lelkesítő hatással, hogy a hosszú ideje stagnáló életszínvonal a lakosság széles rétegeinél fokozatosan romlani kezdett, s az ország eladósodása növekvő tendenciát mutatott.

A kiút keresése közben történelmi analógiákat emlegettünk, vigasztalgat- tuk magunkat, hogy voltunk már kilátástalanabb helyzetben is és azon is úrrá lettünk. Egyre inkább jelszóvá, jelmondattá érett, hogy nem többet kell dolgoznunk, hanem másképpen, jobban! ... és így tovább. Es eközben nem vettük észre idejekorán, hogy a korábbi, vagy éppen a mai gazdasági- társadalmi-politikai struktúrában így nem lehet dolgozni, mert az sok vonatkozásban éppen a szándékainkkal ellentétes dolgokat hozhat. Az elmúlt nehéz évek tapasztalatai nézetem szerint arra figyelmeztetnek bennünket, hogy összetett gondjaink alapvetően nem, vagy nem csupán szubjektív jellegűek, hanem a sok vonatkozásban túlélt mechanizmusok következményei.

A reform — amit a párt hirdetett meg — közgazdasági fogalomként is devalválódott, egy idő után a köznapi értelemben egyenlővé vált a „nadrágszí jhúzás"-sál. A felelősségérzet és a tehetetlenség lassan minden szinten szembekerült egymással, aminek mi lett az eredménye? Az egymásra mutogatás és az önmarcangolás! Én nem állítom azt, hogy mi ebben a viszonyrend- szerben középszinten vagy lejjebb, jól végeztük a dolgunkat, de azt vitatnám, hogy mi ezt nem jeleztük eleget. Nem tekintek messzebb a XIII. kongresszusnál; érdemes áttekinteni az akkori felszólalásokat, információs jelentéseket, a Politikai Bizottság tagjainak adott tájékoztatásokat, a megyei első titkári értekezleteket... ,és így tovább.

Gondjainkat csak tetézi, hogy huzamosabb ideje a káderpolitika elvei a gyakorlatban nem érvényesülnek következetesen és minden szinten. Ebben felülről lefelé nem történt széles körű és következetes példamutatás, ami ma már a bizalomvesztésnek az egyik legfontosabb komponense. Társadalmi fejlődésünk ideológiai szférái is összeku- szálódtak; korunk új kérdéseire rendre elmaradtak a válaszok.

Nem csoda hát, hogy a párt iránti bizalom nemcsak csökkent, hanem egyre inkább új értelmet nyert. Ugyanis tömeges igény ma már, hogy ha egyszer a párt alkotmányosan is a társadalom vezető ereje, akkor mutasson a nemzet számára kivezető utat. Természetszerűen vetődik fel a kérdés: mit jelenthet ma megőrizni a meglévő, és visszanyerni az elvesztett bizalmat? Ez is rendkívül összetett és soktényezős dolog, aminek csak egy-két összefüggését említem meg.

Aki az elmúlt hónapokban figyelemmel kísérte a politikai közélet alakulását, ismeri a pártviták tapasztalatait, az azt is érzékelhette: bizalmat keltő volt maga a folyamat, amelyben a párttagság a politika alakításának valóságos résztvevőjévé vált. Ezt a folyamatot erősíteni, ezt az érzést táplálni kell. Erezzék, ha lehet a pártonkivüliekkel együtt is, hogy a nagy sorskérdések alakítása rajtuk is múlik. Csak így várható a tudatosság társadalmi méretű fejlődése, a bizalom erősödése, hogy a párttagok, az állampolgárok ne „sorsként” éljék át a különböző társadalmi eseményeket, korszakokat, hanem tudatosan cselekvő emberként.

További tennivalóink szempontjából ezért tartom én is helyesnek, hogy a pártértekezlet a politikai intézmény- rendszer kérdéseit, ezen belül is elsősorban a pártot állítja középpontba. Sokszor hivatkozunk a lenini elvekre. A felszólalások összecsengtek teljes mélységig abban, hogy még nem gondoltuk végig, a mai viszonyok e tekintetben a párttól mit kívánnak. Hogyan kellene érvényesíteni ezeket az elveket, korszerűsítenünk azokat a működési mechanizmusokat a pártmunka mindennapi gyakorlatában, amelyeket Lenin annak idején megfogalmazott? Vajon hat évtizeddel később, a mai viszonyaink közepette is ugyanúgy értelmezné azokat? Lehetséges, hogy több mindent bírálna, amit ma, a rá való hivatkozással emlegetünk. A kérdés másik vetülete viszont az a jogos észrevétel, hogy sokszor az általa megfogalmazott intézményes garanciáktól

és mechanizmusoktól is félünk, illetve eltérünk. Köztudott, hogy 6 még a legmélyebb illegalitás időszakában is a párt olyan demokratikus működésére törekedett, amely a mai, hatalmon lévő kommunista pártok számára is sok vonatkozásban csak elérendő cél. Ez nem csupán az egykori lenini gyakorlat dicsérete, hanem mindenekelőtt saját munkánk erőteljes kritikája.

A Pest megyei pártbizottság legutóbbi ülésén úgy érzem joggal vetődött fel a hozzászólásokban, hogy a lenini elvek alapján például nem ártana végigondolnunk: mennyire érvényesül nálunk az, hogy az összes funkciót a tagság tudatos mérlegelése alapján történő választással töltsék be? Ervé- nyesül-e a párt gyakorlatában az a lenini norma, hogy a tagok, a vezetők tulajdonságait jól ismerik, tudják milyen eredményeket értek el? Megszüntettük-e a párt különböző szintű szerveinek és testületéinek működését övező „misztikumot”, a döntések túlzott centralizációját? Szakítottunk-e a kádermunka kontraszelektív mechanizmusaival? El tudjuk-e kerülni, hogy néha ne az apparátus szubjektív véleményalkotása vezérelje a különböző testületi döntéseket, illetve a testületi hatáskörbe tartozó személyek megítélését? Sorolhatnám a kérdéseket, amelyekre ma korszerű és szocialista válaszokat kell találnunk, de nemcsak az elméletben, hanem a gyakorlati megvalósításban is.

Ezek nem új kérdések, hiszen ezeket a vitaindító különösen, és az állásfoglalás-tervezet is jól érzékelteti, de ez utóbbi csak akkor válik széles körben mozgósító erejű dokumentummá, ha nemcsak elméletileg valljuk azt, ami benne van, hanem annak szellemében is cselekszünk és a végrehajtását nemcsak „holnapután" kezdjük el, hanem a benne foglaltakat már e tanácskozás munkájában is értelemszerűen érvényesítjük.

Úgy hiszem, a Pest megyei küldöttcsoport nevében is mondhatom, hogy mi e gondolatok szellemében és ezzel a bizakodással foglalunk állást a vitaindító, illetve a vitára bocsájtott és a vita szellemében átdolgozott dokumentum mellett!

Az esti órákban a nemzetközi sajtóklubban ismét Be- recz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára

foglalta össze az országos pártértekezlet napi eseményeit. Bejelentette: az országos pártértekezlet befejezte a (Folytatás a 4. oldalon.)