Pest Megyei Hírlap, 1988. május (32. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-14 / 114. szám
6 «Vf . ,»#*/« >'J?f 1088. MÁJUS 14., SZOMBAT Színházi levf.t, Helyzetrajz A jó pedagógus nem elég Szemléletváltás az iskolában ■/> Az iskola mozgási szabadsága — cs természetesen ^ ezzel együtt a pedagógus önálló alkotó munkájának te- ( re — megnőtt az új oktatási törvény eredményeként. í Lehetőség van a tananyag bizonyos fokú egyéni meg- ^ választására, de még olyan alapvetőnek tartott formák ^ módosítására is, mint a csengetés rendje. Ugyanakkor ^ több helyen tapasztaltuk, hogy az oktatási intézmények ^ nem élnek ezekkel a jogokkal, és az elvben önállóan £ készített működési szabályzat a korábbi gyakorlat ^ puszta rögzítése. Az ellentmondás okairól, az iskolai '/ Innováció folyamatáról beszélgettünk dr. Loránd Fc- rcncccl, az Országos Pedagógiai Intézet főmunkatár- á sávai. Holnap, május 15-én megkezdődnek a VII. országos színházi találkozó bemutató előadásai. Két héten át vidéki színházak — összesen kilenc társulat, tíz előadással — látogatnak Budapestre. A fővárosi színházak — tíz színház, tizenegy produkcióval — szintén játsszák a szemlére benevezett előadásaikat. Az 1987/88- as évad munkáját tehát tizenkilenc magyar színház huszonkét előadása hivatott reprezentálni. A figyelmesebb olvasónak feltűnhet: a szemlére nevezett színházak köre nem teljes. Nem tizenkilenc színházunk működik vidéken és Budapesten. Kimaradt a nevezési listáról négy budapesti és négy vidéki társulat. Békéscsaba, Győr, Miskolc, Szolnok nem lesz jelen, s nem kívánt részt venni a budapesti Madách, Mikroszkóp, Népszínház, Vidám Színpad. Ez összesen nyolc színház. Azaz a benevezetteknek mintegy a kétötöde. Felmerül a kérdés: ha a huszonhét magyar prózai társulatból nyolc nem vesz részt egy országos, reprezentatívnak tekinthető rendezvényen, akkor nevezhető-e országosnak a találkozó, s ne- vezhetö-e reprezentatívnak abban az értelemben, hogy úgy és olyan képet ad a jelenlegi magyar színházművészete röl, amely valós, hiteles, teljes és megbízható. Lehet, hogy e nagyon rossz arány ellenére is jó áttekintést kapunk majd, hol is tartunk, s mik a gondjaink. De én mégis úgy vélem, ez az évről évre egyre több nehézség leküzdése árán megrendezhető találkozó akkor lehetne igazán országos, ha mindenki jelen volna, akinek jelen kellene (illene) lennie. Ismeretesek persze a szervezés és az anyagiak miatti problémák. A vidéki együttesek utaztatása, esetleg a fővárosban szükséges éjszakai elhelyezése rengeteg pénzt emészt fel. Ez még az ilyenkor összekapart különböző támogatásokkal együtt is nagy terheket ró mind á szervezőkre, mind a színházakra. Nagyon keservesen oldható meg az egyes előadások szakmai értékelése, vitája is. Több variáció is kudarcot szenvedett már az utóbbi években. Márpedig az vitathatatlan, hogy olyan alkalmakat, amikor egy-egy előadás után a színházi emberek — színészek, rendezők, kritikusok, dramaturgok, művelődéspolitikai vezetők stb. — alaposabban körüljárhatják egy-egy előadás erényeit és hibáit, s ezzel együtt megbeszélhetik az illető színház más gondjait is, igen nagy kár kihagyni. Csak hát itt is az a kérdés: mikor, hogyan rendezzék ezeket a vitákat? Esténként, az előadások után? A legtöbb társulat a függöny legördülte után azonnal buszba ül és hazaindul. Másnap délelőtt? Akkor már végképp nincsenek Budapesten. Legyen egy nagy, összefoglaló vita, értékelés a rendezvénysorozat végén? Tavaly ez is kudarcba fulladt, az érintettek túlnyomó többsége el sem jött, aki meg ott volt, a három vitaindító elhangzása után egy kukkot sem szólt. Márpedig az is kétségtelen, hogy valamiféle nyilvános értékelésre — olyasmire, mint a filmszemlék társadalmi zsűrijének a nyilvános vitája — szükség volna. Más országok hasonló színházi találkozóinak általam ismert tapasztalatai azt erősítik meg: ha az egész csak szemle, felvonulás, akkor a hatása elég csekély marad. A sajtó, a televízió foglalkozik persze az eseménnyel, de hát ez csak az egyik oldal. A szakma, mely manapság rengeteg igen súlyos gonddal, konfliktussal küszködik, évente egyszer egy ilyen alkalomhoz kapcsolódva, legalább alaposan kibeszélgethetné magát. Nem biztos, hogy ettől valami is alapvetően megváltozna, de néha már az is segít, ha a panaszok elhangozhatnak. Ehhez persze a szervezők — a művészeti szövetség, a művelődési minisztériumi szakterület, a tanácsok — készsége nem elég. A társulatoknak is mutatniuk kellene hajlandóságot és készséget. Azonban a jelenlegi helyzetben, amikor számos színházunk nagyon súlyos belső válságokkal is küzd, kérdéses, marad-e elég energia az ilyen elfoglaltságokra? Hiszen éppen a távolmaradó vidéki együttesekben tapasztalható, mennyire befolyásolja a nemrég végbement vezetőváltás (új főrendezők, művészeti vezetők kerültek a miskolci, a békéscsabai színház élére) a színház tevékenységét, visszamenőlegesen is. A fentieken kívül más árnyékok is rávetülnek erre az idei találkozóra. Az egyik ilyen árny: a bemutatásra felajánlott darabok köre. A több mint húsz előadásban összesen két eredeti magyar darabot találunk, s ezek sem új művek (Kaposvárról Örkény: Pisti a vérzivatarban, a Pesti Színházban: Komis Mihály Kozma című darabja). Ha nagyon akarom, ide számíthatom persze a Vígszínház ajánlatát is, A padlás című musicalt, mert hát ez is magyar mű. Kész, ennyi. A többi szerző? Krleza, Gogol (két darabbal is), Lehár, Beaumarchais, Shaw, Dürrenmatt, Shakespeare, Sue Townsend, Plautus, Victor Hugo, Jókai, Goldman, egy szovjet szerző, Nyikolaj Erdman (igaz, ő egy remek darabbal és egy remek előadással, a kaposváriak jóvoltából), Goethe (Tasso című darabját tartotta érdemesnek a Nemzeti Színház, hogy egész évi repertoárjából benevezze; hogy miért épp ezt a kamaraprodukciót, nem tudhatni), és egy mai szovjet szerző, Alek- szandr Misarin Ezüstlakodalom című műve, melyet a Thália Színház nevezett, s kétséget kizáróan az évad legnagyobb bukása. A lista ilyetén felsorolása lehet akár félrevezető is, hiszen magam is jól tudom, hogy a nevezett előadások közt a szerzők nemzetiségétől függetlenül is található nem egy kiváló, vagy legalábbis jó produkció. De sajnos több színház nem a legjobbnak ismert bemutatójával indul a versengésben (a találkozó versengés is!), mások meg inkább a helyi, falakon belüli hatalmi viszonyokat látszanak inkább tükröztetni. Mindenesetre ez a hiányos kép is kép, helyzetrajzot ez is ad a mai magyar színházi körülményekről, sőt, talán őszintébben is mutat meg sok problémát, mint egyik-másik korábbi találkozó. A körülmények azonban sajnos olyanok, hogy félő, bármilyen valós képet fest is a találkozó színházművészetünkről, a régtől ismert gondokon ez édeskeveset segít. Egyelőre azonban helyzetrajznál többre nemigen futja. Takács István — Jelenleg sajátos, kettős helyzetben élnek a pedagógusok. Számos „kemény” változó lépett életbe az oktatásügyben, az iskolák hatáskörébe utalva olyan feladatokat, amelyek eddig a fejük fölött dőltek el. Ez objektív módon más helyzetet teremtett, olyan vákuum keletkezett, amely még nincs betöltve. Ennek oka elsősorban a beidegződés. A változásra ugyanis nem készítették fel a nevelőket, de egy merőben más gyakorlat keretei között nem is nagyon volt erre lehetőség. így nincs meg az újjáformálódott pedagógusszerep pszichés, gondolkodási és szemléleti háttere. Más lett az iskola joga és kötelessége. Az oktatóknak ma a tradicionális pedagógiai munkán túl iskolai méretekben kell tudniuk tervezni, érteniük kell valamelyest a szociológiához, hogy meghatározhassák az intézmény helyzetét és ehhez igazíthassák tevékenységüket. A probléma gyökerét abban az elkerülhetetlen lépésrendben látom, hogy előbb alakult ki az irányítás újfajta szabályozása, mint ahogy a meglévő kereteket az új gyakorlat szétfeszítette volna. Nem biztos, hogy helyes volt például a működési szabályzatok elkészítésének országosan egységes időpontja — ami egyébként a törvény szellemével is, ellentétes. — Most tehát olyan magatartást várnak el a pedagógusoktól, amit eddig nagyon megnehezítettek, sőt tiltottak. Mi a garancia arra, hogy nem következik visszalépés? — Egy folyamat elején tartunk, így fennáll a visszarendeződés veszélye is. De az indulási pozíció biztató, hiszen az önállóbb, alkotóbb munkára nemcsak lehetőséget, de bizonyos fokú egészséges kényszert is teremt. A változás minden nevelőtestületben új gondolatokat erjeszt, illetve indoklásra szorítja a kialakult viszonyokat fenntartani akarókat. Ugyanakkor számolni kell azzal, hogy a feszültség a nevelőtestületen belül, de az iskolák között is növekedni fog. Már most látható például annak a veszélye, hogy a kis iskolák hátrányai megnőnek, akárcsak a községi és városi iskolák közötti különbségek. Hiszen, ahol kevesebb a pedagógus, ott a szellemi erők koncentrálásának lehetősége is kisebb. Ahol nincs elég szakos tanár, ott nincs meg a párbeszéd és az önkontroll lehetősége. Ezért előfordulhat, hogy a szaktanácsadás visszalép szakfelügyeletté. — A pedagógusok szemléletváltásához képzésük megújítására is szükség van. Ma az a paradox helyzet, hogy éppen azoknak kellene más módon dolgozniuk, akik a hagyományos iskolákban nevelődtek, azok minden lépcsőfokát végigjárva. — Kétségtelen, hogy a tanárképző intézmények még nem készítenek fel a megváltozott szerepre. Minden bizonnyal vannak terveik, de ezeket nem ismerem, ezért nem is szólok róluk. Viszont a megyei pedagógiai intézetek által szervezett továbbképzések fontossága megnő, mert — nézetem szerint — ez a legfőbb fórum a kérdések tisztázására, a szemléletformálásra. — Mi a helyzet akkor, ha egy iskola most oktatási kísérletbe kezd, és olyan elemeket akar megváltoztatni, amelyek még mindig minisztériumi szabályozás alá tartoznak? — Viszonylag könnyen kaphatnak kísérleti engedélyt, ha terveik megfelelő tudományossággal kidolgozottak. A minisztérium semmilyen kísérlettől nem zárkózik el, de A VERSMONDÓ. Bevallom, kevés olyan előadó áll közel a szívemhez, akitől szívesen hallgatok verset. Úgy vagyok a költészettel, hogy az írott szót magamban akarom életre melegíteni a maga varázsos egyszeriségében, amely nem igényel közvetítőt. Mindezt talán illetlen előrebocsáta- nom, amikor éppen Jancsó Adrienne-nek a rádióban sugárzott műsorához szeretnék megjegyzéseket fűzni. Ezért rögtön hozzá is tészem, hogy az ő versmondása számomra a kivételek közé tartozik. Egész előadásmódjából megkapóan árad nemcsak a költő szere- tete, hanem az alkotásnak mély átéltsége is. Ha hallgatom, elhiszem neki, hogy a vers meg akar szólalni, nem szeret csak papíron maradni. Valóban, az igék szárnyra kapnak előadása nyomán, nem csoda, hogy elbűvöli hallgatóságát, bárhol lépjen is dobogóra. A legszentebb igehirdetés, amit vállalt élete során. Erdélyből indult el, szülőhelyén, Marosvásárhelyen, majd Kolozsvárott kezdte pályafutását. Egy ottani könyvnap ajándékaként ismerkedett meg Jékely Zoltánnal, későbbi férjével, gyermekei édesapjával. Rendkívül muzikális családi körülmények között az a dolga, hogy megvédje az oktatásügyet a kóklerségtől. — Sokaknak az a véleménye, hogy csupán jó pedagógusokra van szükség és maguktól megoldódnak a problémák. Mások szerint viszont a tanár személyisége és képességei még nem elégségesek, hiszen a mostoha vagy pedagógiailag korszerűtlen tárgyi feltételek megbénítják munkáját. . — Véleményem szerint másról és többről van szó. Természetesen a tárgyi feltételek változása is szükséges, de veszedelmesnek tartom, ha ezt a jogos igényt a semmittevés, a kényelmesség, a felelősség alóli kibújás indokául használják fel. Én a jó pedagógus fogalma helyébe a jó kollektívát tenném, amelyik megalkotja a saját iskolája érvényes, a társadalmi haladást tudatosan szolgáló pedagógiai koncepcióját és a nevelési folyamat ennek megfelelő tervét. Az éhség jogosságát nem vitathatom el a rendszer egyetlen elemétől sem, hiszen az iskolák többsége szinte a létminimum alatti gazdasági erőből tengődik. A nevelésügy a társadalom mostohagyereke. Ezért fokozottan ügyelnünk kell arra, hogy a rendelkezésünkre álló forrásokat milyen módon és milyen célok érdekében használjuk fel. Az objektív szó jelentése ugyanis a rendszerben ettől függ és csak így alakítható megfelelően. Szabó Z. Levente cseperedett fel, s őt is valamilyen zenére akarták oktatni. Ám színészi kedve és tehetsége hamar kitűnt, végül teljesen ennek a pályának a vonzásába került. Ami a muzsikát illeti, azt vallja, hogy a vers zene is. Nem véletlen tehát, hogy előadásmódjára jellemző egy sajátos zenei hangzás. Amikor a háború után apósa, Áprily Lajos biztató leveleinek és előreutazott férje hívásának nem tudott ellenállni és áttelepült Magyarországra, hosszú ideig rabul ejtette a színpad mámora. Hol sima, hol rögös színpadi pályafutása egyszer azonban véget ért és akkor lett — saját szavaival élve — nagyüzemi versmondó. Fáradhatatlanul járja a vidéket, volt olyan esztendő, amikor négyszázszor lépett fel. Rangos Katalin otthonában kereste föl mikrofonjával Jancsó Adrienne-t. Egy délutáni beszélgetés során bomlott ki a művésznő életének színes vászna. Az egészet pedig a versidézetek csillagfényes koszorúja fogta egybe. Egy kellemes műsor emléke él azóta is bennünk. ANONYMUS. A magyar nyelv századai című sorozatban Szilágyi Ferenc Anonymus Gesta Hungarorumával Szentendrei nyár • • Ot helyszínen Az idei Szentendrei nyár programja annak ellenére, hogy a mecénások anyagi erőforrásai mérsékeltebben csordogálnak, talán még gazdagabb, mint korábban, öt helyszínen peregnek majd a nyári napok eseményei, a vendégek kora délelőttől késő estig találhatnak megtelem tenivalót. A Duna-parti közösségi ház folklórcentrummá változik, és ifjúsági hotelként üzemel. A Duna-parti sétányon már fölállította sátrát az árusítóengedéllyel rendelkező kilenc iparművész és ritka mesterségeket űző kisiparos. A Templom téren is lesznek árusok: a július 25-től augusztus 19-ig kilenc hétvégén megrendezett programok valóban indokolttá teszik a Templom téri sokadalom elnevezést. Részben a Petőfi Kulturális Egyesület szervezésében hagyományőrző kórusok, népzenészek lépnek föl. Amint az elmúlt évben, úgy az idén is a templom restaurálására ajánlották fel a bevételt. A Szentendrei Teátrumban július 2-től tizenegy előadást láthat a közönség. Csepreghy Ferenc A piros bugyelláris című kétrészes zenés játékának rendezője Ruszt József. A darab bemutatójára július 1-jén este fél kilenckor kerül sor. Június 29-én Rossini vígoperáját, a Hamupipőkét mutatják be Békés András rendezésében és Selmeczi György vezényletével. Ezenkívül csak július 30-án és augusztus 1-jén kerül sor az előadásra. A Barcsay-udvarban júliusban szombat délutánonként hat alkalommal dzsessz- és folkhétvégére kerül soor. A városháza udvarán augusztus 1-jétől három alkalommal hangversenyt hallgathatnak a komoly zene kedvelői. Ugyanitt kezdődnek július 24-én, vasárnap délelőtt gyérinékek számára a bábelőadások, majd augusztusban — általában vasárnap esténként — a felnőttek szórakoztatására rendeznek színházi játékokat. A Városháza udvarán lesz a Hamlet parafrázisának, a Dromletnek a bemutatása. Ezen fellép a Soros-alapítvány támogatását élvező pilisboros- jenői A Hold Színháza és a televízióból ismert alternatív színházi kísérleteket végző Soproni Pinceszínház is. Á múzeumok állandó kiállításai mellett a Siesta kávéházban az amatőr művészek munkáit bemutató időszakos tárlat is megtekinthető. A Nosztalgia kávéház június 16- tól esténként vidám zenés magyar és német nyelvű szórakoztató műsorral várja a turistákat. foglalkozik, mely ugyan latinul íródott, de a benne föllelhető helységnevek a régi magyar nyelvemlékek közé sorolhatók. Egyébként — mint köztudott — a magyar történelmet dolgozta föl az őshazától Géza fejedelem uralkodásáig. A szerző nem kisebb célt tűzött maga elé, mint azt, hogy elutasítva az írástudatlanok hamis fabuláit és a jbeu- latorok szószátyár énekeit, a művelt írástudó felelősségével a valódi tényekre alapozza a történéseket. De mivel az írásos hagyaték (birtoklevelek, ősgesta) nem nyújtott mindenben számára támpontot, bőven támaszkodott a nemzetiségi visszaemlékezésekre, a mondái hagyományokra és nem riadt vissza, hogy a korabeli viszonyokból sok mindent visszavetítsen a múltba. A műsor mindezt érzékletesen s nem iskolás színvonalon ismerteti, akárcsak a szerző személyét is, aki P. dictus ma- gisterként, vagyis mint mesternek mondott P. jegyzi művét. Az időpontot is csak sejtjük — 1200 körül —, mivel a meg nem nevezett Bélák.közül a III. a legvalószínűbb. Különben a ránk maradt példány másolat, mely sokáig lappangott Becsben és csak a húszas években került ismét haza. Szombathelyi Ervin A budapesti Katona József Színház Gogol A revizor című vigjátékát nevezte a találkozóra. Az előadás egyik jelenete: Bán János (Hlesztakov) és Básti Juli (Polgármesterné) Gyermekek birodalma Alsóncmediben a felújított klubkönyvtár leghűségesebb olvasói a gyerekek, ök még szívesen töltik szabadidejüket a könyvek lapozgatásával, olvasással. (Csécsei Zoltán felvétele)
