Pest Megyei Hírlap, 1988. április (32. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-09 / 84. szám
DÍSZPÉLDÁNY T iszteletet érdemel a gondolat, a szándék, mert nem bővelkednek az elismerés, a megbecsülés jeleiben azok, akik hosszú-hosszú éveken át, önzetlen társadalmi munkásként vagy éppen valamilyen foglalkozás gyakorlójaként rendkívül sokat, mondhatni. meghatározó mértékűt tettek településük lakosságáért, a lakóhely arculatáért. Tiszteletet érdemel tehát a gondolat, a szándék, hogy Pécel Nagyközség Tanácsa díszpolgári címet kíván alapítani és adományozni. Olyanok kaphatnák meg ezt az elismerést, akik hosszú időn át az oktatásban, a kultúrában, az egészségügyben kifejtett munkájukkal, a település arculatát meghatározó, befolyásoló építészeti tevékenységükkel maradandót és nagy értékűt alkottak, akiknek az életműve egyenlő a közösségért való szüntelen és magas színvonalú cselekvéssel. Szép a gondolat. Csak éppen ... ahhoz, hogy valóság legyen belőle, sokáig és sokat kell forogniuk a hivatalok malmainak. Jól néznénk ki ugyanis, ha egy, a választópolgárok szavazataival kiválasztott testület — a tanács és annak végrehajtó bizottsága — csak úgy. a maga szándéka szerint dönthetne ilyesmiben. Mire való akkor a hierarchia, a hierarchia apparátusa? Tessék csak lépcsőt járni... 1 Járják. A dolog azzal kezdődik, hogy valakinek egészen egyszerűen eszébe jut a javaslat. Joga van ilyesmiről gondolkodni? Joga. S javaslatot tenni szintén joga. A javaslattal először a tisztségviselők foglalkoznak, nyilván egyeztetve azt a helyi politikai, társadalmi szervezetek vezetőivel, majd elkészül egy előzetes végrehajtó bizottsági előterjesztés, legyen (majd egyszerit díszpolgári cím... A dologról tájékoztatást kap a nagyközségi tanácstestület, majd ... Azt ne gondoljuk, hogy majd ekkor következhet a valóra váltás ... I Létezik egy öregecske, egészen más napi valóságban fogant, a tanácsi testületeket az akkori szemléiéinek megfelelően és hagyományosan kiskorúként kezelő minisztertanácsi határozat — 1974. február 22- én kelt, az 1006. számot viseli —. amely kimondja (2. pontjában), nagyközségi tanácsok díszpolgári címet csak különösen indokolt esetben alapíthatnak. S azt, hogy mi a különösen indokolt eset, „természetesen” nem helyben és nem egy választott testület bírálja el. Hanem fentebb, s egy tisztviselő. Az út ugyanis, amely a díszpolgári cím alapításáról és adományozásáról szóló (helyi) tanács- rendelet megalkotásához vezet, a következő: az elhatározás (és annak a helyi testületi jóváhagyása) után felterjesztés készül. Ez átmegy a megyei tanács illetékes szakigazgatási apparátusa kezén, s végül a megyei tanács végrehajtó bizottsága (ismét egy választott testület, nem is akármilyen jog- és felelősségi körrel!) ülése elé kérül. Ott döntőnek? Nem. Csupán javasolhatnak .., A javaslat megy tovább, korábban a Minisztertanács Tanácsi Hivatalához, ennek megszűntével, napjainkban a tanácsi felügyeletet ellátó Belügyminisztériumhoz. S ott végre, ennyi állomás után (egy tisztviselő jóvoltából', megszülethet az előzetes engedély ahhoz, hogy Pécelen (és bárhol másutt, ahol valakinek eszébe jut ilyen gondolat) nekiláthassanak a díszpolgári cím ______________________ a lapításáról és adományozásáról szóló tanácsrendelet megalkotásának ... Díszpéldány, ugye?! Díszpéldány a bizalmatlanságra (mert mi mindenre lennének képesek a helyi testületek, ha nem volna ilyen szűrő?!), a választott testületek hozzáértésének, felelősségének lebecsülésére (értenek azok az ilyesmihez?), a hirdetett és a gyakorolt önállóság viszonyára, annak értelmezésére. Díszpéldány a díszpolgári cím nagyközségi sorsa (a községekről már szó se essék!) arra, hogy miközben telve a páncél- és az iratszekrények, nem kevésbé a fejek pártkongresszusi, központi bizottsági, országgyűlési határozatokkal arról, miként kell a demokrácia jegyében a választott testületek felelősségét és egyben jogait növelni, a gyakorlat a régi ösvényeken kanyarog sok mindedben, például témánk esetében is. S a hangsúly természetesen az is szócskára jut... ! Az állampolgár, a helyi (választott!) testületi tag (feltételezhetően, remélhetően) ismeri az említett határozatokat, hinni azonban napi tapasztalatainak, észleléseinek, körülményei, lehetőségei korlátainak hisz. Mert lássuk csak, mire vetemednének a péceliek, ha nem néznének a körmükre a rendcletek feljogosíttatta okosok?! Ügy gondolják (és feltételezhetően így kerül majd be a kidolgozandó, a helyi testületek elé terjesztendő tanácsrendelet-javaslatba), három évenként egyszer, augusztus húszadikán kapná meg egy valaki ezt a címet a már említettek, az életművükkel erre rászolgálok közül. Megismételjük, három évenként egy személy. Tekintve, hogy ez harminc év alatt tíz ember és három évszázad alatt száz, s tudva, hogy Pécel lakossága 11 ezer, aligha fenyeget annak a veszélye, hogy a nyakra-főre kiosztott címek tulajdonosai egymást kerülgessék az utcán. Akkor talán valami más miatt az óvatosság? Esetleg aranykelyhet, szobrot, villát kap a díszpolgár? A péceliek terve szerint emlékplakettet. oklevelet éa jelképes (3000 forintnyi) pénzjutalmat. Ehhez kellenek a lépcsőfokok, ehhez kell(?) az előzetes engedély. Arra jó a nagyközség tanácsa, hogy elnököt válasszon, s bizalmat adjon annak, aki a megyei tanácsban képviseli a települést. Arra jó a helyi testület, hogy évtizedek óta kiemelkedő eredménynyel szervezze a társadalmi munkát, a lakosság nagy anyagi hozzájárulásával megvalósuló, megvalósult közművek építését. Abban megbízható a helyi tanács, hogy eldöntse 79 millió forint bevételének a felhasználását (az idén ugyanis ennyiből gazdálkodik a településgazda), de hogy díszpolgári címet kíván alapítani ... nos, abban nem megbízható, arra nem jó, ott nem illetékes ... 1 K eményen hangzana a •következtetés Pécel és díszpolgárság okán és ürügyén? Időben régről, gondolatilag égetően közelről idézünk. így hangzik a citátum: „ A község szabad és független községi ügyeinek elintézésében: igazgatásának szervezése a községi tagok általános szavazatának sérthetetlen elvén alapszik.” Olyan valaki írta le ezt, aki a szó legnemesebb és legszorosabb értelmében az egész nemzetnek u díszpolgára. Emigrációban, alkotmánytervezeteinek egyikében kerültek papírra a szavak. A szerzőt úgy hívják, hogy Kossuth Lajos ... Mészáros Ottó IZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGI ÉS A MEGYEI T1NACS LAPJA PEST MEGYEI VilAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXII. ÉVFOLYAM, 84. SZÁM Ára: 2.20 forint 1988. ÁPRILIS 9., SZOMBAT Kádár János fogadta Viktor Kulikovot Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára péntek délelőtt a Központi Bizottság székházában fogadta Viktor Kulikovot, a Szovjetunió marsallját, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnokát. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón részt vett Fejti György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter. Jelen volt Anatolij Gribkov hadseregtábornok, az egyesített fegyveres erők törzsfőnöke és Mórocz Lajos altábornagy, honvédelmi minisztériumi államtitkár. Hazánkba érkezik Branko Mikuiics Hivatalos baráti látogatásra április 10-én Magyarországra érkezik Branko Mikuiics. A jugoszláv kormány elnöke Grósz Károlynak, a Minisztertanács elnöke meghívásának tesz eleget. (Branko Mikuiics életrajza a 2. oldalon.) Jó az őszi vetések állapota Vetnek, palántáinak a kertészek jí Az elmúlt tél nemcsak '/, a távfűtő műveknek oko- ^ zott kellemes meglepetést, £ a mezőgazdászok is szive- ^ sen emlékeznek a szokat- í lanul enyhe hónapokra. Az ^ őszi vetéseket megvédő ^ hótakaró ugyan sokak szc- rint hiányzott, ám a kisebb ^ lehűlések nem viselték meg a zsenge növényeket. A megyében ennek köszönhetően az utóbbi évekhez viszonyítva jelenleg nagyon jó állapotban vannak az őszi ka- lászpspk, A közelmúltban lehullott csapadék hasznosulás sa ugyancsak jónak mondható, hiszen az eső nem a fagyos talajra : esett, be tudott szivárogni, így a felső földréteg csaknem teljesen telített. .. -: . ’ A most zajló tavaszi vetések alá a több mint 130 ezer hektár majdnem felét már előkészítették a nagyüzemek, s a rrfagok 25 százaléka is a talajba^ . van. A magborsó 60, a .tavaszi árpa 90, a zab 65 százalékát vétették el. A gyöSzorosabb együttműködés a KGST-vei Meglelték a kivezető utat A könnyűipar elmúlt évi eredményeiről és idei feladatairól tartott péntekon sajtótájékoztatót Cseh József Ipari miniszterhelyettes. Elmondta, hogy az alágazat tavaly kiemelkedően jó évet zárt. Termelésének értéke meghaladta a 180 milliárd forintot, aminek mintegy 40 százaléka a külpiaci értékesítésből származott. A minisztérium értékeléseként különösen jó eredményt ért el a textilipar, valamint a bútor- és a nyomdaipar. Bár a termelési feltételek romlottak, mert az elmúlt két esztendőben a könnyűipar eszközellátása a ’70-es években megvalósított rekonstrukció előtti színvonalra esett vissza, a vállalatok többségükben megtalálták a kivezető utat, s főleg gépbérlettel, valamint az exportbővítő pályázatokon való részvétellel korszerűsítették gépparkjukat, modernizálták technológiájukat. Az alágazat létszámhelyzete kedvezőtlen, az ipari átlagot meghaladóan, 3—4 százalékkal csökkent, s a bérek ugyancsak az ipari átlag alatt alakultak, Az idei teendőkről szólva elhangzott, hogy a könnyűipar kiemelkedő feladata marad a konvertibilis egyenleg javítása — az idén a 700 millió dolláros bevétel elérése a cél, mégpedig oly módon, hogy az import-export arány tovább javuljon. Emellett a könnyűipari termékeket * készítő vállalatok adják az idén is a hazai fogyasztási cikkek 70—80 százalékát. A feladat megvalósításához elengedhetetlen a termékszerkezet-korszerűsítés, aminek viszont feltétele a műszaki színvonal javítása és a létszám megtartá-. sa. Az alágazat gondjairól a miniszterhelyettes elmondta: a könnyűipari vállalatok nagy részének pénzügyi helyzete nehezebbé vált. Ebben szerepet játszik az is, hogy a pénzszűkítő intézkedések miatt kevesebb forgóeszköz-hitelhez jutnak a vállalatok Emiatt a tőkés piacra idén sokat exportáló cégeknél fizetési gondok jelentkezhetnek, ha nem tudják az eddiginél gyorsabban behajtani kintlevőségeiket. A termelés folyamatosságát, a határidők pontos betartását nehezíti az egyenetlen anyagellátás is. Mini fénycsövek Kitűnő fényhasznositású cs rendkívül hosszú élettartamú kompakt fénycsöveket gyárt a Tungsram Itt. nagykanizsai gyárában. A miniatűr fénycsövek 7,9 és II wattos kivitelben készülnek, fcnyteljesítmc- nyttk pedig 40, 60, illetve 100 wattos normál lámpának felel meg. Az új fénycsövet egyelőre csak tőkés piacon értékesítik, de már alkalmazták itthon is: ezekkel oldották meg a . Lánchíd új díszkivilágítását. Talajlazító gépek dolgoznak a gazdaságokban kérzöldségek és a zöldborsó szaporítóanyagainak háromnegyede a földbe került. A talajelőkészítési munkákat és a vetést a déli részeken ugyan még hátráltatja a magas nedvességtartalom, ám ennek ellenére a szövetkezetek és az állami gazdaságok jól haladnak a munkákkal. A szükséges vetőmag rendelkezésre áll, s hasonló a helyzet a műtrágyákkal is. Növényvédő szerekből néha előfordullak ugyan hiányok, de helyettesítő kemikáliákkal mindenütt sikerült a pótlás. A tavaszi munkákhoz használatos gépek alkatrészellátása sem volt zavartalan, azonban a munkák megkezdésére a gazdaságok megoldották a problémákat. A gyümölcsösök a szántóföldi növényekhez hasonlóan' jól teleltek, már befejezték a metszést, s csak néhány területen van hátra a lemosó permetezés. A mintegy 2500 hektáros nagyüzemi szőlőültetvényekben a metszés négyötödével végeztek a mezőgazdák, s a kedvező téli időjárás jó1 alapot ad arra, hogy a korábbi esztendőkben károsodott töveket pótolni tudják. A fóliasátrakban a paradicsom- és paprikapalánták felét már kiültették a kertészek, • nagyüzemekben pedig a gyö- kérfáíék^t és a korai káposztát vetik. Ismerjék meg az ellenállás történetét Legyen a tananyag része A Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének Országos Bizottsága az elmúlt évi munkát értékelő, s az idei feladatokat meghatározó ülését pénteken, az MSZMP KB Politikai Főiskoláján tartotta meg. A többi között elhangzott, hogy már eddig is sokat tettek az ellenállás emlékeinek teljesebb feltárásáért, az emlékhelyek felkutatásáért, valamint azért, hogy a fiatalok jobban megismerhessék a történelmi múltat. A nemzetközi kapcsolatokról szólva az ülésen elhangzott, hogy a béke megőrzése, a fegyverkezési verseny megállítása, a vitás nemzetközi kérdések tárgyalásos rendezése szolgálatában tevékenykedett eddig is a szövetség. A jövőben további klubok létrehozását tervezik. Hozzájárulnak az 1919-es tanács- köztársaság 70. évfordulójának méltó megünnepléséhez, szorgalmazzák az ellenállási bibliográfia második, bővített kiadásának megjelentetését. Folytatják az ellenállási mozgalom epizódjainak filmes feldolgozását, a meglévő dokumentumanyagokat pedig hatékonyabban kívánják felhasználni a propagandamunkában. Kezdeményezik, hogy az iskolai oktatásban a tananyagban az eddiginél nagyobb arányban szerepeljen a hazai ellenállás története. Feltárták a veszteség okait Önerőből talpra állnak Hazánkban jelenleg több mint 2600 szövetkezet működik; ebből a veszteségesen dolgozók száma tavaly 120 körül volt. Az OKISZ, amely az ipari szövetkezetek érdekvédelmi, érdekképviseleti szervezete, megvizsgálta a veszteségek okait. , Megállapította, hogy a korábban is. gyengén gazdálkodó szövetkezetek munkájának hatékonysága a szabályozók változásával, az utóbbi időben tovább romlbtt, ez pedig alaphiányhoz és veszteséghez vezetett. Több bútoripari és cipőipari szövetkezetnél az okozott gondokat, hogy korszerűtlen termékszerkezetük miatt nehezen tudták értékesíteni árucikkeiket. Vannak olyan szövetkezetek is, amelyek önhibájukon kívül — alapanyag- hiány miatt, illetőleg az egyenetlen anyagellátás következtében — nem tudták, időre szállítani a megrendelt terméket. Az OKISZ szerint az esetek többségében a szövetkezetek képesek önerőből megszüntetni veszteségeik forrását. Indokolt esetben ehhez a megyei-területi • szövetségeié, illetőleg az OKISZ is segítséf get nyújt; .szakembereik feltárják a gazdálkodás hibáit' elemzéseket végeznek, illelőr leg a kölcsönös fejlesztési alapból kedvezményes kamatozású hitelt adnak a bajba jutott szövetkezeteknek. Amint az OKISZ-ban elmondták, a veszteségesen működő ipari szövetkezetekben a gazdálkodás megjavításához szinte mindenütt elengedhetetlen a műszaki fejlesztés. Hasonló gondokkal küzdenek az alaphiányos ibari szövetkezetek is. Helyzetük javítására a területi és megyei szövetségek, illetőleg az OKISZ a pályázatokon való aktívabb részvételt javasolja. A termelést befolyásolt anyagellátási gondok megöl áására, a konvertibilis elszá molású import helyettesítésé re a tárca a könnyűipari vál lalatoknak azt ajánlja, hogy ; jövőben erősítsék kapcsolatai kát, újszerű együttműködés formákat alakítsanak ki i szocialista országokbeli köny nyűipari vállalatokkal. Err már több jó Jpélda van.