Pest Megyei Hírlap, 1988. március (32. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-03 / 53. szám
Han A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXÍI. ÉVFOLYAM. 53. SZÄM 1988. MÁRCIUS 3., CSÜTÖRTÖK Ember és környezete Grbottyánban Falugyűlés A nagyközségi közös tanács elmúlt évi munkájáról és 1988. évi pénzügyi tervről, fejlesztési elképzelésekről számolnak be a tanács vezetői a március 7-én 18 órakor kezdődő falugyűlésen, és tájékoztatják a lakosságot az Örbottyánban működő, nem tanácsi szervek ■— a Váci Áfész és a Veres- egyházi Takarékszövetkezet — tevékenységéről is. Rokkantaknak Engedmény A Váci Autójavító Kisvállalat mozgáskorlátozott gépkocsitulajdonosok részére kíván segítséget nyújtani azzal az akcióval, melyet a közelmúltban hirdettek meg. E szerint a rokkantigazolvánnyal rendelkező tulajdonosok a javítás teljes munkadíjából harminc százalék engedményt kapnak. Ez nem kevés támogatás, hiszen az egyre emelkedő szolgáltatási árak mellett is nélkülözhetetlen a gépkocsik javítása. P. L. Fogadóóra Koltai Imre országgyűlési képviselő március 7-én, hétfőn 14 órától 17 óráig tart fogádó- orát a CEMÜ-székházban. Tanfolyam A Pest Megyei Tanács V. B. ifjúsági és sportosztálya Vác- ra is megküldte az 1988/89. évi segédedzői tanfolyamokkal kapcsolatos felhívást. Megfelelő jelentkező esetén atlétika, asztalitenisz, cselgáncs, karate, kézilabda, labdarúgás, lovaglás, tenisz, torna és úszás sportágakban rendeznek tanfolyamokat. Az érdeklődök a Váci Tanács művelődési és sportosztályánál beszerezhetnek jelentkezési lapokat. Határidő: 1988. április 30. Állatorvosi ügyelet Szombaton és vasárnap iáén és 6-án) az alábbi állatorvosok tartanak ügyeletet: az északi részen (Berencebaráti, Kemence, Perőcsény, Tésa, Nagybörzsöny, Letkés, Ipoly - tölgves, Márianosztra, Ipolv- damásd, Szob, Zebegénv, Nagymaros, Kóspallag, Verőcemaros, Kösd. Vác) dr. Tauber Ákos (Vámosmikola 79- 015). A déli körzetben: (Sződliget, Sződ, Vácduka, Váchartyán, Kisnémedi, Püspökszilágy, Vácrátót, Örbottyán, Csornád, Főt, Göd, Dunakeszi) dr. Jordán Kamill (Dunakeszi 41- 913). Az ügyelet szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig tart. Nemzetközi siker Nívódíjas fotékluh A váci Dunai Fotóklub 1987. évi munkájáért — különös tekintettel a Szocialista Országok Diaporáma Mozgalma vezetői I. konferenciájának, továbbá az Interdia Show ’87 (a fotóklubok nemzetközi szí- nesdiaszalonjának) megrendezéséért — elnyerte az Országos Közművelődési Központ 1987. évi nívódíját. A díjat Kocsis Iván, a klub elnöke március 2-án vette át Budapesten az Országos Közművelődési Központban rendezett díjkiosztó ünnepségen. Ha kiérünk a városból és csupa-csupa természetet látunk magunk körül, hamar elfelejtjük a légszennyezést, a zajt a zsúfolt utcákat. A jót könnyű megszokni, mondjuk. Csak egy parányi ugrás kell ahhoz, Vácot elhagyva, hogy megérkezzünk egy, a szemnek gyönyörű környezetbe, a ki- sebb-nagyobb dombok között fekvő községbe, Kosára: ősszel, télen az ember hozzáadja, megelőlegezi, ami hiányzik és úgy értékel. A fák koronáját, a bokrok ruháját kell csak odaképzelni. Nem is hinné az ember, de ezt a természeti idillt is meg lehet zavarni; ide is belopódzik a váci cementgyár pora, ahogy ott mondják, sújtja a falut. Énnek ellenére nem menekülnek el onnan. Mindent elkövetnek, hogy ellensúlyozzák ezt a kellemetlen hatást. Manapság inkább csak emlék a Vöröskereszt régi kezdeményezése, a „Tiszta udvar rendes ház” mozgalom. Kos- don ennek újjáélesztésével próbálkoznak. Érhetné őket az a vád, hogy befelé fordulók, hogy nehezen fogadják el azt, aki újonnan költözött a községbe. Mindez igaz és vállalják is. Ennek ellenére nem kiáll- hatatlan, morózus emberek, ellenkezőleg, benne vannak a játékban — fogalmazhatunk így is, amikor a kert és udvar szépségversenyéről beszélünk. Az ötlet gazdáját, a helyi nép- frontbizottság elnökét, dr. Ker- nács Károlynét kérdeztük a részletekről. — A mi vetélkedésünk anv- nyiban különbözik a Tiszta ' Elkészült a múlt évi helyi mozistatisztika. Zoltainé Menyhárt Erzsébet, a Kultúr filmszínház vezetője örömmel mutatja a beszédes számoszlopokat: Vácott nincsen moziválság — csak jó filmek érkezzenek, ma is szívesen megy hozzájuk a közönség, a növekvő tv-műsorok, szaporodó házi videokészülékek korszakában. 130 978 jegyet adtak el tavaly a Lenin úti pénztárnál, vagyis minden váci lakos átlag négyszer volt a vendégük. Magyar filmet 229 esetben, szovjet filmet 43 alkalommal mutattak be. Kihelyezett mozikban vetítettek a művelődési központban, Vácdukán. Mária- nosztrán, Szódon, Kóspallagon, Vácrátóton, Pencen — ez további 55 788 nézőt jelentett. A váci kertmoziban júniustól augusztusig tízezer volt a nézők száma. Népszerűek a régi filmek, a filmmúzeumi sorozatok. Kísérletként november közepén beindult a videoklub, s év végéig kétezernél több volt a látogatója. Kortárs brigád néven végzik teendőiket jegyszedőtől mozigépészig, tavaly eltérték a kiváló szocialista munkabrigád fokozatot. Csatlakoztak a Filmforgalmazási Főigazgatóság versenyéhez, az októberi forradalom évfordulóján rtyolcszázan tekintették meg a szovjet filmeket Vácott. A nézőket plakátkiállítás fogadta az előcsarnokban. Az érdeklődés azt mutatja, hogy a közönség az izgalmas, a vidám, a látványos képsorokat kedveli legjobban. A legkisebbek a 101 kiskutyára és a Hupikék törpikékre voltak leginkább kíváncsiak. A következő korosztály A XX. század kalózai című szovjet filmet. a Banánhéjkeringőt, a Csók, anyut, s a Mátyás, az igazságos című alkotást rangudvar, rendes ház mozgalomtól, hogy szándékunk szerint mindenkit megmozgatunk, de kitüntetett csak egy lesz: a legszebb. — De ugyebár csak a kitüntetett lesz egyedül, a nyertesek nem... — Ha arra gondol, hogy az egész községnek hasznára válik maga a verseny, akkor fogalmazhatunk így is. Minden évben meghirdetjük ezután a versenyt, amitől nemcsak szépségrekordokat várunk, reméljük, hogy sokan fölzárkóznak és egyre kevesebb elhanyagolt porta lesz a faluban. Idén azt tervezzük, hogy a sor végén kullogóknak egy-egy kapát ajándékozunk. — Mi lesz, ha olyan sokan lesznek, hogy a kapákba kimerül a pénztárcájuk? Vagy ez nem fordulhat elő? — Ha valóban olyan sokan lennének ilyenek, akkor mindenkinek legalább egy „kapanyelet” ajándékozunk. Tavaly inkább a jó példákat vettük számba.. Akinek kell, most még fölzárkózhat. A tavasz és a tél közötti átmenet éppen az ilyen kerti munkák ideje. Augusztus 20-ig még valóban van idő, de a környezet- védelem addig is, azután is napirenden lesz Kosdon. Az első jutalomnövényt, egy tu- ját, még sok-sok követheti, s az ajándékba adandó kapák is megtehetik a magukét. Egy idő után talán eljutnak odáig, hogy képtelenek lesznek egyetlen legszebbet kiválasztani, és a kapanyelek árából is örökzöldeket vásárolhatnak. Dudás Zoltán sorolták első helyre. Az iskola- vezetés közül a Gábor József és a Radnóti Miklós Általános Iskoláktól kapta legtöbb segítséget a mozivetítés a szervezéshez. Az idősebb korosztály soraiban az Elfújta a szél és a Távol Afrikától című filmek vitték el a pálmát. A mozivezetés szívesen kielégítette az alkalmi kívánságokat, filmeket hozott az általános és a középiskolások kötelező olvasmányainak megelevenítésére. Üzemi szocialista brigádok is konkrét címmel kérték egy-egy film bemutatását. P. R. Nyilván sokan felfigyelnek a címre, mert a vasutasokat szapulni divat... összefüggő esetet írok le. Február 17-én az Ipoly völgyében volt dolgom, és busz- szal időben érkeztem Szobra a 22 óra 9 perckor induló 2161. számú vonathoz, és nyugodtan olvastam az indulási időig. A vonat ugyanis nem indult — és nekem Vácott 2 perc átszállási időm van a Veresegyházig közlekedő, 22 óra 41-kor induló helyi vonathoz, hogy aznap hazaérjek. A szobi vonat 16 perc késéssel indult, mert a Sturovo felől késéssel érkező Hungária expresszt maga elé kellett engedje. Az első kocsiban ültem, kértem az indító forgalmistát, telefonáljon Vácra; helyi vonatról van szó, tartsák egy kicsit vissza. Ígérte, és mert hallotta a vonatvezető is, jelezte, szól a mozdony- vezetőnek, „verjen rá” egy kicsit! Nagyszerű, reménykedhettem. Robogtunk Zebegényig, onnan kiindultunk, de csakhamar beíékeződött a vonat; Brigád a filmszínházban Ahol nincs moziválság Magasabb színvonal, nagyobb forgalom Penc színfoltjai Virággal, ajándékkal A nőket köszöntik Az 1910-ben Koppenhágában tartott nemzetközi szocialista nőkongresszus határozata szerint március nyolca- dika a dolgozó nők nemzetközi szolidaritásának a napja. Hazánkban a felszabadulás óta lett egyik legkedvesebb, legbensőségesebb ünnepünk, amikor asszonyainkat, lányainkat köszöntjük. Vácott már ezen a héten elkezdődik az ünnepségek sora. A Dunakanyar eszperantó klubban csütörtökön délután tartják a nőnapi köszöntőt. A nyomdában pénteken, munkaidő után gyülekeznek a kultúrházban az ünnepeltek, ahol Telek István műszaki vezető köszönti őket, s a virág, üdvözlőlap mellé kisméretű üvegkelyhet adnak ajándékként. Nőnapi ünnepséget rendez a Hazafias Népfront városi bizottsága és folytatja a négy évtizedes hagyományt a Szakszervezetek Váci Bizottsága is. Vác legnagyobb textilüzemében, a kötöttárugyárban ezerkétszáz nőt köszöntének március nyolcadikán. A férfi dolgozók üzemrészenként mondanak néhány kedves szót, s egy-egy doboz édességgel kedveskednek, Vácott ezerkétszáz, a vállalatnál ösz- szesen háromezer lánynak, asszonynak. A Magyar Selyemipari Vállalat Váci Bélésszövőgyárának 130 ürme- peltjét a kultúrteremben köszöntik s nyújtják át az ajándékokat. A Szőnyi Tibor Kórház és Intézményeiben március nyolcadikán délben, a kórház aulájában rendezik az ünnepséget. Dr. Molnár Ákos főorvos méltatja a nap jelentőségét, a beszédet követő műsorhoz a családi intézet ad segítséget. Nagyon várják ezt a napot az egyesített szociális intézményhez tartozó Burgundia utcai és a Rádi úti szociális otthonokban, valamint a Mártírok útján lévő napköziben. Az utóbbi két-három évben felértékelődött a gyönyörű fekvésű, jó levegőjű Penc. A megye egyik legnagyobb fogyasztási szövetkezete a Váci Áfész, amely tavaly 1 milliárd 300 milliós árbevétellel csaknem 40 milliós nyereséget könyvelhetett el, 1987-ben két fontos beruházást fejezett be a községben. A helyi kisiparosok és a tagság anyagi segítségével, a kistelepülési rekonstrukció keretében újjávarázsolták az italboltot, presszót, valamint a vegyesüzletet. Az előbbiről okvetlenül el kell mondani, hogy Mayer Péter személyében az áfész dolgozója nyerte el szerződéses üzemeltetésre, s ezzel jelentősen javult a faluban a vendéglátás színvonala. Rendszeresek a diszkórendezvények és a filmvetítések, tehát a fiatalokra is gondol az üzletvezető. Az MSZMP Vác Városi Bizottsága, a HNF Vác Városi Bizottsága és a Váci Múzeumi Egyesület 1988. március 7-én A 300 négyzetméteres vegyesboltban Klenyánszki Ti- borné üzletvezetőtől megtudtuk: a régi boltban 3 dolgozóval havi átlagban 450 ezer forint volt az árbevételük, az új üzletben 4 dolgozóval háromszorosára nőtt forgalmuk. A kulturált, tiszta, a korábbinál összehasonlíthatatlanul gazdagabb áruválasztékot kínáló bolt fontos szerepet tölt be a helyi lakosság közérzetének formálásában: a korábbinál már jóval kevesebb háziasz- szony vásárol be és cipekedik Vácról, S hogy milyen érzés megpakolva felpréselődni, majd leszállni a délutánonként mindig zsúfolt buszról, arról sokat tudnának beszélni a helybeliek. Emellett a Pencre és környékére mind sűrűbben kiránduló turisták ellátása is jelentősen javult az új üzlettel. (Kép és szöveg: Kovái Iván) hétfőn délután 5 órakor az MTESZ székházában, a volt Pannónia épületében, gyűlést tart, amelyen dr. Úvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára tart előadást: „Hol tartunk, hová igyekszünk?” címmel. ★ Vezetők fóruma alakul lúzeymi egyesület Előadás, emlékkiállítás Az MTESZ városi intézőbizottsága 1988. évi első ülésén értékelték az előző évben végzett munkát, a tagegyesületek tevékenységeit, majd ismertették az éves munkatervet. A munkaterv összeállításánál arra törekedtek, hogy a hagyományos egyesületi feladatok ellátása mellett a vállalkozás jellegű tevékenység is nagyobb szerepet kapjon. Pellei Janosné bemutatta az MSV Váci Bélésszövőgyárát, valamint tájékoztatta a tagságot a TMTE munkájáról. Az ülésen felvetődött többek között — megbízásos munka jelleggel —, hogy a fiatalok részére lehetne szervezni nyári oktatást, tanfolyamokat. Ezek megvalósítására és egyéb más tagegyesületi feladathoz kapcsolódó tevékenységek körére felmérést kell végezni. Elkezdődött a Vezetők fóruma címmel induló rendszeres klub jellegű vitadélután szervezése, amely a fiatal vezetők körében bizonyosan sikert arat, hiszen a mai öszszetett gazdasági helyzetben akad megbeszélni, megvitatni való téma elegendő. A váci intézőbizottságban végbemenő személyi változások alapján az elnök Bakos Tibor, a társelnök Ábrahám Ferenc és az új titkár dr. Kiss Péter lett. B. T. P. Lipovniczky Lászlónak, Vác jeles festőjének az emlékkiállítása március 9-én, szerda délután 5 órakor nyílik meg ünnepélyes keretek között a görög templomi kiállítóhelyiségben. A Váci Múzeumi Egyesület szeretettel várja pártolóit és az érdeklődőket mindkét eseményre. VKLB — tlzestócdszer Várják a jelentkezőket Tizenhatodik bajnoki év indul a városi kispályás labdarúgó-bajnokságban. A Szakszervezetek Vác Városi Bizottsága, valamint . a Vác Városi Tanács V. B. művelődési és sportosztálya által szervezett tömegversenyen minden évben közel 40 csapat indul. A 400 labdarúgó, szak- szervezeti tag — fiatalok és kissé idősebbek — a tavaszi, őszi fordulóban 3 osztályban küzdenek a helyezésekért. A 3—4. helyen salakos pályán rendezett mérkőzéseket a városi labdarúgó-szövetség aktívái, vezetői és játékvezetői nagy hozzáértéssel, lelkesen irányítják. A legtöbb mérkőzés gazdája — sok esetben 200- 300 nézővel — a deákvári DCM-sporttelep. A bajnokságra 1988. 111. 15- ig lehet jelentkezni a tanács művelődési és sportosztályán. A csapatok vezetői eligazító értekezletét III. 15-én 14.30 órakor rendezik a szövetségben. Vasutasok dicsérete A bajnokság előreláthatóan a 13. héten kezdődik. — al — megállt. Szaladgálás, keresgélés zseblámpával, jöttek a mentők, majd villogó lámpával elmentek, és jött a hír: egy — a mozgó vonatra felugró — utas a vonat alá esett! Aludt a váróteremben, a vonat zajára felébredt, utánavetette magát, felugrott... és a vonat alá esett. Esetemet reménytelenné tette, de hát emberéletről van szó, ezt tudomásul keli venni. (Nem így a velem egy fülkében utazó fiatal, aki Verőcemaros-felsőn, vagyis Kismaroson szokolyai buszt akart elérni — és a szerencsétlenül járt ismeretlenre ocsmány szitkok özönét zúdította.) A vonat akkora késéssel indult tovább, hogy meg kellett adni magam: Vácott rekedek. A vonat — teljesen érthetően — elment, én pedig a forgalmistához léptem, aki a vonat elején áll: mi a hír a balesetet szenvedettről és hogy van-e valami fűtött helyiség az első, 3 őrá 30-as veresegyházi vonat indulásáig. A szerencsétlenül járt ismeretlenről csak annyit tudtak, hogy nem csonkult, élve vitték el. Egyébként megkapták Szob- ról a telefont, de a baleset hírére el kellett engednie a vonatot. A dohányzó várótér rém nyitva van, megnézte, büdös ugyan, de meleg. Üljek be, aludjak nyugodtan; éjfélkor bejön a visszainduló szerelvény, akkor majd felkölt. Jó könyvem volt, nem aludtam, amikor éjféltájt visszajött a hírrel: bejárt a vonat, megnézte a szerelvényt, még kellemesen meleg, szálljak csak be. És elkísért a vonatig. Nem tudtam, hogy köszönjem meg neki. A szerelvény indulásig kihűlt, a takarítók munkájuk végeztével leoltották a villanyt. Kialvatla- nul, átfázva értem Veresegyházra, de fűtve a gondolattól, hogy egy sor emberi jóakarat kísérte utamat. — kas. Kultúr filmszínház (Lenin út 58.): a kihelyezett falragaszon közöltektől eltérően, a következő időbeosztásban játszanak: március 4-től 6-ig csak fél 4 órakor az Álmodik az állatkert című színes magyar filmet vetítik. — Március 3-án, 5-én és 6-án fél 6 és fél 8 órákor a filmmúzeumi napok során játsszák Az Ezeregyéjszaka virágai című színes olasz filmet, 18 éven felüli nézőknek. — Március 4-én fél 6 és fél 8 órakor az Őrizet című lengyel kalandfilm a Kortárs filmklub programja. — Videóprogram (az épület kistermében) : március 3-tól 6-ig 15, 17 és 19 órakor látható: Dra- kula grófnő (angol), A fekete kalóz (olasz), Ne hagyd magad, Pitkin! (angol) és A megszegett eskü (hongkongi). ISSN 0133—2759 (Váci Hírlep)