Pest Megyei Hírlap, 1988. március (32. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-03 / 53. szám
NAGYKŐRÖSI A REST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 53. SZÁM 1988. MÁRCIUS 3., CSÜTÖRTÖK Falugyűlés volt Kocséron A ma gondjaiból a holnap értéke Kőcser kuitúrházát a minap zsúfolásig töltötték a falugyűlésre érkezők, megvitatni a községi tanács és a HNF helyi szervezetének beszámolóját a tavalyi év munkájáról. Részt vett a fórumon többek között Pásztor István, a nagykőrösi városi pártbizottság első titkára, a HNF nagykőrösi bizottságát Csípő Balázs titkár képviselte, A javak védelme Elsőként dr. Modor Péter, a HNF községi titkára összegezte a szervezet tevékenységéhez fűződő eseményeket, amik a múlt évben is itt a falugyűlésen fogalmazódtak meg szépszámú résztvevő egyetértésével. Hogy mi lett a sorsuk az akkor elhangzott javaslatoknak, azt ma már sokatmondó számok is példázzák. A HNF küldetésének fő vonala, vagyis a csopprtok, rétegek érzelmi, cselekvési összhangjának megteremtése az egyetemes értékek védelmére, kitapintható a kocséri szervezet tevékenységében is. Mindenekelőtt azt a mozgósítást emelhetjük ki, amely a településfejlesztést szolgálta. Közel 2 millió forintra tehető a társadalmi vállalások értéke, melyen belül a lakosságnak 1,1 millió forintot érá; kétkezi munkája testesül meg. Nem lehet szó nélkül hagyni a békehónap sokszínű, az ifjúságot és külső tömegszervezeteket megmozgató rendezvénysorozatát, éppúgy a honismereti kör, a helytörténeti tábor szemléletformáló programjait sem, és folytathatnánk a sort. Nyilvánvaló, hogy a lakossággal való sikeres együttműködésnek sokéves türelmes munka az előzménye, a HNF is sokat tett azért, hogy a tanács és az egyház között mára a gyakorlatban is tapasztalható gyümölcsöző jó viszony alakult ki. Noha a szülői munkaközösség sem nélkülözi a szervezet elméleti útmutatásait, a múlt év egyetlen kudarca mégis a tanintézménnyel kapcsolatos. Sikertelen volt az iskolatanács megalakításának .kísérlete, talán idén ebben a kérdésben is előbbre tudnak majd jutni. Kevés pénz, sok feladat. Így jellemezhetnénk a tanácsi költségvetés és a községi ej lesz- tés helyzetét, amiről Kovácsáé Csípő Ágota tanácselnök beszélt a falugyűlés előtt. A 16,1 millió forint egységes pénzalapból 914 ezret fordítottak felújításra. A pénz több mint kilenctizedéből az intézmények működését finanszírozták, beruházásra pedig a múlt évi maradvánnyal együtt 3,3 milliót költöttek. Hatvan méterrel nőtt a csatornahálózat, javult a közvilágítás technikai feltétele, két tanácsi bérlakás felújítása, s három iskolai tanteremben a padozatcsere történt meg, tovább nőtt a járdahálózat, jelentős társadalmi munkával. A község iskolájában 4 pedagógus érkezésével, illetve színes tv és számítógépek jóvoltából javult az oktatás személyi, technikai feltétele. Telefonhelyzet Az óvoda födémének felújítása az idei év feladata lesz. Egyébiránt szerencsére ez az intézmény is megfelelő körülmények között működik. Növekednek terhei, ugyanis egyre több olyan gyerekről kell gondoskodnia, kiknek az iskolára való felkészítése a szokásosnál hosszabb időt vesz igénybe. Az egészségügy vonalán a bölcsőde rezsiköltségeinek csökkentése az egyik sürgető tennivaló, a fűtéstechnika átalakításával. Sajnos kihasználtsága is csak alig 80 százalékos volt tavaly, bár a múlt évi 23 születés némi reményt ad a népesség gyarapodását illetően. A községbe védőnő is érkezett a múlt évben, aki nagy ambícióval és eredményesen végzi munkáját. Az egészségügyi központ létrejöttével több idő jut egy-egy beteg ellátására, gazdagodott a rendelő műszerparkja, s ma már a fogorvosi ellátás is megfelelő körülmények között történik, igaz itt a műszerezettség még korántsem teljes. Kulturális vonalon is van dicsekednivalója a falunak, a maga nemében jó színvonalú könyvtár olvasóinak szama egvre gyarapszik, szóra érdemesek a TIT, a szakköri és a nyugdíjasklubbeli rendezvények is. A VII. ötéves terv időszakára egyik fontos célkitűzése volt a falupak a tornaterem megépítése, melynek elkészültek tervei, a kivitelezés nemsokára elkezdődik. A múlt év jelentős változást hozott a kereskedelmi ellátásban az új ABC megnyitásával, valamint a ruházati és iparcikk egységgel. A hírközlésben is lépett egvet a falu. Igaz, akárcsak Nagykőrösön, amolyan felemás még a helyzet, de már az is nagy eredmény, hogy a ko- csériakat is bárhonnan, közvetlenül hívhatják. Lakossági kezdeményezésre a Határcsárdánál telefonfülkét helyeztek el, így a tanyasiak is gyors kapcsolatot létesíthetnek a községgel. A tanácselnök alapos beszámolójából csak a közérdekűek- nek ítélt momentumokat tudtuk tollhegyre fűzni. A hozzászólásokból derült ki — ahogy Kiss János, a pártbizottság titkára is megfogalmazta — a falu legégetőbb gopdjai megfogyatkoztak, vagy rendezésük legalábbis folyamatban van. A szemétszállítás, illetve a -lerakóhely kialakítása viszont a 88-as évre is áthúzódó nagy program maradt, többen illusztráltak példákkal, mennyire sürgős feladat. Néhány an a II. világháború áldozatainak emlékművének felállítását javasolták, s a régi temető sorsáról érdeklődtek. Utasi Fe- rencné csokorra való kívánságot tolmácsolt, így többek közt hirdetőtáblák kihelyezését, a régi járdák felújítását s a szombati tej-, kenyérellátás javítását. Felismerik Kell-e a teho, avagy töröljük el? E kérdést is körüljárták a gyűlésezők, ám az ellenpártot hamar meggyőzték a felsorakoztatott érvék. Lakatos László a sáros Béke utca fejlesztését. Antal Domokosáé a Szabadság és Kossuth utcák rendbetételét, csatornázását szorgalmazta. Kormos lllésné a körzeti megbízott munkájával, a szolgálati lakással kapcsolatban jelezte nemtetszését. Pappné dr. Holánik Julianna a fogorvosi rendelő járulékos tartozékainak —. kerékpártároló, telefon — gyarapítását kérte. A község vezetése valamennyi kérdéssel számot vetett, többet adalékul véve a 88-as év már ismert feladataihoz. A fentiekből úgy tűnhet, a falu lakóinak gondolkodása csak a hibákra érzékeny. Ez persze nem így van. Kissné Gyarmati Ágnes és Kovács Dénes, és a pártbizottság titkára világított rá, hogy a község felismeri, megbecsüli a közös munka eredményeit. Elvégre Kocséron is úgy tapasztalják, akkor lesz érték holnap a ma gondjaiból, ha megoldásuk társadalmi összefogásra talál. My. J. Népfrontülés A Hazafias Népfront városi elnökségének legutóbbi ülésén élénk vita alakult ki a tárgyalt témákkal kapcsolatban. Először az elnökség tagjai arról kaptak tájékoztatást, mi. volt a megyei vélemény a munkáról. Ugyanis — szokatlan módon — a beszámoló, mármint a megyei, megelőzte a helyit. Többen kifogásolták is ezt, ámbár az uralkodó vélemény az volt. a lényeg természetesen az, hogy a munka jó irányú és tartalmas legyen. Ezt követően az elnökség és a bizottság munkaterve került terítékre, s itt is számos hozzászólás módosította az eredeti elképzeléseket. Mint elhangzott, ez egyáltalán nem baj, sőt, éppen a napi gondokhoz — a gyakorlathoz — való igazodás teheti ütőképessé a mozgalmi munkát. Így például tárgyalnak majd — többek között — a kistermelők, a felvásárlók kapcsolatáról, s a tanácsi munkába is bepillantanak, mint ahogy az ideológiai tájékoztatást sem hagyják ki. Lapunk tevékenysége is szerepel majd az elnökségi ülésen. Ezt követően Csípő Balázs titkár arról a tájékoztatóról szólt, amelyet az MSZMP városi végrehajtó bizottsága tárgyal majd meg. Három lépésnél nagyobb távolság A biztonság bűbájos szigetei Mint már beharangozónk- ban, az esemény kapcsán megjegyeztük, talányos címet választott dr. Fruttus István Levente előadásának, amelyet a TIT értelmiségi klubjában tartott. Éppen a talány feloldása volt az első percek témája: nevezetesen, van-e olyan pszichológia, ami nem humanisztikus? Egyetlen iskolából származó egységes világmagyarázat ma már nincs, s leáldozóban az úgynevezett szakértői hozzáállás korábban megingathatatlannak hitt építménye is. Ha ugyanis valaki szakértő, akkor éppen azért az, hogy tanácsot adjon, adhasson ... s utána csodálkozzék, hogy tanácsa csak mint statisztikai törvényszerűség valósul meg, válik be. Szorongás Ehelyett a humanisztikus pszichológia nem diagnosztizál, nem ad ezerszázalékos beválású tanácsot a kliensnek, hanem feltétlenül hisz a hozzá fordulóban, mint emberben. Valamiféle empatikus viszony ez, amelyben alapvető a visszajelzés szerepe. Torzítás nélküli tükörként mutatja meg az értéket, éppúgy, mint az érték nélküliséget. S mivel segítő a kapcsolat, nem köthető szakértői funkcióhoz. A legérdekesebb állítása pedig úgy szól az elméletnek, hogy az egyén és a közösség pszichológiai jelenségei, eseményei tulajdonképpen egyazon rendszerben tárgyalhatok. • E látszólag felfoghatatlan állítás éppen e talányos tudomány legnagyobb erősségét jelzi. A négy szakasz — káosz, hierarchia, autonómia, közösség — nemcsak az egyes egyének, hanem az egyének bizonyos csoportjai között kialakuló kapcsolatfejlődést is jellemezheti, jellemzi. Ezáltal azonban határai szerfelett kitágulnak, érvényességi köre szinte minden, s hatásos gyógymódot kínál úgy egyénekre, mint gazdasági egységekre. Ezek után nézzük az állításokat. Káosz. Szorongás, feszített- ség, várakozás, szétesettség, több, mint három lépés távolság, szabály nélküliség ... Amikor vadidegen emberrel ismerkedve rámeredüiik, csőNem szúrja már a szemet dálkozva és megijedve, de egyúttal kívánva is a kommunikációt. Hierarchia. Tudom, én ki vagyok, tudom, te ki vagy. Élnek a normák, felállítódnak a szabályok, s be is tartjuk a három lépést. Nyűg ez? És annak, aki nem akar gondolkodni, mert nem vállalja annak felelősségét? Mi a megoldás? Értelmesebbnél a kíváncsiság. Kik csinálták a törvényeket? Miért nem mi? Legyünk mi a törvény! Határok, szabályok nélkül — a régiek nélkül — egész más lenne a világ ... tehát harcoljunk a helyzet ellen, alakuljanak ki új szabályok, amelyek már a mi szabályaink is ... Hatalom. Igen. ez már az. Játszmákat játszhatunk, vannak rá szabályok, felismert érdekek, de tiszta kommunikáció feltételei még nincsenek meg. Elégedetlenek vagyunk, minden létező állítást megkérdőjelezünk. S leszünk kiszolgáltatottak. frusztráltak, agresszívek. S megjelenik valahol a hiány. De csak akkor léphetünk tovább, ha van létező cselekvési alternativa. Autonómia Autonómia. Itt a biztonság bűbájos szigete. A legnagyobb érték a vállalkozás lehetősége. Valódi találkozásokra járhatunk, s lehetünk tiszták, nyíltak, mert már nem élnek vissza vele. Nem, mert nem érdekük. Csak .., csak ezek a találkozások olyan esetlegesek ... alig jönnek össze ... s nem is biztos, hogy valódiak ... mert még nincs. Közösség. Másként: szövetség, egység. A nyílt szerződések, a tiszta kommunikáció birodalma. Nem kell levett sisak, mert nincs nyíl, nincs puska, nincs esernyőnyél. szóval nemcsak levett, levetett sisakra nincs szükség, egyáltalán, a fejfödő a szükségtelen! Segítő társ A humanisztikus pszichológia máris társadalmi szükségszerűséggé vált. Hisz ki tagadná, hogy vannak meg sisakjaink, vannak még béklyóink, van még bennünk káosz, megoszt a hatalom, munkál a hiány, kevés az autonómia, s nem mindig közösség az annak mondott. S a pszichológus nem csodabogár, hanem társ, segítő társ. A remek előadás után sokunk gondolta ezt... B. O. Színház A Kecskeméti Katona József Színházban, este 7 órakor: Otelló. Apáczay-Csere János bérlet. A Kelemen László Kamara- színházban, este 7 órakor: Maszlag. Karinthy Frigyes és Kölcsey Ferenc bérlet. A Szolnoki Szigligeti Színházban, este 7 órakor; III. Richard. Monnn A nagyteremben; Pókasz- szony csókja. Színes amerikai—brazil film. Előadás 5 és 7 órakor. A stúdióteremben; Harc Rómáért. Színes román— NSZK történelmi kaiandfilm, fél 6-kor. Városi pingpongvetélkedő Jókora rakás föld és bitumentörmelék púposodott jó ideig a nyársapáti bekötőút elején, amit a burkolok hagytak ott emlékül. Nem volt éppen útban, de elég csúnyán festett. Most már nem szúrja a szemet, Halász Ferenc a ceglédi Parképítő Vállalat markolójával a minap teherautókra pakolta az utast mérgesítő halmot. (Varga Irén felvétele) Apróhirdetések Eladó 4 szobás összkomfortos családi ház, olcsón, Nagykörös. Mintakert u. 9. Érdeklődni lehet 17 óra után és szombat, vasárnap egész nap, _ Temetűhegyen 000 n.- öl zártkert eladó. — Érd.: Németh József, Nagykörös, Lencsés dűlő 7. ' Hosszúhát dűlő elején 400 négyszögöl szőlő. 100 négyszögöl föld. egy darabban eladó. Fúrott kút van. Érd.: 11., Tabán u, 7. __ K ocséron, Dózsa Gy. u. 47. szám alatti szoba-konyha + gazdasági épület. 1400 négyzetméter telekkel eladó. Érdeklődni lehet: Kocsér, Szabadság u. 80., vagy 82. Lakodalmas sátor és edény kölcsönzése teljes felszereléssel. — Nagykörös, Bállá Gergely u. 57. Vágó Tf bor. I Tejnetöhegyen, a csőszházzal szemben zártkert kiadó, locso- lási lehetőséggel. Ugyanott 26-os női kerékpár és kézikocsi eladó. Érd.: Nagy kőrös. Mintakert u. 21. sz. ZB-s Zsiguli combi, friss műszakival el adó. Nagykőrös. Baracsl u. 41. sz. __ E ladó Nagykőrös, Kodály Zoltán u. 3. sz. alatti, kertes ház. két családnak megfelel. Érdeklődni: vasárna' ponként, 15—17 óra között, a helyszínen. Makói Spartacus Vasas— Nagykőrösi Konzervgyár * Kinizsi 15:1. Az előre vitt NB III- as férfi asztalitenisz csapat- bajnoki találkozón a második helyen álló, jó képességű vendéglátók megérdemelten győztek, de a számszerű eredmény erősen túlzott, A körösieknél Erdey (1), Varga és Szakács szerepelt. A városi KISZ-bizottság, a városi tanács művelődési, ifjúsági és sportosztálya és a szakszervezetek városi bizottsága 14. évet betöltött és a sportágban nem igazolt személyek részére több kategóriában városi asztalitenisz-vetélkedőt szervezett. A női egyéni viadalt a Tol- di-aulában, körmérkőzéses rendszerben vezették le. Az öt nevezőből négy jelent meg. A végeredmény: 1. Hargitai Bernadett (konzervgyár) 3 győzelem (6:1 játszma), 2. Balázs Anikó (Toldi) 2 (5:2), 3. Zalka Szilvia (Toldi) 1 (2:4) és 4. Dalkó Judit (Toldi) ü (0:6). A férfi egyénire 21-en neveztek, s a két napon és négy színhelyen sorra került kör- mérkőzéses selejtezőkön 18-an küzdöttek. A középdöntőbe — amelynek időpontját közben megváltoztatták — a következő résztvevők jutottak. A csoport, Konzervgyár I-es telepi KISZ-teremből (5 induló közül): 1. Zsilka Ottó (Toldi) 4 győzelem (8:1) és 2. Rónaszéki Lajos (konzervgyár) 3 (6:3). B csoport. Konzervgyár Il-es telepi ebédlőből (5 fő volt): 1. Szalay Tibor (konzervgyár) 4 (8:0) és 2. Sánta Zoltán (Konzervgyár) 3 (6:4). C csoport, Trakis-ebédlőből (4 fő); 1. Hargitai György (konzervgyár) 3 (6:0) és 2. Mészáros István (konzervgyár) 2 (4:2). D csoport, KISZ-bizottságon (4-en): 1. Tóth József (konzervgyár Il-es telep) 3 (6:0) és 2. Dajka József (KlSZ-bizott- ság) 2 (4:3). Fiatal birkózók Jászberényben 14 egyesület közel kétszáz fiatal birkózójával meghívásos úttörő A—B- korosztályos szabadfogású Aprítógép Kupa-viadalt rendeztek. A csapatversenynél súly csoportonként a legjobb helyezést elért versenyzők eredménye számított. A körösi utánpótlás jól helytállt és számos helyezést ért el. A 30 kilogrammosok súlycsoportjában (12 induló közül) ; 1. Sárosi Tibor (6 győzelemmel, megbízható és jó versenyzéssel). 32 kg-ban (8-an voltak): 1. Túri László és 5. Budai Krisztián. 35 kg (17): 1. Valkai Szabolcs (8 győzelemmel. ismét kiemelkedően szerepelt) és 2. Tóth- Viktor. 60 kg (5): 3. Szabó Zoltán. B korcsoport. 32 kg (7): 5. Andó Zoltán. 35 kg (8); 3. Ur- bán Béla és 4. Nagy György. 38 kg ,(11): 3. Sárosi Csaba és 5. Karikó Zsolt. 45 kg (12); 5. Benyik József. 50 kg (11): 2. Kudri Zoltán (rutinos, jó versenyzéssel). 60 kg (12): 5. Sipos Róbert (újonc létére jól helytállt). 73 kg (6): 1. Hegedűs Zsolt (B korosztályban első nagyobb sikere. A csapatversenyben — a szoros élmezőnyben — az Nk. Kgy. Kinizsi ötven ponttal a negyedik helyen végzett. Az Nk. Kgy. Kinizsi serdülőbirkózói közül 1987-ben Balogh Antal arany-; Petrik János, Tóth Zoltán, Barna Sándor, Kecskeméti Attila és Tóth Péter ezüst-; Tekes Csaba, Pa- volek Ferenc, Kiss Csaba, Kecskés Sándor és Illés Béla bronzjelvényes minősítést ért el. Csütörtöki sportműsor Asztalitenisz. Konzervgyár I-es telepi KISZ-terem, 15.30: Amatőr I.—Konzervgyári forgácsolók; Konzervgyár Il-es telepi ebédlő, 15.30: Konzervgyár Il-es telepi Kilián KISZalapszerv—Városgazdálkodás, városi férfi csapatbajnoki mérkőzés. Kosárlabda. Gimnáziumi labdajátékterem, 14.40: Nk. Gimnázium—Monori Gimnázium serdülő leány, 15.40: Nk. Gimnázium—Monori Gimnázium ifjúsági leány megyei bajnoki mérkőzés. S. Z. Ebösszeírás Egyre gyakoribb a veszettség. Hogy a terjedését megakadályozzák, számbá veszik, összeírják a kutyákat. Emiatt március 5-től általában minden házba bekopogtathatnak, mind a bel-, s mind a külterületen. Ezúton is kérjük a lakosságot — a tanács illetékes szerveivel egyetemben —, hogy az összeírok munkáját támogassa, hiszen közös érdekünk az egészséges állatállomány. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hír! Eladó 2 szoba konyha, kamra, zárt verandas ház, kerttel, fú- rott kúttal, V., Szabadszállási u. 32, Érdeklődni: V. Kórház u. 3. ________________ M üheiyhelyiség, ipari árammal, vízzel, bármilyen rendeltetésre kiadó. Örkényi 82. — Szarkáné. ________ . G ázfűtéses családi ház eladó,’ Nagykőrös, Abonyi út 22. Tel.: 51-581.____________ E lcserélném 2 szoba, komfortos házamat Vági lakótelepi, I. emeleti lakásra. Kas- sai u. 25._____________ E ladó: 1 db német konyhaszekrény. — I Nagykőrös, Napkelet u. 6.