Pest Megyei Hírlap, 1988. március (32. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-28 / 74. szám

Döntött a tanács vb Bővítik a tömbfűtőmííveket Nevet kaptak az új utcák GODpLLOl A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM. 74. SZÄM 1988. MÁRCIUS 28.. HÉTFŐ Domonyvölgyi falugyűlés A tízmilliós telefonvonal A városi tanács végrehajtó bizottsága soros márciusi ülé­sén megtárgyalta és elfogadta a tömegsportmozgalom hely­zetéről, fejlesztésének lehető­ségeiről készült jelentést, majd formálisan is megszün­tette a kastélyban volt negy­venöt szociális otthoni helyet. Döntött új utcanevekről, jó­váhagyta a tanácsi bérlaká­sokra jogosultak névjegyzé­két, újabb személyeknek sza­vazott meg lakásépítéshez, il­letőleg -vásárláshoz vissza nem térítendő szociális tá­mogatást, valamint kamat­mentes kölcsönt. Hozzájárult a művelődési központnak a bérklubba történő belépésé­hez és a 2-es tömbfűtőmíí bő­vítéséhez. A gödöllői szociális otthon 1980-tól két helyen működött. A kastély egyik szárnyában negyvenöt személyt gondoz­hattak. Az épület rekonstruk­ciós munkái miatt ezt a rész­leget 1986-tól szüneteltették. Időközben kiderült, hogy anyagiak hiányában másutt nincs mód új helyek létesí­tésére. Ezért javasolta az egészségügyi osztály, egyetér­tésben a megyei illetékesek­kel, valamint a Gödöllői Ta­nács pénzügyi osztályával, a negyvenöt hely végleges meg­szüntetését. A vb elfogadta az indítványt. A közelmúltban néhány új utcát nyitottak a városban. Ezeknek az elnevezéséről ha­tározott a végrehajtó bizott­ság, a hatósági osztály előter­jesztésében. A Peres uctával párhuzamosan haladó szakasz részben a Nádas, részben a Havas nevet kapta. A Feny­ves közzel párhuzamosan is két utca alakult ki. Nevük: Kikerics, Zarándok. A Ligeti Juliska utcával párhuzamosan futó út neve Sőtér Kálmán. Végezetül megváltoztatták a Raktár utca nevét. Ezen lehet megközelíteni az agráregye­temet. Itt épül föl a biotech­nológiai központ. Ezt az utcát nevezték el Szent-Györgyi Al­bertról. A lakáskiutalási névjegyzék tervezete január végétől feb­ruár elejéig ki volt függeszt­ve a városházán. A beérke­zet kifogásokat, valamint a lakáselosztó társadalmi bizott­ság véleményét mérlegelve döntött a végrehajtó bizott­ság. A névjegyzékre nyolc három- vagy többgyermekes kJ ideg van még ilyenkor márciusban, de a messze­ségből érkező felhők mintha hoznák a tavasz üzenetét, mert lám, ezen a napsugaras — bár hűvös — szombat dél­utánon is érződik valami a le­vegőben, amitől úgy csiklan­dozza udvarom aranyesőbok­rainak ágait is a nagy akarás, hogy a naponta növekvő rü­gyek alig férnek a bőrükbe. Nem csoda hát, hogy min­den arpa ingerel, hajtsam ösz- sze a könyv lapjait, s olvasás helyett induljak egy kiadós erdei sétára, hiszen a köze­lemben nyújtózkodnak a iák, udvaromban hallatszik a téli sziszegésüket felváltó lágy su- sogásuk, amely nem kiált, nem harsog, nem sikolt, csak szét­folyik, mint a sóhajtás, ám így is meghallja mindenki, akinek füle van a természet hangjainak befogadására. Sándor János, a kartali Pe­tőfi Termelőszövetkezet dol­gozója minden télen — de­cemberben — irtást vállal a gazdaság erdejében. Nem a kényszer viszi rá, hanem a téli erdő szeretete. — Tudod te, milyen az, amikor csizmám alatt ropog a hó, akár az üvegcserép? A fák merevek, mint a kő, a hideg áll és vág, akár a kés. A hókristályok szikrázva villognak a lehe­leted ködfelhőként gomolyog az arcod előtt, s ebbe a zúz- marás téli csodába halkan, mégis figyelmeztetően beúszik falunk harangjának ismerős kongása, lenyomja fejszéink jajongó csattogását, fűrészeink fájdalmas vonítását. Körülül­jük a tüzet, szalonnát sütünk. Hagymás kenyerünk mellett a forró zsírcseppektől megolvad a hó. A borosüveg szájról szájra jár. És nincs zaj, nem esik hangos szó. A még álló, de halálra ítélt fák, a már vérző tüskök, a lépteink által kitaposott és család, ugyanennyi gyermekét egyedül nevelő, valamint hét olyan személy neve került, aki az egyéb kategóriába tar­tozik. Azok közül, akik kifo­gásolták lemaradásukat név­jegyzék tervezetéről, a vb ha­tározata szerint öten kerültek föl. Mostanában többször hall­hattunk a bérklubról. Ebbe léphet be a városi művelődési központ. A klubba lépők kí­sérletben vehetnek részt, amelynek lényege, hogy két évig béralapkötöttségektől mentesen gazdálkodhatnak. Az intézmények saját felelős­ségükre használhatják föl be­vételeiket bérezésre, valamint dologi kiadásokra. Belső ér­dekeltségi rendszerüket sza­badon alakíthatják ki, vagy módosíthatják. Elsődleges szempont az intézmény alap- tevékenységének zavartalan ellátása. Az esetlegesen távo­zók keretét is a bérszínvonal emelésére fordíthatják. Ismeretes, hogy a Kossuth Lajos utcában lakótelep épül. Ezeknek a házaknak a fűtésére a 2-es számú tömbíűtömú ka­pacitása kevés. Szükeségessé válik annak bővítése. Költsé­ge körülbelül hat és fél mil­lió forint. Ezért a korábban megállapított telekár- és köz­műhozzájárulás mértékét a lakosonkénti 50 ezerről 66 ezerre emelik. Mivel a posta is érdekelt a fűtőmű bővítésé­ben, ők is hozzájárulnak a költségekhez hárommillió fo­rinttal. Befejezésül a testület pénz­ügyi előirányzat átadásáról döntött. A mozgáskorlátozot­tak támogatást kapnak üzem­anyag vásárlásához. Az igé­nyeket a tanács hatósági osz­tálya vizsgálja felül, mind a városban, mind a körzetben. Mivel Kerepestarcsa január elsejétől közvetlen megyei irányítással dolgozik, szüksé­gessé vált a nagyközségben élő negyven személy támoga­tására szolgáló összeg átcso­portosítása. A nap programja Gödöllő, művelődési ház: Filmesztétika pedagógusok­nak, 15 órakor. Diáktanya: malombajnok­ság, 16 órától. Gödöllő, könyvtár: Mesedélután, 12 órakor. a szűz havat megsebző ka­nyargó út csendesen mesél az erdő titkairól, az éjszaka rém­ségeiről, emberekről és álla­tokról. Mozdulni sincs kedve az embernek, mert nem akar­ja a csendet agyontaposni — mesélte Sándor János egyik téli este, amikor az asszo­nyokra vártunk, akik a nép­dalkor próbáján éppen arról énekeltek, hogy Erdő, erdő tele van ibolyával. És most tavaszt ígér a rá­dió, tavaszt mutat a naptár, ragyogóan süt a nap, s a mó­kusok — ha vannak még — kidörgölik szemükből az ál­mot, a harkály elhallgat értel­metlen kopogtatásával a beteg fák mellkasán, a halak meg­mozdulnak a galgahévízi víz­tározó iszapágyában, elindul­nak a nedvek a fákban, és az eddig alvó rügyek duzzadtak lesznek, mint az élet ígérete. Sétáltam az erdőben, s úgy tűnt, a tavasz orgonáját hal­lom, amikor búgni kezdett a vadgalamb. Téli udvarom cin­kéi is itt lehetnek már vala­hol, az igazi otthonukban, gondoltam, amint lépdeltem a szélhordta avaron, s éreztem a tavaszi szél lágy simogatá- sát a tél fehérségét őrző ar­comon. Még csak a nagyon fi­gyelő veszi észre, hogy köze­leg a tavasz. De hát mindenütt és mindenben rendnek kell lenni. Nem melegedhet fel egyszerre, mert a hirtelen ér­kező hőség elpusztítana min­dent. Most búcsúzott a fehér hó­virág és hamarosan nyílik majd a bokrok meleg szok­nyája alatt a tavasz igaz hír­nöke, a kék ibolya. Illatát fel­kapja a szél, játszik vele, és Érdeklődő ember lévén, majdnem mindegyik falugyű­lésen megfordultam már, ame­lyek az elmúlt időszakban Aszód nagyközségben voltak, így jutottam el a dornony- völgyiekhez is, akik szép számmal képviseltették magu­kat a neves fórumon. Bár az aszódiak üdülőövezeti telepü­lésként tartják számon Do- monyvölgyet, a hozzászólások mégsem a nyugodtnak tűnő életformáról szóltak, hanem a gondokkal teli változásokról. Az úttörőtábor főépületében megrendezett falugyűlés azon­ban egy dologban lényegesen eltért a többitől: az a szinte családias légkör, mely átha­totta a párbeszédeket a telepü­lés lakói és a nagyközség ve­zetői között. A felvetett kér­dések minden korosztályt ér­dekeltek. A legfiatalabbakat a négyéves Kajos Józsika kép­viselte, aki édesapja ölében feszült figyelemmel hallgatta végig Bagyin József nagyköz­ségi tanácselnök tájékoztató­ját, sőt a falubeliek kérdés­özönét. Összeköt a rádió Bagyin József ismertetése végeztével röviden összefog­lalta a falugyűlések eddigi tapasztalatait. Elmondta, hogy már szokás szerint Domony- völgvben zárják a falugyűlé­sek sorát a nagyközségben. Tapasztalata szerint az elmúlt két évben megváltozott a kö­zösségi összejövetelek hangu­lata, mert az emberek nem­csak kérdeznek, hanem szá­mon is kérik az általuk fej­vetetett problémák megoldá­sát. besodorja a faluba, hogy a gyerekek elinduljanak ibo- lyázni. Mert az ibolya szerény szépségével vonzza az aprósá­gokat, csalja a szeretni akaró, Szeretetet adó csöppségeket: kössetek csokorba, s bizton­ságot ígérő kékségemmel, sej­telmesen édes illatommal lep­jétek meg az erdei sétára el nem jutó, mindig dolgozó szü­léiteket. Már az öreg töl­gyeknél járok. A három hatal­mas fa — egykori majálisok lombsátrát adó koronájának még csupasz karjai — egy- rríásba kapaszkodva ölelkez­nek. Nehezen öltöznek, nehe­zen ébrednek, de annál sür­gősebb és gyorsabb lesz lomb­vetésük, hogy a május kö­szöntéséről le ne késsenek. A pajkos márciusi szél — mintha ijesztgetni akar­na — hideg hullámával söpör el mellettem, s észre kell ven­nem, hogy még csak március van. összegombolom a kabá­tomat, s valami csak azért is dac kerít hatalmába, és nem fordulok vissza. Elhagytam az akácost, túlmentem a mak­koson, siettem, hogy elérjem a távolabbi fenyvest, s játszot­tam a gondolattal: megyek a május elé, amikor a vadcse­resznyefák virágkoronája ki­tárja millió kelyhét, s a méhek lakodalmas népe zengi dalát a szerelemről, amikor csupa napfény lesz az erdő, s nem hideget hozó sötét fellegek zúgnak, ijesztgetnek, hanem bárányfelhők hallgatóznak az égen s bírják maradásra az erdő szépségébe kapaszkodó, sétáló, figyelő, kutató és gon­dolkodó embert. Fercsik Mihály Toldi Sándorné valóságos vihart kavart a hallgatóság soraiban, amikor a telefon hiányáról szólt. Domonyvölgy- szerte köztudott, hogy a ta­nácstagjuk lakásán van egy CB-radió, amivel szükség ese­tén segítséget kérhet bárki az aszódi önkéntes tűzoltók ügyeletén keresztül. — De mi történjék akkor, ha nincsenek otthon a házi­gazdák? — tette hozzá a köl­tői kérdést Toldiné. Bagyin József elmagyarázta, hogy a CB-rádió telepítését átmeneti megoldásnak tekintették ők is. A végleges megoldás immár három éve húzódik. A telefon­vonal kiépítése jelentős anya­gi áldozatot kívánna a nagy­községtől: 10 millió forintot. Ez az összeg pillanatnyilag nem áll rendelkezésünkre, de a postásokkal már tárgyalnak egy olcsóbb megoldáson. Szíves víkendesek Hrubecz Józsefné és Ud- vardi János azt szorgalmaz­ták, hogy mielőbb épüljön meg a vezetékes ivóvíz háló­zata. Hozzájuk csatlakozott Farkas Tiborné üdülőtelek­tulajdonos is, aki a telkes gazdák kérését is tolmácsolta egyúttal. Fájlalta, hogy a ví­kendesek nem tudták meg időben, hagy falugyűlés lesz, mert többen is részt szerettek volna venni rajta. Szeretik a kis közösséget, ezért szívesén vállalnának bármilyen társa­dalmi munkát szépítésére. Már több szomszédjával is beszélgetett az utat szegélye­ző erdősáv tisztaságáról, amelyben lépten-nyomon sze­mét hever. Ezt erősítette meg Leszák Károly is, aki hozzá­tette még: intézményesíteni kellene a családi házaktól is a szemét elszállítását. S a válasz? Remélhetőleg már áprilisban sort kerítenek a tanácsülésen Domonyvölgy bekapcsolására a szervezett szemétszállításban. Potvorszki Gáborné aggódá­sa jogosnak látszott: főképp a nyári időszakban kamaszok száguldoznak — fittyet hány­va a KRESZ szabályainak — motorokkal az amúgy is szűk utcákon. Kérte a közbiztonsá­gi razziák sűrítését. Kérését Toroczkay Sándor tanácstag is támogatta, így remélhetőleg rend lesz akkortájt. Czéne József röviden számba vette az elmúlt évek szerény ered­ményeit, s úgy találta, hogy az idegeneknek szép a falu képe. Azonban tagadhatatlan tény: a megnövekedett töme­get nehezen viselik el az ős­lakosok, így sok a súrlódási felület. Meggyőződése szerint az idegenek szemetelnek, s nem az ott lakók. Reméli, hogy mire a Galga Menti Ví­zi Társulat megkezdi a sza­badstrand építését, addigra a hatalmas munkagödrök is el fognak tűnni. Busz ? Kerékpár ? Gál Géza társulati elnök válaszában minden kérdést jogosnak talált. Hangsúlyoz­ta: nemcsak ők, hanem a nagyközségi tanács is azon van, hogy a beruházás kultu­rált környezetet alakítson ki maga körül. A strand rendé­szet a kisközség lakói közül szeretnék alkalmazni. Olvasóink előtt talán közis­mert, hogy a település lakói csak autóbusszal tudják meg­közelíteni a szomszédos tele­püléseket. A Volán-vállalatok autóbuszjáratai már zsúfolva érkeznek a megállóba, ezért gyakran nem férnek fel az ott felszállni akarók. Nagy derültséget keltett a hallgató­ság soraiban az a tréfás jó tanács, amit már sokszor ka­pott a sofőröktől: — Menjen kerékpárral, mert az nem zsúfolt! Orvoslásra számtalan variáció megfordult a fejek­ben, de végül is majd a Vo­lán illetékesei fognak ebben segíteni, zárta le a vitát a ta­Ma kezdődik a városi kis­pályás labdarúgó-bajnokság tavaszi féléve. Három osztály­ban 34 csapat folytatja a küz­delmeket. öttagú intézőbi­zottság vezeti az ügyeket. El­nöke Papp Gábor, titkára Kaiser László, tagjai Molnár András (fegyelmi ügyek), Csontos István (átigazolások), Ádám Mihály (játékvezető­küldés). A szövetségi összejövetelen Lörincz István, a Gépgyár Szb intézője elégedetlenségé­nek adott hangot, mondván, hogy az illetékesek nem hoz­ták nyilvánosságra a sajtón keresztül a Viktória óvását, a Nádas Kupában. A Viktória a Gépgyár Szb ellen nyújtott be panaszt hamis játékos sze­repeltetése miatt.' A fegyelmi eljárás során az óvást eluta­sították, mert a vádak nem nyertek bizonyítást, mondta Papp Gábor. Az érdekeltek meghallgatása után született döntés. A kupa végeredmé­nye így alakult: 1. Gépgyár Szb., 2. Viktória, 3. Ganz As- tor. A szakszervezetek városi bizottságának különdíját a legtöbb gólt lövő Tihon Jó­Egészségügyi világnap Füst nélkül Április hetedike: egészség- ügyi világnap. Gödöllőn ezen a napon tartja alakuló össze­jövetelét az Országos Füst­mentes Egyesület helyi cso­portja. A rákellenes alapít­vány felhívása arra kéri a dohányosokat, hogy április he­tedikén a napi füstölnivaló árát ajánlják fel a rákellenes küzdelem céljaira. A művelő­dési központ előterében elhe­lyezett gyűjtőládába és a vá­ros valamennyi postaládájába, a Hungária és az Állami Biz­tosító gyűjtőládáiba be lehet dobni minden címletű papír­pénzt. Pisti késik Technikai okok miatt el­marad a kaposvári színház Pisti a vérzivatarban című darabjának március 29-re ter­vezett előadása. Az előadást áprilisban tartják meg. A megváltott jegyek érvényesek vagy visszaválthatók. A körzetben Kutyaoltás Körzetünkben is megkezdő­dött a kutyaoltás. A követke­zőkben közöljük az oltás és a pótoltás idejét és helyét. Galgamácsa, március 28, 8—9 óráig, pótoltás április 11, 8—9-ig, községi tanács. Iklad, március 29, 8—10, pótoltás március 31, 8—9-ig, tűzoltó­szertár. Szilasliget, Széphegy, március 30, 8—12, pótoltás áp­rilis 6, 8—10-ig, községi ta­nács. Nagytarcsa, március 31, 8—10, pótoltás április 7. 8—9, községi tanács. Pécel, március 31, 8—12, pótoltás április 12, 8— 10, községi tanács. Váckis- újfalu, március 31, 8—12, pót- oltás április 14. 9—10, közsé­gi tanács. Gödöllő április 2, 9— 11, Besnyő, olajkút, április 9. 9—11, Dózsa György úti sü­töde, pótoltás április 16, vá­sártér. Valkó, március 29, 8—12, pótoltás április 7, 8—9, a pártház mellett. zsef, az S. V. Topi játékosa kapta. Rafael István, az Afész II. intézője panaszolta, hogy hiá­ba fizették be a 2400 forin­tos nevezési díjat, mégsem indulhattak a tornán. Papp Gábor elmondta, hogy túlje­lentkezés volt, s úgy döntöt­tek, 16 csapat jelentkezését fogadják el. úgy, hogy sors­húzással döntenek. Ezért aztán még két másik együttes is kimaradt. Ádám Mihályt arról kér­deztük, hogy a bajnoki talál­kozókra honnan veszik a já­tékvezetőket? Az a szerencsés helyzet, hogy vannak nagy­pályákról kiöregedett bírók, akiket fel lehet kérni a két­szer harminc perces mérkőzé­sek vezetésére. Az egyetemen több pálya van. Ott egy já­tékvezető egy délután több találkozót is vállalhat. Régi sportemberek, mint például Katona Mihály, Kaiser László, Soti Nándor, Nagy Dániel, Szántai Béla sokat segítenek. Miért szerepel a Topi előtt a két betű? Fehér József in­téző elmondta, hogy egyesül­tek a sütőipari vállalat csa­patával. Cs. J. Asztalitenisz Falusi spartakiádot rendez a Bagi SE április másodikán reggel nyolc órától asztalite­nisz sportágban. A nevezése­ket a helyi művelődési ház­ban, illetve a sportklub épü­letében lehet leadni. A nevezé­si díj 20 forint. Más időpontban Csete György március 23- ára meghirdetett előadása Kós Károlyról a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetemen elma­radt. Az új időpont március 30-a, szerda, délután fél há­rom óra. Az előadást a né­gyes előadóteremben tartják meg. ISSN 0133—1357 (Gödßüäi Hírlap) Készítik a medencéket Évente tízezer köbméter veszélyes hulladék biztonságos táro­lására lesz alkalmas az Aszód-Nagyvölgy térségében épülő lerakótelep. Az ellenőrző laboratórium mellett készülnek a víz­gyűjtő medencék is. (Vimola Károly felvétele) Séta az erdőben Bokrok melegében ibolya nácselnök. Kovács I. Csaba Kispályán is nagy csaták

Next

/
Thumbnails
Contents