Pest Megyei Hírlap, 1988. március (32. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-23 / 70. szám
198*. MÁRCIUS 23., SZERDA Két és fél évtized a muzsikáért Egy iskola születésnapjára Fanfárok hangja köszönti és búcsúztatja ezentúl Szentendrén a tavaszi napok vendégeit. Borsody László, a város zeneiskolájának trombita szakos tanára szólaltatja meg zeneakadémiai növendéktársaival, amely talán nem meglepő, Vujicsics Tihamér egyik népdalfeldolgozásának egy részletét. A kiváló zeneszerző nevét viselő szentendrei oktatási intézmény az idén egyébként is a figyelem középpontjába került a kulturális rendezvénysorozat alkalmává): negyedszázada nyitotta meg kapuit a hangszeres muzsikát tanulni vágyó diákok előtt. Üres termekkel, szűkösen A Vujicsics Tihamér-emlékszoba egyben Bánk Zsuzsanna, a jelenlegi igazgató irodája. Fiatal hegedű szakos tanárként került az iskolába, így hát jól emlékszik a kezdetre. — Három pedagógussal és nyolcvan növendékkel a Du- na-parton lévő József Attila Művelődési Otthonban kaptunk helyet — meséli. — Aztán az Április 4. utcai iskolában dolgozhattunk három, később nyolc tanteremben. A központi iskola alsó tagozatával 1980-tól osztjuk meg az Alkotmány utcai épületet, s 1986-ban miénk lett a Somogyi—Bacsó part 16. szám alatti hajdani kúria is. Ma öt tanszakon, összesen 517-en ismerkednek a vonós, a zongora, a fa- és rézfúvós hangszerekkel, s természetesen szolfézsoktatás is van. Pomázon nyolcvanöt, Budakalászon és Duna- bogdányban ötven-ötven növendék tanul. A pedagógusok száma pedig huszonkilenc. Márosvölgyi Lajosné iskola- titkár is végigkísér az ódon hangulatú épület szobáin. Bár van, am'elyik szűkeinek bizonyul, de természetes fény bőven jut mindenhová. Az alag' sorban kötünkjd., A. fehér-fa.' lú, műanyag padlós helyiségek üreseit, — Bizony ezekre is szükségünk lenne — mutat körbe a; iskolatitkár. — Hiszen a kétszáznegyven négyzetméterer öt terem található. Ára állandó temperálással, szellőztetéssel lehetne csupán a rendszeres használatra alkalmassí tenni. A hangszereknek serr mindegy, milyen a levegő hőmérséklete és páratartalma! — Tervezzük a népzene tanszak indítását — veszi á a szót Bánk Zsuzsanna. — S mindenképpen házon belü szeretnénk maradni! Ügy vélem, nem kell különösebber bizonygatni, milyen hátrányokkal járna, ha nem égj helyen tanítanánk ... Szól a szív Az igazgatói irodában folytatódik a születésnapi beszélgetés, amelybe Ásztai Katalir fuvola- és Lakos Agnes zongoratanár is bekapcsolódik. — Nagyon örülök, hogy egy ilyen zeneiskolában taníthatok — mondja Lakos Ágnes, aki a KISZ-alapszervezet titkára. — A pedagógusoknak több mini fele fiatal, akik szíveser vállalnak társadalmi munkát Kaptunk már ezért kitüntetést. Szeretnénk hozzáj áruin: a Szól a szív elnevezésű — beteg gverekek segítésére életre hívott — alapítványhoz egy jótékonysági hangverseny bevételével. Mire vágyunk' Juttat ugyan a város számunkra szolgálati szobákat de szeretnénk, ha valamilyer letelepedési lehetőséget is szánnának nekünk. — Olyan nagy az érdeklődés a zenetanulás iránt — mondja Ásztai Katalin — hogy kénytelenek vagyunk i leselejtezett hangszereket is előszedni. Pedig nagyon fontos lenne a jó minőségű zeneszerszám! A fúvós tanszakot vezetem, s ezért tudom hogy az oboa és a fagot' szinte megfizethetetlen hangszer. Főleg egy kezdőtől nerr lehet elvárni, hogy sajátja legyen. — Évek óta túljelentkezés van iskolánkban — folytatjí az imént megkezdett gondolatot Lakos Ágnes. — Emiat kénytelenek vagyunk válogatni, felvételi vizsgát tartani. De az igaz, hogy kiváló gyerekeink vannak... A növendékek hatvan százaléka lány. Közülük négyet s a kisebbségben lévő fiúk képviseletében egyet arról faggatok, hogyan s miért kezdtek zenét tanulni. — Apukám tanácsolta, aki hegedül, bár már ritkán játszik — feleli Sághy Balázs nyolcadikos, aki negyedik éve klarinétozik. — És sok barátom tanul zenét. Délelőtt közismereti, délután pedig hangszeres oktatáson veszünk részt. Néha, mikor estefelé hazamegyek, irigylem azokat a gyerekeket, akik kint játszanak, de néha sajnálom őket. — Én is így vagyok ezzel — szólal meg Hornyák Andrea ötödikes, aki negyedik éve hegedül —, mert nem érezhetik azt az örömet, amit a muzsikálás ad. Stoltz Adrienn nyolcadikos, hat esztendeje hegedül. Múlt kedden felvételizett a zene- művészeti szakközépiskolába: — Olyan jó érzés eljátszani egy-egy darabot, amikor rengeteg gyakorlás árán ugyan, de végre tudom — vallja. — Családunk szokott otthon együtt muzsikálni. Oláh Villő hatodikos, csellóban" .ipedíg-* negyedikes. Két testvére zeneművészeti szakközépiskolába járt — Sok gyereket ismerek, akinek nagyon nehéz a pálya- választás, de nekem nem — állítja. — Pontosan azért, mert zenét tanulok, és ezzel másokat is szórakoztatni tudok. — Én szintén megpróbálok mindent, hogy zenei pályára mehessek — jelenti ki Csepeli Gabriella hatodikos, másodéves fagottos. Mindannyiuknak egyezik a véleménye abban, hogy sosem hagyják abha a muzsikálást, mert az az életüket gazdagítja. — S erre neveljük majd a gyerekeinket is — jegyzi meg csöndesen Sághy Balázs. Megkérdezem tólük azt is, hogyan látják a város zenei életét. Hornyák Andrea fogalmazza meg a választ. — Több koncertet kellene szervezni... Ugyanez a téma került terítékre Szabó Ferencnél, a városi tanács művelődési-ifjúsági és sportosztályának vezetőjénél. Kis emberek dalai — Az utóbbi néhány év alatt ez az iskola Szentendre zenei életének bázisává lett — kezdi Szabó Ferenc. — Megvalósul az az elképzelés, hogy tevékenységükkel teljesen beépülnek a település kulturális életébe. Nyugodtan állíthatom, hogy a zeneértő közönség kinevelése is az ő érdemük. Tizenegyedik évébe lépett például az a sorozat, amelyet az óvodásoknak tartanak az iskola tanárai Kis emberek dalai címmel. Valamikori első hallgatói ma már filharmóniai ifjúsági hangversenyekre járnak. S nemcsak viselkedni tanultak meg, hanem a muzsikát érteni-élvezni is. Huszonöt éve nincs olyan társadalmi-politikai, kulturális esemény, amelyen ne muzsikálna a pedagógusokból alakult, igen színvonalas Szentendrei kamarazenekar, amelynek tagjai rendszeresen tartanak sikeres bérleti hangversenyeket. Tanítványaik közül hatvannégyen kerültek ecfŐig zenei pályára. Közülük nőttek ki — s egyikük, ma tanártárs is — a Vujicsics- együttes tagjai. Egyre bővülnek s erősödnek külföldi szakmai kapcsolataik is. Az elmúlt tíz évben minden hazai szakmai versenyen részi vettek. Egyéni eredmények alapján két országos első helyezést szereztek, s számos megosztott, illetve különdíjat. Ezáltal ad méltó ajándékot a városnak — az ünnepelt. Vennes Aranka íKiállítótermekböl—ü Festői hűség a szűkebb hazához $ A Madách Imre Műve- ^ lődesi Központban Vácott i április 4-ig tekinthető meg ^ Koszta Rozália festőművész ^ tárlata. Koszta Rozália egyéniség. Egyszerűségének integrált gazdagsága tiszta színmezőkön jelentkezik. Festői ereje karakteres. Ragaszkodik békési parasztjaihoz, a gyulai hídhoz, a tanyákhoz, az évszakok lombözönéhez, csupasz ágaihoz, az öregekhez. A hagyomány, az emberség és a festőiség tömörítő lendülete az újdonsága. 1925. február 21-én született Koszta Rozália Gyulán. Sokat köszönhet a Kőbán Györgyöt is útjára indító rajztanárának, József Dezsőnek. Mivel már 14 éves korától rendszeresen rajzolt, felfedezték tehetségét; így került a Derkovits Kollégiumba 1948-ban, s innen — Bencze László és Hincz Gyula javaslatára — a Képzőművészeti Főiskolára. Az alföldi táj Tanulmányait L eningrádban, a Repin Intézetben folytatta ösztöndíjas társaival, Blaski Jánossal, Raszter Károllyal, Kiss Nagy Andrással és Gyenes Tamással. Másik akadémiája az Ermitage lett, ahol Rembrandt és Van Gogh művei adtak számára életre szóló indíttatást. Gyuláról indult, Gyulára — szűkebb hazájába — érkezett vissza; ott fest több mint három évtizede. Közben gondozza a Kohán-hagyatékot. Több mint ötven önálló kiállításon mutatkozott be, így például Gyulán, Békéscsabán és.,,,..1984-ben Londonban. SZOT-díjas és kétszer is megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát. Művészetében hosszú utat tett meg. Azért léphetett mindig előre, mert valami lényegest akart elérni, ami végül az ő festői birtoka lett. Nem más ez, mint az alföldi táj és ember, a békési szöglethez való hűség; így válhatott a helyi látvány általános érvényűvé. 1955-ös diplomamunkájában is egy alapvető törtéR"Á DIÓFIGYEL Őí te mindenki népművésszé lett anélkül, hogy tudott volna erről. Ebből a televény emberi talajból nőtt magasra Koszta Rozália művészete, és érte el kaptatókon át — pihenőket is tartva a szemlélődésben — mindig új magaslatait. Kék és szürke tónusban alkotta 1966- os Leányportréjá-t, fehér, piros, barna tagolódásokkal 1975-ben a Kárpátaljai asz- szonyokat, zöld, kék és elbar- nult sárga színmezőkkel 1984- ben a Sétát. Szüleire és kucs- fnás, kendős hajdanvolt emberekre, a jövőérlelő múltra emlékezik, s csöndes győzelemként hat a Gesztenyék című képe. Olyan sűrítő erővel, olyan tisztázott egyszerűséggel "rendelkezik, amely még gazdagabbá teszi a látványt. Koszta Rozália: Ketten nelmi élményre, a földosztásra emlékezett; új életük nyitányának igazságosztó feszültségére a kalapos parasztokkal, a kendős asszonyokkal. Az első mű rajzi alapossága lett a biztosíték a fokozatos térhódításhoz. Minél erőteljesebben tájékozódott itáliai, angliai, francia és egyiptomi tanulmányútjai során, annál szilárdabban ragaszkodott megtalált festői világához. Európa, Ázsia, Afrika művészetének ezredévei megerősítették egyedi szándékaiban, amelyekből művek, új alkotások születtek. Gazdag látvány Az ezermesterség általános tudomány volt faluhelyen. Szükségből, tehetségből. SzinÖnmaga lehessen Mesterműve az 1982-ben festett Találkozás. Dürert Munkácsy és Kohán György magasodnak Koszta Rozália portréja fölé. Ebből is a tisz* telet sugárzik: ők határozzák meg festői lépteit. Magasra emelte a mércét, de az elődöktől tanultak segítik diadalmas törekvéseiben, abban, hogy maradéktalanul és lehetőségei felsőfokán önmaga lehessen. Váci tárlata is arról győzi meg közönségét, hogy annál nagyobb célt nem lehet és nem is érdemes kitűzni a festőnek, mint amelyet Koszta Rozália magányában hiánytalanul elért műveiben, művészetében. Losonci Miklós Azonnal felveszünk vegyesiparcikk-gyakorlatot szerzett árelőadót, valamint könyvelőt, telepelszámolót és gépírót. Jelentkezni lehet személyesen: a Közép- 7 Tiizép Vállalat személyzeti osztályán Budapest Vili., Práter u. 22. Telefon: 340-580 és 340-588, 24-es mellék. Málnafelvásárlás magántermelőktől A Dunaxeszi Hűtőház az idén is szervez málnafelvásárlást magántermelőktől, a hűtőház területén. Az extra minőségű málnáért napi árat fizetnek. A szállítási költségekhez is hozzájárulnak. Az értékesítési szerződések kötését már megkezdték. Szerződni lehet hétfőtől péntekig mindennap, a 110-es szobában. Cim: Dunakeszi, Pf.: 37. 2121. KÖZTISZTVISELŐK. Ennek a szónak valamikor szép fémes csengése volt. Közvetlen környezete és távolabbi ismerősei is feltekintettek arra, aki bejutott egy közhivatalba. Túlságosan finoman fogalmazok, ha azt mondom, hogy ma már ennek a munkakörnek nincsen meg az egykori értéke. Ráadásul tegyük hozzá azt is, hogy a munka- vállalók sem érzik magukat jól ebben a szerepkörben. Még ha valaki egykor kedvvel választotta is ezt a hivatást, néhány év alatt megcsömörlik a napi munka lelket zsib- basztó egyhangúságától, egyre jobban sérti önérzetüket az ügyfelek olykor légből kapott ügyekből kipattanó perlekedése, a hivatalnokok vállvono- gató egykedvűsége. Fodor Csilla mikrofonjával megpróbált nyomába szegődni azoknak az okoknak a felkutatására, hogy miközben az államigazgatás feladata, az iránta támasztott követelmények fokozatosan növekedtek, ugyanakkor a tanácsok — általában — lelkiismeretes munkásainak a tekintélye egyre lejjebb süllyedt. A vállalkozás eleve nem kecsegtetett különösebb felismerésekkel, mivel ami ebben szerepet játszik, azt maguk a köztisztviselők is évek óta fennen hangoztatják. Elsősorban is a távlattalan- ság nyomasztó érzését. Ha valaki egyszer a fejét erre a munkára adta, kénytelen-kelletlen lemondott az előremenetel lehetőségéről. Egy élettel a háta megett, őszülő fejjel, jó ha főelőadói rangban kapja kézhez végleg munkakönyvét. Igaz, ennek ellensúlyozására vezették be a tanácsosi, főtanácsosi címet. Ám ezekhez hozzájutni meglehetősen bajos, ugyanakkor az anyagi háttere sem különösen vonzó. Már pedig — itt utalnék vissza a bevezetőben említett korábbi tekintélyre — valamikor a közhivatali munka nagy anyagi és erkölcsi biztonságot jelentett. Ám az is igaz, hogy az államigazgatásban dolgozóktól széles körű szakmai felkészültséget követelt meg. Ezt utólag felismerve kétségtelen, hogy léptünk egyet az Államigazgatási Főiskola létrehozásával. Sajnos, minden jó szándékunk ellenére ez is felemásan sikerült. A rádióban elhangzott riport arról tanúskodik, hogy ez az iskola is egyes rétegek oklevél- hajhászó szenvedélyének lett az újabb célpontja. A végzettek legtöbbje másutt helyezkedik el, még avval sem törődve, ha az ismereteit egy életen át parlagon heverteti, pontosabban szólva soha hasznát sem veszi. Ez még az érettségizettekre is jellemző, pedig azok ma már egyre nehezebben tudnak akár egy íróasztal csücskét is meghódítani. A műsorban elhangzott egy számomra kulcsmondat az egyik illetékes szájából, miszerint az állam nem döntötte el, hogy miként viszonyuljon a maga köztisztviselőjéhez. Ezen mindenesetre érdemes elgondolkodni. TITOK ÉS TUDOMÁNY. Valamikor az 50-es években volt egy kölcsönös elzárkózás a tudományos kutatók részéről. A háború végén az Egyesült Államok egyszerűen mint hadizsákmányt gyűjtötte össze a világ legjobb tudósait, a ra- kétaszakértőktól az atommáglya megalkotójáig. Később életbe léptették az úgynevezett COCOM-listát, amely számos olyan árucikket töröl a szocialista országokkal való kereskedelemből, amelyeket hadititoknak minősítenek. Az amerikai Szilíciumvölgyet, ahol járóföldnyire 3100 csúcstechnológiai vállalat dolgozik és naponta átlag három találmány hagyja el az üzemeket még szovjet diplomaták sem látogathatták jó ideig. Később ez a zárlat enyhült. Lukácsi Béla összeállításában Kovács Ervin, a Számítástechnikai Intézet főigazgatója, aki mint vendég járt a Szilíciumvölgyben, elmondta, hogy az ottani tudósok részéről is megvan a közeledés igénye. Mindenki minden friss információra mohón figyel. Mi lemásolni amúgy sem tudjuk az eredményeiket, ahhoz kevés az anyagi, de főleg a szellemi kapacitásunk. Olyan messze járnak előttünk, hogy azt egyhamar nem tudjuk behozni. A szigorúan őrzött titkok előtt máris nem a lakatok, hanem a kényszerűen megszabott lehetőségeink zárják más országok kutatólaboratóriumainak ajtajait. Szombathelyi Ervin
