Pest Megyei Hírlap, 1988. február (32. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-09 / 33. szám

Korszerű ablakvasalat Riasztók a zárban Módosítja gyártmányszerke­zetét az idén az Elzett Zár­ás Vasalatárugyár: növeli az érvényben lévő építési előírá­soknak megfelelő ablakok pontos zárását szolgáló, Cent­ro 100 ablakvasalat arányát. Ez évtől a Centro 100 kül­földi értékesítésével is szá­molnak. Elsősorban azokat a nyugat-európai vásárlókat akarják megnyerni, amelyek az Elzett gyár megbízhatósá­gáról épületzár- és kéziszer­szám-exportja nyomán már meggyőződtek. Az idei előirányzat az ár­bevétel 5-6 százalékos növe­lése. A gyár ezért több új gyártmánnyal, így például elektronikus riasztóval egybe­épített biztonsági zárral igyekszik bővíteni vevőkörét. Közúti morál Nem akar börtönbe jutni Több nyilvános fórumon emeltem szót a kerékpárok és kerékpárosok védelméről. Vi­szont a tárgyilagossághoz a következő is hozzátartozik. Nem elég szót emelni a ke­rékpárosok védelmében, nekik is eleget kell tenniük az el­várhatóknak és az előírt jog­szabályoknak. Sajnos, gyakori példa, hogy kivilágítatlanul közlekednek az esti-éjszakai órákban, ez önmagában is olyan veszély- helyzetet idéz elő, ami belát­hatatlan következményekkel járhat. Sok esetben tapasztalható, hogy munkába igyekvő vagy éppen munkából hazafelé tar­tó kerékpárosok egymás mel­lett, sokszor hármasával men­nek az úton, úgy beszélik meg a napi eseményeket. Ilyenkor hiába kürtöl a busz vagy nagyobb gépjármű, nem akarnak besorolni egymás mögé, sőt... olyan kijelentést is hallottam ilyen esetben, hogy: „Ha nem akar börtönbe kerülni, akkor így sem üt el.” Nem valószínű, hogy a gép- járművezetőt ilyen esetben el­marasztalnák, de a kerékpáros óhatatlanul sérülést szenved­ne, esetleg életébe kerülne. Ugyanis a kerékpárosokra is vonatkoznak a KRESZ előírá­sai. Adott esetben nem biztos, hogy a bíróság a felelőtlen ki­jelentéseket tevő, meggondo­latlan módon kerékpározó vé­leményét respektálná. ~ ­Igaz, némely autós sem ár­tatlan bárány. Sokszor a meg­engedettnél nagyobb sebesség­gel, egy lámpával — mert a másik kiégett, esetleg kereszt­be kötött, sokszor lakott vagy kivilágított területen is reflek­torral közlekedik, nem törőd­ve azzal, hogy kivilágított ke­rékpáros jön szemben. Tehát a negatívumokban is van kö­zös vonás, esetleg dac? — nem helyes, mert emberéletbe ke­rülhet ez a dacosság. Jó lenne tudomásul venni és a közlekedésben alkalmazni: a Gyógyhatású Szója, ha mondom... A Toldi Miklós Élelmiszer­ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben nemcsak oktatnak, hanem ter­melnek is. A városiban nagy sikere van például a sütőtan- műhely kiflijeinek, zsömléi­nek, s az úgynevezett teunu- lókenyeret is szereti a vásár­lóközönség. Az idén több úi.i terméket vezettek be. Az alföldi kenye­ret már ismerjük és szeret­jük. Ez azért ízletesebb a többinél, mert a dagasztáshoz egyszázaléknyi margarint is felhasználnak. Ettől lágyabb a kenyérből, selymes a tapintá­sa, s tovább friss. Februártól hozzák forga­lomba a 75 dekagrammom szolnoki szójás kenyeret. E termék akár gyógyhatásúnak is nevezhető, hiszen a szója betegségmegelőző s gyógyító ■tulajdonsága közismert. Töb­bek között az anyagcsere-te­vékenységben kedvezően befo­lyásolja a cukor- é,s zsír­anyagcserét. s csökkenti az inzulinigényt, s a vércukrot is alacsonyabb szinten tartja. Előnyösen befolyásolja a bélműködést, a székrekedést megelőzi s a koleszterin- és savkötő képessége pedig az érvédő hatás erősítése mel­lett a vastaglbélrák kifejlődé­sét is akadályozza. A teljes értékű fehérjefor­rás extrudált őrlemény for­májában épül be az új ter­mékbe. Ha a fogyasztók igénylik, péksüteményeket is gyártanak szójával. KRESZ előírásai egyaránt vo­natkoznak autósra, kerékpá­rosra, és a közlekedési morál nem tesz különbséget, sőt a jogszabály sem... V. I. T. TIT-előadások Februárra is tetszetős té­macsokrot állítottak össze a TIT aktivistái. Nyársapáton a nők klubjában dr. Böőr László történészt látják ven­dégül, aki a körösi határ tit­kait tárja fel 15 óra 30 perc­kor kezdődő előadásában. Február 9-én az idősek nap­közi otthonában fél 11-kor kezdődik Farkas Péter iroda­lomtörténész előadása Nagy­kőrös a szépirodalomban cím­mel. Az egészséges életmódot hozza szóba dr. Lakatos László orvos a konzervgyár nyugdíjasainak klubjában 12-én fél 5-kor kezdődő fóru­mán. Gotzián Lászlóné dr., a városi pártbizottság titkára napjaink aktuális társadalom- politikai kérdéseivel foglal­kozik majd. Mondanivalójá­nak a Szocializmus ma — vállalkozások kora címet ad­ta, és 15-én negyed 3 órai kez­dettel hangzik el a Nefag Kecskeméti úti telepén. Mindenkinek jut belőle Zsákokban terem a gomba Ismerek egy férfiút, aki mostanában a szakácsköny­veket bújja. Régi ínyesmeste­rek már-már feledésbe ment receptjeit kutatja fel. Ö az az ember, akiről elmondhat­juk. hogy a gombát is gom­bával eszi. Valóságos házi la­boratóriumot alakított ki a konyhájában, hogy az olyany- nyiira kedvelt táplálékot mi­nél változatosabb formákban főzhesse, süthesse. Túri László, a városgazdál­kodási vállalat igazgatója — bár nem hites gombavizsgéló —, a laska- és a csiperke- gombához alaposan ért. Ko­rábban már hírül adtuk, hogy a volt téglagyár kemencéjé­ben sikerekkel kecsegtető kí­sérleteket folytatnak a biogáz felhasználásával való gomba- termesztés terén. A próbálko­zások kedvező eredményt hoz­tak, jöhet a komolyabb mun­ka. A Kecskeméti Zöldségter­mesztési Kutató Intézettel ki­alakított együttműködés ke­retében az onnan kapott faj­tákat és termesztési eljáráso­kat üzemi körülmények kö­zött próbálják ki. A szakem­berek a helyszínen, ellenőrzik a gombatelepet, s meggyőződ­hetnek róla, hogy télen is megfelelő hőfokot és pára- tartalmat sikerült kialakítani a boltozatos építményben. A kísérleti intézet és a vál­lalat megállapodást kötött kapcsolatuk szorosabbra fű­zéséről és a további munka­megosztásról. Az alapanyag­előállításra Cegléden is meg­teszik az előkészületeket, mi­vel köztudomású, hogy sok kistermesztő igényelné. Egyez­séget kötöttek ennek értéke­sítéséről. Egyelőre Kecske­métről szállítják Ceglédre a gombaspórával beoltott táp­talajt. műanyag zsákokban. A vállalati központ portáján lehet ezeket előjegyeztetni. Olyan ciklust dolgoznak ki, amely a folyamatos termelést lehetővé teszi. Az Opál Kereskedelmi Vál­lalattal megbeszélték, hogy a Budai út.i ABC-kisaruházban — amely a téglagyárra] ép­pen szemben van — mindig árulnak gombát. Ahogy ki­fogy a készlet, .nyomban vi­szik az utánpótlásit, s így ál­landóan friss árut kapnak a vevők. A zsákok a garázsokban is ontják a gombát. Többen ki­próbálták a távfűtéses gép­kocsi tárolókban, és nagysze­rű termést énnek ©i. Fedezi a család szükségletét, még a szomszédoknak is jut belőle. A vállalat a gombatermesz­tés és -fogyasztás propagáló­ja lesz ezentúl. A város és a vonzáskörzet, lakóinak figyel­mét felhívják az ebben rejlő lehetőségekre. Az MTESZ Pe­tőfi utcai székházéban elő­adást: tartanak, kóstolóval egy­bekötve. Azt szeretnék, ha minél többen termesztenék, és az egészséges táplálkozás részévé valna. A városgazdálkodási válla­latnak az a terve, hogy ha megoldották az alapanyag­előállítást, akkor szakcsopor­tot szerveznek a kistermesz- tők összefogására. Felvásárol­ják tőlük a termést, feldol­gozzák és úgy értékesítik. A piackutatást sem hanyagolják el, és az exportlehetőségeket is számításba veszik. Ily mó­don válhat igazán nyeresé­gessé a vállalkozás. Elfogad­ható árréssel kalkulálnak, a nagy forgalom — kicsi ha­szon elve alapján. Az útkeresés már megkez­dődött. Gesztorságukkal in­dul a vállalkozás, háttérben a kutatóintézeti támogatással, amelytől újabb fajtáikat re­mélnek. Folyamatos termesz­tésre rendezkednek be. Már a rendelkezésre álló alapterü­let felét hasznosítják, és las­san gombával telik meg a ha­talmas kemence. Előkészítő épületeket emelnek, megfele­lő műszaki háttérről gondos­kodnak. Megoldották a vizet permetező szórófejek elhelye­zését. A biogázfűtés automati­kus, jól bevált. Remélhetőleg nyereséges vállalkozássá te­rebélyesedik a jól kezdődött kísérlet. T. T. MÖZÍ' A nagyteremben: Lidérces órák. Színes szinkronizált amerikai film. A stúdióteremben: Hair. Színes, amerikai filmmusical, fél b-kor. NAGYKŐRÖSI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM. 33. SZÄM 1988. FEBRUÁR 9., KEDD Vezet a kacsén könyvtár Mennyit olvasnak a falvakban? A könyvkölcsönzés, nagykő­rösi tapasztalatainak szem­revételezése után tekintsük át, mi változás történt egy esz­tendő távolában a két szom­szédos község bibliotékáiban. Életkor Nos, ha a lakossághoz vi­szonyítjuk az adott helyen ren­delkezésre álló .könyvállo­mányt, akkor a nyársapáti klubkönyvtár mutatója a leg­kedvezőbb. Ezer emberre majdnem 600 könyv jut, Ko- cséron csak 500, nálunk pedig alig valamivel több mint 300. Ezeket a számokat inkább mint érdekességeket említet­tük, mert semmiféle nagy horderejű következtetésre nem adnak alapot. Értékesebb információkat rejtenek az úgynevezett olvasói érdeklődés adatai, amikből megtudhatjuk, miként hasznosulnak egy-egy helyen a könyvek. E tekintet­ben a legfrissebb informá­cióink szerint továbbra is a kocséri könyvtárlátogatók ve­zetnek, ők ugyanis személyen­ként 22 kötetet visznek haza évente, Nyársapáton 19-et, ná­lunk pedig 18 körül. Nem kevésbé érdektelen megvizsgálni azt is, milyen az olvasók életkor szerinti meg­oszlása. A két községben ösz- szesen 748-an iratkoztak be. s közöttük legnagyobb hányad­ban — mintegy 40—50 száza­Viílámtorna - erős mezőny Megkezdték a felkészülést az 1988. évi feladatok megol­dására a Nagykőrösi Konzerv­gyár Kinizsi férfi kézilabdá- sai. Mátrai Antal csapatkapi­tány vezetésével a Toldi-tor- nacsarnokban keddenként két órát gyakorolnak, és már többször játszottak a helyet adó helyi középiskola diák­jaival edzőmérkőzést. Új já­tékosok a keretben: Sipos és Prepszl, akik a sorkatonai szolgálat után hazaérkeztek. Megyénkből 11, a múlt évi győztes nógrádi Balassagyar­mat, valamint egy fővárosi csapattal 13 együttes vesz részt az ez évi Pest megyei férfi teremkézilabda-bajnok- ságon. amely a téli időszak­ban jól szolgálhatja a felké­szülést a majdani szabadtéri Öröksége a szakma Németh Lászlónak is, mint annyi sok iparosnak, családi örök­ség a szakmája. A vegytisztító mesterséget három évtizeddel ezelőtt tanulta ki édesapja mellett, aki ma mint aranykoszo­rús kisiparos dolgozik a fővárosban. Németh László kis mű­helye nem vetekedhet ugyan a város nagy tisztnóüzemével, de az eljárás alapját tekintve ő is a korszerű, száraz vegy- tisztitást alkalmazza. A gyors, szakszerű munka vonzza a megrendelőket. Képünk tanúsága szerint éppen végzett is a nemrég hozott kabátok kezelésével. (Varga Irén felvétele) eseményekre. A gödöllői nyitó játéknapon mindjárt két, ma­gasabb : megyei első osztályú csapat volt, 2x25 perces talál­kozón a körösiek ellenfele. Nk. Kgy. Kinizsi—Dabasi Tsz SE 23-22 (15-11). Kemény, sok kétperces kiállítással tar­kított mérkőzésen már több góllal is vezettek a kinizsisek, a végén kissé könnyelműsköd- tek, de győzelemmel: jól raj­toltak. Pilisvörösvári Terranova— Nk. Kgy. Kinizsi 31-15 (18-11). A következő játékosok sze­repeltek : Szondv, Eszes — Kerny (6), M. Szűcs (4), Mát­rai (10), Budai (7), Vilcsák (8). Prepszl, Mocsai (3), Ferik, Tóth F. Gogh. ★ Deák György, a Nk. Petőfi DSK elnöke nyitotta meg az ünnepélyes külsőségek között megrendezett és immár ha­gyományos általános iskolás fiú teremkézilabda Petőfi Ku­pa villámtornát. Erős mezőny gyűlt össze az ebben a sport­ágban és e korosztályban leg­rangosabb Pest megyei sport- eseményre. A Petőfi és a Toldi tornacsarnokban szerep­lő 8 csapat Bács-Kiskun, Bé­kés és Pest megyéből, vala­mint a fővárosból érkezett. Közülük öt gárda bejutott az 1987,88-as tanévi III. korcso­portos diákolimpia országos 32-es mezőnyébe. A körösiek a nehezebb csoportba kerül­tek, és a 2x15 perces találko­zókon így szerepeltek. Nk. Petőfi DSK—Bp. Lobo­gó utcai isk. (Az FTC tagoza­tos iskolája) 8-8 (5-5). Erőtel­jes, férfias összecsapáson, szoros védekezéssel bravú­ros döntetlent harcoltak ki a pestiek ellen a vendéglátók. Abonyi Somogyi DSK—Nk. Petőfi DSK 18-10 (7-6). A he­lyieknek az előző után rögtön játszaniok kellett, amit az erő­sebb fizikumú ellenfel jól ki­használt, Lajosmizsei DSK—Nk. Pe­tőfi DSK 9-8 (4-5). Küzdel­mes, kemény találkozó végén a végső második szomszédok szerencsésebbek voltak. A körösi csapat: Dudás ka­pus — Fehér, Szabó (6), Schléger (2), Farkas G. (6), Godó (5), Farkas J. (6), He­gedűs (1), Ajtai, Holló és Bí­ró mezőnyjátékosok. A jól sikerült viadalt — ez­úttal másodszor — a Keceli Nevelési Központ csapata nyerte. Három különdíjas is volt (a vidékiek vitték el) a Kinizsi, valamint a Petőfi is­kola tűzzománc-szakköre jó­voltából. Színvonalas, kemény, de sportszerű torna volt. Keddi sportműsor Asztalitenisz. Pártház, 16 órától: a városi KISZ-es férfi egvéni bajnokság selejtezője. S. Z. lék — a 14. életévüket még be nem töltött iskolásgyerekek vannak. Noha ez önmagában na­gyon pozitív dolog, ugyanak­kor nem vet valami jó fényt az idősebbekre, ami az olva­sói aktivitást illeti. Sajnos ez az airánybeli különbség váro­sunkban még jobban szembe­tűnik, itt is a gyerekek kezé­ben forognak elsősorban a könyvek. Átlag Dicséretes az a munka, amit a kölcsönzésen túl kifejtenek a községek könyvtárosai, egyébként hasonló jókat lehet elmondani nálunk is. Átlagot számolva tavaly minden hó­napra jutott valamilyen kul­turális rendezvény. Ezek von­zása nem csekély, ezzel ma­gyarázható, hogy az lintézmé- nyek összes látogatóinak szá­ma a kimutatások szerint majdnem kétszerese a köl­csönzőkének. A kocséri könyvtár polcain jelenleg 13 ezer kötet sorako­zik, közel fél ezer új irodalom­mal gyarapodva a múlt évben. Igaz, időközben az agyonra olvasottak közül 120-at vég­képp ki kellett selejtezni. Itt 27 ezer forintot tudtak frissí­tésre fordítani. Nyársapáton 20 ezerért, 371 kiadvánnyal let­tek gazdagabbak a betűre áhí­tozó falusiak. Természetesen a községi könyvtárakba sem csak'a ren­dezvények és a kölcsönzés kedvéért járnák az emberek, sok olyan periodikusan meg­jelenő, vagy pedig alkalmi ki­advány lelhető fel itt a friss, változatos információk után vágyók nagy könnyebb­ségére. hiszen ezek a szellemi portékák is egyre drágábbak. A legolvasottabb Nálunk 161 féle különböző sajtóterméket — napilapot, fo­lyóiratokat — járat a tanács könyvtára összesen 209 pél­dányban. s ez bizony megle­hetősen bő kínálat. A falube­liek nincsenek ennyire elké­nyeztetve. a kocsériaknak 12 kiadványt rendelnek a könyv­tárosok. a nyársapáti klub- könyvtárba pedig 25-öt hoz a postás, természetesen itt is a legolvasottabb újságokból, fü­zetekből válogatva. —ay Tartós földhasználat Személyi tulajdonba kerülhet Az Országgyűlés törvényal­kotó munkájának megtestesü­léseként elkészült a földről szóló 1987. évi I. törvény. Tö­megeket érint ez, hiszen töb­bek között a tartós földhasz­nálat — személyi tulajdon kér-' déskörével nap mint nap ta­lálkozunk. A földtörvény rendelkezései­nek értelmében lehetőség van arra, hogy a korábban tartós használatba adott telkekből, földekből személyi tulajdon legyen. Ez nem kötelező — a földhivatalnál vezetett nyil­vántartásokban azonban a ta­nács szakigazgatási szerve — konkrétan: a hatósági osztály — átadott kérelmek alapján tesz lépéseket. Zártkertenként egy kérvényt kell írni, azt el keli látni egy darab 100 forintos okmánybé- lyeggel. s azt be kel! adni a hatósági osztályra. A többi már a hivatal dolga. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap»

Next

/
Thumbnails
Contents