Pest Megyei Hírlap, 1988. február (32. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-09 / 33. szám
Kastman A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 33. SZÄM 1988. FEBRUÁR 9., KEDD 30 éves a NEB Mindig felelősen gondolkoznak A napokban ünnepük működésük 30. évfordulóját a népi ellenőrzési bizottságok. Közülük a váci éppen ebben az időszakban tartotta szokásos évi beszámolóját. A városi tanács különtermében Bánfalvi Jenőné elnök köszöntötte a bizottság tagjait. Megköszönte egész éves munkájukat, és külön szólt azokról a társadalmi munkásokról, akik a vizsgálatokban segédkeztek. Örömmel számolt be arról, hogy az 1987. évi ellenőrzési terv feladatait maradéktalanul és határidőre végrehajtották. Az év során összesen 14 vizsgálatot végeztek. Ebből 10 tervezett volt, 2 saját célvizsgálat, korábbi bejelentések utóellenőrzése. Két felső szintű programban terven kívül is részt vettek. Néhány fontosabbnak tartott vizsgálatot kiemeltek írásos összefoglalójukban. Ezek közül a lakás- szövetkezetek építő és fenntartó tevékenységével foglalkozó, az egyedül élő időskorúak szociális ellátását elemző, a „Társadalmi tulajdon védelmének utóvizsgálata a kereskedelmi vállalatoknál’’ című ellenőrzést, és a lakosság kereskedelmi ellátásával foglalkozó közös vizsgálatot érdemes megemlíteni. A tapasztalatok gyakran lehangolóak. Ezt a meghívottak is megerősítették. .......... —: D r. Birksteiner Alfréd főügyész például hozzáfűzte, hogy évről évre növekszik a társadalmi tulajdon ellen elkövetett bűnesetek száma, de az okozott kár és a megtérülés közel sem azonos. Ennek oka lehet, hogy nem derül ki azonnal, ha valaki például sikkaszt. Az elmúlt évben is több olyan ügyben nyomoztak, amelyeket még 1985-ben követtek el. A megyében 60 millió forint volt az ilyen kár összege. A váci NEB működési területén ez a szám 9 millió volt, amiből csupán 4 millió került elő. Hajmeresztő dolgokat mesélt az elkövetők módszereiről a városi főügyész. Leltárkor többletkészletet produkáltak a raktárban, a fölösleget pedig pénzzé teszik. A vizsgálatok során az is kiderült, ha betöréskor a megkárosító ismeretlen tettes, akkor a károsult nemegyszer magasabb összeget tüntet föl a ténylegesnél. Az apróbb ügyekben, amelyek még szabálysértésnek minősülnek, hatásos lehet a pénzbírság. Ezek összege átlagban nem emelkedett, de magasabb a szélső érték aránya, több magas összegű büntetést szabtak ki. Régi, már- már örökzöld kérdés, mi lesz a névtelen bejelentésekkel. Országosan is megerősített állásfoglalás, hogy ha tényszerű adatokat tartalmaznak, foglalkozni kell velük. Sajnos a A PEFEM sződligeti gyáregysége felvesz gépésztechnikusi végzettségű csoportvezetőt a meó- és termelésirányítási csoportba normatechnológust, gyárfmányés gyártásfejlesztőt, lemezszabászt, betanított női- és férfidolgozókat, udvari segédmunkást, marós, esztergályos szakmunkásokat, vizsgázott hegesztőt. Jelentkezés a gyáregység munkaügyi előadójánál, cím: Szödliget-Sződrákos, 2133. bejelentések jelentős része még ilyen. De megfigyelték azt is. hogy például az egyes vezetők ellen erkezett névtelen feljelentések különösen akkor sokasodnak meg. ha az a bizonyos vezető elhatározza, rendet csinál, felszámolja a lazaságokat. Szóba került, hogy míg korábban egyszerű munkásemberek is el tudtak járni, mint népi ellenőrök, ma ez már egyre elképzelhetetlenebb. A szakembereknek is nehéz eligazodni a jogszabályok erdejében, s követni azok változásait. A jelenleg segítő népi ellenőrök ilyen körülmények között is jól dolgoztak, hozzáértéssel v'égezték vállalt feladatukat. Ezt igazolja az az összehasonlítás is, amit a váci s a megye más területén működő NEB-szervezetek vizsgálatainak száma mutat. Mire számíthatnak idén? Mi lesz az, ami a legtöbb feladatot adja számukra? Abban mindnyájan megegyeztek, hogy a március 31-én lejáró árstop után sokan, várhatóan sportszerűtlenül is megpróbálják saját hasznukra föltornázni az árakat. Ez fokozott árellenőrzéseket sürget! A hozzászólók között felmerült és kimondva megdöbbentően hatott, hogy manapság akár ki is húzhatnánk szótárunkból az „erkölcsi halál” fogalmát. Sokszor indokolatlanul enyhén fogalmazunk, nem nevezzük nevén a lopást. Bizonyos hálapénzek megadóztatásával szentesítik a csúszópénz létét. A társadalom zokszó nélkül legalizálja a tisztázatlan eredetű nyugati valutát. S talán ezekre rímel az az ú j törvény is, amely megszüntetheti az eljárást, például egy sikkasztó ügyében, ha az illető vagy helyette bárki Évfordulóhoz érkeznek ebben a szakköri évben a váci Hajós Alfréd Úttörőház KRESZ-szakkörébe járó pajtások. Tizenöt évvel ezelőtt, a mai úttörőház Gábor József úti jogelődjében „Járműbarát” néven indult az első, KRESZ- ismereteket játékos formában oktató szakkör. Az azóta eltelt másfél évtized komoly fejlődést hozott e nagy népszerűségnek örvendő szakkör életében, nem utolsósorban azzal, hogy lehetőséget biztosított a 8. osztály végzésével párhuzamos KRESZ-elmélet, közúti elsősegélynyújtás és gyakorlati vezetési ismeretekből jogosítvány szerzésére azon pajtások számára, akik a szakkör befejezését követően megfelelő tudásról tudtak számot adni a vizsgabizottság előtt. Az eredményes munka feltételeinek biztosításánál meg kell említeni az úttörőház mindenkori vezetőit, akik jó érzékkel felismerték e szakkörnek a balesetmentes közlekedésben játszott óriási szerepét, jelentőségét. Köszönet illeti dr. Bartha Gyulát is, aki e szakkör alapító vezetőjeként a 15 év alatt közel kétezer tanulót vezetett be a KRESZ-ismeretek rejtelmeibe. Az elmondottakon túl e szakkör jelentősége elsősorban abban rejlik, hogy nagyon sok gyermek jutott segédmotorhoz (Babetta, Riga, Komár, Simson stb.), és sajnos vezetett mindenféle KRESZ-isme- ret és -vizsga nélkül. (A szo- . morú baleseti statisztika is más megtéríti az eltűnt ősz- szeget. Ezzel az elkövetett bűnt szinte meg nem történtté teszi... Mindez csak ízelítő kívánt lenni abból, ami a NEB-tago- kat foglalkoztatja. Talán ez az egyetlen hivatalos fórum, ahol még lehet s talán érdemes is moralizálni. S nem hiszem, hogy most, fennállásuk 30. évfordulóján túlzás azt állítani, hogy ők megőrizték tartásukat, lendületüket. Ha pedig szavukat az illetékes végrehajtó szervek is meghallgatják. komolyan veszik, s ezt tettek követik, akkor továbbra is megmarad tekintélyük és hitelük. Dudás Zoltán Műszer a cukorbetegeknek Szenzációs találmányok a kerék megszerkesztése óta egyre-másra születnek, talán természetesnek vesszük ezt, és mindig várjuk a következőt. Ha nem is szenzációs fölfedezés, mégis forradalmi változást hozhat a cukorbetegek életében az a kis műszer, amit a cukorbetegek klubjában a legutóbbi találkozáskor bemutattak. Dr. Szőnyi Mihály előadásában ismertette annak a már hazánkban is hozzáférhető készüléknek használatát, amely- lyel házilag röpke egy perc alatt ki-ki megmérheti vércu- korszintjét. A szóban forgó rpű- szer egy fiatal úszónő tulajdona, aki ezzel a segítséggel teljes biztonságban érezheti magát. A beszerzés egyelőre még nehézkes, rengeteg engedély, ajánlás szükséges hozzá, de talán nemsokára egyszerűbb lesz, és mindenki hozzájuthat. ezt bizonyította.) Ez az úttörőházi szakkör megteremtette az ismeretátadás feltételeit elsősorban Vácott, s ez évtől Nagymaroson, Zebegényben és a szobi gyermekek részére is, így a balesetek elkerülésének valószínűsége megnövekedhet. A szemem láttára ütöttek el egy kutyát. Én már előbb láttam, hogy a baleset be fog következni, a velem szembe jövő kocsi vezetője csak akkor látta meg az állatot, amikor már késő volt. Mindent megpróbált. Nem törődött sem magával, sem az autójával, csak a kutyával. Láttam kétségbeesett arcát... Mostanában megint nem szeretek autózni. Megszaporodtak a kutya- és macskatetemek az utakon. A városban azt panaszolják, hogy egyre több a kóbor kutya, csapatokba verődve kószálnak. A macskákról kevesebb szó esik, de esténként hallom szerenádjaikat. Mondják, hogy a tavaszias időjárás miatt már január végén megkezdődött a párzási időszak. A párt kereső, csapatostul kóborló állatok tömege — amely ilyenkor óvatlanabb, gyakrabban esik áldozatul a járműveknek — ránk, emberekre vet rossz fényt. Félreértés ne essék, nem csak azokra, akik megunt kutyájukat kocsijukból dobják ki, vagy elviszik egy lakásuktól távolabb eső erdőbe, netán ki is kötik egy iához. És nemlubileum az úttörőházban „Járműbarátok” szakköre Magánerős építkezésekhez Újfajta betonkeverék Magánerős lakásépítéseket segítő szolgáltatásait tovább bővíti a durisol szerkezetű építőanyagok gyártására hazánkban elsőként vállalkozó újfehértói Építő- és Faipari Szövetkezet. A hónap végére készül el az az új üzem, amely a családi ház-építés egyik legnehezebb szakaszán könnyít: konténerekben a helyszínre szállítható és rögtön felhasználható betonkeveréket állít elő. Ezen túlmenően az időközben népszerűvé vált, biobetonnak is nevezett durisolelemek választékát és mennyiségét is növelik A technológia további korszerűsítésére a jelenlegi évi százmillió forint értékű termelést a jövő évben várhatóan mintegy 50 százalékkal emelik. A szövetkezet a közelmúltban megfogalmazott rövid és hosszú távú fejlesztési elképzelései azt igazolják, hogy eredményesen kockáztattak, amikor alig másfél évvel ezelőtt vállalkoztak a durisol, azaz a vegyszerekkel kezelt fenyőíorgácsbol és cementbői készülő’ termékek gyártására. A piaci felfutást kihasználva a szabolcsi ipari üzem azóta nem csupán a durisolcsa- lád tagjait bővítette, de más jellegű tevékenységét is ehhez a technológiához igazította, enyhítve ezzel mind a saját, mind az építkezők gondjain. A korábban közületi tatarozásokat, felújításokat végző — és a megrendelések csökkenésével párhuzamosan egyre szerényebb nyereséget produkáló — kivitelezőrészleget teljes egészében átállították a durisolházak felépítésére. Házon belül, a sajat fűrészüzemben gyártják az épületekhez szükséges tetőléceket, gerendákat is. Az itt képződő évi 1000-1200 tonna fahulladékot pedig a durisolelemek gyártásánál hasznosítják. A svájci—osztrák licenc alapján bevezetett durisol- technológia — amelyet időközben már a tatabányai KO- MÉP, a miskolci BÁÉV és a beledi cementárugyár is alkalmaz — egyébként ha egyelőre szerény mértékben is. de hozzájárul a lakásárak mérsékléséhez. Részben a durisolelemek, részben a kivitelezési mód olcsóbb voltával — az eddig elkészült 400 ilyen lakás építésének tapasztalata szerint — átlagosan 10 százalékkal csökkenthetők az építkezés költségei. Egyéb előnyös tulajdonságai: jó hó- és hangszigetelő képessége mellett ezért is váltak népszerűvé a keleti országrészben a durisolból készült építőanyagok. Napjainkban már nem csupán a lakások, hanem — mint például Bökönyben, Ibrányban, Nyír- bogáton — kisebb egészség- ügyi központok építéséhez is lelhasználják a durisolt, amely hoszabb távon is jövedelmező fejlesztési lehetőségeket kínál az újfehértóiaknak. 1938—1988 Érettségi találkozó Ötvenéves érettségi találkozóra készülnek a váci gimnázium 1938-ban végzett növendékei. Osztályfőnökük Szemes Ferenc volt. A szervezőmunkát Tiszai Zoltán (Budapest, II,. Vérhalom u, 31/B.) vállalta, a találkozót 1988. augusztus 27-re tervezik. Ügyeletben A család 93 éves, ágyhoz kötött tagja délutánra belázasodott. S ahogy lenni szokott, akkor még azt mondta az aggódó hozzátartozódnak, nem, ne hívjanak orvost. S azt is mindenki tudja, a láz természete olyan, hogy estére szökik a magasba. Akkor már nem volt mit tenni, az ügyelethez kellett fordulni.. Telefon. — Kérem, tessék kijönni, ide és ide. X. Y.-hoz. 93 éves, lázas. — Miért nem. hívták ki a körzeti orvost? — Mert délelőtt rendelt, s akkor még a rokon nem volt lázas. Némi nemtetszést kifejező krákogás az asszisztens- nő részéről, a vonal túlsó feléről. — Na. jó. majd megy ünk. Az igazsághoz tartozik, hogy ez a diskurzus még a népszerű tévésorozat, a Klinika legutóbbi részének vetítése előtt történt... — di. Vác a hazai lapokban A Hajó-Daru című üzemi lap részletesen tudósított a Váci Konténergyárban tartott év eleji munkásgyűlésről és megírta, hogy próbaüzemelés után megkezdte működését a konténerfesíősór. A Magyar Nemzet hírül adta, hogy a váci Madách-galé- riában sikeres tárlatot rendeztek Tari Gábor. Magyari Márton, Szegedi Csaba és Müller Árpád festőművészek legújabb alkotásaiból. Az Autó-Motor oldalas riportban számolt be arról, hogy a váci főpostahivatal oldalánál parkoló személygépkocsik egyikét feltörték, de a tettest nem messze a helyszíntől percek alatt elfogták. A Népszava hírül adta. hogy Vácott birtokba vehették az autósok a korszerűsített, átalakított Diadal téri üzemanyagtöltő állomást. Kevesebb a sorban állás és bővült a szolgáltatások köre. A DMRV Híradó bemutatta a Váci Vízmű Sport Egyesület országos minősítést elért sportolóit. Az eredmények mögött sok tervszerű, felkészítő munka rejlik, de biztató a helyzet az utánpótlásnál is. A Turizmus írt a váci IBUSZ- irodáról. A Dunakanyar különösen nagy hangsúlyt kap a bős—nagymarosi vízlépcső megépítésével, mert a tervek szerint az idegenforgalmi lehetőségek megnövekednek. A Néphadsereg képes tudósítást közölt arról, hogy Bra- csok István ezredes, az MSZMP Néphadseregi Bizottságának a titkára a párton belüli demokrácia erősítéséről beszélt egy váci aktívaülésen. Emlékek — elzárva Vácott, Degré Alajos utcai otthonában él Szokol István, a neves helyi sportember, aki csendesen ünnepelt egy szép évfordulót a közelmúltban. 1937-ben történt a számára olyan nevezetes esemény, hogy Németh Gábor, a sportosok Gabi bácsija bevezette őt a Váci Sport Egyesület labdarúgópályájára. Először az ificsapatban játszott, majd a nagyban, egészen a hatvanas évekig rúgta a kerek labdát. Idős fejjel is beállt az öreg fiúk csapatába. Sokáig vezetőségi tag, ma is szívvel-lélekkel támogatja a népszerű sport ügyét. A felszabadulás előtt több sportegyesület működött a városban, de annak színeit a Váci Sport Egyesület képviselte a pokol-szigeti sporttelepen. A VSE szakosztályai országosan is kiemelkedő eredményeket értek el többször is. A múlt század utolsó negyedében alakult sportegyesület számos emlékét őrzik magánosok, zászlókat, fényképeket, érmeket. A róla írt cikkek sora megtalálható a múzeumi újságkötetekben. Sokan támogatják a gondolatot, közte a Váci Izzó vezetői is, hogy érdemes lenne egybegyüjteni, s alkalmi vagy állandó tárlat kapcsán közszemlére kihelyezni ezeket a sporttörténeti érdekességeket. 1*. R. Szentmiklósiak és bottyániak Együtt szórakoztak A végrehajtott községegyesítések sok helyen nem várt eredményt hoztak: az egyesített községek lakói szembekerültek egymással, erre köztudottan számtalan példa van. Ezek közé tartozik Örbotv- tyán esete vonzáskörzetünkBarátaink lehetnének csak azokat az embereket ítélem el, akik úgy dobnak el egy kutyát, egy macskát — egy társat —, mint egy megunt játékot, hanem azokat is, akik nem éreznek felelősséget velük szemben... \ Legyen számunkra rokonszenves vagy ellenszenves a vadászat, be kell látnunk, hogy a vadászok annak az állatvilágnak az egyensúlyát próbálják visszaállítani, amelynek rendjét az ember felborította. Aki állatokkal foglalkozik, akinek kutyája, macskája van, kötelezettséget vállal: vállalja, hogy megfelelő életfeltételeket biztosít állatainak, és vállalja a felelősséget a szaporulat sorsáért is. Egy bernáthegyi fajtiszta kölykeivel nincs is semmi probléma, hiszen jó áron értékesíthetők, ha a gazda nem akarja magánál tartani őket. A baj csak a „korcsokkal” van, amelyekért senki sem ad pénzt. S ha ingyen sem kell senkinek, na meg a gazdának is terhére van, mehet világgá. Nem is beszélve a macskakölykökről, amelyekkel még annyit sem törődnek, mint a kutyákkal... De talán most változik valami. Egy közeli község állatorvosát kérdeztem: lát-e valami változást az emberek gondolkodásában, szemléletében? Válasza derűlátásra ad okot. Növekszik azoknak a kutya- és macskatulajdonosoknak a száma, akik elhozzák kedvenceiket műtétre. Belátják, hogy a születendő kölykökről nem tudnának megfelelően gondoskodni, ezért inkább ivartalaníttatják állatukat. Egyelőre csak a nőstényeket inkább, bár van aki a hím állatát is — nehogy éppen a párzási időszakban elcsavarogjon és baleset érje. Egy társadalom nagykorúsága sok mindenen lemérhető. Szerintem azon is, hogy tagjai hogyan bánnak állataikkal, mennyire érzik a felelősséget sorsukért. Én bízom benne, hogy nincs messze az idő, amikor felnövünk önmagunkhoz ... — gó. ben. Az egykori őrszentmik- lósiak és vácbottyániak egyaránt sajnálták (talán nem is alaptalanul) történelmi községnevüket, és megindult a versengés a vezető szerepért. Ez a szembekerülés, egyben elkülönülés, talán oldódni kezd. A két nyugdíjasklub vezetői ugyanis összeültek — a szentmiklósi Kvassay klub vezetője, Várhelyi László, a vácbottyániaktól Csengődi János és dr. Dinka József nyugalmazott főorvos — és megállapodtak egy közös klubestben a vácbottyáni művelődési házban. (Ez is mutatja a régi név „halhatatlanságát”: ki használja az Őrbottyán II. nevet, túl a hivatalos papírokon?) A közös rendezvényen a két klubból több mint száztízen jelentek meg. A Kvassay klub tagsága, mintegy 30— 35 nyugdíjas, műsort • adott, amiben magáénekek, kardalok, rövid jelenetek szerepeltek, mintegy főpróbájaként annak a színes műsornak, amit a közeljövőben a kőbányai Pataky István Művelődési Házban fognak bemutatni. A műsornak forró sikere volt! U tána kötetlen szórakozás, barátkozás, „ismerkedés” kezdődött a közös község nyugdíjasai, egykori iskolatársak, ifjúkori barátok közt. Az egy község két részének lakosai itt egymásra találtak. Fazekas Mátyás ISSN 01S3—2759 (Váci Hírlap)