Pest Megyei Hírlap, 1988. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-09 / 7. szám

XV. ÉVFOLYAM. 7. SZÁM 1988. JANUÁR 9., SZOMBAT Iráni szakemberek továbbképzése Nekik a ponty, nekünk a tokhal Tizenöt évvel ezelőtt alakult meg a Gödöllői Agrártudomá­nyi Egyetem mezőgazdaság- tudományi karán a meleg ég­övi osztály. Oktatómunkájuk két alapvető iránya: szerepet vállalnak a fejlődő országok­ba készülő szakemberek fel­készítésében és fogadják az onnan érkező szakembereket posztgraduális, azaz tovább­képzésben. Ez utóbbi tevé­kenység keretében eddig 42 tanfolyamot szerveztek. Az eltelt idő alatt az osztályból trópusi-szubtrópusi mezőgaz­dasági tanszék lett. A legkiváióbbakkal Ezekben a napokban az Irá­ni Iszlám Köztársaságból ha­zánkba érkezett csoport tan­folyama fejeződött be az egyetemen. Ez volt az ötödik halászati témájú kurzus. Az ünnepélyes zárófogadáson a földszinti rektori tanácstereim­ben dr. Varga János tanszék­vezető rövid beszéd után ki­osztotta az okleveleket. Ezután a nyolctagú csoport vezetője, Behiar halászati szakállatorvos mondott köszö­netét azért, hogy a legkivá­lóbb szakemberek segítségével ismerkedhettek a magyar ta­pasztalatokkal. Hashemi úr, az iráni nagykövetség kultu­rális titkára elégedetten szólt a továbbképzésben részt vevő irániak szívélyes fogadtatásé­ról és arról, hogy az itt szer­zett ismereteket otthon hasz­nosítani tudják. Dolgozatot írtak A Közel-Keletről érkezett halászati szakemberek hazá­jukban a termelésben és az irányításban dolgoznak. Töb­ben közülük már Iránban is hallgattak magyar előadóktól előadásokat, ismertetéseket. Magyarországra minisztériu­mok közötti szerződés alapján érkeztek. Összesen egy évet töltöttek nálunk. Ebből kilenc hónapot Szarvason, a Halá­szati Kutatóintézetben. Meg­ismerkedjek a magyar halgaz­daságoknál, eljutottak például a hortobágyi és a balatoni halgazdaságokba. Az év hátralévő részét Gö­A nap programja Január 9-én: Gödöllő, művelődési ház: Diáktanya: házibuli,. 16 órá­tól. Helytörténeti gyűjtemény: Természetit környezetünk, kiállítás Gödöllő növény- és állatvilágáról, az erdő- és vadgazdálkodás történetéről, Iparművészet a gödöllői mű- vésztfelepen, A régi Gödöllő, kamarakiállítás, az Erzsébet királyné szoborpályázatra ké­szített művek kiállítása, meg­tekinthető 10—18 óráig. Aszód, múzeum: A Galga mente, állandó ki­állítás, megtekinthető 9—17 óráig. Kerepestaresa, kiállítóterem: Televíziós bábok kiállítása, megtekinthető 10—18 óráig. Január 10-én: Gödöllő, művelődési ház: Képzőművészeti kiállítás a Bethlen Gábor alapítvány tá­mogatására. 17 órakor; Di4ktanya: Vide»— Fanny és Alexander, 16 órától. A helytörténeti gyűjtemény, az aszódi múzeum és a kere- pestarcsai kiállítóterem mű­sora megegyezik a szombati­val, BM1B Január 9-én és 10-én: Legfőbb kockázat. Színes amerikai krimi. 4 órakor. Öldöklés San Franciscó­ban. Színes amerikai krimi. 6 órakor. Tomboló ököl. Színes hong­kongi kung-fu kalandfilm. 8 órakor. döllőn töltötték. Dr. Pekli Jó­zsef tanszékvezető4ielyettes elmondta, hogy a tanfolya­mon ökonómiai ismereteket is átadtak a hallgatóknak. Vá­zolták számukra, hogy hogyan lehet a haltenyésztést más me­zőgazdasági ágazatokkal in­tegrálni. Nem lenne teljes a kép, ha csak arról szólnánk, mit tanultak az irániak. Hi­szen ők valamennyien kiváló1 szakemberek hazájukban. így tehát, mint általában az a továbbiképzésben megszokott, az előadások eszmecsere jel­legűek voltak. Iránban például sikeres a tokhalfélék hasznosítása. Évente 250 tonna kaviárt ter­melnek. A vendégek ilyen ta­pasztalatait mi is hasznosí­tani tudjuk. Iránban viszont most terjed el a ponty, ebben a magyar ismeretek érnek so­kat. A tanfolyam hallgatóit a fo­lyamatos munkára dolgozat­írási feladattal ösztönözték. Az egyik tanulmány az isz­lám és a halászat kapcsola­tát mutatja be. Nem kell kü­lönösebben bizonygatni, mi­lyen fontos ismereteket nyújt­hat ez nekünk, ha exportálni kívánunk Iránba. Folytatni kívánják Az iráni csoport vezetője kifejtette, 'hogy az édesvízi ha­lászat és haltenyésztés a for­radalom után vélt komoly je­lentőségűvé hazájában. Nap­jainkban ötezer hektáros víz­felületről évente 20 ezer ton­na halat halásznak le. Tíz év alatt négyszeresére kívánják növelni a tavak felületét, a halászat teljesítményét pedig 100 ezer tonnára. A magyarországi tapaszta­latszerzéséről, továbbképzé­séről most hazainduló csoport tagjai tartani fogják egymás­sal a kapcsolatokat. A tervek szerint az idén újabb iráni szakemberek utaznak hazánk­ba az Agrober—Agroinvest közvetítésével. B. G. HIT NÉLKÜL? A tanács­elnökkel szemlére indultunk a község beruházásait megte­kinteni, Amíg első célunkhoz értünk, megkérdezte, hogyan fejlődik a vidék, ahonnan jöt­tem. Rákérdezett a falumra is és hirtelen nem tudtam mit válaszolni. A mi tanácselnö­künket is elkísérheti egy új­ságíró az utcán. Eszembe ju­tott, hogy ahogyan a messziről jött ember szavát el kell hin­ni, úgy az is igaz, hogy a tá­volról érkezett a vendéglátó­nak ad igazat. A falubeli em­ber viszont náluk is, nálunk is olyan, hogy inkább a hiá­nyosságokat, kívánságokat tartja számon, még ha nem is a tanácson múlik az egyik fel­számolása. a másik teljesítése. Arra a kérdésre már köny- nyebben tudtam válaszolni, hogy a Galga mentén várjuk-e a vezetékes földgázt. Nincse­nek túlzott reményeink. Itt-ott próbálkoznak hozzájutni, le­het. hogy sikerül is egyik­másik községben, de hogy mindenütt elterjedjen, azt nem hiszem. — Miért van az, hogy az emberek egyre kevesebb do­logban hisznek? — kérdezett tovább a tanácselnök. Ott. ak­kor hirtelen nem is tudtam mit válaszolni Kicsit gondol­kodva a kérdésen, azt vála­szolhatom. hogy jobb, ha ke­vesebb dologban hiszünk és minél többről bizonyosságot szerzünk. EZ A HANGZATOS MON­DAT egyszerű felismerés. Amikor ismét eljött a tél, de Égi-földi furcsaságok legalábbis a fűtési idény, be­gyújtottunk a kályhába és új­ra ideges lettem. Nem a szén, hanem a salakja, a hamuja miatt. Tavaly nem volt annyi edényem, amennyiben két hé­tig tárolni tudtam volna a hul­ladékot. (Két hét telik el a szemeteskocsi két érkezése között.) így jókora salakdomb gyűlt össze a napsütéses ta­vaszra. Az idén okosabb akartam lenni. (Ez pont ilyenkor nem sikerül.) Az áruházban kinéz­tem egy szép nagy bádogkukát és megvásároltam. A két hét alatt meg is telt a kétharma­dáig. Természetes nyugalom­mal hittem abban, hogy fel­emelik a kocsira, kiöntik a tartalmát és a gondjaim meg­oldódnak. Az öregebbek vi­szont figyelmeztettek, nem lesz ebből semmi sem. Igazuk lett Az utcában egyedül az én edé­nyem maradt hoppon. Hiába, itt nincsen emelőszerkezet, a mi szemétszállítónk egy egy­szerű fogatos kocsi. A szeme­tesember nem tud felemelni ötvenhat kilót. A kukában butaság volt hinni. A vonat is csak akkor vonat, ha el tud mozdulni a sínpáron. A kuka felemelve válik kukává Sze­reztem három kisehb dobozt és ezekről már nemcsak hi­szem. hanem tudom, hogy megfelelnek a szemétszállítók­nak is. A KUKÁBA VETETT HI­TEM tehát megalapozatlan volt. De van egy további kér­désem is a szemétszállításról. Két hét alatt falun is sok sze­mét gyűlik össze. Most ebben az időszakban volt karácsony és szilveszter is. Gondoltam, hogy újév reggelén, bár a menetrend szerint ekkor kell, nem fog jönni a kocsi. Néhá- nyán kipakolták a szemetet, de fölösleges munka volt. Mondhatni illúzióból táplált hit. Ezek szerint a hitnek sem­milyen szerepe sincs ebben a közszolgáltatásban? Abban, amivel egyébként semmi gon­dom. Ha éppen nem szilvesz­ter van vagy’újév, s nem te­szek ki egy félmázsás kukát az utcára, nem marad szemét a portán. Óvatosan azonban lejegyzem titkos reményemet. Jövőre talán eszükbe jut e munka irányítóinak, hogy jobb híján tájékoztató levelet küld­jenek a helyi lapnak arról, hogy miként alakul az ünnepi szemétszállítás. Az előzetes tá­jékoztatás mindig olcsóbb, mint az utólagos magyarázat, ha éppen egy olvasói levélre kell válaszolni Lehetséges, hogy az élet mindezt, sokkal egyszerűbben elintézi. Eltelik újabb két hét és jön a szeme­tes. Kétszer akkora kocsival? APRÓSÁGOK EZEK? Mondhatjuk, hogy igen. (A Túl a hatvanon Értékteremtő nyugdíjasok November elején ünnepi ebédre voltam hivatalos egyik barátomhoz. Nem névnapot, nem születésnapot köszöntöt­tünk. Arra emeltük poharun­kat, hogy vendéglátóm nyug­díjas lett. Tegnap újabb hírt kaptam, s ebből megtudtam, hogy január 13-án baráti ösz- szejövetelre kerül sor, mert­hogy az új esztendőben min­den hónap húszadika táján egy másik barátom is várja a postást, aki meghozza számára a nyugdíjat. Nyugdíj. Ízlelgetem a szót. A nyugalom díja, a tisztesség­gel végzett munka elismeré­sének a kifejezője, gondosko­dás, biztonság a még hátrale­vő évekre, a nagyapakorra. Hogy mit jelent ez a korszak nekünk, az öregedőknek? Ta­lán sok időt, amibe belefér az is, amire eddig nem értünk rá. Talán újrateremthető kap­csolatokat hoz, régi barátok­kal, rokonokkal, akik múltam egy darabját hordozzák, akik még ismerték apámat, anyá­mat, ifjúságomban társak vol­tak, fiatal életem tisztességes szándékainak, nagy akará­sainak tanúi. Talán elolvashatom — nyugdíjasként — mindazokat a könyveket, amikre eddig nem volt időm, talán naponta sétálhatok az unokámmal, s esti mesét mondhatok neki, amíg szemére nem hoz álmot az éjszaka tündére. Ünnepeljük a nyugdíjazá­sunkat, tervezzük a nyugdíjas­élet ünnepnapjait, mert kez­detben egyikünk sem érzi a szorongást, az aggodalmat, amit az jelent, hogy el kellett szakadni a munkától, mind­attól, ami eddig életünk egyik legfontosabb értelmét adta. Nem gondolunk arra, hogyan bírjuk eltűrni az elszigetelt­séget, a magányt, az esetleges presztízsveszteséget. És ott van valahol a belsőnkben egy csendes kérdés: mit jelent majd az új anyagi helyzet szá­momra, számunkra, miről kell majd lemondanunk a csökke­nő jövedelem miatt, hogyan növeli mindezt a nyugdíj eset­leges értékcsökkenése. Gyakran megfordulok nyug­díjasok társaságában, s azt láttam, tapasztaltam, hogy azoknak szép a nyugdíjasélete, akik egész életükben szenve­déllyel, őszinte hivatástudat­tal dolgoztak, amely az elmúlt munkásévek alatt nemhogy megkopott volna, hanem egyre jobban elmélyült, szélesedett, egyre értékesebb lett. Azoknak szép a nyugdíjas- élete, akiknek eddigi életük kiegyensúlyozott, értékteremtő volt, akik tudtak szülök, nagy­szülők lenni, akik nem visel­kedtek közömbösen gyerekeik­kel, családjukkal szemben, akik jó szívvel segítettek, akik sokaknak sokat adtak. Azoknak szép a nyugdíjas­koruk, akik képesek az új helyzethez alkalmazkodni, s megtalálják hatvanadik élet­évükön túl is a mindennapi elfoglaltságukat. Emlékszem Györky Béla tú­rái gyógyszerészre. Még het­venéves korában is ott hajlon­gott, ágaskodott a gyógyszer- tár pultja mögött. — Soha nem megyek nyugdíjba — mondta —, mert a leállás a megsemmisülést jelenti. Isme­rem Réti István nyugdíjas életmódját. Kora tavasztól ké­ső őszig dolgozik a határban. Végzi a munkáját, mert, aho­gyan kérdezni szokta: Mire való az ember, ha nem ar­ra, hogy értéket állítson elő! Ma találkoztam a már nyolcvanadik életévéhez köze­ledő Sápi Pállal, amint hety­kén hajtotta két szép lovát, s érdeklődésemre mosolyogva válaszolt: — A szőlőben vol­tam fedni, de ha isten segít, még a szüretelők között is ott hajlongok majd! Polónyi Pé­ter múzeumigazgató is most lép a nyugdíjasok sorába. Ti­tokban belelapoztam a már megnyitott 1988-as naplójába. Nem kevesebb előjegyzés fi­gyelmezteti a különböző fel­adatok elvégzésére, mint aktív korában. Három éve elmúlt, hogy én magam is a nyugdíjasok életét élem. Barátaim szerint min­dennapos elfoglaltságom, ál­landó tevékenységem ugyan­úgy megmaradt, mint nyugdí­jazásom előtt. így igaz, pedig hát magam is túlestem néhány megrázkódtatáson, engem is értek az új élet megkezdése­kor csalódások, de a munka, a családi élet melegsége, a régi barátságok felelevenítése és újak születése végül szép­pé tette nyugdíjaskoromat, mintegy igazolta a közmon­dásba foglalt bölcsességet: Minden kor meghozza a maga értékét, csak vegyük észre és becsüljük meg. Fercsik Mihály Volt fa, nlms fa Ä végtisztesség szerint Kivégezték vagy a végtisz­tességet adták meg a volt já­rási hivatal élőit álló fáknak, amikor megjelentek a favá­szeméttelep viszont akkora, mint egy kisebb gyártelep. Te­hát mégsem apróságról van szó.) Az emberek ma már minden iránt érdeklődnek. Kí­váncsiságuk felkeltésében nem kis szerepe volt a sajtónak, rádiónak, televíziónak. Gödöl­lőn banánért és újságért szo­kás sorban állni. Mindenütt van televízió is. A televízióval műsorokat lehet fogni. Vidékünkön négy plusz egyet. A két magyar, a két szlovák programot és a moszk­vai televízió adását. Hogyan kapcsolódik ez a téma a hit­hez és a bizonyossághoz? Ed­dig bizonyosak voltunk abban, hogy nézhetjük a moszkvai műsort. Egy gödöllői tanács­kozáson, melyen a kábeltévé­zés lehetőségeiről szóltak, el­hangzott a kívánság, lapunk­ban is közölni kellene a ke­leti programot. Ez hamarosan meg is valósult. Azóta is be­dugtunk egy rövid drótot az antennacsatlakozás helyébe, és bejött a kép is, a hang is. A minap egy újságstand előtti sorbanállás után azt ol­vashattam kedvenc napila­pomban, hogy fölavatták a moszkvai televízió műsorát sugárzó adót, de a szovjet gazdaság és társadalom millió­kat érdeklő eseményeiről egyelőre csak a budapestiek és a közvetlen környékén élők értesülhetnek. Lehet, hogy ed­dig csak hittük, hogy a moszk­vai tévé adását láttuk? Balázs Gusztáv gók? Ezt kérdeztük meg Je- ney Lászlótól, a városgazdál­kodási vállalat kommunális üzemének vezetőjétől. Mint megtudtuk, ezek a fák, az öt darab vadgesztenye és az egy akác állva haltak meg. Ki­száradtak, életveszélyessé vál­tak, hiszen már ágak is hull­tak le róluk. Ezek menthetet­lenek voltak. De ne áltassuk magunkat, pusztulásukhoz mi is hozzá­járultunk. A városias környe­zet, a hőt nappal magába szí­vó aszfalt, ami éjszaka szin­te megdunsztolja a fák gyö­kérzetét, az olajszivárgás mind-mind a növények bioló­giai kiszáradásához vezetnek. A műszaki osztállyal közösen hozott döntés szerint a nép- bolt előtti fák kivágásával várnak tavaszig. Próbaidőt kaptak, némi esélyt látva ar­ra, hogy még kihajthatnak. Színház Godot-ra várva Január 15-én, 16-án, 18-án, 19-én és 23-án 19 órakor a kaposvári Csiky Gergely Szín­ház és a városi művelődési központ közös produkciója­ként, az MTA Soros-alapít­vány támogatásával mutatják be Gödöllőn Samuel Beckett Godot-ra várva című kétré­szes színművét, Kolozsvári Grandpierre Emil fordításá­ban, Ascher Tamás rendezésé­ben. A szereplők: Koltai Ró­bert, Jordán Tamás, Lukáts Andor, Helyey László. A je­gyek ára 150 forint. i Szombatuegyzetb Hivatalos Elég ránéznem egy pla­kátra. Elég, ha egy mód­szertani kézikönyv címlap­járól elolvasom ezt a mon­datot: Hivatalos használat­ra! Elég, ha a vegyészlap utolsó oldalán meglátom: egyesületi használatra! Valakitől megkérdeztem: hivatal-e a szerkesztőség? Azt felelte, hogy nem, a szerkesztőség nem hivatal. Egy szavát sem hiszem el! Jó barátom, a Magyar értel­mező kéziszótár szerint a hivatal meghatározott jel­legű közügyeket intéző, irá­nyító intézmény. Mi a köz­ügy? A közösségre kiható általános érdekű ügy. Ezt sem én írtam le először. Közügy az, hogy hogyan határoz a tanácsülés. Köz­ügy, hogy hol ki tart or­vosi ügyeletet. Közügy, hogy ki volt a cserbenhagyó gá­zoló. Talán az is közügy, hogy miért érzem magam megbolondulva. Írásom elején három rejtvény alaphelyzetet em­lítettem. Megoldásuk lehe­tetlennek tűnik. A legab­szurdabb az esetem a pla­káttal. Nem mai keletű az a gondunk, hogy akik tud­nak róla, azok a legritkább esetben mondják el, írják meg nekünk, hogy hol mi fog történni, ami közérdek­lődésre tarthat számot. Ne­kem örökül hagyta egy kol­légám, tehát öt verjék meg érte, hogy ha valahol já­rok, tartsam nyitva a sze­mem. Egy-egy beszélgetés­re igyekezve figyeljem meg és jegyezzem le a plakátok felhívását! Ügy vélem, hogy semmi­lyen jogot nem csorbítunk azzal, ha leközöljük, melyik faluban melyik együttes lép fel, hol lesz nótaest, hol hirdetnek színházi bérletet. A plakát ugyanis közösségi műfaj. Plakát útján ese­ményt, hírt, tudnivalót le­het megismertetni az embe- ■ vekkel. A hirdetmény köz­érdekű közlés. Nyilvánvaló, hogy arra nem figyelek fel, mikor lész nyúlátvétel Versegen. Az egyik településen rendszeresen számítottam a plakátokra, mígnem figyel­meztettek, a falu számos pontján olvasható szövegek nem közölhetők az újság­ban, csak ha előzetesen megírják nekünk. Meg is ígérték, hogy elküldik a leveleket, de ez természete­sen csak ígéret maradt. Azóta is látom, mint látják százak a műsorajánlatokat, de már nem érdekel az egész. A második rejtély mottó­ja ..az egyesületi használat­ra”. Ebben az újságban ar­ról is olvashatunk, tyogy nem vált igazi vitafórum­má. De hiszen még csak egyéves! Egyébként nincs semmi különös benne, téma- választása hasonló az egye­temi lapokéhoz, amiket bár­ki megrendelhet. Talán ép­pen akkor lehetne fóruma az eszmék cseréjének, ha nem béklyózná a mottó: egyesületi használatra. Ap­ropó, egyesület. Hatósági jóváhagyással valamely cél szolgálatára tömörült sze­mélyek szervezete. Ha tár­sadalmunk alapelveit elfo­gadja, akkor miért a tit­kolózás? Tudja az ördög, a rejt­vények közül a harmadik fog ki velem? A módszer­tani kézikönyv hivatalos használatra mottót visel. Már-már feladtam a küz­delmet, amikor kezembe került a vasút jelige nél­küli Hivatalos menetrend­je is. (Nyomtatnak ebből szolgálati példányokat és ugyanolyan áruspéldányo­kat.) A hivatalos menet­rend egyaránt hivatalos a vasutasoknak és az utasok­nak. Mindenkinek. Ez a módszertani kézikönyv pe­dig felöleli egy népcsoport társoddlmi viszonyait egy pályázat tükrében. Ismere­tei. tapasztalatai felhaszná­lásában — véleményem szerint — hivatalosak va­gyunk ugyancsak vala­mennyien. ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents