Pest Megyei Hírlap, 1988. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-02 / 1. szám
4 19S8. JANUÁR 2., SZOMBAT A vörössziíva csúfos sorsa Kincset ér majd a vetőgumó A válasz mindenütt ugyanaz: nincs Az elmúlt nyár tanúsága szerint, négy-öt olyan terménye van a körösi határnak, amelyekkel kapcsolatban több-keves-ébb nézeteltérésük támad mostanában a termesztőknek és a feldolgozó iparnak. Jól ismert a patisszon esete, amit csak mint uborkát helyettesítő nyersanyagot termeltet a gyár. vagyis jó uborkatermő években az sem lenne baj, ha dekányi sem teremne belőle. De hát voltak, s meglehet, lesznek még olyan esztendők. amikor szükség lesz eme igénytelen növény termésére is. A kertművelők éppen e tulajdonsága miatt ragaszkodnak hozzá, hivatkoznak hagyományaira is. bár ez utóbbira édeskeveset ad a gyár. ha érdekeiről van szó. Árukspcsoíás A bonyodalom ott kezdődik, amikor felvásárlója, az áfész is a patisszontermesztők mellé áll. s azt mondja: vagy küldhetem az uborkával a patisszont is, vagy eladom másutt, de akkor uborkából is keveset tudok adni. mert a patisszon csak az uborkával együtt adható el. És mivel az uborka egyike a gyár legfontosabb nyersanyagának, megveszi hát a csillagtököt is, méghozzá a jövő évben 300 tonnára kötött szerződést a szövetkezettel. Annyi módosítással, hogy ezentúl csak a 4—6 centiméteres termést fogadja el. Uborkából az utóbbi két év, de főleg az 1987-ben tapasztaltak alapján — amikor is 2'250 tonna hozamával rekordot döntött — nyugodtan lehetett 2 ezer tonnát tervezni. (Négy év alatt több mint háromszorosára nőtt Nagykőrösön és környékén az uborkatermés!) Nem úgy a paradicsomé. A korábbi 4 ezer tonnás szint idén már 2500 tonnára esett vissza, jövőre további csökkenésre lehet számítani. Üjabb- ban a paradicsom alapárát is megemelte a gyár. de a termesztés. költségeihez, a ráfordított munkaerőhöz képest ez még mindig kevésnek tűnik. Az árat nyilván ez esetben is a késztermék eladhatósága szabja meg, a paradicsomkészítmények piaca pedig tudvalévőén erősen beszűkült az utóbbi években, évtizedben. Ssmni kiitató A harmadik ominózus zöldségféle a bab. Pontosabban csak az erősen heterogén fajtaösszetételű háztáji terményektől ódzkodik az ipar, hiszen ezek gépi feldolgozása nehézkesebb, több veszteséggel jár. mint a nagygazdaságok egyszerre nagy tömeget adó ,,szabvány”-pontékája. Zöldbabból várhatóan mindössze 20—30 tonnára köt foglalót a kertészetekkel a szövetkezet. Napjainkban már kötik a szerződéseket, de a nagy forgalom majd csak tél vége felé kezdődik a felvásárlási osztályon. A gyümölcsösök gazdái érthetően csak a nagy fagyok elmúltával hajlandók kötelezettséget. vállalni, a paprika- termesztők pedig a palánta- helyzet függvényében döntenek. Az áfész mindenesetre látatlanban vállalta ezer tonna tölteni való és paradicsom- paprika szállítását, ám a valóságban ennél azért jóval több összejön, 1987-ben 3 ezer tonna körül vettek meg. A gyümölcsösökre visszatérve. úgy tűnik, a vörösszilvának egy időre befellegzett. Óvónőnek született Magyarországon az első óvodát Brunszvik Teréz alapította 1828-ban. Akkoriban ez az intézmény elsősorban a kisgyermekek napi felügyeletét szolgálta, s férfiak látták el benne a nevelői tisztet. Manapság óvó bácsival csak elvétve találkozni, helyüket a nők vették át, ők foglalkoznak a kicsikkel, készítik fel őket játékosan az iskolára s a közösségi életre. Természetesen, mint minden szakmában, az óvónők között is sok olyan dolgozik, aki teljes szívvel a hivatásának él, s akad olyan is, aki csak ellátja a feladatát, de nem érzi igazán jól magát ezen a pályán. Az előbbiek közé tartozik Lánczi Dánielné, a Ganz Árammérőgyár óvodájának nyugállományba vonult vezetője, akiről sokan azt mondják: óvónőnek született. — Nincs az a felkészült ember. aki szeretet nélkül, pusztán ismeretei alapján jól tudna dolgozni. A gyerekek hamar ráéreznek, ki az, akire számíthatnak. Vajon honnan ered az indíttatás az ön esetében? — A gyermekszeretetet a családból hoztam magammal. Nyolcán voltunk testvérek, négy fiú, négy lány. Egyszerű szülők gyermekeiként magától értetődő volt a számunkra, hogy segítsük, egymást. Ahogy valamelyikünk pénzt keresett, fizetését hazaadta az utolsó fillérig, hogy a sorban következő gyereknek megvehessék az iskolaszereket. — ön mindig óvónő akart lenni? — Annak idején a gyermekek még nem tudták eldönteni. mihez is kezdjenek. Én elvégeztem a négy polgárit, majd lehetőségem adódott arra. hogy óvónőképzőbe menjek. Ennyi volt az egész. — Mindjárt Gödöllőn kezdett dolgozni? — Nem. egy beregi kisfaluban, Gulácsön. Másfél évet töltöttem ott, majd Kisvárdá- ra kerültem. Minthogy Gödöllőre jöttem férjhez, a közelben kerestem munkalehetőséget, így találtam rá az áram- mérőgyár óvodájára 1957-ben. — Ahol szinte a belépése napjától vezető volt. — Sosem akartam én vezető lenni, a körülmények hozták magukkal, hogy az legyek. Kollégáim akkor még nem ismerhettek, jólesett, hogy megelőlegezték számomra a bizalmat. Igyekeztem ezzel nem visszaélni. — Harminc évet töltött egy helyen. — Ez az intézmény kitöltötte az életemet, a második otthonom volt. Hívtak persze máshová idővel, de a gyerekeket nem hagyhattam itt! — Lehet-e különbséget tenni a mai és a harminc évvel ezelőtti gyerekek között? — Igazából nem. Hiszen minden gyerek tiszta, ártatlan lélek. Voltaképpen mindegy, milyen korban született. Amin Gödöllőre kerülésemkor meglepődtem, az az elvált szülők aránya volt. Gulácsön és Kisvárdán nem tapasztaltam ilyesmit. Persze nem mondtam akkor sem, s ma sem vallom, hogy egy gyerek hátrányos helyzetű, mert elváltak a szülei. Lehet, hogy testi, lelki fejlődése így még zavartalanabb, mintha egy rossz házasságban, szinte eszközként élne tovább. — A szülőkkel nem volt sosem gondja? — Alapjában véve mindig jó kapcsolatban voltam velük, a tanácsaimat többnyire megfogadták. s persze én is meghallgattam a kéréseiket, javaslataikat. Szerencsém volt, hogy nagyon jó óvónői gárdával dolgozhattam együtt, ha nem lett volna olyan hátterem, mint amit ők jelentettek, nemigen tudtam volna bármit is elérni. — Az árammérőgyárral milyen volt a kapcsolata? — Kiválóan együttműködtünk. s ez meghatározta a viszonyunkat. Támogattak, de hagytak önállóan dolgozni. Garamvölgyi Annamária A gyárnak nem kell. így az áfész csak magánszemélyeknek tudta eladni, 3 forintért, azaz cefreáron. S bár keresik a piacát, egyelőre semmi biztatót nem tudunk mondani vörösszilvaügyben. Sajnos úgy tűnik, az igazán szép minőségi terményeket sem lehet eladni az iparinál méltányosabb árakon. Olvasóink emlékeznek rá. hogy szó volt arról is. hogy az áfész piacot keres ezeknek is. Eleinte azt gondolták, a Skála ebben partner lesz. ám hosszabb távra szóló egyezséget vele sem sikerült kötni. Miért? Godó Ferenc, a felvásárlási osztály vezetője: — Tudomásunk szerint az, idő tájt a Skála kudarcot vallott a friss zöldség-gyümölcs értékesítésben, emiatt terményeinket — hangsúlyozom, a minőségi árut is — csak a konzervgyárihoz hasonló árakon vagy még kevesebbért volt hajlandó megvenni. Így értelemszerűen elálltunk az üzlettől. A konzervgyár szeretné visszahonosítani a befőttnek, de elsősorban a dzsemekhez, ízekhez kiváló, magas pektin- tartalmú gyümölcsöt, a birset. Ültetni azonban nemigen akaródzik. Nos. az 5,50-es fel- vásárlási ár aligha fog serkentőleg hatni. Az ingyenes, és már évek óta tartó piszkecse- mete-akciónak viszont sikere van, 1987 őszén további 6 ezer tövet osztottak ki. Majd tavasszal Nálunk nem számít ipari terménynek a burgonya, de mivel a vetőgumó-ellátás az áfész-nek is -..asztala”, -a fel- vásárlási osztály vezetőjétől ez. ügyben is érdeklődtünk.. — Nem akarok jósolgatni, de minden jel arra vall, hogy krumplivetőgumóból jelentős hiány lesz. Európa- szerte gond ez, mi sem példázza jobban, mint az, hogy a minőségi problémák miatt nálunk át nem vett lengyel krumpüszállítmány másutt dollárért elkelt. Nagvkőrösön és környékén úgy 300 tonna gumóra lenne szükség, de eddig csak 80 tonna fémzárolt gráciát tudtunk beszerezni régi jó kapcsolat révén. Órák alatt elfogyott. Azó*a a Nyir- séoben is érdeklődtünk, a válasz mindenütt egyforma: nincs. Mindössze 100 tonna desirégumóra Számíthatunk még. de ennek kiosztására is majd csak valamikor a tavasszal kerül so-r. My. J. E ngem nagyon megkapott egyik kollégám cikke, amelyben azt fejtette ki, hogy a sajtó feladata optimista hangulatot kelteni, mert borúlátók visszariadnak a nehézségektől, ahelyett, hogy előrelendítenék őket, miként Toldi a vendégoldalt. Nos, én nem kételkedem benne, hogy ami az jdén jön, az tejjel-mézzel folyó Kánaán. Annyival is kevésbé, mert félúton vagyunk, a tej már folyik, a mézet még konzervatív módon csomagolják, de a maradiság felett eljár az idők szele. Ami mármost az előzetes hivatalos, félhivatalos és ha- raszt alatti ijesztgetéseket illeti, ngm eszik a kását olyan forrón! Itt van például az adó. Minden állami dolgozót — vagyis a legnagyobb tömegeket — ijedt számolásra készteti, mennyit is fizet, menynyiből, mennyiért, miért igen, miért nem. Aztán kiderült, hogy az egész csaknem elméleti, mert fel lesznek bruttó- sítva, vagyis a vállalat fizet. A vállalat, amelyik vagy kibírja, vagy nem. de ez már más dolog, ha nem bírná, sokféle eset van, vagy kiszanálják, vagy beszanálják, vagy így is, úgy is, jó szerencse kell hozzá, semmi más, és miért vannak vezetők, ha nem azért, hogy jó szerencsés csillagzat alatt működjenek. Aki bízik, '/ Borbás Péter és felesége aranylakodalmukat ülik. $ övék az asztalfő, előttük egy hatalmas, aranylevelek- % kel feldíszített kosár, mellette kristályvázában vörös 2 szegfűk, színes gerberák, ezek majd a komód tetejére $ kerülnek, hogy a családi vacsora legfontosabb elemei, $ a leveses- és pecsenyéstálak, süteménytől roskadó tál- ^ cdfc elférjenek. '/ Borbás Péter és felesége meghatottan nézik maí guk körül a sürgölödést. Az asszonyok a konyha göz- és illatfelhőiben tüsténkednek, a férfiak a palackok és í demizsonok körül, a gyerekhad a belső szobában yi- $ song, ahonnan erre az alkalomra kitelepítették a búto- $ rókát, laticeltéglákat fektettek a földre, gyerekdühön- % gönek berendezve a helyiséget — ne zavarja az apró- nép az ünnepet, az emlékezést. Anna néni már napokkal ezelőtt beletörődött, hogy felfordítják körülötte a házat, vonszolják a heverőket, taszi- gálják a szekrényeket, ismeretlen edényekkel népesítik be a konyháját. Csitította azután, aki dohogott, hogy elkerült a tv elől a megszokott fotelja, egyenes hátú székről kell néznie a híradót, sajgott a dereka, megmacskásodott a lába a szokatlan kényelmetlenségtől. — Ugyan már ... — mondta Anna néni —, látod, hogy örülnek a gyerekek mind ennek a nagy napnak, hogy készülődnek. Hát csak kibírod ezt a pár napot... Kibírta az öreg, legyűrte idegességét akkor is, amikor a legfiatalabb menye a nyaka köré kerítette a törülközőt, hogy no, papa. csinálok magának egy szép frizurát, megborotválom, megigazítom a bajuszát is. legyen legényes az ünnepen. Borbás Péter sose ült még a fodrász menye keze alatt, hozzá volt ő szokva a sarki borbélyhoz, oda járt már vagy húsz éve, de tűrte a fiatal ujjak erőteljes mozdulatait, az ismeretlen kenőcsöket és illatokat. Hát hadd örüljenek a gyerekek. A nagy nap előestéjén majd éjfélig ébren voltak. Úgy forogtak a háziak előtt a kocsik, mintha hetivásár len- pe: egyik gyerek még pezsgőt hozott, az unoka két rekesz sört, a legidősebb asszony lány a tortákat rakta le a spájz egyik kiürített polcára, a középső a pucolt csirkék között tartott még egy utolsó szemlét. Feri, az ura, a böllérkését kereste, amit a vágáskor a konyhafiókban hagyott... Aztán nagy nehezen csend lett. Borbás Péter és felesége leoltotta a villanyt a kisszo- bában, ahová a felfordulás közepette bevonultak, összezsúfolt fotelok és éjjeliszekrények között oldalaztak az ágyig. — Azért olyan szép ez, papa... — sóhajtott Anna néni a sötétben. — Hát szép ez. szép.. — mondta Borbás Péter. — De már nem bánnám, ha túl lennénk rajta. — Péterek vették meg a gyűrűket. Nem mutatták még meg, azt mondják, gyönyörű. Azt fogjuk holnap felhúzni, papa. Emlékszel? Az esküvőnkön nem volt gyűrűnk. Semmink se volt... — Nekem nem is hiányzott. A fenének hiányzott a gyűrű, Annus. Jól is festett volna az ujjamon, amikor vertem a vályogot a házhoz. — Sokat dolgoztunk. Ahogy így visszagondolok, nem is tudom, hogy bírtuk, papa, A négy gyerek.. . Az örökös mosás ... Meg amikor elvállaltuk azt az öt holdat ketten, hogy a kukorica árából ki tudjuk cseréltetni a tetőt... — Bírtuk, mert fiatalok voltunk. Máma már nem barnánk a tizedét se. de látód, megérte. — Te ... újrakezdenéd ugyanígy? Borbás Péter hallgatott egy verset, nem vágta rá azonnal az igent, inkább visz- szakérdezett: — Piszok egy idő — mondja Ivó barátom, letéve a kávéscsészét. Kint valóban árad az égből a folyékony jég. Az emberek úgy csúszkálnak, mint az újévi malacok a parkettán. — Hát igen — mondom —, pedig szükség van erre is, hiszen víz lesz belőle, s a vízre ugyancsak szükség van. — De nem itt az aszfalton — veti közbe Ivó. — A célt kell nézni! — Most jut eszembe a múltkori cikked. Mondd, tényleg olyan sokat keresnek a kistermelők? — Honnan veszed, hogy sokat keresnek? — Te írtad, hogy 500 ezer forintnál kezdődik csak az adózásuk. — De Ivó, az 500 ezer forint az árbevételt jelent, a hasznos eredmény 10 százalék körül mozog. No, és aki ezt vállalja, az nem berzenkedhet, még az olyan időtől sem, ami most kinn van. — Hát te újrakezdenéd? — Nem is tudom... Jó ember voltál mindig, az igaz. A gyerekekre se mondhatok egy rossz szót. De minket ez az élet úgy megöregített, hogy már tán fiatalnak se voltunk fiatalok. Sose volt egy rendes ruhám. Most öregkoromban jutok már el egy fodrászhoz is... Nem mintha akkor hiányzott volna, de mégis ... — Te. Annus, elárulok én neked most valamit, lehet, hogy jobban tenném, ha nem mondanám: de elmondom mégis, most már biztos megbocsátod. Nem volt nekem veled soha semmi bajom, szerettelek ón téged. De ha úgy adódik, a világból kimentem volna egy illatos asz- szonyért. — Egy illatosért... ? — Ne sértődj meg, Annus. Mert hát nem is adódott úgy. De nekem, tudod, ez olyan mániám volt... Mindegy most már. Meg hát te hogy is lehettél volna illatos? Nem voltál te mellettünk úriasz- szon.y sose . . . Borbás Péter és felesége aranylakodalmukat ülik. övék az asztalfő. Az öreg frissen frizírozva, hófehér ingben, mellette Anna néni kék bársonyruhában. körüllengi a 4711-es illata. Az unokája permetezte körül a kis szobában, amikor felöltözött. — Ez isteni, nagyi, ez illik hozzád. most hozták anyuék Bécsböl! Érzed, milyen csodás ... ? K. Zs. — Ilyenkor nem dolgozik kinn senki. — Így igaz. Látod, ez is egy rizikó, mert ha nincs eső, nincs termés, ha esik, meg nem teliét, dolgozni. — Ki a fene vállalja ezt? Nem sokan. — Te nagyon tévedsz, mert közel 4 millió embert érint mindez valamilyen, formában! — És mi ebben a jó? — Azzal kezdted, hogy az 500 ezer elég sok.?! És mi ebben a jó? Az, hogy bárki kipróbálhatja az erejét, ügyességét, hiszen ez a kistermelői réteg nem a hivatásos földművelőkből áll. Van ebben hivatalnoktól a nyugdíjason keresztül sok mindenki. — Szóval az a félmillió nem sok, sőt ösztönző? — Ahogy mondod — állok fel, mert mennem kell. — De Ivó, te ne felejtsd el... — Mit? — A feketekávét ösztönzés nélkül kifizetni! Radányi Lajos Kávé ösztönzés nélkül Gombó Pál: nem csalatkozik, mondották őseink és a vallásosabbja hozzátette, aki kopog, annak megnyittatik. Legyünk tehát olyanok, mint a harkály, kopogjunk. Akinek netán csak a szeme tud kopogni, az mind.járast kap havi 220-at, ha hetvenéves elmúlt, még többet, csak tudja mire elkölteni. Mert ugyebár az a kis hézag van, hogy egynéhány évig még eltart, amíg a hiány- gazdaság átvált bőséges kínálati gazdaságba, ugyanis sokan sokat kerestek már a hiányon, tehát megszokták az előnyeit és igyekeznek továbbra is kitermelni, ha lehet, és mindent lehet, csak akarni kell. Fogjuk fel derűsen. Mert egy az, hogy mindjárast nem szűnnek meg a hiányok, sőt. Például nemigen alapít a magántőke, avagy a részvény- társaság új kórházakat, vagyis az ágy, meg az SZTK-ren- delés körül marad a hiány- helyzet, amit a hagyományos tapasztalatok szerint a paraszolvencia enyhít, amit már be is számítanak a személyi jövedelemadóba, vagyis a doktor joggal számol vele. Íme, az egészség egy olyan hiánycikk, amiből van elég és lehet is rá költeni, no lám. Viszont sajnos arra nem lehet majd egyáltalán költeni, ami azért lesz hiánycikk, mert nem fizetődik ki gyártani. Például szeg vagy csavar. Igen ám, de nem szabad borút látni, mert a piaci erők szabadok, és ha nem gyárt a nagyipar vasfazekat, majd gyárt a kisipar, hiánycikként, kétszeres áron, mert neki is meg kell élnie és ezt majd a vevőnek kell megfizetnie. Ez reális, csak meg kell a pénzt valahogy szerezni, például újabb hiánycikkek előállításával, amelyeken mi keresünk. Teszem azt, a kereskedelemben. Ha sok a görögdinnye, egy részét nem kell felvásárolni, majd megrohad. a többin lehet keresni. Vagy a pincemódszerrel. Ami hiánycikk a boltban, azt fel lehet hozni a pincéből, csúszópénz ellenében, csak ha a pince leég, akkor van baj. De a vállalkozói dugványozás felülmúlja a pincetüzek számát. Az ön méretére van zakó. talán, netalán, csak a pincében kell körülnéznem, a színes televízió ugyanott van, talán még nemos penésszel érlelt példányt is találok. Igen ám, de mint sokan okítottak már, ez csak időleges állapot, mihelyt annyit termelünk és olyan minőségben, hogy nyugati valutáért is eladjuk, vagy vegyesen megtermeljük, tüstént lesz annyi, hogy csalogatni kell a vásárlót: ..Vegyen ma olcsóbban, mint holnap!” És akkor csak úgy terjed a derű majd. Emelt fejjel adózunk és a vállalkozói kedv fellángol, cipőt vehetünk a Keravillnál, tévét a zöldségboltban, óvszert a trafikban és a Skála pszichológiai rendelésén rózsaszín szemüveget írnak fel a doktorok, kerékpárt javítanak az okleveles építészmérnökök, a bankok pedig tőzsdén jegyzik a lóversenybefutókat. Mert egy jól szervezett piaci társadalom a kezdeményező erőt összekapcsolja a hiány- és bőséggazdálkodás egyensúlyával. K ülönösen derűsen nézzenek az új esztendő elé azok, akik állatövi jegyben születtek, mert azoknak van horoszkópjuk is, kiadja a gazdaságtudományi akadémiai gmk, a Biznisz folyóirat kiskönyvtárában. Aranylakcdalmi meglepetés Életéből kimaradtak az illatok 2u új éuct!
