Pest Megyei Hírlap, 1988. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-23 / 19. szám
£ Újra megtelik a raktár Hócipő Legutóbbi bútorhíradásunk még egy soha nem látott felvásárlási lázról szólt, amelynek nyomán szinte nullára csökkentek a raktárkészletek. Most újra megtelnek a raktárak, a kereslet is a megszokott körül alakul. — Csupán két százalék volt az áremelés a bútoroknál — mondja Bertyák Zoltánné. a Pest Megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat váci bútorüzletének eladója (Vimola Károly felvétele) Még Kemencéről is jönnek Beszélni tanulnak Fél év alatt harmincnyolc gyermekkel foglalkoztak a szobi — az általános iskolában működő — beszédjavító állomáson. A helyi tanács jelentős anyagi támogatásával elkészült logopédiai „rendelő” máris bebizonyította létjogosultságát: Márianosztráról, Letkésről, Nagybörzsönyből, Zebegényböl. Kemencéről és természetesen Szobról is jöttek gyerekek. Az itt tevékenykedő logopédus, Pelczéder Rita, egyaránt foglalkozik a dyslexia, az általános és részleges pöszeség, a dadogás, a megkésett beszédfejlődés gyógyításával-javításával. Sajnos, nagyon sok gyerek — óvodás, alsó tagozatos iskolás — szorulna kezelésre, nemcsak Szobon, hanem az egész Ipoly-völgye térségében. Az ismeretek szerint a beszédjavításra szorulók száma olyan nagy. hogy a szobi intézmény nem tudná kielégíteni az igényeket, ha minden beszédhibás gyereket elhoznának szülei. Fejlesztése elengedhetetlennek látszik, de így is — szűk kapacitással — várják a gyerekek jelentkezését. Minden szerdán, 17 és 18 óra között fogadóórát tartanak. Mit veszítenek el, mit találnak Fejet nem, lovat igen Egyszer a fejedet fogod ‘elhagyni! — Ki-ne .hallotta volna, kinek ne mondták volna már ezerszer ezt. Én is erre a figyelmeztetésre gondoltam, amikor annak próbáltam utánajárni, mit veszítenek el a váciak. Pontosabban, mit találnak meg, hiszen a városi tanács igazgatási csoportjához csak a talált tárgyak kerülnek, a kettő pedig — megtalált és elvesztett dolog — nem ugyanaz. Nem tudom, mennyire meglepő a hír, de szerencsére eddig még fejet nem hoztak be. Ellenben találtak már lovat. Egy élő, igazi, hús-vér lovat — igaz, csupán egy alkalommal. Ám ennek külön története van. — Tudniillik hamarosan kiderült, hogy a becsületes megtaláló közel sem olyan becsületes, mint amilyennek első pillanatban látszott. A lovat lopta, és a lopást így próbálta legalizálni — meséli Horváth Istvánná. — De ez minden szempontból egyedi eset. Általában sokkal értéktelenebb dolgok kerülnek hozzánk, mondhatni azok a tárgyak, amelyek már senkinek sem kellenek. Az itt raktározott kerékpárok nagy része például használhatatlan. Érdekes, hogy még véletlenül sem a keresett bicikliket tartjuk a pincében. Van valahol egy működésképtelen motorunk is, legföljebb,, ha ócskavasnak jó. Azonban legtöbbször még ezeknél is jelentéktelenebb apróságokat hoznak be, kulcscsomót, élelmiszeres szatyrot. — Az idén azért ez utóbbi már nem lesz annyira jelentéktelen. Mi volt eddig a legnagyobb „fogás"? — Tavaly találtak 10 ezer forintot. Nem sokáig vigyázhattunk a pénzre, másnap sietve jött érte a tulajdonos. — És hogyan alakul az idekerülő tárgyak sorsa? — Ha olyan dologgal találkozunk, amely névre szól, természetesen értesítjük a gazdáját. Egyébként mindent, ami hozzánk kerül, egy évig örzünk. utána értékesítünk. Ha a megtaláló igényt tart a tárgyra, azt három hónap elteltével kiadjuk neki, azzal a kikötéssel, hogy egy évig ő sem adhatja el. Pénz esetén mások a szabályok, bár azt hiszem, erről fölösleges beszélni, hisz még egyszer sem került sor a gyakorlat] alkalmazásukra.. A pénzéré vagy mindenki jobban vigyáz, vagy ném jönnek a tanácsra a talált pénzzel... F. Zs. Tele van a hócipőm! — mondogatja ifjú barátnőm, ha már nagyon elege van valamiből, bár az említett lábbelit csak hírből ismeri. Amul, amikor nagy nosztalgiával mesélek hócipős korszakomról. Elbeszélésemet régi fényképekkel dokumentálom. Az otromba bakancs örökébe lépett a kecses, cipzáras, divatos hócipő. Micsoda boldogság volt gyereknek és szülőnek! Csak le kellett rúgni az előszobában, és alatta a cipő mindig tiszta volt. Így a gyermek legfeljebb csak kinőtte ci- pőcskéjét, amit aztán a kisebb testvér örökölt. Latyakos, sáros utak tócsáiban vidáman lehetett dagonyázni. Január elején vásárolni indulok. Azaz, csak tájékozódni. Kiismerni magam az árak szövevényes rendszerében. A boltok üresek. Eladókislányok ásí- toznak unottan a kirakatok mögött. Sokan álldogálunk egy kupacban. Egy fiatal férfi hangját hallom, amint odaszól a párjának: — Menjünk innen, mert tele lesz a hócipőm! — önkéntelenül is a lábára nézek. Csinos, fekete félcipő van rajta. Gondoltam egyet, és felmentem a cipőosztályra. Fiatal lány érdeklődik, mit keresek. — Hócipőt! — feleltem természetes őszinteséggel. — Talán hócsizmát! — javít ki jóindulattal, és a kezembe ad egy párat. A címkén ott éktelenkedik a már jól ismert felirat: „mérsékelten vízálló". Udvariasan adom vissza, és makacsul kitartok a hócipő mellett. Ügy néz rám, mintha egy lipótmezeit látna. Hívja a főnököt. Többen is odajönnek, susto- rognak. Pillanatok alatt felmérem a helyzetet: — Talán majd máskor ... — dadogom bocsá- natkérően. Mögöttem öszr szekuncognak. Hát kell ez nekem?! Petényi Anna Külön keretből Kedvezményes üdülés Öt helyen tart fenn üdülőt a Cement- és Mészművek, ezek közül egy, a Balatonalmádiban lévő van a váci gyár kezelésében. Ezeken kívül, éves szerződések alapján, külföldi üdülési lehetőséget is biztosít dolgozói számára. A kedvezményes üdültetés terheit, a ténylegesen felmerülő költségek és a térítési összegek különbözeiét — az üdülési szabályzat szerint — a CEMÜ a jóléti és kulturális alapból, illetve az érdekeltségi alapból e célra tartalékolt keretösszegből fedezi. 1988. január elsejétől a belföldi üdülés térítési díja a dolgozó számára elő- és utószezonban 700 forint, főszezonban 1100 forint, a családtagok részére 1100, illetve 1500 forint egy turnusra. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 19. SZÓM 1PSS. JANTTÁR 83., 870MBAT m a háton ? II élelmiszerboltért Teve van egypúpú, van két- púpú, van négy púpú, sőt több — énekelték annak idején. Persze a tevének szüksége is van erre a púpra, nem így nekünk, embereknek. Mert hányszor érezzük, hogy ez vagy az a dolog csak púp a hátunkon, terhes, nem kívánt kellemetlenség. Az ilyen púptól pedig meg kell, ugye, minél előbb szabadulni. Ráfizetnek Hogy pontosan mekkora púp volt az Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat hátán a derecske-dűlői vegyesbolt, nem tudom. Mindenesetre már régóta próbáltak tőle megszabadulni, így a mostohagyerekként kezelt bolt hol kinyitott, hol bezárt, a pillanatnyi erőviszonyoktól függően. Ezzel talán elárultam, hogy az a szóban forgó púp nemcsak nyomott, tört is. Törte a vásárlók, a környékbeliek fenekét, akik nagyon örültek az üzletnek, szívesen jártak oda ... már amikor tudtak. Sajnos, gyakran nem tudtak. És egy ilyen van is- nincs is fantombolt néha bosszantóbb egy egyáltalán nem létező üzletnél. De hogyan alakulhatott ki ez a helyzet? — Erről beszélgettem Révay Jánossal, az Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat igazgatójával. — Ügy 18 éve létesítettük a boltot a hajógyárral szemben. Akkoriban csak a portán működött egy kisebb üzlet a dolgozók igényeinek kielégítésére, ez adta az ötletet egy nyílt árusítású lerakat életre hívására, amely a gyáriakon kívül a környék élelmiszer-ellátását is hivatott volt biztosítani. Az elképzelések beváltak — egy darabig. Ám időközben a Pestbudai Vendéglátó Vállalat költözött a hajógyárba, és nyitott ott egy büfét. Ebben a büfében pedig ugyanazokat a termékeket árulták, mint mi szemben. — Vagyis az önök boltjának forgalma visszaesett? — Visszaesett, méghozzá annyira, hogy 1987-ben 39 ezer, 1985-ben — amikor csak .1! indenki Józsit mutogatta. Józsit, aki egyetlen napot sem hiányzott az iskolából, akinek nem ivott az apja. akinek nem váltak el a szülei, aki soha egyetlen diákzűrben nem volt benne, akit kenyérre lehetett kenni. Szaladj oda, hozd ide, ugorj át, fiam, a boltba, vidd el ezt a levelet — Józsinak csak ennyit mondtak a tanárok. És Józsi rohant, és elégedettségtől mázas képpel érkezett vissza. Év végén pedig nyak- kendősen feszített az ünnepségeken, s ha valakit kihívtak a nagy tanári asztal elé, plecs- nire, oklevélre, hát az ö volt. Lépkedett határozottan, s amikor jött visszafelé, felhőtlen boldogságban úszott, lám, lám, elismerik a jó munkát. Józsit nem izgatta, hogy hetente háromszor lejobbágyoz- tuk, s a kollégium folyosóján találkozva igencsak furcsa szavakkal illettük a jellemét. Tény, hogy többször lespicliz- tük, pedig egyetlenegyszer sem lett volna képes elárulni bennünket. Mindegy, piszkálta a csőrünket, hogy ez a legény mindenféle szabályt betart. Első nekifutásra felvették az egyetemre, mintaszerűen tanult, soha egyetlen utóvizsgája nem volt, s ha nem is vörös diplomával lépett ki a nagybetűs életbe, mégiscsak 6 állt be elsőként a pedáns gimnáziumi tanári karba. Fiatal Kisvárosi történet volt, kimért és távolságtartó. De a diákok szerették, mert korrekt tanárnak ismerték meg. Mire az egyetemmel végzett, Józsi-apuka egy házat is épített neki, ő pedig egy szabályszerűen szép lánnyal már vonulhatott is be a boltíves kapubejárón. Gyerek menetrendszerűen, reggeli, ebéd, vacsora, se cigi, se kávé, se kicsapongás, se kártya, se meccs, se semmi. Csak a tisztességes családi miliő és a kellően visszafogott közéleti szereplés (nyelvművelő előadásokat tartott a kisváros gyáraiban fáradt brigádoknak). Józsinak, a mintamagyarnak a veszte — most meg ne lepődjünk! — egy nő lett, természetesen. Az 1986/87-es tanév végén, immáron harmincévesen úgy beleszeretett egy érettségiző boszorkányba, hogy egy borongás őszi reggelen zsebébe csúsztatta kék útlevelét, s a lánnyal együtt meg sem állt Ausztráliáig. Vitte őt a szerelem., hajlandó volt mindent otthagyni, sikereket, csendes, kisvárosi estéket, lokálpatrióta sopánkodásokat és helytörténeti vetélkedőket, mindent. A gyereket is. A formás. hízásra hajlamos asz- szonykát is, aki sosem gondolta volna, hogy az ő Józsija valaha is elhagyja a meleg családi fészket a bizonytalanságért. A kengurukért meg azért a „kis csajért” — ahogy ő mondja. Történetünkben már csak az van hátra, amikor Józsi hazatér. Precíz azokban a percekben is, pont akkor érkezik, amikor még nem kell neki magyarázkodnia, amikor még elnézik neki a kiruccanást. Hogy a „kis csajjal” mi lett, azt rövidre fogja: „Beült valami hippi kocsijába, elment.” Amikor ezt mondja, maga elé veszi a sörösüveget, megvizsgálja, helyes, zöld üveg. Józsi csak zöld üvegből issza a sört. Józsi fradista. Barnából még sohasem ivott. — Elég volt, záróra! — böffent rá a csaposnö. Megyünk haza. A lerobbant viskó ajtaja belelóg a sárba. Józsi most kőművesek mellett dolgozik. A kamra előtt lapos bicikli. Józsi betámolyog, egyedül él, búcsúzunk. A város túlsó végén a kövér Márta asszony éppen most fordulhat a másik oldalára. Józsi öklen- dezik. Sötét van, jeges nz éjszaka. A gimnazisták is biztosan alszanak már. R. öt hónapig tartottunk nyitva — 23 ezer forintos ráfizetést könyvelhettünk el. Természetesen az Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat nyereségérdekelt szervezet, ezért kerestük egy nyereséges vagy legalább nem deficites működtetés lehetőségeit. Szerettük volna szerződéses üzemeltetésre adni a boltot valakinek, de a több ízben kiírt pályázatunkra mindössze egyetlen jelentkező akadt, aki azonban a későbbiekben visz- szalépett. Ügy döntöttünk tehát, hogy bezárjuk az üzletet. — Az előbb említette a környék ellátását. Mi lesz ebből, ha az üzlet lehúzza a redőnyt? — Nézze, én megértem, hogy ezután körülményesebben lehet majd bevásárolni, de a vállalatot is meg kell érteni. Egyébként nem hiszem, hogy olyan nagy gondot jelent a bolt bezárása. A Földvári téren, negyedórára onnan, a mienknél gazdagabb választék áll bárki rendelkezésére. Forgalmunk amúgy sem haladta meg a havi 100 ezer forintot, ráadásul ennek körülbelül a felét a szeszes italok eladása tette ki. A vásárlók zöme átutazó volt, talán ha 12 lakóházat, és gondolom, így 12 családot érint ténylegesen a döntés. ötven család Ez első hallásra valóban nem tűnik valami eget verő problémának. Érdekes, hogy amikor az itt élők tanácstagját, Borsos Jánost kérdeztem, nem látszott ilyen egyszerűnek, súlytalannak minden. Az a 12 család, elmondása sze*- rint nem 12, de legalább 50. És ebben az 50 családban nagyrészt idős emberek élnek. Továbbá... — ... á hajógyári büfé ellátottsága rossz. Az ott dolgozók fele szintén ebbe a boltba járt vásárolni, nem beszélve a Chinoin és a gumigyár munkásairól. Könnyű arra hivatkozni, hogy veszteséges az üzlet, csak éppen magukra a vásárlókra nem gondol a vállalat. A körzetemben lakók jelentős hányada gyakorlatilag innen szerezte be a napi tejet, kenyeret. Ha most valaki bemegy a városba, az 8 forint. Az a fél kiló kenyér, liter tej így rögtön drágább lesz. Ez persze mondhatni minimális drágulás, azonban nem szabad elfeledkezni arról, hogy nyugdíjasokról beszélünk, akiknek az a néhány forint számít. Mellesleg 60—70 év fölött kinek van kedve naponta a városba járni? Érthető ez az álláspont is? Feltétlenül. És lassan kirajzolódik a háttér, tisztul a kép. Az egyik oldalon a nyereségorientált vállalat áll, vele szemben a lakossági érdekek, a kérdés gyújtópontjában pedig ott a bolt. Illetve a harc a boltért, azért a boltért, ahol „nem bolt” naponta 20—25 kilogramm, kenyeret, 20—30 liter tejet eladni. A küzdelem egyenlőtlennek tűnik, hisz megtanulhattuk már, hogy mindig az erősebb győz. Ez az erősebb jelen esetben az Élelmiszer- kiskereskedelmi Vállalat, mely törvényadta jogánál fogva zárja be a boltot. — De sajnos közben megfeledkezik arról, hogy van egy úgynevezett alapellátási kötelezettsége is — mondja Teasdale Harold, a tanács termelés- és ellátásfelügyeleti osztályának vezetője. — Tudniillik gondoskodni kell valahogy annak a körzetnek a legszükségesebb élelmiszerekkel történő ellátásáról, márpedig erre az egyetlen lehetőséget az a bizonyos bolt jelentette. Mi mindent elkövettünk azért, hogy elkerüljük a legrosszabbat, az üzlet bezárását. Határozattal köteleztük a vállalatot a vegyesbolt megnyitására és nyitva tartására. Más célokra — Sajnos ez a kötelezés s felszámolás bejelentésétől számított 6 hónapig érvényes csupán. Amikor az ÉKV azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy engedélyezzük az épület eladását, a hatósági osztály ehhez csak azzal a kikötéssel ; járult Hbitzá,^# azt továbbra is az eredeti rendeltetésének megjelelő~ célra használják fel. Valóban, még egy tavaly októberi levél is ilyen szellemben fogalmaz. Ám a vég már előrevetíti árnyékát: ,.... tájékoztatom önöket, hogy a bolt más célokra történő értékesítésével most sem értek egyet. Tudomásul veszem azonban, hogy ennek megakadályozására jogszabályi lehetőségem nincs" — áll a papíron. Nincs más hátra, az epilógus következik. A bolt bezárt. Az átutazók ezentúl hiába keresik a megszokott kis üzletet, ahol olyan gyorsan lehetett a legszükségesebbeket bevásárolni a városon, kívül. A gyárból sem jön ki senki, hogy megvegye estére, reggelre a tejet, kenyeret. A hajógyár környéki házakból a Földvári térre járnak az emberek. Mint a vállalat igazgatójától megtudom, az épületet sikerült eladni. Valószínűleg festék és hígító kerül azokra a polcokra, melyeken eddig péksütemény, margarin, cukor várt a vevőkre. Falusy Zsigmond Pártpap Dr. Békési László pénzügyminiszter-helyettes lesz az előadója az MSZMP Vác Városi Bizottsága által szervezett gazdaságpolitikai pártnapnak, amelyre január 25-én 15 órai kezdettel kerül sor az MTESZ székházában. Orvosi ügyelet hétfőtől Hétfőtől (25-től) az alábbi orvosok tartanak éjszakai és hét végi ügyeleti szolgálatot a városban: hétfőn dr. Füredi Gyula, kedden dr. Pataki László, szerdán dr. Kiss Lajos, csütörtökön dr. Tóth Mária, pénteken dr. Karádi Katalin, szombaton és vasárnap dr. Ágoston Mária, a körzetben 29-én dr. Jenitsek Tibor, 30-án és 31-én dr. Kicsiny Gusztáv. Az ügyeletes gyermekorvos szombaton és vasárnap dr. Daróczi Károly. Az ügyelet a régi kórházban (Vác,. Március 15. tér 9. Telefon: 11-525) található. Fogászati ügyeletet vasárnap reggel 8 órától délig tart dr. Tomka Eleonóra, a Cházár András utca 17. szám alatti rendelőben, a régi városi fürdő épületében. ISSN 0133-2759 (Váci Hírlap)
