Pest Megyei Hírlap, 1988. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-23 / 19. szám
& 1988. JANUAR 23., SZOMBAT Ka Szí NHÁZI LBVÉLllí«g Lelkünk van... Tovább kutatják a fellegvár múltját Hiteles történelmi élményként Az elképzelések szerint így nézhetett ki a visegrádi fellegvár fénykorában, 1437-ben. Máthé Géza, az Országos Műemléki Felügyelőség építésze készítette a vázlatot. Akkora lelke van, mint egy malomkerék! Már megint lelked van? Ne lelkizz! Naponta mondjuk ezeket a rosszkedvű, megrovó, olykor odavetett, máskor dühös mondatokat annak, azoknak, akik túlságosan sokat foglalkoznak önmagukkal, saját sérelmeikkel (a valósakkal vagy a vél- tekkel). És közben megfeledkezünk arról, hogy mi esetleg éppen így lelkizünk — valaki másnak. Mert ugye, ha minket nyúznak mindenféle lelki hascsikarásokkal, az más, az fárasztó, az unalmas, az buta túlérzékenység, önmutogatás, saját sebben váj- kálás, exhibicionizmus, meg a többi. Ha viszont nekünk van valami lelki bánatunk, legyen tele a világ a mi fájdalmunkkal, mert a mi lelkünk fáj. Labilis lelki alkattal persze valóban nem lehet nyugodtan élni. Emésztő lelki bajokkal küszködve kín az élet, még akkor is, ha e bajok betegséggé nem hatalmasodnak. És ha általában igaz az a cinikusnak tartott orvosi mondás, mely szerint egészséges ember nincs, csak felületes vizsgálat, még inkább el kell fogadni azt a pszichológusok és pszichiáterek által gyakran hangoztatott véleményt, miszerint tökéletesen ép, abszolút kiegyensúlyozott pszichéfű ember nincs — legfeljebb még nem ismerték fel, hogy valami baja van, mert nem vizsgálták meg. A lélek orvosairól sokáig azt gondolták: kitalált nyavalyákkal foglalatoskodnak, ahelyett, hogy azt néznék, nem túl sok-e valakinek a gyomorsava, vagy van-e lúdtalpa. Aztán jött a 'másik véglet: a komoly tudománnyá fejlődött pszichoanalitijrával véltek mindent megoldhatónak. Fenti példánál maradva: akár a lúdtalpat is pszichológiai okokra voltak hajlandók visszavezetni. Mint mindig, ha valamit túlzásba viszünk, a pszichológia is elérte, hogy adott esetben önnön paródiájává váljon. Nem, mert eleve paródiára ingerlő lett volna, hanem mert egyes művelői, a tudománnyá fejlődött orvosi szakág egyes képviselői ilyenné tették. No és ilyenné tette (alacsonyította) a nagy- közönség érdeklődésének mértéktelen volta. Amikor — 1947—43-ban — Illyés Gyula színművet írt a lélekelemzők kuíárkodásairól, s a Lélekbúvár címet adta neki, egyik alkotói szándéka nyilván az volt, hogy ezt a már-már habókos divatot, a mindent és mindenkit analizálni akaró agresszív pszicho- logizálást kigúnyolja._ Talán arra gondolt: alig tíz éve, hogy költőtársát, József Attilát a pszichonalízis is segítette, hogy a szárszói tehervonat kerekei alatt végezze. Talán csak nagyon a bögyé- ben voltak a mindent jobban tudó sarlatánok. És talán úgy vélte: az éppen kibontakozóban lévő új Magyarországnak nincs szüksége áltudósokra, áltudományokra, illetve olyanokra, akik a tudásukat rosz- szul használják fel. Én hajlok arra a véleményre, hogy Illyésnek túlságosan nagy céljai nem voltak ezzel a szatirikus hangvételű, egyébként kitűnően megírt darabbal. A Lélekbúvár kulcsa talán abban a mondatban van. amely valahogy így szól: — Nincs annál veszélyesebb, ha egy nagy gondolat egy üres koponyába kerül, mert ott úgy kitölt mindent, hogy más már nem fér bele. Ez a megállapítás vonatkoztatható az itt alaposan kipécézett vul- gárfeudalizmusra — de vonatkoztatható általában minden olyan szellemi jelenségre, amely kizárólagosságra tör, lelki terrort támaszt, félresöpör minden más véleményt, és az egyedül üdvözítő eszme, cél, próféta szerepében tündököl. Annak idején, amikor a Nemzeti Színház második színházaként működő Magyar Színházban a darabot bemutatták (1943. november 13-án, a nagyszerű Gellért Endre rendezésében), a Lélekbúvár igen ellentétes véleményeket váltott ki. Egyesek azt mondták róla: mit keres ez a mű a Nemzeti színpadán akkor, amikor az országot a megújulás láza önti el? A falusi özvegy, Ilonka nyakán élősködő, sarlatán „lélekbúvár”, doktor Szmuk „uralkodásának” és csúfos bukásának története kell-e a munkásoknak és a parasztoknak? — kérdezték. Mások viszont azt is észrevették, hogy Illyés nem a doktor Szmukokra haragszik, hanem mindazokra, akik hozzá hasonlóak. És arra is felfigyeltek, ami Illyés akkori verseivel csengett össze: hogy tudniillik „Nem lehet úgy élni a népben, hogy közben az ember féljen tőle, hogy megvesse” — amint ezt a darab fiatal hőse, Dudás megfogalmazza. H a innen nézzük (és csak innen nézhetjük), a Lélekbúvár ma is érdekes, tanulságos darab, azon túl, hogy talán az egyetlen lllyés-dráma, amelyben könnyed, bővérű komédiázással találkozunk (kivéve a Tüvé-tevöket — de az más alapokra épült, népi komédia). A szöveg szellemessége, Illyésnél szokatlan finom kétértelműségei, játékossága, kitűnő szerkezete ma egyszerűen úgy hat ránk. hogy itt egy jó darabbal van dolgunk, amelynek vannak klasszikus áthallásai is (nem nehéz Moliére Tartuffe-jére gondolnunk, ha Szmuk doktort látjuk-halljuk), de problematikáját könnyen tekinthetjük jelen idejűnek is. A Várszínház bemutatója szinte elfeledett darabbal ismertet meg bennünket, hiszen az ősbemutató óta mindössze egyszer — húsz éve — játszotta magyar színház ezt a darabot. Sík Ferenc rendezése azonban nem színháztörténeti emlékként kezeli ezt a művet, hanem úgy, mintha eleven része lett volna a ma-' gyár színházak műsorának. Majdhogynem mai, most írt darabnak fogja föl, s ebben sok jó van. így — bár nem tűnik el a darab négy évtizedes korát jelző sok apró részlet — úgyszólván zavartalanul élvezhetjük Illyés Gyula'távolabb mutató, mesz- szebbre szóló gondolatait, ötleteit. Nagyon jók a színészek is. Sinkovits Imre doktor Szmuk- ban ráérez a figura tartufíe-i vonásaira is, és érzékelteti a szatíra ízeit-színeit is. Ru- bold Ödön Dudásként megint felfedezés: teljesen egyenrangú partnere a nagy rutinú Sinkovitsnak, és még a figura túlzó, romantikus, „pozitív hős” vonásait is el tudja hitetni. Béres Ilona tönkreanalizált, majd magához térő özvegye, Agárdi Gábor izgága plébánosa, Csurka László bumfordi Mihály gazdája és Tóth Éva kissé sápatag Klára doktornője jól egészíti ki a főszereplők játékát. Egyetemi előkészítő Mezőgazdasági szakmunkásoknak Az agár-felsőoktatási intézmények felvételi előkészítő bizottsága szakmunkásokat előkészítő tanfolyami (SZÉT) felvételt hirdet az 1983—89-es tanévre. A tanfolyamra jelentkezhetnek azok a mezőgazdaságban, élelmiszeriparban. erdészeti, fagazdasági üzemekben, mezőgép vállalatoknál, szakszövetkezetekben dolgozó. 30 évnél fiatalabb szakmunkások, akik szakközépiskolai végzettséggel, vagy szakmunkás-bizonyítvánnyal r en delkean ek, szak tér üle t ü kön legalább két éve fizikai munkakörben dolgoznak, és munkahelyük a tanfolyam elvégzésében számukra támogatást nyújt. A tanfolyamra jelentkezhetnek a mezőgazdasági szakközépiskolák és szakmunkásképző intézetek végzős tanulói is. Számukra a tanfolyam az alapvető feltételek megszerzéséig előfelvételt biztosít. A jelentkezéseket levélbein 1988. március 31-ig a következő címre lehet beküldeni: Agrár-felsőoktatási Intézmények Felvételi Előkészítő Bizottsága, SZÉT-tanfolyam, Gödöllő, Páter Károly u. 1. 2103. A jelentkezők részére a tanfolyam vezetősége megküldi a SZÉT-tanfolyam részletes tájékoztatóját, és a felvételhez szükséges jelentkezési lapot. Ez utóbbit kitöltve 1988. április 15-ig kell a tanfolyam címére eljuttatni. A felvételi feltételeknek megfelelt pályázók 1988. júniusában pályaalkalmassági vizsgán vesznek részt, végleges felvételükről eninek alapján döntenek. A képzési idő 10 hónap (szeptember—június), ebből 28 hét intenzív, bentlakásos oktatás. A tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgatók bármelyik agrár-felsőoktatási intézmény nappali, levelező ..tagozatán felvételizhetnek, s eredményes vizsga után a választott intézmény képzési céljának megfelelő agrármérnöki, üzemmérnöki diplomát szeATMENETI munkanélküliség. Tulajdonképpen ez volt a témája annak a rádióműsornak, mely a számunkra talányos Közvetlen kapcsolat címet viselte. Több szakember vett részt az adásban, a szakszervezet, a Munkaügyi Hivatal és egy munkaközvetítő képviselője. Azt hiszem, hogy jelenlegi gazdasági helyzetünkben nincsen cinnél súlyosabban latba eső kérdés, mely az embereket foglalkoztatja. Hiszen már az elmúlt év végén tízezer-ötszáz embernek vennie kellett a kalapját a munkahelyén, az idén pedig előreláthatóan a számuk harmincezer fölé fog emelkedni; nem is beszélve arról, hogy az elkövetkezendő esztendőkben ez csak még inkább a többszörösére fog nőni. Mindezt átgondolva — őszintén szólva — még az első meghökkenésen sem vagyunk túl, hiszen sokan úgy vélik, hogy Tekintetemmel azonnal a fellegvár jellegzetes romfalait keresem, bárhová igyekszem is a Dunakanyarban. Igaz ugyan, hogy az elmúlt hónapokban több ízben foglalkoztunk a királyi palotával, de a dombtetőn álló műemlékről régen esett szó. Pedig hosszú évek óta vita témája: mi legyen vele? Még olyan meghökkentő gondolat is fölvetődött, hogy újra fölépítik, s majd szállodaként működik. A közelmúltban azonban reális elképzelések születtek hasznosításáról, sőt; elkészültek ennek kiviteli tervei is. — Mi játszott szerepet abban a döntésben, hogy a fellegvár megmarad műemléki romnak? — kérdezem Vukov Konstantint, az Országos Műemléki Felügyelőség építész- mérnökét, aki az egész létesítményért felelős. Fedett palctaszárnyak — Három esztendővel ezelőtt a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság kapta meg a kezelői jogot, s jó gazdája lett az épületnek — válaszolja. — Alapos meggondolás után hasznosítási ötletpályázatot írtak ki; ezek segítették az elhatározást. A még egyelőre helyreállításra váró északi palota szárnyban hely- és koronatörténeti kiállítást rendeznénk be. A Dunára néző nyugati palotaszárnyat a vadászattörténeti kiállítás otthonának szánják. A Silvanus- ra tekint a keleti palotaszárny — a javaslatok szerint —, alkalmas lenne fegyvertörténeti kiállítás céljára. Természetesen nem a teljes palotaszárnyakról van szó, csupán azokról a részekről,, amelyek lefedhetek. Ügy gondoljuk, hogy tekintettel a műemlék iránti tiszteiéiből eredő nagy idegenforgalomra, nem is lehetne más funkciót adni a fellegyárnak. A belső várudvar falait két emelet magasságiban felépítjük, egy részét nem eszik olyan forrón a kását, miint ahogyan ezt főzik. Ám a szóban forgó műsor éppen e tekintetben is igyekezett eloszlatni a bennünk táplált illúziókat. Tudomásul kell vennünk — első hallásra bármennyire is hihetetlennek tűnt föl —, hogy az állam nem vállalja tovább a kapun belüli munkanélküliséget, és a gazdasági körülmények nyomasztó kényszere miatt határozott intézkedésekkel nagyarányú munkaerő-átcsoportosításokat kell végrehajtani. Belátom, ez nem csekély fejfájást okozhat a párt- és állami vezetőknek. Meglehetősen hosszú vonakodás után, nehezen szánták el magukat erre a lépésre. Most is — amennyire lehet, tapintatosan kerülik a munkanélküli kifejezést még az átmeneti szóval való összefüggésben is. A segélyt is úgy inevezik, hogy fel- mondásiidö-hosszabbítás. Ami ugyan meglehetősen körmön- fantan hangzik, de a lényegein semmit sem változtat. Akit érint, joggal érzi azt, hogy állás nélküli lett. Hiába járja a munkaközvetítő hivatalt — mint például a műsorban megszólaltatott egyik riportalany —, csak olyan foglalkozásokat tudnak ajánlani, ami az előzőnél lényegesen kevesebb jövedelemmel járma. Korábbi munkahelyén volt szakmunkás, művezető, alapszervezeti párttitkár, és most deresedő fejjel csak csodálkozó tekintettel néz körül a számára oly nagyon megváltozott világban, tanácstalan, nem tudja, kihez forduljon. Persze, ha visszatekintünk az elmúlt évtizedekre, be kell látni, hogy munkaerő-gazdálkodásunk — enyhén szólva vények — kamarazenei hangversenyek, színpadi előadások — megtartására tesszük alkalmassá. — A hasznosítási ötletek között szerepelt panoptikum is. Lesz-e ebből valami? — Nem tartjuk megvalósíthatónak, az viszont elképzelhető, hogy fegyverbemutató- nál figurákon helyezik el a különböző fegyvereket. — Milyen munkálatokra kerül sor az idén? — Most a nyugati palotaszárny alatti udvar falainak megvédését és kiegészítését tervezzük, és a Parkerdő pedig megkezdi a csatorna-, a víz- és a villanyvezetékek építését. A romfalak lefedésével kialakuló helyiségekben büfét, mosdót és az ott dolgozók számára öltözőt, fürdőt létesítenek. A visegrádi Mátyás Király Múzeum válogatja ki a majdan bemutatandó történelmi tárgyakat. Reméljük, az idén elkészülnek a munkával. Hiányos ismeretek — Miből fedezik a költségeket? — Az Állami Tervbizottság határozata nagyot lendített a fellegvár ügyén. A Parkerdő— nem állt a helyzet magaslatán. Ehhez kapcsolódva iskolai képzésünk sem. Abban a tévhitben ringattuk magunkat, hogy rendszerünk vívmányaként a nyolc általánost — egy kevés hányadot leszámítva — mindenki elvégezte. Később döbbentünk csak arra rá, hogy szó sincs erről, mert jelenleg a felnőtt kétkezi munkások egyharmada mindössze három, esetleg négy alsó osztályt járt ki; gyakorlatilag tehát analfabéta. A szakképzettséggel mit sem törődő korlátlan munkaerő-toborzás hatására engedtek a csábításnak, és sutba vágták a tankönyveket, a munkakönyv javára. TERMÉSZETESEN mindezek belátása nem menti föl az állami szerveket, hogy megfelelő lépéseket ne tegyenek és továbbra is ölbe tett kézzel valami csodára várjanak, mely kisegít bennünket a nehéz helyzetből. Mindenesetre, akiket érint, nincsenek irigylésre méltó helyzetben. A változó helyzetet nemcsak anyagilag, hanem lelkileg is át kell vészelniük. Pásztor Magdolna és Simkó János műsora igyekezett ezt az emberileg is oly kényes témát, a meghívott vendégek közreműködésével felelősen meghányni-megvet- ni. Nagy vitára nem kerülhetett sor, hiszen az egész folyamat még csak a kezdet kezdeténél tart; az igaz, hogy a bekövetkező súlyosabb gondok már most előrevetítik árnyékukat. A jövőben az okos szó mellett még több átgondolt intézkedésre van szükség, hogy a kibontakozás nehogy ismét kátyúba ragadjon és a hozott áldozatokat valamilyen ismeretlen, folyószámlán kelljen egyszer majd leírni. Szombathelyi Ervin vei közösen dolgozták ki a pénzügyi fedezettel foglalkozó elképzeléseket. Ebben az ötéves tervben 61 millió 550 ezer forintból gazdálkodhatunk. A múlt esztendőben 6 millió 350 ezer forintot fordítottunk rá. Erre az évre összesen 18 millió 200 ezret, jövőre 20 millió 500 ezret és 1990-ben pedig 16 millió 500 ezret várunk a beruházóktól. Az OMF és az ÁTB közösen ebben az ötéves tervben 20,5 millió forintot biztosít a fellegvár számára, a Közép-Duna Vidéki Intézőbizottság 11,5 milliót. Az Országos Idegenforgalmi Hivatal ettől az esztendőtől 1990-ig 12,5 millióval járul a kiadásokhoz, míg a PAPEG a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériummal együtt 14 millió 200 ezer forinttal. — Mikor adják át rendeltetésének a rendbe hozott fellegvárat? — Amennyiben a központi támogatásokat továbbra is megkapjuk, úgy 199(Dre megvalósíthatjuk mindazokat az elképzeléseket, amelyeket a kiviteli terv tartalmaz. Ezt Erő Zoltán és Gál Tibor, az OMF tervezői készítették el a Kommunális Beruházó Vállalat segítségével. A legfontosabb tervezési szempont az volt, hogy a már korábban alkalmazott felfalazást és lefedést folytassuk. Így legalább utalni tudunk arra, hogy tömegében hogyan nézhetett ki, mekkora lehetett az eredeti vár. Részleteiben érzékeltetni úgysem tudjuk, mert nagyon hiányoisak az ismereteink. — Kutattak-e már külföldön erre vonatkozó adatok után? — Idehaza és külföldön is keresték az eredeti leírást, azonban eddig még nem találták meg. Tudomásunk van arról, hogy Bécsben. a Staats- bibliothekben található Se- werin Roter ezerötszáza.s évekből származó kéziratos, festett akvarellekkel illusztrált kódexe, amelyben harmincnyolc magyar vár is szerepel. Biztos, hogy az idén ennek áttanulmányozására is sort kerítünk. A tájba illeszkedve — Mit jelent a szakember számára ennek a nagy jelentőségű építészeti és történelmi emléknek a gondozási? — Óriási felelősséget! Azonban sem a tervező, sem a létesítményért felelős nem egyedül dönt; egy egész testület áll mellette. Elvben nem csupán az OMF munkatársai, hanem kívül álló szakemberek is részt vesznek ebben. Minden egyes döntés előtt tárgyalunk, vitatkozunk, s még a bírálatok is biztosítékát adják a jobb minőségű munkának. Ehhez természetesen tanulmányokat végeztünk, feldolgoztunk tudományos fontosságú adatokat azért, hogy a fellegvár a helyreállítása után ne csak a környezetbe, a tájba illeszkedjék, hanem hiteles történelmi élményt is nyújtson a látogatónak. Vennes Aranka Takács István Sinkovits Imre és Tóth Éva a Lélekbúvár című szatírában. rezhetnek. lefedjük, s különböző rendezR ADIOFIGYELO 4
