Pest Megyei Hírlap, 1987. december (31. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-30 / 307. szám
1981. DECEMBER 30., SZERDA' 5 A dabasi gyóni Paphegy kincsei Régészeti emlékeink nyomában Egy régészek számára írt kézikönyv a feltárásoknak két módját különbözteti meg: az egyik a tervásatás, a másik a leletmentés. Az előbbit körültekintő terepszemle, a lelőhelyről esetleg már múzeumba került s netán publikált emlékek felgyűjtése, a kiszemelt környékre vonatkozó okleveles adatok és régi térképek tanulmányozása előzi meg, míg az utóbbira akkor kerül sor, amikor építkezés, talajművelés, homokbányászás stb. során napfényre bukkant régiségekről értesítik a szakembereket, akik — ha a szükséges anyagiakkal is rendelkeznek — indokolt esetben leletmentő ásatásokat kezdenek. Egy ilyen leletmentést végzett a közelmúltban a negykőrösi Arany János Múzeum is Dabason, a gyóni Paphegyen, Korai avar sírok Erre a helyre is egy leletbejelentés hívta fel a figyelmet. Ebben arról értesítették a múzeumot, hogy a sportlőtér szomszédságában a homokbá- nyászás során urnatemetkezések és csontvázas sírok kerültek felszínre, illetve pusztultak el. A lelőhely nem ismeretlen a szakemberek előtt, hiszen korai bronzkori (i. e. 19—i. e. 17. századi) szkíta kori (i. e. 5—4 századi), valamint honfoglalás és Árpádkori (10—13. századi) emlékei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Múzeumban. Fazekas László bejelentése nyomán most korai avar (56!?—670) sírleletekkel színesedett a Paphegyről származó régészeti tárgyak skálája. Csak húsz kard A bejelentést követő helyszíni szemlén döbbenetes kép tárult elénk: a homokdombnak kb. a felére kiterjedő bányagödrök falaiban régi be- ásások, települési objektumok és sírok altalajba mélyedő nyomai, s a felszínen tömegesen található csontvázmaradványok és edénytöredékek a lelőhelynek legalább 60 százalékos pusztulásáról tanúskodtak. Ügy tűnt, a homok- bányászást végzők nem ismerték a régészeti leletek bejelentésére vonatkozó törvényt, vagy éppen fittyet hánytak arra. Képek a dominikánus udvarban Visegrádról indult a pályája Amikor néhány évtizeddel ezelőtt Czóbel mester Vi- segrádon időzött és kinn a szabadban festegetett, nem éppen örömére ott toporogtak, nézelődtek a környékbeli gyerekek, nem győzte hesseget- ni a kandikálókat. Meglehetősen morózus kedvében Volt, kiadta a kíváncsiak útját, akik, ha kelletlen is, de szedték a . sátorfájukat^- tiszteletben tartva a nagy művész akaratát. A seregiéiből csak egy kislány maradt; nem hatott rá sem a szép szó, sem a dörgedelem. — Nem félsz? Eredj innen! — Nem megyek. — No csak?! Mit akarsz? — Nézni Én is festő akarok lenni. Az elet játéka Czóbel Béla a cémahan- gocskára, a neki nemet mondóra csak felfigyelt, szóba elegyedett a szemlélődével. Kérdezett tőle ezt-azt, például hogy ha a képet ő, a gyerek festené, milyen színt használna éppen, és úgy látja-e, amit lát, mint a mester. Megegyeztek egy sereg dologban, végül abban is, hogy elő csak azzal a ceruzával, papírral, festékkel, ecsettel — de a tanulás is menjen ám. A visegrádi általános iskolában Cseke László igazgató és a tanárok figyelemmel kísérték a gyereklány, XJrbán Anna Mária érdeklődését, igyekezetét. Segítettek a nyolc- gyerekes munkáscsalád legidősebb csemetéjének, tudásuk legjavát adva — ameddig szavuk és kezük érhetett. A tervezett képzőművészeti gimnáziumból — a sors úgy hozta — budakalászi szövődé. három műszakos munka lett. Visegrádról járt dolgozni szorgalmasan, a fizetését hazavitte. Kenyér kellett akkor, nem a festék. Egy ízben úgy adódott, hogy a gyárban megtudták, igen ügyes rajzoló. Akkor alakult a mintaterem, megkérdezték hát, volna-e kedve mintarajzra, a külföldre menő gyártmányok bemutatására. Volt. Élete zökkenőkkel és erőpróbákkal teü haladt tovább. Munkahelye változott, folytatta a gimnáziumi tanulást, nyelvtanulással birkózott, férjhez ment, gyermeket nevelt. ám maradt a rajz, a festés. Az élet játéka: egy autóbalesetnek köszönheti, hogy a művészeteknek élhet. Minden felborult, összetört, minden elölről kezdődött. Űj életet váltani: nem kevés az ára. Egy ízben F. Mihály Ida művészettörténész látta a képeit. Javasolta: van Óbudán egy művészeti alkotó csoport, érdemes lenne köztük tovább haladni. Megfogadta a tanácsot, ennek köszönheti, hogy végre elindulhatott saját alkotásaival a maga választotta úton, s lehetősége lett csoportos kiállításokon bemutatkozásra. Elismerés, díj, kritika, megértés és meg nem értés jutott, s jut részéül. Humanista alkotó-Vrbán Anna Mária neve és szerény bemutatását segítő gondolatsorom mostani kiállítása kapcsán jutott eszembe. Utoljára Esztergomban a Keresztény Múzeumban volt hasonló szép tárlata. Most a Várban fönn, a Halászbástya szomszédságában a budapesti Hilton Szálloda ad helyet a bemutatkozásának, a dominikánus udvar hangulatos kerengőjében. Tizedik egyéni kiállítása ez. Harminc olajfestménye látható január 10-ig. A modern művészetet értő és kedvelő hazai és külföldi nézősereg bizony nem panaszkodhat. Igényes és figyelemre méltó alkotások sora került megfelelő környezetben közszemlére. Urbán Anna Máriáról, az egykori visegrádi, mindenáron festeni akaró kislányról elmondhatjuk: humanista, tiszta színekkel dolgozó, gondolkodó, moralizáló festőművész lett. Számos erkölcsi szubstanciát, alaphelyzetet fest meg, emberhez szólóan. Redukált vonal- és színvilága van, sokszor nagymértékben leegyszerűsíti a formákat. Nem egy alkotása súlyos gondolati tartalmat takar, mint például a Tehetetlenség, a Magány, a Körülzártan, A függés gyötrelme, a Bizonytalanságban, a Magasság húrja. Igen látványos, emberközeli a Szentendre képsor, a figu- ralitás mellett itt is az elvonatkoztatás jellemző a mód- szeréte, mégis közel áll a szép a szemlélőhöz, örömét leli benne, gazdagodik tőle. Minden a helyén lelhető ott is, ahol az ecset nyomán a figuralitás tör élre. A vendégkönyv oldalain szaporodó autogramok, bejegyzések arról tanúskodnak, hogy ez az értékes-szép látvány épp kapóra jött fönn a Várban. Karácsonyt és új esztendőt köszöntő idegenforgalmi érdekesség. Ám kapóra jött azért is. hogy a figyelmet a szerény alkotóra irányítsuk, aki itt él köztünk, s ha nagy csöndben is, de a2on munkálkodik, hogy az egyetemes művészet részévé váljon. Eszes Katalin Először az avar sír környékét vizsgáltuk meg, sajnos eredménytelenül. A leletbejelentő által a múzeumnak átadott ezüst varkocsszorító pánt, az övről lecsüngő mellékszíjakat díszítő ezüst szíjvégek, a vas nyílcsúcsok és az íj karjait erősítő csontlemezek, valamint a bordázott diszű ezüstpántokkal és sima lemezekkel, P alakú tartófüllel fölszerelt kard töredékei kb. tizedrészét teszik ki a 7. századi sír egykori mellékleteinek. Munkánk második szakaszában a bányafalakban mutatkozó beásásokat kutattuk át. Ezek többnyire korai bronzkori településobjektumok (különféle gödrök) maradványainak bizonyultak. A temetkezések közül egy urnasír volt a legérdekesebb: a hamvakat és a túlvilági élethez szükséges ételeket magukban foglaló kisebb edényeket tartalmazó, darabokra törött urna mellett egy kecske csontváza feküdt. Ugyanilyen korú, de viszonylag sértetlen leleteket csak a bánya szélén kijelölt kutatószelvény feltárása eredményezett- A Paphegy egy másik pontján, ott, ahol a 10—11. századi magyar köznépi temető található, 3 gyermeksír maradványait mentettük meg. A feltárások ideje alatt végig élveztük a helybeliek támogatását. A tanács vezetői a leletmentéshez szükséges pénz nagyobbik részének előteremtésén kívül az adminisztratív ügyek gyors elintézésével, a Kossuth Művelődési Ház szállásbiztosításával patronált bennünket. A környékről az ásatásra látogatók a' Paphegyen- talált s emlékbe elvitt leletek átadásával, lásatási munkások toborzásával segítették munkánkat, sőt 14 új lelőhelyre is felhívták figyelmünket! Nem közömbösek örvendetes, hogy a daba- siak közül jó néhányan nem közömbösek a község múltja iránt. Dr. Simon László régész Arany János Múzeum, Nagykőrös IÁLLÍTÓTERMEKBÖ Két rokon festői életmű j* December végéig: tekinthető ^ meg a gyömrői Petőfi MűveY lődési Házban Unyi István y. festőművész gyűjteményes Z tárlata. Horváth László képei ^ láthatóak voltak december ^ 20-ig a tápiógyörgyei falu- ^ házban, 1988. január 11-től a Y budaörsi művelődési házban / nézhetik meg az érdeklődök. Önmaguk tanítványai Mindketten nagyon szeretik a festészetet, minden szabadidejüket a képnek szentelik. Motívumgyűjtés, munka a szenvedélyük, a műre összpontosítanak minden idegszálukkal. Autodidakták, önmaguk mesterei, tanítványai, becsvágyuk a festői minőség, küzdenek érte, egyre nagyobb eredménnyel. Mindketten a Nagy István csoport tagjai. Mindketten dolgoznak, Unyi István a honvédség polgári alkalmazottja, Horváth László mérnök. Mégsem vasárnapi festők, mert minden este rajzolnak, festenek — folyamatosan, szakadatlanul. Különbség csupán annyi, hogy Unyi István pályája delelőjére ért, Horváth László, függetlenül attól, hogy Farmoson, Győrött és Jászberényben is nyílt már önálló kiállítása, még készülődik, nem hagyta el nyitányát. Unyi István Gyomron született, ott él, ott alkot. 1950- től fest, lassan négy évtizede. Több ezer kép van mögötte, számlálhatatlan előtte. Végtére is o mű iránti szereyaa: T "i«pjfj-uJ Unyi István: Csernobil tét is a tehetség része, az előrehaladás egyik előfeltétele. Unyi István kiemelkedő szorgalma és fáradhatatlansága is hozzájárult, hogy fejlődött ízlése, tapasztalata, rajztudása. Széles ecsetvonásokkal dolgozott régen, ma is, egyre nagyobb színrenddel. Nincsenek gátlásai, élményeit sallangtalan bátorsággal és közvetlenséggel fogalmazza meg. Többször is bemutatkozott önálló kiállításon Gyomron és Budapesten, továbbá Táborfalván, Tápiószecsőn és Pécsett — Ócsán, a Nagy István csoport kiállításán díjban is részesült. Biztos rajzzal Horváth László: Jóláthy Attila portríja Kezdettől máig műveinek első vonulatát a tájképek jelentik, Gyömrő és környéke, továbbá a Balaton, a Dunakanyar, Mende, Felsőfarkasd és Rozsnyó vidéke, ahonnan 1987-es festményei származnak. Erőteljes színvilággal biztos rajzzal ragadja meg a természeti motívumot, minden élményét. Mindez alkal mat ad számára, hogy éljen a festői leírásokkal és egyre inkább a más-más mértékű elvonatkoztatásokkal. Mindent feljegyez, nincs ereje lemondani egyetlen élményéről sem, nem ismeri a szelektálást, ez szintén egyéniségéhez tartóADIOFIGYELO ECO-MIX. A Kondor Katalin szerkesztette gazdasági magazin ebben az évben utoljára jelentkezett. Izgalmasabbnál izgalmasabb témák váltották egymást, túlszárnyalva a műsoridőt, így a gazdasági híreket már csak a januári adásban hallhatjuk. A sort a mindenkit érdeklő devizaszámla-betétek legális, illetve illegális megtöltésével kezdte. A következő év első három hónapjában. függetlenül attól, hogy ki milyen úton-módon szerezte konvertibilis valutáját, befizetheti saját devizaszámlájára. Furcsa paradoxon, hogy továbbra is büntetendő cselekménynek számít, ha valaki külföldiektől közvetlenül valutában fogad el térítést szolgáltatásaiért, avagy maga kezdem nyezi a forintra való beváltást. A becslések szerint az államkassza nagy valuta- bevételre számít. A csábítás, hogy a számlán lévő valutát az illető felhasználhatja külföldi utazásaihoz, hogy valutája legálissá válik. A visz- szarlasztó pedig az, hogy az összeg 25 százalékát forintban kapja vissza. Ráadásul egy rosszul álló gazdaság iránt nyilván bizalmatlan az, aki illegálisan szerezte valutáját, hiszen nem tudhatja, hogy bevallva vagyonát nem fogják-e utólag megszüntetni vagy megadóztatni. Igaz, erről még nem esett szó, mégis sokan bizalmatlanok, nem látnak védelmükre elegendő garanciát — erkölcsi szempontból nem is baj. Ritkán esik meg, hogy egy újságíró-riportert nem engednek be a gyár vezetői a vállalatukhoz, azzal a felkiáltással, hogy csak akadályozzák a munkát, az év végi tervteljesítést. Ez történt a Salgótarjáni Ruhagyár bátonytere- nyei üzemegységében, amelyet a törzsgyár két éve vásárolt meg, s harisnyagyárból alakított át ruhagyárrá. Kényszerű-kelletlen Merza Jenő riportja így nem felül-, hanem alulnézetben mutatta be az új vállalkozás sikerét. A dolgozókkal munkaidejük után beszélgetett. Kiderült, hogy a gyár vezetői által ígért anyagi megbecsülés bizony még várat magára. A norma olyan magas, hogy az átképzési támogatás nélkül a két műszakban dolgozók is csak két-háromezer forintot keresnének egy hónapban. A támogatással együtt is csak körülbelül egy ezressel több az átlagfizetés. Meglepődve hallottam, hogy a Temetkezési Vállalat is éves terv szerint dolgozik. Náluk is van árbevétel-, nyereség- és költségvetési terv Az egyik vezető szenvtelenül tájékoztatta a hallgatókat, hogy Budapesten a több tízezer elhunyt ember számát pontosan, mindössze egy-két- százas hibaingadozással meg tudják jósolni. Nem egyenletes a terhelésük, mert az őszi, téli, tavaszi évszak kezdetén- végén, amikor a frontok jön- nek-mennek, megnő az elha- lálozók száma. A vállalat nem dolgozhat szabad árakkal, államilag szabályozott és konkrétan megállapított például a sírásási díj. Az idén 400-ról ezer forintra emelkedett, de még így is ráfizetéses munka. Magyarországon nem áll rendelkezésünkre olyan adat, hogy hányán halnak meg orvosi műhiba miatt. Az Egyesült Államokban szinte divattá vált, hogy az orvosi műhibákért pereljék az orvosokat. A kártérítés 1979-ben 400 millió USA-doilár volt, ami hat évvel később négyszeresére nőtt. Ma már ott tartanak, hogy éves átlagban száz orvosra 10 per jut. Főleg a szülész-nőgyógyászok és a sebészek ellen indítanak kártérítési pereket, piszcholó- gusok ellen kevésbé, hiszen az ő beavatkozásuk hatása nehezen mérhető. ÖTÖDIK SEBESSÉG. A színes összeállításban egy hosszabb elemzést megérdemlő téma is szerepelt. Nevezetesen az, hogy Budapest éjszakai szórakozóhelyeire, az úgynevezett kidobóemberek vagy ajtónállók bőrszín szerint szelektálják a vendégeket. A Belkereskedelmi Mi nisztérium vizsgálata során kiderült, hogy tizenhárom közül tizenegy helyen ez a gyakorlat. Igaz, törvényellenes a faji megkülönböztetés, de vé- dekezésképnen a tulajdonosok azzal érveltek, hogy „a magyarok nem szeretik a rumlit, csak a rumot”. Ü. í. zik. Az utóbbi években történt balesete és megpróbáltatásai révén foglalkoztatja a „Katasztrófa”. Több képén megjelenik a lehetősége, de olyan színpompával, amely eleve kiiktatja éppen azt, derűs életszemlélete következményeként. Érdekesek Mózes- adaptációi is, amelyeken szintén a közösségi és az emberi helytállás programja rögzüL A táj vonzásában Horváth László Farmos szülötte, és tisztességére válik, hogy első képei, első önálló kiállítása is ehhez a helyhez köti. Képzelete bejárta a farmost és á tápiógyörgyei tanyákat, s mindenekelőtt Tokajt, ahol nyaranta dolgozik. Szenvedélye a festői munka, minden erejével előrehaladásra törekszik, ebben kapott inspirációt Patay Évától és mostanában Jóláthy Attilától, akiről színvonalas portrét is készített. Erénye, hogy környezetét örökíti meg, azt, amit lát, ami foglalkoztatja, teheneket, fákat, évszakokat. Hangsúlyt képes adni egy elszakadt húrú hegedűnek, s remekel, amikor nagyanyja portréját festi vagy egy alvó gyermeket. Talán azért, mert fantáziáját az együttérzés mozgatja, az a magatartás, amely csak önmagával szemben elégedetlen, másokkal, a világgal szemben megértő. Ez a szigor és minden nehézséget legyőző küzdelem, állandó munka és a festészet iránti vonzalma távlatot ígér törekvéseinek. Unyi István és Horváth László Gyomron és Farmoson építik lankadatlanul művészetük alapját. ígéretesen haladnak előre saját útjukon — megalkuvások nélkül, meg szállottán. Műtermük „egy személyes főiskoláján” — mégsem elszigetelten. Losonci Miklós Mosolyrendkuratórium Megalakult a Mosolyrend kuratóriuma. A sok országban meghonosodott, a gyerekek által a nekik kedves felnőtteknek adható mosoly rendet hazánkban először tavaly, a parlamenti fenyőünnep ségen nyújtották át Halász Judit színésznőnek A Képes Hét. a Pajtás, a Magyar Televízió Tizentúliak Társasága (TTT) szerkesztősége és a Magyar Úttörők Szövetsége közös támogatásával decemberben megalakult, hat magyarországi gyermekváros 2—2 gyerektagjából a mosolyrend kuratóriuma. Ez dönt majd az átadási ünnepség megszervezéséről, felügyel a gyerekektől beérkező javaslatok számlálására, és szavazategyenlőség esetén állást foglal. hogy ki legyen a mosolyrend kitüntetettje A kuratórium januárban hirdeti meg a gyerekszavazatok leadásának módját, határidejét. A kitüntető címet a gyermeknapon adják majd át.
