Pest Megyei Hírlap, 1987. december (31. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-14 / 294. szám

1987. DECEMBER 14., HÉTFŐ Más ez az ezüstvasárnap Mert mindent kitettek a pultra Bár már reggel nyolckor ki­tárta kapuit a szigetszentmik- lósi Márka Skála Áruház, egy óra múltán is alig akadt be­térő, kíváncsiskodó. — Majd csak jönnek az em­berek, de előbb alszanak egyet. Elvégre pihenőnap van — jegyzi meg az. egyik eladó, mintegy magát biztatgatva. Mire telik örsi Pálné izgatottan ren­dezgeti portékáját a második emeleti műanyag fallal elkerí­tett birodalmában. — Tudja, egy hónapja va­gyok itt mint szerződéses ve­zető. Enyém a játék-, papír- és írószerrészleg, és most még ta­nulom ezt az új munkakört. Lesem a vásárlók reagálásait, hallgatódzom, hátha kapok tő­lük valami jó tippet. Eddig a Csepel Autógyárban levő könyvesboltban árusítottam, ez az első karácsonyvasárnap az életemben. Mindjárt az ele­jén meghonosítottam az áru­házban a könyvárusítást. Az áfész-től átvett játékkészlet mellett magam is igyekeztem beszerezni új árukat. Van itt Pixy baba, gipszkiöntő, Hugó Hami, ezek mind Skála-forgal­mazású cikkek. Bővítettem a lemez- és műsoroskazetta-vá- lasztékot. a gyerekeknek 12-fé- lét is kínálok. Sikerült hoz­zájutnom kúszó, síró és gör­korcsolyázó babákhoz, elemes autókhoz, ezek most a sláge­rek. Csak legyen vevő rájuk — sóhajt egy nagyot. Úgy tűnik, teljesül az óhaja, lassanként benépesül a hozzá tartozó 60 négyzetméteres el­adótér. A gyerekes szülők szinte; mindegyike először ide látogat. — Anyu, ez a céllövölde jó lesz az öcsinek, úgyis szeret lövöldözni — mutat a polcra a 13 éves Balázs László. — Gondolod, kisfiam? — töpreng el a mama, Balázs Lászlóné. — Unokatestvérek­nek vásárolunk karácsonyra, 7 évesek, egyik fiú, a másik lány — fűzi hozzá magyaráza­tul. — Igaz is, mit vegyünk a lánynak? Évikém, tanácsolj valamit — fordul most a 8 éves lányához. — Azt az öltöztetős baba­készletet. — Tetszik? Te is szeretnél ilyet? — puhatolódzik fino­man a mama. A kétéves Sándor Zolika már kisajátított magának egy rollert, buzgón gyakorol, egy­előre apukája segítségével. — Túl nagy ez még hozzád, Zolika, inkább Légőt kapsz, anyu éppen most veszi meg — tereli el a gyerek figyelmét Sándor Gábor. — Meg lesz Süsü is a fa alatt — szól vissza az éppen kasszánál fizető felesége. — A két kamaszgyerekünk is be­nyújtotta a kívánságlistát. Majd meglátjuk, mire telik. Mert igény, az van — neveti el magát. A műszaki osztályon inkább csak szemlélődnek a vásárlók. Idősebb férfi a termoszok kö­zött válogat, fiának lenne ajándék. Egy fiatal pár a po­harakat nézegeti. — Édesanyám barátnőjének szeretnénk valami szépet — mondja Feigl Katalin asz- szisztens. — Ez talán jó lesz. — Igazi karácsonyi megle­petés ez a francia pohárkészlet — büszkélkedik az osztály ve­Budaorsün a Fest Megyei Ruházati Kereskedelmi Vállalat üzletében bőséges volt a vasárnapi kínálat. zetője, Lestár László. — Van belőle likőrös, sörös, boros. Az az igazság, hogy az idei ezüst- vasárnap eltér a többitől. Most az emberek, a jövő évi válto­zások miatt, már hetek óta vá­sárolnak, így nincs meg az a megszokott, ünnepi-qjándé- kozási jellege a dolognak. És mi sem tartalékolhattunk készletet ezekre a vasárnapi nyitva tartásokra, mert min­dent ki kell tennünk a pultra. De azért van néhány olyan cikk, amit a napokban kap­tunk: egy-két új csillárt, aztán ITT kétkazettás, gyorsmásolós videomagnót, ezt nagyon kere­sik, éppúgy, mint az Unitra Hi-Fi-torony, ami 15 ezerrel olcsóbb, mint a tőkés import­ból beszerzett. Ez az, amivel kicsit „feldobhatjuk" ezt az ezüstvasárnapot. Sok a nő Az ajándékshopnál mindig akad meg-megálló, érdeklődő. Kogyifa Andrea alig győzi ké­szíteni az ajándékcsomagokat. — Főként a férfiaknak vá­sárolnak, Senátor kollekciót — tájékoztat. — Azért elkelnek a finom, francia parfümök is meg a babaápolási cikkek — teszi hozzá Renkőné Scheiber Tün­de vezető. — A hajlakk most hiánycikk, de nálunk az is kapható. Egy fiatalasszony egymás után kéri a polcról a dezodo­rokat. — Sok a nő a családban, jó ajándék nekik, szeretik — magyarázza. Jócskán akad érdeklődő a szerződéses ruházati osztá­lyon is. Bacsa lstvánné a pi­zsamákat nézegeti: — Kistafírozom egy kicsit a férjemet, kap inget is. Ugye, szép? — mutatja. — Itt legalább van sötét színű. Pesten nem találtunk, az én párom meg csak azt sze­reti — szólal meg most Mes­ter Miklósné. Nagy István, a részleg szer­ződéses vezetője éppen az áru­kat csomagolja: — Hol kasszázom, hol se­gédmunkásom. Nem úgy van, hogy csak ülök a fotelben és fölveszem az év végi prémiu­mot. Nagyon nagy fába vág­tam a fejszémet. Hatalmas el­fekvő készletet varrt a nya­kamba az áfész, még leérté­kelve se tudok túladni rajtuk. A vásárlók az újakat keresik, a divatosat. A plüssköntöseim legalápp szépek, meg a nappá- sított irha, olcsóbb, mint a Fontanában. A farmereket is Tárnokon Bodor Lajos, a „Tabán” iparcikk-kisáruház veze­tője az árut rendezte a hétfői nyitás előtt. (Hanesovszki János felvételei) viszik, de ezeket mind én hoztam, sikerült egy jó beszer­zőcsatornát kialakítanom. Itt fordul meg Kollégája, az élelmiszerosz­tályon jóval elégedettebb: — Felkészültünk a süte­ménysütésre, disznóvágásra. Karácsonyfára is bőven kíná­lunk szaloncukrot, habkarikát — tájékoztat Kovács Jánosné, a szupermarket vezetője. — Mi ugyan szoros elszámolásban dolgozunk, mégsem irigyeljük a szerződéseseket. Márciustól, amióta átvettem ezt a részle­get, a duplájára nőtt a juta­lék, de a forgalom is. Mi min­den vasárnap nyitva vagyunk. Az ABC-osztályon csak a húsrészleg és a zöldséges mű­ködik az új üzemeltetésben. Az utóbbi gazdája éppen az áruház előtt fagyoskodik, hogy túladjon fenyőfáin. — Saráról hoztuk, ma csak harminc darab kelt el. Hét közben jobban veszik — jegy­zi meg Kovács István. Az épület sarkánál, a hideg­től táncot járva, könyvvásár­lásra agitálja az arra járókat Varga András, aki „civilben” a tanács művelődési osztályán dolgozik. Öt viszont az áruház rendésze próbálja más vidé­kekre terelni. De a fiatalember hajthatatlan: — Úgy látszik, nem bírják a konkurenciát. Új lakásba köl­töztem, kell a pénz, és itt for­dul meg ma a legtöbb ember. Nem mozdulok innen, kitartok a végsőkig — szögezi le hatá­rozottan. Tóth Andrea A korszerű CNC drágábban dolgozik Elutasított pályázatok után Az Ipari Szerelvény- és Gépgyár sem kivétel: ke­vés a pénzük fejlesztésre. Ami van, azt igyekeznek a leggazdaságosabban felhasználni. Néha lehetne jöve­delmezőbben is befektetni a forintokat, ha ehhez se­gítséget kapna a vállalat, mondjuk hitei vagy támo­gatás formájában. De mostanában az elképzelések valamiért nem találkoznak a központi szándékokkal. Mint Lőrincz Zoltán műszaki igazgató elmondta, az a döntés, hogy a VII. ötéves terv időszakában a műsza­ki fejlesztésre kapott pénzeket eszközök beszerzésére nem lehet felhasználni, hátrányosan érinti az ISG-t. Olyannyira, hogy az eddig benyújtott tizenegy pályá­zatukból egyet sem fogadtak el, arra hivatkozva, hogy segítséget csupán kutatásra és fejlesztőmunkához ad­hatnak. — Marad, vagyis inkább maradna a saját erő, de je­lenleg nagyon kevés a pén­zünk — mondja a műszaki igazgató. — 1985 végén fejez­tük be a kemény fémgyártás fejlesztését, ami 600 millió forintunkba került. Az orszá­gos fejlesztési programhoz kapcsolódó beruházáshoz fel­vettünk 380 milliós hitelt és kaptunk más kölcsönöket is, így 1995-ig mintegy 780 mil­lió forintot kell visszafizet­nünk. Nagy teher ez szá­munkra. hiszen fontosnak tartjuk, hogy pontosan tör- lesszük tartozásainkat, ezért lenne jó, ha mostani elkép­zeléseinkhez anyagi segítséget kaphatnánk. De, mint már mondtam, eddigi pályázatain­kat elutasították. Kisebb lesz a súly — Saját erőből mekkora összeget tudnak előteremteni? — Az idén mintegy 32 mil­lió, jövőre pedig várhatóan 40 millió forintunk lesz, ám eb­ből kell fizetni a kölcsönök esedékes részleteit, s ez leg­alább 17 millióval csökkenti a rendelkezésünkre álló pénzt. Ami marad, abból folytatjuk egy-egy termékcsalád fejlesz­tését. Jövőre kezdjük például az úgynevezett GT-tolózárak korszerűsítését. Ennek kereté­ben fontos célként jelöltük meg a termékek súlyának csökkentését és a gömbgrafi­tos alapanyag felhasználását. — A termelés technikai fel­tételeit valamennyire is is­merők tudják, hogy az anyag­takarékos technológiák beve­zetése megoldhatatlan egye­bek között az öntőszerszámok újragyártása nélkül. Ez pedig nem olcsó mulatság ... — Nem bizony, s mindig ott lebeg a kérdés: honnan lesz pénz? Piaci pozícióink, a jól érzékelhető verseny arra kényszerítenek minket, min­dent kövessünk el azért, hogy ne maradjunk le. Megszakított kapcsolatok — Az elmondottakból az következik, hogy ha nehezen is, de még bírják a versenyt. — Sajnos a kép nem eny- nyire kedvező. A világ élvo­nalához képest a középme­zőny alján vagyunk, s lema­radásunk a már említett pénzügyi gondjaink .miatt esetleg tovább növekedhet. Jellemző, hogy a gyöngyösi gyárunknak csak három kor­szerű CNC megmunkál ógépe van, pedig ennél sokkal több kellene. Bár a dolog nem ennyire egyszerű. E korszerű berendezések egy köbméter forgácsot drágábban választa­nak le, mint a hagyományo­sak, s a döntéseknél termé­szetesen ezt is figyelembe kell venni. — Mennyire felkészültek a szakembereik? — A műszaki fejlesztési osztályon öten foglalkoznak ezzel a feladattal, de a gyá­raknak is vannak bizonyos feladatai ezen a területen. A gyöngyösi és a mátészalkai gyárunkban például a műsza­ki terv alapján maguk dönte­nek a konstrukció kialakítá­sáról, előállításáról. Ez mér­hetően meggyorsította a gyártmányfejlesztést, hiszen a gyakorlatban azt jelenti, mintha újabb nyolc munka­társunk lenne. Ami pedig a szakembereink felkészültsé­gét illeti, nos, elmondhatjuk, hogy ezzel nincs különösebb gondunk. Tudásukat most még inkább kamatoztathatják, hiszen az utóbbi időben szin­te valamennyi kutatóintézet­tel, fejlesztőirodával anyagi Erről olvastam Megnyitók és kiállítások Hosszú írást olvastam egy kiállítás kudar­cáról. Így kezdődött: Tízen jöttek el a Pest környéki kisvárosban rendezett kiállítás megnyitójára. Igen, mindössze tízen. Most szinte magam előtt látom, ahogy az olvasó rezignáltan bólint. Nincs benne semmi rend­kívüli. Nem egyedi eset. Bele kell törőd­nünk, hogy mind kevesebben tudnak időt ál­dozni az ilyesmire. Én is olvasó vagyok, de nem bólintok. Magam előtt látom a sikeres megnyitókat, amikor én voltam rezignált. Ilyen eseményeken mindahányszor mély szomorúság borul rám. Miközben a rendezők felajzva dörzsölgetik a kezüket, ragyogó sze­mekkel pillantgatnak körül, tessékelik bel­jebb a vendégeket. A megnyitók sikerének nélkülözhetetlen része a tömeg. Legyen tele a terem. Nagyon lényeges, hogy ácsorogjon a tömegben né­hány illusztris személyiség. A település vagy valamely intézményének vezetője, ismert képviselője. A legfontosabb azonban a meg­nyitót mondó személye. Egy-egy jó fogással a következő kiállításig kérkedhetnek. A tár­latról készítendő jelentésekbe, összefoglalók­ba bele lehet szőni, a megnyitón — a többi között — részt vett a szakma Európa-szerte tisztelt művelője. A többi között: eme köz­bevetést sosem szabad kifelejteni, hiszen ez azt sejteti, voltak ott még más jeles embe­rek is. Gyakran érzem úgy, hogy a kiállításokat nem önmagukért, hanem a megnyitókért rendezik. A tárlat voltaképpen csak alkalom arra, hogy jeles személyiségeket nyerjenek meg a kiszállásra. Számtalanszor megfigyel­tem, a rendezőknek nem a kiállítás, hanem a megnyitó, a fontos személyiségek megnye­rése okozta a legnagyobb gondot. Mennyi telefon, talpalás, levél, kérés, időpontok egyeztetése, majd ismételt érdeklődés, nem jött-e közbe valami, nem kellett-e külföldre I utaznia a személyiségnek. Kész idegbaj. megfontolásokból megszakí­tottuk a kapcsolatot. Csak pél­daként: létrehoztunk egy sze­relvény vizsgáló-állomást, amely a korábbi költségek egyötödéért végzi el a felada­tát. De természetesen nem zártuk be teljesen az ajtót. A rugós biztosításé szelepek vizsgálatát a Miskolci Műsza­ki Egyetemen végzik el, s vannak NDK-beli intézetekkel is kapcsolataink. — Milyen hosszabb távra szóló fejlesztési stratégiát ala­kított ki az ISG? — A mai napig megfogal­mazott elképzeléseinket tulaj­donképpen szinte teljesen fe­lül kell vizsgálni. Úgy tűnik, ezeket nem honorálják meg­felelően azok, akik a külön­böző pályázatainkról döntenek Ennek az a legfőbb oka, hogy elképzeléseink megvalósítá­sához több, tőkés importból származó berendezésre lenne szükségünk. Már a kemény­fém II. beruházásnál azt ter­veztük, hogy folyamatosan gondoskodunk a termelési színvonal megőrzéséről, az­az rendszeresen újabb és jobb gépeket vásárolunk. Sajnos, azonban nincs elegendő pén­zünk. Mechanika nélkül — A szerelvénygyártásnak milyenek a világban a távla­tai? Lehetségesek-e olyan mű­szaki megoldások, amelyek alapvetően forradalmasítják a gyártást vagy éppen a termé­kek szerkezetét? — Már régóta törjük a fe­jünket azon, hogy milyen vá­laszt lehet adni erre a kér­désre, de meglehetősen nehéz bármit is megjósolni. Biztos vagyok abban, egyszer elju­tunk oda, hogy megvalósul a mechanikus szerkezetek nél­küli áramlásszabályozás. Hogy ez miként működik majd, az ma elképzelhetetlen — mon­dotta befejezésül Lőrincz Zol­tán. F. Z. S mindaddig nem lehetnek bizonyosak felőle, hogy eljön, amíg nem látják kiszállni az autóból, amíg a jelzéssel megbízott személy szájáról le nem olvasható: megjött. Akkor gördül le a kő a szívről, oszlik a gombóc a gyomorban, s terül mosoly az arcra. A megnyitóbeszéd elhangzása után még néhány percig a tömegben maradnak, majd a lehető leggyorsabban irány a kisterem, ahol harapnivaló vár, szomjat oltó nedű. Csevely a fontos személyiségekkel. A kiállí­tást nézze, aki még ma is képes áldozni ilyesmire. Ha szét nem szedik. Nemrég ez is megtörtént egy másik kisvárosban. A megnyitón pedig ugyancsak megadták a módját. Az előmegnyitót a vezetőnő mondta, többször megemlítve, köszöntve egyúttal a körükben megjelent elöl-hátul doktor urat. Aztán következett a csinos kis zenés, verses köszöntő, utána a fénypont, a fővárosi ran­gos személy beszéde, amely — a vezetőnő szavai szerint — mély gondolatisággal volt átitatva, a bemutatott tárgyak leikéig hatolt, mintegy újraalkotva őket. Néhány nap múlva ismét betévedtem a kiállításra. Két csitri lány éppen nagy gon­dossággal szedte le a falról a tárgyakat. Mit csinálnak maguk, kérdeztem ingerülten, az újságban megírtuk, a hónap végéig látható a tárlat, maguk meg szétszedik?! Megszep­pentek, az egyik olvasta a lapot, tényleg, ál­lapította meg, a meghívóban is az állt. De hát Juli néni azt mondta, szedjük le, itt vannak az újabb tárgyak, délutánra jönnek a rendezők. Úgyhogy engem az sem lepne meg, ha olyan megnyitóra hívnának, amelyet üres falak előtt tartanának. Rangos személyiség elmondaná beszédét, majd tájékoztatnák az egybegyűlteket: aki valóban kíváncsi a tár­gyakra, nézzen be néhány nap múlva, addig­ra kiakasztják őket. Kör Pál Szájtátva Fogyóban Mint amikor valamit nagyí­tó alá teszünk, úgy vehetők szemügyre a foglalkoztatási el­lentmondások egyetlen mozza­nat segítségével. Ez a mozza­nat akkor kerül éles megvilá­gításba, ha a hírlapíró bár­melyik munkahelyen azt kér­dezi, hol a legnagyobb a lét­szám fogyatkozása. Az Elegant Május 1. Ruhagyár ceglédi gyáregységében például azt fe­lelik a kérdésre, a varrodai darabbéreseknél bukkan fel ez a legkritikusabb pont, s amint egy további (és későbbi, már a vállalati központnak feltett) kérdésre kiderül, korántsem ceglédi különlegességről van szó, hanem a cég egészére ér­vényes jellemzőről. Hirtelen tágítva a kört: az ipar egészére kiterjedő folya­mat az, hogy leggyorsabban azokon a területeken fogyat­koznak az emberek, amelye­ken viszonylag egyszerű esz­közökkel mérhető a teljesít­mény, s a mért munkához iga­zodó a bérezés. Szájtátva pislog körbe az ember, hogyan lehet ez, ami­kor kicsiny hazánk hosszú­hosszú esztendők óta mástól sem hangos, mint a teljesít­ményarányos javadalmazás szükségességétől, hasznosságá­tól . . . Van tehát egy hirde­tett kívánalom és ott áll vele szemben a gyakorlati tapasz­talat; nem egyeznek. Miért vannak fogyóban azok, akik vállalják a mért teljesít­ményt és a vele összekötött javadalmazást? Bizonyosan azért, mert (amint ezt a rossz sémák sugallják) az emberek lusták, nem szeretnek dolgoz­ni .. . Ugyan! Nem lusták, nem utálják a munkát, csak éppen nem ellenségei önma­guknak. Ha egyszerűbben, ki­sebb erőfeszítéssel, a teljesít­mény mérése nélkül juthat­nak ugyanolyan vagy hason­ló (és gyakran több!) jöve­delemhez, akkor otthagyják a darabbéres munkahelye­ket . . . S tényleg otthagyják! Azért hagyják ott, mert a gazdaság csupán hirdette a jobb, a több, a mért munka szükségességét, de nem teremtette meg az ilyen munkának a kellő elis­merését. S mivel nem terem­tette meg, (kellő) eredménye­ket sem teremthetett. Ered­ményeink tehát azért vannak fogyóban, mert a hirdetett és a tényleges cselekvés közötti távolság bizonyult hosszú időn át — növekvőnek. MOTTÓ ✓

Next

/
Thumbnails
Contents