Pest Megyei Hírlap, 1987. december (31. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-09 / 290. szám
Munkásői öknek épül R™ Cegléden, a városi pártbizottság szomszédságában megkezdődött a Mészáros János munkásőrcgység új, központi bázisának építése. A testület tagjai már eddig is sok társadalmi munkával segítették az építőket. A nyáron, ősszel lebontották az öreg épületeket, azok helyére most a Dél-Pest Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat Cjíyik brigádja vonult fel a cölöpverő gép társaságában. A tervek szerint a jövő év vége felé készül el a bázisépület, amely funkciója bál eredően jelentős terheket vesz majd le Nagykőrös, Cegléd és Abony szolgálatot teljesítő munkásőreinek válláról. (Varga Irén felvétele) Protokoll és etikett A titkárnői szakma hivatalos elismerését szorgalmazták a titkárnők kétnapos, második országos tanácskozásukon, amely Budapesten volt. A vitában felszóla'ók hangsúlyozták : a titkárnők a vezetők legközelebbi pnunkatársr ként az eddigieknél nagyobb mértékben kívánják elősegíteni a gazdasági, az államigazgatási, s társadalmi szervek és szervezetek, inté nények vezetőinek munkáját. Vállalják azokat a fe,:.dalokat, amelyekei F'-lkmayer Tibor, a SZOT Elméleti Kuíatóintéz-tének igazgató-helyettese a záróülésen tartott előadásában kifejteti. Megítéléseik szerint is fontos, hogy a titkárnő azonosuljon cégének érdekeivel, ismerje annak közelebbi és távolabbi céljait, munkáját. Más felszólalók csatlakoztak azokhoz a javaslatokhoz, amelyeket K. Nagy Zoltán, a Ma gyár Gyorsírók és Génírók Országos £ övetsére titkárnői szakosztályának ti.' Ara a szakmai képzésre vonatkozóan terjesztett elő. Szükségesnek vélték a titkárnőképző és továbbképző iskolarendszer kialakítását. Felvetették azt is. hogy a szakosztály kezdeméi.”ezze a titkárnők főiskolai képzésének megszervezését Oktassanak a titkárnőknek magyar és idegen nyelvet közgazdasági, jogi, pszichológiai, levelezési, jegyzököryv- vaztcsi, igazgatási, ügyviteli ismereteket csakúgy. mint gép- és gyorsírást, protokollos etikettszabályokat. Favségt" ol.'atási-nevelési elveken ala puló titkárnőképzést ugyanis még nem szerveztek meg országunkban. Az ülésen kezdeményezték azt is, hogy vegyék 'számba hány titkárnő tevékenykedik c "ágszerte, s a titkárnők nemrég megalakított szakosztályának milyen néoes tábor tármdatmi érdekképviseleté’ kell ellátnia. A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM, 286. SZÁM 1987. DECEMBER 9„ SZERDA Megszűnt a látás-futás Kacskaringós kórházi járatok Azután, hogy Cegléd város új, korszerű autóbusz-állomását a MÁV-állomás szomszédságában építették fel, kényelmesebbé vált a közlekedés a nagykőrösi utazóközönség számára is. Megszűnt a ló- tás-futás a vasút és a Szabadság tér között vagy fordítva, amikor ugyancsak busz- szal hidalták át a 17 kilométeres távot a Szeged—Cegléd vasútvonal gyér forgalma miatt. Süli Sajnos azóta viszont rosz- szabb helyzetben vannak azok, akiknek a ceglédi kórház az úti céljuk. A direkt kórházi járatok korábban — a központban tett néhány perces kitérőt nem számítva — „egyenesben” vették célba az egészségügyi intézményt. Újabban pedig a város átsze- lésével — többszöri megállással — az autóbusz-állomás érintésével, majd ugyanezen az útvonalon vissza a kórház' felé, jócskán meghosszabbodott az utazási idejük. Szerkesztőségünkbe is több panaszos jelzés érkezett emiatt, voltak, akik a hivatalos látogatási időhöz mért menetrend-eltolódásokról is beszámoltak. Tóth István, a nagykőrösi Volánbusz-állomás vezetője természetesen jobban ismeri az utasok ebbéli gopd- jait. Vajon ezek hogyan festenek az Ő látószögéből? — A kórházi járatokkal kapcsolatos kifogások nemcsak a megváltozott forgalmi renddel hozhatók összefüggésbe, hanem a kórházi időbeosztás módosításával is. Tudvalevő, hogy néhány hónap óta a hét minden napján engedélyezték a betegek látogatását. Ezelőtt a péntek és vasárnap volt nagyon forgalmas, a fentiekből viszont értelemszerűen következik, hogy jószerével a hét egészére oszlik meg három nap busszal utazó látogatóközönsége. Vannak, akik egy héten belül többször is élnek e lehetőséggel. Elsősorban nekik vált Százéves a tűzoltó-egyesület I. Igyenruhái saját költségen Az emberiség fejlődését többek között akár a tűzzel kapcsolatos munkálkodáson is nyomon lehet követni. A legnagyobb lépés kétségkívül az volt, hogy használatba vette, ám a zabolázatlan elem nem csak barátként tud viselkedni. Az őstörténet kezdetein gyerekek, asszonyok vigyázták a barlang előtt, rakott tüzet, hogy később, már a mágia korában, a sámánok titkos, irigyelt dolga legyen ez. Jóval később szervezett tevékenység lett a tűzvédelem, ami megint nem véletlen. A középkor építkezési szokásai, a rengeteg éghető anyag szükségessé tették a társadalmi méretű összefogást. Városunkban fennállásának századik évfordulóját ünnepli az önkéntes tűzoltó-egyesület.. Ez alkalomból talán nem érdektelen végignézni elődeik közösséggé szerveződésének útját. A hiteles jegyzőkönyv tanúsága szerint Szentpétcry Károly előterjesztésében került testület elé az ügy. A város tanácsa a tűzoltóegylet alakítását immár elkerülhetetlennek tartván, határozatával az egylet alakítása iránti elöintézkedések megtételére egy bizottságot küldött ki. Ezt örvendetesen tudomásul vették, s a nagykőrösi önkéntes tűzoltó-egyesület alakulása ezennel kimondatott. Az egylet ideiglenes tűzvéd- föparancsnokául Szentpétery Károly városi mérnököt választották. Mire s hogyan vigyáztak száz esztendeje? A lakosok száma 21 ezer volt, az egyletnek viszont 170 tagja lett. Ezekből mászó 50. szivattyú, vízszerző 60, s még 12 „rendőr szolga” is — akik közül 10 tisztes — vigyázta a rendet. Az oltószerek leltára is felettébb érdekes képet mutat Volt kocsifecskendö, szívó s nyomó — 10 centiméter hen- gerátmerőjű, mozdony fecskendő, valamint fecskendő, de régebbi szerkezetű, s 320 mé tér tömlő. A mászó- és men tőszerek leltára egy szer- és szállítókocsiról, s egy pár francia létráról, meg több aprólékról tud. Huszonnégy taz- veder, két fáklyalámpa s fejszék. vasvillák szolgálták a bontást. Az egykorú nyomtatvány kérdésére — miképpen hengerittetnek össze a tömlők, duplán vagy egyszerűen, motollára vagy nem? — a jegyzőkönyv egyszerűen s motollára kifejezéssel felel. „A gyakorlatok mindenike szép számmal látogattatik” — adja tudtára az utókornak az újabb feljegyzés, s azt is megtudhatjuk, hogy az „egyenruha saját költségen szereztetik be”. Az egylet könyvtára 12 kötetből állt, s a fogalmazás szerint van elég alkalom e könyvek olvasására. A szabályrendeletet jóváhagyás végett felterjesztették. A helyhatóság és egylet között a viszony a legjobb. Érdekes képet mulat a korabeli társadalom megoszlása. A város . közönsége tíz rétegbe soroltatik. Az élen — ma szinte elképzelhetetlen módon — a kereskedők állanak. Belőlük, iparosból 55, gazdából 56, tisztviselőből 21, lelkészből vagy tanítóból 3, ügyvédből 3. orvosból 1, tanulóból 26 szolgálta a tűzvédelem ügyét. Gyári munkások, egyéb foglalkozásúak nem foglalkoztak a tűzoltással . . . B. O. (Folytatjuk) kényelmetlenné a hosszadalmas utazgatás. De nem szabad felednünk, hogy ők sokkal kevesebben vannak azoknál, akiknek más az úti céljuk — gondolok itt a vasútra vagy az autóbuszállomás- ra. Velük szemben igazságtalan lenne — esetenként csak 4—5 ember kedvéért — előbb a kórházat iktatni útba. Ez alól csak a reggeli kórházi járat a kivétel, amelyen szép számú kórházi dolgozó utazik. — Az elmondottakhoz nem férhet ellenvetés, de a nagykőrösi beteglátogatók erősen védik a maguk igazát. Legalább a hétvégeken szeretnének egy-egy közvetlen járatot. Ennek mi az akadálya? — A hétvégekre vonatkozóan is lényegében az előbbieket lehet felhozni magyarázatként. Éppen az új időbeosztás miatt felhígultak ezek a járatok is, kiszámíthatatlanná vált az utasösszetétel az útirányt tekintve. A kórházhoz utazók aránya — ez tapasztalati tény — ezeken a járatokon is kisebb a többi utashoz képest, éppen ezért különjáratokat indítani nagyon gazdaságtalan vállalkozás lenne. Csak egy adat: autóbuszainknak, egy kilométerre lebontva, 17 forint 60 fillérbe kerül a fenntartási költségük, nem mindegy tehát, hogy ezen az egy kilométeren hány utas veszi igénybe a járművet. — Mondják, a menetrend és a látogatások időpontja sincs egészen szinkronban ... — Azt gondolom, nem kell hangsúlyozni, hogy egy-egy menetrendi időpont meghatározásakor kismillió tényezőt kell figyelembe venni. Ezen belül természetesen vannak súlypontiak. A vasárnap negyed 2-kor induló járat optimális közlekedési viszonyok közötti időben célhoz ér. Hétköznap a 14 óra 40-es. és a 15 óra 5 perckor induló járatok között lehet választani. Ez utóbbi bemegy Nyársapátra, emiatt csak 4 óra 5 perc, 4 óra 8 perc között érkezik a kórházhoz, de előfordulhat persze, hogy rossz útviszonyok vagy a szokatlanul nagy forgalom miatt valamicskét késik is. — Kétségtelen, hogy mindenki kedvére egyszerre tenni nem lehet. A Nagykőrös— Kocsér közötti buszközlekedés javítása mellett azonban már a többség érvelt. Itt milyen kompromisszumot lehetett kötni? — A Kőcserről 16 óra 50- kor induló járatot húsz perccel későbbre tettük, ez pótolja a tiszakécskei buszt, ami 16 órakor jön. Idehaza a fél 5-ös indulását 16 óra 45-re tettük, így késedelem nélkül be tudja várni a vonatot. Kocsér elsősorban a járatok sűrítését kéri, ám a jelenlegi kocsiparkból erre nem tudunk felszabadítani járművet. — Végezetül a téli közlekedésre való felkészülésről is ejtsünk néhány szót... — A korábbi évekhez hasonlóan 12 járművel bonyolítjuk le a helyi és helyközi közlekedést. A járműveket kiemelt szemléken vizsgáztattuk, megfeleltek, erről az oldalról tehát nem kell tartani komolyabb problémáktól. Talán abban is reménykedhetünk, hogy a következő tél nem lesz olyan kegyetlen, mint a múltkori, bár ahol valamennyire is lehetett közlekedni, pilótáink teljesítették a feladatukat. — Ígéret van arra is, hogy az állomás környékén a hóeltakarításhoz segítséget kapunk a város üzemeitől. Végtére is, a közlekedésben mindig közösek a gondjaink. My. T. * 1 Telefonkönyv Miután az új telefonközpontot várhatóan még decemberben üzembe helyezik, szükségesnek látszik felhívni a telefontulajdonosok — és általában a dróton beszélni vágyók — figyelmét, hogy attól kezdve csak tárcsázással hívhatják egymást. Tárcsázni pedig kizárólag a számok ismeretében érdemes. Mindezekből következik. hogy ajánlatos beszorozni az új telefonkönyvet. amelyet a posta- hivatal főnöki irodájában árulnak. Nők akadémiája Ma, szerdán folytatódik a Nők akadémiája népszerű előadássorozat. Kezdésének időpontja szokásosan 18 óra. Ezúttal Tóth Tibor tanár Nyugat-európai körutazások címmel tart nagy érdeklődésre számot tartó előadást. jm SílKHÁZHB A kecskeméti Katona József Színház kamaraszínházában szerdán este 7-kor: Szarkofág. A szolnoki Szigligeti Színházban 3 órakor: Mágnás Miska. A nagyteremben szerdán: Vihar, színes, magyarul beszélő amerikai film, 5 és 7 órakor. A stúdióban: Szépleányok, színes magyar film az 1035- ös szépségversenyről, fél 6- kor. Veszélyes repülősök Két évvel ezelőtt 1-1 volt a két csapat egymás elleni győzelmi aránya a férfi kosárlabda NB II-ben. Most a Petőfi iskolai tornacsarnokban rangadó jellegű közép A csoportos mérkőzésre került sor. Nagykőrösi Kgy. Kinizsi —Malév 96-79 (49-36) A nagykőrösi összeállítás a következő volt: dr. Salgó (22), Horváth Z. (16), Pásztor (15), 1 ovács (14), Szirmai (11); csere: Horváth A. (4), Radnay (2), Bútor (1), Zágráb (8). A helyiek csak a 63. másodpercben tudtak először kosárra dobni, de akkor — közel 300 néző előtt — Pásztor gyűrűbe talált. Pár perces ismerkedés után megindult a ponttermelés. Mindkét oldalon sokmozgásos pozíciójáték folyt, követő emberfogásos védekezéssel. A hazaiak vezettek néhány ponttal, többnyire jó bejátszások révén, a repülősök pedig pontos távoli dobásaikkal tűntek ki. A játékvezetők többször hibáztak a kinizsisek kárára, az ellenfél néhány percre át is vette a vezetést. Az iramos találkozó első játékrészének utolsó perceiben a hazaiak szíve és keze a helyén volt, s ez vezetést eredményezett. Szünet után jó csapatjátékot produkáltak a mieink, fokozatosan növelték előnyüket, a hajrában vastaps és ünneplés közben. A kinizsisek színvonalas mérkőzésen győzték. Eddigi tíz találkozójukon kilencszer győztek és egyszer vesztesen hagyták el a pályát. Az eredmény így alakult most, 5 percenként: az első félidőben 9-5. 21-17, 26-29, 40-36, a másodikban 56-43, 62-50, 79-60 és 96-70. Bács-Kiskun megyei felnőtt férfi bajnoki mérkőzésen a Petőfi tornacsarnokban: Nagykőrösi apróhirdetések Multikár 22-es és Bécsi zongora olcsón eladó. Regős u 20. ______ H áromszobás családi liáz eladó. Nagykőrös. A hynlonu ______ 0 2 négyzetméteres 2 és fél szobás, gázfűtéses lakás a központban vállalatnak kiadó Ajánlatot Nagykőrös. Pf.: 70-re kérem. üzlethelyiség kiadó. Encsi u. 1. szám alatt. Érdeklődni a BÖBE butikban. U.i ÉTI 45-ös gázkazán eladó. Nagykőrös VI. kér.. Ady E. 32. szám. Nagykőrös. Örkényi u. 6. sz.ámú ház eladó Érdeklődni Nagykőrös. Batthyány & Eladó 600 négyszögöl jó termőföld a Hosz- szúhátban. Kút. guny- hó van. Érdeklődni: Ságvári E. 39. Másfél éves pulikeverék. fekete, kankutyánk november 25-én elveszett. Értesítést róla az Abonyi úti élelmiszerboltban várunk. A megtaláló jutalomban részesül. Nagykőrösi Kgy. Kinizsi I*.—Kecském ti Kertészeti Főiskola 10G 53 (57-29) Nagykőrösiek: Lakatos (21), Módra (21), Józan (IS)p db.-Gáspár (0), Moesai (38); csere: Danóczi (41; dr- A borhám (9). A gyors játékban a technikailag képzettebb helyi tartalékok jobb csapatjátékot nyújtottak, s már néhány perc alatt biztos vezetést szereztek. Szünet után feljöttek a fiatalabb vendégek, majd nyolc perc után a nagy játékkedvű konzervesek ismét növelték a különbséget. A Pest megyei ifjúsági és V. korcsoportos diák fiúbajnokságban idegenben: Ceglédi Mezőgazdasági DSK—Nagykőrösi Gimnázium 72-42 (25-12) A második félidő elején a körösiek magas középjátékosa kipontozódott, s ez meghatározó volt. Legjobb dobók: Fruttus (18) és Barta (ß). A Toldi tornacsarnokban: Ceglédi Mezőgazdasági DSK—Nagykőrösi Toldi DSK 62-33 (25-11) Az élelmiszer-ipariak első hazai találkozójukon hibáztak, amit a jobban játszó ellenfelek kihasználtak. Legjobb dobó: Reggel (15), Takács (8). A Pest megyei serdülő fiúbajnokságban idegenben: Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi—Ceglédi Mező- gazdasági DSK 35-34 (16-23) A körösiek a második félidőben feljavultak, s Pusztai és Fodor jó szereplésének köszönhetik a győzelmet. Legjobb dobók: Pusztai (23) és Urban (6). SZERDÁN Birkózás. Sportotthonban 15 órakor; Városi középiskolás verseny. Tekézés. Temetőhegyi tekecsarnok: 15 óra 30-kor Arany János Tsz—Volánbusz férfiak. 17 órakor Mészáros Tsz—Rendőrség, 18 óra 30- kor Volán TBF—Toldi, városi Téli Kupa csapatmérkőzés. SPORTOTTHONI SZILVESZTER A sportotthonban ismét sor kerül a hagyományos szilveszteri estre. Pacal vacsorával, tombolával, újévi malacsorsolással, zenével. Asztalt foglalni máris lehet a sportbüfében minden nap 9—12 és 14—20 óra között. S. Z. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hlrlaní i