Pest Megyei Hírlap, 1987. november (31. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-07 / 263. szám
1987. NOVEMBER 7., SZOMBAT «sw . .MM, 1 / / 9 Több mint fél évszázaddal ezelőtt, tizennyolc éves ko-. ■ romban kapcsolódtam be a szocialista mozgalomba. Nem tudományos meggyőződés, hanem proletár származásom, munkássorsom kényszerített arra az útra, amiről mindmáig nem tudtak letéríteni. Annak idején fiatal fejjel a jövendő ábrándjai nem szédítettek el, de éreztem és tudtam, hogy az az állapot, amiben élek, embertelenül súlyos és megalázó. Később, hogy Dosztojevszkij könyveit olvastam, nagyon magamra illőnek találtam az ő kiközösítettjeinek és megbántott- jainak sorsát, s átéreztem az író véleményét, hogy ezeket az embereket meg kell „váltani” érdemtelen helyzetükből. Hogy könyveket kezdtem olvasni, az orosz írók humanizmusa, közvetlen emberi hangja vonzott magához leginkább. Már tudtam, hogy ezeknek az íróknak a filozófiája, a társadalomszemlélete nem egészen azonos az enyémmel, de jólesett, hogy hatással vannak érzékenységemre, s a tárgyi világon túl is megsejtetnek velem valamit. Nem okosítottak ki a mindennapi élet praktikájáról, de megkívántattak velem egy jobb életet, s mint aktív természetű kamaszt. önkéntelenül is cselekvésre ösztönöztek. Később, hogy tevékenyen részt vettem a mozgalomban, elméleti téren is tovább kellett lépnem. Így találkoztam Marx, Engels, Kropotkin, Herzen, Plehanov és csak később Lenin elméleti műveivel. Már tudtam, a fennálló társadalmi rendnek olyan hibái és fogyatékosságai vannak, amelyeket, ha másképp nem megy, erőszakkal is meg lehet szüntetni. Ekkor és így ébredtem tudatára annak, hogy az út, amelyen járok, áttöri a fennálló törvények kereteit, Juhász Gyula Balalajka OROSZ TESTVEREMNEK, 1917 Fölzendül szépen, csendesen A balalajka Szegeden. A hold ragyog a fák felett, Mint távol tájról üzenet. A rabok arcán úgy dereng, Mint könnyek és mint ékszerek A zene száll, a nóta szól, A holdas éj békét dalol. E nóta ismerős nekem. Szívem dobogja szüntelen. E zene kedves rokonom, Bölcsömtől fogva zokogom. Mert bű él bennem, s vágy remeg, Felétek más táj, más egek! S a nótát aki pengeti. Szívem őt régen ismeri. Egy fának fájó levele, Örölétől egy vagyok vele. Egy föld sápadt virágai, Élünk virulni, hullani. Jöttünk e földre sírva ml, Egy Isten árva fiai! Áttörés Vincze Ottó alkotása Kassák Lajos Emlékezés az, amit beszélek, ahogyan viselkedem, a magam módján valamiféle forradalmi cselekmény előkészítését jelenti. Már nemcsak a megbántott- ság és kihasználtság érzése nyugtalanított, hanem a változtatni akarás tudata is. Azt hiszem, ezek után érthető, hogy az első világháború kiváltotta belőlem az antimilitar.ista ellenállást, nem akartam fegyvert fogni sem a kényszerítő törvények, sem a csábítóan beszélő agitátorok hatására. Ekkor már írtam, s írásaimban visszatükröződött egy cselekvésre elszánt, tudatos ember lelkü- lete. 1---------------: a néhány mondat, I Gondotom, | amit eddig leírtam,---------------máris világossá teszi, hogyan hatott rám a nagy orosz forradalom előjeleinek híre, és mit vártam tőle a továbbiakban. A szocialista elmélet és gyakorlat területén rendelkeztem már némi ismeretekkel, s magamnak is voltak bizonyos elgondolásaim, de ahogy később rájöttem, még mindig sok volt bennem a romantikus képzelgés, s még élt bennem az orosz regényhősök önfeláldozásának, pietizmusának hajlandósága. Ügy gondoltam, ha azt mondja az ember, hogy forradalom, akkor azt is mondja, hogy ez a fogalom már az új rendet, az új ember lelkiségét is magában foglalja. Holott ma már látom, és minden gondolkodó szocialistának látnia kell, hogy a forradalom nem azonos az új szocialista renddel, annak csupán áldozatos előkészítését, megvalósulásának gyakorlati lehetőségét jelenti. Huszonöt éves koromban szeme közé nevettem volna annak, aki így definiálja előttem a forradalmat, mohó kívánsággal máról holnapra akartam megváltoztatni a világ rendjét. Azóta azonban tudom, az elkeseredett embereket könnyebb forradalmi cselekvésre bírni, mint velük egy új társadalmi rendet felé píteni. Az elmaradt anyagi világot le lehet rombolni, meg lehet semmisíteni, de hosszú, fáradságos, szívósan kitartó munka kell ahhoz, hogy a romok eltakarítása után megkezdődjék az ésszerű építés munkája. Hiszen ebben az időben nemcsak a külső körülményeket, hanem az emberek belsejét, érzelmi és gondolati világát is át kell nevelnünk. Mindnyájan tudunk nem egy olyan esetről, mikor igazi forradalmárok olyan szavakra és cselekedetekre ragadtatják magukat, amik elvesztették időszerűségüket, s a hasznosból a károsba csapnak át. Ilyesmiről beszélt Marx Bakunyinnal és társaival kapcsolatban. A forradalom után is hosszú évtizedek megpróbáltatásai vártak azokra, akik az új társadalom felépítésének kérdéseit komolyan veszik. A nagy orosz forradalom előkészületeit alábbi versemmel üdvözöltem: Márciusok arany hullámait beszéltetem magamból./ Testvérek! Ó megharcolt kezek találkozása Isten előtt./ Napok reménytelenséget zászlóznak./ Sikoltás/ mindnyájunkért./ akik most szörnyű reflektorok alatt állunk., összetört lámpásokkal a szemeinkben,/ Csak állunk, s fölborzolt álmaink szétcsurognak az éjszakában./ Szívünkön szeretet-tűzmáq- lyák szenvednek./ Oroszország!/ Árva homlokunkon énekelnek a megbolondult öklök./ Oroszország! Oroszország!/ Durunggal, késsel, csizmasarokkal és gépfegyverrel szakított sebeink,/ bíbor dicséretgyertyákkal világítanak feléd./ Ó, elsöszülött testvérünk/ Győzelem! Győzelem! Győzelem!/ Moszkva le- alázkodott tornyai fölött megáll az új csillag./ Megharcolt emberek gifökeresedünk a térben./ örömujjongás./ Győzelem!/ Győzelem!/ Győzelem! —— társadalmi rend felépí- I AZ Új tésének kivívása ma is mélyen él az emberekben, de úgy érzik, ahhoz, hogy eredményes munkát végezhessenek, nemcsak a gyakorlati tévelygésekből, hanem a dogmák hurokkötései- ből i:s ki kell magukat szabadítani. (1957.) Matróz Nagy László Tílzciterák Vadak idege rezzen, Csipkefák pengenek, gímek bőgnek, Piros-arany hangszerek, zokognak a karcsú citerák, tüzeiterák — selyem-gubó ajkú ünőknek. akik habozva mézzel gyöngyözött faodvak, bombardon-kürtök buíognalt. lesnek a holdba. skarlátvörösen zúgva ó, alig bírnak megállni, szél ölén kitárulva inognak szélben a testek, sombokrok harmonikáinak, kikericsek összenevetnek, magasan ágak hegedülnek, október óriás süvítenek a vadak örömére. ibolyái. ünnep van, ünnep. Szerelem Kaponya Judit olajpasztellje Andrej Voznyeszenszkij Mozdulatlanul Vállam simogasd tenyereddel, kedves. Számon csak a szád könnyű szele repdes, a tenger zsong, csak a tenger. Hátunk csukódik, mint az a két kagylóhéj, fénylik a holdban. Ülünk, egymásra hajolva, szótlan, a lét kettős egyenleteként. Bohóckodó világ szele ér? Ügy védje a vállam, a vállad mindazt, ami köztünk támadt, mint lángot óvja tenyér. Minden sejt, mondják, lélekkel telített. Sejt-ablakaid ma tárd ki! Hagyd fecskeröptű leikeidet pórus-falaimba zárni! Valóság lett most mind a titok. Hinnéd-e: a fütty-zuhatagban szétválunk majd, s mint néma, nyitott kagylók, heverünk a homokban. Flátunk rugalmas héjai még feszüljenek addig rajtunk. Egymásba-csukódni ennyi elég. Elalszunk. (Rab Zsuzsa fordítása) Larlsza Szuskova Atlaszok Gúla alakú nyírek, nyárfák Tartják a kis utca egét, Életsorsom számtalan útját dübörgő hang szakítja szét. Észak kínzón ifjú fenyői álomszerűén jelentek meg, hogy e földön kezdjenek nőni, beeresztették körmüket. Ágak hatalmas koronája csitul udvarokba lesve, mint szerzetesek mormolása a fenyők távol hangja este. A törzsek tömbje széthasítja a nyár sűrű lélegzetét, hogy süket éjjelbe zuhanva, csillagait ne veszítse az ég. (Károlyi Amy fordítása) "Rihor Baradulin A táj, mely dajkált... Szülőföldünk e tág világnak Az ifjúságból friss széllel bocsát. Már csak az ösvény néz utánad: Mellékút, kanyarogj tovább, Mocsarat, sziklákat kerülve, Szökelld a kis domb szerpentinjeit. ... Hajnalhozó ködesend-sűrűbe A horhos pengeként hasít. Hasítson. Az emlékfonálnak, Mely hazavezet, nem árt. Gallyakat, Szárazakat vág — s jó, ha vághat, Rakhat belőlük partszéll utat, Fiogy válni bár kegyetlen óra, Időnk sora ne sötétüljön el. ősz jön így, asztagok rakója, Majd a tél, és hóhalmokat emel. Ha mély magány hirtelen érne, Az ösvény sok hű kanyarulata Mutat régi ház küszöbére, Hol ember-utam kezdtem valaha. Az aszfalt kis dudora szinte Goreloje-mocsár zsombekja lesz, És a kanyarból kitekintve A sövénybe font borsó észrevesz. S a Szuhije Okunyi — villan A tó, eredeti nevén! Csupa kora hajnali fény, Tündököl üdén és csitultam S — tanulta blokád gyökerektől! — Sóhajt Usacsa, Római jel. A táj. mely dajkált kezdetektől, Vándor, megint visszaölel. (Tandorl Dezső fordítása)
