Pest Megyei Hírlap, 1987. november (31. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-28 / 281. szám
4 1987. NOVEMBER 28., SZOMBAT ■ Színházi levéli Mindenki mindenki ellen A latin mondás — bellum omnium contra om- nes — első jelentése valóban ez: mindenki háborúja mindenki ellen. De van egy másik jelentésárnyalata is. Eszerint viszont manapság inkább létharcnak fordíthatnánk. Amióta az ember emberré kezdett válni, folytonosan harcolnia kellett a létéért. A darwini struggle for life egyben a természetes kiválasztódás eszköze is volt; az erős megmaradt, a gyönge elhullott. Az életképesebb egyed folytatta a fajfenntartást. (Azt azonban sokan vitatják, hogy az életképesebb volt-e minden tekintetben az értékesebb, s az elpusztult gyöngébb nem fizikailag volt-e csupán értéktelenebb. Az izompacsirta neandervölgyi nem ütött-e agyon jól megformált bunkójával akkori Newtonokat, Galileiket, Mi- chelangelókat is? Vagy a kardfogú tigris nem lakmá- rozta-e be a Neandervölgy Spinozáit, Kantjait vagy Tolsztojait? S ha nem így történik, nem jutottunk volna-e hamarabb a civilizáció fejlettebb fokára? Talán. Bár az utóbbi kérdéshez sokan hozzáteszik: — Miért? Mire jutottunk azzal a nagy sietséggel? Most annyira jó nekünk, hogy civilizáltak lettünk? No de effajta cinikus beszédre a Homo Sapiens nem hallgat...) A lét küzdelem tehát. A faj s benne az egyed fenntartásáért, fennmaradásáért, továbbéléséért folytatott harc a külvilággal, az erősebb állatokkal, az életterét védelmező ezernyi más élőlénnyel. Amely küzdelem lehetett roppant prózai is: aki háborgatja az én életteremet, az éh kötelmet, azt egyszerűen és-rövid úton agyoncsapom. És lehetett felfogni valami nagyszerűnek is, az emberré váló élőlény okos cselének, amellyel — immár tudatosan — kifog a romboló, pusztító időn, s állandóságot, folyamatosságot teremt faja számára a világban. Éppen mint az élőlények leginkább alkalmazkodni képes egyede, felismeri a túlélés lehetőségének módozatait, és úgy irányítja létküzdelmét, ezt a harcot mindenki és minden ellen, hogy faja fennmaradjon, egyre tökéletesebb generációkban, s ily módon nemzedékről nemzedékre kevesebb küzdelmet kelljen megvívnia életbenma- radásáért azzal az ellenséges környezettel, amelyben élni kénytelen. A dolog persze nem volt ilyen idilli, mert amire elfogytak volna a kardfogú 'tigrisek, a barlangi medvék, a krokodilusok és más barátságtalan lények, a derék ős felfedezte, hogy igen kiválóan lehet harcolni saját fajtája ellen is. A szomszéd barlangban, a szomszéd völgyben, a szomszéd szigeten élő más emberek is lehetnek olyan veszedelmesek, mint a már- már kezesebb, ismerős barlangi medve. Idővel aztán ezt a teóriát sikerült oly tökélyre fejleszteni, hogy az ember képes lett veszedelmesebbé válni saját faja számára, mint amennyire bármely más faj valaha is veszélyeztethette. Nagyjából itt tartunk ma. Sőt, mivel az evolúciót is sikerült felfedeznünk, továbbfejlődtünk. Már kívül sem kell lépnünk a saját barlangunk falain, mert egymást gyilkolászni, mindenki háborúját viseli mindenki ellen igen kiválóan tudunk „házilag” is. Czakó Gábor, a novellái, regényei révén, de már a színpadról is ismerős író, ezt a „fejlődést”, az evolúció e jelenlegi fázisát vizsgálja új darabjában, melynek címe: Édes hármas, és a Népszínház Asbóth utcai Kisszínpa- da játssza, Beke Sándor rendezésében. Ez a játék úgy szól mindenki harcáról mindenki ellen, hogy a hadszínteret egy családi otthonba helyezi, s ott csapnak össze az ellentétes erők, érdekek, vélemények, magatartások, gyűlölködések. Nem, nem csak arról van itt szó, hogy a törvényszéki bíró apát épp elhagyta a felesége, a szellemileg és szexuálisan meglehetősen nyugtalan Ve- ruska, és ezért a már egyetemista nagyfiúban kissé össze- kuszálódtak az érzelmi és értelmi szálak, amelyeket sem a bölcs nagymami, sem Ve- ruska leginkább egy a zöldek elveinek képviseletében pró- fétizáló messiásra emlékeztető újabb szerelme nem tud rendbe tenni, sőt, Mici, a szelíd bakkecske is tehetetlennek bizonyul ez ügyben. Nem, nem csupán generációs mindenki mindenki ellen ez, bár jócskán van a darabban ez is; az egy családon belüli nemzedékek szinte elkerülhetetlen súrlódásaiból keletkező szikrák, robbanások, ütközések. És nem is csak az gerjeszti ezeket az indulatokat, hogy Berci, a fiú úgy véli, drága szülei hazudtak neki, folyamatosan és előre megfontolt szándékkal, ami ugye, mint azt egy bíró atyának tudnia kell, súlyosbító körülmény. Vagy az, hogy a mama számos abortuszműtétje révén megfosztotta Bercit oly igen óhajtott kistestvérkéitől. Vagy hogy Szabolcs, a társadalomból kivonulni óhajtó próféta végül is éppoly hazug elvek szerint cselekszik, s éppoly önző és gyáva, mint az apa vagy Veruska — csak éppen más színre vannak festve az ő hazugságai, önzései és gyávaságai. És még az sem a legfontosabb, hogy Berci cinikus és mesterségesen felpörgetett nonkonformizmusa, örökös elégedetlensége és gyűlölködése, apját-anyját megvető fölénye és vad tehetetlensége is csak álca, máz, kompenzálás éppúgy, mint a drága nagymami folytonos .békebírói tyúkanyóskodása. mi Czakó darabjában a lényeges, az egy rejtett, vagy inkább nem azonnal észrevehető közlés: mindez a sok háborúskodás, ez a bellum omnes contra omnium, ez a létküzdelem nem vezet sehová, nem old meg semmit egyik szereplő életében sem, nem teremt megnyugvást, nem hoz összhangot. Mindenikük azt hiszi: tart valahová. Aztán a végén kiderül: legjobb esetben is körbejárnak, mint a rabok a börtönudvaron. Kitörés nincs, megoldás nincs, feloldozás nincs, megnyugvás sincs. Mindenki futott néhány kört, és minden folytatódik ott, ahol elkezdődött. Bár persze lehet, hogy ha — mint _ a nagymami állítja — valódi kávéból ott helyben főtt volna az andalító illatú ital, akkor minden helyrezökkent volna ... A Népszínház, amely ritka tudatossággal viszi színre a magyar szerzők darabjait, most is jól választott. Az Édes hármas jó darab, izgalmas téma. És kitűnő alkalom a remek Pártos Erzsinek, hogy — túl 80. évén is tökéletes frissességében — brillírozzon a nagymami szerepében. Hogy ennek a nagyon keserű mindenki mindenki ellennek emberi felhangjai is vannak, az elsősorban neki köszönhető. Takács István Szociálpedagógiai műhely Pest megyében Tájékozódni a gondtérképen Országosan is úttörő kezdeményezés >ekebirói A Az elmúlt héten egy egész délutánomat az Eötvös Lóránt! Tudományegyetem tanári klubjában töltöttem. Felidé- zödtek egyetemi éveim éjszakába nyúló parázs vitái, amikor még erősebben hittem a gondolatok kicserélésének értelmében... megfeledkezve az időről. Most Pest megye minden zugából és Budapestről szakemberek érkeztek: pedagógusok, nevelési tanácsadók, egészségügyi dolgozók, jogászok, pszichológusok, szociológusok beszélgettek, vitatkoztak, cseréltek véleményt a családi konfliktusok szociológiai és pszichológiai hátteréről. Segítő kezek Három évvel ezelőtt a TIT Pest megyei és budapesti pedagógiai és közművelődési szakosztálya elnökei, Gelencsér Katalin és Török Iván, valamint az ELTE bölcsészettudományi kara közművelődési tanszéke szakcsoportjának képviselője, Talyigás Katalin, Sződligeten megszervezte az első családpedagógiai tábort. Akkor huszonhárom lelkes, önképzésre, közös továbbképzésre és lakóhelyeiken családsegítő munkára vállalkozó hívta életre a szociálpedagógiai műhelyt, amely a nyári táborban megfogalmazott és kikristályosodott problémakörökben segítséget kíván nyújtani a családokkal foglalkozó intézményeknek és szakembereknek. Azóta a műhely taglétszáma 270-re nőtt. A többség Pest megyei. A kezdeti lépés, mint ahogyan azt Gelencsér Katalin elmondta, megtalálni és körvonalazni a megye speciális családgondozási, -segítési lehetőségeit. Az első egyhetes táborban napi 10—12 órás intenzív tapasztalatcserével felrajzolták Szigetszentmiklós, Cegléd, Érd, Gyál és Gödöllő környékének családi gondtérképét. Sok vonatkozásban hasonlított az ő diagnózisuk a családkutatások által feltártakhoz. de több olyan részlete is volt, amely eddig elkerülte a felmérő kutatók figyelmét. Üjszerű és országosan is úttörő kezdeményezés, hogy az orvosok, pedagógusok és a jogászok, akik egyetemi képzésük során csak perifériális ismereteket szerezhettek a családról — ebben a műhelyben, amely lassan posztgraduális képzéssé fejlődik — szociális munkássá válhatnak. Nálunk ugyan ismeretlen a szakma, de Nyugaton egyetemen képezik ezeket a szakembereket és egy olyan államban is, mint Izrael, a négy és fél millió lakó közül hétezer a szociális munkás. Hiányt pótol tehát a kezdeményezés és ugyanakkor meglévő szükségleteket elégít ki. Gondoljunk csak arra, hogy nálunk mennyire aggasztó méreteket ölt az alkoholizmus, a fiatalkori bűnözés, a felbomló családok egyre növekvő száma. Hogyne lenne hát szükség olyan szakemberekre, akik segítő kezet tudnak nyújtani azok számára, akik képtelenek a világgal önmagukban megküzdeni. Család — diagnózis A csaknem háromszáz aktív szakemberből egy-egy alkalommal kéthetenként szombaJclenet az Édes hármas előadásából: Andai Györgyi, Pimu- Iász Miklós, Pártos Erzsi, Lipcsei Tibor — és középen Mici, a kecske. ton mintegy hatvanan gyűlnek össze. Legtöbbjük felkészülten érkezik, az ajánlott irodalom átböngészése után, s hozva a legfontosabbat: saját tapasztalatait, élményeit. A legutóbbi alkalommal Milos Forman: Elszakadás című filmjének vetítésével kezdődött a kurzus. Majd váratlanul három vendég toppant be Izraelből: Josef Gálos, Lévi Eden és Shula Sielberrmen, akik a november közepén megrendezett pszichiátriai kongresszus előadói voltak. Felkérésre meghosz- szabbították itt-tartózkodásu- kat, s tanfolyamot tartottak mintegy harminc pszichiáternek az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézetben a családterápiáról. Ezeknek a vezető beosztású szociális munkásoknak a speciális tématerületei: a család válási krízisében való segítségnyújtás, az alkoholisták gyógykezelése a családtagok bevonásával, és a beilleszkedési problémákban nyújtandó segítség. Levi Eden Aszódon is járt a Fiúnevelő Intézetben s elismeréssel szólt az ottani munkáról. Az volt a véleményük, hogy Magyarországon megvan az a szakembergárda, amely rendelkezik a szociális munkához szükséges felkészültséggel, de társadalmi szinten hiányzik a tudatos szervezés, összefogottság. A résztvevők a rövid, idő miatt, olyan kuriozitások iránt érdeklődtek, amelyek sehol máshol a világban nem léteznek, csak Izraelben. Ezek az 50—200 családot magukban tömörítő szervezetek, a kibu- cok, ahol mindenkinek ugyanúgy kell dolgoznia, központi az elosztás, a tagok csak zsebpénzt kapnak s nem fizetést. Gyermekeik régebben a szülőktől elkülönítve gyermekházakban laktak, s a szülőkhöz csak látogatóba mentek. Ma már ez a megoldás kihalóban van, s a legtöbb kibucban már családban nevelkedik a gyermek. Lazább szervezet az úgynevezett mosáv, falusi közösség, ahol közösen termelnek ugyan, de a termékeket külön értékesítik és fogyasztják. Az izraeli hétezer szociális munkásból hatezernek egyetemi végzettsége van. Minden életterületen — a gyermekkortól az öregkorig — szerepük van a modern világban. T örvényszerűségek Ott ugyanúgy, ahogy nálunk, alapprobléma a családok felbomlása. Nálunk, mint ahogyan Somlai Péter folytatta az izraeliek által felvetett problémasort, száz házasságra 42 válás esik. Somlai Péter, akinek a Konfliktus és megértés című könyve tavaly jelent meg, három törvényszerűséget állapított meg, amelyekkel szerinte meg lehet közelíteni a családi kapcsolatokat. konfliktusokat. Az első, a kötődés és önállóság szerepe a kölcsönösségen és intimitáson alapuló egyensúlyban. A második a szimmetriaviszonyok és a kapcsolat erőssége, ami jellemezheti a családot. A harmadik pedig azok a szerkezeti viszonyok, amelyek a családon belüli és kívüli kapcsolatokat térképezik fel. Az általa vezetett beszélgetés eleinte szerteágazó volt, már csak azért is, mert mindenki mást értett a család fogalmán. Sokféle probléma merült fel egymás után. Szó esett normákról, kommunikációról, a család multifunkcionális szerepéről, konszenzusról és szerepjátékokról, mire végül nem befejezve, csak megszakítva a négyórás együttlétet, hozzávetőlegesen közös mederbe terelődtek a gondolatok. Az2al a leegyszerűsített, összefoglaló mondattal zárult a részleteiben színesebb tapasztalatcsere, hogy a család konfliktusait, problémáit nem lehet teljes mértékben a társadalomra hárítani, de ugyanúgy hamis csak az egyént felelőssé, bűnbakká tenni. Egyetemi szinten Az összejövetel után még beszélgettem Nyemeczné An- dó Edittel, aki a pomázi megyei Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézetből érkezett, Gu- nyáné dr. Orlita Magdolnával, aki ceglédi jogász, a sziget- szentmiklósi Soltiné Radnics Magdolnával és Novák Lász- iónéval, az aszódi tanács művelődési főelőadójával arról, miért fontos számukra ez a műhely. Szinte regényt lehetne írni azokról a tapasztalatokról, élményekről, amelyek munkájukból adódnak és arról is, hogy miként tudják hasznosítani a műhelyben hallottakat az emberekkel való kapcsolatteremtésben, a segítségnyújtásban; legyenek azok bűnözők, deviáns nebulók, válófélben lévők vagy ügyfelek. Ennek a munkának a hatása nehezen mérhető, és valószínű, hogy csak hosszabb távon érvényesül. Ennek ellenére sejthető, hogy feltétlenül szükség van rá, s méltó arra, hogy országos hírneve és híre legyen. A műhely tapasztalatait is felhasználva talán rövid időn belül körvonalazódik és megvalósul az itthoni szociális munkások egyetemi képzésének munkaterve. Ujj írisz A Gorkij Nyelviskolán Becsöngetés után Több mint ötezer hallgató számárá csöngettek be az elmúlt hetekben a Gorkij Nyelviskola különböző tanfolyamaira. A Magyar—Szovjet Baráti Társaság égisze alatt immár 42 éve működő nyelviskola kurzusai lehetőséget teremtenek az orosz nyelv és irodalom iránt érdeklődők nyelvtudásának, ismereteinek elmélyítésére és továbbfejlesztésére. Míg régebben elsősorban a középiskolások és a felnőttek látogatták a foglalkozásokat, ma már óvodások is vannak a hallgatók között. A tapasztalatok szerint ott a legeredményesebb az oktatás, ahol az órák beépülnek az óvodai nevelési programba, s ahol a nevelők is bekapcsolódnak az oktatásba. Az általános iskolások leginkább a beszédkészséget fejlesztő tanfolyamok iránt érdeklődnek. A gimnazisták többsége az egyetemi felvételre és az állami nyelvvizsgára felkészítőre, a felnőttek — konkrét, gyakorlati céllal — a külföldi tanulmányútra, illetve nyelvvizsgára előkészítő, rövid távú, nagyobb óraszámú kurzusokra iratkoztak be. A magyar—szovjet vegyes vállalatok alakulása, a szorosabb műszaki, termelési kapcsolatok formálódása várhatóan tovább fokozza az üzemek, intézmények MSZBT-tagcso- portjaiban tevékenykedők nyelvtanulási kedvét. Az igényeket felismerve mind több megyében szervezik meg az orosz szakos pedagógusok továbbképzését is. A társaság az iskolán kívüli tanfolyamok szervezése mellett aktívan közreműködik az általános és középiskolai orosz nyelvi versenyek megrendezésében. Ugyancsak az orosz nyelv népszerűsítését, a magyar és a szovjet fiatalok közötti közvetlen kapcsolat kialakulását szolgálják az orosznyelvi táborok. A nyelvtanulást ösztönzik az MSZBT tagcsoportjainak vetélkedői, a fordítási versenyek, a szakkörök, a klubok. Rádiófigyelő NAPKÖZBEN. Menkó László, a rádióújság karikaturis tája szellemes rajzzal vezette be a Zenés délelőtt szerdai adását. A nap egyik kérdése ugyanis az volt: Mit vigyen be a beteg a kórházba? A humorista rajzából megtudtuk a választ: egy zsák pénzt. Szerencsére azonban a szerkesztő-műsorvezető, Bánhorr váth Attila nem így fogta fel a dolgot. Jóllehet e téma is szóba került, azonban csupán érintőlegesen, örültem e tapintatos hozzáállásnak, hiszen mint már sok más alkalommal kiderült, meddő és végtelen vita kerekedett volna belőle. Kár, mint a későbbiekben kiderül, hogy a szerkesztő-műsorvezető hozzáállása túlságosan is tapintatosra sikerült. A műsortól megszokott mélyebbre hatoló, a riportalanyok számára néha kellemetlen kérdések most elmaradtak. Időnként az az érzésem támadt, mintha a nyilatkozók — néhány kivételtől eltekintve — a kórházak falára kifüggesztett szövegeket olvasnák föl. Aki megfordult már ilyen intézményben, sőt hosszabb időt eltöltött ott, az unalmában többször is áttanulmányozta a folyosókon képek helyett függő szöveget. Annak ugyanis sajnos, nagyon sokszor az a tapasztalata, hogy azok a szövegek csak úgy lógnak a levegőben. Erről viszont nem esett szó az adásban. ZÖLD TELEFON. A minap Üllő alatt utolértünk egy nagyplatós teherautót. Bosz- szantott, hogy tetejéről papírfecniket szór szét a szél. A szakadozott műanyag zsákok ugyanis teljesen alkalmatlannak bizonyultak a papírhulladék egyben tartására. Fölírtam ugyan mérgemben a rendszámot, ám ekkor észrevettem, hogy ez itt, ezen az útvonalon nem egyedi eset: jobb oldalon a szántóföld széle telítve volt szeméttel. Eseményre siettem, nem volt I időm végcéljáig kísérni a teherautót, pedig nagyon érdekelt volna, hová tart. Miért nem zavarja az illetékeseket a levegőben lengedező s a földön heverő hulladék, akkor, amikor unos-untalan a környezet védelmére, a tisztaságra buzdítanak a szakemberek és az aggódó természetszeretők. Éppen ezért fontosnak tartom a rádió havonta jelentkező műsorát. Igaz ugyan, hogy a csütörtöki adás eléggé elkeserítő volt. Már csak azért is, mert Miskolc város egyi'k elszánt környezetvédője elégette összes megjelent figyelmeztető írását, mert hatástalannak bizonyultak. Hazánknak mindössze öt százaléka védett természeti terület. Nem csupán ez az alacsony szám megdöbbentő, hanem hogy még az államilag óvott részeken is pusztítanak, rongálnak a magukról megfeledkezett emberek. Akik természetesen mindig személytelenek maradnak. Szinte tragikus, hogy úton- útfélen szemétbe botlunk (ám hulladékgyűjtőbe alig, legtöbbször az is tele). Az állam vigyáz ugyan ötszázaléknyi természetre e hazában, de polgárainak a száz százalékot kötelessége védeni. FALURÁDIÓ. A dabasi Fehér Akác Tsz mezőgazda- sági igazgatója, dr. Kemény Zoltán részletesen magyarázott az átalánydíjas szerződésről. A szakemberek számára világos volt minden mondata, s még az is megértette őt, aki nem foglalkozik számokkal. Ezzel a módszerrel a termés jobb minőségét támogatják. Mi már írtunk arról, hogy rendszeresen meghívják Érdre a nyugdíjas tsz-elnököket. Tegnap reggel, de megelőzően is erről hallhattunk. Egyikük igen emberien fogalmazott: e találkozókon mindenről értesülnek, meghosszabbodik az életük. Vennes Aranka
