Pest Megyei Hírlap, 1987. november (31. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-10 / 265. szám
2 1981. NOVEMBER 10., KEDD Indokínai vezetőket fogadott az SZKP KB főtitkára Szilárd kapcsolatok, együttműködés Az ázsiai és csendes-óceáni térség helyzetéről, valamint a kambodzsai kérdésről folytatott eszmecserét hétfőn Moszkvában Mihail Gorbacsov két indokínai szocialista ország: Vietnam és Kambodzsa vezetőivel. Az SZKP KB főtitkára és Aguyen Van Linh, a Vietnami KP KB főtitkára a megbeszélésen állást foglalt amellett, hogy az ázsiai és csendesóceáni térséget változtassák a béke, a stabilitás, a jószomszédság övezetévé. Ezzel ösz- szefüggésben támogatásukról biztosították a kambodzsai vezetés nemzeti megbékélési politikáját. Mihail Gorbacsov és Nguyen Van Linh áttekintette a nemzetközi kérdéseket és s két párt, illetve a két ország együttműködésének helyzetét is. Ennek kapcsán hangsúlyozták azoknak az intézkedéseknek az elvi jelentőségét, amelyeket a vietnami politikus legutóbbi moszkvai látogatásán határoztak el a Szovjetunió és Vietnam együttműködésének hatékonyabbá tétele érdekében. A találkozón mindkét politikus nagyra értékelte a múlt heti, moszkvai nagyszabású párttanácskozást, amely véleményük szerint új szakasz kezdetét jelenti a békéért és haladásért vívott küzdelemben. Mihail Gorbacsov ugyancsak hétfőn fogadta Heng Samrint, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt KB főtitkárát, az államtanács elnökét. A véleménycserén, amelynek középpontjában a kambodzsai helyzet állt, Heng Samrin táA Pravda Weinberger távozását elemzi ér egy korszak Véget A Washington álláspontjában mutatkozó bizonyos kedvező változások azt a reményt keltik, hogy a „Weinberger utáni korszak" sokkal gyümölcsözőbb lesz a szovjet— amerikai kapcsolatok szempontjából — mutat rá a Pravda hétfői kommentárjában, a Pentagon élén történt személyi változást értékelve. A Weinberger távozását elemző nyugati sajtókommentárokat összefoglalva a szovjet lap hangsúlyozza, hogy valóban rendkívüli eseményről van szó, olyan politikus hagyta ott posztját, aki majdnem hét évig állt a hadügyminisztérium élén. A távozó hadügyminiszter ideje alatt az Egyesült Államok nagymértékben növelte katonai kiadásait, hat év alatt kétezer milliárd dollárt költöttek fegyverekre. Egyet lehet érteni azokkal — állapítja meg a Pravda —, akik arról beszélnek, hogy Weinberger távozásával egy egész korszak ér véget, az Egyesült Államok történelmének távolról sem a legjobb korszaka. A kommentárokat idézve a Pravda rámutat: sokan úgy vélik, Weinberger azt követően határozta el lemondását, hogy nem tudta megakadályozni a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló szerződés létrejöttét. Egyes megfigyelők Weinberger távozását „Moszkva szempontjából kedvező jelként” értékelték, s a helyére kerülő politikust, Frank Carluccit sokkal rugalmasabbnak, prag- matikusabbnak tartják. Ezt természetesen majd az idő dönti el — hangsúlyozza a Pravda. A szovjet igazságügy-miniszter nyilatkozata Új alapokon a törvénykezés A Szovjetunióban most dolgozzák ki a büntető törvénykezés új alapjait és az orosz föderáció új büntető törvény- könyvének tervezetét — jeletette ki Borisz Kravcov szovjet igazságügy-miniszter a TASZSZ szovjet hírügynökségnek adott hétfői nyilatkozatában. Kravcov elmondta, azt tervezik, hogy ritkábban élnek majd a halálos ítéletek kiszabásának lehetőségével, a büntetések közül törlik a kényszerlakhelyre telepítést, a szabadságvesztések maximális időtartamát a jelenlegi 15 évről valószínűleg 10 évre szállítják le. Megvizsgálják annak kérdését, hogyan szélesíthetnék az ügyvédek jogait a bűnvádi bírósági eljárásokban. Az elképzelések szerint például az ügyvédek aktívabban vehetnek részt a nyomozás korai szakaszaiban. Kravcov emlékeztetett arra, hogy a Szovjetunióban a szovjethatalom első napjaitól kezdve választják a bírákat, s a választásokat most bevezetik a jogsegélyszolgálati irodák, a közjegyzői és az igazságügyi-szakértői hivatalok MAGYAR NAPOK Hétfőn kezdődtek meg az Egyesült Államokban a magyar gazdasági napok. Három nagyvárosban: Bostonban, Üj- Anglia legjelentősebb ipari és pénzügyi központjában, Atlantában, a délnyugat gyorsan fejlődő gazdasági centrumában és Denverben, a középnyugat egyik gazdasági fővárosában a Magyar Kereskedelmi Kamara rendezésében az amerikai gazdasági, pénzügyi, ipari, kereskedelmi Körök képviselői számára íloadásokon ismertetik a magyar gazdaság lehetőségeit, az együttműködés főbb eshetőségeit, a vegyes vállalatok alapítására, fenntartására és fejlesztésére vonatkozó legfontosabb lehetőségeket, a kereskedelem bővítésének módjára vonatkozó elképzeléseket. vezető tisztségeinek a betöltésénél is. A szovjet igazságügy-miniszter közölte, hogy 1988. január 1-jén új törvény lép életbe a Szovjetunióban, amelynek alapján szigorúbban fogják felelősségre vonni az állapolgári jogokat megsértő felelős személyedet. jékoztatta vendéglátóját a nemzeti megbékélési program megvalósításának alakulásáról. Mint mondotta, ennek célja az, hogy biztosítsa mind a kambodzsai nép, mind pedig a térség békéjének, stabilitásának érdekeit. Az SZKP KB főtitkára szolidaritásáról biztosította a kambodzsai vezetésnek a probléma rendezése iránt tanúsított építő szellemű magatartását. Hangsúlyozta, hogy a nemzeti megbékélési program utat nyit a kambodzsai kérdés politikai rendezése felé. — A Szovjetunió következetesen támogatja Vietnam, Kambodzsa és Laosz békekezdeményezéseit, és a jövőben is kész aktívan közreműködni a térség konfliktushelyzeteinek rendezésében — mondotta Gorbacsov. A szovjet és kambodzsai főtitkár végezetül állást foglalt a két párt és a két ország kapcsolatainak szilárdítása és együttműködésük fejlesztése mellett. Ez év decemberében Mihail Gorbacsov Jugoszláviába utazik Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára várhatólag ez év decemberében látogatást tesz Jugoszláviában — jelentette hétfőn a Tanjug hírügynökség és a belgrádi Politika. A jugoszláv hírügynökség szerint Bosko Krunics, a JKSZ KB Elnökségének elnöke vasárnap, Moszkvából hazatérve közölte, hogy Gorbacsov a decemberben esedékes szovjet—amerikai csúcstalálkozó után utazik Jugoszláviába. Krunics a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken vett részt Moszkvában, s megbeszélést folytatott az SZKP KB főtitkárával is. Legutóbb Leonyid Brezs- nyev személyében járt szovjet vezető Jugoszláviában, aki 1980-ban Tito elnök temetésén vett részt. Összecsapások Srí Lanka északi vidékein Pokolgép robbant Colombóban Radzsiv Gandhi indiai kormányfő szerint országa nehéz szerepet vállalt Srí Lankán, de eleget tesz kötelezettségének, mert így saját nemzeti érdekeit is szolgálja. A miniszterelnök hétfőn szólalt fe.1 a parlamentben. Beszédével szinte egy időben a Srí Lanka-i főváros, Colombo szívében óriási erejű pokolgép robbant egy zsúfolt utcán. A rendőrség első jelentésében az állt, hogy tizenketten szörnyethaltak. Későbbi, de még mindig nem végleges adatok szerint az áldozatok száma több tucat is lehet. A robbanás helyi idő szerint este háromnegyed hatkor, tör-; tént, akkor, amikor a munkaidő lejárta után ezrek igyekeztek hazafelé. A pokolgépet vagy egy személygépkocsiba, vagy egy mikrobuszba helyezték el. Biztosat még nem lehet tudni, mert o merénylet színhelyén számos jármű kiégett. Egyelőre nincs nyom arra vonatkozólag, hogy kik állhatnak a véres akció mögött. A merénylet színhelye a Mara- dana-negyed volt, amelyben a lakosok zöme ugyan szinga- léz, de sok tamil és muzulmán is él arrafelé. A körzetet a hatóságok lezárták. Közben a szigetország észaKohl kongresszusi beszéde A kölcsönös megértés politikája A nyugatnémet kormány- koalíció vezető pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) hétfőn tartott egyna- pps kongresszusán Helmut Kohl kancellár, a CDU elnöke elsősorban az ország belső helyzetét elemezte. Kitérve Bonn külpolitikai törekvéseire is, üdvözölte a Gorbacsov főtitkár által meghirdetett reformpolitikát. A párt 780 küldötte a kongresszus megnyitásakor megemlékezett arról, hogy a napokban egy békésen indult tüntetés alkalmával anarchisták meggyilkoltak két rendőrt. Kitért arra is, hogy a választási visszaélésekbe belekeveredett Uwe Barschel volt schleswig-holsteini miniszterelnök, aki aztán feltehetően öngyilkosságot követett el. Kohl beszédében részletesen szólt erről az országos botránnyá terebélyesedett ügyről, amelynek során — a vádak szerint — Barschel a szeptember 13-i tartományi választások előtt törvénytelen eszközökkel le akarta járatni politikai ellenfelét, Björn Engholm szociáldemokrata (SPD) jelöltet. A kancellár elismerte, hogy a mostani kongresszust beárnyékolja a kiéli botrány, s ezért a Barschel-ügy hátterének hiánytalan feltárását ígérte. Külpolitikai kérdésekről szólva Kohl azt mondta, hogy az NSZK számára a jövőben sincs más alternatíva, mint az Egyesült Államokkal való szoros barátság, és továbbra is szükséges az amerikai fegyveres erők európai jelenléte, Nyugat-Európa amerikai atomvédelme. Bonn a Nyugattal való összefogás alapján azonban folytatni kívánja a párbeszéd, a kölcsönös jobb megértés és az együttműködés politikáját a Szovjetunióval és a Varsói Szerződés más államaival, s a lehetőség szerint ezt el akarja mélyíteni minden területen. Külön kiemelte annak a ténynek a fontosságát, hogy Mihail Gorbacsovval, az SZKP KB főtitkárával tervezett találkozója új lökést adhat a nyugatnémet—szovjet kapcsolatoknak. Mint hangsúlyozta, a Gorbacsov főtitkár által a Szovjetunióban meghirdetett reformpolitika, valamint a kelet- és délkelet-európai szocialista országok újító lépései igen fontosak lehetnek az egész Nyugat szempontjából is. A Szovjetunióban kibontakozó folyamat nagy figyelmet és rokonszenvet is érdemel mindazokban a vonatkozásokban, amelyekben — mint fogalmazott — az emberek javát szolgálja. ki vidékein — a Jaffna-félszigeten és Vavuníja körzetben — az indiai katonák és a tamil fegyveresek összecsapásaiban csaknem ötven személy vesztette életét az elmúlt negyvennyolc órában. A csatározásokban két indiai katona halt meg. A VSZ-tagáliamok bécsi javaslatai Az európai fórum előkészületei A Varsói Szerződés és a NATO 23 tagállamának bécsi tanácskozásán, amelyet a hagyományos fegyverek leszereléséről tervezett európai fórum előkészítésére tartanak, hétfőn a VSZ-tagállamok több javaslatot tettek a fórum mandátumának bevezető részéhez, preambülumához. A javaslatokat a hét VSZ-tag nevében Magyarország képviselője — mint a Varsói Szerződés tárgyalóküldöttségeinek e heti soros elnöke — terjesztette elő. Az érdemi szövegezési munkálatokat a „huszonhármak” képviselői hétfői megbeszélésükön sem tudták folytatni a dokumentumot érintő nézetkülönbségek miatt. Eszmecseréjük egyik fő vitakérdése abból származik, hogy a leendő európai leszerelési fórum résztvevői egyfelől az európai biztonsági és leszerelési értekezlet, a helsinki folyamat résztvevői, másfelől pedig a két katonaipolitikai szövetség tagjai. E két alapvető vonásuknak a szövegben való tükröztetése terén vannak a felek között különbségek. A Varsói Szerződés tagállamai a helsinki folyamatban történő részvételre helyezik a hangsúlyt, a NATO-tagok pedig inkább a szövetségekhez való tartozást kívánják előtérbe állítani. A preambulUm egész sor elemében a két fél álláspontja hasonló vagy azonos, a végleges szöveg kidolgozásához azonban csak akkor lehet hozzálátni, ha valamennyi elemre vonatkozóan egyetértés jön létre. Az újabb megbeszélések és a várható további javaslatok e feltétel kialakítására irányulnak. MEMORANDUM Az ENSZ székhelyén nagy érdeklődés fogadta a budapesti memorandum ismertetését. A dokumentumot a magyar fővárosban szeptemberben megtartott nemzetközi kerek- asztal-konferencián fogadták el, ahol az emberi tényezőnek a világ fejlődésében betöltött szerepét tekintették át. A budapesti memorandumot bemutató Simái Mihály akadémikus hangsúlyozta, hogy az oktatásnak és képzésnek alkalmazkodnia kell a fejlődés követelményeihez, s az emberi élet minőségének javítása érdekében elő kell segítenie a tudományos és műszaki haladás eredményeinek széles körű alkalmazását. A memorandumot az ENSZ fejlesztési alanja külön kiadványként jelentette meg. Burgibát új lakhelyre szállították Tuniszban nyugodt a helyzet Hétfőn új lakhelyre szállították Habib Burgiba volt tunéziai elnököt, akit szombaBizalmas megbeszélések sorozata Ammani csúcsértekezlet Az Arab Liga rendkívüli csúcsértekezlete hétfőn két- és háromoldalú, bizalmas ^megbeszélések sorozatával folytatódott. Arab források szerint a megbékítési erőfeszítések jegyében háromórás megbeszélés volt Háfez Asszad Szíriái és Szaddám Húszéin iraki elnök között, a találkozón részt vett a csúcs házigazdája, Husszein, jordániai uralkodó is. Ugyancsak közvetítési kísérletek folynak Asszad Szíriái és Amin Dzsemajel libanoni'‘ e! bökök megbékítésére, viszonyuk rendezésére. Hasonló erőfeszítések vannak a jordániai—PFSZ-kapcsolatok javítására is. Egyelőre csak a bizalmas megbeszéléseken, de mind nagyobb hangsúlyt kap a tagságában felfüggesztett Egyiptom visszatérésének kérdése is — a legerősebb arab hadsereggel rendelkező ország tá- volléte, mint azt Husszein király megállapította, jelentősen hozzájárult az összarab pozíciók gyöngüléséhez. Ammanban ülésezik az Arab Liga rendkívüli csúcsértekezlete, amelyen az 1982. évi fezi csúcs óta most van jelen először valamennyi tagállam képviselője. A kép jobb oldalán Szaddám Húszéin iraki, bal oldalán Háfez Asszad szíriai államfő PALESZTIN TÚSZAKCIÓ Az Abu Nidal szélsőséges palesztin csoport egyik harci egysége vasárnap állítólag a hatalmába kerített egy kis méretű hajót a Földközi-tengeren, Izrael déli partjainál, és a kirándulóhajó fedélzetén lévő nyolc személyt túszul ejtette. Az Izrael által megszállt Gaza-övezet magasságában végrehajtott műveletről Valid Haled, a palesztin csoport egyik vezetője számolt be Nyugat-Bejrútban vasárnap tartott sajtóértekezletén. Közölte, hogy öt túsz belga-izraeli, egy túsz francia—izraeli kettős állampolgár. Szerinte két gyermek is van az elrabolt személyek között, akikről csupán annyit közölt, hogy „héberül beszélnek”. A rajtaütés végrehajtásának pontos idejét palesztin részről nem közölték. Az eltérített hajót állítólag egy „palesztin bázisra” irányították. Valid Haled Nyugat-Bejrútban azt mondfa, hogy a csoport egy 17 tonnás, francia bejegyzésű hajóval hajtotta végre az eltérítést és hozzátette: „összecsapás nyomán sikerült az izraeliek hajóját hatalmukba keríteni, majd egy palesztin támaszpontra szállítani”. A belga belügyminisztérium hétfőn közleményben erősítette meg, hogy a szélsőséges palesztin csoport, által foglyul ejtett személyek közül négy belga állampolgárt — a nyilvántartás alapján — azonosítani tudtak. Jichak Rabin hadügyminiszter szerint az Abu Nidal csoport által elrabolt motorost nem izraeli felségvizeken térítették el. Izraeli részről ez volt az első hivatalos megerősítése annak, hogy a kirándulóhajót nyolc személlyel a fedélzetén eltérítették. Kabin hétfőn Jeruzsálemben újságíróknak azt mondta, hogy a túszok között nem volt izraeli állampolgár. ton fosztottak meg hatalmától. Burgibát — mint ismeretes — arra hivatkozva távolították el tisztségéből, hogy egészségi okok miatt már nem képes ellátni államfői teendőket. A 84 éves volt elnököt unokahúga és az őt ellátó orvosi csoport kísérte el a karthágói elnöki palotából helikopteren. Két elnöki rezidenciát emlegetnek, mint Burgiba új lakhelyét: a Tunisztól 10 kilométerre fekvő Mornagit, és a 230 kilométerre lévő Szfáx városát. A hatalomfosztás tényét maga Zin el-Abidin Ben Ali, az ország új vezetője, köztársasági elnök közölte Burgibával — mondotta egy rádióinterjúban Hédi Bakus, akit már Ben Ali nevezett ki miniszterelnökké. Burgiba szerinte csak ezt válaszolta: „Talán már előbb le kellett volna mondanom”. Az AP hírügynökség jelentése szerint a főváros nyugodt. A TASZSZ szovjet hírügynökség azt közölte, hogy az ellenzékben lévő politikai pártok a hatalomátvételt követően közkegyelmet sürgetnek, s követelik az állampolgári szabadságjogok, a dolgozók érdekeinek tiszteletben tartását. mCsUrJöviD [j... B GENFBEN hétfőn megnyílt az atomkísérletek korlátozásáról, illetve betiltásáról szóló szovjet—amerikai hivatalos tárgyalások első fordulója. E hivatalos tárgyalások megtartásáról Eduard Sevardnadze szovjet és George Shultz amerikai külügyminiszter szeptemberben, Washingtonban állapodott meg. EDOUARD SZAUMÄT választották meg ismét az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) vezérigazgatójának. A FAO Rómában zajló konferenciáján a 153 érvényes szavazatból 94-et kapott az Arab Liga által támogatott Szauma, s így a másik esélyes, a benini Moise Christophe Mensah (az Afrikai Egységszervezet jelöltje) mindösz- sze 59 voksot szerzett. Szauma Bejrutban született 1926-ban, 1962 óta dolgo-ik a FAO-ban, 1976 januárja óta végzi a nemzetközi szervezet vezetői teendőit. CSAO CE-JANG kínai miniszterelnök tárgyalást folytatott Li Gun Móval. a KNDK miniszterelnökével, aki a nap folyamán érkezett Pekingbe hivatalos, baráti látogatásra. A megbeszélésen mindkét fél állást foglalt a kínai—koreai barátság és együttműködés továbbfejlesztése mellett.