Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-05 / 234. szám

A Galga Afész és a Bagi Tanács fenntartásában működő Mu- haray együttes gyermek-néptánccsoportját, valamint az aszódi Búzavirág zenekart a Szövosz törökországi nemzetközi folk­lórfesztiválra utaztatja. Október 3. és 11. között három vá­rosban lépnek fel. Isztambulban, Boluban, Jalovában láthat­ják a Galga mente táncait (Kresz Albert felvétele) Első helyen a versenyben A. Pest. Megyei Tanács min­den évben hagyományosan tejtermelési versenyt hirdet a gazdaságok között. A szarvas­marhatartók mindegyike be­nevez e versenybe, a vác- szentlászlói Zöldmező Terme- lőszö’&etkezet sem maradt ki ebből a versengésből. Az 1986-os teljesítmények alap­ján már megtörtént az ered­ményhirdetés. A tejtermelési verBiyben az első helyet a jövedelmezőség alapján sze­rezték meg. Ugyanakkor har- mamkak lettek a laktációs termelés értékelésekor. Az egy tehénre jutó tejhozam 5767 li­ter ivóit, az értékesített tej mennyisége pedig hétmillió 642 ezer liter. A gazdaságban a szarvas­marha-ágazatban dolgozók kö­zül negyvenen negyvenezer, kilencen húszezer forintot ve­hettek át a jól végzett mun­ka jutalmaként. Összesen hat­vanezer forintot fizettek ki. hh Mozisba Axterix és Cleopatra. Szí­nes, magyarul beszélő rajz­film. 6 órakor. Zuhanás közben. Színes magyar film. 8 órakor. Anyakönyvihírek zületelt: Babrián Loretta, Pöllő, Mosolygó körút 5, Bálint Erzsébet, Rózsa utca 4. Büttel Zsófia, Szőlő utca 18, Pénzváltó Zsófia, Déryné Utca 9, Cseri Katalin Amália, Roges utca 30, Liptáik Léna, Dankó Pista utca 7, Németh Katalin, Fenyvesi főút 7/a, Petróczki András, Stromfeld Aurél sétány 8, Pöltl Andrea Magdolna, Nagy Sándor köz 3. Puporka Ibolya, Isaszegi út 104, Tikos Dávid, Légszesz utca 4, Borna Gábor, Szabad- Kág út 115, Gorove Balázs íf Miklós, Köztársaság út 53, I Kiár Tímea, Stromfeld Aurél [ sétány 15, Kormos Ádám és Péter, Blaha Lujza utca 180, Lantos Tibor Csaba, Repülő­téri út 1, Nagy Átérné, Damja­nich utca 66. őszi Adél, Sió utca 7, Toró Norbert, Fenyve­si nagyút 58, Bükovics György Titusz, Április 4. ut­ca 30, Gugó László, István köz 2, Juhász Nikoletta, Stromfeld sétány 7, Kiss Zsolt, Ibolya utca 35, Petényi Edina, Asbóth Sándor utca 33, Pintér István, ATE kísér­leti tér, Vági Emőke, Korvin Ottó körút 16. Névadót tartott: Kiss Gá­bor és Búkor Gyöngyi: Gá­bor, Trenovszki István és Kiss Mária Magdolna: Móni­ka, Kormos Gyula és Horváth Ilona: Péter és Ádám, Udvar- noki István és Kanyári Csil­la: Csilla nevű gyermekének. Házasságot kötött: Sztankó Zoltán és Taligás Irén, Ata- naszov Kirilov Vaszil és Ko- lozs Erzsébet, Göda Tibor Bé­la és Balog Judit, Svehla László és Aradszki Ildikó, Simon Attila Mátyás és He- jüsz Tünde, Tompa Ferenc Zoltán és Németh Katalin Mária, Bodnár János és Iván Erika. Elhunyt: Puchala Lajos, kastély, Halmosi János, Nap utca 15, Varga József, Kos­suth Lajos utca 51, Sztrego- vay László, Csehszlovák—ma­gyar barátság útja 2, Konnát Jánosné, kastély, Ványi Já­nosné Simon Teréz, kastély, Szőnyi Béla, MÁV-állomás, Szikszai Sándórné Holecz Te­réz, Dregonya utca 45, Antal Mária, János utca 26, Bukucs Imre, Akácfa utca 3, Szat- máry Béla Pál, Vörösmarty utca 9, Nagy Veronika, Du­na utca 8, Hargitai Jánosné, Táncsics Mihály út 62, dr. Zsenaty Emilné Lázár Johan­na. kastély, Szabó János, Vi­rág utca 3/a, Hajdú Lajos, Szilhát utca 16, Lukácsi Fe- rencné Kézér Erzsébet, kas­tély, Kiss Györgyné Vigh Má­ria, Szamuely utca 1. Burik Jánosné Koncz Rozália, Ba­tsányi út 10, Darabos Fe- rencné Papp Franciska, Jókai utca 9, Szalóki József, Bá- thori utca 32, Nagy Ferenc, József Attila utca 33, Bagdi József Pál, Munkácsy Mi­hály utca 3/b, Fehér Ottó László. Peres út 56, Tóth Kálmánná Fniedvalszki Má­ria, Gárdonyi Géza utca 10, Sztregovay Ferenc, Kölcsey Ferenc utca 20, Pucsek Sa­rolta, Mosolygó Antal körút 7, Polgár Istvánná Varga Má­ria, kastély. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIV. ÉVFOLYAM. 230. SZÁM 1987. OKTOBER 5., HÉTFŐ iúzeumi és műemléki hónap Előadás építkezésről, ásatásról Októberben az ország közvé­leményének figyelme a múzeu­mok felé fordul. Az évente megrendezett múzeumi és mű­emléki hónap gazdag és szín­vonalas programjai méltán ér­demelték ki ezt az érdeklődést. A muzeológusok kilépnek a nagy nyilvánosság elé, és kiál­lítások. konferenciák, előadá­sok. műemlékismertető séták, vetélkedők és más rendezvé­nyek segítségévei mutatják be c nem látványos, de szorgalmas munkájukat, amit egész éven át végeznek. Az aszódi Petőfi Múzeum hasonlóképpen cselekszik. Bár az év folyamán más rendezvé­nyekkel is igyekezett a mú­zeumlátogatók kedvébe járni (Csontváry, a napút festője, Fedinecz Atanáz kiállításának a megrendezése, a hónap mű­tárgya sorozatban mindig más és más múzeumi kincs bemu­tatása, az iskolák megkeresése a szolgáltatások felajánlásá­val), ám az októberi rendez­vénysorozat mégis más, mert ekkor egy hónapba sűrítve több rendezvénnyel kedveske­dik az érdeklődő nagyközön­ségnek. A hónap programja változatos, hogy mindenki a maga tetszésének és érdeklő­désének megfelelően válogat­hasson. A Podmaniczkyak Aszódon Október 5-én, hétfőn 17 óra­kor a hónap megnyitóján a Petőfi Múzeum különtermében tart előadást a múzeum igaz­gatója A Podmaniczkyak aszó­di építkezései címmel. A Pod- maniczky család meghatározó szerepet játszott két évszáza­don át Aszód életében. Különösen a XVIII. száza­di építkezések azok, ame­lyek ma is érdeklődéssel, egyesek csodálattal töltik el ma élőket. A két szép ba­rokk, késő barokk kastély, amelyben Kräcker J. Lukács és Zách János falfestményeit láthatjuk; az evangélikus temp­lom puritán szépsége a XVIII. század elején faragott gyönyö­rű faoltárral; a római katoli­kus templom, Kräcker J. Lu­kács oltárképével; a Petőfi Mú­zeum épülete, az egykori evan­gélikus főgimnázium, amely intézmény iskolatör tüneti szem­pontból kiemelkedő. Nemcsak azért, mert ide járt iskolába Petőfi Sándor, hanem azért is, mert az ország egyik legrégibb középiskolája, hiszen 250 éves múlttal kevés intézmény ren­delkezik hazánkban. A falu határában Október 9-én Jászberényben mutatkozik be a Petőfi Mú­zeum. Néprajzi gyűjteményé­nek legszebb darabjaiból állí­tották össze a Galga mente népművészete című vándor- kiállítást, amelynek Szarvas és Gyula után most Jászberény ad otthont. A hónap legkiemelkedőbb eseményének ígérkezik Pest megye testvérmegyéje, az NDK-beli Suhl megye képző- művészeti kiállításának a be­mutatása. Ezt a megyei, sőt or­szágos szintű rendezvényt ok­tóber 16-án 15 órakor nyitja meg Winfried Wiegan művé­szettörténész, a Meinigeni Állami Múzeumok tudományos munkatársa. Három nappal később Gal- gahévízen tart előadást Pintér László, a Petőfi Múzeum régé­sze, arról a feltárásról, melyet ő végzett áprilisban és május­ban a falu határában. Föld­munka során kerültek elő az egykori Monostor (Monostoral­ja) falu maradványai, amit a leletmentő ásatással sikerült hitelesítenie. Minden bizony­nyal sok hévízit vonz majd az előadás, hiszen a közelben ta­lálható Szentandrásparton egy­kor létező Ákosmonostor és a könnyező települések rejtelmei mindig is foglalkoztatták a fa­lu lakóinak képzeletét. Zsámbokon dr. Torma Ist­ván, az MTA Régészeti Inté­zetének csoportvezetője tart előadást 26-án a falu régészeti emlékeiről. Kevesen tudják Zsámbokon — más falvakban is hasonló a helyzet —. hogy a föld mélyén mennyi nép em­lékanyaga található. Ezek az átlagember számára semmit sem jelentenek, ám a zömmel cserép- és csontdarabok a szakemberek kezében megszó­lalnak. Hogy ezek ne avatatla­nok. hanem az illetékesek ke­zébe kerüljenek, mindany- nyiunk, különösen pedig az adott település érdeke, mert így lehet még jobban feltárni annak a földnek, annak a fa­lunak a múltját, történetét. Peíőfi-iinnepség Végül pedig, de nem utolsó­sorban, 31-én, 9 órai kezdettel lesz a hagyományos Petöfi-iin- nepség a Petőfi Múzeum előt­ti téren, utána pedig 10 órai kezdettel — immáron tizen­harmadik alkalommal — a szintén hagyományos Petőfi- versmondó verseny. A. I. A nap programja Gödöllő, művelődési ház: A béke- és barátság hónap megnyitója. Fiataloknak diáktanya: sakk házibajnokság, második forduló, 16 órakor. Kitüntetések A Magyar Honvédelmi Szövetség gödöllői szervezete a fegyveres erők napja al­kalmából az alábbi kitünteté­seket adományozta. Haza Szolgálatáért Érdem­érem bronz fokozat: Biká- di István, a péceli szakmun­kásképző tanára. Honvé­delmi Érdemérem 35 év után: Flóris János nyugdíjas. Honvédelmi Érdemérem 20 év után: Kovács Béla, a hévíz- györki általános iskola nyug­díjas tanára. Honvédelmi Érdemérem 15 év után: Ta­kács Pál, a turaí általános is­kola tanára. Honvédelmi Érdemérem 10 év után: Ko­vács György, a vácszentlászlói általános iskola tanára, Majo­ros András, az erdőkertesi honvédelmi klub társadalmi aktivistája, Megyesi Tibor, az Agronovo, Gyarmati Sándor, a Duna Volán, Hartó Mihály, a tangazdaság. Szombat László, a gödöllői erdészet, valamint Nagy Károly és Parti László, a Ganz Árammérő- gyár dolgozói. MHSZ Kiváló Munkáért arany fokozat: Fuferenda Pál, Erdőkertes tanácselnöke, Ko- valszky Ede, a péceli szak­munkásképző igazgatója és Soltész Ferenc nyugállományú alezredes. MHSZ Kiváló Munkáért ezüst fokozat: Pek- liné Joó Katalin, az MHSZ városi bizottságának titkára, Árvái Ferenc, a Ganz Áram- mérőgyár vezérigazgató­helyettese és Gál Gyula szá­zados MN 6145 alakulat. MHSZ Kiváló Munkáért bronz fokozat: Csonka Tibor, a gö­döllői erdészet vezetője és Mé­száros István zászlós, MN 6145 alakulat. Eredményes munkáért jelvény: Kapuvári Béla és Kajári István, az erdőkertesi honvédelmi klub társadalmi aktivistái, valamint Tarr Béla főhadnagy és Temes András törzsőrmester, MN 6145 alakulat. Az MHSZ Pest megyei titkárának dicsérő ok­levele: Kiss Ferenc és Kán Antal, az erdőkertesi hon­védelmi klub társadalmi akti­vistái, ifj. Fülöp László tanuló és Bandár Pál, a dányi rá­diós szakosztály versenyzője. MHSZ-főtitkári dicsérő ok­levél: Sztán István őrnagy, az MN 6145 alakulat parancs­nokhelyettese. A kitüntetéseket a hét végi ünnepi lóversenyen adták át. Rudi már nincs egyedül Már kétszer szolgáltunk hír­rel a hévízgyörki, fészkéből ki­esett gólyáról. A fióka a köl­tést követő időben vált ott­hontalanná a tatarozás alatt álló Árpád-kori templom ud­varában. Sápi Károlyék, akik a szomszédból addig is figye­lemmel kísérték a szép ma­Aki sokat sétálgat a dél­utáni órákban Gödöllő ut­cáin, terein, parkjaiban, az nem keres sok pénzt, de sok mindent lát, hall és tapasztal. Ezek az emberek általában nyugdíjasok, rendőrök, szerel­mespárok, albérletben lakók, szociológusok, képzőművészek, kirándulók vagy újságírók. Míg mások keményen dolgoz­nak a nyolcórai munka után a géemkában vagy a maszek­nál, ők az életet, az embere­ket, a természetet s a külön­böző jelenségeket figyelik. Nem lusták, s nem ez a má­niájuk, hanem ez a hivatá­suk, erre tették le annak ide­jén a húszfillért, de az is be­csülendő, aki csak hobbiból vagy pihenésből csinálja. Manapság a séta már olyan fogalom, melyről legtöbbünk­nek Krúdy, Nagy Lajos, a régi korzó, a Váci utca jut eszünkbe. Van, akinek a tipe­gő kisgyerek, van, akinek a szegedi Csillag udvara ... szó­val mindenkinek beugrik va­lami a séta szó hallatán, de egyre kevesebben gondolnak a késő délutáni vagy esti egészséges, társas sétákra, vagy a fent említett tapaszta­latszerző vagy témaszerző sé­tákra. Hiába — megváltozott az életvitelünk. Ez a fajta idő­töltés értelmetlenné, felesle­gessé vált. Ez a nép ne sétál­gasson — mondja ismerősöm —. hanem dolgozzon, mert csak ebből lehet megélni! Hm . .. Eddig nem ezt csinál­tuk? Pontosan ezért nem látni sétáló embereket az elején felsoroltakon kívül. No de ne ugorjunk bele a mély vízbe, A belvárosban Hétköznapi érdekességek maradjunk a sétánál, ponto­sabban a gödöllői sétánál. Az embereket figyelni, oly­kor-olykor ellesni beszélgeté­süket nem minden esetben alávaló, gálád cselekedet. Ve­zérelheti a hallgatózót, Iesel- kedőt nemes cél is. A nyugdí­jas a fiatalokat nézi, akikről régi emlékei jutnak eszébe, a rendőr a kétes külsejűeket vizsgálgatja, a szerelmesek a madarakat hallgatják, s egy­mást nézik, az albérletben la­kók általában azért sétálnak, mert nincs otthonuk, a szocio­lógusok az emberi reakciókon keresztül jutnak el társadal­munk problémáinak feltárásá­hoz, elemzéséhez, a képzőmű­vész séta nélkül olyan, mint a szárnyaszegett fecske, a ki­ránduló regenerálódni kíván sétájával, az újságíró pedig mindezeket együttesen próbál­ja elkövetni. Induljunk el a művelődési háztól. A kultúra tárházát túl­nyomó részben fiatalok láto­gatják ilyen-olyan céllal. A ház mindent elkövet a tartal­mas művelődés és szórakozás érdekében, mégis egyre több fiatal választja az épület előtti és melletti padokon való üldö- gélést (vagy fekvést, mert na­gyon soknak az ülő testtartás már elavult kispolgári csőké- vény). Nagyon sok közöttük a punk kinézetű, különböző eg­zotikus madarakhoz hasonló frizurával a fejükön, MÉH-et reklámozó szegecselt bőrdzse- kisek, fél lábszárig érő, mesz- sziről bűzlő surranókban. a lá­nyok fülében nagy karikák, a fiúkéban úgyszintén. Az így ücsörgők egyik fele rágózik, másik fele köpköd. Időnként váltanak. Ami aggasztó — egyre többen lesznek kint, mint bent. Városunk forgalmas pontja a buszpályaudvar. Az előbbi fiatalok itt is megtalálhatók, csak nem ilyen nagy létszám­ban, s nem tartózkodnak itt sokáig, mert számukra nagyon heterogén a közösség. Az itt sétáló rendet és nyugalmat ta­pasztalhat. az itt dolgozók és a nap mint nap innen utazók egy idő után ismerősökké vál­nak. Megszokták a nemrég még csodálatot kiváltó új pá­lyaudvart. nincsenek a faiakon feliratok, nem szedik le a me­netrendeket (pedig ez nagyon divatos szórakozás Gödöllőn), nincs szemetelés. Hiába, vannak még csodák. Következő sétaállomásunk az Alsó-park. Itt is sétálnak emberek, mindenfélék. Anyó­ka és apóka kézen fogva. A szomszédról beszélgetnek, aki igen jó ember, mert minden reggel ő hozza nekik a fél ki­ló kenyeret, de bezzeg a fe­lettük Lkó fiatal házaspár még este tizenegykor is böm- bölteti a magnóját. Ettől füg­getlenül mosolyognak kéz a kézben. Fiatal pár csókolózik az egyik pádon teljes önkívü­letben. Egy anyuka alig bírja elhúzni onnan 3—4 éves kis­lányát. akinek fenemód tet­szett a hosszúra nyúlt csók. Az anyja ízléstelennek és gusztustalannak találta. Saj­nálhatja, hogy ő nem volt sze­relmes — nagyon csodálatos dolog. Utolsóként nézzünk szét a Szabadság téren. Ez Gödöllő szíve, s ma már szépen is néz ki. Itt általában nem sétál­nak, hanem sietnek az embe­rek. Áruházból ki, húszasba be, tanácstól ki. OTP-be be, kultúrcikkből ki, könyves­boltba be. Rézgombosból ki. detoxikálóba be, szóval itt nyüzsgő az élet. Kivételt ké­pez a díszkút kis tere és az áruház előtti padsor. Mindket­tőnek törzsközönsége van. A szökőkút körül a tízemelete­sek gyermekes anyukái és apukái levegőztetik csemetéi­ket. Velük szemben nyugdíjas nénik ücsöröenek. szemükben múló életük fényével, de ezer- ráncú mosolyuk a totyogó, csetlő-botló kisemberkéknek szól. Örömmel nyugtázzák, hogy ezek a picik még nagyon sokára lesznek parkokban pi­henő nyugdíjasok. Sétánknak itt vége szakad. Nem azért, mert nincs több olyan része városunknak, ahol lehetne szemlélődni, hanem mert a Hírlap gödöllői oldala nem ad több lehetőséget, ami teljesen természetes. Egy biz­tos: van, aki szabad idejében pénzt keres, s van. aki csava­rog. mindenféle cél nélkül, és ilyen értelmetlen, se füle, se farka dolgokat irkái. Csatári Lajos darak életét, ezúttal is csele­kedtek. Etették, itatták, s mindez jogot adott számukra a névadásra. A szemük láttá­ra felcseperedő gólyát Rudinak keresztelték el. Rudi nem lett olyan erős, mint a fészekben a szülők ál­tal gondozott testvérei, de rö­pülni megtanult! Feltűnt a vasútállomás peronján, ott lép­kedett egy darabig, majd visz- szaszállt. A nyitott konyhaaj­tón érkezve mintha azt mond­ta volna, megjöttem. Hangos­kodott és a legtöbbször az ud­varban tartózkodott, ahol fel­keresték a testvérek is, va­lamint az öreg gólyák. Sajnos a jó időnek vége szakadt, és a madarak elin­dultak a téli szállásra. A györ- ki gólyák is köröztek egy da­rabig, majd a gyengélkedő ro­kont hátrahagyva elszálltak. Sápiék Jáky Kálmánhoz for­dultak. a Magvar Madártani Egyesület gödöllői szervezeté­nek elnökéhez. Ö rövid időn beiül cselekedett, beszélt Hars Mihály filmrendezővel, a MA­FILM népszerű tudományos stúdiója gödöllői telepének vezetőjével. Nekünk van már egy gólyánk, mondta, lesz ket­tő, elférnek egymás mellett. Rudit városunkba szállították, ahol nem hiányoznak a fenn­maradás feltételei. Csiba József Ma dei stán Békehónap A béke- és barátsági hónap megnyitóünnepségét tartják ma, hétfőn délután a városi művelődési házban. A prog­ram keretében kiállítás nyílik, utána ünnepi nagygyűlés, majd a szovjet déli hadsereg­csoport ének-, zene- és tánc- együttese ad műsort. A kez­dési idő 17.30. ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap) * Töröksrszágban agyerekek

Next

/
Thumbnails
Contents