Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-05 / 234. szám
I 8 1987. OKTÓBER 5., HÉTFŐ ■■■Hírek MII . 1987. október 5. Hét- ITin . fő. Aurél napja. A nap kél 5.47 — nyugszik 17.19 órakor. A hold kél 16.39 — nyugszik 3.17 órakor. B VTTmi \i (VTTÍ o .1 \ n \ s ■ Általában kevés felhőre, többórás napsütésre lehet számítani. Eső nem valószínű. A délkeleti, déli szél sokfelé megélénkül, időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között várható. Uoiiiapiacon A szentendrei bolhapiacon, a Pest Megyei Művelődési Központ előterén régiségek, kiselejtezett ócskaságok, népművészeti alkotások, sőt még cserepes virágok és könyvek is csalogatták tegnap a kirándulókat, hogy nyissák meg bu- gyellárisukat. A nagy tolongásban persze nehéz volt a zsúfolásig megrakott ponyvákról kiválasztani azt a portékát, amelyet üzletekben hiába is keresnének. (Fotó: Ilancsovszki János) A dohányzás ártalmas Díjazásra érdeme* Bizonyára sokan várják az Állami Biztosító által a dohányzásról leszoktató módszer kidolgozására felhívó pályázatának eredményhirdetését azok közül is, akik a műveket benyújtották, illetve, akik meg akarnak válni káros szenvedélyüktől. Ám erre még várni kell, most nagy számú pályázat értékelésével az orvosokból és neves közéleti személyiségekből álló bíráló- bizottság még nem végzett. Az Állami Biztosító szakembere szerint már most több díjazásra, gyakorlati megvalósításra is érdemes pályaművet találtak. Az eredményhirdetésre valószínűleg még az ősz folyamán sor kerül. SEGNcR JANOS ANDRAS KÉTSZAZTtZ ÉVE halt meg Segner János András (1704—177«) természettudós, neves matematikus, orvos, egyetemi professzor. Felsőbb tanulmányait 1724- ben kezdte el a debreceni kollégiumban; fizikatanára valószínűleg kora kimagasló tudósa, Szilágji Sámuel volt. 1725-ben Jénában az orvosi szakra iratkozott be, d** az orvosi pályára való készülődés mellett fizikát és matematikát is hallgatott az egyetemen. Tanulmányait 1729-ben fejezte be, s a következő esztendőben orvosdoktori oklevelet szerzett. Pozsonyban kezdett orvosi g3Ta- koriatot folytatni, majd 1731- ben Debrecen városi orvosa lett. A következő esztendőben a jénai egyetemre hívták meg, s két év múlva — 20 esztendőn át — a göttingeni egyetem fizika-, matematika- és kémia- professzora. Ijabb piac! lehetőségek Tovább hódít a Polystop öt esztendővel ezelőtt kezdett termelni Polystop néven a gödi Dunamenti Tsz tűzvédelmi főágazata. A nagy értékek védelmét szolgáló tűzvédelmi berendezések iránt kezdetben csak belföldön mutatkozott érdeklődés. Az újszerű megoldás azonban mindinkább felkeltette a külföld érdeklődését is. A különböző országokban tartott kiállításokon bemutatkozott Polystop, ma már messze földön jó hírnévnek örvend. Ennek eredményeként több országban, így például a Szovjetunióban, Hétfőn kezdődik Kedvezményes könyvvásár Harmadik alkalommal rendez kedvezményes könyvvásárt antikvár raktárában az Állami Könyvterjesztő Vállalat. Az október 5-től 16-ig tartó akció során mintegy kétmillió forint értékű könyvet kínálnak 50—80 százalékkal csökkentett áron. A választékban minden korosztály megtalálhatja a kedvére való olvasmányt. A vásárt színesítik a most féláron kapható reprint kiadványok, valamint az antikvárium! ár feléért megvásárolható régi könyvek. A kedvezményes könyvvásár a XIII. kerületi Kádár utca 8. szám alatt hétfőtől péntekig 10-től 18 óráig tart nyitva. 185-794 (BUDAPESTI HÍVÓSZÁM) Hétfőn és pénteken 10 és 16, szerdán 13 és 18.30 között A TELEFONNÁL AZ ÜGYELETES RIPORTER KÁN TO R MIKLÓS HA GONDJA VAN ES SEGÍTSÉGRE SZORUL, HÍVJA FEL VAGY KERESSE FEL! (Budapest V. kerület, Kossuth Lajos utca 2/a., I. emelet) Jurta Színház, Iskola Galéria Két tárlat, bárom alkotó A budapesti Jurta Színház emeleti galériája újabb kiállításnak adott hel -et. A Budapesti Művészetbarátok Egyesülete és a Magyar Színkör rendezésében megnyílt Alle Teréz tárlata. A grafikus-festőművészt, akinek plakátjaival, grafikáival szerte Pest megyében is több ízben találkozhatott az ember, Ceröly Tibor, az egyesület főtitkára mutatta be a közönségnek. Dubasi tanácskozéis Foglalkoztatás, oktatás A Pest Megyei Tanács ci- — Nem azonos. Kérésére gányügyi koordinációs bizott- közöljük, hogy Márkus Gyula, ságának soron következő ülé- a Tápióvölgye Termelőszövet- sére október 6-án. kedden ke- kezet üzemegységvezetője nem rül sor az MSZMP Dabasi Vá- azonos azzal a névrokonával, rosi Jogú Bizottságának ta- akiről szeptember 23-i lapszá- nácskozótermében. Az ülés munkban, Sikkasztott az elnök fontosabb témái között szere- címmel írtunk. pel: a cigánylakosság foglalA loltúnyeremények végleges jegyzéke Gyengén fizető négyesek A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 40. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: négytalálatos szelvénye 64 fogadónak volt, nyereményük egyenként 193 319 forint; három találata 6079 fogadónak volt, nyereményük egyenként 1018 forint; a két- találatos szelvények száma 172 771 darab, ezekre egyenként 36 forintot fizetnek. koztatása a Pest megyei mezőgazdasági nagyüzemekben, továbbá a cigánylakosság helyzete és a társadalmi beilleszkedés meggyorsításának feladatai Dabas és vonzáskörzetében, különös tekintettel a foglalkoztatásra, valamint tájékoztató jelentés a Pest megyei speciális általános iskolák szerepéről a cigánygyermekek oktatásában. Alle Teréz autodidakta. Munkások képzőművészeti körében formálódott alkotókészsége Anyanyelve, küldetése a rajz, a grafika — írták róla a műveit és őt bemutató kritikusok. Alle Teréz kiállítása október 19-ig látható, naponta 12—22 óráig. (A Jurta Színház a Népligetben a 3-as metró megállójától nem messze található.) Ma, október 5-én Csepelen, az Iskola Galériában, a Rákosi Endre utca 138. szám alatti épületben nyílik meg apa és leánya: Bényi László festőművész és Bényi Eszter iparművész közös kiállítása, amelyet Nagy Richárd, Budapest Főváros Tanácsa V. B. elnökhelyettese nyit meg. A két alkotó neve ismert a megyében, hiszen számos csoportos és egyéni kiállítás alkalmával már bemutatkoztak. A csepeli kiállítás október 25-ig látható, hétfőtől pénteki; 8—18 óráig, szombaton és vasárnap 14—18 óráig. Pozsony—Moszkva Szoinszcdíiink távéiból POZSONYI TV 19.30: Tv-híradö 20.00: A diadalív árnyékában. 22.00: Furcsa szerelem. NDK- fllm 2. MOSOK 18.25: Telesport 18.30: A hét eseményei magyar nyelven RADIO MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. Időjárás 8.20: Hogy tetszik 9.00: A hét zeneműve 9.30: A hét költője: Déry Tibor 9.40: Ki kopog? 10.00: Hírek, időjárás 30.05: Nyitnikék 10.35: Piskacek: Szerafinka gyöngyei 11.00: Vitézid Thury György krónikája 11.20: Kórusmüvek 11.35: A falusi élet rendje 12.00: Déli krónika 32.30: Ki nyer ma? 12.45: Megálló a Bécsi út másik végén 13.00: Klasszikusok délidőben 14.00: Hírek. Időjárás 14.10: A XIX. század költői 14.30: Népdalkörök énekelnek 14.53: Édes anyanyelvűnk 15.00: Világablak 13.30: Kóruspódium 15.53: Muzsikáló természet 16.00: Hírek. Időjárás 16.03: Neked szól! 17.00: Eco-mix 17.30: Találkozás Ferencsik Jánossal 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Könyvújdonságok 18.30: Esti magazin 19.15: Rádiókabaré 20.40: Ókútnézőben Szabó Magda születésnapján J»1.40: Bach: V. brandenburgi verseny 22.00 : Hírek. Időjárás. Sport 22.20: Tíz perc külpolitika ?2.30: Archívumok mélyéről 23.30: Mendelssohn: Oktett 0.10: Himnusz 0.15: Éjfél után PiLTÖFI RADIO 4.30: Reggeli zenés műsor 6.03: Reggeli csúcs 7.35: Slágerek mindenkinek 8.00: Hírek. Időjárás 8.03: Nóták 8.30: Délelőtti torna 9.00: Hírek. Időjárás. Útközben 9.05: Napközben 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Polkaparádé 12.25: Kis magyar néprajz 12.30: Népi zene 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben 13.05: Slágermúzeum 33.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Kettőtől ötig . .. 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben 17.05: Könnyűzene 17.30: ötödik sebesség 18.30: Tip-top parádé 19.00: Hírek. Időjárás. Útközben 19.03: Sebestyén Márta és a Muzsikás együttes 39.30: Sportvilág 20.05: Rockújság 21.00: Hírek. Időjárás. Útközben 21.05: Harmincéves a Duna Művészegyüttes 21.45: Hétfő este mindenkinek 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.20: Huszonöt éves a Beatles! 0.15: Éjfél után BARTÓK RADIO 6.05: Muzsikáló reggel 8.00: Hírek. Időjárás 8.07: Időszaki kiállítások 8.10: Zenekari muzsika 9.00: Népdalok, néptáncok 9.30: Operafelvételek 10.00: Kamarazene 11.05: Szimfonikus zenekari hangverseny 13.00: Hírek. Időjárás 13.05: Fiatalok stúdiója 13.35: Zengjen a muzsika! 14.05: Kamaramuzsika 15.00: Operaáriák 15.30: A hét zeneműve 16.00: Zenekari muzsika 17.00: Iskolarádió 17.30: Új szovjet dzsesszfelvételek 13.16: Verdi: Aida Közben: 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Két hangon 20.19: „Konok csatában’* 21.40: író kabátban 22.07: A propagandarovat műsora 22.10: Paul Tortelier gordonkázik 22.30: Gondolat—jel 23.30: Hírek. Időjárás 23.33: Műsorzárás 20.00: Gömöri fakanáldíszitök. Kis film 20.30: Sporttükör 23.00: Tudósítás az 1987-es pozsonyi zenei ünnepségről MOSZKVAI TELEVÍZIÓ (Magyar idő szerint!) 14.00: Hírek 14.15: Az orosz beszéd 14.45: Dokumentumfilmek 15.35: Hírek 15.40: Rajzfilmek 16.15: Gyorsítás és átalakítás 16.45: Világhíradó 17.00: Először a történelemben 19.00: Vremja 19.40: Az átalakítás reflektorfényében 19.50: 30 év múltán .. • 20.50: Világhíradó 21.05: Koncertfilm 22.00: Igor Szavvovics. Tévéfilm. 1. rész 23.05: Hírek 23.10: Modern ritmusok Svédországban és Abu Dhabiban is számos területen ez a módszer biztosítja üzemek, raktárak, egészségügyi intézmények, s újabb az atomerőművek korszerű tűzvédelmét. A növekvő nemzetközi igények kiszolgálására idén tavasszal a Polystop új, korszerű üzemmel bővült. Itt már lehetőség nyílik két újabb terméküknek, a faszerkezetek védelmére szolgáló borítólapoknak és a nagy létesítmények kábelvédelmét szolgáló tűzvédelmi zsákok folyamatos gyártására is. Az újdonságok mellett azonban tovább szélesítik hagyományos termékeik piacát. Ennek kedvező eredménye, hogy az elmúlt években Abu Dha- biban szerelt Polystop-beren- dezések sikeres bemutatkozása után, most újabb transzformátor-állomások tűzvédelmét bízzák Abu Dhabiban a magyar berendezésre. Ugyancsak újabb piaccal kecsegtet, hogy a közelmúltban New Yorkban megrendezett nemzetközi tűzvédelmi kiállításon tartott bemutató után eredményes tárgyalásokat folytattak az Egyesült Államok képviselőivel. Ily módon egy ott létesítendő helyi képviselet közreműködésével ezen a kontinensen is elindulhat hódító útjára a gödi tűzvédelmi berendezés. K. Z. Keddtől llorkrlingbörze Kedden kezdődik, és három napon át tart a Metró Művelődési Házban a hagyományos őszi marketingbörze, melyet a Közlekedési Marketing Gazdasági Társaság rendez. Az idei őszi börze minden korábbinál gazdagabb és sokrétűbb kínálattal áll az érdeklődők rendelkezésére. A nehezebb gazdasági körülmények között több vállalat kényszerült arra, hogy értékesítse elfekvő készleteit. A börzén 18 cikkcsoport tartalmazza a kínálatot, összesen c tknera 130 ezer tételt. Különösein széles a választék vaskohászati termékekből, víz- és villany- szerelési anyagokból, szerszámokból és híradástechnikai cikkekből. A személygépkocsi- és teherautó-alkatrészekből több mint 30 ezret kínálnak, de szerepelnek a börzén a legkülönfélébb műszerek és gépek is. Sokat engedménnyel árusítanak. A vásárlók dolgát számítógép segíti, a SZÜV teledata rendszere — kívánságra — azonnal rákérdez a keresett cikkekre. Több tételről mikrofilm és videofilmes bemutató nyújt tájékoztatást. Újdonságként sorsolást is rendeznek majd a vásárlók között: minden 20 ezer forint értékű vásárlás után sorsjegyet adnak. A sok értékes nyeremény mellett a főnyeremény egy videomagnó. Az őszi marketingbörzét keddtől csütörtökig 9-től 14 óráig keresheik fel az érdeklődők a Dohány utca és a Síp utca sarkán levő Metró Klubban. Kiskert tulajdonosok figyelmébe Növényvédelmi előrejelzés A MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központja arra figyelmezteti a kiskerttulajdo- nosokat, hogy ismét gondot okozhat a szőlő szürkepenész- rothadása, mert a legutóbbi csapadék — bár a szárazságot alig enyhítette — kedvező feltételeket teremtett a kórokozó gombának. A betegség terjedéséhez minden feltétel adott, hiszen a fertőző anyag már július végétől megtalálható a szőlősökben. Ahol a rothadás erősödik, célszerű a szüret előrehozásával megelőzni a bajt. Ha elkerülhetetlen a védekezés, akkor a Rovral nevű szert ajánlják, mert annak a várakozási ideje csak egy hét. Azonban ezt az eljárást is csak a kifejezetten kései érésű szőlőfajtákra javasolják. A levegő lehűlése ellenére erős a levéltetvek őszi elszaporodása a dísznövényeken is. Előszeretettel keresik fel a kártevők a krizantémot; főként a fiatal leveleken, bimbókon és virágokon telepszenek meg. A virágot tehát érdemes még rövid várakozási idejű szerekkel permetezni. A virágokon azonban éppen úgy be kell tartani a várakozási időt, mint a friss fogyasztásra szánt gyümölcsön vagy zöldségen. Egyébként itt az ideje a zöldségfélék téli tárolásának. Néhány gyökérzöldség és a téli káposzta kivételével megkezdhető a télire szánt termékek raktározása, amelynél alapvető követelmény — akárcsak a gyümölcsnél — a tárolóhely tisztasága. Aranyszabály az is, hogy csak megtisztított és a kártevőktől, betegségektől mentes árut' szabad tárolni, mert így minimálisra csökkenthető a veszteség. Sikkasztok a bíróság előtt Mcgdézsiiiált rakomány A Budapesti Belkereskedelmi Szállítási Vállalat gépkocsivezetője: Fekete Mihály 33 éves kesztölci lakos és Gyuri- cza László 21 éves kocsikísérő nagyobb tétel tea kiszállítására kapott megbízást. A célállomás Szombathely volt. Útközben, rakományukból egy kisebb részt az egyik ismerős boltvezetőnél jóval áron alul értékesítették. Más alkalommal Siófokra szállítottak egy rakomány Tibi csokoládét, útközben a dobozokat felbontották és az ellopott csokikat Gyuricza halászteleki lakásán rakták le. A csokoládéból megajándékozták barátaikat is, nagyobb részét pedig ugyancsak az ismerős boltvezetőhöz szállították, aki a tízezer forint értékű árut háromezer forintért átvette. A Ráckevei Bíróság a két árudézsmálót folytatólagosan elkövetett sikkasztásért, a megtévedt boltvezetőt nagyobb értékű áruval kapcsolatos orgazdaságért fogja felelősségre vonni. Asztalos Imre KEDVES OLVASÓNK! Szeretnénk, ha a Pest Megyei Hírlapban még több önt érdeklő írást találna. Ezért kérjük, segítsen, Írj* meg hetenként, hogy mr/ifii ilh telizett Onneb legjobban, \ véleményüket beküldők között minden héten 5 darab 100 forintos vásárlási utalványt sorsolunk ki. A véleményüket rendszeresen beküldők közül egyikük havonta nagyobb nyereményt is átvehet. Az a munkatársunk, aki az év során a legtöbb olvasói szavazatot kapta, elnyeri Jz év iifódcjiroja cun et. Várjuk tehát szavazataikat, va.yls a héten legjobban tetsző cikk címét. Kérjük, a borítékra mindig ragassza fel az újságban szereplő: „Adunk a véleményére!’* emblémát, és ne felejtse el ráírni nevét és címét. Beküldési határidő: a hónap utolsó napja. Címünk: Pest Megyei Hírlap ,1446 Budapest, Postafiók 311. DCQT MTPVCI USD! AD A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Tanács lapja. Megjelenik - vasárnap kivételével - naponta. — Főszerkesztő: Sági Ágnes. rtOl IViLUlLi niHLnl Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi B. u s POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IRANYITÖSZAM: 1446. - Kiadja s Hírlapkiadó Vállalat, Budapest. Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 336-130. -:1- . . . — ______ Szerkesztőségi titkárság: 335-355. FIOKSZERKESZTŰSÉGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér l.. pf. 19. 2701. Telefon: 11-400. — ÉRDI HÍRLAP. Erd. Engels u. 1—3 2030 T elefon: 45-332. GÖDÖLLŐI HÍRLAP. Gödöllő, szabadság út 2 Pf. i4. 2100. Telefon: 20-796, MONORI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51.2201. Telefon: 157. — NAGYKŐRÖSI HÍRLAP, Nagykőrös, Hősök tere 5. 2750. Telefon: 398. — VÁCI HÍRLAP, Vác. Lenin ut 45. Pf. 32. 2601. Telefon: 10-095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hirlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta Hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon. valamint átutalással a HELIR 215—98 162 pénzforgalmi jelzőszámra, a lap ára: 8 oldal 1,30 Ft, 12 oldal 2,20 Ft. Előfizetési díj: egy nőnapra 43,— Ft egy negyedévre 129,— Ft. félévre 258.’— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft. - ISSN 013.1—0659 Pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap) ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlapi ISSN 0153—1957 (Gödöllői Hírlap) ifcSN 0113—2651 (Monori Hírlap). ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlap) ISSN 0133-2759 (Váci Hírlap).