Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-31 / 257. szám

MAGAZIN mr *ftt i 1987. OKTÓBER 31., SZOMBAT Színházi levél ’ • • Udvtan Ä százhalombattai konferencia tanulságai Az iskola belső megújulásáról Az általános iskola belső megújulásának, nevelési rendszerének ok­tatáspolitikai és pedagógiai szempontból egyaránt igen lényeges ré­sze a fakultáció lehetséges módozatainak föltárása. Ezt hangsúlyozta éppen egy héttel ezelőtt dr. Gazsó Ferenc művelődési miniszterhe­lyettes is a Százhalombattán megtartott, kétnapos konferencia nyitó előadásában. A résztvevők az általános iskolai fakultáció differen­ciált képességfejlesztésben betöltött szerepéről tanácskoztak abban a városban, ahol a fent említett témában az országban elsőként indult kísérlet s oktatnak immár tizenkét esztendeje fakultációs tárgyakat a település alsófokú képzéssel foglalkozó intézményeiben. Számos értékes előadás hangzott el ez alatt a két nap alatt s ugyancsak sok pedagógus mondta el véleményét, tapasztalatait a szekcióüléseken. Az üzemek által nyújtott lehetőségekről, illetve a fakultáció gazdasági szempontú jelentőségéről szólt tír. Tóth István, a Dunai Hőerőmű Vállalat vezérigazgatója. Vele külön is beszélgettünk a témáról, dr. Kelemen Elemért, a Művelődési Minisztérium alapfokú nevelési fő­osztályának vezetőjét pedig a százhalombattai konferencia tapaszta­latairól kérdeztük. A mérlegkészítés öncélú Parlagon az emberi kéz A Hőerőmű mindemellett te­temes összeggel támogatja magát a szakmunkásképzést is. Az elmondottak, s az a jze- retet. ahogy ezekkel a tizen- három-tizennégy esztendős srácokkal foglalkoznak, meg is hozza a gyümölcsét. A végzet­tek a gyárban maradnak. — Ha most mérleget kelle­ne készítenem — tette hozzá még pillanatnyi töprengés után dr. Tóth István —, le­het, hogy a serpenyő a kiadá­sok oldalara billenne. De az effajta mérleg véleményem szerint öncélú. Nagyobb lép­tékben kell gondolkozni. Ha a fakultációt végzettből még­sem lesz munkás, akkor is meg fogja becsülni — mert ismeretei vannak róla — a kétkezi munkát. Ha pedig ki­képezzük, és mégsem marad nálunk, akkor adtunk egy jó szakembert az ipar más terü­letének vagy a mezőgazdaság­nak. Ez olyan nagy baj lenne? Ügy gondolom, hogy a társa­dalmi hasznosság a mindenek feletti szempont és ilyen ala­pon már az anyagi ráfordítás mindannyiunk számára hasz­nos. — és ez a lényeg! — Milyen a bevezetési arány országos viszonylatban? — Az általános iskolák he­tedik-nyolcadik osztályának 46,1 százalékában van fakul­táció. Ezen belül Pest megye valahol középtájon helyezke­dik el a maga harminc száza­lékával. A feltételek és a szemlélet jelentős eltérései mi­att a kép igen változó. Pozi­tívumként kell értékelni, hogy a fakultációs programok kö­zel harminc százaléka helyi kialakítású. Ennek értéke ab­ban van, hogy a tanári kar az iskola saját nevelési és pe­dagógiai programjának része­ként építette a tantervbe a fa­kultációt. — Melyek a legnépszerűbb alternatívák ? — A háztartási, illetve a közlekedési ismeretek, a tech­nikai jellegű programok, va­lamint a számítástechnika. Er­re mindenképpen föl kell fi­gyelnünk, hiszen bizonyos hi­ányérzetet tükröz az a tény, hogy éppen ilyen pluszt igé­nyelnek a gyerekek. — Miben látja a fakultáció jelentőségét? — Rendkívül nagy érdeme, hogy manuálisan fejleszti a tanulókat. Évtizedek óta jó­vátehetetlen hibánk ugyanis, hogy az oktatás során egysze­rűen parlagon hagyjuk az em­beri kezet. Pedig a társadalom valós igénye, hogy féjlesszük a diákok kézügyességét. Ezzel kapcsolatban néhány oktatási elvet kell hangsúlyoznom. A fakultációt az általános isko­la fejlesztésének tágabb ösz- szefüggésében lehet vizsgálni. önmagában nem oldja föl a feszítő mennyiségű-minőségű mRaDIÓFIGYF. TŐ M Abban az évben nyílott . meg az akkori Andrássy úton, a 69. szám alatt (ahol ma a Bábszínház van) a Nemzeti Színház kamara- színháza. Egy évadon át, 1924/ 25-ben már működött itt a Nemzeti kis színpada, de aztán az ország első társulata eihagyta a patinás kis színhá­zat. Pedig nem volt ez bejá- ratatlan hely. 1907 októberében itt nyílt meg a Modern Szín­pad nevet viselő kabaré, melynek művészeti vezetője Molnár Ferenc és Heltai Jenő volt. 1908-ban ide szerződik Nagy Endre, a magyar kabaré legjelentősebb alakja, s öt éven át itt lép fel estéről es­tére. Ez az időszak az And­rássy úti kis színház fényko-' ra. Mindenki fellép itt, aki valamit is számít a műfajban, s mindenki dolgozik ide, aki valamit is számít a modern magyar zenei és irodalmi élet­ben. S amikor Nagy Endre otthagyja a Modern Színpa­dot, nem kisebb egyéniség ve­szi át az irányítását, mint a kabaré másik kiemelkedő sze­mélyisége, Medgyaszay Vilma. Patinás helyre költözött hát abban az évben a Nemzeti Színház fiókintézménye. Üj szelek fújtak ekkortájt az 1875 óta Népszínházként ismert, de 1908-tól a Nemzeti Színház ideiglenes (!) otthonául szol­gáló, a mai Blaha Lujza téren állt s 1964-ben sikerrel fel­robbantott épületben. Az 1937/38-as évadban harmadik esztendejét kezdte igazgató­ként egy fiatal — kinevezése­kor mindössze harminckét éves — színházi ember, akit Németh Antalnak hívtak. Mi­kor a Nemzeti vezetését átvet­te, szabad kezet kapott: azt tartotta meg a régi társulat­ból, akit jónak látott, s azt szerződtette a magánszínhá­zakból, akit akart. (Állami színház akkor természetesen" csak a Nemzeti és persze, az Opera volt.) Modern stílusú, fiatal színészekkel frissítette fel a társulatot, és hasonló­képp modern szerzőkkel fris­sítette fel a műsort is. Pártfo­golta a kortárs magyar írók drámakísérleteit, s beiktatta a műsorba a kelet-európai né-' pék kiváló drámaíróinak szá­mos művét éppúgy, mint a modern francia vagy angol szerzőket; . az amerikaiakat vagy a németeket éppúgy, mint az újraértelmezett klasz- szikusokat. A kamaraszínházat az 1937/ 38-as évadban mindjárt egy bombasikerrel indította: a nyitó darab, 1937 októberében Herczeg Ferenc Kék róka cí-' mű vígjátéka volt. A titokza­tos történet főszereplőjeként az akkori idők kétségtelenül legnagyobb sztárja, Bajor Gi­zi lépett fel (ő volt Cecile, akiről végül is mindmáig nem tudjuk, járt-e a Török utcá­ban ...). Ezt az előadást is Németh Antal rendezte, s ő rendezte a következő — szin­tén ősbemutatónak számító — előadást is: Németh László új drámáját, mely a Villámfény­nél címet viselte. Ennek a bemutatója 1938 márciusában volt. A főszerepeket Tímár József (Nagy Imre körorvos) és Szeleczky Zita (Sata) ját­szotta. A darab — Németh László első drámája a Nem­zeti Színházban — csendesen megbukott. Nem az előadás hibájából; Németh Antal munkáját éppúgy nem érhette kifogás, mint a színészekét. S nem is a darab hibájából; színpadképes, nagyon az ak­kori jelenhez szóló mű volt ez, tele fájóan igaz gondola­tokkal, tele a magyar falu je­lene s jövője fölött érzett ag­godalommal, tele jobbító, nemzetet és népet mentő szándékokkal. Tele azzal az üdvtannal, amely az örök ta­nító, örök nevelő, örök jobbra serkentő Németh László mun­kásságában akkorra már ar­culatot öltött. Nagyon valószínű, hogy ép­pen ezek a tanok, ez a ma­gyar valóságról mutatott ke­serű kép riasztották el a né­zőket az Andrássy úti szín­házból. Ott a Kék róka volt a szenzáció, arra özönlött a közönség. Kioktatásra, a riasz­tó magyar valóság felfedésére, nemzetmentő gondolataira nemigen volt kíváncsi az a közönségréteg, amely ebbe az elegáns kis színházba járt, il­letve, épp kezdett járni. S mivel épp a Kék rókával csa­logatták be, túlságosan hirte­len és meredek volt a váltás; egy, a századelőn játszódó habkönnyű bülvárdarab után egy szociográfikus indíttatású dráma. Ne feledjük: az 1930-as évek második fele a faluku­tató mozgalom, s az első falu­szociográfiák időszaka. 1937- ben két kötet is — Erdei Fe­renc: Futóhomok, Féja Géza: Viharsarok —, 1938-ban Sza­bó Zoltán Cifra nyomorúság című kötete jelzi: az írók fi­gyelme a magyar falu problé­mái felé fordult, s felfedezés­számba menő könyvekben ír­ják meg a hárommillió koldus országának alig elviselhető életét, a falu iszonyatosan el­maradott, földhözragadtan sze­gény népének helyzetét. A Villámfénynél áttételesen bár, de ehhez a faluszociográ­fiához kapcsolódik. Hőse, Nagy Imre körorvos, a maga praxisában tapasztaltakat írja meg egy hatalmas visszhangot kiváltó könyvben. A falusi szegénység sorsát mutatja meg, s miközben erről ír, döbben rá: az ö kényelme5, gazdag élete (feleségével száz hold hozományt kapott, s a házasságuk tizenkét éve alatt újabb százat ragasztott hozzá) valójában nem más, mint árulás azokkal szemben, akiknek a gyógyítása az ö kezére van bízva. Egy ka­maszlány, a svájci leányneve­lő intézetből vakációra haza­térő Sata iránt hirtelen fel­robbanó érzelmei, s a lány szerelemnek is felfogható ér­deklődése döbbentik rá: ha becsületes, akar maradni, ha a felismert igazságot akarja követni, ott kell hagynia a kényelmes jólétet, s ingyen­kórházat kell berendeznie a nincsteleneknek. Legalább a maga életét úgy kell elrendez­nie, hogy ne kelljen szégyen­keznie önmaga előtt. Az üdv­tant, a népmegváltást leg­alább a maga szférájában meg kell valósítania. M ára elég naivnak tűnnek Nagy La­jos körorvos esz­méi, vagy inkább a mód, ahogyan ezeket reali­zálni óhajtja. De az alap, hogy t. i. annak, akinek ta­lentum adatott, kötelessége ezt a talentumot a nép javára hasznosítani, máig érvényes. A Józsefvárosi Színházban most felújított Villámfénynél rendezője, Miszlay István, éppen ezt hangsúlyozza az előadásban. A közösségnek számot adni köteles tehetség drámája ez, a használni aka­ró, elkötelezett értelmiségi ember nagy próbatétele. És innen nézve, a Vilámfénynek ma is van bizonyos aktualitá­sa. — Nagyon megtisztelőnek érzem, hogy részt vehettem ezen az országos pedagógiai tanácskozáson. Más, az enyém­től távoli világba kerültem, bár mindez nézőpont kérdése, hiszen mint szülőknek — sőt nagyapának — nekem sem le­het közömbös semmi, ami a gyerekneveléssel kapcsolatos. Továbbmegyek: állompolgár­ként, gazdasági vezetőként ugyancsak nem mindegy, mi­lyenek lesznek azok a mai diákok, akik majd egykor, fel­nőttként, a mi helyünkre lép­nek — mondta mintegy beve­zető gyanánt dr. Tóth István. Távol álljon tőlem minden bántó szándék, amikor azt mondom, a hangsúlyaira, gesz­tusaira figyeltem, mégpedig azért, hogy bizonyos legyek benne: a vezérigazgató rója a szokásos tiszteletkört, hiszen nem mondhatja komolyan, hogy valóban fontosnak érzi a művelődés, az oktatás gond­jainak megoldását, mi több, nem érzi áldozatnak az anya­gi hozzájárulást sem! Am bár­mennyire gyanakodtam is, be kellett ismernem: tévedtem! S mennél tovább beszélget­tünk, annál inkább láttam, hogy bizony alaposan mellé­fogtam, mert dr. Tóth István azok közé tartozik, akik igen hamar átlátták az iskola és az üzem kapcsolatának fontos­ságát, és azt, hogy az ebbe fektetett forintok — ha nem is máról holnapra, ha nem is a vállalatnak, de népgazdasá­gi szinten mindenképpen meg­térülnek. — Most már több mint tíz éve működünk együtt a város iskoláival. Korszerű tanműhe­lyünk van, ahol heti egy al­kalommal ismerkedhet 30—30 hetedik—nyolcadik osztályos fiú és lány — érdeklődésének megfelelően — a lakatos-, a villanyszerelő- és a műszerész­szakmák alapfogalmaival, fo­gásaival — magyarázta, mi­után egyetértőén bólintott hangosan is megfogalmazott kételyeimre, hozzátéve, hogy sajnos nem álprobléma, amit feszegettem. — Az a tény, hogy hozzánk bejárnak, kivált­ja a gyerekek érdeklődését és — ezt már az évtizedes ta­pasztalat. is mondatja velem — segíti őket a pályaválasz­tásban — folytatta a megkez­dett gondolatot. S valóban figyelmet érdem- lőek azok a tények, amelye­ket a DHV vezérigazgatója elmondott. Évente tíz-tizenkét olyan diák jelentkezik a szak­munkásképzőbe, akik az üze­mi tanműhelybe jártak fakul­tációra. Ezek a tanulók az ér­di szakmunkásképzőben ismer­kednek az elméleti tudniva­lókkal, gyakorlati képzésük pedig változatlanul a DHV- ban történik. A közepesnél jobb tanulmányi eredményt produkálóknak a gyár ösztön­díjat ad, amit ifjúsági taka­rékbetét formájában letétbe helyez számukra. Ehhez azon­ban nem nyúlhatnak a gyere­kek, csak ha már végzett szak­munkásként két és fél évet a vállalatnál dolgoztak. Akkor viszont egy összegben huszon­ötezer forint üti a markukat. A kétnapos pedagógiai ta­nácskozás tapasztalatairól be­szélgetve dr. Kelemen Elemér elgondolkoztató megállapítást tett: — A neveléstörténet histó­riája során csak most jutot­tunk el arra a konklúzióra, hogy nincs és nem létezhet a pedagógiában két egyforma gyerek, tehát igenis nagy szükség van a differenciált ké­pességfejlesztésre, a személyi­ség kibontakoztatására. Az el­méleti előadások egyébként óvatosak voltak. Az igazi to­vábblépést a szakemberek a gyakorlattól várják. Ami bi­zonyos.: az alapfokú képzés az oktatásügy legneuralgikusabb és legfontosabb területe. Az iz­galmas és tartalmas szekció­ülések és az elméleti előadá­sok együtt adták meg a kon­ferencia pozitív képét. A 420 résztvevő nagy érdeklődése a városnak is szólt, hiszen Száz­halombatta a fakultáció böl­csője volt. Ilyen értelemben tehát neveléstörténeti jelentő­ségű. Az itteni gazdasági ve­zetők, akik készséggel vállal­ták a fakultáció gyakorlati részének terheit, előrelátónak bizonyultak, hiszen a minősé­gi munka minőségi emberi feltételeit keresték és ehhez találták meg a biztosítékot és lehetőséget az oktatásügyben — jóval a kormányprogram előtt. Voltak olyan pedagógiai szakemberek ezen a tanács­kozáson, akik kételkednek az általános iskolai fakultáció szükségességében, ám dr. Tóth István, a DHV vezérigazgatója átlátta, milyen jelentősége van a gyakorlati fakultációnak az emberré nevelésben. S ezt elő­adásában igen meggyőzően fejtette ki. — Milyen körülmények kö­zött kezdték el a fakultációs kísérletet? — Az úttörő munka Dávid Lászlónak, az akkori százha­lombattai igazgatónak a nevé­hez fűződik. Ö indította el a kí­sérletet, amely 1984 óta foko­zatosan terjedt el az ország­ban. Megvalósulásához jó hát­tér az oktatási törvény léte, hiszen a paragrafusok bizto­sítják az intézményi önállósá­got és jó utat nyitnak a helyi elképzelések megvalósításához. Persze kedvezőtlen körülmé­nyek is vannak. Sok a fenn­tartás, gyakori az elutasító magatartás. A fakultáció a de­mográfiai hullám kicsúcsoso- dásával esett egybe, ezért ne­hezítette a megvalósítást a tárgyi feltételek hiánya, a* sze­mélyi feszültségek megléte és természetesen a gazdasági egy­ségek ellenérdekeltsége, hiszen a gyárak, üzemek igazgatói nem mindenütt gondolkoznak úgy, mint Százhalombattán. Bölcs előrelátásnak bizonyult tehát, hogy az általános isko­lai fakultáció bevezetése nem kötelező, hanem a feltételek függvénye. IFJÜSÄG ’87. Mit csinál, aki politizál? Lenin bácsi olyan ember lehetett, aki kiállt az út szélére és irányította a for­galmat — véli az óvodás, hi­szen a forradalom fogalmát még nem ismeri. A gimnazis­ták jóval tapasztaltabbak. Tudják, hogy bárminemű közösség ügyeivel való foglal­kozás nem azonos a politizá­lással. Követni sem tudják Irak és Irán végtelen háborús­diját. Meglehetősen értetlenül állnak, illetve ülnek a tv- híradó tájékoztatóit hallgat­va, amelyek többnyire unal­masnak tűnnek számukra. És ha a tanárokkal van valami bajotok? — kérdezte a ripor­ter a középiskolásokat. A vá­lasz ebben az esetben is meg­fontoltságot, előrelátást bizo­nyított: — Két megoldásom van. Meghúzhatom magam, vagy kereshetek egy másik is­kolát ! Egyikük-másikuk mintha nem csak előretekintő képes­ségekkel rendelkezett volna, problémákat. Nem csodaszer. Ha erre vágyunk, akkör csak ártunk vele és ugyanolyan ügyeletes jelszóvá válik a fa­kultáció. mint amilyenre már nem egy példa akadt az el­múlt évtizedekben a magyar oktatásügyben. Azt is tudnunk kell, hogy a differenciált ké­pességfejlesztés nemcsak a pe­dagógia érdeke, hanem szoci­álpolitikai szempont is,_ hiszen a társadalom ezt konkrétan elvárja az oktatásügytől. Min­denesetre az iskolától függ, hogy milyen legyen, és egyál­talán kell-e az adott környe­zetben, az adott gyerekanyag­gal fakultáció. Ez a lehető­ség az iskolai önállóság rea­lizálásának konkrét eszköze. Segítségével közvetlen kapcso­latot építhet ki a környezeté­vel és saját teljesítményeire visszajelzéseket kaphat. Ennek a ténynek nevelésfilozófiai jelentősége is van: az oktatási intézmény tevékenysége nem elvont érték, hiszen saját munkáját a társadalmi szük­ségletek szerint kell végeznie. — Hogyan foglalná össze a százhalombattai tanácskozás tapasztalatait? — Az 1984-es koncepció fa­kultációval kapcsolatos lénye­gi elemei beépültek az okta­tási törvénybe. Mint már em­lítettem, a megvalósítás presz- szió nélküli, a feltételek, függ­vénye, hiszen a differenciált képességfejlesztés egyik fontos, de nem egyedüli eszköze a fa­kultáció, Igazán hatásos más formákkal kiegészítve lehet, ugyanakkor nem lebecsülendő pályaorientációs szerepe. A központi programkínálat bő­vítésén. túl jelentős tény az ;s, hogy általa gazdagodnak a he­lyi programok. S amit nexn győzök hangsúlyozni: általa válhat mind nyitottabbá az iskola. A közeljövőben a száz­halombattai tanácskozás ered­ményeit fölhasználva kidol­gozzuk. a fakultáció további fejlesztésének javaslatait. Dön­teni kell arról, hogy kötele­zően választhatóvá tegyük-e vagy ne. Mindenesetre a gyen­gébb tanulóknál megalapoz­hatnánk általa a választható kényszerpályákat. A szekció­üléseken vetődött fel az igény, hogy információs rendszerköz­pontot, adatbankot és börzét kellene létrehozni. Ezt a nem kis feladatot magára vállalta a Százhalombattai Tanács, és a megyei pedagógiai intézet. Az OPI segítségével hozzák létre ezt a központot, amely­nek a város ad majd helyet. Akárcsak annak a tanácsko­zásnak, amelyet három év múlva ismét itt tartanának meg. Ami pedig a fő tanulsá­got illeti, az általános iskolai oktatás kiszélesítéséhez, a mű­veltségtartalom, a tantárgyi kultúra továbbfejlesztéséhez számos jó ötletet adhat a fa­kultáció, és műfajilag is tám­pontokat kínál a veszedelmes uniformizálással szemben. Körmendi Zsuzsa de a múltban kutogatva, némi tanulságokat is gyűjtött szá­munkra is: — Anyáméknak még volt lehetőségük éí okuk is a cselekvésre, a szembenál­lásra, hiszen alapvető dolgok hiányoztak az életükből. De nekünk mi bajunk lehet? Van zsebpénzünk, éppen annyi, amennyire szükségünk van. Amit pedig hiányolunk, arról pontosan tudjuk, hogy hiába beszélnénk róla, mert meg sem hallgatnának! Az egyetemisták is hasonló­képp keresik a vélemények hasznos ütköztetésének lehető­ségeit. Egyre gyengül a KISZ tag­megtartó képessége. Ennek egyik oka lehet a műsorban elhangzott nyilatkozat szerint, hogy a mai fiatalok már egy­értelműen fel merik tenni a kérdést: miért legyek tagja az ifjúsági szervezetnek? Talán az erre a kérdésre adható válaszok késnek, talán a fen­tebb leírtakban kereshető a válasz. Sz. Z, Takács István A Pesti Színházban mutatják be Csurka István: Vizsgák cs fegyelmik című szánalmas komédiáját Horvai István rende­zésében. Képünkön: jelenet az előadásból.

Next

/
Thumbnails
Contents