Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-31 / 257. szám

1987. OKTOBER 31., SZOMBAT mr mu. re. MAGAZIN Í ': ■'£ VC/•>'. &V# A iß& K Flamm János: Hangjátékok A. ABDULHAMID: DEL Időpont: szombat este, húsz óra, harminc pere. A telefonáló férfi egy irodában ül, alapzajként a televízió­ból sugárzott amerikai társadalmi­lélektani, amolyan „profi módra megcsinált”, kikapcsolódást ígérő film £hä8'ät-siäk?-Beszűrődnék az es­di forgalom hangjai, időnként szi- fénavijjőgás, ;áűtók fékezése, moter- ’zaj, :néha;'"’tiílkölés.i Kése ész vas,« november. : Teleforiberregés. Férfi; Halló! Jó estét kívánok... Tessék, itt a műsorfigyelő. Nő: Jó estét... Nézi a filmet? F: Igen, ez a dolgom. N: És hogy tetszik ? F: .. .Hát... nemigen. N: (kissé támadólag) Fura egy vá­lasz. Igen vagy nem? F: (ingerültebben) Asszonyom, a véleményemet kérdezte, azt mon­dom. Tehát egyelőre nem tetszik, de várom, hogy lesz benne, ami tetszik majd ... Például a kísérő­zene, máris. Bob Dylan ... N: (halkabban) Van egy-két perce számomra..,? F: (kis éllel) Egy percem vagy két percem ...? (kedvesebben) Egyéb­ként'van, sokkal több is... Ülök a képernyő előtt... pontosan há­rom és fél órája, két telefon az íróasztalomon..., ezenkívül — ha. érdekli — előttem egy megbontott doboz cigaretta, egy pohár ősziba­rackos joghurt, két kifli és • két darab háromszög sajt... Ez a vá­lasz megfelelt? N: Megsértődött? F: Azt végképp nem. Csak úgy vet- . tem észre, szereti a határozott be­szédet ... Esetleg csak most? ... Lehet, hogy tévedek... szomorú a hangja... (5—10 másodperc szünet) F: Halló! Ott van még?! Halló! N: Elnézést... leteszem. F: (belevág) Várjon! Hívjon vissza! Hallja!... (A vonal megszakad) Telefonberregés. F: Halló! Jó est..., maga az?... Bocsánat. Jó estét kívánok. Itt a műsorfigyelő. Tessék. Idősebb női hang: (kérlelve) Ké­rem, megmondaná, színesben megy még a film, történt vala­mi maguknál, - mert nálam feke­te-fehérre váltott... F: Kedves asszonyom, nem válto­zott a kép, színes az adás ... Ta­lán az ön készülékével . .. I. N: Azért jó lenne, ha utánanéz­ne uram. mert ez már nem elő­ször fordul elő, és én igazán nem értek hozzá ... F: Asszonyom, ne haragudjon, de én innen ezen nem tudok segí­teni ..., azt sem tudom, milyen készüléke... I. N: (közbevág) Jaj, már nem is kell, kedveském. már nálam is szí­nes ... Ne haragudjon, pogy za­vartam . .. köszönöm. F: Nincs mit és jó estét kívánok. (Leteszi a kagylót, néhány másod­perc múlva berregés.) F: Halló, jó estét kívánok, tessék... N: 64-11-25. F: Tessék!?.., Várjon!... (Á vo­nal megszakad. Tagoltan diktálja magának) 64- 11 - 25 ... (Tárcsá­zik. Telefonbúgás, felveszik a kagylót, de nem szólnak bele, csak zenehang szűrődik be. Csaj­kovszkij b-moll zongoraversenye.) F: Halló!... Köszönöm, hogy meg­adta a számát. . . N: ... Ismeri ezt a zenét? F: Azt... hiszem ... illetve megpró­bálok határozott választ adni... Csak abban vagyok biztos, hogy klasszikus ... orosz ... Igaz? N: Igen __ (néhány másodperc ut án, könnyedebb hangon) Meget­te már a vacsoráját? F: Ó, még nem!... Nem sürgős... ittam egy kis joghurtot, beosztom. N: Milyen cigarettát szív...? F: Sopianaet. N: És melyik évszak a kedven­ce? ... A nyár? Az ősz? F: „Szép a tavasz és szép a nyár is, de szebb az ősz, s legszebb a tél...” N: (folytatja az idézetet) „ ... An­nak, ki tűzhelyet, családot már végképp másoknak remél...” F: (kivár) ...Ne vegye tolakodás­nak... egyedül van? De nehogy letegye! N: Igen ... megint... Erről akar beszélni?... Velem?... Erre van ideje?... F: Erre ... Még pontosan .. ha nem jön közbe semmi, harminchét percig tart ez a film, addig nem zavarnak ... így szokott lenni... N: Maradt már maga is egyedül? ... F.: Nehéz egyenes választ adni,.. Az ember . vágyódik .az egyedüllét-. , re.,... de fél Is tőle... Tartósan egyik sem igazán jo'."., idézek egy gondolatot: „A szorongás- ak­kor kezdődik, amikor az ember­nek elvágják a még véres köldök- zsinórját ...” N: ...Ki ez? F: Remélem, nem neheztel meg az illető ... a nevét elfelejtettem ... egy mai francia ... N: Maga mindenre tud egy idéze­tet? F: Néhányat tudok... Az eredeti gondolatokat már mind megír­ták ... Beszéljünk magáról... Mi­lyen a haja?... A szeme? (Telefonberregés) F: Várjon egy pillanatra, a másik készülék... Halló, jó estét kívá­nok ... tessék ... itt a műsorfi­gyelő. (Rekedtes, borízű férfihang, elmosó­dó artikuláció) Idefigyeljen! Mondja meg annak a bunkó riporternek, annak a paprikajancsinak, hogy tanuljon meg szépen, magyarul beszélni a Lőrinczétől, aztán vegyen a ke­zébe mikrofont! Világos?! (le­csapja a kagylót) N: Ki volt az? F: Valaki bunkónak és paprikajan­N. NIELSEN: HÖLGY ALMAVAL, SZÖKŐKÚT csinak nevezett egy riportert... úgy látóm, a kettesen sportadás megy ... Érdekes módon nem ad­ta meg a számat, pedig alkalom­. adtán szívesen tolmácsoltam vol­na neki a viszontüzenetet... N: Szereti a munkáját?... F: Az ismerős választ fogja halla­ni, igen is. nem is ... Most örü­lök, hogy itt vagyok .. . Próbálom elképzelni magát... korát... kül­sejét ... ahogyan a készülék mel­lett ül... a lábát felteszi egy kis­asztalra .... háziruhában lehet.... esetleg fürdőlepedőben... a für­dőszobában megnézte magát a tü­körben . . . rágyújt... Dohányzik? N: Szeret fantáziáim ... Néha rá­gyújtok . .. most például ... (Fel­erősödik az utca zaja, szirénavij­. jogás, fékezés) És ott... magánál milyen ? F: Ó, ez több, mint a tökély! Osz­tályon felüli... A szék kemény, karfa nélküli, combban kissé vág ... Három ... négy! íróasztal, előjegyzési naptárak, cédulák, poszterek, anno, Dréher-sör.... egy színes tv-készülék... és a hangja ... amihez semmi sem il­lik ebben az irodában. N: Amíg ezt elmondta, és igyekez­tem elképzelni azt a szobát, ar­ra gondoltam, van-e valami értel­me a kimondott szavaknak ... Napok óta egyedül járkálok es­ténként a lakásban, megállók egy tükör előtt, ahogy sok filmben a magányos nők, férfiak, belebeszé­lek a képembe és lassan rájövök: nincs jelentősége a szavaknak, azok nem történnek meg... és nem változtatnak semmin! F: Én fordítva érzem. Csak a sza­vak, a gondolatok tudják a ténye­ket elfogadhatóvá tenni... mi nem látjuk, nem ismerjük egy­mást... Kérem, ne tegye le!... .Beszéljen ... N: Azt hiszi, kitárulkozom? Elpana­szolom az életemet? ... Telesírom a kagylót az én kivételes tragédi­ámmal?!... Nem változik sem­mi... F: ... Arról beszéljen, amiről akar ... Csak hallgassa, amit én mon­dok ... az is fontos ... nekem. N: Nincs, aki meghallgatná magát? F: Én... most magának szeretnék beszélni. N: (kihívással a hangjában) Hát csak tessék! Hallgatom ... F: Kicsit undok... tudja?... Áh, nem is undok ... egyszerűen ... nő. N: No!... így szokott bókolni?! F: Nő..., igazi nő..., akiről nem lehet tudni, akar-e valamit vagy nem... N: Egyre bájosabb! F: ... És ez a legizgalmasabb, ... ez a nőiesség, ez az akaratlan pro­vokáció, amitől azt kell éreznem, hogy feltétlenül folytatnom kell ezt a beszélgetést, mert rengeteg mondanivalóm lett a maga szá­mára ... Csupa fontos ..., az idő­járásról, a joghurtról, a székről... és a Dréher-sör plakátról... N: (nevet) Ez... ez... igen jól­esett. F: Látja, ez a nevetés!... a hangja, ahogyan elfogadta, amit mond­tam ..., ez a jutalmam .. Meg­enged egy kérdést? N: Hallgatom. F: Infantilis néha? N: ... Előfordul... Behunyom a szememet és arra gondolok, hogy akkor senki sem lát... Például... megyek az utcán és számolom a lépéseimet, hogy eltalálom-e, mennyire van a következő sa­rok. ... Aztán elszégyellem ma­gamat... és maga? F: Vállalom, sokszor az vagyok... Mindannyian azok vagyunk ... el­feledkezünk róla ... elrejtjük .... aztán egy pillanatban olyanokká válunk, mint az a kisgyerek, aki. nem éri fel a hintát és megkéri a szüleit, valakit, hogy ültesse fel, lökje meg... És leng, leng a ma­gasban, élvezi az arcába csapó le­vegőt, ahogyan közeledik és távo­lodik az ég..., a fák, repül.... egyre csak repül... , N: És? F: ..Egyszer csak azt veszi észre lassúbbodik a lengés ..., egyre lassúbb és végül megáll körülötte minden... Le akarna szállni, de nem ér le a lába ... Leugrana, de fél... Körülnéz ... nem lát senkit... Ottfelejtették. V. GONDUZ: EGY MADÁRRAL beszélgetve N: Szomorú. Ezt kitől idézte? F: Egészen tőlem. Mit gondol, mi fog történni? N: A kisfiúval?... Fejezze be ma­ga... Én most hallgatok. F: Nem ismerem a befejezést. Csak arra gondolok, hogy mindannyian így vagyunk. Le kell ugranunk a hintáról... nem tehetünk mást..., és senki sem segít... Leugrunk ... járunk... élünk... és... vágyunk vissza a hintára, a lebegésre... ez csak ritkán, na­gyon ritkán sikerül ... Egy perc­re?... Egy órára...? Egy villa­násra ...? Ki tudja? N: (halkan sóhajt) ... Szívesen hall­gatom ... (kedvesen, de kemé­nyebben) látja, behúzott a cső­be... szavakat mondott csak, mint a mesében... Mi a civil foglal­kozása? F: Egészen hétköznapi... Ember próbálok maradni. ; N: (elneveti magát) És meg lehet abból élni? ' F: (ő is nevet) Hát... igencsak szerényen. N: Maga egy kedves ember ... Tud róla? F: Szeretek az lenni... néha sike­rül ... most könnyen ment. N: Felírta az előbb a telefonszámo­mat? F: Igen, itt... (a nő közbevág) N: Ne nézze meg! És ígérje meg, hogy most összetépi anélkül, hogy elolvasná és megjegyezné! Meg­teszi? F: Igen ..., kész ... ráadásul po­csék a számmemóriám... és rej­tett balkezes is vagyok, és ezek csak a kisebb hibáim... Megtet­tem... most már csak maga lép­het. N: Ugve ez provokáció? F: Miért?!... Tehetek mást?! Itt ál­lok, illetve ülök kifosztva... fél pohár őszibarackos joghurttal a kezemben. N: Mit gondol, hány éves vagyok? F: 30...? 32? N: (keserűen) meg még négy. Szép kor? ... Ugye? F: ...Jól tenné, ha most a filmet nézné... Ez tetszik ... N: Nem. Inkább mondja el, amit lát. F: Egy női arcot. Országút... az autóbusz ablakából néz ki a táj­ra, kint alkonyodik, az égbolt szürkéskék ... az autóbusz mellett személyautók, kamionok húznak el... égnek a lámpáik, időnként kivehető egy-egy arc... a nő szüntelenül kinéz.' Arca, tekinte­te alig változik... Tűnődő... be- lenyugvó ... most csodálkozik..., mintha el akarna mosolyodni... Sokféle... Kint esik az eső, vé­gigcsurog az ablakon ... ezt kö­veti a kamera. N: Szépen hangzik ..., de nem gondolja, hogy közhely? F: Nem. A legfontosabb érzéseink is közhelyek, a szavaink is. De mikor mondjuk? Kinek mondjuk? Hogyan mondjuk? Mit emelnek ki, és mit takarnak el ezek a szavak... Mi történt előttük, mi után jutottunk el ahhoz, hogy megfogalmazzuk? És mi történik akkor, ha találkozunk ezekkel a szavakkal? Én nagyon régen ta­Az illusztrációk a Műcsarnokban megrendezett VII. budapesti kisplaszti­kái kiállítás szobrai lálkoztam Velük..., egy könyv­ben . .. most is itt van nálam .. . (lapozás) ... „És most először kez­dett derengeni egyszerű gyerek­leikében a sejtés arról, hogy tu­lajdonképpen mi is az élet, mely­nek mindnyájan küzdő, hol bá­natos, hol vidám szolgái va­gyunk.” Közhely?! Az! Boka Já­nos, a Pál utcaiak vezére gondol­ja ezt.. . mert minden hiábavaló volt, Nemecsék halála is, mert a grund elveszett... Házat fognak rá építeni ... Nem közhely, ha­nem katarzis .. .az, amire szük­ségünk van ... N: (feldúltan) Ne folytassa! Elég!... Különben is bármelyik pillanat­ban hazajöhet a férjem ... (kia­bálva) Érti?!... És... én estén­ként azzal szórakozom, hogy fel­hívok különböző számokat... és (elfullad a hangja) F: Nem... nem... nem hiszem ezt. (A nő leteszi a telefont) A film befejező képsorai futnak. Bob Dylan zenéje, éneke hallatszik csak, 20—25 másodpercig, és a külső, utcai zajok. Telefonberregés. F: (rezignáltan) Halló ... Tes­sék ... N: ... Én vagyok az ... Bocsásson meg, megbántottam... Ne hara­gudjon !... Felkavart. ez .a beszél­getés ... Én nem akartam... Olyan régen volt, hogy a... hall­gatásomra is szüksége volt valaki­nek ... Hazudtam... Egyedül va­gyok.. . Láttam azt a jelenetet, amit . maga... de azt akartam hallani, maga mit érez meg azok­ból a képekből... Nem tudom a nevét... kedves férfihang, de így hívom majd ... magamban. F: Felhív máskor is?... Szeret­ném ... (vidámabb hangra próbál váltani) tudja... azt a kis papírt, összetéptem, a számmemóriám pe­dig ... - ---­N : (oldottabban) Igen... meglá­tom... remélem... (ő is hangot vált) És most énmiattam éhen- pusztul, azon a kemény széken ... Fogjon hozzá, kezdjen hozzá azon­nal (közben a tv-reklám zenéje hallatszik)... bontsa ki az ezüst- papírból a sajtot, hozzá a kiflit,, egy korty joghurt... (kicsit fá­tyolos a hangja) talán» így nem lesz közhely... fejezzük be így, hogy én jó étvágyat kívánok ma­gának ... jó éjszakát... és ... kö­szönöm. F: Nincs mit megköszönnie., és... azonnal enni kezdek ... ezt meg­ígérem ... jó éjszakát magának is. Leteszik a kagylót. A tv-reklám zenéje hallatszik, te­lefonberregések erősödnek fel és halnak el, különböző hangok egy­másba átmosódva, átfedve egy­mást. „hallók”, kéremek” ... és a férfi hangja fakón ismételgeti: Halló, jó estét kívánok, tessék... itt a műsorfigyelő.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents